Pesti Napló, 1854. április (5. évfolyam, 1218-1242. szám)

1854-04-30 / 1242. szám

hogy Németországnak az európai sü­lyegyen helyre­állítását fiai­­vérével kellene eszközölnie, akkor a ve­szélynek nagyobbnak, a túlsúlynak szembeszökőbbnek kellene lennie. Most azonban csak azt látjuk, hogy a nyugati hatalmaknak Oroszországgal­ vetélkedése egye­dül az, mi bennünket saját érdekei segélyére irí. Egy franczia herczeg Marseilleben a Feketetenger sza­badságáról mint a háború végczéljáról szólt; egy nemes lord a felső házban a harcz egyéb nyereményeiről be­­szélt. Németországra e harczból nem néz nyeremény. Porosz- és Németországnak az orosz czártól nincs mit félnie; ő nem hódító, minő XIV. Lajos volt, s kor­mányra lépte óta nem ten hódítást, még akkor sem, midőn a forradalom Európában csábító alkalmat nyújt­hatott. A franczia dicsőség minden korszakába német­­országi hódítások vannak jegyezve, s lehetett-e Német­országra nézve megalázóbb korszak, mint az, mely a tisziti béke s a kalischi szerződés közé esik ? Belátom én a hátrányokat, melyeket Poroszország 1­850-ben Ausztriával szemközt Oroszország által szenvedett. De e hátrányok kevésbé terhelik Oroszországot, mint ama szabadelvű pártot, mely egy alkotmányos Európa agy­rémével álmodozott. Ellenben mit köszönhetünk orosz szomszédunknak ? Ő a demokratiát féken tartja, mintha soha sem is létezett volna, míg Francziaország kétszer áraszta el Európát forradalmi lávával, s egy oly ural­kodó, ki ama nyilatkozattal lép kormányra, hogy ő csak a nép akaratának hódol, soha sem fogja a forradalom cráterét eltorlaszolni. Az Oroszország elleni háborút sürgető szenvedélyek nem bírnak egyéb rokonszenvvel, mint a franczia forradaloméival. Anglia is bűnrészese ama tűzvésznek, mely Európa trónjait elhamvasztással fenyegeté. Bennünket vallás, faj, nyelv, műveltség, sőt politika kötelékei is csatolnak Angliához, de azért nem hányhatjuk be szemeinket a felénk onnan tornyosuló veszélyek előtt. E v­eszélyekkel szemközt szakítsuk-e meg a szent szövetség kapcsait, mely egy nagy korszak s egy jó és hű király hagyományaként minket eddigelé megatalmazott? Ha ez orosz rokonszenv, akkor én nyíltan orosz szelleműnek vallom be magam. De én nem vonzódom orosz szokásokhoz, orosz miveltség­­hez, orosz intézményekhez, orosz befolyáshoz. Mi nem e befolyást keressük, mi a német önállóságot akarjuk külbefolyás ellen megvédeni. Báró Stein orosz hadse­reg élén tért vissza Németországba, honnan Franczia­­ország száműzte őt. — Szóló ezután a kérdés vallási oldalára tér át. Szerinte mindig botrányos dolog, moha­medán birtokot keresztény népességgel védeni. Nem boszuság-e az, hogy keresztény hatalmak oly tarto­mányokban, melyeket keresztények laknak, a mohame­­dán rendet akarják fentartani ? Hogy keresztény sere­gek oly szövetségessel küzdenek együtt, ki szemeik lát­tára mészárolt le keresztényeket Küsztendsében ? Hol áll az megírva, hogy Törökországot, Mahomed hódít­­mányait, keresztény hatalmak köteleztessenek megvé­deni ? Az-e feladatuk, hogy a hódító igája alól kisza­badulni óhajtó görög keresztényeket, újra e járomba fogják ? Megtilthatják-e a keresztény hatalmak Görög­ország királyának, hogy szabad sajtója ne nyilvánítsa a görög keresztények törekvései iránti rokonszenveket ? Az orosz czár biztosítékokat követel a görög egyház számára, mint a hagyományos jogok szervezetét. — Anglia vallásszabadságot sürget, azaz, a görög hierar­­chiát muzulmán zsarnokság alá akarja vetni. Ezen ellentéttel szemközt én azt kívánnám: egyeznének a nyugati hatalmak abba, hogy a keleti összes keresz­ténység az egyesült európai nagyhatalmak védnök­sége alá helyeztessék. Nem várhatom azonban e kívánság teljesítését, ha a nyugati hatalmak ama megfoghatlan követelésére gondolok, hogy t. i. az 1841. szerződés revisiója által Törökország az európai állambiztosítékba lépjen. Azt kívánják, hogy Törökor­szág az úgynevezett európai államcsaládba felvétessék, hogy a szent római birodalom császárjával, a legke­resztényebb király oldalán bíráskodjék az európai ke­reszténység fölött. Ez fogna az utolsó lépés lenni az európai világ kereszténységének aláásására. Az Izlám melletti tarcz a keresztény világ elleni harcz, s én bí­zom az orosz czárban, hogy ő a sikert meggátolandja, mig csak egy embere leend seregében. S Németország itt nem fog máshoz csatlakozni. Németország semleges­sége a háborút korlátok közé szorítandja; nem fogja ugyan a nyugati hatalmakat attól visszatartani, hogy Oroszországot ne gyöngítsék ; de én óva intem minda­zokat, kik azt hiszik, hogy Németországnak a nyugoti hatalmakhozi csatlakozása az orosz czárt engedésre kényszeritendi s ezzel a háború befejezett leend: óva intem őket, hogy ne tévedjenek ebbeli számításukban. Németország feladata: a harczban részt nem venni, ha­nem a háborút mérsékelni, a béke útját egyengetni s azt mihamarább eszközölni. (Helyeslés.) A miniszterelnök: Az ékesen szóló követ arra hivatkozók, hogy nem hallgathat, miután a másik ka­marában a politikáról már szólottak. Én a másik ház­ban nem taglaltam a szónokok beszédeit, kik a jogi szempontokat e részben fejtegették s itt sem fogom c­á­­folni akarni a jeles szónoklatot, melyet a ház köszönet­tel fogadott. Csupán ama biztosítást fejezhetem ki, hogy Poroszország nem fogja a hírlap­irodalom delejtűje szerint irányozni politikáját, s a Times egy kézszoritá­­sáért nem ismerendi félre saját érde­keit. Mi a viszonyok átalános helyzetét szemmel tar­­tandjuk, s ő felsége bölcs belátása meghatározandja az időpontot, melyben Poroszországnak a harczban tett­leges részt vennie kelljen. (Helyes!) A vitály befejezése indítványoztatik. V­i­n­c­ke szólni kíván, hogy az e házban eddig elé nem taglalt nézeteket előadhassa. — A vitály azonban befejezettnek nyilváníttatik. — V­i­n­c­k­e mindemellett tiltakozik a vád ellen, hogy a Törökországgal! szövet­ség a kereszténység elleni harczc­al egyre megy. E szemrehányás a boldogult királyt is éri, ki a­zultán se­regének szolgálatokat tenni Stambulba több porosz tisz­tet küldött, s ezek közt volt szóló is. Stahl ezen tiltakozást ama megjegyzéssel utasítja vissza, hogy ő csak oly haczról szólt Törökország ér­deke mellett, mely keresztény hatalmak ellen a keresz­tények fölötti török uralom fentartására folyna. Az általános vitály bevégeztével Vincke még egyszer szóhoz jut, s a törvényjavaslat 1 §-át taglalva, egyes észrevételekkel czáfolgatja Stahl beszédét; de a kamara nyugtalankodása, s a követek szétoszlási zaja közt szavai nem érthetők. • Erre Waldon kel fel s így szól •• Midőn utólszor volt szerencsém e helyen állani, szinte hitelnyitásról volt szó, akkor ellene sza­vaztam, ma mindnyájan mellette szavazunk. Ma az fo­­rog kérdésben , hogy a korona kétségbevonhatlan jog­előnyeit épen tartsuk fenn. Legmélyebb fájda­lommal volnék illetődve, ha­ látnom kellene, hogy porosz lobogók orosz lo­bogókkal állanak szemközt; igen­is, legmélyebb fájdalommal volnék ille­­tődve, ha azokat a háromszínű zász­lókkal látnám egy sorban. Ha tőlem füg­gene, én a miniszter uraknak 30 milliónál­­még többet is megszavaztam volna. Krausmick : E házban sem orosz, sem angol, sem franczia, hanem tisztán és egyedül porosz rokonszenvek léteznek; ezek azonban azt kívánják , hogy Poroszor­szág hatalmas, önálló és független maradjon. Szóló a hitelnyitás egyhangú megszavazását ajánlja. Erre az I. törvényjavaslat szavazás alá kerül, s ez egyhangúlag ,,é­­­j­en ő felsége a király!“ ki­áltás által kísérve elfogadtatik. Szintén ez történik a II. törvényjavaslattal is. A „W. Lloyd“, a porosz kormánypolitika általános körvonalú tájékozása gyanánt, utóbbi számát a követke­ző czikkel nyitja meg : Míg a porosz kormány hivatalos közlönye ismé­telve állítja, hogy a négy hatalom a végczélra nézve tökéletesen egyetért , Poroszország csupán a czél elé­résére vezető eszközökre nézve haboz és remeg : úgy látszik, hogy Sz.­Pétervárott épen nem uralkodik ha­sonló aggály és határozatlanság. Ott a támadó háborút választották s azt állítják, hogy hiszen ők Stambult nem akarják állandóul birni, mi magyarul annyit tesz, hogy hát ideiglenesen mindenesetre akarják birni. De hiszen e földön minden változandó s minden birtok múlandó. Az angolok sem fogják Gibraltárt Ítéletnapig bírni, s az oroszok, ha egyszer Szambulban vannak, az ideiglenes birtoklást majd szinte oly hosszúra nyújthatják ki, mint a britek a spanyol földön kezdettel. Egyelőre megnyugtatásunkra válik, hogy a berlini kabinet a c­z­é­l­r­a nézve a többi három hatalommal egyetértőnek nyilvánítá magát. E czél elérésére majd csak kellene valamely eszközhöz nyúlnia. Tegyük fel kezdetül a legszelídebbet. Egy általános vezeklési 63 ima­nap fog talán kitüzetni s a porosz nép az ég urához esdekel majd, birná rá az oroszokat a török földrőli elvonulásra. Ha ez nem használ, akkor majd a „körültekintő“ Gerlach elnök ur társaival Pétervárra megy, térdre borul s Nesselrode ur saruit megcsókolva, őt hasonló szívességre kérendi. Ha e mód sem használ, akkor már a térdelő követség után egy lábain állónak kell mennie. S ha még ennek küldetése is gyümölcs­­telen lenne , végre már csakugyan egy tábornok­nak kell vállalkoznia a feladatra, melyet diplomaták megoldani nem bírtak. Míg csak Manteuffel úr azt nem mondja, hogy épen semmi eszközhöz nem nyúl, mind­addig azt fogjuk hinni, hogy ő egy módszertől a másik felé ingadozva, a tapogatózás közben majd csak ráakad az igazira. Hogy ezen államférfiú azt mondja, miszerint Poroszország nem elég erős bárminő eszközhöz nyúlni elérésére ama czélnak, melyet sajátjának lenni ünnepélyesen bevallott, ezt némely lapok rágalmai daczára sem vagyunk hinni képesek. A keleti kérdés további kifejlődését általában mi nem látjuk többé homályosnak. Egyedül az kétséges még, m­i­k­or fogják a német hatalmak magukat véglegesen elhatározni. Annyi bizonyos, hogy Oroszországnak még mindig módjában van, velük a háborút elkerülni. Ha enged igazságos követeléseiknek, a vita indoka meg­szűnt. Ha nem enged, akkor a harcz mathematikai bi­zonyossággal látható előre. A tényállás ez : Oroszor­szág még választhat a béke és háború közt; ha azon­ban ez utóbbit választja, a német hatalmak nem tér­hetnek ki a harcz elől. Berlin, ápr. 26. Az orosz­ érzelmű pártra nézve Németországban mi sem lehet kevésbbé óhajtott, mint a közvélemény hatalma, mely Oroszország jogszerűtlen politikája ellen nyilatkozik s ezt valódi nevén nevezte meg, nem hagyván magát a vallási érdekek leple által, melybe az burkolódzék, elámitani. Ezen „úgynevezett közvéleményt“ a keresztesvitézi párt (Kreuzzei­­tungspartei) hitelében csökkenteni azáltal igyek­szik, hogy azt a czukrásztermek, kávé- és sörházak po­litikájának gúnyolja. Mi szívesen megengedjük, hogy a közvélemény, épen azért mivel közös és nyilvános, tehát a köz­helyiségekben s így a c­ukrásztermek-, kávé- és sörházakban is nyilatkozik; mert, miután a közvélemény azon sajátsággal bír, hogy mint közös hit­vallomás egy egész nemzetet áthat, tehát természete­sen a nemzet azon részénél is fog nyilvánulni, mely amaz úgynevezett helyiségeket látogatja, hogy ott gon­dolatait és eszméit a közügyek fölött kicserélgesse. Ámde csupán azért, mert a czukrásztermekben, kávé- és sorházakban is politizálnak, az Oroszország elleni közhangulatot a czukrásztermek, kávé- és sörházak po­litikájának mondani, — ez valóban igen silány fogás. Várjon mint fogják ily nyilatkozat után a kormá­nyok és kabinetek véleményét értelmezni, holott ugyanezek az orosz politikát, öszhangzásban a közvé­­leménynyel jogellenesnek jelölték ki, s a „zálog kia­datását“ s a „beteg ember“ birtokának felosztatlanságát szükségességnek ismerték el? Vagy talán a kormányo­kat és kabineteket a czukrásztermek kávé- és sörházak politikája bírta erre ? — Talán az illető hatalmak e he­lyiségek miatti félelemből írták az új jegyzőkönyvet alá, s kötöttek egymás közt kölcsönös dacz- és védszö­­vetséget ? Egy egész nemzet közvéleménye, melyben a kor­mány a néppel s ennek képviselőivel egyesül, valóban sokkal „magasb eredetű“, mintsem hogy magát az érintett módon megvetés tárgyául hagyná tétetni. Ha Németország jelenleg feladatának ismeri a nyugati ha­talmakhoz csatlakozva az orosz túlsúlynak ellenmun­kálni, úgy e közvélemény egyrészt a történeti el­ismerésből ered, miszerint Oroszország eddig po­litikájával csak oda törekedett, hogy Németország egy­ségét, hatalmát és önállóságát meggyengítse és törje, másrészt pedig azon hazafias tudatból, hogy Németországnak még­is nemesebb és magasabb missiója van, mint milyenre Oroszország a német hatalmakat használni szeretné. Egy ideig természetesen úgy látszhatott, hogy Orosz­ország czéljai a német érdekek­ és törekvésekkel kar­öltve haladnak. Mert az 1848-as forradalom után Né­metország szemlátomást igyekezett ismét nyugottabb, szilárdabb, törvényesebb rendet és alakzatot nyerni, az anarchia által szenvedett sérveket orvosolni, a békés tevékenységet kereskedés- és iparban, művészet- és tu­dományban uj életre kelteni s az elharapódzott vallás­­talanságnak a vallási és egyházi érdekek emelése által minden erővel ellenmunkálni. Oroszország mind ebben Németország valódi barátja és szövetségese látszott lenni, mert hisz Oroszország a forradalom ellenében a törvényes csend és rend őrjének tartatott. Szóval: a conservativ elem, melyre Németországnak az 1848 évi viharok után viszont­ felépülésére oly nagy szüksé­ge volt, Oroszországban látszik megtestesültnek. De a dolgot közelebbről vizsgálva itt is kitűnik, hogy ha ketten ugyanazt akarják , ez még­sem ugyanaz, mivel egészen ellenkező értelem­ben akarják azt. Oroszország a nyugalmat és rendet máskép értette, mint azt Németországnak , feladata és érdekeihez képest értenie lehet. Németországnak t. i. természeténél fogva egy alk­o­tm­ány­o­s sza­badságokra alapított , tehát a kormányoknak a nemzetekkel eleven kölcsönhatásban álló törvényes rendre van szüksége; Oroszország rende ellenben a kényuralom (autocratia, nem monarchia) halotti nyu­galma. Németországnak továbbá egy szabadon fejlesz­­kedő s az államtól csak kül­alakzatában ellenőrzött egy­házra van szüksége. Oroszország államegyháza ellen­ben, gépezetével, minden egyházi előhaladást meg­akaszt. Miután tehát Oroszország csak a­z ő állam- és egy­­házjeli nézetét, mely az egyéni szabadság és önkifej­­tésre törekvő német természettel ellentétben áll, igye­kezett érvényesíteni, és bármi eszköztől sem ijedt vissza, hogy ezen szabadságellenes értelemben Németország kormányaira befolyást szerezzen; — csoda-e, ha végre a közvélemény Németországban Oroszország ellen fordult, napfényre kerülvén a keleti kérdésben annak sajátlagos és valódi szándéka? Ám ringassa most Orosz­ország bízvást magát azon hiedelemben, hogy a két nyugati hatalom hadüzenetét visszaverheti e nyilatko­zatával : „Ők (a két nyugati hatalom) hivatkoznak be­csületökre és megsértett anyagi érdekeikre, hivatkoz­nak tervünkre, hogy terjeszkedni és Törökországban foglalásokat tenni akarunk; hivatkoznak a Porta sőt más államok függetlenségére is; végre az európai egyen­súlyra, mely, vélemények szerint, a mi kitűnő túlsú­lyúnk által veszélyeztetve volna. Mindezen közön­séges vádak legkisebb alappal sem bír­­n­a­k.“ Azonban Németország közvéleménye mindezen vádakat nagyon is alaposaknak találja, és pedig nem csupa ellenszenvből Oroszország, és vak rokonszenvből a nyugati hatalmak iránt, hanem történeti bepillantás­ból Oroszország egész eddigi politikájába A közvélemény megvetése Németországban, mintha az csak sörházi vélemény volna, azokra esik tehát visz­­sza, a­kiktől kiindult. (Registráljuk, mint a kamarai vi­tatkozások irányában nyilatkozó véleményét oly berlini lapnak, mely a német párt képviselőjének tartatik, és — félhivatalos. Szerk.­ Francziaország, Páris, apr. 24. A­mint egy éj­szaki német lapnak jelentik, Cambridge hű utazása semmi közvetlen összefüggésben nem áll a nyugati hatalmak s a két német nagyhatalom közti alkudozásokkal.W­e­s­t­­moreland lord, Anglia követe a bécsi udvarnál, Clarendon őrgrófnak azt írta volna , hogy a kir. hg jelenléte Ő Felsége az ausztriai császár egybekelése alkalmával igen jó benyomást fogna Bécsben előidézni. Mire a hg azonnal azon utasítást kapta, hogy Bécsbe menjen. Itt tehát csak tisztelkedési tekintetekről lenne szó, melyeknek czélja Anglia barátságos indulatait Ausztria irányában bebizonyitni. Az angol kormány Omer pasának egy gyönyörű te­livér lovat küldött pompás szerszámmal, melyen a pasa nevének kezdő­betűje látható. A török követséghez azon bizonyos tudósítás érkezett volna, hogy a törökök határozott előnyöket vívtak ki a Dobrudzsában az oro­szok fölött.­­ A „Siécle“ kényszerítve látta magát egy tárczát Lamartine tollából elnyomni, melynek czime: „Utazás keleten.“ Nevezetesen egy hely a franczia kormány érzékenységét szerfölött megsértette, mely igy hangzik: „Ha nyugat keletnek újjászületését akarja előteremteni, a szabadság eszméivel kell oda mennie.“ — Egy éjszaki német lap szerint igen sokat foglal­koznak bizonyos száműzött tábornok levelével, mely­ben az a franczia fegyvereknek szégyent és gyalázatot jó­sol , ha keleten rögtön más tervek szerint nem fog­nak cselekedni. Mint bizonyosnak állítják, ezen levél a császár kezébe került, s nem maradt volna benyomás nélkül. Nagybritannia, London, ápr. 24. ■— Mindjárt csütörtökön, a parliamenti ülések ismétt megkezdésé­nél , a minisztériumnak igen sok dolga leend. A legkü­lönbözőbb nemű interpellációk vannak készülőben. A toryk nem kevéssé boszankodnak azon közzétételek fö­lött, melyek a semleges lobogó jogát egy egészen új alapra állítják, s a szabadkereskedelmi elvet most már épen a háborúra is kiterjeszték, s a parliamentben nem leend hiány szemrehányásokban. Más interpellánsok ismét azt fogják kérdezni: váljon a flotta tétlensége a Feketetengeren világos utasítások következtében tör­tént-e ? A minisztereknek, ha azon csodálatos késleke­déseket, melyek a lovasságnak keletrei küldetését akadályozták, kimenteni akarják, Mr. French e tény miatt majd elevenekre fog tapintani, ki, mint hallatszik, igen súlyosító fölfedezéseket fog szőnyegre hozni, így a többi közt Mr. Cunard nemrég a kormányt egy szerződéssel kínálta meg, melyben ő magát lekötelezi 14 nap alatt 2000 lovat szállítni Gallipoliba. Az admi­­ralitás azonban ezen üzleti ajánlatot visszautasítá. Majd megint azon hajókon, melyeken a lovakat akarják szál­lítni , majd ez majd ama hibát találják, minek eredmé­nye mindig ugyanaz, hogy a lovasság elszállítása egy napról a másikra halasztatik. Alig fog hiányzani, hogy ily körülmények közt az alig elhangzott kiáltás a brit kabinetbeni árulás fölött ismét föl ne ébresztes­­sék. Mondják, hogy Aberdeen sajátképen egyetért Oroszországgal, sőt annyira mennek, miszerint állítják, hogy az úgynevezett titkos levelezés nincs tökéletesen közölve; hiányzanék belőle p. o. még egy okmány, melyből kiviláglanék, hogy a mi­niszterelnök tényleg értekezésbe bocsát­kozott Brunnow úrral Törökország fel­osztása fölött-London, ápr. 24. Ellentétben azon londoni tudó­sításokkal, miszerint az egész lovasság vitorlás hajókon fog keletre szállíttatni, beszélik, hogy Simons és Megaera gőzös szállító hajók fogják a­­ 3-dik könnyű dragonyos ezredet fedélzetekre venni. Ez természetesen nem bi­zonyos , s a legtöbb szállító hajók, melyek Liverpool- és Plymouthban a huszárok elszállítására rendelvék, vi­torlás hajók. — Astrike, Prestonban, mely majdnem kilencz hónapig tartott, úgy látszik, vége felé kezéig, a­nélkül, hogy a munkások nehéz harczának legkevésbbé is gyü­mölcsözött volna, kivévén talán azon keserű tapaszta­lást , hogy az ilyetén harczok többnyire reménynélkü­liek. Igen nevezetes dolog, hogy ez agitatio épen nagy­szerű kiterjedése következtében bukott meg. Kiterjedt ugyanis egész Stockportba, hol pénteken és szombaton ismét néhány ezer munkás a munkát megszüntető, míg százankint a legmérsékeltebb bér mellett a munkát el­vállalták. Ennek következtében a prestoniak nagyobb­részt a stockporti munkások önkénytes adakozásaiból tárták fel magukat, kiknek most maguknak is gyámolí­­tásra leend szükségek. Múlt héten Prestonban több mint 700 személy visszatért a munkához. Még mintegy 6000 kéz vesztegel a régiek közöl. Ezalatt a munka­adók egyesülete (Mesters Association) eredménydús intézkedéseket tett, contigensének a földművelő kerü­letekből­ kiegészítésére. A munkaerő az által szükség­kép lassan lassan olcsó lesz. Még azon munkaadók is, kik a mesterek egyletének nem tagjai s az élelmezési percentet munkásaiknak megengedék, most készülnek, a munkabért még alább szállítni, a munkások mindig nagyobb versenyére utalván. Az agitálók közt ?a legna­gyobb csüggedés uralkodik. London, ápr. 25. Az admiralitásban, vagyis a tengerészeti minisztériumban, mint halljuk, nem jelentéktelen helyváltás történt. H­y­d­e­ P­a­r­k­e­r, eddig az admiralitás legöregebb (Senior) tengerészeti lordja, gyengült egészsége következtében, a kevésbbé terhes állomást, mint Sehe­erne­ss főparancsnoka vállalta el; helyére lépen. Sir J. F. Seymour alad­­mirál, ki csak tegnapelőtt tért haza észak-amerikai s nyugat-indiai állomásáról, hol mint főparancsnok volt alkalmazva. Seymour 1787-ben született, 10 éves korában, mint önkénytes, a flottához ment, és N­e­l­s­o­n, Cochrane­s több tengeri hősök alatt számtalan csa­tákban ritka dicsőséget aratott. A minisztériumban a kir. háztartásban, többször szintén magas hivatalokat viselt. Ő Angliának legderekabb tengerész-férfiaihoz tartozik. Törökország: S­­­a­m­b­u 1, april 17. F. hó 14-én hozta ide a „Himalaya“ colossalis angol csavarsorhajó a nyu­gati hatalmak első segédcsapatjait, még pedig 2000 an­golt Adams tök parancsnoksága alatt, ők a Skutari déli végén levő kaszárnyába szállásolták magukat.­­ A­zul­tán két palotája a Bosporus partján Cambridge és Na­poleon hgek számára residentiává alakíttatik. Cambrid­ge hg residentiája szorosan a tseregani palota mellett lesz, míg a franczia hg távolabb fog lakni. Napoleon hg residentiáját oly fényűzéssel rendezik, mintha maradan­dóvá lenne. A nehéz arany-átszőtt atlasz szőnyegek egészen újonnan Lyonból hozattak.­­ A közvélemény nagyon ingerült s főleg a dunai események felé van fordítva, honnan még ekkorig sem érkeztek tudósítások. A közvélemény, melynek még mindig nagy a bizalma Omer pasa iránt, azt hiszi, hogy ennek titkos terve volt, miért az oroszok átkelését a Dunán nem gátolta, és hogy győzelmében biztos, s na­gyon óhajtják, hogy ez neki még a segédseregek meg­érkezte előtt sikerüljön. (E 17-ki tudósítás megc­áfolja az „Allgem. Zeitung“ 13-diki tudósítását, mely sze­rint az elégületlenség Omer pasa magaviseletével nö­vekvőben lenne, sőt egy hír már Izmail pasa általi pó­toltatásáról szólna.) — A nyugati hatalmak által előlegezett összegek egy része már ide érkezett. Az agio leszáll s a papírok emelkednek. Daczára mintegy 40,000 görög elmenete­lének a drágaság nem apadt. A szegény görögök nagy része, kiknek sem módjuk, sem akaratuk nem volt Stambult odahagyni, török alattvalói viszonyba léptek. A bolgár földről. Kis Oláhországot az oroszok odahagyják. E hír nem igen lephet meg. A Dobrud­zsának a Trajánsánczig megszállását a homlok­állás helyreállítása végett az orosz dunai sereg jobb szárnya visszavonulásának kellett követnie , mert támadásra menvén át az orosz fővezérnek visszavonulási vonalának súlypontjaira a Pruthnál kelle figyelemmel lenni s had­erejét, mely 63 mfldnyi kiterjedésben volt a Dunánál felállítva, lehetőleg öszpontosítni. Az oroszbaráti hír­lapi hírnökök a világgal ugyan el fogják hitetni akarni, hogy Kis-Oláhország odahagyása semmi egyéb, mint stratégiai rendszabály. Mi egyelőre azt a bécsi confe­­rentia f. hu 9-ki jegyzőkönyve által feltételezett har­­czias szükségnek tartjuk. Ha az orosz fővezér Ausztria semlegességére Oroszország érdekében számíthatott volna, úgy Kalafat és Vidin szétrombolását hadműkö­déseinek legfontosabb tárgyává teendette, mert kedvező siker esetében az orosz seregnek az egyesülés a törzs­rokon szerbekkel, a benyomulás belső Törökország termékeny tartományaiba, a görög-szlávok általános felkelése és mivel a moszkoviták maguknak hízelegnek, a Szambulban diadalmas bemenet a balkán hegyvonal megkerülésével biztosítva leendett. Az egyetlen aka­dály, melyet az oroszok hadüzenet nélkül béke köze­pett történt berontására egy ozmán tartományba el nem készült törökök ezen ép oly merész mint sikert ígérő hadműködési tervnek útjába állíthattak, a jég és mocsár közepett egész sietséggel , majdnem rögtö­nözve készült Kalafat volt. Említettük volt már egy korábbi tudósítás nyomán, hogy Vo­­­ot a görög felkelők nagyon fenyegették. Most egy ápril 5-ki v­o 1­o­­ újabb tudósítás következőleg írja le az akkori eseményt . A hellének egészen a vá­rosig jöttek s az összes kerteket és közel falukat meg­szállták. A Volo nevű fő falu felé indultak, melyet bizo­nyosan elfoglalnak, ha szerencsére 4000 török, Chakir pasa alatt, a hajókról eléjük nem megy. A harcz kez­dődött. A görögök elsánczolták magukat a házakban, azonban a törökök lövései ellen nem bírák magukat tartani. Legyőzöttek s mint­egy 30 fej, valamint néhány fogoly a pasa elé vitetett. A hadihajók is küldtek néhány golyót, de minthogy lövéseik a messzeség miatt hatás nélkül voltak, meg­szüntették lövéseiket. Mindkét rész vesztett, de a törö­kök kevesebbet. 2000 ottomán Armiroba küldetett, hol e pillanatban csatáznak. Azalatt a hellének előkészüle­teket tettek a hegyeken újabb harczra. — Pharsala és Carditza még a törökök kezében volt. — Az úti közle­kedések el vannak vágva. Remélik, hogy újabb csapat­­erősítések véget vetendnek a rendbontásoknak. Az út Volo és Larissa közt szabad. A franczia követ Stambulban a levantei franczia consulságokhoz következő köriratot bo­csátott : „Pera, mart. 30. Uram ! A hellén kormány távol attól, hogy a keleti kérdésben Anglia és Francziaországgal egye­süljön , ellenséges betörés által az ottomán birodalom ha­táraiba s a magas Porta alattvalóit lázadásra ingerelvén, Oroszország szövetségesévé lett. Közben a hellenek azon

Next