Pesti Napló, 1854. május (5. évfolyam, 1243-1267. szám)

1854-05-13 / 1253. szám

gyLFÖLD, Németország- Berlin, május 8. Ma itt ismét élén­kebben , mint bármikor, járt hite Manteuffel báró leköszönésének. Ama körülmény, hogy a szövetséggyű­­lésnél meghatalmazott porosz követ Manteuffel titkos követségi tanácsos ide hivatott, a szállongó hitnek még több hitelességet adott. Az orosz párt diadalához tulaj­donkép még ezen esemény hiányzik, hogy az tökéletes legyen. B­o­n­i­n tábornok elmozdíttatása szoros értelem­ben véve inkább manifestatio, mintsem politikai elv­változtatás volt. Az elbocsátott hadminiszter ismeretes nyilatkozata Oroszországra nézve sértésnek mondatott s ezt nem akarták épen ily komoly pillanatban még külsőleg is bántalmazni. Az elégtétel Oroszországnak megadatott, mely egy hónap alatt a második már, mert Bunsen lovag visszahivatásának is hasonló indoka van. Mindamellett a porosz kir. herczeg elutazását mind az új,mind pedig az ó-porosz táborban a dolgok menete fölötti kedvetlenség tényének rajzolják. Mennyire igyek­szenek Sz. Pétervárott nemcsak az itteni udvart lekö­telezni, hanem a világ előtt Oroszországgal szövetke­zettnek és pedig szorosan szövetkezettnek mutatni, azt ön a „Journal de St. Petersbourg“-nak Rochow tábor­nok meghalt porosz követ temetéséről közlött czikkéből láthatta. — Eddig, igaz, semmi tény nem fordult elő, mely alkalmat szolgáltatna arra, hogy Miklós császár az ő királyi sógorát „son ami et allié“-nak (barátja és szövetségesének) ne nevezze; azonban a mart. 9-kei bécsi jegyzőkönyv aláírása mindenesetre oly tény, mely az orosz szövetséget igen kétessé teszi, és ha Miklós császár a porosz királyt folyvást még son allié-nak ne­vezi , úgy az bizonyosan nem a jelen háborúra értendő, a­míg Manteuffel báró a kormányt vezeti, és ha a jegy­zőkönyvek kötelező erővel bírnak, még annak kilépté­vel sem. Berlin, május 10. Némely oldalon különös hajla­mul tűnik ki: azon politikai pártot, melynek közlönye a „Neue Pr. Zig“ s melynek szám­ ereje egy csekély mi­noritás parányi töredékére szorítkozik, mint olyant mu­tatni föl, melynek befolyása hogy veszélyes magasságra növekedhessék , merő lehetlenség. Gyakran halljuk mondatni, hogy ezen pártnak szintere nincs, s így orosz rokonszenvei korántsem oly félelmetesek. Ezen felfo­gás, mely azok előtt, kik a viszonyokat élénkebb figye­lemmel kisérik, már rég tévesnek mutatkozott, most hi­hetőleg azokra nézve is elveszti csalékony külszínét, kiket előbb Bunsen lovag és B­o­n­­­n hadminiszter visszalépésének kellett kézzelfoghatólag meggyőzni, hogy itt valósággal egy kis de hatalmas párt forog fen. Ama felség és határozatlanság, melylyel a kor­mányrendszer Poroszországban több év óta ismét s is­mét vádoltatott; azon több oldalról tapasztalt folytonos ingadozások, melyek Poroszországnak mind bel mind külpolitikájában a világos elvek valósítását nagyobbrészt lehet lennték, ezek­­ kiválólag műve azon pártnak, mely a kormánykörökön belől úgy mint kívül nagy befolyású személyiségekkel bir, s mely semmi erőfeszítés­ és mó­doktól nem ijed vissza, hogy nézeteit és czéljait teljes érvényre juttassa. E harcz az utóbbi időben annál he­vesebb jön, mennél inkább sürgetek a köz­időviszonyok egy határozott irány követését, s mennél kikerülhet­­lenebbül látszott azon pillanat bekövetkezni, mely elha­tározott cselekvést követel s mely cselekvésnek Po­roszország legközelebb jövőjére nézve általában döntő­­természetűnek kell lenni. Semmi sem természetesb, mint hogy ezen mindig közelebb s közelebb vonuló krízis az eddig kölcsönös ingerlésekben a kormányon belül egymás mellett létezett ellentétes irányzatokat legerősebb con­­fliktusba hozza, s egyik közölök kénytelen lesz a másiknak engedni át a tért, mihelyt Poroszország többé ki nem ke­rülheti, hogy világosan kinyilatkoztassa, miféle tért kíván ő maga elfoglalni. — A porosz nép az ő összesé­gében egy perczig sincs az iránt kétségben, hogy me­lyik pártot szeretné folytonosan a kormány élén látni : azon pártot t. i., mely, mivel azt képviseli, mit nagy Fridrik állama az ő legbensőbb lényegének s élethiva­tásának ismer, épen semmi párt, hanem magának a porosz államnak csak életerős, életteremtő és előmoz­dító kinyomata lenne. Az orosz párt Poroszország­ban ezáltal oly hathatós csatavesztést fogna szenvedni, hogy annak veszélyes befolyásáról többé aztán csakugyan nem lehetne szó. De a­mint jelenleg még a viszonyok állanak, ily könnyű diadalra alig tart­hatni számot. Sőt inkább úgy látszik, hogy előbb még ezen pártnak Poroszországra nézvesti ártalm­assága és képtelenségéről kellene tapasztalásokat tenni. Ha e párt egyszer kormányra jutna, akkor valóban nem állna messze teljes tönkretételétől. Azonban bármikép ala­kuljanak is a viszonyok, annyi bizonyos, hogy e párt befolyása növekedőben van,az eldöntés naponként kikerülhetlenebb lesz, s a haza érde­kében fekszik, hogy végre megszűnjék az antagonizmus, mely roszabb, mint egy párt diadala; mely párt rövid győzelemdala csakhamar el fogna hangzani, hogy Po­roszország valódi fiainak akadálytalan hatást engedjen s az országnak visszaadja az önbizalmat, mely nélkül Poroszország csillaga teljes fényben nem ragyoghat. Belgium, Brüssel május 8. Fokonként, a mint a perez közeledik, midőn a képviselő­ház tagjainak fele két évre újra fog választatni, a párisi követségi állomás mikénti betöltésének kérdése is sok gondot ad az illető helyen, Chimay úr még mindig Párisban időt s jelenté­seket küld a kormányhoz. Helyzete már magában véve is kétértelmű, miután Belgiumnak Párisban más sza­­bályszerűleg megbízott követe van. S most közeledik a pillanat, melyben a képviselői minőségnek más egyéb­bel férkezhetlenségéről szóló törvény Chimay herczeget arra hivandja fel, hogy képviselői vagy diplomatái­ minősége között válasszon. Felső helyen azt kívánják, hogy Firmin Rogier a mostani követ hivassák vissza s helyébe Chimay úr neveztessék. A minisztérium ettől vonakodik s könnyen megtörténhetik , hogy még a kö­vetválasztási határidő előtt krízis fog beállani. Az ellenterv elvetése Brüssel városa nagyobbítására a külvárosok hozzá csatlakozása által, városunkban még mindig a legélénkebb discussio tárgya. A rendszabály párthívei a hazafiaság minden érzelmeit segítségül hív­ják annak bebizonyítására, hogy az országnak egy nagy s hatalmas, mintegy 300,000 lakossal bíró fővárosra van szüksége, elleneik pedig a belgák községszabadalmaik iránti régi traditionális szeretetét állítják szemben annak megmutatására, hogy egy meg nem választott, a kor­mány által egyoldalulag behelyezett s egyedül a király­nak felelős satrapa, landamman, polgármester vagy más hivatalnok a főváros kormányán valóságos anachronis­­mus volna. E közben a külvárosbeliek házaikat kivilá­­gosítják, egymásnak kölcsönös serenádokat hoznak, míg Brouckere úr, Brüssel polgármestere azzal fenye­getőzik, hogy a város kapuit vagyis inkább a külváro­sokat elválasztó rácsozatot elzáratja, hogy azokat en­gedelmességre kényszerítse. — Az „Ind. beige“ levelezője következő tudósítást közöl Bécsből, melynek valóságáért kezeskedni képes­nek érzi magát: ,,A czár egyik hadsegéde (Grünwald gróf) ki­n F­e­­­s­é­g­e az ausztriai császárnak az orosz czár szerencsekivonatát hozta meg Bécsbe , igy nyilat­kozott volna: „Küldetésem nem politikai jellemű ugyan, de a politikát beszélgetés közben mégis szabad meg­­említnem. Vádolják a czárt, hogy nem akar békés ja­vaslatokra hallgatni. Nos hát mit akarnak, ha egy na­pon arra gondolnak, hogy békeajánlatokat tegyenek? Az alapok könnyen feltalálhatók, mert mi mindnyájan óhajtjuk az ozmán birodalom sértetlen fenmaradását, valamint a keresztényeknek minden nyomástóli felsza­badítását.“ Erre a felelet az lett volna : Ausztria min­dent meg fog tenni, sőt még önszeretetét is megtaga­­dandja , hogy egy békecongressust hozzon létre , de a nyugati hatalmak e szót: „congressus“ még csak hal­lani sem akarják, mielőtt az oroszok a Pruthon ismét vissza nem mentek. A tiszt felesé: „Azt kívánják, h­ogy magunkat megbecstelenítsük.“ Ne szóljunk erről többet. Francziaország, Páris, máj. 8. A „Moniteur“ nem hivatalos részének élén ezt mondja: „Miután az athéni kabinet úgy lépett föl, mint az epirusi lázadás előmoz­dítója, a királyság lakosságában azon véleményt ébresz­tette föl, hogy a német hatalmak ezen maguk tartását jóváhagyják. Míg ezen hamis állítások a görög kormány tudta és engedelmével terjesztettek, Ausztria, Porosz­­ország, és Bajorország követei illető udvaraik részéről — a­mint a császár kormánya e felől forma szerint ér­­tesíttetett is— odautasíttattak: nyilatkoztassák ki leple­zetlenül, miszerint a görög politikát roszalják, s a nyu­­gati hatalmak tanácsadásait s előterjesztéseit a legnyo­matékosabb módon támogassák.“ — Bonelli lovag, a távirati vonalak igazgatója Piemontban, mint a „Mo­niteur“ mondja, azon szerencsében részesült, hogy a császár és császárnénak electricai szövőszékét selyem­kelmék készítésére bemutassa s azt jelenlétekben mű­ködtesse. E találmány a legelőbbkelő gyártók teljes elismerését nyerte ki. A törvényhozó­ test ülésében az államháztartás vezetését illető bizottmány a belügymi­nisztérium benső biztonságára megszavazott 140.000 frank összeget ki akarja törölni, miután a sajtó irodá­jában alkalmazottak számát (100) fölöslegesnek tartja, miután a többi irodákban csak 15—18 egyén van al­kalmazva. — A „Moniteur“ máj. 7-ki számában, egy félhiva­talos jegyzékben két tábor felállítását jelenti. A Rajna mellett állítandó táborról még nem szól, de, mint bi­zonyosnak állítják, ez sem fog sokáig magára váratni, ha t. i. ezt újabb események szükségtelenné nem teen­­dik. A sz­­omeri tábor arra fog szolgálni, hogy a keleti tengerre szánt csapatokat fölvegye. A létszám azonban mindig 100,000 maradand, mivel az elmenő csapatok újakkal fognak pótoltatni. A­mi a marseillei tábort illeti, ez fogja adni a pótcsapatokat keletre, létszáma mindig 50,000 ember leend. A st­­omeri tábor különö­sen alkalmas szárazföldi hadműködésekre, a franczia vaspálya-hálózat a csapatszállításokat nagy mértékben elősegítendi. A „Moniteur“ szerint a franczia hadcsa­patokat Keletre és a Kelettengerre egy angol flotta szállítandja, mely képes minden szükséges csapatokat a csatatérre szállítni. Anglia szintén növelendi csapa­tainak számát. Mindezekből kiviláglik, miszerint sem itt sem Londonban nem hisznek a háború gyors bevég­zésében, hanem oly harczra készülnek, mely évekig is eltarthat. Montrougeban mintegy 300 lengyel gyako­roltatik fegyverben , kik Törökországba indulandnak. Egyébiránt Francziaország harczkészületei valóban óriási dimensiókat kezdenek felmutatni. A kormány egy marseillei házzal szerződést kötött 12000 ökörre, melyek azonnal Gallipoliba fognak szállíttatni a hadse­reg táplálására. Az állami s kereskedő gőzösök, melyek az első csapatokat szállították Gallipoliba, már nagyobbrészt visszaérkeztek Toulonba, s most a Férey­­osztály csapatjait szállítják. — Egy Párisba érkezett levélben mondatik, hogy Napoleon ha Marseilleben Suchet urat, egy igen dühös republi­kánust pillantotta meg az asztalnál. A Rhona-torkolatok profetje nem kevéssé bámult, hogy neki oly emberrel kell ülni egy asztalnál, kit veszélyessége miatt kénytelen volt rendőri fölvigyázat alá helyezni. Ő e felől tudósította Per­­signy belügyminiszter urat, s Persigny úr ezt elbeszélte a csá­­szárnak, kinek azonban nyugalmát legkevésbbé sem zavar­ta meg e hit. S ez adott alkalmat azon véleményre , hogy a császár megengedi, hogy a hg a köztársaságiakkal barát­kozzék. Épen most két politikai hatalom van járszalagon : a császár a conservativeket, a hg az apró forradalmárokat pártolja. Droum­ur, párisi tudósítások szerint, Bud­­ Schau­­enstein grófot fölkérte az ausztriai-porosz szövetség közlé­ére , de , mint a bécsi „Telegraph“-ban olvassuk, tagadó választ kapott. Nagybritannia, London, május 8. — Az alsóház­­ban ma estére várják a pézügyi pótlék-javas­latot, s a tegnapelőtti kabinet-tanács kétségkívül azért tartott öt óra­ hosszat, mert a kincstár-kanc­ellár mi­napi kis megc­áfoltatásai némi bizalmatlanságot keltöt­tek felszámítása iránt többi tiszttársaiban. Mi fölött egyezett meg a kormány, azt e pillanatban bizonyos­sággal senki nem mondhatná meg. A „Chronicle“ oda czélozgat, hogy a jövedelmi adó emelése (körülbelől egy font sterling után 14 pennyre) a legbiztosabb s legigazságosabb mód lenne a kellő s múlt pénteken megajánlott többlet behajtására, mert hogy a közvetett adónemre való visszatérésről többé szó sem lehet, önként értetik. A jelen válságos idők — írja továbbá e lap — legkézzelfoghatóbban bizonyítják az egyenes adónem czélsze­rűségét és méltányosságát. Kölcsön iránt a peelita lapnak nem sok hite van , e pontról azonban mégis halkabban és feltételesebben nyilatkozik, mint mások. — A „Times“ néhány sajátszerű megjegyzést tesz a fölött, hogy a korm­ny az utolsó pillanatban s nyakra lőre kénytelen a nervus rerum­ot előteremteni. Némely közvetett adónem, mely taval eltöröltetett vagy lesz illittatott, most ugyan csak jól esnék ám, sőt még akkor is, midőn a háború már a küszöbön állott, a kor­mány több milliót, melynek hiányát most megkeserüli, legbékésebb czélokra fordított. E hiánya az előrelátás­nak — úgymond a „Times“ — Angliának legnagyobb becsületére válik. Míg Oroszország évek óta készült, Anglia a leglogalisabb bizalmat tanusstá a vele barát­ságos kormányok iránt; s késlekedése magát még az utolsóelőtti pillanatban is felpánczélozni, ép oly tanú­sága bölcseségének mint békeszeretetének; mert a­ki öklöt mutat 6s kardot ránt, mielőtt az ellenfél karját csapásra emeli, az nem előrelátó, hanem kihívó. Annál magasztosabb benyomást fog gyakorolni amaz öszhangzó egyetértés, melylyel a nemzet pénteken este képviselői által tétovázás nélkül s egy szívvel lélekkel megaján­lott 10,000,000 í. sterlinget. Nemcsak hogy egyetlen egy hang sem szólalt fel e kiadás ellen, hanem még egy rovat több oldalról csekélynek találtatott. 8250 f. sz. lőporra csigavér, mondá egy követ — mert hiszen en­nyit egy csatában is eldurrogtatnak. — Olvassák meg csak ájtatosan a pénteki vitályt az oroszok s talán meg fognak győződni,hogy az orosz uralomvágy elleni háború közvetlenül az angol nép véleménye s akaratának kifo­lyása, hogy e háború népszerű háború s hogy Anglia polgárkormányával is képes háborút vinni. A „Times“ mai száma egyébiránt szép szavakkal egyet­­mást jóvá szeretne tenni s buzgalmában majd kiássa többi londoni nővérei szemeit. Tudva lévő dolog, hogy két hét óta a közönségnek méltó vagy méltatlan türelmetlen­ségét tolmácsolgatni czélszerűnek találta, és sem Dundas admirált,sem Cambridge herczeget,sem Raglan lordot, sem Cardigan ezredest sem kímélte. Alig kezdtek azonban a felsőház peer-tagjai a semmirekellő sajtó minden lében­­kanál bírálatai ellen kikelni s­em, a „Times“ megtartja bá­mulandó lélekjelenlété­t,ő is az uszítókkal zajong, s az,,Ad­­vertisert, Daily Newst és Heraldot“ magasra vont sze­­­mölddel ugyancsak meglec­kézi , hogy mertek ők ily magas állású, habár felelős egyéneket megtámadni. Mintha ő jobb volna a deákné vásznánál. Az „Adver­tiser“ ennélfogva a „Times“ előbbi nyilatkozatait, a Feketetengeren s az angol lovasság szállításában ta­pasztalt késedelmességről sat. saját hasábjaira lenyo­matja s összehasonlítja a „Times“ szombati szónokla­tával. A „Herald és Daily News“ nem különben. Rá­adásul Clariicarde marquis a „Times“ kiadóját néhány sorral tisztelte meg, melyben kéri, ne ferdítené el jövő­re nyilatkozatait, ő sem Cambridge herczeg sem Dundas admirál személyét nem támadta meg, hanem a kormány utasításai ellen tett kifogást.­­ Oroszhajlamú lapok, melyek Angliának a szárazföldön gyűlöletessé tételére mindent elkövet­nek, nem­rég jelenték, hogy a brit czirkáló hajók által elfogott orosz matrózok szabadon bocsáttattak ugyan, de csak miután meztelenre lőnek vetkőztetve. Ez nem egyéb alacsony koholmánynál. A tény követ­kező : Az elfogott hét hajónak, melyeknek elsejét az ,,Impérieure“ keríte kézre, a többi hatot pedig a „Tri­büne“ hozta el, valamennyi tengerésze, szám szerint 150, a Kopenhágában lévő orosz követnek adatott át. Mindenki magával vihette személyes vagyonát, ruháit, asztalszereit, térképeit, szerszámait, sőt élelmi czikkeit is, melyek nem a hajó­málhához tartoztak. Az orosz kö­vet biztosítékokat adott (alkalmasint becsületszavát, mert mi egyébből állhatott volna e biztosíték ?) hogy a szabadon bocsátott matrózok és kapitányok a jelen há­borúban nem fognak alkalmaztatni, bámulását nyilvá­nító Anglia nagylelkűsége fölött s megvallá , hogy ő már ruhát, ágyneműt sat. szerzett ezen emberek szá­mára, mert soha sem hihette, hogy majd ingóságaikat magukkal vihessék. Az orosz tengerészeket az ellenség lovagias viselete nem kevésbé lepte meg, mint követü­ket. Az elfogott „Amerika“ 10 finn matróza jelenleg a „Tribüne“ fedélzetén van. Mély gyűlölettel szólanak Oroszország ellen s angol szolgálatba vételért könyö­rögnek. — A „Tribüne“ hajó­tisztjei, kiknek érd­ekek­­ben áll az ellenök szórt rágalmak forrásának nyomára jönni, a rágalmazót egy lengyel-orosz kém személyében vélik lappangani, ki „Martin kapitány“ czim alatt Kop­penhágában tartózkodik s a „Times“ levelezőjének adja ki magát, mi azonban soha sem volt. A német la­pok koppenhágai levelezői tehát okosan fognak tenni, ha ezen árnak elére tapintanak, mielőtt közleményeit tovább küldenék.­­ Sűrűn beszélnek egy testvérisülési ünne­pélyről Londonban, mely az angol-franczia szívélyes egyetértés örömnapja gyanánt fogna tartatni. Terv szerint a legkiválóbb franczia nevezetességek az Ü­L........LIBHI!"!—"■■■■........ ...... BB TUDOMÁNY ÉS IRODALOM A MAGYAR KÖLTÉSZET FOLYTATOTT TÖR­TÉNETE *) Toldy Ferencz egyetemi előadásaiból. Első előadás, május 8. 1854. Uraim! A magyar költészet, mint azt múlt fél évi utolsó elő­adásomban kiemeltem, a tizenhetedik század lefolyása alatt lényeges változáson ment keresztül. A vándor­dal­nokok el-eltűntek, a nép emberei költészete elnémult, a nem oly rögtön elhallgató szükség a meglevőnek új meg új kiadásai által segített magán, és csak itt-ott szó­lalt meg néhány folytatója a régi iskolának, mely a nép szellemi életében vert agg gyökérből, a tizenhatodik század éveiben, uj meg uj hajtásokkal kivirított. A köl­tészet miveit rendek által karoltatott fel, s ehez képest uj befolyások, t. i. az európai tudomány és műkölté­szeté alatt, művészibb, egyszersmind népies jelleméből s ezzel együtt népszerűségéből kivetkőzve, tisztán iro­dalmivá lett. Első­, ki ez irányban, és pedig meglepő nagyságban lépett fel, Zrínyi Miklós volt; s mivé lesz vala műköltészetünk, ha az híven az ő nyomában ha­lad ! De arra az ő lángelméje kellett; a magyar szellem pedig mintha az ő megteremtésébe, másfél századra, bele­fáradt volna, így ő maga egy kor, egy iskola, utó­dok nélkül, kik utána jöttek, a tudománytól kölcsönöz­ték azt, mit a lélek tőlök megtagadott. Külön tárgyal­juk tehát őt úgy mint eposz, s úgy mint lyrai költőt. A következők vele semmi genetikai egybefüggésben sin­csenek. Zrínyi költészete szoros összeköttetésben van életével, s azért múlhatatlan, hogy életére is legalább egy futó pillantást vessünk. G­r­ó­f Zrínyi Miklós, e néven VII, a szigeti Zrínyi Miklós unokájának Györgynek fia, 1616. körül született, s már gyenge gyermekkorában harczba vitetve apjától, kardját még ennek halála előtt, kit Wallenstein 1626-ben vesztett el méreg által, török és svéd vér festette. Élete, egész sorát mutatja fel a si­keres hadi tetteknek, s ő, a drávai vidékek oltalma s a törökök rettentője, vitézsége, vezéri bölcsesége és ál­dozni kész hazafiságáért köztisztelet és szeretet tárgya, első ifjúságában már zászlós úr és főispán, utóbb hor­­vát bán s nagy befolyású tagja lett a törvényhozásnak , másfelül kora miveltségének színvonalán állott. Mátyás kora óta az első magyar úr, kinek vára egyszersmind a Murák temploma volt, melyet könyv­, régiség és képtár diszesitettek, s ki a státusférfiú és hadvezér dicsőségét az író és költőével egyesítette. Halála tudva van. Miután Montecucculi s az udvari haditanács eljárása, mely iránt szabad lélekkel, de siker nélkül igyekezett I. Leopoldot felvilágosítani, őt visszavonulásra kényszeriték, a min­dig győzedelmes hadvezért 1664. nov. 18. egy vadkan halálosan megsebesité. — Nem tartozik tárgyamhoz, hogy e helyi prózai munkáit ismertessem, miknek leg­nagyobb része nyomtatásban csak épen most lát világot, de nem hagyhatom érintés nélkül, miszerint nehéz el­határozni : ezek mutatják-e tudományos szakképezett­­ségét nagyobb fényben, vagy poétái lángelméjét a köl­tőiek ? Itt csak emezekről lehet szó. Első költeményei tárgya a szerelem volt, később ment ő által az epos­­hoz , s bár nem merem állítani, hogy Tasso remekműve érlelte meg az olasz földön gyakran meg-megforduló, s a Tasso szép epizódjait holdvilágos éjeken a velenczei csónakászoktól is meghallott férfiúban azon eltökélést, hazája irodalmát egy hasonlóval dicsőíteni; de hogy ez lebegett előtte főleg, midőn műve tervét fogalmazta — bár Homert és Virgilt is jól ismerte, — az, úgy hiszem, előadásim folytában világosan ki fog tűnni, anélkül hogy akár a követés, milyen nélkül, elődeihez viszonyítva egy nagy költő sincsen, akár helyenkénti reminiscentiái, művészi és költői nagyságából legkisebbet levonnának. Mindenek­előtt tehát fő munkáját, a mai nap úgyne­vezett Zrínyiászt, lássuk, melyet baráti kezek épen a tizenhetedik század másod felének első évében adtak ki Bécsben, „Adriai tenger Syrenájának“ nevezvén a czímlapon költőjét. Ebben ő szépapjának, a szigeti Zrínyi Miklósnak halhatatlan tettét dicsőíti. Mily biztos műérzettel tudta ő ez új, e tisztán históriai, e korlátolt következményű eseményt epopoeai tárgygyá magasítani — mi magában is már fényes tanúságot teszen költői alkotó hivatásáról, a költemény széptani bonczolatából fog kitűnni, mely alá hogy azt vessük, mind azért szükséges, miszerint költészetünk első classicai műv­é­­vel közelebbről megismerkedjünk, mind pedig, hogy az utána jött nem kevés eposi költők megbirálására kellő elméleti alapokat nyerjünk. A Zrínyiász, melynek a szerző csak deák nevet adott : „Obsidio Szigetiana :“ tizenöt énekből áll, mik­nek először is egyenkénti tartalmát mondom el, minde­­niket némi észrevételekkel követve, melyek közt helyen­ként az őt megelőzött remek költőkkeli rokonságát is megérintem; azután szerkezetéről, machináiról, epi­zódjairól, jellemrajzáról, előadásáról, és végre nyelve­zetéről kívánok értekezni. Az első években a költő, visszapillantva ifjúsá­gára, melyben szerelmet énekelt, nagyobb tárgyhoz készül : őse bátor tettének megénekléséhez. Azért a boldogságos szüzet hívja segédül, hogy hősét, ki az isten fia szent nevéért esett el, méltán dicsőíthesse. E rövid kezdet után mindjárt a mennyországba vezet ben­nünket, hol istent mutatja fel, mikép a földre pillantva le, a magyarokon akad meg szeme, kiknek erkölcsi sü­­lyedésén haragra gyúlván, Mihály arkangyalt hívja maga elibe, s büntetőjökül a törököket rendelvén, meg­hagyja neki, hogy a poklokra szálljon le, s onnan a legdühösb fúriát küldvén Szulimán keblébe, őt a ma­gyarok ellen felvidítsa. Mihály engedelmeskedvén, Alektót választja ki e czélra, ki Szulimánnak, álmában, atyja Szelim képében jelenik meg, s neki hódításai czél­­jául a magyarokat tűzi ki, mint a kiket a meghasonlás elgyengített. Szulimán erre a hadjáratot elhatározza, seregeit Drinápolyba rendeli, a dívánnak kijelenti czél­­ját, mely Arszlán budai fővezér levele által is támo­gatva a vezérek által javaltatik. Következik az össze­gyűlt hadak és vezéreik leírása. A költő, mint Önök az első ének e rövid vázlatából is észrevehették, öntudatos biztossággal emeli fel ma­gában nem igen fontos tárgyát — mert egy kis várnak, ha az végvár volna is, beirása vagy elvesztése eldöntő egy haza sorsára nem lehetett — felemeli mondom, az epopea magasságára az által, hogy egy az egész nemzetre kiható erkölcsi nagy eszme ki­fejezésévé teszi. T. I. Szulimán e hadjáratát nem úgy tünteti fel, mint a melynek czélja a kis Sziget meg­vívása volt,aminthogy nem is az volt, s ha Szulimán ott nem vész, csak epizódja leendett egy nagy harcznak— nem is mint egy oldalról puszta hódítási, másról védel­mi harczot, hanem mint egy a testnek, léleknek és sze­rencsének mindennemű adományaival kegyelt, de v­é­t­­kekbe sülyedt nemzetnek, eszméltetés s javításra isten által rendelt, ostorozta­­tását. S ez eszmét is Zrínyi nem úgy fekteti a költe­ménybe, mint a tanköltők szoktak , a történetektől el­vont tanuságképen, hanem mint működő elvet, mint egy felsőbb hatalom tettét, az istenét­­.­­„ ki maga vi­dítja fel a zultánt a magyarokra mint büntető karja esz­közét, s másfelül elválasztott hőse vérében dicsőíti meg szent fia „elárult“ nevét — t. i. igy fogván fel a buzgó katholikus költő a hitújítást. Egy ilyen, mintegy a nem­zet lelki váltságára rendelt esemény, természete szerint csak nagy, sőt rendkívüli eszközök által mehet véghez: tehát isten maga intézi azt, a pokol minden erői tétet­nek mozgásba, hogy az istenhez hű s azért benne bízó sereg és hős vezérének ellentállása annál nagyszerűbb, jutalma, melylyel maga az isten által koronáztatik, an­nál fényesben kiérdemelve legyen. Ez által van indo­kolva a machina is, vagy a csodálatos e költeményben, s Így a különben egyszerű történeti hősköltemény epo­­peává magasítva. Ez indokolja a segedelemkérést is, melyet az isten anyjához intéz, mert a keresztény költő ily nagy conceptión tárgy megéneklésére, melynek ke­­resletébe az ég és pokol hatalmai nyúlnak be, magát felsőbb segedelem nélkül elégtelennek érzi. Nem puszta mimelése tehát ez eposi elődeinek, bár nem tagadhatni, hogy annak fogalmazásában úgy követte Tassét, mint a kezdő versszakban Virgilt. A helyek rokonsága szemb­e szökő : lile ego, qui quondam gracili modulatus avena Carmen, et, egressus silvis, vicina coegi, Ut quamvis avido parerent t.rva colono, Gratum opus agricolis : at nunc horrentia Martis Anna, virumque cano . . . Én, az ki azelőtt ifju elmével Játszottam szerelemnek édes versével, Kü­zködtem Viola kegyetlenségével: Mostan immár Marsnak hangossabb versével Fegyvert s vitézt éneklek . . . ( Musa, tu, che di caduchi allori Non circondi la fronte in Elicona, *) Ennek első folyamát, mely a magyar költészet történe­tét a legrégibb időktől Zrínyi Miklósig tárgyalta, no­vember—martiusi számainkban közlöttük. A Szerk.

Next