Pesti Napló, 1854. május (5. évfolyam, 1243-1267. szám)
1854-05-16 / 1255. szám
át hamarább érkeztek Londonba, mint az angol tudósítások. Az orosz sietség azonban nem párosul az igazság körüli túlságos szigorral. A németek és angolok e részben sokszor a nevetségig lelkiismeretesek, Oroszország pedig I. Napóleon híres hadjelentéseit is elhomályosítja; az „Invalid Russe“től kell a lovagias történelemírás módját tanulni; maga a „Times“ is elismeréssel emeli ki é szakbani jártasságát. Például az idézett orosz lap szerint a flotta a bombázást a nagy hét szombatján kezdvén meg, az ágyúzás legkevésbé sem zavarta meg az odessai nép ájtatosságát, mely nyugodtan járt a templomokba . Ezen ájtatos templomjárók azonban történetesen már megelőző napon tömegesen menekültek ki a városból. Osten Sacken tábornok továbbá égnek meresztett kegyes tekintettel sóhajtja, hogy az egyenetlen harczot Krisztus feltámadása napján nyugodt lélek és bátorsággal kész elfogadni. Történetesen ismét a bombázás sem ápril 23-án (a görög húsvétvasárnapon) sem általában nem nyitatott meg. A Porta és Baraguay d' Hilliers tábornok közötti ideiglenes egyenetlenségről az angol lapok sajnálattal — az öreg tábornok iránt azonban mindenesetre gondos kímélettel nyilatkoznak; — a „Chronicle“ tudni akarja, hogy Szambulba máris elment a kellő utasítás, hasonló kellemetlenség ismétlésének meggátlására. Mi Görögországot illeti, e legifjabb európai királyságról itt már úgy beszélnek, mint egy elkobzott czikkről. A „Morning Post“ lord Elgin rendkívüli küldetését Washingtonba ismét előveszi. E küldetés a semlegesség és kutatás kérdésére vonatkozik. Az itteni amerikai követ Buchanan, mint mondják, tökéletesen egyetért az angol kormány nézeteivel, s remélhető, hogy Északamerika is elismerendi annak méltányosságát. Lord Elgin utasításának részleteiről a „Post“ természetesen semmit sem közölhet. Törökország: Szambul, május 5. Napóleon hg 2-án tisztelgő látogatását tette azultánnál. Ez utóbbi azon óhaját fejezte ki, hogy a herczeg megelégedjék azon jó akarattal, mely minden viszonyaiban a keletiekkel előzékenyen nyilvánul. A herczeg pedig biztositá, hogy Francziaország mindaddig nem fogja letenni a fegyvert, mig az ellen „legyőzve“ nem lesz. Míg St. Arnaud Iöik megérkezik, addig a hg Várnába megy s többnapi ott tartózkodás után Sumlába induland, az azalatt odaérkezett franczia csapatok felett a parancsnokságot átveendő. — Lord Raglan 3-án volt rövid audientián a vultánnál. — A „Journ. de Const.“ ápril 29-diki száma lapja élén következő közlést hoz a Porta és a franczia követ közti már kiegyenlített viszályról: „Miután több napok előtt azon rendszabály végrehajtására nézve, mely a latin úgy mint keleti szertartású görögöket a Török és Görögország közötti politikai és kereskedelmi viszonyok félbeszakadása folytán a török területről kiutasítja, nehézségek fordultak elő, jelentjük, hogy ez mindkét fél megelégedésével s mindenki valódi örömére teljesen ki van egyenlítve.“ Mindamellett A paraguay s lord R e d c l i f f e közti vészteljes viszály azultánt igen rosz hangulatba ejté. A franczia követtől mindenesetre nagy tapintatlanság volt ily körülmények közt a török minisztert terrorizálni. Napoleon hg igen elbámult Baraguay eljárásán, kinek visszahivatását bizonyosnak tartják. Meglehet, hogy udvariasságból lord Redcliffe is vissza fog hivatni, azonban ez esetben ő csakhamar ismét visszatérne ide. Különben, hogy a nyugati hatalmak komolyan akarják a háborút,főleg pedig Francziaország mint Napóleon hg azultánt biztosító, követe házsártoskodásainak daczára, el van határozva, egész erejét a mérlegbe venni Oroszország ellen s Törökország mellett, kitűnik azon körülményből is , hogy két tábor alakíttatik Francziaországban. S itt talán nem lesz érdektelen a jelen helyzetre egy futó pillanatot vetnünk. Gorzsakovság bevonult Oláhországba, csak hogy ismét visszavonuljon, s az olteniczai babérok az egyedüliek, melyeket ekkorig halántékai köré font. A franczia és angol csapatok azonban aligha fogják a jó példát követni. Ők bizonyosan nem szálltak hajókra, csupán azért, hogy ismét viszszaszálljanak. A nyugati hatalmak be fogják bizonyítani annak lehetőségét, mit a világ ekkorig kétségbe vont,moly hadsereget fognak Keleten felállítani, mely elég erős, hogy az oroszokkal megmérkőzhessék. Hahogy az oroszok Szilisztriát előbb meghódítanák, úgy ezzel a hadjárat csak megnyitva lenne. S ki tudja, vájjon nem áll-e velük gúnyolódva szemközt egy második Kalafat ? Ki tudja, várjon nem fog-e Szebasztopol oly gyorsan elesni, mint ama vár? A flották, melyek ekkorig oly keveset tettek, — főkép azért, mert az orosz ellen sehol található nem volt — ekkorig legalább is annyit végeztek, mint az orosz seregek. Kényszerítők Oroszországot erejének egy jó részét a balti tartományokban megártani, egy más részt a Fekete tenger több pontjain, s flottáit a tengerről úgy elfújták, mintha ott soha egy hajó sem lett volna. Nincs a Fekete tengeren pont, melyen az angol-franczia hadsereg egy éjen át meg nem jelenhetik. Oroszországnak ma e flották ellen nagyobb erőre van szüksége, mint az összes török hadsereg ellen. Ez elég előny kezdetnek, pedig aligha fognak ennél megállapodni. Még azon esetben is, ha a német hatalmak nem léptek volna fel a török birodalom biztosítóiul, úgy hiszszük, hogy a nyugati hatalmak maguk képesek lettek volna, Törökországot bármely területi csorbulástól Oroszország irányában otalmazni. De a német hatalmak biztosítóivá lettek a török épségnek, s előbb utóbb eljöend az idő, melyben kötelezettségeiket teljesíteniök kell. Ausztria már is megkezdő feladatát keleten teljesíteni. Csupán hatalma árnyékát vetette ki az illyr háromszögre, hogy ott minden felkelési kísérletek csirájokban elfojtassanak, pedig ezek szépen tenyésztek s szorgalmatosan öntözgették. De minthogy biztosítéka többet foglal magában, mint az illyr háromszöget, ennél fogva befolyása a háborúra csakhamar tovább fog terjedni keleten.Időről időre merülnek fel békehírek , de hasztalan keressük alaposságukat. Bizonyos, hogy Francziaországban a kimerülésnek vagy a háború megunásának semmi nyoma, hogy napról napra erélyesebb rendszabályok léptettetnek életbe annak folytatására. Ott nyilván úgy látják, hogy csak a háború kezdetén vannak. A britt nemzeti jellem szívóssága ismeretes, s mielőtt az orosz sorhajók lobogót nem cseréltek vagy tételöket el nem vesztették,Londonban alig lesznek a békére készek. Az oroszok győzelme még dühösebbé teendi a harczot s annál több harczost állít a síkra. Megveretésöknek pedig jelentékenyebbnek kell lenni, mint milyet egyhamar reájuk mérni lehet, mielőtt kemény elszántságuk oly áldozatokra szánja el magát, melyen a békének meg kellene vásároltatnia. Ilyen a jelen helyzet. — Londonból pedig írják, hogy a nép szava Kronstadt és Szebastopol mielőbbi megsemmisíttetését sürgei. Az Advertiser egy lépéssel tovább megy. E két áldozat nem elég. „Mit tehet végre is Napierd Így kiált fel; elfoglalhatja az Aland szigeteket, de legalább 8000-nyi helyőrségre lesz szüksége, hogy azokat megtarthassa ; a Dagoe és Oesel szigeteket is elfoglalhatja, Rigát és Révait bombázhatja; beveheti, habár roppant áldozattal, Kronstadt várműveit, a 27 orosz sorhajót szétrombolhatja, még a Néván is felúszhatik s a czár téli palotáját halomra lőheti;de vajjon fogja-e a czár ekkor is a békét ajánlani? Nem hanem vissza fog vonulni néhány műdre a tengerparttól s az orosz nemzeti büszkeség csak ekkor fogván igazán felsarkaltatni, az 1812-i játékot újra ismételni fogja. Szintúgy Szebasztopol elesése a Feketetengeren sem fogja aezárt békére hajtani. A szövetségesek kiűzhetik az oroszokat a fejedelemségekből, a Kaukázusontúli részt és Krimiát elfoglalhatják, azonban nincs módjuk e tartományokat megtartani. — Szóval, a szövetségesek bármennyi győzelmet vívnak is ki, mégis czéljukat el nem érhetik — kivéve, ha (mert Oroszország, úgymond az Advertiser, csak két ponton sebesíthető meg: e két ponton Anglia kötelességét teljesíti). Ha Angliának nincs elég bátorsága erre , úgy jobban tenné, ha mindjárt porba hullana a czár előtt. De mit mondana erre az angol nép ? Az angol népnek tehát szavát kell emelnie s kormányát oly eszközök megragadására kényszeríteni, melyek által egyedül lehet becsületteljes békét kivívni. Danai fejedelemség. Vidin, máj. 9. A mint a törökök Kis-Oláhországban előbbre s előbbre nyomultak, a lakosok mindenütt tömegekben vonultak eléjök s tartalék nélkül fejezék ki örömüket az ozmánok eljövetele felett, a görög keresztnek oly sokáig rajtok nehezedett súlyát és elviselhetlenségét panaszolván. Halim pasa az új török parancsnok ez iránt jelentést küldött Omer pasának, mi a szerdárt felette megörvendeztette. Halim pasa ápril 28-kan a törökökre nézve annyira kedvező maglavitii, gumiri és pojánai ütközetek után Bailestben átvevén a parancsnokságot, első gondja volt, megnyugtatni Kis-Oláhország súlyosan látogatott s költött rémképekkel ijesztgetett lakosait, egy proclamatio által, mely állítólag Dupuy franczia ezredes tollából folyt, s melyről azt mondja Halim pasa jelentése, hogy az a várt hatást a nyugtalanított kedélyekre megtette. Morza- Szaka és Obanból máj. 5-kén több küldöttség ment Halim pasa főhadiszállására s török helyőrséget kértek, melyet saját módjukból élelmezni készeknek nyilatkoztak. Jelenleg a törökök főhadiszállása Krajovában van . Karakaiból holnap jelentékeny török csapattest fog Izlasba menni, Szali pasát Nikápolynál az oroszoknak hadműködései ellen Turnunál támogatandó. Halim pasa említett proclamatiója így szól: „Kis-Oláhország lakóihoz ! Mi hozzátok jövünk, mint utalmazóitok, mint barátaitok. Ti már tapasztaltátok, mit várhattok az oroszoktól, ha hogy nekik, mitől Isten óvjon meg, sikerülne, földetek, személyeitek és vagyontok urává lenni. Az oroszok most ott túlerőnk elől visszahúzzák magukat. Minden ütközetben, melyet velünk vívtak, a rövidebbet húzták. Ti látjátok, hogy Isten velünk van. Századok óta birtokában vagyunk ez országnak, s mi jogaitokat, szabadságaitokat és vagyontokat háborulan hagytuk. Gondoljátok meg a különbséget, ha hogy az oroszok lennének uraitokká.“ „Ittlétünk rövid ideje sokáig fájdalmas emlékeikben fog élni. Javaitokat, jogaitokat és szabadságaitokat lábbal taposták, gabna- és szénakészleteiket felégették, marháitokat elhajtották, s amit fölemésztettek, azt nem fizették meg. Én minden alárendelt tiszteimnek szigorúan meghagytam, hogy mindazt, mit legénységünk számára átvesznek, készpénzzel fizessenek. A legkisebb kihágás , melyet embereim maguknak megengednének , szigorúan megbüntettetik. „Mi hozzátok jövünk mint barátok, mint utalmazóitok. Ki köztetek az oroszoknak, míg itt táboroztak , valamely szolgálatot tett, annak ezt megbocsátom; de ha valami hűtlenséget követ el ellenünk, úgy kétszeresen bűnhődik. Mindegyik közéletek bátran végezheti dolgait mint azelőtt. Én a háború szenvedéseit és nehézségeit lehető legkevesebbé akarom veletek éreztetni. Maradjatok nyugodtan. Mi háborút viselünk az oroszok ellen, nem ellenetek. A padisak igen jó indulattal viseltetik irántatok. Bailesti april 16—28. 1854. Halim, pasa, Ferik.“ Hadi mozgalmak Délkeleti csatatér. A legfontosb kérdés , mely most a dunai vonalon fenforog, az:vajjon Szilisztria birja-e magát tartani vagy nem? A bukaresti 6ki tudósítások azt mondják , hogy az oroszoknak végre sikerült a várat bezárni s a réslövést jó eredménynyel megkezdték, sőt már azt is hírlik, hogy a Medzsidie erősséget, melyet a törökök legújabban Szilisztria jobb védelmére építettek , az oroszok már bevették. Azt, hogy az orosz csapatok már bolgár földön is állást foglalnak a vár körül, s ezt a száraz részről is fenyegetik, több oldalról is bizonyosnak állítják ; azonban ezt okvetlen egy nagyobbszerű ütközetnek meg kellett volna előznie, akár átkelés akár az oroszoknak Rassova részéről előnyomulása folytán; miután pedig ilyesmiről semmi jelentés nem jött, a Szilisztria teljes bezárulása iránti hírt bátran a mesék országába utasíthatjuk; annál inkább, miután már több nap előtt jelentve volt, hogy a törököknek sikerült az oroszokat azon három dunai sziget közöl, melyekről a várat folyvást lőtték , kettőről elűzni. Még az orosz tisztek maguk is nagy méltánylattal szólnak azon hősiességről, melylyel a törökök e támadásaikat Szilisztria ellen ekkorig visszaverték; kétségkívül csak romhalmot fognak az oroszoknak átadni, ha csakugyan át fognák még adni. Különben az oroszoknak e vár elleni rendszabályaik komolysága mutatja ennek fontosságát. Erre nézve érdekes a „Pr. Wehrzig“ véleményét hallani, mely igy szól: „Ha Szilisztria elesik, úgy az egész dunai vonal, egész az ausztriai határig meg van nyerve s maga részéről legnagyobb fontosságú hasissá válik. Az egész jobb dunapart inkább vagy kevesbbé erős váraival paralyzáltatik; szállítások, átkelések s hídfők ekkor inkább az oroszok előmozdítására szolgálnak, valamint ekkorig gátlására szolgáltak, és Várnát és Sumlát ekkor mindenesetre könnyebben be lehetne venni, mintha Szilisztria egy török diversiónak kiindulási pontul szolgál. Ha Szilisztria ellentáll, úgy a dunai vonal és a Trajánsáncz még sokáig az orosz előőrsök vonala marad, s ha Omer pasa a csatát kikerüli, úgy még mindig nyugtalaníthat, mint Oltenitza és Csetalénál, mi minden eldöntést lehetlenné tesz s a szövetségeseknek sok időt hagy, jobb és észszerűbb állást foglalhatni, mint Gallipolinál.“ Ámde sumlai máj. 1-i levél szerint Omer pasa e vár körül öszpontosit is minden rendelkezésére álló erőt, úgy hogy azt nemcsak a bevételtől, de még a bezárulástól sem félthetni egyhamar. Az oroszok folyvást küldenek csapatokat a Dobrudzsába, úgy látszik, hogy e pont birtokát minden áron biztosítni akarják. A Dobrudzsa azonban igen egészségtelen álláspont, s csak a legnagyobb áldozatokkal tartható. Maga annak meghódítása az oroszoknak roppant emberáldozatba került, a kis ütközetekben pedig több mint 3000 embert vesztettek, ehez járul még a betegségek és megerőtetések folytán elhullottak száma. Most a dobrudzsai orosz csapatok közt még a rothasztó láz is mutatkozik, oly kor, mely 1829-ben egy hó alatt 100,000 emberből 6000-et ragadott el. A ,M e d. W o ch.s ch rift, levelezője az orosz dunai hadseregnél,következő leírást ad az ottani oroszok állapotáról : „Azon train, mely a Dobrudzsába követé a sereget, folyvást uj élelmezésért tér vissza, s százanként hozza a sebesülteket s ezrenkint az elromlott fegyvereket, ruhákat és hadszereket. Most épen várjuk a sebesülteket Karassából, melyek száma 500-ra megy; Braila, Galacz és Béniben . 000 beteg számára új kórházakat állítottunk, tehát összesen 7 van. Leirhatlanok a küzdelmek, melyekkel az orosz katonának azon tájon küzdenie kell ellenében egy soha nem nyugvó, ezerszeresen mozgó, vakmerő és halált megvető ellenségnek. De nem csak emberekben roppant a veszteség — 2600 sebesült hozatott ide-, mihez az eddigi arányok szerint lehet holtak és eltűntekben tenni 3000-et — de lovak, podgyász és lőszerben is iszonyú a veszteség. Kasztendzsénél 1000 ölnyi mocsáros téren 243 orosz és 71 ló veszett el, pedig ez a kisebb, ámbár legmakacsabb ütközetek egyike volt, melyben végre is az oroszoknak TÖDLEREJ ÉS IRODALOM Jeles iróiuk csarnoka. SZENCZI MOLNÁR ALBERT. Az irodalom évkönyvei rang és vallás különbsége nélkül, sőt még a nemzeti származat mellőzésével is, részrehajlatlan szigorral, hanem egyszersmind egyenlő méltánylással, emlékeznek mindazon munkásokról, kik az emberiség szellemi látkörét irataikkal szebbiték vagy tágiták, a szellemi mező egyes, végtelenig különféle részleteit mivelék,és virágzókká, gyümölcsözőkké tevék ; — s e tekintetben egyedüli mérv gyanánt semmi egyéb nem szolgálhat, mint az illetők szellemi hivatottságának foka s e hivatottság aránylata egy részről a kornak (melyre hatniok kell) miveltségi szükségeihez, másrészről az egyénnek (mely hatni akar) saját kiképződéséhez. Pázmán Péternél, kiről e rovat legutóbbi számában szólottunk volt, a lángelmű hivatottság ezen aránylatai óriási körvonalakban állanak a szemlélő elé, s ha körültekintünk az ő korszakának magyar tudósai között, a legméltóbb, kiről utána e helyt megemlékeznünk illik, mindenesetre Szenczi Molnár Albert. Nem áll szándékunkban párhuzamot vonni e két nagy magyar író között, habár a párhuzam sokképen indokolható volna is. Nemcsak kortársak valának ők, nemcsak ritka tudományos készültségük s eszmerendszereket átölelő elméjök által magasan kitűnők hazánk akkori tudósai közöl, nem csak mint egyházi — bár külön külön felekezetbeli — emberek, a hittani s vallási irodalom bajnokai, hanem egyszersmind, s ez a fő, oly írók mind aketten, kiknek munkái — hogy úgy mondjuk — vérébe mentek át illető híveiknek s ezeknél mind e napig megtarták eleven hatásukat. Nem lephet meg tehát bennünket, hogy már Teleki László grófnak a magyar nyelv ügyében írott munkája lapjain ezen korszakból a költő Zrinyi mellett Pázmán Péter és Molnár Albert közvetlenül egymás mellé állíttatnak mint oly irodalmi nagyságok, melyekre nemzetünk méltán büszke lehet, miután ők — nyelvmivelés tekintetében — több, és pedig miveltöbb európai nemzet felett nekünk elsőséget szereztek, habár fájdalom ezen elsőségtől a következő században nagyon is elestünk. *) És valamint Pázmán Péterben, az egyháza körül buzgólkodó nagy írón kívül, az országos állásánál fogva politikai ügyekben is résztvehetett hazafia, a honi tudományosság tettleges előmozdítóját kellett felmutatnunk ; szintúgy Molnár Albertnál nem csupán azon munkálatok említendők , miket papi hivatásánál fogva, hívei érdekében, teljesitett, de még sokkal inkább azok, melyeknek — illetve a nemzetnek nyelvben nyilvánuló szellemétől — kezdeményzőleg és messzeható erővel szentelte legnagyobb szorgalmát. Olvasóink kitalálják, hogy itt különösen latin-görög magyar és magyar-latin szótárát értjük,melynek utóbbi részét is megtoldá utóbb a göröggel, bővítvén egyszersmind a magyar szók halmazát. Ezen szótár még mai napig nélkülözhetlen kiegészítője minden magyar nyelvész könyvtárának , a mi — úgy hiszszük — becsének elegendő tanúsága. Néhány évvel e szótár megjelenése után (mely egy század múlva Beer által a német szavakkal megtoldva adatott ki) Molnár Albert — pártfogója,, a hesz fejedelem, Móricz költségén — latinul írt magyar nyelvtani kézikönyvét bocsátotta közre, s habár e téren már voltak is elődei *), habár ő maga nagyon ragaszkodik tárgyalásában az akkor zsinórmértékül szolgáló latin nyelvtanok módszeréhez, munkája mégis — valamint egy részről jó és értelmes kalauz lehetett a magyarul tanulni akaró idegen ajkuaknak — úgy más részről bővelkedik a nyelvi sajátságok találó kimutatásával s különösen a szófűzés tanában oly esetes észrevételekkel, melyek bizonyságot tesznek a szerző miveit ízléséről, s még inkább arról, hogy mélyen behatott a magyar nyelv szellemébe. De midőn Molnár Albert szép ízléséről, nyelvbeli felfogásáról teszünk említést, nem kell-e legelső helyen utalnunk a zsoltárokra, melyeket ő zengő magyar versekbe szedett s melyeket a magyar protestánsok még jelenleg is énekelnek egyházainkban? Egyszerű méltóság és erő, párulva természetes kellemmel, bámulatos változatossága versidomokban és mintegy önkényt éneklésre csábító hangzatosság jellemzik e zsoltárokat, melyek Molnár Albert nevét a késő utódoknál is elevenen emlékezetben, életben tárták fel. Zsoltárait különben franczia dallamok szerint szerkeszté s maga kótázta is; az ő idejétől kezdve ezen zsoltárok a szintén általa kijavított s két ízben kiadott Károlyi Gáspár-féle biblia állandó függelékét képezék. Nem soroljuk el ezúttal Molnár Albert számos munkáit, melyek nagyobbrészint latin hittani művek magyarításai; csak a Kavin után fordított „Keresztyén religióra és igaz hitre való tanítás“-át (ajánlva Bethlen Gábor fejedelemnek) akarjuk megemlíteni, melyben a magyarító teljesen kifejti velős prózáját, s mely mellett csak azon egy körülmény marad csodálandó, hogy míg a zsoltárok egészen átmentek a hívek életébe, ezen alapkönyve a helvét hitvallásnak — bár az inkább csak tudósabb olvasók számára készült — mégis ezeknek könyvtáraiból is lassan kint kiveszett, s újabban ki nem adatván, csaknem végképen feledékbe ment, feledékbe, mit már irály szempontjából sem érdemel. Vajha jobban, vagy általában forgatnák íróink a vallásnyitás lendítése folytán keletkezett magyar könyveket, gyönyörön és tanuláson felül még ügyességet is szereznének maguknak az igazán magyar írásra. Valóban, ha összehasonlítjuk Bornemisza Péter beszédeinek, Molnár Albert iratainak, mindenek felett pedig Pázmán Péter elmeszüleményeinek magyar prózáját mostani, még legjobb íróink prózájával is, kénytelenek vagyunk megvallani, hogy két század alatt prózánk rendkívül hanyatlott, gazdagulván ugyan idegenes kifejezésekben s fordulatokban, de megfogyván az eredetiekben. S várjon történik vala ez, ha íróink szorgosabban tanulmányozták volna elődeiket ? . . A magyar irálynak okvetlenül meg kell újulnia, újjá kell születnie, hogy 63 nemzeti jellegét egész épségében visszanyerve, új erővel és biztosan haladhasson elő azon pályán, mely minden mivelődő nemzet által szükségkép megfutandó. Molnár Albert műveinek tanulmányozása annál sikeresebb lehet s annál nagyobb érdekkel bir az által, hogy alig nevezhetünk kívüle más magyar írót, kinek élete viszonyaira vonatkozólag hitelesebb és bővebb adataink volnának, az iró életének és viszontagságainak ismerete pedig mindenkor legjobb kulcs, sokszor nélkülözhetlen kellék, — munkái teljes értéséhez. Az említett adatok fenmaradtát ugyan első kézből magának Molnárnak köszönhetni, ki rendszereteténél fogva minden levelet, verset vagy iratot (még a genfi és római menetjegyeket is), mi csak egy-egy nevezetesebb élményére emlékeztethető, gondosan összegyűjtött; legközelebb azonban gr. Kemény Józsefet illeti a nemzet hálája, ki Molnár Albertnek ezen memoires tárával egy díszes és gazdag albumban (mely a XVII-dik századbeli magyar tudós egyetemi borostyánfüzérét is magában foglalja) ajándékozd meg a magyar tudós társaság könyvtárát. Csodálkozhatunk is, hogy még tudósaink egyike sem fogott hozzá egy monographiához Molnár Albertról, mire oly bőven kínálkozik az anyag s mi — már a feljebb emlitett okból — annyival szükségesebb volna, mert a mit Bod Péter vázlatában *) vagy Pap Zsigmond életrajzában**) Molnár Albertről olvashatni, irodalomtörténeti tekintetben koránsem elegendő. Nem Toldy Ferencz volna-e hivatva, hogy ily becses monographiával mind saját érdemein mind irodalmi kincseinket öregbítse ? Különös érdeket nyer Molnár Albert élete még azon népmonda által is, mely tudósunk felől a miveletlenebb osztályban keletkezett s mely Molnárt—második Faust gyanánt — az ördöggel czimboráltatja*). Az uj Magyar Muzeum 4853—diki folyamában Szilágyi István egy románczot közlött, melynek toldalékos végversei ezen mondáról emlékeznek. Az értelmes olvasót mindenesetre jóval inkább érdeklendik Molnár Albert utazásai, hivatalkodása és összeköttetései a külföldön, levelezése tudósokkal és családjával, a szoros viszony, mely őt két fejedelemhez (Bethlen Gábor és a Hesz Móricz) kapcsold, a kortársak ítéletei felőle és munkáiról, de főkép magok ezen munkák, melyeknek azonban helyes megértése végett — miként feljebb említettük volt — okvetlenül szükségünk van egy avatottan készült monographiára. Molnár Albert munkáinak ugyan nagyobb része — t. i. szókönyve, nyelvtana és zsoltárai kivételével — nem annyira tárgyuknál, mint irályuknál fogva igényli az irodalombuvár, az iró figyelmét; hanem ez irályi szempont is oly jelentékkel bir, hogy azt hathatósan ajánlhatni a szólásmodorokban elidegenesedett mostani magyar íróknak tanulmányul, sőt helylyel közzel példányul is. Az ernyedetlen szorgalom, fáradni nem tudó munkásság s a férfias jellem követésre méltó példák gyanánt jelentkeznek Molnár Albert személyében, kit úgy a magyar protestánsok felekezete, mint egyszersmind összes irodalmunk joggal és büszkén számít nagyai közé. Greguss Ágost. *) Magyar Athenas. 1766. **) Erdélyi prédikátori tár. 1837. *) Ezen monda szerint Molnár Albert, külföldön létekor, annyira megszorult pénz dolgában, hogy magát juhászságra adá, végtére pedig annyira jutott, hogy: „Ördögtül is megcsalatván, Vérrel tett kézírást pénzért.“ Annyi való, hogy a tudós férfi sokat küzdött anyagi gondokkal. Találtatik a feljebb említett albumban Albert öcscsétől egy levél, melyben ez neki—maga is szűkén lévén — három forintot küld Németországba, s e kis összeget is kölcsönvett pénzből. *) A magyar nyelv előmozdításáról buzgó esdeklései gr. Teleki Lászlónak.“ Pesten. Trattner Mátyás betűivel. 1806.“ (Lásd a 36-ik §-t.) *)Igy Erdődi János (Sylvester), későbben pedig Molnár Gergely, kinek magyar nyelvtanát megjobbitva maga Molnár Albert is kiadta, a magáé előtt.