Pesti Napló, 1854. május (5. évfolyam, 1243-1267. szám)
1854-05-30 / 1266. szám
ajánlatok érkeztek volna. Ha mindjárt azok a bécsi kabinet különleges álláspontjának megfelelhetnének is, mindamellett, azoknak a bécsi conferentia kötelezettségei irányában, melyben Ausztria is őszintén és tartózkodás nélkül részt vett, s a nyugati hatalmak ismeretes nézeteivel szemközt vissza kell utasíttatniok. Ezen közbejött eset csak arra szolgált azután, hogy a kötményszerű és erkölcsi solidaritást világosabban kitüntesse, melynek szellemében a négy hatalmak folyvást állnak most is Oroszország irányában. Több egyébiránt jólértesülteknek tartott német lapokban ma azon lényegben öszhangzó tudósítást találjuk, hogy Oroszország részéről, állítólag e hatalomnak bécsi képviselőjétől, oly megnyugtató nyilatkozatok történtek az orosz csapatoknak a birodalom északkeleti határszélein tett mozdulataira nézve, hogy most az itteni politikai körökben Oroszország iránt igen nyugodt hangulat mutatkozik.A londoni lapok is közük most az ausztriai-porosz véd- és daczszövetség szövegét s az eredeti német szövegből fordításban még következő poltczikket függesztenek hozzá: „A porosz király és ausztriai császár ő felségeik közt mai nap kötött szerződvény 2-dik czikke stipulatióinak értelmében — a véd- és daczszövetség elintézését illetőleg, a különleges le egyezés azon eventualitás bekövetkezéséről, melyen a magas szerződő felek valamelyikének cselekvősége a másik fél birtokának kölcsönös védelmét igényli, különleges elintézések tárgya lesz, melyek mint a főszerződvény kiegészítő részei tekintendők. „Őfelségeik nem mellőzhették annak megfontolását, hogy azultán ő magassága birtokának az aldunánál orosz csapatok által határozatlan időre elfoglalva tartása mind az öszves német szövetségnek, mind pedig saját államaik politikai, erkölcsi és anyagi érdekeit szükségkép veszélyeztetni fogja és pedig annál nagyobb mértékben, mennél tovább terjeszti ki Oroszország hadműködéseit a török birtokon. Ausztria és Poroszország felséges udvarai egyesülnek azon óhajtásban, hogy, ha lehetséges, minden részvevést kikerüljenek ama háborúban , mely egyrészről Oroszország s más részről Anglia, Francziaország és Törökország közt kiütött, valamint hogy egyúttal a béke ismétt helyreállításán munkálkodjanak. Ők különösen a sz.-pétervári kabinettől újabban Berlinbe indított nyilatkozatokban , melyek szerint Oroszország a fejedelemségek megszállása eredeti okát a Porta keresztény alattvalóinak most tett és sok tekintetben valósított engedmények által elhárítottnak tekinteni látszik, hatalmas elemét találják föl a pacificationak, melyet a további gyakorlati befolyástól megfosztatva látni csak mélyen sajnálhatnak. Reményük ennélfogvást, hogy a sz.pétervári kabinettől a f. hó 8-án neki átszolgáltatott ajánlatokra érkezendő válaszok szükséges biztosítékot nyújtanának az orosz csapatoknak a török területről kimenesztése felől. Azon esetben, ha e remények meghiúsulnának, a fönérintett meghatalmazottak (következnek a nevek) a kezdeményezésre nézve, a mai szövetség szerződvény 2-ik czikkében előgondoskodott esetre nézve a következő különleges kötelezettségben egyeztek meg : „Egyetlen czikk. Az ausztriai csász.követség maga részéről az orosz csász. udvarhoz előterjesztéseket teend, melyek czélja : ő felségétől az orosz császártól a szükséges parancsokat hadsergeinek a török földön minden további előnyomulásának megszüntetése miatt kieszközölni, valamint a dunafejedelemségek gyors kiürítése iránt teljes érvényű biztosítékokat kinyerni. A porosz kormány hivatkozva a sz.pétervári udvarhoz már tett előterjesztéseire, a propositiókat újólag erélyesen fogja támogatni. „Ha az orosz cs. udvar válaszai, minden remény ellenére, olyanok volnának, hogy tökéletes megnyugtatást a két felemlített pontra nézve nem adnak, akkor a szerződő felek egyike, hogy azokat kinyerhesse , a ma kötött véd- és daczszövetség 2-dik czikkje stipulatióinak értelmében rendszabályokhoz nyúland olyképen, hogy minden a magas szerződő felek egyik vagy másikának birtokára tett ellenséges megtámadás a másik által a rendelkezésére álló egész fegyverhatalommal visszautasíttathassék. „Egy mindkét részről támadó fellépést azonban csak a fejedelemségek bekeblezése vagy a Balkánnak Oroszország részérőli támadó átlépése fogna maga után vonni. „A jelen egyezmény a felséges Fejdelmeknek ratifikatiója alá az imént érintett szerződvénynyel egyidejűleg fog terjesztetni. Költ Berlinben apr. 20. 1854. Aláírva: Manteuffel, Hesz, Thun.“ KÜLFÖLD. Németország- Berlin, máj. 25. Egy 95.000 főnyi haderőnek van kiállítása Ausztriában , eléggé tanúsítja , mily erélyes és elhatározó állást szándékozik az a kifejlődő európai harcz-dráma közepett elfoglalni és valósítani. Ila visszaemlékezünk, mily fáradhatlanul vitte Ausztria az orosz-török viszályban a békés közbenjárói szerepet s mint kisérté azt újra és újra meg, ha meggondoljuk, mily rendithetlen volt Ausztria bizalma a békebiztosításokban s Oroszország mérsékletében; annyira rendíthetlen, hogy hadsergének létszámát is azon pillanatban szállította le, midőn az orosz-török háború már határainak közelében kigyúlt, úgy az ausztriai kabinet akarata és elhatározásának most annál szilárdabb és megmásíthatlanabbnak kell mutatkozni, mely az oly régóta táplált bizalommal felhagyva a cselekvés politikáját vette föl. E nézetnek annál alaposabbnak kell feltűnni, ha megfontoljuk, mily benyomást szülhettek bizonyos, eléggé ismeretes fölleplezések amaz itt és módról, melyek szerint Oroszország Ausztriának hozzái viszonyát felfogni magát már jogosítottnak hitte. A „bizalmas levelezés“ tanúsítja, hogy a sz.pétervári kabinet a többi hatalmakkal rendkiül kicsinylően s megvetőleg bánt s csupán az Angliávali egyetértésre helyezett súlyt, úgy hogy ezen egyetértés esetében — mikép kinyilatkoztató — „a többi miatt“ legkevésbbé sem érzé magát nyugtalanítottnak. Ami különösen Ausztriát illeti, volt alkalma a sz.pétervári azon időbeli angol követnek sir Hamilton Seymournak múlt évi febr. 22 -én lord John Russellhez menesztett sürgönyéből meggyőződőleg tapasztalni, hogy Oroszországról beszélni, épen annyi mint Ausztriáról beszélni , hogy Ausztria és Oroszország érdekei Törökországra vonatkozólag tökéletesen ugyanazok, s hogy ami egyiknek tetszik, azt a másik helybenhagyja.“ Nem igen fogunk tévedni, ha felteszszük, hogy Ausztriának ezen „elenyészése“ Oroszországban, melyet a sz.pétervári kabinet mint magától érthetőt eleve föltett, adta az ausztriai kabinetnek főleg visszafenyegetett állami önállóságának érzetét és teljes büszkeségét; egyszersmind elhatározólag hatott további intézkedései és czéljaira. S a másik oldalon Ausztria és Oroszország tökéletesen különböző érdekének Törökországban egyszersmind az ausztriai államférfiak előtt annál világosabban kellett feltűnni, mennél azonosabban voltak azok Oroszország által előadva és hangnyomatozva. Ekép tehát Ausztria tökéletesen megváltoztatott állása természetes eredménye volt a létező körülményeknek, és mivel azok valódiságán alapszik, jövőre is mint többé meg nem hajthatónak és félre nem vezethetőnek kell mutatkoznia és fog mutatkozni. Ausztria csak azon politikához tér vissza, melyet előbbeni államkanczellárja, az ősz Metternichg mint a császári államra nézve szükségest elfogadott; oly politikához, melynek legjobb igazolása azon roszul takart rész kedvben rejlett, melylyel egykor gróf Pozzo di Borgo az 1825-dik évi October 16-dikai bizalmas s azóta köznyilvánosságra jött sürgönyben a felől kiereszkedett. Valamint akkor, úgy 1828-ban is Metternich terve volt, Oroszország hódítási tervei ellenében szövetségeket létesíteni, és ha ezeket akkor főleg Francziaország Bourbon-politikája meghiusítá, Ausztria elgyengültsége volt 1812-ben az egyedüli ok, hogy Oroszországnak a Pruthig s az északi dunatorkolatig hóditó terjeszkedése ellen föl nem lépett. — Oroszország és Ausztria érdekeinek állítólagos „identitását“ illetőleg csak a dunai torkolatokra kell utalnunk, valamint arra is, mit cselekszik Oroszország jelenleg az ausztriai kereskedésnek keleteni megsemmisítésére a Sulina torkolatnál, a Duna azon egyetlen ágánál, melyen nagyobb tonnatartalmú tengeri hajók Galaez és Ibrailig felvitorlázhatnak ; oly cselekvés, mely ismét egy commentárral többet szolgáltat arra nézve, minő tiszteletben tartja Oroszország a népjogi szerződvényeket, miután tudomás szerint a bécsi congressus okmánya a szabad hajózást minden folyón biztosította, melyek több államnak választó határul szolgálnak, vagy azokat átszelik.— Ausztriának érdeke Oroszországnak az alsó dunának magát megfészkelése ellen s a Feketetenger szabadságáért természetesen első sorban áll, mialatt Poroszországé csak a második vonalban. Másrészről azonban a Dunánál egyszersmind egy egyetemes német érdek is forog fen, mialatt a f. é. april 9-kei bécsi jegyzőkönyv, tartalmát „egyes egyedül Európa érdekeire alapítottnak“ nyilatkoztatja. És ennyiben ismét kitűnik Poroszország esetleges állása az april 20 -ai conventio irányzata szerint, s irányt szolgáltat azon esetre, ha e conventio tényleges valósítása az események további kifejlésében nálunk szükségessé válnék. A „Frankf. Journal“ következő , egyébiránt igen valószínűtlenül hangzó tudósítást közöl: ,,Új közbenjárási tanácskozások — Poroszország és Ausztria által támogattatva — vannak folyamatban. A dunafejedelemségeknek Oroszország általi kiüríttetését legelsőbb is Gallipollinak a nyugati hatalmak általi elhagyása követendné. Oroszország hallomás szerint készségét nyilatkoztatta volna ily javaslatokba egyezésre, ámde azon föltét alatt, hogy hasonlókép a nyugati hatalmak is Görögországból visszavonuljanak. A Paris és Londonban ez iránt tett nyilatkozatokról mit sem hallottunk. Azonban lehetséges, miszerint ezen új és igen bizonytalan békesugár szolgáltatott alkalmat, hogy Ausztria még máig sem nyilatkozott határzottan arra nézve, minemű követeléseket szándékozik Oroszország irányában tenni. Mert hogy még semminemű (úgynevezett) ultimátum Bécsből sz. Pétervárra nem ment, ez bizonyos.“ Berlinben többször volt szó egy fenyegető angol jegyzékről, mely Bonin tábornok mint hadminiszter visszalépése következtében érkezett volna oda. A dolog mibenléte a porosz lapok közleményei szerint következő: Az angol kabinettől a berlini követhez jegyzék érkezett, melyet ez a miniszterelnöknek felolvasott s melyben ki jön nyilatkoztatva, hogy angol részről Poroszország belkormányzatába avatkozni nincs ugyan szándék, ámde aggódnak Angliában, hogy Poroszország kormányát illetőleg nem teljes a biztonság. E jegyzékre azon válasz adatott, miszerint eddig hallatlan volt, ily beavatkozást egy külország belkormányzatába tenni és hogy ily hang mint illetéktelen kereken visszautasítandó legyen. Francziaország, Páris, máj. 22. Nem a Belgiumban száműzetésben élő franczia tábornokok amnestiálása, hanem azoknak kiutasításáról van a szó jelenleg. Ezen óhajtást közlötték a belga kormánynyal azon megjegyzéssel, hogy azon menekvők, kik visszatérni szándékoznak, ez iránt a szükséges lépéseket megtehetik. Ezen ügynek azért van nagy jelentősége, mert nem messe látják a pillanatot, midőn franczia hadsereg fog Belgiumba vonulni, mely a száműzött bajtársakat nem akarja ott találni. — Napoleon hg Stambulban a menekülteket pártolja. Az ő befolyásának köszönhető, hogy a lengyel és oláh légió nemsokára tökéletesen megalakulandnak. A hg legközelebb fogadó Omer pasa küldöttjeit Behran pasát s ennek hadsegédét Hadschi beyt. A hg és Cambridge hg egymást kölcsönösen meglátogatták. — A „Constitutional“ máj. 22-diki számában Ausztria állásáról a nyugati hatalmak irányában következőleg nyilatkozik : „Ma végre Ausztria ujjonszállítást rendel, hadseregeket küld birodalma éjszak-keleti s délkeleti határaira, s készül a harczban tettlegesen részt venni, hogy az ottomán birodalom azon tartományaiban, melyekben Oroszország aranya s befolyása lázadásokat igyekszik szítani, azultán szuverenitását s Törökország területi épségét saját haderejével fedezze. Ezen hadkészületek czélja fölött kételkedni, vagy pedig e hadmozgalmakat gyanusítni nemcsak megsértése volna Ausztria őszinteségének, hanem megsértése egyszersmind a logicának, a józan emberi észnek és okosságnak ; mert végre is, ha a bécsi kabinet nem csatlakozott volna őszintén a nyugati hatalmak politikájához, miért egyesült volna egy részről a londoni és párisi, másrészről a szambuli kabinetekkel, mielőtt Herczegovina — Szerbia — 63 Montenegróban interveniálna. — A fö hó 23-ki „Moniteur“ közzéteszi a Francziaország, Anglia és Törökország közt mart. 12-kén kötött, s máj. 8-kán hitelesített szerződvényt, mely következőleg hangzik : Szerződvény. Ő felsége a francziák császárja és ő felsége Nagybritannia és Izland egyesült országok királynéja ő cs. felsége a zultán által megkerestettek, a minden oroszok czárja ő felsége által a magas Porta ellen intézett támadásnak, oly támadásnak, mely által az ottomán Porta integritása s ő cs. felsége a zultán trónjának függetlensége veszélyeztetik, segitséges visszautasítására. Miután említett felségek tökéletesen meggyőződtek a felől, hogy az ottomán birodalomnak jelen határaival fenállása az európai súlyegyen fentartására okvetlenül szükséges, s ennek következtében beleegyeztek azultán ő felsége által kívánt segélyt megadni, említett felségeknek szultán ő felségének eryszerűnek látszott egy szerződvényt kötni, hogy szándékaikat az előrement eseményekhez alkalmazva megalapíthassák, s az ő felségeik által a zultánnak adandó segélynek módját szabályozzák. E czélból ő felségeik és zultán ő felsége kinevezék felhatalmazottjaikat , nevezetesen : Ö felsége , a francziák császárja, Baraguay d'Hilliers osztálytábornok urat, a senatus alelnökét, a becsületlegio nagykeresztesét s a t. rendkívüli követet a magas Portánál. Ö felsége Nagybritannia királynéja az igen tisztelt Stratford de Redcliffe vicomte-ot, az egyesült királyság pairjét, a Bath-rend nagykeresztes vitézét s rendkívüli követet a magas Portánál. Ő felsége azultán Mustafa Besid pasát, a külügyek miniszterét, — mint kik, miután felhatalmazványaikat előterjesztvén, azok helyeseknek találtattak, a következő czikkekben egyeztek meg : 1. czikk. Miután ő felsége a francziák császárja s ő felsége Nagybritannia királynéja,zultán ő felsége kivonatára tengeri erejök hatalmas osztályainak már parancsot adtak a Szambulbai menetelre, az ottomán területnek valamint lobogónak a viszonyokhoz mért megvédésére . felnevezett felségek a jelen szerződés által kötelezik magukat az ottomán terület védelmére Európa és Ázsiában ő felsége azultánnal még nagyobb mértékben menni előre az orosz támadás ellen, midőn e végre szárazföldi seregeiknek oly számát alkalmazzák, mely ezen czél elérésére szükségesnek látszhatik; mely szárazföldi csapatokat nevezett felségek azonnal az ottomán terület egyik vagy másik pontjára küldendnek, a mint a szükség kívánandja; észultán 8 felsége beleegyezett , hogy az angol és franczia szárazföldi csapatok ugyanazon tiszteletteljes bánásmódban részesüljenek, melyben részesült a már egy idő óta a török vizeken alkalmazott franczia-angol hajóhad. 2. czikk: A magas szerződő felek kötelezik magukat, minden propositiót, melyet egyik közölök Oroszország czárja részéről, az ellenségeskedések megszüntetését, fegyvernyugvást vagy békekötést illetőleg, közvetve vagy közvetlenül nyerend, egymással kölcsönösen közleni, szultán ő felsége ezenkívül kötelezi magát semminemű fegyvernyugvást nem kötni, semminemű békealkudozásokba nem bocsátkozni a magas szerződő felek tudta és beleegyezése nélkül. 3. czikk. Mihelyt a jelen szerződés czélja egy békeszerződés megkötése által el leend érve, ő felsége, a francziák császára s ő felsége Anglia királynéja azonnal intézkedéseket teendnek , minden katonai s tengeri erejöket, mely az ezen szerződésben érintett czél elérésére alkalmaztatott, haladéktalanul visszavonni, s a török területen minden erősségeket és positiókat, melyek ideiglenesen az angol-franczia hadcsapatok által elfoglalva valónak, 40 napi határidő alatt, vagy, ha a körülmények engedendik, még hamarább is, t. i. azon naptól számítva, melyen a jelen háborút bevégzendő békeratifikátiók kicserélésre kerülnek, az ottomán hatóságoknak átadni, 4. czikk. Magában értetik, hogy a segédhadsergek fentartják a jogot maguknak, a közös ellenség ellen intézett operációkban részt venni, amint az előttük tanácsosnak fog látszani, anélkül, hogy az ottomán hatóságok, tartozzanak azok a katonai vagy polgári osztályhoz, legcsekélyebb ellenőrködést gyakorolnának azoknak mozgalmaira, sőt ellenben azon hatóságok a segédcsapatokat minden segély- és szívességben részesítendik, különösen a kiszállásnál, a járatoknál, beszállásolásnál vagy táborozásnál, lovaik ellátását, közlekedéseiket illetőleg akár egészben akár részletesen. Másrészről rendeltetik, hogy a felemlített hadsergek parancsnokai kötelezik magukat illető csapataiknál a legszigorúbb fegyelmet gyakorolni, s azokat az ország törvényeis szokásainak tiszteletére szorítni. Magától értetődik, hogy a tulajdon mindenütt tiszteletben tartatik. Továbbá mindkét részről elhatároztatott, hogy a főhadjárati terv a három hadsereg főparancsnokai által tárgyaltassék s alapíttassék meg, s hogy ha a szövetséges csapatok egy nevezetes része a török csapatokkal egy vonalon áll, a szövetséges hadsergek főparancsnokaival, előleges értekezés nélkül semminemű hadoperatíót sem lehet tenni az ellenség ellen. Végül a szolgálati szükségleteket illetőleg minden kívánatnak, mely a segédcsapatok főparancsnokai által, akár az ottomán kormányhoz követségi útán, akár sürgető szükség esetében a helybeli hatóságokhoz intéztetik, elég fog tétetni, ha magasabb s nyíltan kijelölt ellenvetések a kivitelt nem akadályozzák. 5. czikk: Jelen szerződvény hitelesíttetik s a ratificatiók hat heti időköz alatt, vagy ha lehetséges, hamarább is, az aláírás napjától számítva, Stambulba érkezendnek. — Baraguay d’Hilliers. Stratford de Redcliffe. Resd. Külügyi miniszterünk s titkárunk van a jelen decretum teljesítésével megbízva. Saint-Cloud, máj. 23. 1854. Napoleon. — A f. hó 23-dikán megjelent „Moniteur“ szerint a kormány az amerikai egyesült államoknak ápril 28-kán feleletet adott azon közlésre, melyet azoknak francziaországi minisztere jelentett be a két tengeri hatalom kölcsönös nyilatkozata tárgyában a semleges lobogót illetőleg a jelen háború tartama alatt. Marcy Laur ezen nyilatkozatban az „Unió“ elnökének nevében azon óhajtását fejezi ki, vajha az Anglia és Francziaország által elfogadott alapelvek mostantól fogva minden polgárisult nemzet törvényeivé válhatnának! Ezenfelül az államtitkár kinyilatkoztatja, miszerint kormányának szilárd akarata, a semlegesség kötelességeit híven teljesítni, valamit azoknak teljesítése fölött is őrködni. Egyedül azt hozza emlékezetbe, hogy az Unió országos törvényhozása, minden amerikai polgárnak, valamint mindenkinek, ki az egyesült államokban letelepedett, kalózhajók fölszerelését, legénység toborzását a végre, hogy külháborúban részt vegyenek, a legszigorúbban tilt. Marcy úr még hozzátette, miszerint nem lehet félni, hogy ezen törvények áthágása megkísértetnék, mert azon esetre, ha az Unió kormánya várakozásában netán csalódott volna, az elnök felhasználandja a kezeibe letett hatalmat, hogy a törvénynek tiszteletet szerezzen. Nagybritannia: Felsőházi ülés, május 23-án : Gróf Shaftesbury Edinburgh, Sheffield, Exeter s más három kisebb városból érkezett kérvényt nyújt be a kivégzések nyilvánosságának korlátozása végett. A püspöki és káptalani javak iránti bili oly feltétellel megy át a bizottmányon, hogy azt egy külön választmány utólagosan vizsgálja át. A bizottmányi ülés a köztörvénykezési bilit is némi változtatásokkal elfogadja. Alsóházi ülés május 23-án: Wood kérdi:igaz-e a hir, hogy az angol kormány a Szardinia és Róma közötti egyenetlenségben közbenjárni szándékozik s az Mikor aztán a fiú elégnek találta a hintázást, akkor megragadá a csónak szélét s egy perez alatt megállítá azt; azután kezét nyujtá a lyánkáknak a kiszállásra. Vilma figyelmét nem kerülte el, hogy mily bizalmasan dúl Katinka Zoltán vállára a kiszállás közben s engedi karcsú derekát körülöleltetni segítség fejében. Ő hirtelen a túlsó oldalon szállt le, mielőtt a két fiatal udvarló segélyére lehetett volna. Emanuelnek kellett megszenvedni érte, őt illető gúnyos szemrehányásokkal, hogy nem volt kéz alatt, midőn szükség lett volna reá. Azzal a két lyány előre futott. Emanuel kedvetlenül kezdé el magát azzal mulatni, hogy lovagkorbácsával az őszi rózsák fejeit csapkodá el s ba 3 ir t kedélylyel sipogá. — Ejh, milyen fád az olyan mulatság, ahol táncz nincs, csak már ozsonnához hívnának. Parbleu, ne menjünk oda, ahol a nők is vannak, ott az ember még csak kedvére nem is pezsgőzhet. A két lyánka pedig, amint annyira elhaladt, hogy szavaikat az ifjak nem hallhatók többé, elkezde bizalmasan beszélgetni: — Te Katinka , kérdé Vilma, rokonod neked ez a Kárpáthy ? — Nem épen, szólt Katinka mosolyogva. — Akkor hát kedvesed. — Ah, te bohó! szólt Katinka, szeme fehéréig elpirulva , hiszen rokonom.... Látva, hogy Zoltán utánuk siet, hirtelen eltűntek a verandába. Mire Zoltán az előszobába ért, már akkor nem látta őket s amint széttekintettónak, megpillanta maga előtt Tarnaváry járatusát. A szegény fiú meg volt már főve a kánikulai melegben, a feszes attilában és a cselédek elménczkedéseiben, s nem tudta, hogy hová nézzen, ahol senkit se lásson. Zoltán egyszerre örvendve lépett hozzá, s megragadó kezét. — Kovács kegyed itt van? Nem ismer rám ugye? Én vagyok Kárpáthy Zoltán. Nem emlékezik rám ? A jó fiú egészen meg volt lepetve e megszólítás által s alig tudta magát feltalálni, hogy mint fogadja azt. — Nem emlékszik ön, mikor Szentirmán volt ünnepi szónoklatokra, mennyi minden szép dalra és versre tanított engem ? — Óh igen igen , monda az ifjú, de az olyan régen volt. — És lássa, én mindjárt rá ismertem önre, pedig most egészen más öltözetben van, mint akkor. Milyen jól néz ki e magyar ruhában, úgy szeretném már, ha én is juratus lennék, ugye bár ön királyi táblai jegyző ? — Igen. Méltóságos Tarnaváry főispán ur oldala mellett. — No akkor nem csodálom hát, hogy önt az előszobában hagyták, azt mondják, hogy a főispán ur az alispánok fiaival is, kiket hozzá adtak, úgy bánik, mint cselédjeivel. (Csodálkozhatnánk, hogy Zoltán egyszerre ily fecsegő lett. E beszédek által ő némi elégtételt akart nyújtani az ifjú ismerősnek, kit főnöke egyoldalú bornirtsága cselédek, inások gúnyának tett ki s e törekvés ifjú szivének becsületére válik.) — Önnek meg kell bennünket sokszor látogatni, folytatá Zoltán; gyámatyám nagyon szereti önt, sokszor emlegettük. Addig is jöjjön, beszélgessünk együtt, én önt régebben is olyan örömest hallgattam. A szájtátó cselédhad vihogása egészen elnémult arra, hogy e gazdag méltóságos urfi nem tartó illetlen dolognak a jurátussal barátságosan bánni, őt karonfogni, látásának örülni, ami annyival feltűnőbb, minthogy főrangú született gyermekeknél sokkal kifejlettebb a büszkeség, mint az ékesebbeknél, s ők sokkal kevésbé szokták szegényebb sorsú ismerőiket meglátni emberek előtt. Zoltán valóban örült, hogy ez ifjút, kinek komoly, eszes arczát még évek előtt annyira megszerette, most véletlenül viszontlátható, s az a kézszorítás, az a mosoly, az a melegség a szavakban nem volt kiszámított szenvelgés, népszerűség kedvéérti leereszkedés, egy gyermek szív őszinte örömnyilatkozata volt az, mely még nem azt válogatja, hogy mi magas, mi alacsony , hanem azt, ami kedves, vagy nem az. És mégis jól tudá e perezben azt átgondolni, hogy ez által ő a szegény ifjúnak, ki órák óta gonoszabb kínpadon áll mintha hangyafészekbe volna kikötve, kinek esze miveltsége előtt elpirulhatnának sokan, kik odabenn a tetemekben élik az időt, s ki maga pirulni kénytelen az uraságok inasai előtt, kikkel egy sorba álliták, kellemes érzést okoz. Mindez ugyan sokkal csekélyebb dolognak látszik, semhogy érdemes legyen róla beszélni; de ha megkérdezzük öregeinket, kik hasonló pályát hasonló úton futottak meg, mindegyik emlékezni fog közölök ilyen apró megaláztatásokra, miken most már nagyot kaczagnak ők maguk is; de hogy még most is emlékeznek reájuk, az mutatja, hogy igen mélyen kellett azoknak gyökeret verni a szívben, s a mély gyökér ágya mély seb. Zoltán széttekintett az inasok között, kikereste magának közölök a legimpertinensebb arczot: — a „szép“ melléknévvel ismert lakály volt az. — Jancsi, vagy Peti, vagy hogy kinak, hozz ki gyorsan két széket a veranda alá számunkra. Azt ugyan nem hibák sem Jancsinak , sem Petinek, hanem Adolfnak; egy perczig tétovázni is látszott, hogy tegye-e, ami parancsolva van ? de nem volt bizonyos felőle, ha vájjon nincs-e hirtelen keze az úrfinak, aminek a szennyét azután semmi pártfogolás sem mosná le róla, s jónak látta inkább nagy durczásan engedelmeskedni. (Folytatjuk.)