Pesti Napló, 1854. február (5. évfolyam, 1169-1191. szám)

1854-02-23 / 1187. szám

1854. ötödik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve : Pesten házhozhordva. Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ ! Egy hónapra 1 fr. 30 kr­p.­­ A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ,­nyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő: uri­ntcza 8-dik szám: 44 1187 Szerkesztési iroda: Uri­ntcza 8- sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Csütörtök, febr. 23-án. HIRDETÉSEK és MAGÁN VITÁK. Hirdetések öt ha­sábos petit­ sora 4 pgő kraj­­czárjával számittatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi kü­lön bélyegdij előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár­jával számittatik. — A fölvé­teli dij szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és inneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. A PESTI HATLÓ m­artius-juniusi négy hónapos folyamára elő­fizetés nyittatik. Vidék., e postán küldve 6 írt 50 kr. Budapesten házhoz küldve 5 frt 30 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­­hivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri-és kigyó­­utcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó­hivatala. London, febír. 16. 4. „A béke vágya él, de gyorsan tűnnek reményei.“ — Ez hivatalos meghatározása azon anomál félálla­potnak, mely szerint Anglia s Francziaország nincsenek sem omló békében , sem ebenes háborúban Oroszor­szággal, sem nem semlegesek az éjszaki politika irányá­ban. — Kisértsük meg a hivatalos definitiónak bővebb kifejtését, s vizsgáljuk közelebbről: mik a még gyéren fenmaradt béke­remények? s miben áll gyors tünede­­zésök ? — A czár csak közbenjárók nélkül hajlandó alkudozni a­zultánnal, s a béke fő feltételéül követel­ményeinek megadatását kivánja rendületlenül, minek is zálogául a Dunafejedelemségeket még mindig meg­szállva tartja. Ellenben a középeurópai nagyhatalmak s főleg a nyugoti kormányok a közvetítés elvétől elál­­lani vonakodnak, az orosz követelményeket elfogad­­­atlanoknak ítélik, s a Feketetenger birtokát mintegy zár alatt őrzik. Ha ez ellen­es akaratok párhuzamos két vonalban futnának, minek végtelenül kinyujtatva sem találkozhatnak, úgy a háború bizonyos volna; de mint­hogy ama két vonal párhuzama nem szabatos, nem mértanilag olyan, — a háború csak valószínű. Áll ez az ellentes akaratok mindhárom ágazatára nézve. Mert midőn Victoria királynő, Napoleon császár, ez utóbbi­nak sajátkezű levelében Miklós czárhoz, a háborúba elegyedett két fél közti egyenes alkudozást nem ellen­zik, hanem csak az alkudozásiig megalapitandott egyezkedésnek a négy nagyhatalom elé terjesztetését kívánják; s midőn más részről Ausztria s Poroszország oly szervezetű congressusnak indítványba hozatalát tervezik, melynek feladata volna a hadviselő feleket egyenes alkudozásra bírni; midőn végre ekként a nyu­gati kormányok csak bevégzését, a középeurópai hatalmak pedig csak kezdeményezését tartják fen maguknak a czáz s­zultán közti egyenes alkudozá­soknak, melyeknek eddig egész f­l­­­y­a­m­a fölötti ellenőrködést s vezetést kívántak . Európa akarata, a közbenjárás elve körül, nem fut többé szorosan párhu­zamos s végleges találkozhatást kizáró irányban a czár akaratával. Ha tehát az orosz császár kedvező választ adna a franczia császár levelének ide vonatkozó ré­szére , vagy ha a nyugati kormányok egyezőleg járul­nának Ausztria s Poroszország indítványához, melyhez mint állitta­tik , Orloff gróf előleges helyeslését adá a czár nevében, úgy a béke egyik főakadálya el van há­rítva. — Közelítés történt a vitakérdésnek második, nem egyenesen európai oldalát, az orosz követelmé­nyeket illetőleg is. A nyugoti flottáknak u. i. a Bospho­rusba visszatérte, a­honnan aligha kimozdulnak jövő hó közepe előtt, mely ideig a tengeri viharok s a jég az orosz hajóhadat is veszteglésre kényszeríti Sebasto­­polban vagy a kaffai öbölben, mi­által az összeütközés hosszú időre kikerültetik ; továbbá a m. Portát erősen megszorító azon kemény feltételek, melyekhez Fran­­cziaország , főleg Anglia adandó anyagi támogatásu­kat kötik, u. m. döntő szó a szambuli kabinetben a ké­sőbbi béke mikénti megkötését, s a hadnak mily czélok s határok közti viselését illető minden dolgokban: ki­­riasztá az ottomán kormány­hatalomból a széles hábo­rúra törő, további confessiókról, ki-­s b.felé, tudni nem akaró elemeket. Mert az újabb változások a török kor­mányban két értelemmel bírnak : egyrészről, a nyugati hatalmak túlszigora által a m. Portában felkorbácsolt azon hajlamról látszik tanúbizonyságot tenni, melynél fogva ez készebb az orosznak részben átengedni azt, mit a segédhatalmak tőle egészben kérnek — a török függetlenséget; másrészről azon ügynek legalább ide­iglenes megbukását jelenti, melyet a nagy tisztelettel s a­zultán által is fogadott, de a működéseiben Redcliffe lord által ellensúlyozott Dudley-Stuart lord, — a „desperatarum causarum advocatus“ — Konstantiná­­polyban képviselni volt. — Végre mi az éjszaki s egyéb európai akarat egymástóli eltérésének harmadik pontját, a Dunafejedelemségek, a Feketetenger kölcsö­nös megszállva tartását illeti: e tekintetben is, úgy lát­szik, gyérité a nehézségeket ismét Napóleon császárnak a nap nagy eseményeit képező levele. E levélben u. 1. egy színvonalra­­mehetvén a köztörvénybe ütközött orosz invasio az oláh herczegségekben, a Feketetengernek szerződést nem sértő megszállásával; s ekként ez utóbbi szükség szülte cselekvény amaz önkénytesnél nem sú­lyosabbnak, nem az „orosz tó“ világzóvá alakítására czélzó tényinek, hanem csak ellenzálognak állíttatván fel: a vitakérdés területi csomója könnyebb módon tétetik megoldhatóvá, — t. i. az orosz szárazföldi, — s a nyugoti tengeri seregnek egyidőbeni visszavonása ál­tal azon helyekről, hova a háború indokai által hivat­tak. — S ezek a még virágzó békeremények! — Lás­suk meg, mi okozza azoknak kormányilag is bevallott gyors fonnyadását. — Napoleon császár levelének nem­csak azért nem ígérhető siker, mert az egészben véve mégis többet kiván, mint mit a czár a történtek után megadhat, hanem azon oknál fogva is baljóslatú, mert főleg vég­sorain, a­hol a magát csak „jó barát“-nak nevező koronás iró elmondja, hogy ő hű maradt a czár által múlt év elején hozzá intézett azon levélbeli aján­latok s programmhoz, melyben a rend fentartása, a szerződések tisztelete , s a békének szeretete köttetik szivére — az attikai só pazarul hinteték el. Igen való­színű tehát, hogy a franczia császár levele, mely álta­lában véve a visszavonulásnak nem arany,­­ hanem fahidjával kínálja meg a czárt, tagadó választ vonand maga után; sőt hirszerint Castelbajactól már érkezék is táviratilag ily üzenet : „nem“-mel térek vissza. S ez esetben a császári levél csak mérget fogott cseppenteni a már különben is igen keserű vitába, mert manifestum lévén az a franczia nemzethez, s ultimatissimum a czár­hoz, minden további engedmények elől bezárja az utat. Számosan azon nehézséget is látják a napóleoni levél­ben, hogy az, szerintök, a közbenjárás elvében csak látszólag enged, s lényegileg határozottabban ragasz­kodik ahoz az eddigi alkudozásoknál; hogy továbbá az a Dunafejedelemségeknek egyezkedést előző kiürítte­tését kivánja; s hogy végre e kívánság teljesíttetésé­­nek esetére sem igér a nyugati hatalmak részéről töb­bet, mint az orosz hadihajók a Feketetengerrőli jelen letiltottságának megszüntetését, nem pedig Euxine vi­zei közös hajóztatásának ezentúlra is feladatását. Ez vagy ama fennebb adott magyarázata a szövegnek he­lyesebb-e, — határozza el maga az olvasó. De bárme­lyik legyen igazabb : annyi kétségtelen, hogy Napóleon császár levele tünedező remény. — Mi az Ausztria ál­tal tett vagy teendő congressus-tartási indítványt illeti, — a remények e második tengelyét is kora ketté­töréssel fenyegeti az erély, melyre közelebbről a nyugati kormá­nyok a közvélemény által hajtattak. Már megindult u. i. az angol, franczia szárazerők szállittatása kelet felé, s teg­nap vonult át az első kir. őrezred a Strand nagy utczán zeneszó s a nép éljenei mellett, mineket Waterloo óta nem viszhangzottak London komor falai. Az első pa­rancs indulásra csak mart. hó végéről Máltáról szólott; ma ellenben már minden oda mutat, hogy a 10 ezer­nyi hadtest talán még e hónap végén leend Máltában, hova addig a sereget továbbmenesztő rendelet meg fogott érkezni, mely is rögtön foganatba vétetendik ak­ként, hogy Málta csak rendez-vous-ul fog szolgálni. Vannak, kik azt szeretik hinni, hogy angol s franczia vér elcseppenése török földön engesztelő hatást gya­­korland a czárra, de legtöbben azt tartják, hogy az angol s franczia szuronyok keresztbe feszülése az oro­szokéval fel fogja bomlasztani a­ congressust, ha ez még­is ez ideig össze fogott volna ülni. Helyén lesz szólalom itt azok gyanús sejtelmeiről is , kik szerint a „l’empire c’est la paix“ csakugyan „l’empire c’est l’epais-t“ jelent, s kiknek hitében Napoleon császár akárhogy is fel fogja találni azt, mit keres,­­ a há­borút. Ezek véleményében a franczia császár csak azon tervből indítá meg a szé helyek körüli vitát, hogy általa az olmützi, berlini, varsói összejöveteleket ellensúlyo­­zólag, az európai ügyeket dynastiai érdekeinek kedvező oly folyásba hozza, melynek kényszererejénél fogva, a különben ellene állandott Anglia vele járjon. S ezért haladott, úgy mondják ezek, a folyó vitában mindig az angol kormány előtt; s ezért ő az ma is, ki Angliánál komolyabban sürgeti a közeurópai hatalmakat semle­gességük felmondására, mert a semlegességtől­ annak idejében megválásuk, úgymond, a háború folytatását lehetlenítené, míg ellenben annak ma odahagyása a háborút talán röviddé, de még­is átalánossá alakítná. És ily természetű általános háború, igy végzik az okos­­kodók , oly hatalmi állásra emelné rövid idő múlva keleten, az összes continensens a középtengeren is, mi­nőre egyenes után s egyéb constellatiók közt egyhamar nem vergődhetnék. Én, mellőzve ez utóbbi sejtelmeket, a fennebb elmondottakkal vélem megfejthetőnek a je­len félállapot rejtélyét, ennek Clarendon lord által adott definitióját. Azon kedves hazámfiai amott Buda­pesten, kik az eseményeknek oly magasan emelkedtek színvonalára, vagy még ennek is föléje, miszerint a té­nyek algebrájából képesek a török­ birodalom sorsát, Oroszország terveit, Ausztria s Poroszország szándékát Anglia s Francziaország leendő politikáját, szóval a vi­lág jövőjét kivenni, míg mi itt a budapestinél valami­vel szélesebb látkörből csak egy tényt látunk, s ez, hogy semmi sem tény, ezek, mondom, talán ügyeseb­ben bírják a jelen ügyállást, s a méh­ében rejlő tit­kos teendőket deciphrirozni. A lordok házában tegnapelőtt folyt tüzetes vita a kérdés fölött igazolt minapi azon észrevételemet, hogy e tárgy retrospectivája a fontosabb jelen s jövőnél fog­va érdekét veszté, s hogy a coalitio a blue-bookból többé, meg nem buktatható. Mindig is inkább história profes­­sora az angol kormány, mint felelős minisztérium, vala­hányszor a kék könyvvel hóna alatt jelen meg West­minster palotájában, s mindig is inkább iskola s audi­torium a parlament ez esetekben, mint nemzeti ítélő­­szék. — Kettőt a keddi vitából említetlenül nem hagy­hatok. Első Aberdeen lordnak, a török birodalom irá­nyában gyenge politikát, sőt nem tiszta szándékot sej­tető e nyilatkozata: „Nem tekinthetek szorongás nélkül a háború következményeire , magát a török birodalmat illetőleg is , mert bármint végződjék is a harcz, az Tö­rökország jövő állapotára, viszonyaira legveszélye­sebbé válhatik.“ Anglia s Francziaországnak csak komo­lyan kell akarnia, s a veszély kerülni fogja az ottomá­­nok hazáját. ” Második azon jellemző körülmény, hogy Clanib­arde lord beszédének azon ré­sze éljeneztetett meg kitörőleg, mely az Anglia által Oroszország miatt szenvedett kárnak utolsó fillérig megtérítését sürgeté. Mi a L. s. d. politika? Holnap fog Layard által az alsó házban is szőnyegre hozatni a keleti vita. Érdekkel csak­­ Israeli beszéde bilánd, s talán Palmerston lord várt nyilatkozata miatt előztetik meg. A Russel lord által az alsóház elé hozott parliamenti reform bill-t jövő „Heti szemlémében tárgyalni fo­gom. A „Morning Chronicle“ már két ízben hozott kivo­natot a Pesti Napló „Keleti leveleidből. Mióta Lon­donban vagyok, nem leltem az angol sajtóban magyar lapokból merített idézések vagy közléseket; ez az első eset tudtommal, mely is nemcsak a keleti levelek író­jának, de a „P. N.“ szerkesztője s kiadójának is hí­zeleg. LUCIFER KISASSZONY.*) XXIII. A kastély. Az öreg asszony és kalauza észrevevék a roquever­­dei kastély magas homlokzatát, mely homályosan zöld tömegekből látszott kiemelkedni s melyet a hold fénye világított meg. Tovább menve egy falhoz jutának, melynek tetejét nagy fák lombjai szegélyezték körül. Ezen fal a park kerítése volt. Az idegen és Clodion asszony még valami két vagy három perczig folytaták néma utjokat. Ekkor egy kes­keny, alacsony ajtócskához értek, melynek küszöbét gum­i moh és lopvanősző növények egészen ellepék. Az idegen megállóit. Zsebéből sima aczélkulcsot hú­zott ki s beillesztő a kis ajtó zárába: ez rögtön, és pedig legcsekélyebb nesz nélkül, megnyílt. — Jőjön, úgymond az idegen , s maga előtt betolá az ajtón Clodion asszonyt, azután maga is belépett s újra gondosan bezárá az ajtót. Oly park belsejében valának most, melynek fénye és pompája dicsőn kiálthatta volna a versenyt Versail­les kertjeinek királyi ékességeivel.A hold kékellő fénye csak h­atárzatlanul s összefolyó csillámmal világítá meg a végig nem látható távlatokat, melyek mintha átlátszó ködben úsznának. Itt ott mozdulatlan rémek gyanánt emelkedtek fehér szobrok márvány talapokon. A tele­hold sugarai szikrákat vetettek egy szökőkút vízsuga­­rába, s úgy látszik, mintha ez egész játék kicsin, sze­szélyes csillagokat tánczoltató eső volna. Azon perezben, midőn a kerítés ajtaja ismét bezá­ródott az éjjeli látogatók mögött, messziről dühös uga­tást lehet­ hallani. Pillanatig ez ugatás megszűnt, azután — már közelebbről — még dühösebben újon elkezdődött. *) Lásd Pesti Napló 1186.számát. Clodion asszony, minden tagjában reszketve, az Istennek, kiben alig hitt, ajánlá nyomorult lelkét, mely­ben épen nem hitt. A fiatal ember ellenben semmi fé­lelmet sem tanusita; csak gyorsabban haladott s türel­metlenül roppantgatott lábával. Ezalatt az ugatás mindinkább közeledik. — El vagyunk veszve! mormoga Clodion asszony annyira rémülten, hogy foga vaczogott. Végre feltűnt azon lény, mely mind ez ijedelmet okozá: egy roppant nagy eb a pyrénéi hegyekből. Szö­­kellve, véres szemmel, felborzasztva szőrét, szaladt a jövevények felé. Clodion asszony térdre esett. De a dühös állat alighogy megismeri a fiatalembert, rögtön megváltozott: rémületes és fenyegető magatar­tása — átmenet nélkül — alázatos és engedelmes­­en; megszűnt ugatni, földhöz lapult s hason mászva­­csuszva közeledek az ifjúhoz , nagy farkát csóválva s barátságosan nyivákolva. — jól van , jól, Fidél, susogott a fiatal ember, nem volt szükséges, hogy oly lármát csinálj. A kutya fölemeld fejét s a hozzá szólónak kezét kez­­dé nyalogatni. Clodion asszony tökéletesen biztosítva érezé magát. A fiatal ember pedig folytatá : — Most már, Fidél, menj aludni! . . . S ezen szavait oly mozdulattal kiséré, melyet az eb kétségtelenül igen jól megértett, mert azonnal felsze­­delőzködik, ugyanazon irányban távozva, honnan ér­kezett volt. — Ettől is megmenekedtünk, szólt ekkor a fiatal em­ber Clodion asszonyhoz. De az a baj, hogy e veszett állat ugatása tán fel is riasztá a háznépet; ennélfogva tanácsos leend még néhány perczig várakoznunk, mie­lőtt a kastélyhoz közelednénk. A vén asszony igent intett fejével; a nagy félelem, melyen az imént keresztülment, pillanatra megfosztá őt a szólás tehetségétől. Egy kis kerekbe vezetteté magát kísérőjétől, s itt mind aketten, némán és mozdulatlanul mintegy öt perczig lesben maradtak. De semmi nesz sem hallatszván, minden , a park és kastély egész környéke csendesnek bizonyulván, csak­hamar ismét kiléptek. — Menjünk, úgymond az idegen, siessünk! ... És most még inkább, mint valaha, legmélyebb hallgatás.... A két személy tehát ismét folytatá útját. Csendesen haladtak, lélekzetöket visszatartva, óvatosan lépve a száraz levelekre, nehogy ezeknek sziszergése valakit fel­­ébreszszen, s mindig a kerítés fala mellett tartva ma­gokat, hogy árnyékban maradjanak s a hold felfedező világa által el ne árultassanak, így jutottak végre a kastély homlokzatához. Ennek nagyszerű s csaknem herczegi szerkezete az építészet minden kincseit tárta fel a szemlélőnek. Egy széles lépcsőzet, sima kőlépcsőkkel s szeszélyesen ki­faragott vasrácsozattal, két felé ágazva vezetett az elő­csarnok boltozatos három ajtajához. Óriási alakok zár­ták villáikon az első emeleti erkélyt. Minden ablakot végtelen finomsággal s Goujon vésűjéhez méltó ügyes­séggel kőbefaragott ékességek szegélyeztek körül. Pár­jával együvé állított szirének egymáshoz támasztva ké­pezik a tetőpárkányzat boltozatait, melyek a czimeres szélkakasokkal ellátott cserép­födélen felülemelkedtek. Clodion asszonynak csak futtában lehete mindezen csodákra egy szempillantást vetnie, mert kalauza sebe­sen húzta őt maga után. Az ifjú ember s a vén asszony megkerülik a kas­télyt s egy a falba oly ügyesen beillesztett ajtóhoz ju­tottak, hogy léte felett még az is kételkedhetik, ki azt jól ismerte. Szürke lapjai tökéletesen hasonlítottak a fal kövezetéhez s ezzel egészen összeolvadtak. A fiatal­ember egy második kulcs segélyével ezen ajtót is ki­­nyitá; de miután ő és Clodion asszony beléptek rajta, csak félig zárá be azt maga után,­­ alkalmasint, hogy visszavonulás esetében gyorsabban s könnyebben me­nekülhessen. Az épen ■ leirták ajtó mögött egy sötét folyosó, e fo­lyosó végén egy keskeny és meredek lépcsőzet vola. Felmentek, s itt a fiatal ember megnyomott egy rugót, minek következtében egy fa­lap mintegy varázslat ál­tal lecsúszott s oly széles tért nyitott, hogy közép vas­tagságú ember oldalvást átférhetett rajta. Clodion asszony és társa keresztül mentek s egy tágas sikátor­ban, vagy jobban mondva, csarnokban valának, melyet két lámpa — egy-egy állványon a csarnok két végében gyengén világosított meg. Jobbra-balra magas, széles ajtók nyíltak, mindegyik oldalra tizenkettő, mindössze tehát huszonnégy. Minden két-két ajtó közt nagy csa­ládi arczképek, mind czímerekkel s pompás rámákkal ékesítve, függtek a falon. A félhomályban határozatla­nul kivehetők valának pánczélos lovagok vad alakjai, országbírák és törvényszéki elnökök ünnepélyes ábrá­zatai s az akkor még élő Roqueverde marquis szép és brut ősanyáinak urnagyilag feszes derekai. Az idegen oda fordult társnéjához; nem szólt egy szót sem, de ujját ajkára tevén, oly kifejezést ölte ar­czára, mely szólóbb volt a világ legajánlatosb ékesszó­lásánál. Ugyanekkor egyik pisztolyát is kihúzta övéből, annak kakasát felvonta, s így — lövésre készen — láb- Ujjhegyen előre haladt. Clodion asszonyt az alig eloszlatott rémület most kétszeres erővel megszálló, félig eszén kivül, csak ösz­­tönszerüleg követé kalauzának utasításait. Ez utóbbi a csarnok másik vége felé ment, ott balra fordulván, egy kifaragott aranyos nagy ajtónak egyik szárnyát kinyitó, karon fogó Clodion asszonyt, belép­tető, az ajtót ismét bezárá­s belső reteszét előtolá. — Mindjárt helyen leszünk, monda ekkor lehető leghalkabb hangon. Eddig még minden jól megy. . . , Várakozzék itt reám, rögtön visszatérek. (Folytatjuk.) P á r i s , február 16. a Napoleon levelét olvassa minden franczia; azt hi­szik, ez az első ágyú, mely Orosz és Francziaország közt újra megszólalt. A nyilvános okirat, mely nemzeti ér­zelemre támaszkodik , kétség kivül kedvező benyomást ten a tömegekre, azonban valami rémitő, a börze hogy esik ; ezen urak nemzeti érzelmére nem lehet támasz­kodni senkinek, soha! Rájuk e levél villámcsapás volt. Nem beszélnek többé , csak a levelet mutatják egymás­nak , fogynak mint az árnyék, pusztulnak mint Pharao népe, avval a különbséggel, hogy ezeket a Fekete tenger meríti el. Anglia ép oly határozottan kezd a vész elé nézni, mint szövetséges társa; több máltai ha­jókon seregeket szállítván, mondják, már láttak is angol egyenruhákat franczia földön, hol a szövetséges kato­nák megbarátkoztak, a tenger partján, franczia bor, és az angol nemzeti dal mellett. Ez nem is lehet máskép, hisz nyíltan kimondá az államtitkár lord Beaumontnak : „Biztosíthatom nemes lord barátomat, mikép béke-re­ményeim többé nincsenek ! Az alkudozások befejezvék már Bécsben, követeink együtt jőnek vissza Pétervár­­ról, mit hivatalos érintkezésünk megszakadása köve­­tend.“ A Times: „Minden oldalról hatalmas készületek történnek, s egy pár hét alatt meg fogja látni Oroszor­szág császára, miszerint egy megsértett ellenféllel áll szemben, s e megsértett fél nem más, mint az egész polgárosodott világ! Seregünk a szárazon, 11,000 emberrel szaporodik ; tengeri erőnket nincs szükség ne­velni , hatalmasabb lévén mint mit valaha Anglia birt. 15,000 tengerpartőr bárkázik el rögtön öblünkből. A balti tenger szabad, a jég felolvad, s a legtekintélyesebb had­sereg fogja az orosz hajóhadak éjszaki útját elvágni. Néhány nap csak s minden kétely eloszlandik.“ Ily pontig sem a színészet, sem a fenyegetés politikája nem megy. Az Indépendant de Moselle szerint nagy men­nyiségű tüzérkészletek küldetnek a metzi és straszburgi fegyvergyárakba, hol 80,000 fegyver hever, szükség esetében mind keletre szállítandó. Egyébiránt nincsenek a török földön fegyverhiányban, miután a török katonák Viddínben az utczákon 25 piaszterért árulják a muszka

Next