Pesti Napló, 1854. május (5. évfolyam, 1243-1267. szám)
1854-05-13 / 1253. szám
1854- ötödik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva: ívnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre . 8 „ — „ „ Félévre 10 „ „ „ . . X hevi előfizetés, mint a | Évnegyedre 4 „ — „ számonkinti eladás is | Egy hónapra 1 fr. 30 krp. megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOz nyagi ügyek tárgyaz, pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő: Drl-ntcza 8-1fe szám/ Szerkesztési iroda: Dri-dicza 8. sz Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szombat, május 13 ám HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pgő krajcárjával számíttatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magán volták öt hasábos sora 5 pengő krajczár- jával számíttatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás június-septemberi négyhónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 írt. 50 kr. Budapesten házhoz hordással 3 írt. 30 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, úriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén-----Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadóhivatala. Pest, máj. 11. P. A fatum gyakran meglátogatja a családokat, meg a népeket. Rontó keze sokszor felgyújtja felettünk a házfedelet, a magont, asztagot, és sokszor tarolja le a dús vetést s vészszárnyakon röpül vidékről vidékre, élesztve a lángot, maga után vonva a villamos felhőt, a jégzivatart. A fatum keze gyakran megnehezül felettünk. Megjelenik a gondatlanságban, mi a háznak átka, mi égő gyertyával jár fel a padlásra, mi a pipa hamvát mindenütt kiveri és tüzes üszkkel hinti ki a hamut a szemétdombokra, hová az almot is kihordja a gazda; megjelenik gyakran a fatum azon őrültségben, mely a boszú tüzét lángokban fojtja el, mely az elégedetlenség haragját százak hajlékán szokta fellobogtatni. E fatumnak fészke a miveletlen elme, a pallérozatlan szív. A fatum köztünk él, mert a népnevelés és a tudatlanság és a vad indulat össze nem férhetnek. Itt lakik hát köztünk, hol a nép nem tud okulni annyi káron, hol a vad boszú és az elkeseredés ártatlanoknak ínségre jutásában keres elégtételt. De a fatum másként is mutatja magát, sötét fellegekből szórja a jégzáport, hogy jobban érezzük az évek elmulasztásait s takarékossághoz szokjunk a bőségben, hogy a veszteség napjaiban ne kelljen mindent nélkülözni. És kérdjük, mit teszünk, ha elvonult felettünk a vészes fatum ? Leégett házunkat ismét sárból rakjuk , befedjük szalmával, hogy szétszórhassa a fedelet az első vihar, hogy a tűz szikrája benne jobban fogjon, és e lakot, mely mindenünk, nem biztosítjuk, s ha zsindelylyel vagy tán cseréppel fedeztük, még inkább nem biztosítjuk, miután abba, amint hinni szeretjük, a láng be nem kaphat. Beavatáskor bővebben költünk , eszünkbe nem jutna a takarék-magtár, mely megóvna bennünket a vész napján az éhenhalástól, és eszünkbe nem jut biztosítani fáradságunk reményét, izzadságunk jutalmát, a jövő aratást. Pedig néhány garassal megmenthetnék ezt, pedig egy két forint után visszakerülne a fedél ára. Néhány mérföldnyire van tőlünk a város, hol a tűz- és jégkártérítő társulatok ügynökségei léteznek, hetenkint bejárunk oda, de eszünkbe nem jut biztosítani hajlékunkat, aratásunkat azon garasokon, mik a korcsmára mennek. Mindent a jó égre bízunk, pedig meg van írva, hogy csak úgy segít rajtunk az ég, ha mi magunk is tudunk magunkon segíteni. Segítsünk tehát magunkon, biztosítsuk épületeinket, biztosítsuk drága vetésünket. Okuljunk valahára. A közel napokban alig múlt el nap, mely egy virágzó telep, egy népes falu elhamvadásának hírét ne hozta volna, csak legközelebb is, míg Komáromban 50 ház hamvadott el, Ács egészen leégett. És ez épületek közöttán egy sem volt biztosítva. Fogjon rajtunk a szó. Használjuk fel a biztosító társulatok jótékonyságait, s addig is, míg az állam az országos biztosítást a solidaritás útján eszközölhetné, biztosítsuk vagyonunkat a hazai társulatoknál. Bajorországban országos tűzkár-biztositó pénztár létezik , melynek alapját az országos adónak egy része növeli s melynek kiadásait ez adó fedezi. A kölcsönösség elve igy létesitetett ez áldott országban, de e mellett ez adó érdekében a lakosok épitgetései felett az országos építészeti bizottmány őrködik; minden utonépült ház a hatóságnak felügyelete alatt épülvén tűz szilárd anyagokból , s a leégett ház is ekként épülhetvén fel. A közfelügyelet , az oltószerek megszerzése, fentartása szintén e közpénztárból fedeztetvén. Ez intézkedésnek életbeléptetése nálunk is várható. Most azonban, midőn az állam gondjait az új alakulás nehéz munkája veszi igénybe, most az önfentartás természetes és észszerű kötelességénél fogva a községeknek kell arról gondoskodni, hogy a gondatlanság vagy az őrült bosszú ne tegyen ezreket egyszerre koldusokká s az egyéni elszegényedésben ne szenvedjen a köz, s az ország vagyona. Mert minden vagyonban az országnak anyagi ereje rejlik. Most a községeknek kell azon intézkedéseket életbe léptetni, mik gátolják a vészt s enyhítik a csapást. Oltószerek beszerzése és fentartása, éber felügyelet és biztosítása a háznak, a vetésnek az, mi a fatumnak látogatásakor megvédhet bennünket az elpusztulástól. Ezért hát biztosítsunk. Ám itt vannak előttünk a pesti, a tiszamelléki, s az erdélyországi kölcsönösen biztosító társulatok. E társulatok egyikéről, az erdélyországiról fővárosi újdonságaink rovatában bővebben szólunk. E társulat eredménye teljes bizodalmat gerjeszthet hazánkfiaiban. Hiszszük, hogy e társulatok ügynökségeiket minden népesebb helyen felállitandják. Óhajtandó volna, hogy alapszabályaik, ismmertetések gyakrabban közöltetnének. A községek egyházi és világi elöljáróinak jóakaratától és lelkiismeretességétől függ, hogy e figyelmeztetésünk hatás nélkül el ne enyészszék. London, máj. 4-én. 2. Az ottomán had a Dobrudzsában, april 18 - 19-ben fényes győzelmet vívott az oroszokon. — E kétes hír karöltve érkezik ma egy másik szintén bizonytalannal, mely szerint a nyugati tengeri had megrohanta a Dunatorkolat vártorlaszát, ösvényt törendő magának az elzárt folyón, az oroszoknak hátban megkeritésére. — De bár mindkét tudósítás homályos és kétséges, nagymohón ragadják meg azokat s szövik hosszúra-szélesre a kormányközlönyök, — a hadviseléssel elégedetlen közvélemény némi megnyugtatására. E közlönyök szerint az oroszokat roppant veszély fenyegeti a Dobrudzsában. Szemben velök egy 70 ezernyi lelkes török sereg áll Bolgárországban, baloldalukat Dundas s Hamelin admirálok fenyegetik, jobbra s hátukban a hatalmas Duna foly,melyen a visszakelés Szilisztria s Hirsova táján Oláhországba nagy nehézségekkel jár. Azonfölül, míg a támadó orosz csapatok összes ereje a Dunán túl alig több 44 ezer embernél, addig a már is szinte ennyi, s gyorsan gyarapodó nyugati segédsereg Gallipoliban, csak 24 órányira fekszik távol a csaták színhelyétől, s Várnától nem több mint 145 tengeri mérföldre van, hová is a Feketetengeren uralgó hajóhad segítségével könnyű módon elszállittathatik. Képzelhető-e ennél kétségbeejtőbb állás az oroszokra nézve, kiket közelebbről jobb sorsuk abban is elhagyott, hogy, legújabb tudósításaink szerint, Arta elesett, Ozmán pasa pedig háromezer felkelőt szétvert, s Petát elfoglalva áttörte a lázadás központját! — A baj csak az, hogy nem mind szentírás az, mit a kormánysajtó mond, mely különösen a jelen esetben találta igen mélyen feketébe s veresbe mártani ecsetét, amabban az oroszok által elfoglalt előtérnek, imebben a nyugat-keleti haderőket feltüntető háttérnek kifestésében. — Nem is nehéz ezért az állítottak devalválása, ha még is ezt fölöslegessé nem tenné egyszerű felemlítése a Gallipoliban veszteglésre kényszerített fejetlen s béna seregnek, s az egy Dundas által vezénylett hajóhadnak, minthogy Dundasnak már csak neve is devalvatió. De miként is hihetnők el a kormány-közlönyöknek, hogy az oroszok baja erősen meggyűlt, s hogy különösen a Dunán átkelt csapatokat vészkör övedzi, minő skorpió-természetű sereget öngyilkosságra kényszerit, — midőn ugyancsak e közlönyök szorongva s szüntelen azt kiáltják Ausztriához : ,,siess vétódnak ágyuk torkából dörgésével ! “ ? — Nem a kormánylapok mohó kapkodása az oroszokra kedvezőtlen hírekben , csak szilárdítja gondolkozóban a meggyőződést, hogy: „valaminek rothadtnak kell lennie Denmark státusgépezetében.“ A híres harcznak a tőke s munka közt, a mennyiből azt a prestoni strike emberei képviselték — összesen 20 ezer munkás—vége.A kezdettől fogva gyengébb fél adta meg magát; ideiglenesen ugyan, a munkások választmánya búcsujelentésének értelmében, de mégis feltétlenül. E harcz a strikesek részéről 35 heti — nélkülözés és áldozattal járt, — kitartással, és adakozás utján összegyűlt közel negyed millió ft sterlingnyi összeggel vivatott, mely összegből egy családos munkásnak sem jutott több hetenként négy shillingnél. Kisérték e harerot elejétől végig: az ország figyelmével, a sajtó gondoskodásával, s a később Manchesterben rögtönzött népparlament eredménytelen tanácskoztataival, mindenek fölött pedig a nép nagy tömege rokonszenvével s áldásaival a tőke ellenségei fölött. Tekintélyes egyesek is ejtettek egy egy jó szót a nagy tusa folytas tárgyában, így a többek közt érdekelteté magát abban, élén a szép művészetek, mesterségek társulatának, Albert kir. herczeg tanácsával szolgált az arra mint belügyminiszter felhivatott Palmerston lord , jeles nyilatkozatot bocsátott közre a vita alatti kérdés elméletének nagy mestere, Louis Blanc; intőleg szólott fel az öreg Hume, s kizárólag Cobdens Bright, kik a strike-t a nép neveletlensége kifolyásának bélyegzék... A parlamentben is szőnyegre hozatott a vitaügy, egy arra kihazandott bilinek siker nélküli tárgyaltatásában; a mesterek által felhívott rendőri s bírói hatalom is kilépett a síkra a strike vezérei ellen, elfogatta azokat összeesküvés vádja alatt, de csakhamar kezességért ismét kibocsáttatá, minthogy a vád a létező törvényekből ki nem derittethetők, s meg nem alapittathatott; végre Preston városa középosztályának egy választmánya is közbeveté magát. De mind, mind ezen hasztalan kísérletek szétporlódtak vagy az egyik, vagy a másik fél elhatározásának éles szirtjén. Elvégre az élelmi drágaságot magasra felcsigázott, s a munka kerestetését megszüntette külháboru fojta el a hosszan dúlt belharczot; segítségével a mesterek fizette ügynököknek, s a tőke jogainak pártján állott napilapoknak, mely kérelem fáradhatlanul dolgozott a strike-nek népszerűség s anyagi forrásaitól megfosztatásában. Eloltatván ekként hangjai a parázs alatt még égő, s előbb-utóbb mérgesebben fellobbanó gyúkérdésnek, helytelenül cselekedném, ha annak érdemleges taglalásába bocsátkoznám ; megjegyzem mégis röviden azt, hogy barát s ellenség egyaránt elismerést szavaz a munkásosztálynak példás s nemes magatartásáért a hosszú harcz alatt. Az admiralitás két hadigőzöst indított ki, az állítólagosan a csatornán czirkáló vagy tévelygő orosz fregáta elfogására. A Lloyd office-hez egy ügynök által küldött jelentés szerint, a kérdés alatti orosz hajó, hol angol, hol franczia lobogót bitorol, s találkozván egy franczia briggel, azt lefegyverző, mely alkalommal a brig kapitánya s pár legény elesett. Orsóvá, máj. 6. N. Ma délben érkezett ide a hír, hogy a törökök a kis-oláhországi szomszéd mehedinczi kerület székvárosát, Turnu-Szeverint megszállották, délután pedig ezen hír be is bizonyult. Ugyanis Kalafátról küldetek mintegy 500-ra menő csapat, melyből néhányan egy azelőtti oláhországi vámtiszttel — ki is török érzelmei miatt az oroszok által , ha őt a törökök szintett erőszakkal, de valóban titkos egyetértésben Vecserováról az ujorsovai várba nem viszik — elfogatott volna, s ki elvitetése után Kalafátba küldetett, s most Turnu-Szeverinben megjelent, — itt a közigazgatási épületet elfoglalták, kerületi kormányzót rendeltek, s oly intézkedéseket tettek, melyek által, mióta az oláh tisztviselők orosz parancsra helyeket oda hagyni kényteleníttettek, a veszélyeztetett személyi vagyonbátorságnak nem csekély , előnyére vannak. Vecserovát — hozzánk legközelebb eső falut — az ujorsovai parancsnok oda küldött emberei által szintén ma délután elfoglaltatta. SIRVILLE EZREDES. Regény a császárság idejéből.*) SUE JENŐ után 6ers. (Folytatás.) XXII. Az utazás. Raoul le volt verve. Ő Johannához oly mély szeretettel vonzódott, ennek szive nemességét elannyira ismerte, hogy mindent a világon szívesen feláldozott volna, csakhogy megkímélje őt a borzasztó csapástól, mely most fenyegető. Herman engesztelhetlen könyörtelensége Raoult felbőszítő ; ezen ember oly mélyen állt alatta, hogy erkölcsi felindulásának hatásait meg sem értethető vele.... De mindamellett leküzdé az ellenszenvet, mely őt hátráltatta némi bizalmas részletekbe bocsátkoznia Hermannal, s kísérletbe véve az utolsó eszközt, megindulással Így szólván: — Ön azért tanusit annyi könyörtelenséget boszujában, mert azt hiszi talán, hogy én Bracciano herczegnőt szeretem ... Hallja tehát, im esküszöm önnek.... Az ezredes elpirult szégyenében, hogy igy beszél egy , fegyenezhez, azonban újra kezdé : — Esküszöm önnek___ És nem bírván magát elhatározni, hogy e becstelen ember irányában becsületszavát lekösse, régi dandárosához fordult, és folytatá: —lm, ön előtt, esküszöm ez öreg katonának, hogy az nem áll, s hogy én Bracciano herczegnő iránt nem viseltetem s nem fogok viseltetni soha egyébbel, mint testvéri indulattal! A megvetésnek ezen lesújtó bizonyitéka, oly nemesen kijelentve, Herman dühét megkettőzteté. — Ah ! kiáltott, ön tehát már nem szereti őt ? . . . . Annál jobb !... Tehát rajta boszulom meg magamat, S még vigaszt sem hagyok számára. . . . *) Lásd Pesti Napló, 1252. számát. Alig bírva magával, Raoul mármár Hermanra akart támadni. Nagy erőködéssel azonban elnyomván felindulását , és Herman szavai nyomán lemondván minden reményről, jelt adott Glapissonnak s az ajtó felé rohant. — A sors, mely engem üldöz, legalább nem egyedül magamat fog sújtani! kiáltott Herman vad diadalérzettel. Ekkor Herbin Péter egyszerre megfogá Raoult, midőn ez már az ajtó küszöbén volt, és igy szólt: — Ezredes, nyugtassa meg magát, semmi sincs elveszve. Herman félelemmel tekintett Herbin Péterre. — Ezredes, kezdé Herbin némi méltósággal, engem illet helyrehozni egy részét az általam is okozott bajnak... S ezzel Hermanhoz fordult, s harsogó hangon folytatá: — Butler Jakab, te gyalázatos vagy. ... A legerényesebb, legboldogtalanabb nő könyei nem birtak megindítani. ... A legnemesebb férfi, irántai ragaszkodásból, annyira leereszkedett, hogy téged kérjen, hogy előtted becsületszavát adja, miszerint az neki csak testvér. ... Te nem voltál könyörrel e férfi pirulása, szégyene iránt. — Boszúd most már a féltékenység undok ürügyével sem bir. . . . Boszúdnak nincs már czélja.... Csak azért vagy kegyetlen, mert gyönyöröd telik a kegyetlenségben. ... Én czinkosod valék, a te szerencsétlen atyád nekem barátom volt. . . . Aljas eszközökkel akarám szerencsédet megalapítani, annak rovására, ki egykor atyádat halálra küldötte___Ki akarám elégíteni mind gyűlöletemet, mind nyelvágyamat. . . . Roszul cselekedtem, nagyon roszul. ... De most legalább mindent el fogok követni, hogy vétkeimet helyrehozzam. . . . Ezzel Herbin Péter a kamara felé indult. — Herbin Péter ! kiáltott Herman s nyakon ragadó pajtását, hogy meggátolja őt a továbbmenésben. — Ezredes, mond Herbin Péter, fogassa meg e dühönczőt. . . . A ritka erejű Glapisson, izmos karjai közé szorítván Hermant, meghiusitá ennek erőködéseit. Raoul meglepetéssel látá Herbin Pétert a kamarába menni. Pillanat múlva Herbin maga után hívta őt.... Raoul oda szaladt... és kit látott a sokszor említett rejtekben ? Bracciano herczegnőt elárulva. Boisseau és Herbin Péter mellette térdeltek s igyekvőnek őt eszméletre hozni. XXIII. Befejezés. Negyed órával a leírtak jelenet után, Johanna a Bracciano-palota felé haladott, támogatva Raoul és Boisseau által, mely utóbbi — gyengültsége daczára — nem akart Sinville ezredes mellől elmaradni. Körülbelül ötödfél óra lehetett. Az eső szakadt, az éj koromsötét volt. — Bátorság, Johanna! mond Raoul gyengéden. Egy óranegyed múlva meg lesz ön mentve. Még eddig észre nem vehették távozását. Johanna görcsös kézszorítással fejezi ki köszönetét, mondván : — Félek, hogy erőm kimerül. . . . — Kérem, rohannám, csak még egy kevéssé szedje össze magát. . . . — Megkísérlem, de érzem, hogy alélek. . . . •— És magam is, gondolá Boisseau. Hogy is ne ? Huszonnégy óra óta nem enni és frisstőül oly csinytettet élvezni. . . . Ugyan honnan az ördögből jut ki nekem mindig efféle kaland ? Raoul, Johanna és Boisseau végre a Bracciano palota elé érkeztek. Johanna egy kőpadhoz támaszkodván a kapu előtt, Raoul így szólott Boisseauhoz : — Barátom, jól vigyázz. Én kopogtatni fogok. A kapus bizonyosan lámpájával fog jönni ajtót nyitni. Te a lámpát elfúvod. Én megragadom a kapust, te pedig kezeddel bedugod száját, hogy ne lármázhasson. A sötétségben unokatestvérem észrevétlenül be fog mehetni, s a titkos lépcsőn felér szobájába. A kapus megtámadtatását azután kiki tetszése szerint magyarázhatja. . . . Megértettél? — Értelek, értelek. . . . Csak legyen elég erőm, . . . no, ha nem lesz .... egy ütéssel a lámpát fogom eloltani, azután a kapus kiáltozását fojtom el. — Jól van. Ön pedig, Johanna, csak bátran, hideg vérrel — mihelyt látja, hogy a lámpa el van oltva — besiet az udvarba s felmegy szobájába. . . . — Igyekezni fogok, mond Johanna. — Ez a kaland is, mondá egész halkkal Boisseau, jobban illett volna azon vakmerő Boitotnak.... Raoul kopogtatott. E kopogás viszhangzott a jelenet mindhárom szereplőjének szivében. Raoul másodszori kopogtatására az ajtó kinyittatott. A kapus magasra emelő lámpáját, meglátandó, ki kopogtat. Boisseau neki szánta magát s öklével a lámpára csapott s elolta világát. A kapus segélyért akart kiabálni, midőn két izmos körülfogd testét, szájára pedig — kiáltásait elfojtva — két kéz tapadott. Johanna azon erőszakolt erélylyel, mit nagy veszély szokott az embernek kölcsönözni, sebesen végig szaladt az udvaron, felsietett a titkos lépcsőzeten s elérte öltözőszobája ajtaját, melyet — a mint hagyta volt — félig nyitva talált. Öt percz lefolyta után Raoul és Boisseau , feltévőn, hogy Johanna már szobájában lesz, elereszték a kapust, becsapták az ajtót, s szaladtak a mint birtok. — Raoul te, pihegett Boisseau lelkendezve, hidd el, én meghalok, mire szállásodra jutunk .... — Derék barátom, viszonzá Raoul, csak legyünk egyszer otthon, majd aztán felelek rólad .... — Csak ne találkoznánk valami őrjárattal, mond Anacharzis borzasztókat lépve. Meg csak az hiányzanék, hogy kalodában végezzem az éjjelt .... A két barát azonban szerencsésen s minden akadály nélkül a Victoire utczába ért. Raoul úgy számított, hogy azonnal visszautazandik Bécsbe, azt hívén, hogy nem tudják Francziaországba érkeztét. Montlaur tábornagyné leveléből azonban látá, hogy a császár mindent tud s fel van ellene ingerülve. Ekkor elhatározd Párisban maradni s a császárnak mindent felfedezni. (Vége következik.) 110—1253