Pesti Napló, 1854. március (5. évfolyam, 1192-1216. szám)
1854-03-28 / 1214. szám
létszáma is nagyobb részt hiányos; oly zászlóaljak, melyeknek hadi lábra állítva legalább is 1000 emberből kellene,,.államok, alig számítnak OOOat. A marsall jelentéséből az is kiviláglik, hogy a hadsereg teljes szervezésére időre van szüksége. Benne találjuk annak valósulását is, hogy St. Arnaud marsall azon udvari párthoz tartozott, mely a háború ellen volt, s nem akart abban hinni. Midőn azonban a keleti hadsereg főparancsnokává tétetett, hinnie kellett a háborúban, s a hadügyminisztériumnak legnagyobb rendetlenségben levő ügyeit jelen alakjában , a 11 a - t marsallra hagyá. A császár e jelentés fölött igen éles kifejezésekben nyilatkozott. Páris, mart. 21. — Kevés, vagy épen semmi sem jutott eddig nyilvánosságra, mi Lajos Napoleon politikájának titkos czélzatait Németország irányában kijelölte volna. Ama törekvés mindenesetre kitűnik, hogy a német nagyállamok a szövetségbe vonassanak, de milyen alapja legyen annak , hol kezdődjék , s hol végződjék, milyenek legyenek a garantiák, melyeket a francziák császára adna a bécsi és berlini kormányoknak, az nem hatott keresztül a tuileriák elzárt kabinet ajtain. E situatiót egy váratlan esemény hirtelen felvilágosítja. A császári nyomdában, mely csak félhivatalos iratokat ad ki, egy több ezer példányban mejelenendő füzet van készülőben. E füzet Napoleon Lajosnak sajátkezűleg írt terve szerint van dolgozva. Már ki kellett vala adatnia, midőn V ~4 N U U 1 g U v «• hím* ›‡• ~v——hirtelen egy ellenparancs érkezik s az összes példányok a megsemmisítésnek adattak át. Páris, mart. 22. — Páris és Bécs között e pillanatban igen fontos diplomatiai alkudozások vannak folyamatban. Mielőtt Lajos Napóleon egyesülve a brit kormánynyal,döntő javaslatokra határozta volna el magát, oly javaslatokra, melyek igen valószínűleg szakadásra vezettek volna, Bourqueney úr Bécsben oly megbízásokat kapott, melyek az ausztriai kormánynak Francziaország garantiáját minden lehető eventualitásukra megajánlják. Amint egyenes kútfőből értesíttetünk, ezen garantiák a franczia kormánynak Ausztriához intézett azon ajánlatában állanának, miszerint szükség esetében kész franczia segédcsapatokkal Ferencz József kormányát segíteni. Hübner úr ez irányban kapta tegnap kormánya sürgönyeit, melyeket ma reggel Drouin de Lhuys úrral közölt. Mindjárt ezeknek vétele s az ausztriai követtéli rövid beszélgetés után a külügyminiszter a tuileriákba ment. Az ausztriai propositiókra vonatkozólag holnapra minisztertanács van egybehiva. Szinte e dolog fölött Drouin az Anglia követét is meghivó értekezés végett, mely ma estve fog megtörténni. Páris, mart. 22. A „Constitutionnel“ ma a lap élén, mint „fontos újdonságot“ közli azon tudósítást, miszerint Toms ausztriai törzstiszt, ki Gorcsakoff hy táborkarához adatott, kormánya által visszahivatott, mi az oroszok közt nagy sensatiót idézett elő. — A legújabb tudósítások Párisból az első csapat-expeditio leírását közlik keletre , mely, mint tudva van, mart. 20-kán történt. Martius 20-ka, mely ezen harczias demonstratio által megünnepeltetett, igen fontos szerepet játszik a Napoleon ház történetében. E napon született 1811-ben a római király, s Napóleon fia és örököse, s Elbábeli visszatérte után mart. 20-kán 1815. lépett be újra a császár a tuileriákba Miután az első csapatszállítás megtörtént, most a másodikra készülnek. Ilir szerint 40,000 emberből álló gárda felállítása el van határozva, melynek vezérlete oly tábornokra fogna bízatni, ki Afrikában dicsőséggel harczolt. A miniszteri lapok lelkesülten szólanak e hadjáratról , a ,,Constitutionnel“-ben III. Napoleon „a gondviselés határozatai eszközének neveztetik, mely, nyűgöt polgárisulását s Európa jövőjét nem akarja Oroszország despotismusának feláldozni.“ „Francziaország kardja“ — így kiált fel a lap—Nagy Péter végrendeletét, mely utódainak a világot hagyá örökségül, darabokra szakítandja.“ Francziaország kardja azonban nemcsak Európa fenyegetett függetlensége mellett fog harczolni, hanem valódi lovagias modorban a nők védelmére is leend szentelve. D e s en a lovag ugyanis, a „Constitutionnel“ czikkének írója láncsát tör a baromi nő élet ellen, s a törökországi nők emancipátióját kelet újjászületésének okvetlen feltételéül tűzi ki. Nagybritannia, London, mart. 21. (E. C.) A felsőház tegnapi ülésében megjegyzi Malmesbury lord, miszerint úgy látszik, hogy Nesselrode gróf memoranduma Miklós czárnak Londonbani jelenléte alatt fogalmaztatott, nem pedig, mint az előterjesztett bizalmas levelezés bevezetésében mondatik, azután a különbség lényeges és nem csupán a formát érinti. Aberdeen lord felelvén azt mondja, miszerint e közlések mindenesetre Miklós czár ittléte alatt tétettek, de a memorandum nem Angliában, hanem később a czár kívánságára jegyeztetett föl Nesselrode gróf által. Az alsóház ülésében Mr. Layard jelenti, miszerint czélszerűnek tartja interpellációját (váljon a kormány az orosz-török szerződéseket békés kiegyenlítés esetében vagy egy jövendőbeli békekötés alkalmával helyre akarja-e állítni?) továbbra akarja halasztani, míg a ház tisztelt tagjai a bizalmas levelezést alaposan áttanulmányozták. — A „Herald“ Mr. Layardnak azon jó tanácsot adja, hogy gyümölcstelen interpellatióját, melyet tegnap elnapolt, következő resolutiós indítványnyá változtassa át : 1) Hogy az eddigi orosz-török szerződések Anglia érdekei s azultán függetlenségére nézve károsak valónak ; 2) hogy ezen szerződések a hadi állapot által eltöröltettek ; 3) hogy azoknak megújítása, mialatt Európa jövendőbeli nyugalmát veszélylyel fenyegetné , Anglia érdekeire nézve kárt hozó, s az ottomán birodalom függetlenségét veszélyeztető lenne. Az „Ind.berge“ tudósítása szerint Napier admiral Dánia és Svédország királyaitól audientiát kért Kétségkívül Oskar királyt ismét megerősíteni ellentállásában Oroszország szándéklatai irányában Svédország semlegességét illetőleg. A balti tengeren nemsokára bekövetkezendő fontos eseményeket várnak , miután Napier Stettinből igen határozott utasításokat kapott. — Telegrafi tudósítások : Malta, mart. 17. „Baushee“ hajó, mely 14-kén indult el Stambulból, sürgönyökkel megérkezett, s útját Marseille felé tovább folytatta. A csatatéren sem szárazon sem vizen még nem került ütközetre a dolog. A flották nemsokára ismét kifutnak a Fekete tengerre. A 44. és 62-dik ezred Máltába megérkezett. Bécs, mart. 20.estve. — Meyendorff báró tegnap audientián volt a császárnál, mely két óráig tartott. Ausztria szándékai taglalásától függend, ugy mondják, várjon az orosz követ Bécsben ma Titkos levelezés az angol és orosz kormány közt. Sir G. N. Seymour lord John Russellhez (Titkos és bizalmas. — Megérkezett jan. 23-án). Szent Pétervár jan. II. 1853. Mylord F. hét-ének estéjén a császárt Ilona nagyherczegnő palotájában volt Szerencséi látni, ki, mint látszok, oly jó volt kikérni az engedőimet arra, hogy lady Seymourt és engem a császári családdal egyszerre híhasson meg. A császár legkegyelmesebb modorral közeledett hozzám, s monda, hogy nagy örömmel halla a brit kabinet végleges megalakultát s hozzátéve, hogy bízik a minisztérium hoszszú tartamában. Ő és felsége különösen felkért, értesíteném e biztosításáról gróf Aberdeent, kivel ő, mint mondát majdnem 40 év óta ismerős, s ki iránt ő ép annyi figyelem mint tisztelettel viseltetik. Ő felsége magát ő lordsága barátságos emlékébe ajánltatni kivánjl. „Ön ismeri, szólt a császár, Anglia irányában! nézeteimet. Ismétlem, mit önnek már ezelőtt is mondtam : a két országnak szorosabb barátság általi összesítése volt szándékban, s én meg vagyok győződve, hogy e szándék továbbá is fennmarad. Ön már jó ideje itt van, S mint tapasztalta, csak igen kevés pont fordult elő, mely iránt véleményünk nem egyezett meg: érdekeink tsettleg csaknem minden kérdésben egyek.“ Én megjegyzem , hogy Sz. Pétervárott létem óta alig létezett közöttünk véleménykülönbség, kivévén III. Napóleon iránt, s ez oly pont, melyre nézve minden kormánynak saját nézete van, mely azonban végre is épen nem lényeges. „A III. szám, viszontá a császár, hosszú taglalást fogna igényelni, miért is e tárgyat nem érintem; igen örülnék azonban, ha ön hallaná e kérdés fölötti mondandóimat, s kérni is fogom önt, látogatna még egy reggel , midőn kis időm leend.“ Én mint ez magától foly, ő felségét kértem, kegyeskedjék velem rendelkezni. Azonban a császár folytató: „Ismétlem, igen lényeges, hogy a két kormány — az az, az angol kormány és én, és én és az angol kormány — a legjobb lábon álljunk, ennek szükségessége soha sem volt nagyobb mint most. Kérem közölje ön e szavakat lord John Russellel. Ha mi együtt tartunk, akkor nyugati Európa iránt nem aggódom; bármit gondoljanak és tegyenek is a többiek, az nem lényeges. Mi Törökországot illeti, ez más kérdés : ezen ország állapota válságos s még mindnyájunknak sok kellemetlenséget okozhat. És most búcsúzom öntől, amit ő Felsége kegyelmes kézszoritással tőn is. E pillanatban eszembe jutott, hogy a beszélgetés még hiányos s fonala talán soha sem lesz többé felvehető, s a császár még kezemet tartá, midőn mondám : „Síre, kegyes engedelmével még egy kéréssel bátorkodnám.“ „Mindenesetre, válaszold ő felsége, s mi az, hadd halljam.“ — „Sire, jegyzem meg én, felséged kegyes volt reám a két kabinet egysége iránti általános biztosítások kifejezését bizni; biztosításokat, melyek engem a legnagyobb örömmel leptek el, s melyek hasonló örömmel fognak Angliában fogadtatni: különös örömömre lenne azonban, ha felséged néhány szót is tenne hozzájuk, mely a török ügyek miatti ama nyugtalanság lecsillapítását eszközölhetné , melyet az események sajátszerű folyamat felsége kormányában költött; kegyes leend talán felséged, engem még további ilyszerü ---•“'1» Ivor ma 5o* eves leenü talan felsegeu, c**&-*“—? , , / biztosításokkal is megbízni.“ A császárnak b g mindig igen kegyes, beszéde és viselete tanúsító, hogy ő felségének nincs szándékában a délvidéken a czélba vett demonstration velem szólam. Mindamel- S eleinte kissé habozva de később beszéddn nyíltan s tartózkodás nélkül monda : „Törökország ügyei igen bomlott szervezeti állapotban vannak, irodalom szétnyílása elé látszik menni; az összeomlás nagy szerencsétlenség leend, s igen nagy fontossággal bír az, hogy Anglia és Oroszország ez ügy fölött tökéletes egyetértésre lépjen, s hogy egyik a másik tudta nélkül fontos lépést ne tegyen................ Én néhány szóval megjegyzem, miként örülök ő felsége ilyetén nyilatkozatát hallhatni, s hogy én is mindenesetre a török ügyek mikénti tárgyalására nézve e nézlettel bírtam : „Lássa ön , szólt a császár, miként a megjegyzését folytatná, lássa ön, itt egy beteg van nyakunkon, egy nagy beteg, s nagy lelk !" mondom önnek , ha egy napon kezeink alatt elhalna, kiváltkép, mielőtt még a kellő rendelkezések megtétettek volna. De nem most van ideje,, önnel erről szóló nem.“ Világos volt, hogy a császár nem szándékozik a beszélgetést tovább nyújtani, minélfogva én mondani : Felséged oly kegyes S megengedendi, hogy még egy megjegyzést tehessek. Felséged mondá, ezen ember beteg , nagyon igaz, de felséged kegyes leend megbocsátani azon észrevételemet, hogy az erős és a nagylelkűhez méltó, a beteget és a gyöngét kímélni. ‘ A császár erre búcsúzott oly módon, mely reám ama benyomást tette , hogy legalább meg nem sértem őt s ismételve fejezte ki feltételét, hogy a napokban értem fog küldeni. Már hogy e feltétet fogja-e tettlegesíteni, előttem nem látszik oly bizonyosnak. Talán jól teszem, ha lordságodat értesítem , hogy Nesselrode gróffal s császári urával volt beszélgetésemet közölni szándékozom. , Meg vagyok győződve , hogy a kancellár mérsékleti rendszabályokhoz, és, amennyiben hatalmában áll, angol nézetekhez változatlanul hajlandó. Ennélfogva, az ő felsége kormányával öszhangzó eljárás iránti vágyát csak megerősítheti, ha értesül a szívélyes nyilatkozatokról, melyeket a császár nekem e tárgyról ten. _ Sürgönyömet elolvasván , meggyőződtem , hogy a beszélgetés, bár megröviditve, de híven van adva , az egyetlen érdekes pont, melyet szándéktalanul nem érintek, a császár azon megjegyzése, hogy a szambuli utolsó tudósítások kielégítőbbek, miután a törökök úgy látszik okultak , habár nem tudni, miként okultak. Csupán azt akarom megjegyezni, hogy nekünk teljes érdekünkben áll az a fölötti közös megállapodás, hogy a török ügyekben, ő felsége kormányával, értekezés nélkül, egy fejdelem, ki több százezer szuropynyal rendelkezhetik, semmi határozatot ne hozhasson. E közös megegyezéshez képest fog-e minden történni? — Ez mindenesetre igen kétségbe vonható, még pedig annál inkább , miután a császár biztosításai kissé ellentétben állanak ama rendszabályokkal, melyekre lordságod figyelmét felhíni kötelességem volt. Mindamellett ő felsége szavaiba nevezetes értéket vélek helyezhetni , s legalább e perczben nekem oly előnyt nyújtanak, melynek felhasználása nem fog rajtam múlni. Lordságod megengedendi nekem a megjegyzést, hogy a császárrali beszélgetésemet figyelmesen fontolóra vevőn, nekem úgy látszik, miként e beszélgetésnek s a még netalán teendő hasonló nyilatkozatnak czélja nem egyéb, mint egy oly dilemmát idézni elő, melyre nézve igen óhajtandó, hogy ő felsége kormánya ne engedje magát általa megkötni, úgy látszik a dilemma ez : ha ő felsége kormánya nem köt Oroszországgal egyességet az iránt, mi történjék Törökország hirtelen összeomlása esetére, annál kevésbbe Jeond panaszra oka, ám Angliára nézve kedvetlen események fognak készülni. Ha ellenben ő felsége kormánya e lehetőségeket tekintetbe veszi, akkor némileg részességét jelenti ki ama katasztrófban, melyet mégis, amíg csak lehet, elhárítani érdekeiben áll. Szóval: Angliának azon czélból, hogy Törökország bukását meggátolja, Oroszországgal benső egyetértést kell óhajtania — mig Oroszországnak igen ínyére volna, ha ezen egyetértés a bukás utáni eseményekre alkalmaztatnék. Van szerencsém stb. O. II. S e y m o u r. U t ó ir a t- Miután e sürgöny már meg volt írva, tudtam meg az ausztriai követtől, hogy a császár a velem tartott beszélgetésről szólt vele. „Azt mondom Sir Hamilton Seymournak, mondá a császár, hogy nekem az új minisztérium erősnek látszik s hogy tartósságát forrón óhajtom — habár én, az igazat megvallva, Angliát illetőleg meggyőződtem, hogy azon ország ez, melylyel szövetségben kell államunk. Nekünk nem szabad e vagy más pártra támaszkodni.“ Sir G. N. Se ymour lord John Russelhez. (Megérk. febr. 6-án. Titkos és bizalmas.) Sz. Pétervár, jan. 22-én 1853. Mylord 1 F. hó 14-kén — a kanczellár által tudtomra adott felhívás következtében a császárnál tisztelkedtem, s ő császári felségével igen érdekes beszélgetést folytatni volt szerencsém, melyről lordságodnak, habár nem tökéletes, de mindenesetre pontos jelentést tenni kötelességemnek tartom. — Egyedül találtam ő felségét; igen barátságosan szama megjegyzéssel fogadott, hogy úgy látszik neki, mintha én a keleti ügyekről óhajtottam volna szólani; ő részéről szintén hajlandó erre, de kénytelen a dolgot egy régibb időszaktól kezdeni. „Ön ismeri, mondá ő felsége, azon ábrándokat és terveket, melyeken Katalin császárné oly örömest függött, egész a mi korunkig leszármaztak azok; de ha roppant területi birtokot örököltem is, ama látmányokat, vagy ha inkább tetszik, szándéklatokat nem örököltem. Ellenkezőleg, birodalmam oly terjedt, minden tekintetben oly szerencsés fekvésű, hogy tőlem nem volna eszélyes, a mostaninál nagyobb területi- vagy hatalom-terjeszkedést kívánni; sőt ellenkezőleg, magam mondom önnek, hogy a legnagyobb, talán az egyetlen veszélyt e már is igen nagy birodalom tág kiterjedése hozhatná reánk. Törökország tőszomszédunk, s jelen helyzetünkben érdekeinkre nézve ennél semmi sem lehet kivánatos; s azon idők már elmúltak, midőn nekünk Törökország fanatikus szellemétől vagy katonai vállalkozási vágyától okunk volt tartani;s az ország elég erős, vagy eddig elő elég erős volt arra, hogy függetlenségét megóvja s a többi államok tiszteletteljes bánásmódját magának biztosítsa.“ „E birodalomban több millió keresztény él, kiknek érdekei fölött őrködni én vagyok hivatva, miután e jogom szerződések által jön biztosítva. Bizvást elmondhatom, hogy én e jogomat mérséklet és kímélettel használom, s nyiltan bevallom, hogy gyakorlási néha igen kellemetlen kötelességekkel van kapcsolatban; azonban, a tisztán kimondott kötelezettség teljesítése elől ki nem térhetek. Vallásunkat, amint az jelenleg ezen országban fennáll, keletről vettük, s vannak érzelmek szintúgy mint kötelezettségek, melyeket nem szabad szem elől téveszteni.“ „Már most Törökország, az általam leírt viszonyok közt, lassanként a korgyöngeség azon fokára sülyedt, hogy, mint ezt önnek minap este mondom, kezeink közt hirtelen meghalhat, bármennyire óhajtjuk is mindnyájan e beteg hosszasabb életben maradását (s kérem is önt, higye el, hogy hosszabb életet én épen úgy kívánok neki, mint ön) de ami egyszer már meg van halva, azt többé életre nem idézhetjük ; ha bukik a török birodalom, úgy bukik, hogy többé fel nem kel; s ennélfogva hivatkozom önre, nem jobb-e egy ily esetre előre elkészültnek lenni, mint magát egy cháosz, egy zűrzavar veszélyének, egy európai háború bizonyosságának kitenni, mely események a katasztrófát kényszerűleg követeltdik, ha ez váratlanul s mielőtt még a jövőre nézve rendszer volna megalapítva, tör ki? Ez ama pont, melyre kormányát figyelmessé tenni önt felkérem.“ „Síre, feleltem én, felséged oly nyílt irántam, hogy, meg vagyok győződve, kegyes leend megengedni nekem is hasonló nyíltsággal beszélhetni. Azt akarom megjegyezni, hogy bármily szánandó legyen is Törökország állapota, még 13 oly ország az, mely hoszú ideig, sokak által legyőzhetleneknek hitt nehézségek közt lebegett. Mi mindenesetre számított előintézkedéseket illeti, a brit kormány, mint ezt felséged jól tudja, egy általános elv alapján ellene van annak, hogy a jövő lehetőségekre nézve magát megkösse s talán különösen vonakodnék a jelen esetben igy tenni. Angliában nagy ellenzésre találna az eszme, hogy — ha szabad magam igy kifejezni — egy régi barát és szövetséges hagyatéka iránt előintézkedések tétessenek.“ „Az elv jó, válaszoló a császár, minden időben jó, különösen a bizonytalanság és változandóságnak a jelenhez hasonló korszakában; mindamellett a legnagyobb fontosságúnak marad az, hogy mi értsük egymást s az események által ne hagyjuk magunkat meglepetni. Most mint jó baráttal és gentlemannal akarok önnel szólani; ha Anglia és én ez ügyben egyetértünk, a többivel keveset gondolok. Az nekem egészen közönyös, mint vélekednek a többiek. Őszintén beszélve tehát, nyíltan mondom önnek, hogy Angliának, ha Szambulban szándékoznék megtelepedni, ezt megengedni nem fogom; nem mondom, hogy e szándékkal gyanúsítom , de ily esetekben jobb világosan beszélni ; részemről én szintén hajlandó vagyok kötelezni magam, hogy nem fogok ott megtelepedni, tudniilik mind birtokos, mert nem mondom, hogy mint letéteményes (depositaire) ezt nem teendem; fordulhat elő oly eset, hogy a körülmények kényszeríteni fognak Stambul elfoglalására, ha semmi előintézkedés nem létetett, ha minden a történetre bizatik.“ Én köszönetemet fejezem, ki ő felségének e nyilatkozatok őszinteségéért s az általa nyilvánított azon óhajtásért, hogy a brit kormánynyal egyenesen és szívélyesen kíván egy uton haladni s egyúttal megjegyzem, hogy az ily egyetértés legjobb kezesség ama rögtöni veszély ellen, melyre ő felsége czélzott. Hozzátevém , hogy bár az ily Csoklandós és tartalomdús kérdés fölötti hatá'070(^ v^lP. ~ ------------------------------------ -------------------- -----------------lU/iUll VUIIményadásra készületlen vagyok, lehetségesnek tartom mégis, hogy a brit korány és ő felsége között olyszerű egyetértés hozassák létre, mely által bizonyos eshetőségekre nézve ha nem is előre gondoskodó, de legalább gátló rendszabályokat lehessen hozni. Hogy világosabban fejezzem ki magam, pótlólag mondom: „csak azt ismételhetem, mire, hogy a brit kormány véleményem szerint nem lesz hajlandó bizonyos, Törökország bukásával kapcsolatban álló intézkedésekbe egyezni, de lehető , hogy kész leend bizonyos, ezen esetre megkísérthető intézkedések ellen magát ellentállásra kötelezni.“ Ő felsége ezután egy beszélgetésre czélzott, melyet Angliában létekor Wellington herczeggel tartott, a mely alkalommal aggodalmát fejeze ki az iránt, hogy egyesség hiánya esetében a körülmények által kényszerülve fogna lehetni a brit kormány nézeteivel ellenkező modorú eljárást követni — azután a beszéd folyama a napi eseményekre tért át, a császár röviden felsorolta a szenteír iránti jog igényeit, mondá, hogy neki a múlt februárban nyert ígéretekhez kell ragaszkodnia , s reményét fejezd ki, miszerint czélja alkudozások útján elérhető lesz. Én abbeli nézetemet nyilvánítom, hogy a véleményem szerint már elrendelt katonai rendszabályok fenyegetése által kísért alkudozások elégségesek lesznek Oroszország jogszerű követeléseinek elérhetésére. Hozzátevem, miszerint megjegyezni óhajtom, hogy — mit miniszterének egy sürgönyből már ezelőtt felolvastam volt — én Törökországra nézve nem ő felségének Szándékaitól, hanem ama rendszabályok tettleges következéseitől tartok, melyek, úgy látszik, terveztetnek. S hogy ismételni óhajtom, miszerint egy császári seregnek a török határszéleken megjelenése két következményt láttat előre: — az első egy ellendemonstratio, melyre Francziaország felhíva érezhetné magát; a második, még pedig a fontosabb, a keresztény népességnek azultáni tekintély elleni felkelése, mely tekintély a zendülések és pénzügyi nyomasztó viszonyok által már annélkül is annyira gyöngítve van. — A császár biztosított, hogy seregeit még nem mozdítá meg, s reménye, hogy az előrenyomulás nem lesz szükséges. — Azultán területére küldendő franczia expeditiót illetőleg ő felsége sejteni engedé, hogy ily lépés okvetlenül krízisre fogna vezetni, s hogy őt becsülete kényszerítené seregeit minden habozás és halogatás nélkül Törökhonba küldeni, s hogy ha ezen előrenyomulás a török bukását vonná maga után, ő ez eseményt igen sajnálná, de egyszersmind annak öntudatában maradna, hogy e lépésre kényszerittetett. — Ő felsége belátásomra bizta, akarom-e e beszélgetés részleteit miniszterével közölni vagy nem, s mielőtt távozom, így szólt: „Tudósítsa ön a köztünk történtekről a brit kormányt, s írja meg, hogy én kész vagyok minden közlést, mit ön nekem e tárgyról tenni kíván, elfogadni.“ — A császár által érintett egyéb pontokról más sürgönyben emlékeztem. Mi az e jelentésben foglalt rendkívül fontos nyilatkozatot illeti, csak azt tartom megjegyzendőnek — miután kötelességemben áll benyomásaimat lordságoddal épen úgy mint a tényeket és nyilatkozatokat közölti— — miszerint ki kell mondanom, hogy ha a ki nem fejezett szándékok megítélhetésére a szavak, hangjárat és beszédmodor kriterium gyanánt szolgálhat, akkor a császár a brit kormány irányában tökéletesen leyális és vad-e vagy nem? — Stambul, mart. 9.— Az oroszok, mint hírlik, a Duna torkolatát lánczokkal zárják el. Az orosz alattvalók Törökországból, Anglia- és Francziaországból nem sokára haza fognak hivatni. Mióta a gabna kivitelét megtiltó parancs életbe lépett, az árak 9 rubelről 3-ra szálltak alá. Odessában készen vannak számos bukásra. London, mart. 21. Az Oroszországgal „bizalmas levélváltásból“ kitűnik, amint azt maga a „Daily News“ is elismeri, hogy Anglia az orosz ajánlásoknak mindig állandóan ellene szegült, míg annak mostani közzététele a czárrali legtökéletesebb szakítást pecsétli meg. A „Times“ e fölött ezt mondja : „Jóllehet ezen levelezés arra volt határozva, hogy a benne szereplő személyek kimúlása után is még sokáig titok maradjon a világ előtt , mégis büszke elégtétellel jegyezhetjük meg, hogy a brit kormány, vagy a szentpétervári brit követnek egyetlenegy szava sem fordul elő e levelezésben, mely alapos okot szolgáltatna Angliának arra, hogy azt megbánja vagy tagadja. Valahányszor Anglia más hatalmakról szólott, ugyanazon hangon szólott szemben velük, mint hátuk mögött is. S a brit fölhatalmazott titkos nyilatkozataiban egy idegen hatalom sem képes a legcsekélyebbet is felfedezni, ami ellenkeznék azon alapelvekkel, melyeket annyiszor nyíltan kimondottunk. Az ajánlott területi nagyobbításba Anglia sohasem egyezett bele, s jóllehet mindenkor kész volt Oroszországgal egyesülni a keleti tényállapot fentartására, mégis feltétlenül s határozottan utasító vissza azon ajánlatot, hogy részt vegyen a rombolás művében, amelyet Oroszország szándékolt. Ellenben ezen beszélgetések egész folyama alatt a czár úgy beszél Francziaországról, mint oly hatalomról, melyet maga részére megnyerni alig tart érdemesnek, s nyilvánvaló, hogy a franczia befolyás kizárása keletről tervének egyik fő részét képezi. A német hatalmakkal, amennyire lehet, még megvédőbben bánik. A berlini udvar határozataira oly kevés súlyt látszik helyezni, hogy azt még csak megemlítni sem tartja érdemesnek. Egészen máskép bánik Ausztriával. Sir N. Seymour megjegyzésére : „Felséged elfelejtette Ausztriát,“ így válaszolt a czár: „De önnek tudnia kell, hogy midőn Oroszországról szólok, akkor Ausztriát is értem; mi az egyiknek tetszik, tetszik a másiknak is. Törökországra vonatkozó érdekeink tökéletesen egyenlők úgyhogy a brit követ egy Ausztria és Oroszország közt fenálló világos szövetségre vont következtetést. Angliának igazsága van , midőn minisztereinek magaviseletét, Ausztria irányában összehasonlítja az Oroszország iránt tanúsítottat, mely magát Ausztria legközelebbi szövetségesének állítja lenni. Anglia egy pillanattal belátó, hogy Ausztria érdekeire minden esetben tekintettel kell lenni, s jóllehet ezen államhoz viszonyaink akkor épen nem a legszívélyesebbek valónak, mégis egy pillanatra sem jutott eszünkbe, hogy Ausztria ellen vagy Ausztria tudta nélkül cselekedjünk. Az orosz czár ellenben úgy tett, mintha az nemcsak Ausztria érdekeit, hanem Ausztriának fenmaradását is általában kezeiben tartaná. A titkos levelezés legutóbbi közleményeiből még a czár azon nyilatkozata is kitűnik, miszerint legutolsó emberét, s legutolsó rubelét örömest feláldozza, hogy a görög császárság h helyreállítását, vagy pedig Görögorrszág területi nagyobbítását megakadályozza.