Pesti Napló, 1854. június (5. évfolyam, 1268-1290. szám)

1854-06-08 / 1273. szám

1854. ötödik évi folyam ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve : Pesten házhozhordva Évnegyedre 5 fz. — kr. p. Félévre 10 „ — ,, ,, S. havi előfizetés , mint a szfanonkint­­e 1 a d é e is megszűnt. Alap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyek­ tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő: m­i­nt az a 8-ik szám Szerkesitési Iroda: Urf­atoxs 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Félévre . * „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 kr­p hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgő kraj­­czárjéval számíttatik. A be­iktatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a Magán viták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár- jával számíttatik. — A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a Csütörtök, jan. Irán. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünnep utáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás ( a HAB&C) második fél évi folyamára Vidékre postán küldve, félévre julius 1-étől december végéig is írt. — Évnegyedre julius 1-től September végéig 5 írt. pp. Budapesten házhoz hordással, félévre 8 írt. — Évnegyedre 4 frt. pp. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­­hivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, m­int az a 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyó­ntéza szegletén-----Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó­ hivatala. Budapest, jun. 7 én. Midőn a cs. kir. Apostoli Felsége, legke­­gyelmesb Urunk kinyilatkoztatta, hogy a keleti bo­nyodalmak kérdésében egyedül .,népeinek ér­dekei“ által vezéreltetik, s a közbirodalom minden polgárai meggyőződhettek arról, hogy ez ér­dekek védelmére s a közbirodalom függetlenségé­nek s becsületének utalmára a Fejedelem trónjához méltó eszközökhöz fog nyúlni. Elemeztük minap a birodalmi népeknek kérdés­ben forgó érdekeit, s megmutattuk, hogy a keleti kérdés eldöntésétől függ az európai polgárisodás, s ezzel a közbirodalom szellemi, erkölcsi s anyagi jóllétének, s a fokonkénti korszerű politikai fejlőd­­hetés sorsa és jövendője. Csupán tudatlanságból vagy részakaratból szár­maznak minden oly insinuatiók, mintha a közbiro­dalmi cs. kir. cabinet e czél irányában csak egy cseppet is ingadoznék. Ezt mi határozottan állít­hatjuk. Elvekre nézve a keleti kérdés irányában az ausztriai kormány a nyugati hatalmakkal tökélete­sen egyetért, s azon tekintetekre nézve, melyek a Fejedelmet a német szövetséghez kötik, — a má­sik német nagyhatalommal, Poroszországgal, szo­ros e­gyetértés jött létre. E körülmények folytán semmi sem akadályozza többé Ausztriát, hogy eldöntő szerepében önállóan s függetlenül járjon el, mint ezt egy részről népei­nek a trónéval azonos érdekei, más részről Ausz­tria állása a német szövetséghez igénylik. Ezen érdekeket, mint az állam méltóságának, a társadalom boldogulhatásának, a birodalmi testvér­­fajok biztos és nyugodt nemzeti fejlődésének felté­teleit, a felséges Uralkodó Ház semmiféle külbefo­­lyásnak feláldozni nem fogja. A közbirodalom elég erős, s kormánya eléggé önálló és erélyes arra, hogy a jog és igazság védelmére kelvén, melléktekintetek nélkül vesse mérlegbe hatalmának súlyát. Azért is nagyon tévednek azon külföldi lapok, melyek az utóbbi legfelsőbb nyilt parancs által el­rendelt ujonczozást, seregszaporítást, s annak a bi­rodalom éjszak- és délkeleti határain összevonását részint puszta demonstratiónak, részint nem eléggé motiváltnak akarják keresztelni, s ez állításuk tá­mogatására majd az orosz seregek felállítását Ausz­tria szomszédságában törekesznek kétségbe hoz­ni, majd ismét azt hirlelik, mintha e felötlő orosz seregmozgalmakra nézve megnyugtató nyilatkoza­tok történtek volna az orosz követség részéről, s ennek folytán a jelen ujonczozás körül némi szünet vagy elhalasztás következett volna be. Valamint elvitatni többé nem lehet, hogy Ausz­tria szomszédságában Galliczia felől tetemes orosz haderők pontosulnak össze, úgy hamis azon hír, mintha e hadimozgalmak felől az ausztriai ka­­binethez megnyugtató nyilatkozatok érkeztek volna. Az ujonczozás birodalomszerte egész szigorral foly, mint azt a fővárosi rovatunkban olvasható félhivatalos értesítés tanúsítja. Ismét egy korszak vár a magyar nemzet­re, hagyományos nagy tulajdonainak kitünteté­sére. A keleti kérdés szoros kapcsolatban van fa­junk jövendő közbirodalmi állásával. A nemzet e­­szélyes magatartásától, érzelmeinek s képességeinek érvényesítésétől függ, hogy a faj számára, annak történeti hivatásához mért súlyát s tekintélyét újabb századokra kivivja. B­é­c­s, jud. 6. Azon tárgy, melynek minapi levelünk nagy részét szenteltük — a pénzügy — a helybeli sajtót is folyvást növekedő mértékben foglalkoztatja; a „Wanderer“ az e tárgyban keringő számtalan versiónak ma ismét egyikét emeli ki, mely­ csakugyan néhány nap óta közbeszéd tárgyává lett s ez az adó egy negyeddeli fölebb emel­tetése. Két pontban a nevezett lap velünk tökéletesen egyet­ért, először abban, hogy bizonyos adónemek fö­lebb emeltetése nem ajánlatos; másodszor, hogy a fö­­lebb emelés percentjeire nézve szintén több fokozat kí­vánatos. Az elsőre nézve példa gyanánt, úgy miként mi is tettük, a kereseti adót idézi, melynek fölebb emelte­tése, sem nem méltányos, sem nem hasznos; a korcs­­máros példa kereseti adóját egyebek közt a szobák szá­ma szerint is fizeti; helyes következtetés, hogy a kinek több vendégszobája van, az többet vesz be s igy több adót is fizethet, ha­­ a szobák teltek. Ha pedig az üz­let pang, ha a vendéglőterem üresen áll, akkor a nagy és kis korcsmáros közt csak az a különbség, hogy amazt nagyobb lakbér terheli, a­mi semmi esetre sem lehetne ok az adó fölebbemelhetésére , sőt inkább az ellenke­zőre. A­mi a percentek fokozatának hasznosságát illeti, erre szintén igen egyszerű példa szolgálhat bizonyításul. Tegyük fel, hogy a­kinek 700 frtnyi jövedelme van, most mindössze 12 frtnyi adót fizet; akinek pedig 2000 frt jövedelme van, 48 frtot fizet; az előbbinek 688 frt, az utóbbinak 1952 frt marad évenként, ha az adó mind a kettőre nézve 25 % fölébb emeltetik, az első 15, az utóbbi 60 frtot fizetne, amannak tehát évenként 685 frt, innennek 1940 frt maradna. Az előbbi összeggel, főkép családostul, csakugyan nehéz megélni, nem úgy az utóbbival, s nem világos-e, hogy az utóbbi alig érez­­né meg, ha az 1940 frt helyett évenként csak 1928 frt költeni valója marad, vagy a­mi ugyanaz, ha az adó reá nézve, nem 25 %-el, hanem 50 %-el fölebb emelte­tik , míg a szegényebb, ki minden krajczárt megérez, nagy könnyítést találna abban, ha 12 frt helyett ezen­túl nem 15 frtot, hanem péld. csak 13 frtot, azaz kö­­rülbelől csak 8 %-tel fizetne többet. A nyájas olvasó nem fogja rész néven venni, ha e kérdésekre annyiszor visszatérünk, hanem végre mégis a pénz a fődolog, pénz nélkül nemcsak nincs lakoda­lom , hanem háború s így győzelem sincs; pedig ha másrészről az igazságtalan ügynek kivívására van pénz, miért ne lenne ott, hol az anyagi erőt a jog és igazság érzete is gyámolítja. Az orosz békeajánlatok, miként halljuk, csakugyan megtörténtek, először Páris és Londonban, s aztán Bécs és Berlinben; lényegök abban állana, hogy az oroszok a dunai fejedelemségeket odahagyják, de a nyű­götő hatalmak is mind szárazföldi, mind tengeri hajóha­daikat visszahívják s a békét ez alapon helyreállítsák. Tehát folyvást a régi nóta ! Hat hónappal ezelőtt leg­alább a német hatalmaknál nyájabb fogadtatást találtak volna ilyféle ajánlatok, most ott sem akarják. A nyu­­gati hatalmak pedig egyenesen kinyilatkoztatják, hogy miután már egyszer hozzá­fogtak a háború­hoz , gyökeresen és alaposan akarják megtörni Orosz­ország túlhatalmát, nehogy ez­által néhány év múl­va az egészet ismét elejétől kezdeni kénytelenít­­tessenek. — Ez alatt az oroszok a „P. Napló“ bécsi levelezője iránt annyi szívességgel viseltetnek, hogy ennek múltkori állítását , miszerint az oroszok akárhol és akármikor jelentek meg a harertéren egymaguk, még mindenkor és mindenütt megverettek, — a legfé­nyesebben igazolják. Az ember elbámul, ha naponkint mindenünnen azt olvassa, hogy az oroszok ismét és ismét megverettek, s még azok is, kik az orosz túlzások­nak soha hitelt nem adtak, megvallani kénytelenek, hogy az orosz fegyvernek ily csekély sikert még sem mertek volna jósolni; az orosz vezérek sorban megbe­tegednek, a,közkatonák félig éhen, félig posványlázban halnak oda, hat hétig ostromolják Szilisztriát s még annak külerőditményeit is csak a ,Presse" sürgönyében vették be, ha pedig valóban bevették, 1800 emberélet árán vásárolták ezen aránylag oly csekély előnyt........... Csakugyan bámulatos ! Az ég úgy látszik, minden lépten nyomon cserben hagyja a szegényeket. Tegnap a fünfhausi nyári színkörben Berta, egykori budai kardalnoktól ,,Ein alter Deutschmeister“ czimü uj darab adatott s tetszéssel fogadtatott, tudva lévő do­log, hogy a Deutschmeister ezred csupa bécsi gyermek­ből áll , Így a bécsiek azt várták, hogy ez ezrednek példabeszédessé vált pajkossága és jókedvű­sége a da­rabban vissza fog tükröztetni, de ebben csalódtak , mi­ként Voltaire a szent római birodalomról kérdezte : pourquoi saint ? pourquoi romain ? a darabról azt le­hetne kérdezni, miért öreg ? miért Deutschmeister ? A­mit az „öreg Deutschmeister ” tesz, azt egy fiatal dra­­gonyos, vagy középkorú pattantyús szintén megtehette volna ; ama czím természetesen jobb ezégér, hanem a magyar egyszerűségében azt szokta mondani, a j­ó bor ezégér nélkül is elkél. London, jun. 2.­­ Ha valamely angol Sue napjainkban „londoni rejtelmek“ írására vetemednék, munkáját a „Downing Streeti“ titkok lelepzésével világhírűvé tehetné. Mert daczára a fenhiresztelt brit nyilvánosságnak s Clanki­­carde és Layard és mások interpellátióinak, a kormány oly ügyesen fonja és szövi eljárása szálait, hogy a kö­zönség előtt a főkérdések most is megfejtetlen állanak. Mi a kormány végczélja a keleti viszályban ? Komolyan s teljes rendszabálylyal akarja-e vinni a háborút, vagy törekvései utoljára is egy rothadt béke kötésére irá­­nyozzák, melyről majd fennen fogják kürtölni, hogy — mint a szomszéd államban a decemberi coup d’état a társadalmat — úgy ez Európát mentette meg? Vagy talán a coalitionális kabinetben hiányzik a coalitio, s mig az egyik töredék kardmarkolaton tartja kezét, a másik a béke olajágával inti ké­sedelemre a keleti ve­zéreket; deliberante Roma pedig Saguntum (értsd Tö­rökország) perit? Ki a kormány fél és negyedrész hivatalos közlönyeit olvassa, alig fog tudni kiigazodni, s legfittebb ez utóbbi véleménye szilárduland meg. Mit a kabinet egy kezével ad, a mással visszaveszi; mit a Chronicle mond , azt a Times tagadja, s a Times állításait viszont a Chronicle a kormány nevében defavoyálja. Pedig ország világ tudja, hogy a city-lap a miniszterek egyikétől meríti ihletését s igy tegnapi levelemben említett czikkét a várnai hadi tervről a közönség úgy fogadta, mint előleges lehűtését az izzó havezreményeknek. „Méltán kínos megdöbbenésre adna ez okot,— írja a Chronicle - - ha feltehető volna, hogy hivatalos forrásból származik. Azt hiszi talán e czikk írója, hogy míg az angol-franczia sereg Drina- K­ÁRPÁT­HI ZOLTÁN: Regény irta Jókai Mór­e. (Folytatás*) A kedves barátom -u­ram. Abellino ez unalmas bevezetés alatt azzal mulatta magát, hogy ujjával nagy betűket irkált ama gömbölyű asztalra, mire azt poros voltánál fogva igen alkalmas­nak találta. Maszlaczky tíz nagy lélekzetet vett a pipából s folytatá : — Kedves nagyságod; a dolog igy áll. Kedves nagy­ságod még jó fiatal korában méltóztatott elpazarolni atyai örökét........... — Ugyan ne kezdje hát Ádámnál Évánál! — Instálom! Én nem vagyok kedves nagyságának panegyristája, a­ki csak olyan dolgokat mondjon el, a­mik kedves nagyságának életében dicséretre méltók, sem pedig anekdoták gyűjteményének írója, a­mit há­tulról is lehet előre olvasni, hanem én ügyvéd vagyok, ki ha valamit előad, annak logikai összeállításban kell megtörténni. Azért semmire se felelje azt kedves nagy­ságod, ezt már tudom, ezt már nem akarom hallani. Recapituláljuk. Abellino kénytelen volt figyelmezni, nehogy olyasmit szalasszon el, a­mit még nem tud. — Miután saját vagyonát elvette kedves nagyságod, igen természetes óhajtással fordult nagybátyja s nagy­ságos Kárpáthy János ur felé, kinek félmilliót jövedel­mező birtoka szintén nagyságodra volt szállandó. Ezt nagyságod már gyermek korában tudta, mert midőn édes atyja meghalt, János ur már akkor is túl volt az ötven éven s oly életmód mellett, a milyet ő viselt, le­hetetlen volt attól tartani, hogy családot hagyjon maga után. Azonban az évek haladtak s a gazdag nagybátya még­sem akart meghalni, mi kedves nagyságodra nézve a körülmények nyomasztósága mellett majdan türhet­­lenné kezdett válni s kedves nagyságod nem vala rest a késedelmes halál siettetésére mindent elkövetni, a­mit alkalmasnak talált. Abellino indulatosan közbe akart vágni. — Csak ne szakítson félbe, rikácsola Maszlaczky úr, ez úgy van, a­hogy mondom, ezt a törvényszék előtt sem lehet eltagadni; koporsót küldött nagyságod nagy­*) Lásd P. N. 1272 számát, bátya nevenapjára, mire azt szinte halálosan megütötte a guta. No jól van ; tréfa volt, azt mondja nagyságod. Hanem a mi azután következett, az többé nem lett tréfa. Az öreg ur e fölötti boszujában megházasodott, s elvett egy nagyon rosz hírű családból való leányt. No, itt tessék megfogni a történetek csomóját, mert ezen­­ fordul meg minden. Nemde azért vette el e leányt, hogy nagyságod boszújára örököst hagyjon maga után. Ez világos. És épen ezért vett egy oly kétértelmű csa­ládból való leányt, hogy ez a föltétel annál valószínűbb legyen. Ő maga ekkor már hetven esztendős volt. És ime, a mitől félni lehetett, az kedves nagyságod vesz­tére megtörtént; a nő anya lett, s midőn kedves nagy­ságodnak kellett volna a megürült Kárpáthfalvi jó­szágba bevonulni, ugyanakkor egy kis fiúcskát keresz­teltek, a kastély templomában Kárpáthy Zoltánnak, a ki nagyságod boldog álmait a legelső sírásával, mely­­lyel a világra jött, semmivé tette. — Tovább már! — nyüzsgött Abellino nyughatat­­lanul. — Csak rendén. Nagyságod kegyetlenül meg volt csalva; a dolus malum világos; ez több mint csalárd­ság, ez stellionatus! Valakit törvényes örökétől ily nyilvánságos módon megfosztani. Hiszen vannak rá esetek a bibliában, meg a krónikákban, hogy hetven éves férfiaknak még fiaik születtek, de azok mind nem oly kicsapongó életmódot követtek, mint nagyságod urabátyja; tehát nem égre kiáltó-e ez? — Jól van, jól van. Mit ér, ha én helybenhagyom ? — Én csak logikai következtetésem elismerését kí­vántam. Kedves nagyságod meg volt csalva, semmivé téve; futott ügyvédekhez, törvénytudókhoz. Senki sem nyújtott biztatást. Ne tessék hinni, hogy azért, mintha nem tudtak volna, hanem mivel nagyon koc­káztatott vállalatnak tekintek oly ügyet megkezdeni, hol az al­­perös egy oly nagy befolyású, oly — érdemei szerint ő vagy nem ? az más kérdés — köztiszteletben álló férfi, mint az ifjú Kárpáthy örökös gyámatyja, gróf Szentir­­may úr, kinek e mellett még felszámithatlan gazdagsági források is állanak rendelkezésére, mig a felperesi ügy­véd, — megbocsát kedves nagyságod e kitételért, — a pör bevégeztéig még a költségeket is maga kénytelen fedezni, a mint cselekszem én már tizenkét esztendő óta. Itt megállt Maszlaczky úr, mintha időt akarna en­gedni a bárónak, hogy Ő szivességeérti hálaérzeteit sza­vakba foglalhassa; de a mi annak eszében sem volt, s igy folytatá tovább. — Végre hozzám vetődött kedves nagyságod e pa­naszával s én felvállaltam azt. Megvallom, nem az ígért összeg, mely úgy is nagyon bizonytalan, késztetett rá, mint inkább tulajdon szenvedélyem. Nekem szenvedé­lyem a szép per. És ez szép per fog lenni. Még csak ezután lesz az. A milyen egy században fordul elő egy. Uram egy szépen kiszám­ított, keresztül vitt ügy gyö­nyörűbb a legnagyobbszerű ütközetnél. Itt egy nyugodt combinatio, ott egy fortélyos csavarulat, majd egy dön­tő oklevél közbe hajított Brennus kardja, a psychologiai hálózat, mely az ellenfelet megkötözi, a figyelem fél­­revonása a veszélyes helyekről s élénk ostromlása a ta­lált gyöngéknek; az igazság meggyőző kiderítése ott, hol egy írott betű nincs, melyből kiindulni lehessen,— ezek az igazi ügyvéd eseményei; a ki ezekhez nem ért, a ki csak azt tudja, azt látja, a mi előtte van, a ki nem képes magát beleélni a pőrébe, s csak a tripartitumból puskázik, az maradjon a falujában tyúkprókátornak — És pedig ime ön is elveszti a pörömet! szólt köz­be Abellino, kit boszantani kezdett ez a felszított di­­csekvési tűz. — Csak lassan kedves nagyságos úr, azt még nem mondtam, hogy elveszitjük a pert. Megvertek, de le nem győztek bennünket. Visszavetettek, de el nem űztek. Az első kiindulási pont gyenge volt, másikat kell keres­nünk. Első vázlatunk az volt­ bebizonyítani, miszerint Kárpáthy Zoltán nem lehet Kárpáthy János fia. Itt két dolog volt kiderítendő : az egyik néhai Kárpáthy Jánost illeti, a másik meghalt nejét. Az első pontra számtalan bizonyítványunk van és azok kielégítők. Az az előnyük van, hogy a fővádlottak meghaltak és nem védhetik magukat többé. Megeskettük Kárpáthy János orvosait, egykori czimboráit, a paraszt leányokat, kiket udvaránál tartott. E részben több bizonyítványunk van az elégnél. — Remény­em, hogy ez a per nem igen fog nyom­tatásban napvilágot látni, szólt Abellino kaczagva, ki­nek e perezben is leginkább a helyzetek frivolitása tűnt fel. — Nem is arra való. Az ilyen titkok csak azért idéz­tetnek elő, hogy az igazságot segítsenek kideríteni s miután megtevők szolgálataikat, ismét az örök hallga­tásnak adatnak által. Senki sem tekint azokba, mint csupán olyan emberek, kiket esküvés kötelez a hallot­takból semmit ki nem mondani. A közönségre nézve mind­ez mély titok marad. — De a végeredmény ? ez még­sem maradhat titok. — Igen. Átlátandj a kedves nagyság, ha végig hall­gat, miszerint én tudom, mit cselekszem. A néhai Kár­páthy Jánost érdeklő ponton kívül még egy másik is volt, a­mit fel kelle derítenünk, Kárpáthy Jánosné, né­hai Mayer Fanny föltételezett hűtlensége. És ez volt a fő pont, ez volt az Achilles-sark. A meghalt úrnőre sen­ki sem bírt semmi gyanút okozó tényt felhozni. A vila szemei előtt feddhetlen életet élt. Mi iparkodtunk gya­núinknak családja hírnevében alapot keresni; felhoz­tunk égre kiáltó dolgokat, mik a Mayerék házánál tör­téntek, nénjei életmódját, piaczi hírré vált botrányokat, mindezeket megc­áfoló ellenfelünk azon egyszerű tény­nyel, miszerint Mayer Fanny gyermek­ évei óta idegen háznál neveltetett rokonai romlott körétől távol, szigorú erényes emberek között. Csupán egy szalmaszálunk volt még, a mihez ragaszkodnunk lehete: azon eset, a mi egykor méltóságod és Mayer Fanny között történt. — Uram ! kiálta felkelve helyéből Abellino, a fel­háborodás teljes indulatosságával. — Ne tessék indulatba jönni, kedves nagyságos úr. Én tudom, hogy erről kedves nagyságod nem örömest hall beszélni. Egy nő által megcsalatni. Ez olyan kényes dolog, a­mire senki sem szívesen emlékezik. Megenge­dem. Azonban nekünk szükségünk volt erre a perben. Ha bebizonyíthattuk azt, hogy Mayer Fanny egykor el­fogadta nagyságod ajánlatát, mely őt nem igen törvé­nyes állással kínálta meg, akkor megsemmisítik annak erkölcsi értékét. És az öreg Mayerné már kész is volt rá, hogy ez alkudozások folyama iránt tanúskodjék. Csodálkozni méltóztatik. Oh ez az asszonyság, a­ki ké­pes volt eladni leányát, eladja az unokáját is, kivált miután ez mit sem akar róla tudni. Az ígért jutásmért letette volna az esküt, melyre szükségünk volt. — Ön igazán ördöngös egy fiú, Maszlaczky. — Dehogy vagyok az, kedves nagyságos úr. Egész számításom dugába dőlt egy igen egyszerű körülmény miatt: a tekintetes királyi tábla megtagadta Mayernétől az esküt: juramentum contra pudicitiam ! Abellino a boszú és csalatkozás keservével sohas­­ta fel. — E szerint perünknek vége van. — De nincs ! . hiáb­a felugorva élénken a fiskális, mint egy kis bodzabélbáb. Épen most jövünk az igazi útra. Tizenkét évig kutattam,­­fürkésztem e perben, családok mélységes titkait lestem el, elvetett szavalat hordtam rakásra, s itthon összeállítottam azokat, és most, midőn ellenfeleink azt gondolják, hogy levertek bennünket, épen most kerülünk felül, s a midőn ők bennünket megc­áfolni iparkodva, regényes nimbussal vették körül Kárpáthynét, épen az által adták kezembe a kulcsot, melylyel én e rejtély zárait fel fogom nyitni. Az ügyvéd arczának ragyogásán látszott, mennyire meg van elégedve dialectikájával önmagában. (Folytatása köv.) 130—1273

Next