Pesti Napló, 1854. április (5. évfolyam, 1218-1242. szám)

1854-04-21 / 1234. szám

pasa alatt 2000 albániainak egyesített támadása az elő­nyös helyzetben küzdő 4000 felkelőt Travellas és Ran­­kos alatt több órai vitéz ellentállás után szétugrasztot­­ta. A görög vezérek szerencsésen átmenekültek a ha­táron. A törökök többeket foglyokul ejtettek.­­• To­vábbá Grivas alatt, miután Kalarytacsnál nem je­lentéktelen győzelmet vívott ki több száz albániai felett, a Monasztirből elősiető Abdi pasa és Bekin janinai pasa által teljesen megveretett. Grivas volt az első, ki az előnyomuló Abdi pasa láttára futásnak eredt s ez ál­tal csapatjaiban mondhatlan zavart idézett elő. Szint­úgy jelentik, hogy Hadzsi Petros és Palazos a delvinoi derbiaga által Sarandánál szétugrasztattak. A felkelők legnagyobb része a hegyekbe menekült. A görög ki­rály az éjszaki határon csapatokat von össze, valószí­nűleg azon szándékkal, hogy a törökök által szándékba vett berontást Görögországba megelőzze. Dunai fejedelemség, Bukarest, ápril 9-től.Mint­hogy az oroszok átkelése a Dobrudzsába bizonyosan mind Szambulban mind Európában nagy benyomást te­hetett, alkalmat vesz egy bukaresti levelező e felett kö­vetkező szemléleteket tartani. Eleinte úgy látszott, hogy az oroszok a Dobrudzsa megszállása által fontos anyagi előnyt nyertek az által, hogy egy nagy tért a Dobrudzsa kezdetétől egész Rassováig nem kell védelmezniük, hanem erejök legnagyobb részével a Trajánsáncztól és a Dunától egyszerre működhetnek Bulgária ellen. De ez előnyt túlsúlyozza az, hogy az oroszoknak most is egy nagy tért Tulcsa és a György csatornától a Ramsintó és a tengerpart hosszában egész Küsztendjéig kell vé­­delmezniök. Az utolsó tudósítások szerint e téren 25000 ember áll. Marad ugyan még legalább 60,000 ember a Trajánsáncz előtt, kik összeköttetésben a Rassova és Szilisztria közt átkelni kellető csapatokkal még mindig elég hatalmas erőt képeznek, hogy a har­­czot Bulgáriában a balkánvonal ellen folytathassák, mielőtt a segédseregek megérkeznek. Ezért még min­dig megoldatlan marad azon kérdés , hogy az orosz fővezér miért nem engedte át az első dunai átkelés dicsőségét azon csapatoknak, melyek az eddigi hadjá­ratban megismerkedtek az újabb törökökkel s az ő harczolási módjukkal ? Mert tény, hogy a Dobrudzsába átkelt csapatok mind olyanok, melyek alig egy hava, hogy a fejedelemségekben voltak, valamint azok is, melyek Rassova és Szilisztria közt táboroznak. Itt egy körülményre kell figyelmeztetnem. Mindjárt Schilder töek szemletartása után hallatszott , hogy ő jelentést tett a varsói hgnek a sereg állapotá­ról, s úgy találta, miként az nem alkalmas arra, hogy e csapatokkal az átkelés létesíttessék, egyszers­mind azon megjegyzést tette volna , hogy a sz. harcz iránti lelkesedés az oláh és moldvaiakkali érintkezésben nagyon meghűlt. S valóban Schilder töeb megérkezte után rendszabályok léptettek életbe, a katonaság érint­kezését a lakossággal mindinkább gátolandók. E szerint világos, hogy a fris csapatokkal egyszersmind a katonák csüggedt hangulatát emelni szándékoztak. Mennyiben érendik azt el, majd meglátandjuk, de ama lelkesedés­nek, melyről kül lapok szóltak, mi itt a helyszínen semmi nyomát sem leljük. Mi a lelkesedést illeti, meg kell különböztetni az orosz népet az orosz katonaság­tól. Az orosz nép értelmes s mint minden más népet, lelkesitni, fanatizálni lehet, kivált oly dolgok iránt, me­lyeket nem ért. Az orosz katona azonban 4—5 év le­járta után — s előbb igen tökéletlen katona — lelke­sedésre általában alig képes. Már az ujonczozás módja elrettentően hat az orosz parasztra; ehez járul a hosszú szolgálatidő, a folytonos helyváltozás a roppant biroda­lom egyik végétől a másikig, a rosz élelmezés, mi mel­lett a német, franczia vagy angol katona egy hónapig sem tartaná ki, a fegyelem szigora, még a ház.­szabá­lyokon fölül, még súlyosbítva a tisztek kemény bánás­módja által, kik I. Péter óta semmi haladást sem tettek, aztán szándékos elnyomása minden önálló szellemi germ­ek s végre azon öntudata az orosz katonának, hogy életét, hol jelentékeny czélok érendők el, semmit sem kímélik. Mindez elég az orosz katoná­ban 4—5 év alatt mindazon érzelmeket elfojtani, me­lyek tulajdonképi tűzhelye a család s azonkívül physi­­kai és erkölcsi jólét által tartatnak fen. Az orosz katona rövid idő alatt géppé válik, melyet csak a vezényszó mozgat, s melybe minden csata alkalmával derék pá­linka adagokkal kell szellemet önteni. Ezek tudva levő dolgok , de az nem annyira ismeretes, hogy az orosz tábornokok annyira viszik néha vigyázatlanságukat, hogy urukat és ügyét kiteszik oly ellennek, kit mint „beteg embert“ megvetnek. 1848—49-ben az oroszok és tö­rökök közösen szállták meg e fejedelemségeket. Ily al­kalommal gyakran szemlélhetők azon nevezetes látványt, hogy bizonyos órákban, midőn a törökök közösen enni szoktak, az orosz katonák körül vették őket, kik hosszú köpenyeik alatt elhozák fazékaikat, s azokban össze­gyűjték a morzsákat s hazavivék, mit nekik a törökök nagylelkűen megengedtek. Ez tartott 5—6 hónapig, mig az orosz tábornokok egész árja által a gúnyversek­­nek figyelmesekké tétetvén, katonáiknak szigorúan meg­­tilták, azon helyekre többé elmenni. De a tény igaz ma­rad s a törökök itt először tanulták az orosz katonákat megvetni. — Az eddigi dunai hadjárat sem igen emel­hette az orosz katona kedvét, s én hajlandó vagyok hinni, hogy legújabban az orosz haditanácsban el lön határozva, a törököket nyílt síkon is csak akkor támadni meg, ha az oroszok legalább is oly túlerővel bírnak mint 3 : 2., mint ez a flottákra nézve is áll. Legalább igy beszélik ezt itt jól értesült körökben. —­A bukaresti német lap hivatalos része kö­vetkező közleményt hoz : Bukarest mart. 29-Capril 10.) A rendkívüli cs. teljhatalmú dunafejdelemségi biztos ő exja, K. Budberg altábornagy, következő parancsokat bocsátott a katonai osztályokhoz : „Miután a mart. 4-ki 30. sz. a. jelentéshez csatolt íté­letét a kat. törv. bizottmánynak, Joan Stan Birl­in 3. ezredi katona harmadik szökését és 3-ik lopását illetőleg, megvizsgáltam, helybenhagyom a 200 botra és 5 évi fog­ságra szóló ítéletet. E per eredeti okmányai őrzés végett visszacsatoltatnak. Budberg. — Miután a mart. 4-ki 29. sz. a. jelentéshez csatolt ítéletét a kat. törv. bizottmány­nak, Tenase Daskalu György utászszázadi katona második szökését illetőleg megviszgáltam , megerősítem a 150 bot­­nyi büntetést. Az eredeti stb. Budberg.“ Jassyból, mart. 28-ról az önkénytesek magavise­letéről panaszt után panaszt jelentenek, így mondva van : „A cs. k. ügynök és főconsul b. Testa nem néz­hető többé, mily bántalmakat kell néha cs. k. alattva­lóknak is ez önkénytesektől szenvedniük, ezért előter­jesztést tett az orosz cs. biztos b. Budberg tbknál, felso­rold ez előtt az összes visszaéléseket s a következésekre utalt, melyek ebből eredhetnének.“— A Krenst. Zrgnak írják továbbá, hogy az önkénytesek egyenruházása és eltartása a zárdajavak jövedelmeiből fedeztetik, melyek a sz. helyeknek vannak szánva. Sokan az alkotók közöl valószínűleg az iskolák eltartását és állítását, a felvi­lágosodás és műveltség terjesztését, a néptanítók fize­tését, szegény kórházi betegek gyámolítását zárták szem előtt, de bizonyosan nem önkénytes csapatok állítását. Több egumeneknek azon szemrehányást tevek, hogy a zárdajavak alkalmazása iránti okmányokat kéz alól ejtették. Oroszország Varsói tudósítások szerint semmi két­ség többé, hogy a czár május végén ide érkezendik.­­ „A „Moskauer Zig“ egy czikkében azon figyelemre méltó megjegyzés foglaltatik, hogy, miután Byzantz a mo­­hamedánok uralma alá került , az imperatorok dynastiája kiveszett, a görög hatóságok egy együttes okmányt tervez­tek a konstantinápolyi József patriarchához, VI. Iván czár kormányának üdvözlése végett s hogy őt mint császárt, a TUDOMÁST ÉS IRODALOM 40(193). Falusi e­s­t­é­k. Szerkesztő V­a­s Gereben. Kiadók : Länderer és Heckenast. Pesten, 1854. Harma­dik füzet: 161­­. 8-rét. Ára 15 pkr. A közönség méltán csodálkoztatik, midőn rebesgetni hallja, hogy a „Falusi esték,“ melyek oly szép számú előfizető sereggel dicsekszenek, s melyeknek szerkesz­tője sem a bírálat, sem az ország többféle részeiből a lapokhoz érkezett megrovó észrevételek által nem ha­­gyá magát roszul értelmezett népszerű modorában meg­­tántorítani, a jelen harmadik füzettel meg fognának szűnni; még inkább csodálkozhatik, midőn azt is re­besgetik, hogy a tisztelt szerkesztő, ki saját vallomása szerint eddigelé minden fáradságot a népszerű irodalom kezelésének szentelt , most — miután egy részről Csengery-Kemény, más részről Friebeisz népi könyvtárt indítnak meg — salonlap szerkesztendé­­jéről gondoskodik. Tagadh­atlan, hogy úgynevezett fel­ső osztályainknak sokkal inkább szükséges a czélszerű kimivelés, mint azoknak, melyeket alsóknak szokás ne­vezni, mert mindenesetre könnyebb ott világot nyitni, hol a lélek, bár nem gazdagítva ismeretekkel, de bír még egészséges természeti fogékonysággal, mint a hol az henye és kéjencz élet folytán a nemesebb törekvé­sek iránt eltompulván, ferde iránynak hódol s kiham­­vadt kebel beteg gúnyolódásával üdvözli azokat, kik az anyagi és szellemi közjóllét emelése által az ő jól­­létöket is biztosítani akarják. Mindenkor igaz marad, hogy egy még nem létező jót létesíteni könnyebb, mint a már létező hibát helyreigazítani; szabad téren kön­nyebb egy épületet felállítani, mint a­hol egy roskatag épület áll, amott csak az építés a feladat, itt lerontás­nak kell az építést megelőznie. Ha tehát való, hogy Vas Gereben csakugyan fel akar lépni feljebb érintettük újabb vállalatával, mi neki a lehető legjobb szerencsét kívánjuk hozzá; mindamellett nem szabad fel­tennünk, hogy a „Falusi esték“ a harmadik füzettel megszűnjenek, mert nemcsak „az a tízezernyi közön­ség,“ melyről a 183-dik lapon szó van, joggal követel­heti a negyediket, hanem ennek megjelenendése ma­gában a harmadik füzetben is többször említtetik. A­mi ugyan az előttünk fekvő harmadik füzet tartal­mát illeti, ez nem igen tehet bennünket mohókká a ne­gyedik után. Elszórva jót is találunk benne, s ezt öröm­mel mutatjuk is fel; de elszórva másutt is találunk jó czikkeket; s midőn kizárólag népolvasmányt akarunk összeállítani, azon legyünk, hogy mind jó,mind a nép­iek való legyen benne. Népkönyvben, kivált ha az fáj­dalom csak hosszabb szünetek közt és röpirati alakban adatik ki, legalább annyi rendszerességet kívánunk ta­lálni, hogy a tárgyak legszigorúbban legyenek kiválo­gatva, s kegyelem nélkül félrevettessék minden, mi közvetlenül nem irányzik az ismertetés, a felvilágosítás, a léleknemesítés czéljára. E harmadik füzetben bizony kevés gond van kellő kiszemelésre fordítva, még ke­vesebb — általában véve — vonzó és könnyen érthető előadásra, legkevesebb a nyomtatás correctségére. Gyakorlottabb olvasó megigazítja magának a sajtóhibá­kat, bár azok őt is mindenesetre kellemetlenül lepik meg; a gyakorlatlant megzavarják s balfelfogásra is vezethetik. Helyrevalóknak találjuk a következő czikkeket: a magyar gazdálkodás II-dik száma (épületekről s házi kertekről), Kerkápolyitól (191 — 201); a villám­hárítóról, R-ről (204—212); néhány szó a gyermekek­­keli bánásmódról, mikor azok látszólag halva szület­nek, dr. Joachimtól (217—220) , a lovak beteg­ségeiről (folytatás), Boros Antaltól (235—240). A „beszélgetés a természet magyarázata felől“ czímű dolgozat (180—191), melynek második része a hang közegeiről s támadásáról elég megfoghatólag érkezik, ezen második részére nézve méltán helyet foglal a fü­zetben ; de, hogy minek van ott a dolgozat első része, mely csak néhány sorral fog el kisebb tért a második­nál, s mely nem egyéb önkritikánál s helytelen ki­­fakadásnál a „Falusi esték“ roszalói ellen, azt ne­héz volna igazolni. Valóban rendkívül épületes dolog, midőn a czikk írója megdicsérteti magát Tamás gaz­dával, kinek ő maga adja szájába a szavakat! Tamás gazda elmondja, hogy a czikkíró beszédét „köszönettel fogadta, mint illett, mert általa gyarapult tudománya s újabb világ gyűlt agyában;“ s miután a czikkíró maga, ékes philippikában tudatlansággal vádolván ellenfeleit, nemes indignatióval „felhívja azon jó urakat, álljanak sort helyette *)“, a jól értesült Tamás gazda azt feleli: ,‘soha se hívja biz arra őket, mert tudtomra többen ku­­darczot vallanak.“ Ezután ugyancsak Tamás gazda egy kis értekezést tart a magyar ember természetéről, hogy örömre születtünk, hogy fájdalomban nincs boldogság, hogy oly dolgok feszegetéséhez, minő a természet, csen­des vér kell, stb. Itt következik azután — csendes vérrel — a hang magyarázása. Maga Tamás gazda nem veszi ugyan hasznát az egész, több mint 5 lapnyi polé­miának, no de semmi : „hisz majd megérti, kire szól,“ úgymond a tisztelt czikkíró. Tehát a népnek, melynek számára a „Falusi esték“ kiadatnak , mindenesetre nem szól. Még egy polemikus czikk van e füzetben: nyílt levél egy öreg urnak (232—235), hol jó észrevételek van­nak ugyan elmondva, de ismét nem a „Falusi esték“ közönségének. Egy gúnyolódó barátunk azt mondá, hogy e nyílt levelet a szándékolt salonlap számára kellett volna eltenni. Mire valók legyenek népkönyvben azon naptári ado­mák, melyeket a harmadik füzet „mesék“ czíme alatt közöl (227—232), s melyeknek csak másodika lir némi — hogy úgy mondjuk — életbölcsészettel, azt ismét nem foghatjuk fel máskép, mint ha azt gondol­juk, hogy a szerkesztőnek hézagpótlókra volt szüksége. Szintoly helytelenek az 1760-diki naptárból kiszedett „példák“ (220—227), ámbár a szerkesztő hozzáteszi, hogy „úgy látszik, mi is tanulhatunk belőlök.“ A nép nem sok jót, legfeljebb egy két hamis fogalmat meríthet ezen ereklyékből, melyek a tudós kezébe valók (de mindenesetre „álarcz“ s több efféle szavak nélkül, melyek 1760-ban még aligha divatoztak). A „Koczagyerek“ czimü elbeszélésről V­a­s Gereben­től (161 —178), mely fametszetekkel van felvilágosítva (inkább a villámhárító­­­s táviratról szóló czikkhez adtak volna fametszeteket!), nem mondhatjuk, hogy rész, sem hogy jó, eleven előadású, mulattató apróság, melyben nem kell keresni sem aesthetikai kerekdedsé­­get, sem lélektani megalapítást, mely felett azonban pálczát még sem törhetünk, mert igénytelensége mellett igen ártalmatlanul képviseli a szépirodalmi részt. Nem így a versek. Ezek, ha már meg voltak írva, maradtak volna szerzőik asztalfiának csendes rejtekében; kár volt azokat a nyilvány pelengéjére kiállítani. Nem oly va­dak, az igaz, mint „Márton kaszás“ egy másik külön­ben jeles néplapban, de azért sokkal esetlenebbek, sem­ S. T. hogy kivált népkönyvben helyet foglalhatnának. „Dobó és az egri nők“ (178—180) Zalártól m­ég a legjobb, de csak hazai tárgyánál fogva; mert az előadás , mely­ben a szerző szerencsétlenül utánozni látszik Arany ódon zamatu, szerkezetdús epikai darabjait, gyermeteg­­ség helyett gyermekességet, naivság helyett dagályos szószaporítást tüntet elő. Pap Gábor dala, divatosan kipontozott czímmel, „elhagyja már.... “ (201) érzel­gős allegória, oly nehézkesen döczögve a könnyű vers­formában, hogy olvasni is bajosan esik, énekelni pedig épen nem lehetne. A korona azonban, t. i. az Ízetlenség koronája I­­I. kalapálását illeti, melynek czime „jó ta­nács“ (213—217). Elénekeltetvén, hogy a menyecskék szeretőket tartanak, cserben hagyják férjeiket, kik aztán kénytelenek magokat vagy felakasztani, vagy kútba ug­rani, hogy a lánykák Pestre mennek, itt négy-öt évi ka­lózolás után kórodába vánszorognak, enni hazatérnek, megint katonák után szaladnak, hogy a fiúk sem job­bak, sat., végre azon tanács adatik az anyáknak, vegyék szívükre, hogy csupán példájuk boldogítja, rontja, kik­nek életet adának. A tanács nem rosz, de roszul van adva. Becsületes prózában — mert e vers csak kaden­­cziás próza — kevésbbé ügyetlenül lehetett volna el­mondani az ifjúkori életnek ezen fekete leírását, hogy sikeresen-e általában, oly kérdés, melyre csak nemmel válaszolhatunk, mert javító hatást nem várhatunk sem­mi olyféle korholástól, mely a jó előtt szemét behúnyni látszik, mely mindenütt úgy nézi a roszat, melyet ma­gát is élbre állít, mint a szabály rendes példáját, nem pedig mint kivételt, é­s a­ki azt kiabálja, hogy minden elromlott, nem fog az helyreigazítani semmit. Egyébi­ránt legjobb tanács, mit a tanácsadónak adhatni, az, hogy hagyjon fel a versírással, marad még e mesterség­nek elég szerencsétlen és hivatatlan űzője; a szerkesz­tőnek pedig tanácsoljuk, hogy verseket — ha csak nem kitűnő jóságúak, minőket nem igen fog szerezhetni — ne elegyítsen a „Falusi esték“ füzeteibe. S. T. Magyar könyvészet, 92 (321). Elméleti és tapasztalati természettan, melyet felsőbb tanosztályok számára s magán használatra az uj tanszervezet terve szerint készített Thüringer Am­­bre, bölcsészeti tudor. Szöveg közé nyomatott számos fa­­metszvényekkel. Második bővített kiadás. Pest, Heckenast Gusztáv sajátja. 1854. 8 rét. XVI. és 644­­. Ára 3 ft 40 kr. pp. 93 (322). Földrajzi vezérfonal. Két tanfolyam­ban. A cs. kir. osztrák algymnasiumok és alreáliskolák szá­mára irta B­e 11 i­n g­e­r J. Németből fordította Fényes Elek. Pest, 1854. Heckenast Gusztáv tulajdona. Kis 8 rét 80 1. Ára 12 pkr. *) Midőn valakinek czáfolhatlanul megmutatják, hogy va­lamit roszul csinált, s ő mégis azt akarja, hogy igaza maradjon, rendszerint ezen visszatorlással fejezi ki bo­­szuságát : csináld magad jobban ! E nevetséges ment­ségben , melyet csak a legrendkívülibb elfogultság menthet ki némileg, felteszi az illető, hogy nekem ok­vetlenül értenem kell azon dolog létesítéséhez, melynek hibásságát benne megrovom ; mintha ítélet és végrehaj­tás két különböző nem volna. A szabó ruhát varr ne­kem, és elrontja; én megmondom neki, hogy roszul varrta; mondhatja-e ő nekem, ha nevetségessé lenni nem akar, hogy varrjam meg magam jobban ? Én nem adtam magamat szabóságra, de azért lehet képességem meg­ítélni, jó-e valamely ruha , vagy nem. Önök efféle sza­bóhoz hasonlítanak. Népszerű irodalomban lépnek fel munkásokul; a bíráló megmutatja önöknek, hogy nem találták el a kellő hangot , s most önök azzal gondolják őt megc­áfolni, ha felszólítják . Írjon ő maga jobban ! Ez mindenesetre a legkönnyebb , ha­bár nem leg­meggyőzőbb módja az önvédelemnek. — Egyébiránt merjük biztosítani a népszerű irodalom ezen kezelőit, hogy lesznek a hazában írók, kik majd tettleg és pél­dában is meg fogják mutatni az érdemes közlőnek, ho­gyan kell igazán népszerűen, a nép számára írni, törvényes örökösödéshez képest elismerjék. Ez okmány eredeti görög szövege, aláírva József, 34 metropolita , 2, püspök és 2 érsek által, a moszkvui külügyek levéltárában létezik. Végén e szavak olvashatók: „Ezen magas, hamisí­tatlan és igaz okmány a mi jámbor, Istentől felkent, ke­­resztényes czárunknak, Iván császárnak kiadatott 1069. évben (1561).“ Hogy az orosz közönség ez okmány való­diságát minden aggodalmas kritika nélkül elfogadja, s az orosz igények törvényszerűsége által nagyon épül, magá­tól értetik. Hadi mozgalmak Délkeleti csatatér. Bukovinai levelek szerint Pas­­kievits hg számos kísérettel 11-én Bretzába (Bessará­­biába) érkezett s ott le. Osten-Sacken I. lova­teek által az összes tábornok és tiszti kar élén katonai tisztelgések­kel fogadtatott. A hg innen Jassyn és Foksányon ke­resztül Bukarestbe megy, hol Stirbey fejedelem palo­tájában fog megszállani. A dunai vonalon a fegyvercsend az utolsó folyó tu­dósítások szerint még nem szakíttatott félbe. Azalatt azon kérdést hányják vetik a lapokban, vájjon az oro­szok mennyi előnyt nyertek ez átkelés­­ eddigi előnyo­mulásuk által. Erről a Sidtid úgy vélekedik, mikép az oroszok a Dobrudzsa megszállása által véd erőben mindenesetre nyertek; de nem tagadhatni, hogy mind stratégiai mind taktikai tekintetben sokkal fontosabbak a törökök oltenitzai oldaltámadása és hadműködéseik Kis-Oláhországban, mint a Dobrudzsának az oroszok által történt megszállása, miután ez épen csak azért kö­vetkezett be, mert a törökök Kalafatot oly makacsul, s mi a harczi sikert illeti, oly becsületteljesen védel­mezték. Továbbá azon kérdés merül fel gyakorta, várjon az oroszok e nyert védállást, további előnyomulás alapjául fogják-e venni? A Bud. Hírlap tegnapi szá­mában a következő távirati sürgönyt hozza : „Konstanti­nápoly, april 10. Küsztendzsétől Várnáig az egész vo­nal egy öldöklési szintér.“ Ez azt gyanittatja , hogy az oroszok már Várnáig nyomultak, s ezt Szambulban már ápril 10-én tudták s ekként ez esemény lega­lább is 6-kán történt, holott pedig a legutolsó buka­resti folyó tudósítások erről mit sem tudnak , sőt a Krenst. Zignak Bukarestből írják, miszerint : „annyi bizonyos , hogy az oroszok a törökök állását a Traján sánczoknál még nem törték keresztül,“ sőt mint már teg­nap közöltük, a Lieb. Boote bukaresti tudósítója azt gya­nítja, hogy : „az oroszok helyzete a Dobrudzsában nem a legfényesebb.“ Továbbá az utolsó távirati tudósítá­sok szerint az oroszok 10-én szállták meg Kasztend­­zsét, s mégis Szambulban is 10-én tudtak volna már a Várnáig terjedő Mordscené­kről! Némi gyanú ébred ennélfogva arra nézve, vájjon nem tartozik-e ezen sür­göny is azok közé, melyeknek mint a Fremdblattéinak az a sorsuk, hogy a következő nap megc­áfolja ? Vagy talán nem csaták , hanem másnemű gyilkosságok értet­nek, melyeket a fanatismus idéz elő ? Egyébiránt mi az előnyomulás kérdését illeti, a Sidm­id úgy vélekedik, hogy azon nagy haderő , melyet az oroszok a Dobrudzsába vittek, azt gyaníttatja, hogy Gortsakoff hgnek, az Omer pasa által a kalafati állás­pontban oly ügyesen elmozdított homlok ismétt hely­reállítása után szándéka Drinápoly felé előnyomulni. A homlokállás e helyreállítása az egyetlen hadi siker, mi­vel az oroszok eddig dicsekhetnek. Stratégiai és takti­kai hátrányokat a török sereg ez­által nem szenvedett, s a török fővezér már most is bebizonyította, hogy nem szándéka azon durva hibákat elkövetni, melyekbe a pa­sák 150 év óta minden eddigi orosz háborúban estek. Ugyan a lap továbbá azt hiszi, hogy e pillanatban már­is 23,000 franczia, 10,000 angol és 12,000 egyiptomi van Gallipolliban, honnan, mielőbb Drinápolyba fognak Azt, hogy az egyiptomiak is Gallipoliban, és nem Várnában fognak kikötni, megemlíti egy alsó-dunai le­vél is, s hozzá teszi, mikép valószinüleg Epirus ellen fognak használtatni. A szerdár e rendszabály ellen óva­kodik s nyíltan kimondja, mikép Gallipoli nem azon stratégiai pont, mely a balkán vagy dunai hadsereg moz­dulatait 250,000 orosz ellen támogatná, szóval: Omer pasa közvetve megrója az angol-franczia csapatok fel­állását azon közvetlen hadicselekvésre nézve tökélete­sen exponált kikötő­városban. Gortsakoff egnek jelentése a dunai átkelésről meg­jelent a szt­pétervári hírlapban. A Dobrudzsában vele szemközt állott török erőt maga is csak 15—20,000 emberre teszi, saját erejét pedig 50 */1 gy. zászlóaljra, 31 rendes lovas századra, 17 szobmja kozákra 160 ágyú­val. Ily túlerőnek a törökök aztán természetesen nem állhattak sokáig ellent. Az utolsó stambuli­o­ki szárazföldi posta bécsi kereskedő­házaknak azon jelentést hozta, mikép az ot­tani kereskedő­ osztálynál aggály uralkodott az iránt, hogy a bekövetkezett hadesemények folytán az ausz­triai Lloyd hajóknak meg fog tiltatni a Feketetengerre evezés. O­d­essai hiteles magán­levelekből azon tudósítást me­rítjük,hogy a lakosok ott parancsot kaptak a várost néhány napra odahagyni. Bármily valószínűtlennek tűnik fel e hír, mégis azon következtetést megengedi, hogy a kor­mány az ellenséges flották kikötése esetére nem vona­kodnék raktárainak egy részét felgyújtani. Oly nagy­szerű esemény mint a moszkvai égés, egy ország tör­ténetében elég nyomot és ösztönt hagy hátra, mint hogy későbbi időben is annak módosított ismétlése be ne kö­vetkezhessél Éjszaknyugati csatatér: Colberger­­mündéből ápril 14-ről Írják, hogy a Fyen hajó ka­pitánya Christiansen kijelentése szerint 13-án reggel az angol flotta éjszakra Bornholmtól, 25 hajónyi erős, elhaladott, éjjel Born­­holmban erős ágyúzást hallottak. Ugyanezt írják K­o­p­e­n­h­á­g­á­ból is apr. 16-ról, hozzá­téve, hogy az Austerlitz franczia csavarsorhajó Napier admirál hajóhadához csatlakozott. FŐVÁROSI ÉS VIDÉKI ÚJDONSÁGOK. Budapest,­­ cs. kir. Apostoli Felsége ápril. 13-kán kelt legfelsőbb elhatározásával a besztercze­­bányai egyház­megyében megürült vidéki esperesség­­gel bajmóczi alesperest és tuzinai lelkészt Ti­tt és Fe­re­n­c­z­e­t legkegyelmesebben felruházni méltóztatott. — ő cs. kir. Fensége Albert féhg, Kormány­zó, ő cs. kir. A­p­o­s­t­o­l­i F­e­l­s­é­g­e szándéka szelle­mében a r­e­n­d­ő­r­i­g­a­z­g­a­t­ó­s­á­g utján 16ópostol kéz­­besittetett Pest-Buda városa hatóságainak, a fejedelem egy­bekelése napján a testvérváros szegényei közt kiosztandót. — I­g­a­z­s­ág­ü­gy miniszteri rendelet folytában Ma­gyarországban az ügyvédkezés ideiglenes gyakorlása enge­délyével felruházott ügyvédek felszólíttatnak, hogy a polgári és büntető törvényből teendő vizsgálatokra magu­kat 1. évi május végéig jelentsék be. — Nem hivatalos kimutatás, hanem a többi lapok köz­leményei után értesülünk a felől, miként a nemzeti mu­seum udvarának parkká alakíttatására szolgáló öszveg eddig 3000 pártra emelkedett. — A bel- és igazságügyi minisztériumoknak 1854. ápril 14-kén kiadott rendelete szerint a járási ha­tóságok a temesi Bánságban f. évi máj. 30-kán ha­tályba lépnek. — Mikó Imre gróf, Erdélyország volt kincstárnoka, kinek, mint az erdélyi nemzeti szinház megalapítására ala­kult bizottmány elnökének felszólítását fővonásaiban teg­nap közöltük, jelenleg köztünk mulat, hogy eddig is tisz­telt nevéhez a haza teljes tiszteletét csatolja oly nemes tett által, minek indoka a magas­ emelkedés, a részvét és az

Next