Pesti Napló, 1854. március (5. évfolyam, 1192-1216. szám)

1854-03-04 / 1195. szám

1854- ötödik évi folyam-ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre . 8 „ — ,, „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 kr p. A lap politikai tartalmát illető minden közös a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, nyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő: uri­ntcza 8-dik szám: 52 1195 8serkesztési iroda: Dri­ntcza 8. sx. dlrdwte^nk őt ha­­láhon OHtk­-sora 4 pgő kraj­­izarlával^szám­ittatik be­iktatási s 10 pengő km­yi külön bélyegdi.j elöl« leüzw­•.HlIflŐ * PESTI N\PL \i, ■* g á n­ v 1 t \ k "( '‚ lábas sora 5 pengő kra| ~•/.,» jával szám­ittatik. — A felvé­teli díj szinte mindenkin *i.- re lefizetendő a­­ kiadó hivatalában. Szombat, mart 4 é.. HDRDETÉSEK és MAGANVITÁK Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt ás Inneputáni nap­okat kivéve — jeles ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban Távirati magán sürgöny PESTI “NAPLÓ szerkesztőségéhez. Elindult Bécsből, m­ártius 3 este 7 ór. 53 p. Érkezett Pestre „ . ., 8 ór. 50 .. Péte­rvár, febr. 24. A czár Napóleonnak vála­szolt. Tegnap proclamátió jelent meg, melyben kimon­­datik, hogy Oroszország az igaz (orthodox) hitért har­czol, míg a nyugati hatalmak a kereszténység ellensé­geivel egy vonalon állanak. Oroszország követi szent hivatását, s ugyanazt várja most népei vitézségétől, mint 1812-ben. P­á­r­i­s , márt. 2. Napóleon a franczia kamarákhoz a megnyitáskor beszédett tartott. Szavainak veleje : Fran­­cziaország kardot ránt hóditási gondolat nélkül; a hó­dítások ideje lejárt. Pest, mart. 3. III. Mitől a nyugoti hatalmak leginkább tartottak, s mit diplomatiájok minden törekvés mellett sem birt meg­gátolni, bekövetkezik: Oroszország a Portának 1828- ban hadat szent. Előre látható volt, hogy a délről és északról egy elem által megtámadott török hatalom­nak e kettős nyomás alatt össze kell roskadnia, s hogy akkor, a rom fölött összecsapó rokon lángokban a görög ügyre az orosz fog mérhetlen túlsúlyra ver­gődni. E túlsúlynak előre gátat vetni, vagyis inkább azt ele­ve ellensúlyozni jön a nyugati diplomatia feladata. A görögügy pártolására önkénytelenül a közvélemény ál­tal tolatva , azt most már annál hatályosabban kellett gyámolítnia, nehogy a hellének mindent a pétervári ud­varnak köszönhessenek, s ez a hatalmat m­egragadja. E politikai árverésnek az lön eredménye, hogy Gö­rögország az orosz és franczia kormánytól 500,000 frank havi segélyezést nyert, s ez utóbbi, 14,000 fő­ből álló sereget küldött Moreába, a félszigetnek az egyptomiaktól leendő felszabadítására. S mindez anélkül, hogy a nyugati hatalmak és a Porta között háború lett volna. E korszak meglepőleg emlékeztet a mostanira, vagy legalább az angol kabi­net által a mai napig feltartott középállapotra (inter­mediate state.) Akkor is ily közép­állapot létezett, — mely — bár a háború minden látszatát és eredményeit nyújtó — a békének a harczoló felek közötti helyre­állíthatását nem zárta ki. Tengeren és szárazon nagy csaták vivattak, a nélkül, hogy az angol és franczia — a Navarrnnál és a Moreában tönkre tett flotta és hadsereg urával nyílt háborúban állana. A háború a nyugati hatalmak részéről most sincs még Oroszor­szágnak tettleg megszenve, de azért úgy látszik, hogy az intermediate state egy új Navarinnal, mondd: Sebas­topol és szárazföldi expeditióval tökéletesen megfér. Maison tábornok a 14,000 francziával Moreát né­hány hó alatt az ozmánoktól egészen megtisztítván, a három hatalmasság 1829-ben Londonban egy értekez­let jegyzőkönyvet írt alá, mely szerint Görögország a Portának fél millió frank évi adót fizessen; a Porta módosí­tott főurasága alatt álljon; belkormányát maga ren­dezze; a­ monarchiai kormányformához közeledjék; öröködési joggal biró keresztény fejedelem kormányoz­za , ki azonban az investitorát a­zultántól nyerje. A Porta e jegyzőkönyv pontjait határozottan vissza­utassa, de csakhamar engedni len kénytelen , miután a győztes Oroszország az 1829-ki drinápolyi bé­kekötés alkalmával feltételül szabta, hogy a lon­doni egyesség pontjait Görögországra nézve egytől egyig fogadja el. Angliát és Francziaországot a drinápolyi békekötés e pontja új féltékenységre gerjeszté. Ferde szemekkel tekinték, hogy az új állam Oroszországnak a Portávali külön szerződvénye által s közremű­ködésük nélkül képeztessék, hogy Görögország a pé­tervári kabinetnek köszönje politikai lételét, s mint­egy tőle függővé váljék. A nyugati diplomatiának egy lépéssel ismét tovább mennie, az árverésben ismét többet ígérnie kellett. így történt, hogy Görögország tökéletes függetlensé­gének nagy szavát kimondá. A Porta jogszerűen tehette a kifogást, hogy a köz­benjáró hatalmak nem tartották meg szavukat, s hogy ez több, mint már Drinápolyban megállapítva volt, de a háború által me­gtörve lévén, nem állhatott ellent, s midőn az orosz czár kijelenté, hogy a hadköltség­­kárpótlási követeléséből egy millió aranyat el­enged, ha a Porta a görög függetlenségbe egyezését adja, ez 1830 ápr. 23-án megadva jön. Az utolsó szó s elhatározó indok tehát mégis az orosztól jött, s Görögország Miklós czá­rnak tartozott hálával. S valóban, mily példátlan nagylelkűség, mily La Fayettei elv-buzgóság, mily önzetlen ügyszeretet volt az autocrat fejedelemtől, egy alkotmányos függet­len uj állam érdekéért ennyi áldozatot hozni!!! De hiszen jól ismerte Miklós czár a most már al­kotmányos görögök fölött korlátlanul ural­kodó Capodistriast, s tudta, mennyire bízhatik benne. A görög szabadság holt betű vola, mert Capodistrias az alkotmányt tettleg megsemmitő, a nemzetgyűlést nem hívta össze , a sajtót lenyűgözte, a legfőbb hivatalokra saját képtelen testvéreit, a többiekre rokonait s párt­­hiveit alkalmazta, a hazafias érzelmüeket üldözte, s a börtönöket velük megtömte.­­ Az ő működésének tu­lajdonítandó az is, hogy Szász-Kóburg Leopold her­­czeg (későbbi belga király) a már elvállalt görög feje­delemségről ismét lemondott. A vélemény napról napra szilárdabb alapot nyert s meggyőződéssé érett, hogy Capodistrias orosz be­folyásra támaszkodva, ez­által az ország korlát­lan hoszpodárjává van kijelölve. A forrongás és elkeseredés egyre nőtt. A manioták és a hydrioták külön külön ideiglenes kormányt alakí­tottak, Capodistriast zsarnoknak kiálták ki, az alkot­mány visszaállítását követelték, s a népet fegyverre szab­ták.­­ Az orosz flotta Capodistrias tekintélyé­nek fentartására sietett, s a porosz kikötőben fekvő hel­len tengeri erőt el akarta foglalni. A felkelők, inkább mint sem a görög flotta orosz kézbe jusson, azt (50 millió frank értékű 28 hajót) légbe röpiték. A tettet Miaulis hajta végre. A borzasztó polgárháború­s idegen interventió elő­estéjén állott Görögország, midőn az orosz czélok eszköze Capodistrias meggyilkoltatott. Az általa börtönre vetett Mavromichális Péter két rokona György és Constantin végezte őt ki Naupliában a templom kü­szöbén. Wittenberg, febr. 26. Poroszországban 1848 óta van orosz párt, mely az akkori forradalom elleni visszahatásból keletkezett, mi­dőn a zavaroktól nem is érintett Oroszország a törhet­­len tekintély eszménye gyanánt fenállott. Német földön azonkívül ismerék az orosz hatalmat több porosz kato­­­­na, név szerint Peucker és Griesheim táborno­kok jelentéseiből, kik részt vettek volt az ottani nagy­szerű katonai szemlékben. Nagy szerencse volt az ak­kori zavar­hajhászó szellemre nézve, hogy mindig előtte lebegett az orosz közbenjárás visszaintő képe , de szerencse volt az is, hogy a közbenjárás elmaradt: mindkettőért minden jó porosz ember hálával tartozik a czárnak. Ezzel azonban meg is szűnik az orosz befolyás kivá­­natosságának alapja, mert fájdalom, e befolyás nem tartotta meg a jótékony mértéket. Midőn a vihar el­múlt, a monarchia igyekvik magát erősíteni, s minden derék ember belátá a reactio kényszerűségét. A reactio sikerült, hanem más végletbe csapott át, s ezen vég­letben nemcsak a porosz alkotmány gyengítését, ha­nem egyszersmind a régi feudalizmus újabbi helyre­­állíttatását czélozta. Kivált a külpolitikára nézve Orosz­ország maradt nemzője ezen pártnak, melynek megala­kulás­ kezdő szálait képezék: egy részről remény, hogy Oroszország segélyével a reactio felemelkedhetik a czélba vett fokozatokig, más részről közöny a porosz állam külbecsülete iránt; s e két elemmel — a két udvar rokonságának s régi fegyveres szövetségének alapján — egyesültek az egykori, bár gyenge rokon­­szenvek, így álltak a dolgok, midőn a törökorosz viszály — mint váratlan és kellemetlen esemény — közéjök esett. Most már valódi politikára volt szükség, s itt­­ott tisztába igyekeztek lőni az orosz iránypolitika kö­vetkezményeivel ; eszékbe jutott a háború, egy részről Franczia- és Angolország, más részről Orosz-, Porosz­­ország és Ausztria között; háború , melyben a szövet­ségesek más elfoglaltásánál fogva talán Oroszország­nak egyedül kellend Franczia- és Angolország ellen síkra szállani. De meddig tarthatna el ily háború? s mi lenne azután? Az orosz párt azonban az orosz udvarnál egészben véve mégis azon véleményt szította, hogy a porosz fegyverek minden gondolható viszonyok között a czár szolgálatára lesznek. És ezért a poroszországi orosz párt lényegesen mozdította elő a keleti kérdés elbonyo­­lódását, mert Oroszország — reá támaszkodva — semmit sem engedett. Ezen párt ellenében nincs más mód , mint észszerű­­ség fellépni a jelenben, hogy a jövő ne mérje ránk csa­pásait. A párt tagjai maguk nem fogják ugyan oly mér­tékben érezni e csapásokat: ha felzavarták a közügye­­ket, a magán­életben másutt valahol mégis várakozik reájuk bizonyos otium cum dignitate. Épen ezen párt ellenében most inkább mint valaha szükséges a szoros összetartás Ausztriával, melynek mindenkor bebizonyított erélyes kormányzati szellemé­nél fogva nagyon valószínű, hogy a császári birodalom, mely sohasem szokott fél rendszabályokkal fellépni, nem­sokára erélyesen fog nyilatkozni. Poroszország­nak pedig érdekében áll Ausztriának mindennemű ki­terjeszkedését óhajtani, sőt előmozdítani, mely Po­roszországnak nem saját államterületére van irányozva. Mindnyájan óhajtjuk ennélfogva az európai független­ség érdekében a négy hatalom mielőbbi szövetségét. (Lapszemle ) A Trieszter Zeitung, február 28-kai számát következő czikkel kezdi meg : „Ingyen a halál van,de még ez is életbe kerül!“ Tehát miire fog kerülni amaz anyagi segély, melyet Anglia és Franczia­­ország (ezek pedig még soha mit sem tettek ingyen) a hanyatló Törökországnak nyújtanak ? Ez oly kérdés, mely most kétségkívül háttérben áll, de csak nagyon is hamar kitűnő jelentőséget fog nyerni. Pénze Törökszág­­nak nincs, ez kétségbevonhatlan tény; míg eleven test­tel bír, örökül sem szállhat senkire, legalább szomszé­daira nem, erre nézve Francziaország és Anglia mege­gyeztek, a­mily fordulatot a dolgok most vettek. Orosz­ország aligha fog a dunai fejedelemségekről jószántá­ból ismét lemondani,­­ oly kevéssé, mint Bessarábiá­­ról vagy Krimiáról. Mindamellett egy szép napon majd ismét béke fog köttetni, s mint többnyire ily esetben történni szokott, benti a possidentes lesznek. Franczia­ország jó szolgálatiért kárpótlásul pénz helyett Tunist fogja kívánni és megnyerni; Anglia pedig a vaspályát Alexandriától a vörös tengerig, az­ egészbeli lerovás fe­jében ..., s ezzel a további alkalomig egyelőre meg fog elégedni. Ámde mit mondana Ausztria s a vámegy­let a mindig keskenyebbre zárkózó övhez, melyet a né­met ausztriai Duna torkolatai közül a hatalmas szom­széd húzni fog ? És mégis mindkettőnek a Feketeten­gerre vezető út, ezen legnagyobb folyamokon, mondhat­nék, oly jelentékeny, mint a kivivő út az adriai tenge­ren át, mely egykor a jogtalan kezekbe jutásnak oly nagy veszélyében forgott. Vájjon a rákseb tovább ter­jedésének Montenegróban semmi akadály se vettessék, s az adriai öbölnek a feketetengerrel­ tervezett vasúti összeköttetése még tovább is az ozmanli uralom „bon plaisir“-jétől függjön ? — A mi mostanig Algériában a vasutak megnyitását különösen gátolja, az azon körül­mény, hogy valamennyi fővölgyei a parthoz egyenke­­züleg húzódnak, azaz : Tunis török tartományba ágaz­nak ki s ugyanott feküsznek azon természeti révhelyek is, melyeket Algeria nélkülöz. Tehát Tunis nélkül nincs vasút, vasút nélkül Algeria beltartománya a bevándor­lásnak megközelíthetlen, s bevándorlás nélkül gondolni sem lehet arra, hogy Algériából Új-Francziaország ala­kíttassák, vagy más szavakkal, hogy­ ezen költséges szerzemény fentartás-terhétől valaha megszabadulni le­hessen. Tehát nem a szent sír kulcsai végett „ou pour la bonne mine de leurs amis — les ennemis,“ — ha­nem Tunis meghódíthatásáért húzódnak a zuarok és vö­rös nadrágosok a törökök segítségére. KÜLFÖLD. Németország-B­e­r­l­i­n, febr. 26. „Mikép lehetséges az, hogy keresztény nemzetek a kereszténység halálos ellenségét, a törököket utalmukba veszik és segélyekre menjek?“ E kérdésen, melyben, Pétervárról vett tudó­sítások szerint, a nép közhangulata Oroszországban nyi­latkozik, egy vallása védelmére buzdított népnél, mely­­lyel azt hitették el, hogy az orthodox vallás létele forog fen, épen nem csodálkozhatunk. Hisz még nálunk is az úgynevezett orthodox párt majd nyilván majd titkon ugyanazon kérdést tette. Ámde azon kérdés azt is bi­zonyítja, mennyire képes a vallásbani álirány a valódi helyes nézpontot elferdíteni, és mily veszélyessé válha­­tik az, ha a más hivők jogaival és érdekeivel összeüt­közésbe jő, akkor aztán nem kérdezik többé, mi joga van a töröknek, hanem csak minő vallása van ? és mivel vallása nem keresztény, tehát őt jog nélkülinek tartják. Mintha valamely jogkérdés eldöntése a vallás milyenségétől függne; mintha a joggal biró török csupán azért, mivel ő nem keresztény, jogát elveszthetné, más jogtalanul cselekvő pedig jogot nyerhetne csupán azért, mert ő keresztény. — Valóban annyit tenne, mint a le­tűnt idők vadságába viszszatérni, s egy már rég legyő­zött balítéletet ismét uralkodóvá tenni, ha a jogi kérdé­seknek a vallásiakkal egybezavarását pártolni akarnék, s nem inkább egész elhatárzottsággal nyilatkoztatnék ki, hogy van valami, mi nélkül valódi kereszténynek lenni lehetlenség, t. i. a jognak elismerése minden nép­nél, bármely vallást kövessen is az, s annak még az ellenségnél is megóvása. — Vallási háborúkat, az­az olyanokat , melyek csupán a vallás érdeké­ben kezdetnek, hogy egy orthodoxnak tartott val­lást az ezt nem követők ellen fegyverhatalommal győztessé lehessen tenni, —ilyen, semmi jog­alapon hanem csak fantismusból kezdett háborúkat a művelt­ség mai álláspontjáról tekintve, egyszersmind igen vallástalano­knak kell mondanunk. És így bárm­en­­nyire tartja is az orosz nép a nyugati hatalmaknál val­­lástalanság­ és indiferentismusnak azt, hogy a törö­köknek, a keresz­ténység halálos ellenségeinek , ótal­­mat nyújtanak,­­ jogi és erkölcsi tekintetben mégis e vallástalan nyugati hatalmak épen azért, mivel képesek egy nem keresztény nemzetnél is a jogot elis­merni és ótalmazni, több valódi kereszténységgel birnak, mint bir talán az ellenkező nézetű hatalom. Sőt mi, mai időnk jelentékeny előhaladásának tekinthetjük a korábbi időkhöz képest, hogy a műveltebb európai nemzetek végre azon meggyőződésre jutottak , misze­rint a népek közlekedésében minden előtt jog és igazság gyakorlandó, és minden más érdekek­nek magokat ezen egy és legfőbb, — ezen erkölcsi s­épen azért egyszersmind valódi vallásos kötelességnek alá kell rendelniök. A kötmények megszegését most többé már semmi, állítólag vallási érdekek által nem szépíthetni. Fanaticus vallási háborúk műveletlen nép­nél, mely az ő traditionális egyház­ vallásán túl a va­lódi és­ tiszta kereszténység erkölcsi magasságára emel­kedni nem képes , mindig találhatnak ugyan viszhang­­ra, — de az igazságosnak lelkiismerete azokat kárhoz­tatja. Mikép is volna a kereszténységtől az ellenségek iránt követelt szeretet lehetséges , ha irányukban még csak igazságot gyakorolni sem vagyunk képesek? — Legyen bár a jelen háború némely tekintetben még oly szomoritó, — a nyugati hatalmak harcza igazságos. Berlin, febr. 26. A Koburg-gothai herczeg imént érkezett ide, ő felségével a királylyal s a porosz koro­­naherczeggeli értekezés végett. Fölösleges volna még előbb elmondanunk, mily állást foglal 11-dik Ernő iy Poroszország és Anglia közt; a német szövetségi kér­dés is legalább Németországra nézve magában a keleti ügyben akínt fekszik, mint a tojás széke a tojásban. Mi jólértesülteknek hisszük magunkat, midőn azt állítjuk : Ausztria és Poroszország azon nézetet osztják, hogy a keleti kérdésnek nem ideiglenes, hanem végleges elhatározásra kell jutnia, hogy azonban az elhatározást eredményező harcz nyűgöt és kelet közt iszonyatos fog lenni s a német szövetség közé­pett állandja ki a tűzpróbát. Hogy pedig kiállhassa azt, a szövetségi alkotmány változtatásokat szükséges, da­czára az imént lefolyt csilapitó időszakasz minden szé­pítéseinek. Hogy a bécsi Ll­o­y­d a német szövetség ezen regeneratiojáról szól, ez — utalva a Bécsből ér­kező híradásokra, — magában véve nem volna oly je­lentékeny, mint inkább azon körülmény, hogy e tárgy­ Bért(Hitetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el­­ ről szólnia szabad, sőt még a kabinet nézetét is , bárha a részletek szoros meghatározása nélkül, érinti. — Épen most terjed hire, hogy ausztriai részről tegnap ide igen fontos sürgöny érkezett légyen, melyben az ausztriai kormány az itteni kabinetnek tudomásul adja, miszerint ő a Duna mellett és Epirusban a dolgoknak veszélyes fejlődései következtében, melyek a jelen bonyodalom­nak, mely a conservativ érdekekkel és népjogi kötmé­­nyekkel ellenmondásban áll, tulajdonítandók, a béke helyreállítása végett a nyugati hatalmakhoz fog csatla­kozni. Ez állítás alaposságáról egyébiránt nem kezes­kedhetünk. Berlin február 27. Ausztriának állása a háború- és békekérdésben nyílt elhatározáshoz látszik közeled­ni. Kétségbe többé alig vonható, hogy a franczia lapok állításai Ausztriának az orosz politika elleni nyilatko­zatáról a dolog mivoltához képest alaposak , ha mind­járt forma szerint oly határozott biztosítások a nyugati hatalmaknak nem adattak is. Az itt hallottak szerint (pedig az illető lépésekre nézve nagy discretióval vi­seltetnek) az ausztriai császár egy részről nyomatva az orosz igények által, melyek az Orloff grófnak tett ígérvényeket jóval meghaladták, más részről pedig Francziaország politikája által indítottnak látta volna magát: egy, Miklós császárhoz sajátkezűig irt levél­ben nyiltan kifejezni azt, hogy lépéseit még tovább is támogatnia lehetetlen. Azon mély sajnálkozás kijelen­tése mellett, mely a cs. kir. kabinet ilynemű elhatározá­sát mindkét udvar eddigi szoros baráti viszonyainál szükségkép kiséri, a magas iratban egyszersmind tisz­tán s világosan elő van adva, miszerint a barátság és hálaérzet az ifjú császárt meg sem kényszeríthetik arra, hogy birodalmát kitegye azon nagy veszélyek­nek , melyek által egy, Oroszországhoz csatlakozásnál az fenyegetve volna. Az irat továbbá nyomós szavak­kal utal, mondjuk, azon veszélyekre, melyeknek Oroszország eljárása által egész Europa s a conserva­tiv elv kitéve van; s végül a császárnak az adatnak értésére, hogy, ha bizonyos meghatározott idő alatt intézkedések nem történnek a béke helyreállítására, Ausztria azon fájdalmas de kikerülhetlen kényszerű­ségbe jövend, hogy a nyugati hatalmakhoz nyiltan csat­lakozzék. Váljon a dunai fejedelemségek kiürítése vi­lágosan föltételül van­­ kijelölve, erre nézve különbö­zők az állítások. Helvetia, Bern, febr. 22. Tegnapelőtt óta határo­zottan igen fontos nyilatkozatokról be­széltek, melyeket az angol követ a szövetség elnöke előtt tett volna, melynek következtében a szövetsé­gi gyűlés rendkívüli egybehívása valószínű. Egy itteni lap, (nem tudjuk , micsoda tekintélyre hivat­kozva) ma azon tudósítást hozza, miszerint az angol követség a szövetségi tanácstól igen kategorikus mo­dorban követeli Helvétia védereje létszám­ának s álla­potának közlését. A nemsokára bekövetkezhető európai eseményekkel szemben Helvétiától nemcsak papiroson levő, de fegyveres s­e­m­l­e­g­e­s­s­ég­e­t kivonnak, mely határainkért valósággal jót álljon. Francziaország-P­á­r­i­s, febr. 25. A keleti kérdésre vonatkozó okiratok gyűjteménye „Franczia- és O­osz­­ország“ czímű tíz ívnyi kötetben megjelent; a könyv a cs. államnyomdában nyomatott,s elő és végszava hiva­talos tollból foly. Épen azért tisztán franczia kormányné­zetnek tekintendő. Az előszó történelmi bevezetés a keleti kérdésbe, s szintúgy mint a végszó érdekes ada­lék a franczia politikának e nagy kérdésbeni jellemzé­séhez. Az okiratokat megelőző bevezetés némi kiha­gyásokkal így hangzik „Győződjék meg e hiteles okiratok olvasása által Fran­cziaország ama jog- és becsületszenű­ okokról, melyek­et szintén úgy mint Angliát fegyverre kényszeritik , a közjog és a világbékének orosz becsvágy elleni megvédése végett. Ezen okiratok sorát Napoleon császárnak Miklós czárh­oz intézett levele nyitja meg, habár e levél némileg az­ összes okiratok szálait vonja össze s a főokmányt alkotja, ki ne­mes s határozott hangú okmány olvasandó először, nem­csak mert csodálatos tisztasággal taglalja a keleti kérdés kü­lönböző időszakait, de azért is , mert az a világbéke fentartására tett utolsó törekvés. Ezen irat Francziaország ereje és méltóságának legmagasabb kifejezése ; felhívás az po­ltikai érdekeink és a Sinope mellett megtámadott kivonni becsületünk védelmére , és e felhívás a legalacsonyabb­ le­gszegényebb viskóban is viszhangra fog találni. Oroszország czárja, elődei politikájához hiven, kényel­mes s keze ügyébe illő alkalmat keresett Törökországnak — önkénytelen törvényeket szabni. Az orosz, mihelyest Stambul ura , a földközi tenger e kulcsának birtoká­ban , feketetengeri flottájával Algírt és Toulont, balti flottájával Havret és Cherbourgot félsz­ázad lefolyta előtt fogná fenyegetni. Az úgynevezett „szent helyek ügye“ s az erre épített görög védujság az orosz czárnak a várt alkalmat meghozni, látszott, s ő oly mohósággal is nyúlt utána, mely titkos becsvágyát, szándéka ellen, elárulá. Köztudomású, hogy Betlehem és Jeruzsálemben , hol az üdvözítő született, szenvedett és meghalt, a keresztény ke­gyelet századok óta templomokat és zárdákat épített. A keleti és nyugati egyház megoszlásával a latin és görög szertartású keresztények közt e helyeken súrlódások és vetélkedések keletkeztenek. E súrlódások részint a szent helyek őrizetére , részint az ottani szertartásokra vonat­koztak. Francziaország, melynek politikai és erkölcsi be­folyása keletre a keresztes hadjáratok óta igen jelentékeny, a latin zárdák atyáit védelmébe vette. Ezen atyák az egyre növekedő görög befolyás áldozataivá lőnek, s Lajos Napó­leon — az akkori franczia köztársaság elnökének kormá­nya , 3 év előtt részükre ép oly igazságos, mint mérsékleti elégtételt szerzett. Miklós czár azon hiedelmet színlelve, hogy a görög ke­

Next