Pesti Napló, 1854. április (5. évfolyam, 1218-1242. szám)
1854-04-07 / 1223. szám
rémítő fontosságát s valószínű hosszadalmasságát. A titkos sürgönyökben ő nem fedezhet fel orosz részrőli álkodást. Lord Aberdeen az 1844-iki emlékirat alapelveiben annyira osztozni látszott, hogy miniszterelnökké lételét a czár Törökország megtámadásának jelszavául tekinthette. A czár méltóbb joggal panaszkodhatik rászedetésről, mint az angol kormány, mert bár ez utóbbi az orosz osztozási terveket visszautaslta is, de elismeré Oroszország igénylett jogait a keleti keresztények fölötti véduraságra nézve. Szóló ezután Francziaországról bő dicséretekkel emlékezik, s azután a minisztérium múlt évi pénzügyi rendszabályaira tér át, s azt találja, hogy a tetemes adó csökkentése a fenyegető világháborúval szemközt igen eszélytelen intézkedés volt; ama képzelődést pedig nevetségesnek kénytelen kijelenteni, hogy a hadköltségeket majd az évi államjövedelemből fedezni lehetséges leend. Végül, a Francziaország és a Porta közt fenálló szerződvények tartalmáról egy kimerítő közleményt igen kívánatosnak tart. Lord Aberdeennek igen nehezére esik, hogy a czárnak egy hozzá intézett bókját, melyet ő méltó joggal vehetett hízelgőnek, most ellene használják fel fegyverül. Emlékezzék csak vissza lord Derby, hogy a kormány élére léptekor ő is részesült hasonló megtiszteltetésben, midőn egy absolutistius államférfiutól, ki nem volt különös barátja Angliának, a boldogult Schwarzenberg herczegtől szinte bókokat nyert. Az 1844-ki emlékiratot szóló még ma is kész aláirni; a czárnak ebben kifejezett nézetei bölcsek és mérsékletteljesek, s igazolvák a krízis által, melyben Törökország e memorandum szerkesztésekor volt; mit a „the Press“ czímű hetilap mond a fágyban, az az utolsó szóig nem igaz. Az emlékirat titokbantartásáról oly kevéssé volt szó, hogy szóló azt rögtön, amint megérkezett, a franczia követtel közré. Ha ő (Aberdeen) az orosz szövetségnek nagy becset tulajdonít, csak a boldogult Wellington herczeg és Peel Robert példáját követi, kik mint államférfiak kénytelenek voltak ama szövetségnek az angol érdekekre nézve becses voltát elismerni. Szóló még most sem sajnál annyira semmit, mint az Oroszországgali jó egyetértés megszakítását, s habár az elkerülhetlenné vált háborút erélylyel akarja folytatni, de azért politikájának vezércsillaga a béke, mégpedig a közeli béke maradand. Lord Malmesbury egészen lord Derby szellemében nyilatkozik; lord Grey és lord Hardwicke a hadkészületeket nem elégségeseknek tartják; lord Lansdowne védie részben az admiralitást, s a válaszfelirat erre módosítás nélkül elfogadtatik. Az alsó házban (márt. 31-én) Spooner kérdésére lord J. Russell feleli, hogy a parliament es-kü (zsidó) bilit húsvét előtt semmi esetre sem terjesztendő elő. A nemes lord ezután a válaszfeliratot indítványozza. Emlékezetbe hozza, hogy a parliamentnek 50 év óta nem volt alkalma ily tartalomdús üzenetre válaszolni, s élénk színekkel vázolja a kiszámíthatlan előnyöket, jólétet és haladást, mit Anglia a közel negyven évig tartott európai békének köszönhet. A hadi korszakra vezető lépés elhatározása tehát, legkimerítőbb taglalást és igazolást igényel. Szóló ennélfogva az 1853 évi alkudozások folyamát tüzetesen elmondva, kimutatja, mily következetesen és szilárdul küzdött az angol kormány elejétől végig az orosz ármányok ellen, s mennyire nem mulasztott el semmit a békés megoldás eszközölhetésére; miként vált a kérdés egyre súlyosabbá, mig végre azultán tökéletesen igazolt hadüzenete által , orvosolhatlanná lön; s hogy végre, miután a czár az utolsó, neki felajánlott visszavonulási hidat megvetette, az angol kormánynak nem maradt egyéb választása, mint a háború, az európai súlyegyen fenntarthatása végett. Ily körülmények közt van a háború megszűnve. Anglia az európai államszerkezetben nem maradhat közönyös néző, miután részint szerződések, részint erkölcsi állása s érdekei kényszerítik a háborúban vagy harczoló fél vagy békebiró szerepében fellépni. Szóló a Francziaországgal kötött szövetséget nagy és szerencsés nyereménynek tekinti; az Ausztria és Poroszország irányábani viszonylatok fájdalom nem ily örvendetesek. Mind a két hatalom tanácsolta ugyan Oroszországnak az utolsó békeajánlatok elfogadását s a fejedelemségek kiürítését, de egyik sem kötelezte le magát szerződésileg, sem nem biztosította a nyugati hatalmakat, hogy velük együtt tettleg lépene fel Oroszország ellen. Jelesül Poroszország a kérdést szükkeblűleg saját németországi állásának szempontjából tekinti, ahelyett, hogy azt a magasabb európai politika színvonaláról fogná fel. Mind a mellett szóló a legjobbat reméli, mert tudja, hogy Németország érdekei az angol és franczia érdekkel ugyanazok s ennek igazságát nem sokára Németország uralkodói is belátandják. Mi a béke jövő feltételeit illeti, az ottomán birodalom legtökéletesb biztonsága természetesen a mellőzhetlen feltételeknek lesz egyike; e biztosítás zálogait azonban előre meghatározni most még idő előtti dolog volna. Egyébiránt Anglia, Francziaország és a Porta között egy szerződés iránt történt egyezkedés, mely még csak a forma szerinti szentesítésre vár. Layard a válaszfeliratot nem ellenzi ugyan, de kénytelen a minisztérium ellen a következő — később megvitatandó — vádat emelni : hogy 1) lord John Russell Törökország felosztásának első orosz tervét nem elég határozott és roszóló hangon utasítá vissza; 2) hogy lord Clarendon,midőn tárczáját átvette, az osztálytervvel még kíméletesebben bánt, úgy nyilatkozván, hogy iránta „tüzetesebben és nyíltabban értekezni hajlandó“; 3) hogy a „Times“el titkos és bizalmas sürgönyök közöltettek, mielőtt ezeket még az egész kabinet ismerte volna, és 4) hogy a kabinettagok véleménye a keleti kérdésre nézve meg van oszolva, s nyilvános beszédeikből az egyenetlenség kitűnik. Ausztria és Poroszország közreműködését a minisztérium kárpótlás gyanánt helyezte kilátásba a sok drága idő elpazarlásáért, most azonban a kormány maga megvallja, hogy a német hatalmak szövetsége ma épen úgy remélhető, mint egy év előtt volt, azaz épen nem. Törökország iránti barátságát pedig azzal tanúsítja a kabinet, hogy a még nem is tett szolgálatokért roppant s jelentékeny engedményeket követel tőle. A kereszténység annyit lévén emlegetve, szóló kérdi, keresztény bánásmód-e ez ? Ő (Layard) meg van győződve, hogy a hadkészületek későn kezdettek meg s e miatt hiányosak ; a kabinet politikája egészben véve nem eléggé világos és szilárd, s igy szóló gyanítani kénytelen , hogy a kormány tanácsüléseiben valamely gonosz kobold lappang , mely a legüdvösb terveket meghiúsítja , s a legőszintébb törekvéseknek kárörömmel gáncsot vet, s ezért szóló beszédét azon intéssel végzi, hogy ha a minisztériumnak kedves a becsülete, úgy „dobja ki Jónást a hajóból.“ Bright ártatlanságában kezeit mossa ; ő az általa kárhoztatott háború közfelelet terhének legkisebb részecskéjét sem vállalja el. Szerinte Angliának a Portát a Menzikoif-féle ultimátum, vagy legalább a módosítlan bécsi jegyzék elfogadására kellett volna kényszeríteni. Hall erkölcsi szempontból védi a háborút Bright erkölcstelen önzése ellen. — Granby marquis azt látja, hogy nem Oroszország az egyedüli békebontó . Francziaország első nyújtott példát a török belügyekkel avatkozásra. Lord D. Stuart a háború általános czéljainak részletes meghatározását sürgeti, s reméli, hogy a kormány valahára komolyan veendi a dolgot. Lord Palmerston úgy vélekedik, hogy illő lett volna a diplomatia vétkeinek törvényszékelibe állítására a mainál alkalmas napot választani. A nemes lord — visszatérve az előtte szólók némely állításaira, — tagadja, hogy a „Times“ a kabinettől, vagy a kabinet valamely tagjától titkos tudósításokat kapott volna; a forrást, melyből a „Times“ ezeket raerte, megnevezni nem tudja; de ha ama körülményből, hogy a „Times“ nézetei az orosz kormányéival oly gyakran megegyezők, következtetést vonni lehetne, akkor az angol kormány legkevésbé volna az említett lap súgójának tartható. A kérdést magasabb szempontból tekintve szóló kénytelen megjegyezni azt, hogy Oroszországnak török támadó politikája már régi származású s nem is lehetne megbélyegezhető, ha titkolózás, álkodás és ármány nélkül vitetett volna. A múlt év azonban ellenkezőt bizonyít. Annak, hogy a czár épen ezen időpontot választó az álarcz letételére, oka ama gyantásban rejlik, hogy a czár véleménye szerint a nyugati hatalmak közt egyenetlenség uralkodott, s hogy Anglia, Francziaország és Ausztria nem evezhet egy hajóban. Itt azonban hibásan számított, de a tanulság mindenesetre figyelmet érdemel, hogy Európa zavaraiban halászni Oroszországnak legjobb alkalom nyílik. Az ellenzéknek Layard által formulázott vádjait a nemes lord feltűnőleg egészen mellőzi, s ezek helyett Brightnak a háború és Törökország ellen intézett rohamait veri vissza. Disraeli a válaszfeliratot pártolja; erre nézve Canning abbeli nézetéhez ragaszkodik, hogy a jó hazafinak, bármennyire kárhoztassa is a minisztérium politikáját, a haza védelmezésében nem szabad állását megnehezítnie. Szavazatát ennélfogva ma a minisztériumra adja, de meggyőződését, ennek kedvéért el nem hallgathatja. A kabinet a háború czéljairól és határairól, a jelenről és jövőről, két különböző hangon nyilatkozik. A Nesselrode-féle emlékirat, létezését tanúsítja „egy — Anglia és Oroszország közti, Francziaország kizárásával kötött gentlemanszerű egyezkedésnek, Törökország felosztására nézve.“ Ezen emlékirat soha sem küldetett vissza tiltakozással; irányzata soha sem lan visszautasítva. A czárt nem lehet kétszínűséggel vádolni; ő terveit lehető nyíltsággal vallotta be s tartózkodás nélkül engedett kártyáiba pillantani. Ha dicsvágy és hódítási szándék bűnökül tekinthetők, akkor Anglia és Francziaország sincs a szentek sorában. Szóló természetesnek látja, hogy a háború mindemellett elkerülhetlen annak meggátlására, hogy Stambul a czár hatalmába ne kerüljön, de azt is látja, hogy lord Aberdeens hívei a kabinetben, kik a Portát halálos beteg gyanánt tekintik, épen nem a hadviselésre alkalmas férfiak. Lord J. Russell mindenek előtt tagadja, hogy a kabinetben legcsekélyebb egyenetlenség is uralkodnék, vagy hogy az emlékirat Törökország felosztásával egyértékű volna. — Libthorp ezredes is felszólal, Angliát Francziaország álnokságától óvja, s a kabinet élén a franczia-barát Palmerstont szeretné látni. — Erre a válaszfelirat egy szívvel lélekkel elfogadtatik, valamint lord John Russell azon indítványa is, hogy azt jövő hétfőn délután 3 órakor a teljes parliament királynő ő felségének nyújtsa át. Törökország, Stambul, mart. 27. Utólagosan jelentik: „A mosó-javak államjavakká alakíttattak át. Ma az összes őrségek megerősíttettek, számos őrcsapatok czirkálnak a városban. Ez elővigyázati rendszabály oka még nem ismeretes.“ Hadi mozgalmak Délkeleti csatatér. Az oroszok alsódunai átkeléséről hallani, mikép az oroszok részéről legelőbb kísérlet történt, az átkelést Brailánál erőszakolni. A haditanács már el is határozta volt ezt, midőn Schilder tbk szemleútjából visszaérkezett, megmutató 26 tbk társainak, hogy ha Brailánál erőszakolni akarnák az átkelést, rendkívüli veszteség lenne várható, s még ekkor is alig fogna ezzel elérettetni. Schilder tbk okai meggyőzők valának, s ezért az átkelésre Szaktsa és Galacz jelöltetének ki. A brailai átkelési kísérlet tehát csak szmleges támadás volt, mely két napi ágyúzást idézett elő, s mely után a törökök rögtön Matsin felé visszavonulni kezdenek, miután a galaczi átkelés létesíttetéséről akkor már értesültek. Musztafa pasa az oroszok előkészületeiről már 22-kén kapott tudósítást, de az iránt is jelentést vett egyszersmind, hogy az oroszok 90,000-nyi sereggel akarják az átkelést három ponton eszközölni, és hogy a mazsini, szaktsai és tuksai helyőrségek az oroszok előnyomulását nem fogják gátolhatni. A török parancsnoknak ugyan lett volna még annyi anyagi ideje, hogy a badabaghi 2500-nyi helyőrséget megerősítse, de stratégiai szempontok az ellenkezőt parancsolák. Musztafa pasa. i. értesült, hogy az oroszok egyszersmind előkészületeket tesznek, egyúttal Oláhországból a kiszerdzsii átmenetnél két órányira Hirsova alatt átkelni, s csak parancsra várnak. Minthogy az oroszok éjszakkeletre Kalarashtól 60,000-nyi számmal táboroznak, ennélfogva Musztafa pasa kénytelen volt e tudósításoknak teljes hitelt adni, s a szerint tenni rendelkezéseit. Legelőbb is a badabaghi magaslatok védelmével fel kelle hagyni s az ottani helyőrséget a tengerpart hosszábani után Kasztendzsébe magához vonni. Ha másként cselekszik, s haderőivel Badabaghot megszállja, hogy az orosz túlerővel ütközetbe bocsátkozzék, menthetlenül el lett volna veszve, mert a Hirsovából átkelni fenyegető oroszok függőleges lökése vagy az után lepte volna meg, vagy még inkább hátul támadtatott s megsemmisittetett volna. A Dobrudzsa félszigetet a törökök ekként stratégiai szempontból üliték ki. Még a Trajánsánczoknál is homlokban az orosz fő erő s baloldalán a kalarashi két hadosztály által erősen fenyegetve látja magát s azért nem lephetne meg, hahogy azt hallanék, hogy jó rendben és még jó eleve Bazardsikba visszavonul. Hallani, mikép a Karassa és Küsztendzséből oda vezető úton már is minden falut sánczok és torlaszokkal vézet körül. Egyúttal a rusz suki és szilisztriai parancsnokok is utasítást kaptak, hogy védőleg tartsák magukat. A rendelkezhető csapatokat a Dunánál — kivéve a várőrségeket — Omer pasa Razgradba, melynek pivotja Sumla, és Bazardzsikba Várnára fektetett súlyponttal vonja. Általában a törököknek nem lehet szemrehányást tenni, hogy a Dobrudzsát a mazsini és szaktsai vonal erélyes védelmére elégséges csapatokkal meg nem rakták. Nekik ott valami jelentékeny hadtestet azért sem szabadott felállítani, mert az oroszok Mazsintól délre a Duna valamely pontján tetemes erővel átkelhettek, e hadtestet hátulról megtámadhatták s teljesen elvághatták volna. Azon három kis várat tehát elveszett pontoknak lehet tekinteni, melyeknek feladata volt az ellent szemmel kisérni s működéseit addig paralyzálni, mig csak lehetett. A Dobrudzsa védvonala a Trajánsánczoknál, Karaburnnnál, azon helyen fekszik, mely a Duna és Feketetenger közti legkeskenyebb tért foglalja magában s Csernavodától Kasztendzséig terjed. E helyen van a még Traján által ásatott óriási árok, melynek a barbárok benyomulását Moesiába (most Bulgária) kellett volna feltartóztatni. Ezt kiegészíti a karassai tó, mely a Dunáig terjed. E vonal utolsó időben nagy gonddal tétetett védképessé s mintegy 30,000 törökkel láttatott el. Minthogy az oroszoknak lehetetlen, hogy szándékukban legyen Várnát ostromolni , mely azonfelül a tengeri részről is igen erősen támogattatnék ; minthogy a Trajánsáncz őket előnyomulásukban hosszabb ideig feltartóztatni képes; minthogy a Dobrudzsa mocsáros vidéke ez évszakban nem engedi nekik meg, hogy sikeresen működhessenek , mi lehet tehát az oroszok átkelésének a Dobrudzsába valódi jelentősége ? A „Journal des Debats“ azt tartja, hogy „ez csak védelmi hadműködés; az oroszok nem gondolnak további előnyomulásra ; ők csak a két part és a várak birtokába akarák magukat helyezni, félelemből, hogy az angolfranczia flotta egy része a Dunába benyomulhat, miáltal képessé lehetne, egy kiszálló hadtestet az oroszok hátában Moldva és Besszarábiában partra tenni, míg a törökök Oláhországban nyomulnának előre. Ez teljességgel nem oly valószínűtlen, mint egyelőre látszik. Míg a vízállás alacsony, addig az oroszoknak a dunai torkolatokban felállított akadályok lehetnek némi hasznukra, de mihelyt megáradnak a vizek, ez akadályok maguktól eltünendnek , és a hajók, melyek nagy vízállás mellett könnyen Galaczig hatolhatnának , ekkor kevés akadályokra találnának. Ezen vészhozó lehetőség az, mely az oroszokat késztető, magukat a másik partnak is birtokába helyezni.“ A „Journa des Debats“ tehát azt hiszi, hogy csak a nyugati hatalmak előrelátott hadműködési mozdulata a dunai torkolatok felé, kényszerűé az oroszokat ezen tisztán védelmi állásfoglalásra. A Si d n f d pedig azt hiszi, hogy Gorzsakovv hg, ki jelenleg négy erős gyalog és két lovasosztálylyal a Traján sánczok ellen indul, Karassa, Csernavoda és Kasztendzse lerombolása után Omer pasát a már a korábbi török háborúkban történetivé vált négyszögben fogja megtámadni, mi azonban a törökök rendkívül erős állása mellett nehéz feladat leend. Schilder töb parancsot kapott, az átkelést Kalarashnál vezetni, és Szilisztriát bezárolni.“ Ámde akármelyik legyen az oroszok célzata, bizton várható, hogy ha a törökök vitézsége még előbb nem, a segédseregek megérkezése bizonyosan fordulatot ad e hadműködési terveknek. Bukarestből mart. 23-ről írják, mikép e napokban 500 oláh gyalogos innen elment, Brailánál az orosz hadsereghez csatlakozandó. Ezek előbb a templom előtt megáldottak. Az önkénytesek toborzásai ugyan egyre tartanak, de a befogadásban most mégis kényesebbek mint azelőtt. Az élelemszerek ára rendkívül nő, így egy pulyka 5—7 huszas, a húsokkája (21/2 mt), bárha árát a várostanács sokrra szabályozta, mégis ha élvezhető húst akarnak, 15—16 kron kell venniük. A vendéglőkben már is oly drágán esznek mint Bécsben. Egy szoba ára egy napra legalább egy ezüst rubel. — S z i m n i c z á ból hallani, hogy az oroszok ottani elvonulásuk előtt (t. i. Brailába rendeltettek a lakosokra, kiket török érzelmüeknek ismertek fel, egész önkényesen tetemes hadiadót vetettek, azok minden áruit és holmijait elfoglalták, úgy hogy az egész helység koldusbotra jutott. — Ma ismét egy önkénytes osztály megy Krajovába. Ez emberek semmi titkot sem csinálnak belőle, mikép rendeltetések Szerbiába benyomulni, ott propagandát csinálni s Milos javára felkelést előkészíteni. Remélhető, hogy gazda nélkül számoltak. Szombaiból jelentik, hogy a Porta a lengyel légió felállítását jóváhagyta, melyet Francziaország fog felszerelni és fegyverezni. A lengyel emigratio két főnökét óránként várják , hogy a légió szervezését megkezdjék. Az asszonyok is rendelkezésére, helyzék magokat a Portának, és a 800 kurd nőnek lóháton 20-án a fővárosba érkezése, kiknek vezérnője nem épen fiatal és szép hölgy, nem csekély hatást tett. Fanatismus birta rá ez amazonokat, hogy hazai hegyeiket elhagyják és a próféta zászlaja alá siessenek. (Eddigi tudósítások csak a csapat vezérét jelenték bátor és ügyes lovagnőnek, de nem annak csapatját is.) — A Pr. Corr. egy stambuli levele megerősíti azon hírt, hogy az oroszok a cserkesz partokon mintegy 50 mfld hoszúságban minden védett pontokat elhagynak. A benszülöttek állítólag már a legfontosb pontokat kezükre hajtották. Vájjon a négy vár, Poti, Redut-Kalé, Szukum-Kalé és Anapa e legfontosb pontok közé tartoznak-e ? Ekkorig az egyesült flotta részéről sem bírt egy támadás a cserkesz partok ellen valószínűséggel, mert a jelen időjárás mellett nem lehetne a török-anatóliai hadseregséget. Egészben véve megegyezvén ez öntájékozás irányával, egyes részletekre, hol kifogásaink lehetnének, nem terjeszkedünk, s átmegyünk Erdélyi czikkéhez, melyben megfordítva, egyes tételeket találunk csak helyeseknek, de az egésznek irányát nem. Épen Szontagh Gusztáv ur volt az, ki referenst egykor azzal vádolt, hogy szépészetében a természet szépségeit kelletén túl szerény szerepre kárhoztatja; most referens maga kénytelen ezen vádat emelni Erdélyi s azon nagynevű idegen iró ellen , kinek rendszeréből az „aesthetikai előtanulmányok“ alaptételei kivonattak. A természeti szép itt egészen ki van tagadva a szépnek tudományából, s ezért a czikkíró helyesebbnek véli a szépészetet műbölcsészetnek vagy szépművek bölcsészetének neveztetni. Mi nem tagadjuk, hogy a műszép nem áll magasabban a természeti szépnél, nem is tartozunk Batteux apát iskolájához; de azért nem tartjuk lehetlennek, sőt épen természetesnek, szépészeti szempontból tekinteni a természetet, miként ily szempontból tekintjük gyakran önkénytelenül a történelmet is, az egész életet. Ha pedig a tisztelt értekező, állítása erősítése végett, azt mondja, hogy „mindez ideig sem jutott eszébe valakinek a természeti dolgokat szépségi szempontból kiemelni és ime szépségből rendszeres tudományt alkotni,v úgy valóban téved. Németország elismert első szépésze, Vischer munkájában — pedig ezen munka is az úgynevezett speculativ bölcsészet szüleménye — egy fő szakasz nem foglalkozik egyébbel, mint a természeti szépség rendszeres tárgyalásával. — Megvalljuk, midőn az érdekes czikk első sorait olvasók, örvendve reméltük, hogy talán Vischer szépészetéből találandunk kivonatokat. — Egyébiránt ismételjük, a részletekben sok tanulságosat találunk, s ajánlhatjuk a czikket minden olvasónak. „A hazai irodalom, tudomány és művészet szemléje 1849—53“ czímű birálatos czikksorozatból veszszük az előttünk fekvő két füzetben a II. és III. számot. Egyik : „ magyar nyelvtudománybeli mozgalmak , “ Hunfalvy Páltól (157 —184). Másik : „nyelvkönyvek,“ S. I. aláírással (273—295). Az előbb nevezett czikk részrehajlatlanul és röviden összefoglalva tünteti elő a Hunfalvy Pál és Czuczor közt keletkezett nyelvkérdési vitának mibenlétét, vagy a nyelvcsaládi és önállási elv különbözőségét a nyelvészetben, s végül ismertetés, illetőleg rostálat alá veszi Fábián István munkáját „a szóelemzés és szóértelmezés alapelvei“ről. Kezet kell fognunk a szerkesztővel, ki e vitát „a nemzeti tudományosság terén fenforgó minden kérdések legfontosabbiká“-nak nevezi, s óhajtjuk, hogy azt minden hazai tudósaink szemügyre vegyék; mert nyelvtudományunk, s ezzel a tudományok egyéb ágai, csak akkor fognak kellő virágzásnak indulhatni, ha meggyőződvén az egyedül czélravezető, mert egyedül tudományos nézetek igazságáról, lemondunk a kény szerinti műkedvelői eljárásokról s nyomosan használjuk fel nyelvünk létegzeténél fogva oly bőven kínálkozó előnyeinket, hogy a nyelvészet európai congressusában mi is döntő szavazattal léphessünk elő. — A második czikkben lajstromoztatván az utóbbi négy év alatt megjelent nyelvkönyvek, ezek közöl három vétetik „módszertani bírálat“ alá, u. m. Bocsor István latin s Toepler és Brassai német nyelvtanaik. Nagyon emeli e bírálat becsét az írónak önálló értekezésként is fogadható részletes bevezetése „az idegen nyelvek tanítása átalános elveiről,“ melyet különösen ajánlunk az oktatók figyelmébe. Gr. Kemény Józsefnek a januári füzetben megkezdett „Mikó-Ujvár emléke“ czimü, adatdús értekezése a februáriban bevégeztetik (146—157); a martiusi azonban, Szabó Károly „a régi Mikó váráról“ czimü czikkében (270—273), ahol egy kis helyreigazítást told azon állítással, hogy a kérdéses vár és neve sokkal régibb idejű, mint gr. Kemény értekezéséből kitűnik. A martiusi füzetben egyébiránt újabb jelét veszszük a tisztelt gróf történetbuvári munkásságának. Azon a nagy magyar király hires kortársára vonatkozó, gondos gyűjtést, szorgalmat és avatottságot tanúsító czikkről szólunk, mely „B o n f i n i u s élete és munkái“ czime alatt olvasható (246—270). Egy másik hazai történetbavárunk életét és munkásságát, ki azonban tudománya mellett egyszersmind széplelkű ió s derék magyar hazafi volt , rajzolja kevés vonással , de meghatólag Ipolyi Arnold a ,, báró Mednyánszky Alajos emlékezete“ czimü, személy- és ügyszeretettel dolgozott czikkében (201—232) mely az „elhunyt hazai tudósok pantheona“ III-ik számául van jelölve. Adja az ég, hogy a Mednyánszkytól elvetett magvak, mielőbb kikelve, virágokat és gyümölcsöket hajtsanak hazánk számára. Mednyánszkyban ismét oly írónk van, kinek összegyűjtött munkái kiadatását irodalmunk becsülete és gyarapítása régóta igénylik. A „magyar akadémia“ rovatában Horváth Cyrillnek a bölcsészet eszméjéről tartott előadásainak folytatása adatik (184—192), melynek főtárgyát a szellemi élet fejtegetése, alapgondolatát pedig azon meggyőződés képezi, hogy a „magyar philosophia sem lehet más, mint a bölcsészet eszméjének határozott s a nemzet szellemi életének mivoltával többé vagy kevesebbé megegyező alakokbani feltűnése.“ Ne akarjuk félrevetni — mert nem is lehet —a speculatív eljárásokat sem, anélkül, hogy eklektikusok volnánk, el kell ismernünk, hogy több út vezet az igazsághoz, sőt minél több ösvényt egyengetünk magunknak ahoz, annál kevesebb egyoldalúsággal s annál több biztossággal fogunk mindinkább közelébe juthatni. Az „irodalmi napló“ röviden emlékszik néhány újabb magyar munkáról (295—297), melyeket a P. Napló is igen kevés kivétellel, már részletesebben ismertetett. A Múzeum tárczája az időszaki sajtó szemléjét hozza januárról (193—198) és februárról (297—302), továbbá készülő munkák lajstromát (302 — 304) és halálozásokat (198 és 304). Az időszaki sajtó szemléjében elfogultság nélkül mondott észrevételeket, cáfolatokat, sőt érdekes és kevéssé ismert kivonatokat is találunk, mind a bel- mind a külföldi folyóiratokra vonatkozólag, így többek közt a londoni Athenaeumban megjelent dr. Laham-féle értekezés a türk család tagjainak régi foglalásairól Európában, terjedelmesen közöltetik s bizonyára nagy mértékben magára fogja vonni történetbúváraink figyelmét. Ajánljuk olvasóink s az illetők figyelmébe az egyes magyar lapok működéséről szóló részleteken kívül, a Délibábban közlött „hún.hagyományok,“ továbbá a „Kulturleben in Pest“ czímű német levelek cáfolatát, a nemzeti színházról tett észrevételeket s gr. Mailáth János legújabb történeti munkájának rövid ismertetését. Mindezek az időszaki sajtó szemléjében találhatók. Végezetül csak ennyit: az Uj M. Múzeum februári s martiusi füzetei olyannyira érdekes, válogatott, tanulságos és egyszersmind élvezhetőleg adott tartalommal bírnak, hogy valóban minden magyar olvasd részit, ki figyelmére nem méltatja. —ss. Magyar könyvészet, 72 (301). Növényhonositás. Irta Katona Dienes, a kegyes tanitórend tagja, szépművészetek s philosophia tudora. Pesten, 1854. Nyomtatta s kiadta Trattner- Károlyi István. Kis 8-rét. 561. Ára 30 pkr. •