Pesti Napló, 1854. március (5. évfolyam, 1192-1216. szám)

1854-03-16 / 1205. szám

6­7 1854. ötödik évi folyam 1205 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés, mint a Brémenkinti eladás is megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ Egyhónapi* 1 fr. 30 kr . A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, nyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő: url-utcza 8-dik szám. Szerkesztési Iroda: url-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Csütörtök, mart. 16-án. HIRDETÉSEK é­s MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt ha­sábos petit­ sora 4 pgő kraj­­ozárlával számíttatik. A be­­lgtatisi­s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajozár­jával számittatik.­­ A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Eőfizetési felhívás a második évnegyed­ april-juniusi folyamára. Vidékre postán küldve 5 írt. Budapesten házhoz hordással 4 írt. p.p. Az é­vfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­hivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, úriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Em­ich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyó­utcza szegletén-----Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó­hivatala. Paris, mart. 10. jg. Mily arcza Páris martius első napjaiban, mit gon­dol, mit érez, mit mivel?—Az utczák sarkain kikiáltók emelik a napok ünnepélyességét, csengetyűk- és öreg haranggal jelentvén: „Im a czár levele, úgy a mint küldetett, egy sou; im a kamarák megnyitó beszéde­­im a csaták színhelyének földabrosza“ ad normám: „voila v­o­­­r­e programme !“ A háborút nemcsak a hírlapok, a falak is hirdetik, minden szép homlokú házon felragasztatván: „Guerre á la Russie!‘. Jaj ezen háznak! — véve észre egy barátom a falra mutatva, „természetes, miután lerontják, monda hátul egy ház­­romboló. Ebből látszik, miszerint Páris arcza, martius első napjaiban háborút mutat. Minden megvan rá, a szükséges pénz meg van szavazva, megvan a támoga­tás a kamrákban és kamrákon kívül, csak a sas repü­lése hiányzik. — A börze néhány nap óta ingadoz, s nem követ semmi okszerű­séget többé sem emelkedése sem bukásában. Miután előbb elveszte fejét, most elveszté jellemét is mártius 7. Hónapokig titkos jegyzetek, sürgönyök, táviratok szólottak a keleti kérdésben; az államtitkárok után szólottak könyvek és hírlapok; ma az uralkodók beszélnek egymással, s nekünk alig jut egyéb, mint szavaikat fontolni. S ez az utolsó pha­­sis. Ki meggondolja, hogy ott, hol minden oldalról ka­binetek környezik az embert, nem szoktak előre látat­lan fenyegetéseket hevenyészni; hogy a szót, mit mi mérünk, előttünk már megmérték pedig szigorúbb mér­legben ; tudni fogja, miszerint itt minden erősebb szó­nak nagyobb hordereje van. A czár a francziák császára emlékébe hozza az 1812-őt. Napóleon elfogad­ja ez emléket. Nem­ némely kifejezések a czár levelé­ben oly erősek, némely allusiok a franczia iratban oly találók, hogy egyik rész sem fogja azokat elfeledni. A tegnapi este igen emlékezetes és jellemző volt e tárgyban a közönség symptomájára. A Frangaisban a „Pohárvizet“ adták. Több körülmény kölcsönzött érdeket az előadásnak, más királyné, más Bolingbrooke, de leg­inkább azon tudat, hogy a darab a mai korban ját­szik. Előfordul ugyanis e műben az angol és franczia szövetség, mit az idők azóta felbontottak, s ma a két nemzet újra megkötött. „És tegyük, mond a franczia szövetség védnöke , hogy Francziaország egyedül ma­rad ? — egyedül elhagyatva, győzedelmes seregei élén ő daczolni fog elleneivel, mert hisz daczolt már egy vi­lággal, mi láttuk ez időt és még látni fogjuk!“ oly erős moraj támadt a közönségben, hogy a színész sok ideig nem folytatható szerepét az átalános zaj miatt. „Ha egy kis tartománynak egy hatalmas ellene van, az előbb utóbb el fogja tiporni a kis államot, de ha a kisded tar­tományt több szinte hatalmas ellenek fenyegetik, sok ellenségeinek száma menti meg őt a bukástól.“ Ismét közhelyeslés tört ki minden oldalról, ezernyi kéz emelkedett ki a padok közöl a kis tartomány védelme mellett. Seribe,mintha Törökországra írta volna darabját. A „Pohár víz“ találó helyei miatt napidarabba lön. Az éj­szaki sereg, mond a tegnapi Siécle, a lelkiismeret sza­badsága mellett indult harczra, mutatja ezt eddigi győztes hadjárata, érzik ezt az aldunai tartományok. A kath. egyházak, egy hadvezéri ukáz szerint, mindenütt bezárattak, s csak a görög szertású kápolnák állnak nyitva a hívek számára. Ha a nem igaz hivők is imádkozni akarnának istenekhez, hol imádkozzanak? ki védelmezi az ő oltáraikat ? — Míg a keleti ügyben majd minden lap egy elvet vall, kivéve a Journal des Débats-t és a megboldogult Assemblée Nationale-t, egy társas életi kérdésben több lapok meghasonlottak. A fényczikkekről van szó. Minden iparág, mond egy túlbuzgó lap, mely nem szükséges czikkeket ter­meszt, fölösleges. Mi czélra az a sok mozaik, csipke, porczelán, chinai vedrek, kristályositott jószágok, mi­ket csak bohók vesznek, mint bohtók csinálnak ? — Páris pipere­ város, ezer kezek dolgoznak benne, a­nélkül, hogy valódilag dolgoznának. Azután, a munka nem a legjobb eszköz mindig kenyeret adni a szegényeknek. Ily czikkek ellen méltán kiáltanak fel a gazdászat­i lapok , melyek zászlósai a határtalan ipar­nak. Tehát mi legjobb eszköz a szegénynek kenyeret adni, ha nem a munka ? az alamizsna tán ? Páris va­gyontalan része üljön a Notre-Dame elé kéregetni: charité sil voux plait ?! Nem, a munkás kéz, bármi fölösleges iparczikket teremtsen, mindig szebb, ha napi­bére , mint midőn alamizsna után nyúl ki. E lap nem emlékezik ama szép helyre, hol Balzac mondja: Az élet virágait a munka nyitja ki. Az ipar versenytár­sakat teremt, az alamizsna koldusokat. Mindenütt, minden éghajlat alatt vannak, kik az emberiség minden előlépését veszélyesnek tartván, azonnal oda ugornak s mondják: ott az örvény ! Azt hiszik jó gazdák, pedig gyakran fukarok; azt gondolják előrelátók, pedig néha világtalanok. Ha a Louvre-n átmennek, megijednek a százezrekbe kerülő állásoktól, miknek árát ők mind a szegényeknek adnák; ha fényes lakomákon jelennek meg, megbotránkozva a szabadabb társalgási modoron, azt mondják: Páris nem lehet a kormány székhelye jövőre ! Nincs erkölcsiség falai közt, nincs illem tere­mésben , nincs hit és tekintély egyházában. Páris bál­ványimádó város. Intézeteket, főhivatalokat ki kell vinni az aláásott városból, mely mindennap éjfélig tán­czol. Jó, a szép intézetek mindenütt virágzanak, vigyé­tek el csendesebb földre, de ne hozzatok helyettök lazzaronikat. Felső-Bácska, mart. 5. Tisztelt szerkesztő tír! A „Pesti Napló“ tegnapelőtti számában megjelent közleményemre vo­natkozó jegyzése következtében Fésűs Pál Omoro­­viczán lakó veszettséget gyógyító orvost azonnal siet­tem személyesen megkeresni, s felszólítottam: mikép hajlandó lenne-e a veszettség ellen általa használni szo­kott gyógymód titkait az emberiség közhasználatára feltárni ? És ha igen, minő feltételek mellett . Ámbár minden rábeszélési tehetségemet elővettem, mégis sajnálattal kell önt értesítenem, hogy fáradozásom si­ker nélküli volt, mert ő ezen hasznos orvoslási titkot semmi áron sem akarja másoknak átadni. Hogy pedig gyógyszereinek bizonyos hatása bebizonyítható, erre nézve az orvos kezei között levő több bizo­nyítványok közös másolatban egyet ide irok: „Alólírott t. Bács-Bodrog iker-megyékben kebelezett Bácsér helység községének bírója és a többi elöljárói ezen levelünk rendeiben adjak tudtára mindenkinek, kit a jelen dolog illet most, avagy jövendőben illetend, miszerint Fé­sűs Pál, 35­ éves, r.cath. szabadalmazott Kiskun-Halas mezővárosi születésű, jelenleg omoroviczai lakos, kebe­lünkben Pap Mihály Mákvásznak Péter nevű 12­ éves fiacskáját — kit a veszett kutya e múlt hónapokban rémi­­tőleg összemarczangolt, — ezen nyavalyájából a nevezett gyermeket teljes sikerrel kigyógyitotta, s midőn élet­ben­ megmaradása f­e­l­ő­l k­é­t­s­é­g­e­s­k­e­d­t­ünk, ép előre segítette légyen, m­elannyira, hogy a nevezett egyént, mint a veszettség gyógyítását értő, s annak kellő­leg megfelelni képes gyógyászt, mindenkinek pártoló ke­gyeibe méltólag ajánlhatjuk. Melynek valódiságául stb. Kelt Bácsérben (Pacséron) 1844. aug. 20-án (P. H.) Hárt Pál biró, m. k. Lázár István, m. k. Gáspár Pál, m. k. Plávsics Máré m. k. esküdtek, és a többi elöljárói Bácsér helységének, s kiadta: Hollósi Sándor m. k. jegyzői segéd.“ Egyébiránt a mit ezen tárgyról a múltkori levelem­ben megírtam, az mindenkor bebizonyítható tény, és még pótlékul hozzá adhatom, hogy a­mikor azon szerencsétlen fiút orvoslás végett átvette, már ak­kor a dühödtség erőt vett rajta, úgy hogy egy bundába betakarva csak erős korú emberek bírták visszatartani őt nagy nehezen az elrohanástól; az orvos ekkor ia a föl­dön fekvésben tartott fiúnak fejét megfüstölte, mely műtétekt nem sokára megnyugtató álom követett, mire a beteg felébredt, már megszelidült, s az orvosi szere­ket is bevette, s most már midőn ezen soraimat irom, egészséges. A mi csodálatos: a történtekről egyébre nem emlékezik, csak hogy őt egy eb megmarta. Fé­sűs Pál Omorovicza községétől évenként rendes fize­tést hoz. A gyógyszereket részben Baján a nagy erdő­ben, részben p­e­d­ig Halason és a Sárközben szedegeti össze. *) *) A víziszony a természet legborzasztóbb csapásainak egyike. Az emberiség egyik legnagyobb jótevője lenne az, ki ez irtózatos betegség ellen specificus gyógyszert mondani képes, úgy hisszük tehát, hogy a jelen szerencsés orvoslás az illető hatóság figyelmét magára vonta ; s habár igaza van is a gyakorlati élet szabályai szerint — Fé­sűs Pál uramnak, ha ily nevezetes tudást mindaddig titok gyanánt őriz, mig e hasznos ismeret közzétételéért Itt egyszersmind alkalmat veszek megjegyezni, hogy az idei télen vidékünkön igen sok eb dühödt meg, s némely községek hanyagul nézik el, hogy az ily megve­szett és agyonvert ebek — az arra járók nem kevés megbotránykozására — eltemetetlenü­l az utczákon he­­verésznek. Ha a községek elöljárói azon fentebbi ren­deletet, mely a mérges kutyák lánczontartását paran­csolja, végrehajtanák, sok baj elháríttatnék, de ők ezt többszöri parancsolás után sem teljesítették. Az ember ha egy falu utczáján végig akar menni, ugyancsak jól ellássa magát védő eszközökkel, mert az ily mérges ebek még gazdáik szeme láttára is lehúzzák. Kérjük az érdemes községeket , fordítsanak erre is egy kevés figyelmet, s vegyék eszközlésbe, hogy az elöljárók által ezen I. rendelet szigorúan végrehaj­tassák. AUSZTRIAI BIRODALOM B­é­c­s, Münchenből vett tudósítások szerint F­e­­rencz József császár Ő Felsége f. hó 10-kén dél­után fenséges arájával Erzsébet kir. herczegasszonynyal a városon át sétalovaglást tőn, s ejtve ő kir. fenségével Miksa herczeggel és Erzsébet hgasszonynyal az udvari színházban jelent meg, hol „Münchhausen“ czimű bo­hózat adatott.—11-én délben az ausztriai követségi szál­láson nagy ebéd volt, melyre Ő Felsége a bajor minisz­tereket, államtanácsosokat és tábornokokat is vendé­gekül bízta meg. Ő cs. k. Fensége Zsigmond főherczeg tegnap mart. 13-kán utazott el a figyelő hadtestnél levő dandárjához Magyarországban. LUCIFER KISASSZONY.*­ XXXII. A czigányok. Imhol, az események lefolyása. Azon perezben, midőn a tömeg rögtön bekövetkezett mozgalma a három kis leányt egymástól elválasztó, egy sáppadt és sovány kis ember, vizsla kifejezéssel, kancsal szemmel, veres hajjal, kopott szürke öltözet­ben, széles karimájú kalapban, Venushoz közeledett, ki szemével pajtásnéit kérése. — Jó napot kis lányom, . . . szólt hozzá mézes han­gon, lehető legenyelgőbb mosolyt erőtetvén keskeny ajakára. Venus pedig, kit nevelő-anyja gyermekded Hiede­lemre szoktatott volt, csinos bókkal viszonzá az üd­vözletét : — Jó napot, uram. . . . — Hát te itt egyedül őgyelgesz ? ... kérdé az isme­retlen. — Oh nem, uram. — Édes anyáddal jöttél, ugy­e bár? Venus tagadó­kig rázta meg fejét. — Hát kivel ? . . . kezdé ismét a szikár alak. — Testvéreimmel. — Ah, úgy!... És hol vannak azok ? — Itt, közel. — És miért hagytad el őket ? — Nem szántszándékkal hagytam el őket, és mind­járt fel is keresem. — Én elvezetlek hozzáj­ok; úgy gondolom, látom is már őket. — Melyik oldalon? — Erre felé. S ezzel a sovány ember balra mutatott. Venus azonban makacsul rázta ismét fejét, s kis ke­ze jobb felé mutatott. — Erre vannak ők, úgymond. — Jól van, tehát arra megyünk. . . . Ide való vagy te, kis lányom ? . . . — Igenis, uram, az egyik elővárosban lakunk. — Lásd Pesti Napló 1204. számát. — Tehát azért jöttél be a városba, hogy meghall­gasd ezt a szép muzsikát és lássad e véresen öltözött uraknak s herczegnők módjára felékesitett asszonysá­goknak szép felvonulását ? — Igenis, uram. — És tetszik az neked ? — Oh, nagyon! — De úgy gondolom, te nem igen jól láthatsz, mert nagyon kicsiny vagy. . . . — Bizony . . . — Akarsz-e jobban látni? — Akarok. — Jól van, hát jel velem . . . — Hova? — Közelebb a bódéhoz. Én majd karomra veszlek, és mindent jól fogsz látni. . . . Venus örvendezve ugrásott. Egyszerre azonban’meg­­állapodok. — Hát kis testvéreim? . . . úgymond. — Mihelyest neked jó helyet találtam, azonnal el­megyek őket fölkeresni s őket is hozzád viszem. — De igazán ? — Minden bizonynyal. — No hát menjünk. . . . Az ismeretlen fölemelé Venust, s a könnyű teherrel keresztül hatolván a tengeren, csakhamar az első sorig érkezett, egészen a rácsozat mellé. Ezen rácsozat arra szolgált, hogy a népséget kissé távol tartsa egy állvány­tól, melynek tetején hat komédiás, férfiak és nők , egy széthangzó zenekar kíséretében parádéztak és bohós­­kodtak. — Venus, megkövülve bámulatában, csupa szem, csupa fül volt. Egészen elbájolák őt e mozgalmak, e zajgások, e jelmezek, melyek neki oly öszhangzatosak­­nak tetszettek. Pillanatnyi szünet múlva így szólt hozzá vezetője: — Ugy­e bár, szép ez ? — Oh ! . . . kiáltott a gyermek, s ennyiből állt min­den válasza. , — Hátha még látnád, mi van még ott benn a bódé­ban, az még sokkal jobban tetszenék neked. — Oh!... ismétlő a kis­lány. — Szeretnéd látni, ugy­e ? ■— Bizony. — Azt megtehetjük. — Hogyan ? — Bemegyünk. — És beeresztenek minket ? — Hogy­ne, ha fizetünk. — De nekem nincs pénzem. . . . — Van nekem, majd fizetek én érted. Venus tapsolt öröme mámorában. De arcza rögtön elborult. — Hát az én testvéreim, mormogó, az én testvéreim, a kik nem tudják, hova lettem! ... — Mihely bevezettelek, elmegyek őket keresni és őket is bevezetem utánad. . . . — Úgy hát siessünk. . . . Az ismeretlen ismét karjára vette Venust s keresztül­lépett a ráczozaton; azután fölemelt egy ajtófélét, mely durva zsákvászonból készítve, hasonkelméjü sátorfélé­­nek vala bejárója. Ezen sátorban egy roppant kiterjedésű asszony ke­­gyeskedett, fehér fazsámolyon ülve, csattanó piros kép­pel s idomtalan mellel. Előtte kis asztal volt palacz­­kokkal, poharakkal s egy czukort­artéval. A vastag asszony félig részegnek s ezenkívül dachanális meren­gésekbe merültnek látszott. Midőn a sovány ember be­lépett, fejét fölemelé. — Ah, úgymond, te vagy az, Ed­iné!... Az ismeretlen figyeltetőleg ajkára tövé egyik ujját, s a vele jött kis leányra mutatott. A vastag asszony meglepetéssel nézé Venust, és fel­kiáltott : —­ Ördög adtát, de szép gyermek!... — Nos, Rogomme asszony, hát mit mond hozzá? — Valódi kincs! ... Jó napot, kis­lányom, hát mi a neved ? — Venus, asszonyom. — Hogyan? A gyermek ismétlé nevét. — Venus , kezdé a vastag asszony, istenemre mon­dom, csinos egy név! . . . Ezután Ed­inéhez fordulván, kérdé : — Ugyan hol vetted ki fészkéből ezt a szép mada­rat? .. . — A piaczon, csak két lépésnyire innen. . . . — Már ez derék tőled!... — Hízelgek is vele magamnak. — Egyedül?... — Vannak kis testvérkéi. . . . — Echiné egyet hunyorított szemével , s titkos jelt adott az asszonynak; azután igy folytatá, mi­közben minden szót megnyomott, s mintegy aláhúzott : — A kis testvérkéket megyek most keresni. ... ön ért engem , édes Rogomme asszony.... Megkeresem őket, hogy nekik is megmutassam a látványt, mint en­nek a kis angyalnak itt. ... Jó helyre tegye őt , Ro­gomme asszony, ezt a szép gyermeket, s úgy vigyázzon reá , mint a szeme fényére , mig majd visszajövök s magammal hozom a többieket.... — Nyugodt lehetsz, felesé a vastag asszony. A szürke kabátos ember ismét hunyorított egyet, aztán felemelé a vászonajtót és kilépett. Venus egyedül maradt Rogomme asszonynyal, s nem igen biztosan érezé magát.Valami határozatlan, bizony­talan félelem, melynek semmi látszatos oka nem volt, lassan kint egész lelkét megszállá; nem tudta miért, reszketni kezdett. Rogomme asszony felállt s Venushoz fordulva igy szólott : — Nos lelkem, most már megnézzük a játékot, azt a szép játékot. . . . Hanem elébb, mivel nagyon meleg van, iszunk egy kevés jó czukros bort, hogy magunkat felüditsük. . . . — Én nem vagyok szomjas, asszonyom, . . . hebegő Venus. — Nem tesz az semmit, lehet azért inni; a czukros bor annál jobban esik. . . . S ezzel a vastag asszony négy vagy öt darab czukrot tömvén egy pohárba , félig megtölté azt borral; ezután zsebéből egy kis pilket húzott elő s ebből néhány csep­pet vegyitett a keverékbe. Czinkanállal kavargatá most a pohár tartalmát, s midőn a czukor elolvadt, oda nyújtó Venusnak a poharat ezen szavakkal : — No, édes kis lányom, idd meg ezt hamar ; azután megnézzük a játékot, azt a szép játékot és bevárjuk testvérkéidet. ... Venus fogta a poharat , s nem mervén ellenkezni, jóllehet undora volt az ital ellen , egy kortyot ivott be­lőle. De alighogy lenyelő e kortyolja pohár kiesett ke­zéből, s ő maga oda hanyatlott Rogomme asszony kar­jaiba, ki — már készen várva ez eredményt — őt azonnal felfogá. Venus aludt. (Folytatjuk.) KÜLFÖLD. Németország- Berlin, mart. 11. Senki nem tagadandja, hogy egy háborúnak szerencsével folytat hatására az anyagi eszközök, u. m. roppant ;csapattömegek, nagy flották, számos ágyuk sat.nem elegendők , hanem hogy mindenelőtt szellemi, az anyagi tömegeket lelkesítő factorok szükségesek, ha a sükerrel némi ki­látással szándék a háborút viselni. Ezen szellemi té­nyezőkhez tartoznak egyrészt a hadviselő nemzetek stratégiai képességei és ismeretei, másrészt pedig az erkölcsi indokok, melyek a háborúra ösztönzenek t.i. az emberiség magasb és nemesebb javaiért: a vallás-, jog-, szabadság- és hazáért! lelkesedés. Csak a nevezett szel­lemi tényezők voltak azok, melyek sokszor a történet­ben kisebb népeknek és számra csekélyebb hadseregek­nek tízszerte nagyobbak fölött túlnyomóságot és győ­zelmet szereztek.­­ Ha e szerint most összemérjük a jelenleg harczkészen egymással szemközt álló hatalma­kat, úgy mindenki elismerni kész ugyan, hogy Franczia­ország és Anglia stratégiai tekintetben, mi a hadvi­­­­selés tudományát illeti, Oroszország egyenerejű el­lenesei. Ámde , imezt kérdezték sokan egymástól, mi illően kárpótoltatik,­­ de nem helyeselnék azt, ha az illetők egyrészről a gyógyszer hatásáról maguknak tu­dományos meggyőződést szerezni, s ez bebizonyulván, azt az emberiség javára illő jutalomért közhasznúvá tenni nem igyekeznének. A kormány, Szabályszerű után értesülve, kétségkivül a legnagyobb érdekeltséggel ve­­endi ez ügyet kezeibe. Szerk.

Next