Pesti Napló, 1854. május (5. évfolyam, 1243-1267. szám)

1854-05-30 / 1266. szám

ajánlatok érkeztek volna. Ha mindjárt azok a bécsi ka­binet különleges álláspontjának megfelelhetnének is, mindamellett, azoknak a bécsi conferentia kötelezett­ségei irányában, melyben Ausztria is őszintén és tar­tózkodás nélkül részt vett, s a nyugati hatalmak isme­retes nézeteivel szemközt vissza kell­ utasíttatniok. Ezen közbejött eset csak arra szolgált azután, hogy a kötményszerű és erkölcsi solidaritást világosabban ki­tüntesse, melynek szellemében a négy hatalmak foly­vást állnak most is Oroszország irányában. Több egyébiránt jólértesülteknek tartott német la­pokban ma azon lényegben öszhangzó tudósítást talál­juk, hogy Oroszország részéről, állítólag e hatalomnak bécsi képviselőjétől, oly megnyugtató nyilatkozatok tör­téntek az orosz csapatoknak a birodalom északkeleti határszélein tett mozdulataira nézve, hogy most az it­teni politikai körökben Oroszország iránt igen nyugodt hangulat mutatkozik.A londoni lapok is közük most az ausztriai-porosz véd- és daczszövetség szövegét s az eredeti német szövegből fordításban még következő poltczikket függesztenek hozzá: „A porosz király és ausztriai császár ő felségeik közt mai nap kötött szerződvény 2-dik czikke stipula­­tióinak értelmében — a véd- és daczszövetség elinté­zését illetőleg, a különleges le egyezés azon eventualitás bekövetkezéséről, melyen a magas szerződő felek va­lamelyikének cselekvősége a másik fél birtokának köl­csönös védelmét igényli, különleges elintézések tárgya lesz, melyek mint a főszerződvény kiegészítő részei te­kintendők. „Őfelségeik nem mellőzhették annak megfontolását, hogy a­zultán ő magassága birtokának az aldunánál orosz csapatok által határozatlan időre elfoglalva tar­tása mind az öszves német szövetségnek, mind pedig saját államaik politikai, erkölcsi és anyagi érdekeit szükségkép veszélyeztetni fogja és pedig annál nagyobb mértékben, mennél tovább terjeszti ki Oroszország had­működéseit a török birtokon. Ausztria és Poroszország felséges udvarai egyesülnek azon óhajtásban, hogy, ha lehetséges, minden részvevést kikerüljenek ama hábo­rúban , mely egyrészről Oroszország s más részről Anglia, Francziaország és Törökország közt kiütött, valamint hogy egyúttal a béke ismétt helyreállításán munkálkodjanak. Ők különösen a sz.-pétervári ka­binettől újabban Berlinbe indított nyilatkozatok­ban , melyek szerint Oroszország a fejedelemségek megszállása eredeti okát a Porta keresztény alattvalói­nak most tett és sok tekintetben valósított engedmények által elhárítottnak tekinteni látszik, hatalmas elemét találják föl a pacificationak, melyet a további gyakor­lati befolyástól megfosztatva látni csak mélyen sajnálhat­nak. Reményük ennélfogvást, hogy a sz.­pétervári ka­binettől a f. hó 8-án neki átszolgáltatott ajánlatokra ér­kezendő válaszok szükséges biztosítékot nyújtanának az orosz csapatoknak a török területről kimenesztése felől. Azon esetben, ha e remények meghiúsulnának, a fönérintett meghatalmazottak (következnek a nevek) a kezdeményezésre nézve, a mai szövetség szerződvény 2-ik czikkében előgondoskodott esetre nézve a követ­kező különleges kötelezettségben egyeztek meg : „Egyetlen czikk. Az ausztriai csász.­követség maga részéről az orosz csász. udvarhoz előterjesztése­ket teend, melyek czélja : ő felségétől az orosz csá­szártól a szükséges parancsokat hadsergeinek a török földön minden további előnyomulásának megszüntetése miatt kieszközölni, valamint a dunafejedelemségek gyors kiürítése iránt teljes­ érvényű biztosítékokat ki­nyerni. A porosz kormány hivatkozva a sz.­pétervári udvarhoz már tett előterjesztéseire, a propositiókat újólag erélyesen fogja támogatni. „Ha az orosz cs. udvar válaszai, minden remény el­lenére, olyanok volnának, hogy tökéletes megnyugta­tást a két felemlített pontra nézve nem adnak, akkor a szerződő felek egyike, hogy azokat kinyerhesse , a ma kötött véd- és daczszövetség 2-dik czikkje stipulatiói­­nak értelmében rendszabályokhoz nyúland olyképen, hogy minden a magas szerződő felek egyik vagy mási­kának birtokára tett ellenséges megtámadás a másik által a rendelkezésére álló egész fegyverhatalommal visszautasíttathassék. „Egy mindkét részről­ támadó fellépést azonban csak a fejedelemségek bekeb­­lezése vagy a Balkánnak Oroszország részérőli támadó átlépése fogna maga után vonni. „A jelen egyezmény a felséges Fejdelmeknek ratifi­­katiója alá az imént érintett szerződvénynyel egyidejű­leg fog terjesztetni. Költ Berlinben apr. 20. 1854. Aláírva: Manteuffel, Hesz, Thun.“ KÜLFÖLD. Németország- Berlin, máj. 25. Egy 95.000 főnyi haderőnek v­an kiállítása Ausztriában , elég­gé tanúsítja , mily erélyes és elhatározó állást szándékozik az a kifejlődő európai h­arcz-dráma kö­zepett elfoglalni és valósítani. Ila visszaemlékezünk, mily fáradhatlanul vitte Ausztria az orosz-török viszály­ban a békés közbenjárói szerepet s mint kisérté azt újra és újra meg, ha meggondoljuk, mily rendithetlen volt Ausztria bizalma a békebiztosításokban s Orosz­ország mérsékletében; annyira rendíthetlen, hogy had­­sergének létszámát is azon pillanatban szállította le, midőn az orosz-török háború már határainak közelében kigyúlt, úgy az ausztriai kabinet akarata és elhatározá­sának most annál szilárdabb és megmásíthatlanabbnak kell mutatkozni, mely az oly régóta táplált bizalommal felhagyva a cselekvés politikáját vette föl. E nézetnek annál alaposabbnak kell feltűnni, ha megfontoljuk, mily benyomást szülhettek bizonyos, eléggé ismeretes fölleplezések amaz itt és módról, melyek szerint Orosz­ország Ausztriának hozzái viszonyát felfogni magát már jogosítottnak hitte. A „bizalmas levelezés“ tanúsítja, hogy a sz.­pétervári kabinet a többi hatalmakkal rend­­kiü­l kicsinylően s megvetőleg bánt s csupán az An­­gliávali egyetértésre helyezett súlyt, úgy hogy ezen egyetértés esetében — mikép kinyilatkoztató — „a többi miatt“ legkevésbbé sem érzé magát nyugtalanítottnak. A­mi különösen Ausztriát illeti, volt alkalma a sz.­pé­tervári azon időbeli angol követnek sir Hamilton Sey­­mournak múlt évi febr. 22 -én lord John Russellhez menesztett sürgönyéből meggyőződőleg tapasztalni, hogy Oroszországról beszélni, épen annyi mint Ausztriáról be­szélni , hogy Ausztria és Oroszország érdekei Török­országra vonatkozólag tökéletesen ugyanazok, s hogy a­mi egyiknek tetszik, azt a másik helybenhagyja.“ Nem igen fogunk tévedni, ha felteszszük, hogy Ausz­triának ezen „elenyészése“ Oroszországban, melyet a sz.­pétervári kabinet mint magától érthetőt eleve föltett, adta az ausztriai kabinetnek főleg vissza­fenyegetett állami önállóságának érzetét és teljes büszkeségét; egy­szersmind elhatározólag hatott további intézkedései és czéljaira. S a másik oldalon Ausztria és Orosz­ország tökéletesen különböző érdekének Török­országban egyszersmind az ausztriai államférfiak előtt annál világosabban kellett feltűnni, mennél azo­nosabban voltak azok Oroszország által előadva és hangnyomatozva. Ekép tehát Ausztria tökéletesen meg­változtatott állása természetes eredménye volt a létező körülményeknek, és mivel azok valódiságán alapszik, jövőre is mint többé meg nem hajthatónak és félre nem vezethetőnek kell mutatkoznia és fog mutatkozni. Ausz­tria csak azon politikához tér vissza, melyet előbbeni államkanczellárja, az ősz Metternich­­g mint a császári államra nézve szükségest elfogadott; oly po­litikához, melynek legjobb igazolása azon roszul takart rész kedvben rejlett, melylyel egykor gróf P­o­z­z­o d­i Borgo az 1825-dik évi October 16-dikai bizalmas s azóta köznyilvánosságra jött sürgönyben a felől ki­ereszkedett. Valamint akkor, úgy 1828-ban is Metter­nich terve volt, Oroszország hódítási tervei ellenében szövetségeket létesíteni, és ha ezeket akkor főleg Fran­cziaország Bourbon-politikája meghiusítá, Ausztria el­­gyengültsége volt 1812-ben az egyedüli ok, hogy Orosz­országnak a Pruthig s az északi dunatorkolatig hóditó terjeszkedése ellen föl nem lépett. — Oroszország és Ausztria érdekeinek állítólagos „identitását“ illetőleg csak a dunai torkolatokra kell utalnunk, valamint arra is, mit cselekszik Oroszország jelenleg az ausztriai ke­reskedésnek keleteni megsemmisítésére a Sulina torko­latnál, a Duna azon egyetlen ágánál, melyen nagyobb tonnatartalmú tengeri hajók Galaez és Ibrailig felvitor­lázhatnak ; oly cselekvés, mely ismét egy commentárral többet szolgáltat arra nézve, minő tiszteletben tartja Oroszország a népjogi szerződvényeket, miután tudo­más szerint a bécsi congressus okmánya a szabad hajó­zást minden folyón biztosította, melyek több állam­nak választó határul szolgálnak, vagy azokat átszelik.— Ausztriának érdeke Oroszországnak az alsó dunának­ magát megfészkelése ellen s a Feketetenger szabadsá­gáért természetesen első sorban áll, mialatt Poroszor­szágé csak a második vonalban. Másrészről azonban a Dunánál egyszersmind egy egyetemes­ német ér­dek is forog fen, mialatt a f. é. april 9-kei bécsi jegy­zőkönyv, tartalmát „egyes egyedül Európa érdekeire alapítottnak“ nyilatkoztatja. És ennyiben ismét kitűnik Poroszország esetleges állása az april 20 -ai conventio irányzata szerint, s irányt szolgáltat azon esetre, ha e conventio tényleges valósítása az események további kifejlésében nálunk szükségessé válnék. A „Frankf. Journal“ következő , egyébiránt igen valószínűtlenül hangzó tudósítást közöl: ,,Új közbenjárási tanácskozások — Poroszország és Ausztria által támogattatva — vannak folyamatban. A dunafejedelemségeknek Oroszország általi kiüríttetését legelsőbb is Gallipollinak a nyugati hatalmak általi el­hagyása követendné. Oroszország hallomás szerint készségét nyilatkoztatta volna ily javaslatokba egye­zésre, ámde azon föltét alatt, hogy hasonlókép a nyu­gati hatalmak is Görögországból visszavonuljanak. A Paris és Londonban ez iránt tett nyilatkozatokról mit sem hallottunk. Azonban lehetséges, miszerint ezen új és igen bizonytalan békesugár szolgáltatott alkalmat, hogy Ausz­tria még máig sem nyilatkozott határzottan arra nézve, minemű követeléseket szándékozik Oroszország irányá­ban tenni. Mert hogy még semminemű (úgynevezett) ultimátum Bécsből sz. Pétervárra nem ment, ez bi­zonyos.“ Berlinben többször volt szó egy fenyegető angol jegyzékről, mely Bonin tábornok mint hadminiszter visszalépése következtében érkezett volna oda. A dolog mibenléte a porosz lapok közleményei szerint következő: Az angol kabinettől a berlini követhez jegyzék érke­zett, melyet ez a miniszterelnöknek felolvasott s mely­ben ki jön nyilatkoztatva, hogy angol részről Poroszor­szág belkormányzatába avatkozni nincs ugyan szándék, ámde aggódnak Angliában, hogy Poroszország kormá­nyát illetőleg nem teljes a biztonság. E jegyzékre azon válasz adatott, miszerint eddig hallatlan volt, ily bea­vatkozást egy külország belkormányzatába tenni és hogy ily hang mint illetéktelen kereken visszautasítandó legyen. Francziaország, Pár­is, máj. 22. Nem a Belgiumban száműzetésben élő franczia tábornokok amnestiálása­, hanem azoknak kiutasításáról van a szó jelenleg. Ezen óhajtást közlötték a belga kormánynyal azon megjegy­zéssel, hogy azon menekvők, kik visszatérni szándékoz­nak, ez iránt a szükséges lépéseket megtehetik.­ Ezen ügynek azért van nagy jelentősége, mert nem mess­e látják a pillanatot, midőn franczia hadsereg fog Belgiumba vonulni, mely a száműzött bajtársa­kat nem akarja ott találni. — Napoleon hg Stambul­­ban a menekülteket pártolja. Az ő befolyásának köszön­hető, hogy a lengyel és oláh légió nemsokára tökélete­sen megalakulandnak. A hg legközelebb fogadó Omer pasa küldöttjeit Behran pasát s ennek hadsegédét Had­schi beyt. A hg és Cambridge hg egymást kölcsönösen meglátogatták. — A „Constitutional“ máj. 22-diki számában Ausz­tria állásáról a nyugati hatalmak irányában következő­leg nyilatkozik : „Ma végre Ausztria ujjonszállítást ren­del, hadseregeket küld birodalma éjszak-keleti s délke­leti határaira, s készül a harczban tettlegesen részt ven­ni, hogy az ottomán birodalom azon tartományaiban, melyekben Oroszország aranya s befolyása lázadásokat igyekszik szítani, a­zultán szuverenitását s Törökország területi épségét saját haderejével fedezze. Ezen had­készületek czélja fölött kételkedni, vagy pedig e had­mozgalmakat gyanusítni nemcsak megsértése volna Ausztria őszinteségének, hanem megsértése egyszer­smind a logicának, a józan emberi észnek és okosság­nak ; mert végre is, ha a bécsi kabinet nem csatlakozott volna őszintén a nyugati hatalmak politikájához, miért egyesült volna egy részről a londoni és párisi, más­részről a szambuli kabinetekkel, mielőtt Herczegovina — Szerbia — 63 Montenegróban interveniálna. — A fö hó 23-ki „Moniteur“ közzéteszi a Francziaor­szág, Anglia és Törökország közt mart. 12-kén kötött, s máj. 8-kán hitelesített szerződvényt, mely követke­zőleg hangzik : Szerződvény. Ő felsége a francziák császárja és ő felsége Nagybritan­­nia és Izland egyesült országok királynéja ő cs. felsége a zultán által megkerestettek, a minden oroszok czárja ő felsége által a magas Porta ellen intézett támadásnak, oly támadásnak, mely által az ottomán Porta integritása s ő cs. felsége a zultán trónjának függetlensége veszélyeztetik, segitséges visszautasítására. Miután említett felségek töké­letesen meggyőződtek a felől, hogy az ottomán birodalom­nak jelen határaival­­ fenállása az európai súlyegyen fen­­tartására okvetlenül szükséges, s ennek következtében be­leegyeztek a­zultán ő felsége által kívánt segélyt megadni, említett felségeknek s­zultán ő felségének eryszerűnek lát­szott egy szerződvényt kötni, hogy szándékaikat az előre­ment eseményekhez alkalmazva megalapíthassák, s az ő felségeik által a zultánnak adandó segélynek módját sza­bályozzák. E czélból ő felségeik és zultán ő felsége kinevezék fel­hatalmazottjaikat , nevezetesen : Ö felsége , a francziák császárja, Baraguay d'Hilliers osztálytábornok urat, a senatus alelnökét, a becsületlegio nagykeresztesét s a t. rendkívüli követet a magas Por­tánál. Ö felsége Nagybritannia királynéja az igen tisztelt Strat­ford de Redcliffe vicomte-ot, az egyesült királyság pairjét, a Bath-rend nagykeresztes vitézét s rendkívüli követet a magas Portánál. Ő felsége a­zultán Mustafa Besid pasát, a külügyek mi­niszterét, — mint kik, miután felhatalmazványaikat elő­terjesztvén, azok helyeseknek találtattak, a következő czik­­kekben egyeztek meg : 1. czikk. Miután ő felsége a francziák császárja s ő fel­sége Nagybritannia királynéja,­zultán ő felsége kivonatára tengeri erejök hatalmas osztályainak már parancsot adtak a Szambulbai menetelre, az ottomán területnek valamint lobo­gónak a viszonyokhoz mért megvédésére . felnevezett felsé­gek a jelen szerződés által kötelezik magukat az ottomán terület védelmére Európa­ és Ázsiában ő felsége a­zultán­­nal még nagyobb mértékben menni előre az orosz támadás ellen, midőn e végre szárazföldi seregeiknek oly számát alkalmazzák, mely ezen czél elérésére szükségesnek látsz­hatik; mely szárazföldi csapatokat nevezett­ felségek azon­nal az ottomán terület egyik vagy másik pontjára küldend­­nek, a mint a szükség kívánandja; és­zultán 8 felsége be­leegyezett , hogy az angol és franczia szárazföldi csapatok ugyanazon tiszteletteljes bánásmódban részesüljenek, mely­ben részesült a már egy idő óta a török vizeken alkalma­zott franczia-angol hajóhad. 2. czikk: A magas szerződő felek kötelezik magukat, minden propositiót, melyet egyik közölök Oroszország czárja részéről, az ellenségeskedések megszüntetését, fegy­vernyugvást vagy békekötést illetőleg, közvetve vagy köz­vetlenül nyerend, egymással kölcsönösen közleni, s­zultán ő felsége ezenkívül kötelezi magát semminemű fegyver­nyugvást nem kötni, semminemű békealkudozásokba nem bocsátkozni a magas szerződő felek tudta és beleegyezése nélkül. 3. czikk. Mihelyt a jelen szerződés czélja egy béke­­szerződés megkötése által el leend érve, ő felsége, a fran­cziák császára s ő felsége Anglia királynéja azonnal intéz­kedéseket teendnek , minden katonai s tengeri erejö­­ket, mely az ezen szerződésben érintett czél elérésére alkalmaztatott, haladéktalanul visszavonni, s a török terü­leten minden erősségeket és positiókat, melyek ideiglene­sen az angol-franczia hadcsapatok által elfoglalva való­nak, 40 napi határidő alatt, vagy, ha a körülmények enge­­dendik, még hamarább is, t. i. azon naptól számítva, melyen a jelen háborút bevégzendő békeratifikátiók kicse­rélésre kerülnek, az ottomán hatóságoknak átadni, 4. czikk. Magában értetik, hogy a segédhadsergek fen­­tartják a jogot maguknak, a közös ellenség ellen intézett operációkban részt venni, a­mint az előttük tanácsosnak fog látszani, a­nélkül, hogy az ottomán hatóságok, tartoz­zanak azok a katonai vagy polgári osztályhoz, legcseké­lyebb ellenőrködést gyakorolnának azoknak mozgalmaira, sőt ellenben azon hatóságok a segédcsapatokat minden segély- és szívességben részesítendik, különösen a kiszál­lásnál, a járatoknál, beszállásolásnál vagy táborozásnál, lovaik ellátását, közlekedéseiket illetőleg akár egészben akár részletesen. Másrészről rendeltetik, hogy a felemlített hadsergek parancsnokai kötelezik magukat illető csapataiknál a leg­szigorúbb fegyelmet gyakorolni, s azokat az ország törvé­nyei­­s szokásainak tiszteletére szorítni. Magától értető­dik, hogy a tulajdon mindenütt tiszteletben tartatik. To­vábbá mindkét részről elhatároztatott, hogy a főhadjárati terv a három hadsereg főparancsnokai által tárgyaltassék s alapíttassék meg, s hogy ha a szövetséges csapatok egy nevezetes része a török csapatokkal egy vonalon áll, a szövetséges hadsergek főparancsnokaival, előleges érteke­zés nélkül semminemű hadoperatíót sem lehet tenni az el­lenség ellen. Végül a szolgálati szükségleteket illetőleg minden kívánatnak, mely a segédcsapatok főparancsnokai által, akár az ottomán kormányhoz követségi útán, akár sürgető szükség esetében a helybeli hatóságokhoz intézte­­tik, elég fog tétetni, ha magasabb s nyíltan kijelölt ellen­vetések a kivitelt nem akadályozzák. 5. czikk: Jelen szerződvény hitelesíttetik s a ratificatiók hat heti időköz alatt, vagy ha lehetséges, hamarább is, az aláírás napjától számítva, Stambulba érkezendnek. — Ba­raguay d’Hilliers. Stratford de Redcliffe. R­e­s­­­d. Külügyi miniszterünk s titkárunk van a jelen decretum teljesítésével megbízva. Saint-Cloud, máj. 23. 1854. Napoleon. — A f. hó 23-dikán megjelent „Moniteur“ szerint a kormány az amerikai egyesült államoknak ápril 28-kán feleletet adott azon közlésre, melyet azoknak franczia­­országi minisztere jelentett be a két tengeri hatalom kölcsönös nyilatkozata tárgyában a semleges lobogót il­letőleg a jelen háború tartama alatt. Marcy La­ur ezen nyilatkozatban az „Unió“ elnökének nevében azon óhajtását fejezi ki, vajha az Anglia és Francziaország által elfogadott alapelvek mostantól fogva minden pol­­gárisult nemzet törvényeivé válhatnának! Ezenfelül az államtitkár kinyilatkoztatja, miszerint kormányának szi­lárd akarata, a semlegesség kötelességeit híven telje­­sítni, valamit azoknak teljesítése fölött is őrködni. Egyedül azt hozza emlékezetbe, hogy az Unió országos törvényhozása, minden amerikai polgárnak, valamint mindenkinek, ki az egyesült államokban letelepedett, kalóz­hajók fölszerelését, legénység toborzását a vég­re, hogy külháborúban részt vegyenek, a legszigorúb­ban tilt. Marcy úr még hozzá­tette, miszerint nem lehet félni, hogy ezen törvények áthágása megkísértetnék, mert azon esetre, ha az Unió kormánya várakozásában netán csalódott volna, az elnök felhasználandja a kezeibe letett hatalmat, hogy a törvénynek tiszteletet szerezzen. Nagybritannia: Felsőházi ülés, május 23-án : Gróf Shaftesbury Edinburgh, Sheffield, Exeter s más három kisebb városból érkezett kérvényt nyújt be a kivégzések nyilvánosságának korlátozása végett. A püspöki és káptalani javak iránti bili oly feltétellel megy­­ át a bizottmányon, hogy azt egy külön választmány utólagosan vizsgálja át. A bizottmányi ülés a köztör­vénykezési bilit is némi változtatásokkal elfogadja. Alsóházi ülés május 23-án: Wood kérdi:igaz-e a hir, hogy az angol kormány a Szardinia és Róma kö­zötti egyenetlenségben közbenjárni szándékozik s az Mikor aztán a fiú elégnek találta a hintázást, akkor megragadá a csónak szélét s egy perez alatt megállítá azt; azután kezét nyujtá a lyánkáknak a kiszállásra. Vilma figyelmét nem kerülte el, hogy mily bizalmasan dúl Katinka Zoltán vállára a kiszállás közben s engedi karcsú derekát körülöleltetni segítség fejében. Ő hir­telen a túlsó oldalon szállt le, mielőtt a két fiatal ud­varló segélyére lehetett volna. Emanuelnek kellett megszenvedni érte, őt illető gúnyos szemrehányásokkal, hogy nem volt kéz alatt, midőn szükség lett volna reá. Azzal a két lyány előre futott. Emanuel kedvetlenül kezdé el magát azzal mulatni, hogy lovagkorbácsával az őszi rózsák fejeit csapkodá el s b­­­a 3 i­r t kedélylyel sipogá. — Ejh, milyen fád az olyan mulatság, a­hol táncz nincs, csak már ozsonnához hívnának. Parbleu, ne menjünk oda, a­hol a nők is vannak, ott az ember még csak kedvére nem is pezsgőzhet. A két lyánka pedig, a­mint annyira elhaladt, hogy szavaikat az ifjak nem hallhatók többé, elkezde bizal­masan beszélgetni: — Te Katinka , kérdé Vilma, rokonod neked ez a Kárpáthy ? — Nem épen, szólt Katinka mosolyogva. — Akkor hát kedvesed. — Ah, te bohó! szólt Katinka, szeme fehéréig el­pirulva , hiszen rokonom.... Látva, hogy Zoltán utánuk siet, hirtelen eltűntek a verandába. Mire Zoltán az előszobába ért, már akkor nem látta őket s a­mint széttekinte­ttónak, megpillanta maga előtt Tarnaváry járatusát. A szegény fiú meg volt már főve a kánikulai meleg­ben, a feszes attilában és a cselédek elménczkedéseiben, s nem tudta, hogy hová nézzen, a­hol senkit se lásson. Zoltán egyszerre örvendve lépett hozzá, s megragadó kezét. — Kovács­ kegyed itt van? Nem ismer rám ugy­e? Én vagyok Kárpáthy Zoltán. Nem emlékezik rám ? A jó fiú egészen meg volt lepetve e megszólítás által s alig tudta magát feltalálni, hogy mint fogadja azt. — Nem emlékszik ön, mikor Szentirmán volt ünnepi szónoklatokra, mennyi minden szép dalra és versre ta­nított engem ? — Óh igen igen , monda az ifjú, de az olyan régen volt. — És lássa, én mindjárt rá ismertem önre, pedig most egészen más öltözetben van, mint akkor. Milyen jól néz ki e magyar ruhában, úgy szeretném már, ha én is juratus lennék, ugy­e bár ön királyi táblai jegyző ? — Igen. Méltóságos Tarnaváry főispán ur oldala mellett. — No akkor nem csodálom hát, hogy önt az előszo­bában hagyták, azt mondják, hogy a főispán ur az al­ispánok fiaival is, kiket hozzá adtak, úgy bánik, mint cselédjeivel. (Csodálkozhatnánk, hogy Zoltán egyszerre ily fe­csegő lett. E beszédek által ő némi elégtételt akart nyújtani az ifjú ismerősnek, kit főnöke egyoldalú bor­­nirtsága cselédek, inások gúnyának tett ki s e törekvés ifjú szivének becsületére válik.) — Önnek meg kell bennünket sokszor látogatni, folytatá Zoltán; gyámatyám nagyon szereti önt, sokszor emlegettük. Addig is jöjjön, beszélgessünk együtt, én önt régebben is olyan örömest hallgattam. A szájtátó cselédhad vihogása egészen elnémult ar­ra, hogy e gazdag méltóságos urfi nem tartó illetlen do­lognak a jurátussal barátságosan bánni, őt karonfogni, látásának örülni, a­mi annyival feltűnőbb, minthogy fő­rangú született gyermekeknél sokkal kifejlettebb a büszkeség, mint az ékesebbeknél, s ők sokkal kevésbé szokták szegényebb sorsú ismerőiket meglátni embe­rek előtt. Zoltán valóban örült, hogy ez ifjút, kinek ko­moly, eszes arczát még évek előtt annyira megszerette, most véletlenül viszontlátható, s az a kézszorítás, az a mosoly, az a melegség a szavakban nem volt kiszámí­tott szenvelgés, népszerűség kedvéérti leereszkedés, egy gyermek szív őszinte örömnyilatkozata volt az, mely még nem azt válogatja, hogy mi magas, mi ala­csony , hanem azt, a­mi kedves, vagy nem az. És még­is jól tudá e perezben azt átgondolni, hogy ez által ő a szegény ifjúnak, ki órák óta gonoszabb kínpadon áll mintha hangyafészekbe volna kikötve, kinek esze miveltsége előtt elpirulhatnának sokan, kik odabenn a tetemekben élik az időt, s ki maga pirulni kénytelen az uraságok inasai előtt, kikkel egy sorba álliták, kellemes érzést okoz. Mind­ez ugyan sokkal csekélyebb dolognak látszik, semhogy érdemes legyen róla beszélni; de ha meg­kérdezzük öregeinket, kik hasonló pályát hasonló úton futottak meg, mindegyik emlékezni fog közölök ilyen apró megaláztatásokra, miken most már nagyot ka­­czagnak ők maguk is; de hogy még most is emlékez­nek reájuk, az mutatja, hogy igen mélyen kellett azoknak gyökeret verni a szívben, s a mély gyökér ágya mély seb. Zoltán széttekintett az inasok között, kikereste ma­gának közölök a legimpertinensebb arczot: — a „szép“ melléknévvel ismert lakály volt az. — Jancsi, vagy Peti, vagy hogy kinak, hozz ki gyorsan két széket a veranda alá számunkra. Azt ugyan nem hibák sem Jancsinak , sem Petinek, hanem Adolfnak; egy perczig tétovázni is látszott, hogy tegye-e, a­mi parancsolva van ? de nem volt bizonyos felőle, ha vájjon nincs-e hirtelen keze az úr­­finak, a­minek a szennyét azután semmi pártfogolás sem mosná le róla, s jónak látta inkább nagy durczásan engedelmeskedni. (Folytatjuk.)

Next