Pesti Napló, 1854. február (5. évfolyam, 1169-1191. szám)

1854-02-25 / 1189. szám

1854- ötödik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve : Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is­­ megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 kr . A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ,­nyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő: uri­ntcza 8-dik szám. 46 1189 Szerkesztési iroda: Uri­ntcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgő kraj­­czárjával számittatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdij előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár­jával számittatik. — A fölvé­teli dij szinte mindenkor elő­re lefizetendő a Szombat, febr. 25-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innep utáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. A­zE8¥8 martius-juniusi négyhónapos folyamára elő­fizetés nyittatik. Vidék­e postán küldve 6 írt 50 kr. Budapesten házhoz küldve 5 frt 30 kr. Az e­lőfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­­hivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, úriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyó­­utcza szegletén.—Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó­hivatala. Fejedelmi ösztön. Budapest, febr. 24. A magyar kánaán messze térei még ott sem emelkedtek fel minérdekünk által igénylett s fajunk ép eszéhez méltó virulásra, hol a mivelhető dús­föld hálás bőséggel kínálja kebelét az értelmes munkának. Minden körülmények úgy alakultak azonban, hogy jövőre a földnek birtokában az ma­radhasson csak, ki a földet, az állam emlőjét meg­becsülni, s azt a kor miveltségéhez, s közgazdá­szati igényeihez illő jövedelemre emelni tudja és akarja. De míg a mivelhető terek tulajdonosai, az ész és munka nyílt ösvényére utalva, józan irány, és szilárd akarat mellett alig találnak ttjokban aka­dályra , — addig tetemes része birtokosainknak, kiknek a föld vizátboritott, elposványult tereken jutott, — roppant költséggel kényteleníttetik előbb földeinek mívelhetését s haszonvehetőségét eszkö­zölni, oly pénzösszeggel, melylyel a birtokos úgy­szólván másodszor szerzi meg földeit. E szempontból hozta az alsó-szabolcsi tiszasza­­bályozási fiók-társulat debreczeni gyűlésén gr. Andrássy Manó azon indítványt javaslatba, hogy a társulat az apostoli trón zsámolyához folyamodjék, miszerint a közkultúra, s az állam­tőke gyarapításának érdekében, különösen pedig e nagyszerű szabályozási vállalat buzdítására az így telkesített földek 10 —15 évi adómentesség­ben kegyelmesen részesíttessenek. Alig múlt néhány hete, hogy e fiúi bizalommal intézett folyamodás legfelsőbb helyen felterjeszte­tett, s ime ma már a félhivatalos lapban a követke­ző kegyelmes rendelettel lepetünk meg: „ő cs. kir. Apostoli Felsége f. hó 5-én kelt legfelsőbb határozatával megengedni méltóztatott, hogy Magyar- és Horvátországban, Slavonia és temesi bánságban, úgy Erdélyben mindazon legú­jabban telkesített földek, melyek bebizonyíthatólag a földadó­ ideiglenes behozatalakor még az ősterme­lés utján*) nem miveltettek s nem használtattak, a telkesítés befejezésének napjától kezdve tizenöt éven keresztül minden rájuk eső országos rendes és rend-­­kívüli földadótól különbség nélkül mentesek legyenek.“ Ez igazán fejedelmi ösztön. Ha azon több mint 9 millió hold földből, mely Fényes szerint a magyar szent koronával a közbi­rodalomba beolvadt országokban most mivelésen kívül fekszik, — csak kétharmada legyen az e buzdítás által felébresztett akarat és szorgalom ál­tal gyümölcsöző mivelésnek megmenthető, — már is elláthatatlan az előbocsátott kegyelmes rende­letnek hordereje s a tisztelt olvasók józan esze to­vábbi fejtegetés nélkül is átlátja ama roppant gya­rapodását a közvagyonnak, mely ez államtanilag s közgazdászatilag bölcs intézkedésből a dolog ter­mészetéhez képest a közbirodalomra fog szivárogni. Mert kétségtelen, hogy e legfelsőbb rendelet he­lyes számítási elvek szerint egyszersmind a kincs­tár saját jövedelmezési érdekeit mozdítja elő, mi­dőn a kijelölt évek során keresztül tökéletes adómentességet mond ki. Mert ha a birtokos azt látja, hogy mihelyt földjét az árvíztől megmentő, bizonyos időre adómentes, hatalmas ösztönt nyert a szabályozás mielőbbi bevégzésére, igyekezni fog megszabadulhatni bizonyos adófizetéstől bizonyta­lan és csekély hasznú vízborított térektől, midőn tud­ja, hogy a mentesített tértől csak akkor fog fizetni, ha a szabályozási s csatornázási terheket és gazda­sági beruházási költségeket a biztosított és sokszo­rozott jövedelmű földből már visszanyerte. Ennél­fogva ily buzdítás, s mondhatni jutalmazás követ­keztében számos évekkel előbb menend véghez a szabályozás, s az ennek folytán múlhatlanul tá­madó személyes kereseti és szaporodó fogyasztási adó, a szaporodott jövedelmű tér uj mivelői után a kincstár az adómentes évek alatt is legalább an­nyi jövedelemre számolhat, mint mennyit amaz ár­­borított tereken a jelenlegi csekélyebb földadó tehet. De lefolyván az adómentes évek, a buzdításul elengedett adóöszveg egy két későbbi év jövedelme után gazdagon ki leend pótolva. Feltéve, hogy most egy hold ártér 20 pftot jö­vedelmez, ez 3 millió holdon tesz egy millió pft­­nyi jövedelmet; adó fejében egy ötödét véve fel, e térről bevehet most a kincstár kétszáz­ezer pftot; adómentes 15 év eltelte után tegyük egy hold föld jövedelmét a minimumra, hozzávetőleg tehát 5 pengőforintot, összesen tenne 15 millió földjövedel­met ; ennélfogva a fentebbi 20% arány szerint adót fizethetene 3 milliót; pótolja tehát egy év alatt az egész 15 évi elengedett öszszeget,miután 15 szer kétszázezer épen 3 milliót teszen. Miután a felvett kétszázezer nem egyszerre szűnik meg bejönni a kincstár számára, mert a térek legnagyobb igyeke­zet mellett is csak egymásután mentesíttethetnek, s felvéve, hogy évenkint egy félmillió holdnyi tér mentesítetik, a praeliminált adóöszszeg e rovatban évenkint csak 30—40 ezer pfttal fog csökkenhetni, de az e terek művelésével foglalkozó földmivelők, béresek és birtokosok személyes kereseti és fo­gyasztási adója e hiányt csakhamar eléggé ki fog­ja pótolni. S ha már a birodalmi érdeklettség s közjó ne­vében polgári szent kötelesség a kormánynak ily messzeható, ily biztos eredményű hasznos intézke­déseit legális elismeréssel üdvözölni: nekünk ma­gyarokul egyszersmind sokszoros okunk van fel­séges Apostoli Urunk e fejedelmi rende­letében fajunk iránti legmagasb vonzalmának s atyai gondoskodásának újabb félremagyarázhatlan tanúságát legbensőbb hálával fogadni. Legnagyobb része a kamatozó mivelés alá visz­­szaszerezhető fentebbi térnek, tán öt millió hold, a magyarországi folyók és tavak szomszédságában oly vidékeken fekszik, melyeken tősgyöke­res magyar nép lakik, tekintsük bár a vég­telen alföldet, az országnak majd egy­harmadát, Szegedtől Szathmárig, vagy a gazdag Rábaközt a Fertőtől Kemenesaljáig, vagy a Vág, Garam és Ipoly partjainak túlnyomó részét, s a Sió-Sárvíz három gazdag megyén uralkodó posványságait. A jelen fejedelmi buzdítás tehát egyszersmind próbaköve fajunk életrevalóságának, megkísérlése annak, vájjon a magyar geniusa túlmegy-e puszta és meddő epedéseken? fel tud-e az érzelgés s indo­­lentia pólyájából valahára tettképességre, gyakor­lati cselekvésre emelkedni? akar-e versenyre kelni a testvér népfajokkal oly mezőn, hol az üres, bár­mi szép szó, történeti igények, érettségi öntudat, hazafias érzelmek hathatós ösztönül szolgálnak ugyan, de az áldozatkészséget, s kitűnő értelmes munkát pótolni sehogy sem képesek. Fajszeretetének soha sem adta Széchenyink öntudatosb jeleit, mint midőn a tiszszabályozást felkarolta. Kit a múltnak dicsősége el nem vakit, ki az ősök hagyományát gyarapítva óhajtja hagyni az utódok­ra, az a Fejedelem kegyszavára ébredjen fel, fog­jon ásót, segítse meghóditni azon roppant területet, mely most kezei közt rothad, holott számos uj ge­­neratiók bölcsője , nemzeti culturánk viruló hálás mezeje s a közbirodalom uj kanaánja, valódi tár­háza lehetne. dés, a rokon hibái a nemtevésben kérelmet találó em­beri gyarlóságnak. Az elsőt illetőleg, már a tetterős rómaiak igen jeles mondatukat hagyták , mintegy jelszavát szellemek és kezeik óriási nyomdokainak: praetor minima non curat. Az elmélet könnyen állít fel számtalan igaz, ellen­mondás nélküli szabályokat, melyeket azonban a cse­lekvés mezején — hol minden előrelátott és nem lá­tott viszonyokkal kérlelhetlenül meg kell küzdeni, igen sokszor fel kell áldozni azok kényszerítő hatalmá­nak. És e körülmény vezet a felhottam mondat valódi jelentőségére, mely nem azt teszi, hogy a kivitel élé­re állított vezér minden előjöhető legcsekélyebb ese­tekre ki ne terjessze előrelátását és szigorú figyelmét , hanem inkább mindazokat éles elmével átgondol­ván , mindegyiket valódi értéke és jelentősége sze­rint sorozni tudja; kicsinységeknek, lényegtelen forma­ságoknak nagy fontosságot ne tulajonitson; a mathe­­matikai kétszerkettőt ne akarja pedani szigorúsággal létesülni az emberi eszközök gyarlóságának daczára, s az iskolai szűk szabályokon a kívánalmak szerint túl ne habozzon. Az iskola nehézkes szabályai között — sok idő- és erő­pazarlással — végrészletességekig szigorun dolgozott nagy ragyogó tervezetek, kiváltképen vizmutani mun­kálatoknál, hol mindenek felett helyszíni elemi viszo­nyoknak ismeretén alapult meggyőződés lehet csak biz­tos vezető , s egy a munkálat közben véletlenül fel­bukkanó földalatti tünemény a nagyszerű tervnek egész rovatain keresztül véres húzásokat csinálhat,­­ a ki­vitelnek inkább akadályai, mint azt hasznosan előse­gíthetnék. Ha a legnagyobb szigorral gyűjtött adatok nyomán készített tervek a tudomány elvei szerint helyeselhe­­tők , és ha a kivitel vezére bír a szükséges elméleti és különösen gyakorlati képzettséggel, de igen­is csak így nem lesznek majdan munkálata közben akadályai, me­lyeken a parancsoló viszonyok útmutatása szerint oko­san, legkevesebb erő és idő­veszteséggel keresztül ne tudna hatolni. Hanem újra meg újra ismételjük, és az illetők figyel­mébe eléggé nem ajánlhatjuk, hogy ezen praetori mál­hatlanul szükséges tulajdonokat, a rendületlen meg­győződést, az előre látó és helyesen sorozni képes figyelmet, a kivitelben soha nem habozó erélyt, víz­­munkálatoknál csupán csak a cselekvés mezején küzd­ve szerzett gyakorlati képzettség és tapasztaltság szüli, mely e tekintetben megfizethetlen kincs. A másodikra, az önijesztő agyrémeskedésre nézve, talpraesett példabeszédünk azt tartja, hogy „nema­­karásnak nyögés a vége,“ azaz, a két elem, a restség és szűkkeblűség, minden fáradságot vagy némi áldozatokat is igénylő bár szükségesnek ismert cselekvésnek való és képzelt akadályait nagyító üve­gen át nézvén, ezer változatokban tudja ismételni, hogy „úgy is híjában“ „úgy sem lehet, úgy sem leszen be­lőle semmi.“ Ellenben eltökélett akarat, mely a czél nagyszerűségétől áthatva , és jótékonyságát belátván, a kivihetőséggel is lélekismeretesen számot vetett: ter­­hetlen erélyében és nem fáradó buzgóságában mindent megkísért, mindent felhasznál annak létesítése végett. Elszánt akarat előtt nincs akadály. A czélbavett, elvitázhatlanul szükséges és közérde­kű vízszabályozási munkálatokhoz ily lelkesült akara­tot szeretünk feltenni minden illeték részéről; óhajtjuk, hogy a létesítés valódi nehézségeinek ostromára minél több alapos vélemény gyülekezzék, bátorkodván ezt részünkről egypár szerény javaslattal megkezdeni. Ezen esetben is — mint rendszerint minden üdvös teendőknél — p­é­n­z­hi­ány azon veszedelmes szert, melyen a vállalat okvetlenül hajótörést szenvedne, ha elég erélylyel nem bírnánk a veszélyes örvényből némi erőfeszítéssel is kihatolni. Hogy miért nem juthat pénzünk ily hasznos befek­tetésekre is, nem feladatom fejtegetni: annyi igaz, hogy a munkálat összes költségeit hamarjában előteremteni, sem a birtokosok igen káros erőtetés nélkül képesek nem lennének, sem a kormánytól jelen tömérdek gond­jai között nem igényelhetni. Van azonban roppant értékünk a termékeny földnek minden kiaknászandó kincseiben,­­ és tapasztalva lát­hatjuk, hogy a föld becse, a műveltség, a népesedés és az ipar gyarapultával óriásilag halad előre, úgy hogy minden ennek javára tett beruházás rövid időn díban kamatoz. Ezek meggondolása, a nagyszerű vállalat létesítése végett hasznos törlesztési kölcsönök eszközlésének esz­méjére vezérel. Meg kell vallanom, hogy a sokfélekép bonyolult pénz­ügyeket oly kevéssé ismerem, mikép nem lehetek meg­győződve, vájjon felhozandó faragatlan eszméimben nem találnak-e az avatottak sok balságot; lehet azonban, hogy némi életrevalóságukat vevén észre, azokat a köz­haszonra bővebben kiképezhetik. Az egyes vízmentesítendő vidékek érdekeit képviselő társulatok tehát — a kormányt egyedül czélra vezető felszólítás nyomán — mindenek előtt a közös feladat létesítésére egy nagy társulatba alakulván, a magas kormánynak nyilvános elismerése és pártfogása mel­lett, minél hosszabb törlesztési időre kölcsönt venne fel — a szükséges költségek erejéig — a majd igy nagy tekintélyű egylet, — kezességül kötvén in­solido, az érdeklett tájakkal kapcsolatban levő tetemes birtokai­nak elegendő részét. Feltévén például, hogy az összes költségek — a kormány által nyújtandó segélyt nem számítván — 2,400,000 forintokra rúgnak, — a vízmentesítendő térségek haszonaránylagos becsű szerint 200,000 hol­dat tesznek, lévén fizetendő minden ily vízmentett becs­hold után 12 forint, — az egész munkálat ideje pedig például 12 évre számíttatván, minden évre szükségel­tetnék mintegy 200,000 forintnyi összeg költségül. A társulat az egész nagy mennyiséget 30—32 évi tör­lesztésre, úgy hiszem mindazon nagy biztosíték mellett, melyet nyújtani képes — 4 százlék­val felvehetné , fi­zetvén e szerint évenkint 96.000 fő törlesztési összeget. A nagy összegből két évre szükséges részletet saját pénztárában tartván — hogy a munka pénz nem léte miatt hátramaradást semmi esetre se szenvedjen — a többi 2 milliót 200 ezeres részekként, 3, 4, 5, 10, 12 évi felmondás mellett — kisebb nagyobb részletekben tökéletes biztositékú helyekre, takarékpénztárakba, ke­reskedők vagy nagy­birtokosokhoz kihelyezné, 4 száz­­ték­ kamatra. Első — második években 2 millió után húzván né­gyes kamatot, 80,000 forintokat, kellene pótolni a tör­lesztési összeget csak 16,000 forinttal, melyet holdan­­kint kivetve, esnek egy hold után 48/10 kr. fizetendő. Harmadik évben kamatot a társulat 1.800,000 után húzván, lenne a törlesztési összeg pótolandó 24.000 forinttal, vagyis holdankint fizetendő 72/10 krral. Negyedik évben kamat a társulatnak 1.600.000 után fizettetvén, pótolná a törlesztési összeget 32.000 fo­rinttal , vagyis holdankint kivetett 96/10 krral. És így tovább, az utolsó munkálati év elteltével az egész törlesztési összeg fizetése — minden kamat­pót­lék nélkül — a társulat terhére esvén , fizetné azt a már kármentesített és hasznavehető birtokokra, ha­szonaránylagos becsű szerint holdanként kivetve : fel­vett példánk szerint egy egy oly hold után 288/10 kraj­­czárt, a törlesztési idő elteltéig évenként. Vagy ha ezen javaslat, a kezelés nehézségei miatt czélszerűen kivihető nem lenne, a munkálat idejének tartósságát mindenesetre számításba vonván, úgy is lehetne eljárni, hogy egyik vagy másik nagy tőzsér házzal a társulat — a szükséges ősz vég erejéig — tör­lesztési kölcsönre lépvén, az egész nagy öszveget nem egyszerre venné át saját kezelés alá, hanem a munká­lat ideje alatt, az évenként szükséges mennyiségekben egymás után. Így is a törlesztési kamat­fizetés — az évenként fel­vett öszvegek aránya szerint — a munkálat előhalad­­tával, egyszersmind a lassanként szembetűnő haszon arányában növekedőn, csak akkorra válnék némileg terhelővé, mikor a már kármentett birtok is azt bőven jövedelmezné. Mindegyik javaslat egy alapon nyugszik, a véghez vitt munkálatok aránya szerint növekedő törlesztésen,­­ a szakavatottak elhatározhatják, hogy egyiket vagy másikat, vagy tán részben mindegyiket leendene-e leg­­czélszerűbb és életrevalóbb, alkalmazni. A kezelési költségek végett, a holdaktól évenkénti fizetést valamely csekélységgel lehetne emelni; a­mely birtokok előbb — például 3—4 év alatt — haszonve­hetőkké válnának, azokat ez időtől kezdve, a haszna­­vehetőség arányában mindjárt bővebben lehetne adóz­tatni; az időközben elkészült hajózható csatornarészek, rétöntözések, malmok stb. szintén jövedelmi ágat hasz­náltathatnának; végre ha az első javaslat alkalmaztat­nék, a több idő — például 8—12 évekig — elhelye­zett öszvegektől a társulat 5% kamatot is húzhatna. Van még ezen szabályozási vállalat kivitelében egy nem csekély figyelemre méltó körülmény— mely meg­érdemli, hogy egyelőre is gondolkodás tárgya legyen :­­ a munkás kezek nem épen bősége. A mellett, hogy a dunántúli vidék dúsgazdag termőföldei és nagyszerű mezőgazdasági élete ez ágra csaknem minden mozog­ható erőt felemésztenek, még a magyarban azon kényel­met szerető indolencia is megvan, hogy ha csak nem kénytelen, pénzért sem igen szeret dolgozni. Azért le­hetnének esetek, hogy mikor legjobban kellene , mun­kások hiánya miatt káros hátramaradást szenvednének a szorgos munkálatok. A tapasztalt vezető ugyan — a munkadíjak gazdasá­gosan méltányos meghatározása mellett — jó eleve gondoskodnék, helyzetek szerint legczélszerűbben fel­állítandó ideiglenes tanyákról, messzebb vidékekről jö­vendő és hónap­, évszámra ott tartózkodó munkások számára; tán az e lapokban már tárgyaltatott ásató gép­nek alkalmazását is — szerkezetének e czélra javításá­val — meg lehetne kisérteni és felhasználni. — Igen jól lehetne még alkalmazni az Andrássy gróf által egy íz­ben javaslott elvet is, mely szerint egész évekre állandó munkabéresek foglaltatnának le, úgy hogy azok telje­sített munkájok szerint fizettetnének ugyan, például föld­hányásoknál köböl számra , hanem ezen illetőségekből — azon hónapokban is, melyekben dolgozniok nem le­hetne — előre is rendesen húznák fizetéseket. Mindemellett még teljes biztosításul, azon helysé­gekre, melyek a munkálat közelében lévén, annak hasz­nait közvetve közvetlenül élvezendik, bizonyos mennyi­ségű kényszeritett munkát is lehetne kivetni — a szo­kott munkadijakat nékik is kiszolgáltatván — csak hogy szorultság esetében teljes erővel előállani tartoz­nának. (Lapszemle ) Az C s t. D. P­o­s t a küszöbén álló háborúról s az egymás ellenébe állítható erőviszonyok­ról így ír: „Első pillanatra úgy látszik, hogy Orosz­ország egyenetlen harczba bocsátkozik. Hogy tengeri hatalma csakhamar elégtelennek fog mutatkozni, azon senki sem kételkedik. Másként van ez a szárazföldön. Itt Oroszország , katonasága számára nézve túlsúllyal bír. Anglia nem állíthat ki nagy hadsereget. Az e részben sokkal többre képes Francziaország idegen földre még­sem szállíthat oly nagy sereget, mely e tá­voli csatatéren számra nézve az oroszszal mérkőzhessék. A két tengeri hatalomnak azonban egyéb előny válik *) Ez őstermelés legalsóbb foka a legelői állan­dó képesség. Szerk. Még egyszer a Sió-Sárviz szabályozásáról. Sár-Egres, febr. közepén. Azon hosszas idő eltelte alatt, mióta ezen ügy szó­ba hozatván, több gyűlések és tanácskozások tárgya jön, szükséges és hasznos létének ösztönszerű s öntudatos érzete azt az érdeklett tájak közvéleményében an­nyira érlelte, hogy előnyeit még tovább is hosz­­szasan vitatni, nemcsak felesleges, hanem némileg ne­vetséges is lenne; hogy erre nézve is bizton mondhat­juk , mit nem rég e lapok egyik vezérczikke a hitel­­intézetről monda, miként létrehozásának, kivitelének egyetlen egy gátja van s az maga — a „kivitel.“ Kisértsük meg tehát ezen gátat tüzetesen ostromolni. Minden a kivitelre igy megérett nagyobbszerű cselek­vésnek igen ártalmas ellenségei ; a kétkedő szőr­­szálhasogatás, és a kislelkűleg önijesztő agyrémeske­

Next