Pesti Napló, 1854. június (5. évfolyam, 1268-1290. szám)

1854-06-23 / 1285. szám

1854. ötfldül­éri folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva. Félévre Évnegyedre 5 fr. — kr. p. 1él évre . • Félévre 10 „ — „ „­­ A havi előfizetés, mint * , évnegyedre 4 „ „ svámonkint­ eledé* 1* 1 Egyhónapra 1 fr. 30 kr p­­megszünt. A lap politikai tartalméit illeti minden költés a SZERKESZTŐ-HIV­AT­ALHOZ anyagi ügyek­ tárgyait pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő: m­i­nteza 8-ik síim.'­­ 143—1285 Szerkesztési Iroda: Cii­arozs 8. sz. Bérmentetlen levelek csupén rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt hra­téból petit-sora 4 pgc kraj­­ozérjéval számíttatik. A he­­lytatési s 10 pengő kruyl külön bélyegdl] előre lefize­tendő a Magénviték öt ha­sábos sora 5 pengő krajozér- jával számíttatik. — A fölvé­teli dlj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a Péntek, jan. 23 án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. R­egjelen a PUSH NAPLÓ — hétfőt és inne­nténs napokat kivéve — jelen­évnyi alakjéban, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás A WEST'S MAW&e második fél évi folyamára Vidékre postán küldve, félévre julius 1-étől december végéig 10 írt. — Évnegyedre julius 1-től September végéig 5 írt. pp. Budapesten házhoz hordással, félévre 4 írt. — Évnegyedre 4 írt. pp. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­­hivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, Őri utcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyó­utcza szegletén-----Az előfizetési levelek bérmentve kalandók. Pesti Napló kiadó­hivatala, Paris , jun. 17. 10 Bámulni fog ön, hogy először is Párisban tűznek ki híjt a drámaírók erkölcsösségére. Az akadémia választ­mányának határozatait illető tudósítás, St. B­e­n­é­e csi­nos tollából a „Moniteur“ által közzététetett. Ezen vá­lasztmány a jó drámai munkákra kitűzött pályadíjak ki­osztásánál oly rendkívüli szigorral jár el, hogy a múlt évben a sok munkálatok közöl alig bocsátott tizenné­gyet a pályázásra. A dolognak megvan mind komoly, mind satiricus oldala, mert megvesztegetik a talentumot erélyes tagjártatásra, mi némelynek nehezen eshetik. És még­is Francziaországban megkísérlik a pénz vará­zsa s pályadijak kitűzése által az önhaszon-keresetet magához édesgetni s az elesett drámát prostitutiójától megmenteni.Halljuk azonban St. Beuve saját szavait: „Valóban nem elegendő arra, hogy az észtehetség erköl­csösségé­nek hirére s megjutalmazására igény formáltas­­sék, ha a költő többé kevésbbé élénk vagy merész jelene­tek előállítása után sikamlós háttérre gondol, s nem tu­dom, miféle motívumokat vagy leczkéző szónoklatokat told hozzá, ép úgy, mint a mese végén szoktuk az erkölcsi tanulságot hozzáadni. Azon erkölcsösség, mely oly ké­sőn, s mintegy csak az Hiedelem végett jelentkezik, senkit sem ingerel, a közönségét nem ragadja meg, s a szerzők az itélőbirákról az együgyüség igen nagy fokát tették föl, ha lehetségesnek tartották, hogy magukat az ily moral által a cselekvény bevégezte után el­engeden­­dik ámuttatni.“ Még jellemzőbb azon ellenvetés, midőn St. Beuve a drámaszerzőknek szemökre lobbantja, hogy „a bűn rajzolásában igenis kitüntették magukat, s azt igen csábítónak álliták elő.“ Annyi bizonyos, hogy a franczia társadalomnak alapos oka van ily hathatós eszközökhöz nyúlni, mert a dráma a népnek leg­­hathatósb művelődési eszköze, mely a szó és előadás hatalma által egyedül képes egy mélyen sü­­lyedt népet fölemelni, bele magasabb erkölcsösséget csepegtetni, nyelvét, erkölcseit nemesítni, sőt még a szellem irányát is a későbbi századokra előre kijelölheti. Minden századok drámairól fölött áll Shakespeare, nagy az emberi szív , minden szenvedélyek ismeretében, nagy, mint senki sem előtte sem utána, nagy és nemes, gonosz és kis jellemek rajzolásában , de legnagyobb abban, hogy a halhatatlan brit minden drámáin keresz­tül a világrendben­ erkölcsi hatalom kérlelhetetlen b­ír­ó­i hi­v­at­a­l­a lángvonások­kal tűnik elő. A Francziaországban legújabb időben támadt romanti­ai iskola, Hugo Victor, Dumas, George Sand, Sue és számos tanítványaiknak munkái az úgy­nevezett irányregények a társaság erkölcsi irányára, természetesen az ízlésre is sokkal határozottabb befolyást gyakoroltak, semhogy a mostani drámaírók azoktól érin­tetlenül maradtak volna. Ezen iskola volt az, mely szaka­datlanul törekedett a divatos ízlésnek hódolni, csakhogy tessék, hogy elismerésre találjon, s ép ezért a hatás csak múlékony volt; ezen romantika semmit sem épít­hetett, csak alááshatott. Örökre sajnálatra méltó dolog, hogy oly sok dicső tehetség erre pazarló erejét, hogy aztán a beteges képzelődés­ szülte torzképek által, a divatos társaság szellemi irányára s ízlésére oly vészt­­hozólag hathasson. És épen ezért a dráma, classicus előképek szerint alakítva, s az igazság fényétől éltetve, egyedül képes a társaságnak, sőt a századnak is mara­dandó típust kölcsönözni; mert az ily dráma nem für­kész a kor erkölcsi iránya után, hogy azt szolgájává tegye, sőt inkább azon törekszik, hogy kivizsgálja az emberi szív mélységét, hogy az embert minden viszonyai között úgy állítsa elő, a milyen minden­kor volt, a lélek mozgalmait minden befolyásoktól menten rajzolja, és így minden közreműködő jelle­mek bevégzett előállítása után, melyek e vagy ama századnak tulajdonai valának, az igazságot, emberi tevékenységet, minden fény- és árnyoldalaival, teljes drámai hatással, a közönség lelke elé vezesse. Ez az épen, mit a magasabb népművelésnél szem előtt kell tartanunk, hogy t. 1. csak egy drámai költő, ha t. 1. e nevet megérdemli, bir azon hatalommal s ön­állósággal, hogy népébe minden viszonyok közt, ha t. i. annak geniusát lelkében jól felfogta, mara­dandó erkölcsi irányt, csepegtethet. Mit akarnak itt azonban a regények csodás készületeikkel a hatásva­dászatra, rég elhunyt nemzedékek históriai árnyvonala­­zásaival, melyek aztán, divatos kiáltó színekkel befest­ve divatos dialecticával, az Ízlés épen uralkodó metsz­­mintája (diablone) szerint, mint valamely tánczbáb-bódé hadonászai tagjaikat jártatják s ide oda szédelegnek, sziv és lélek, élet és friseség nélkül, és ezt történeti regények­nek nevezik. Mit mondjak az úgynevezett irány-regékről, melyek közöl oly sokat olvastam; itt még az árnyvona­lak is hiányzanak, de annál undorítóbb torzképek lép­nek azoknak helyére, mint az úgynevezett esprit moderne megtestesült hősei, beteges társadalmunk egész valója, nem úgy , mint az létezik, a mint az ör­vény mólón csoportosul, hanem megdicsőitve, szivár­­vány-színekkel feldiszitve, mint korunk apotheosisa tű­nik föl. Ezen romantikusok közül nekem Paul de K­o­c­k még legjobban tetszik; ő leghívebb, legőszin­­tébb rajzolója a páriáinak, általában a francziának; ő ép oly jól ismeri a párisi fűszerárusok és kis világ szokásait és erkölcseit , valamint a St. Germain, külvárosban s a magas salonokban divatozókat is; ő minden állapotot oly hűn, oly ép humorral ecsetel, hogy neki sikamlósságát könnyen megbocsátjuk, mert e mellett moráljával nem szükség oly szigorúan bánnunk; ő csak honosai erkölcseit, szokásait rajzolja, hiven, minden kendőzés nélkül, s legalább nem csinál erényt belőlök, mint Hugo Victor cohorsai. Emlékszem, misze­rint egykor egy igen szellemdús ítész Hugo Victor isko­láját, tehát a mostani franczia romantikát, következőleg jellemezte: „Valahányszor egyet olvastam ezen regények közöl, mindannyiszor több napon át boszorkánynyomást (le cauchemar) éreztem; ekkor mindjárt Paul de Kock munkáját vettem kezembe, s azonnal könnyebbséget éreztem. S látja ön, t. szerkesztő úr ! én épen igy jár­tam , s ezért könnyen fel fogja ön fogni, miért vagyok hajlandó a divatos franczia regény-irodalomról ily ked­vezőtlenül szólani; nem azért írtam oly sokat levelem­ben , hogy a drámának, mint legsikeresebb eszköznek a magasabb népművelődésre, előnyét megmutassam, hanem hogy boszankodá­­somat is kifejezzem a fölött, mely mindannyiszor meglep engemet, valahányszor ifjabb magyar re­gényirodalmunk valamely új terményét kezembe ve­szem s azt kell tapasztalnom , hogy ezen emberek minden tehetségeiket franczia biabloncokon koptatják el, a­helyett hogy, mint Eszter szerzője, an­gol előképek után törekednének; azt hiszik, hogy a valódi franczia szellemet csak a regényirodalomban lehet föl­találni. Oh pedig, mennyire nem igaz ez! gSaombathely, jun. 14. Ezelőtt 20 évvel képzelni sem bátorkodónk, hogy Szombathely szőlőhegyéről, mely nagyobbadán kelet­délnek fekszik, földje igen csekély márgával, némely helyen kevés homokkal vegyes agyag, valaha mint ér­dekes irányadóról lehessen szót emelni. S pedig dicsé­ret a jó igyekezetüek szorgalmának, hitünk ellenére itt a legézszerűbb kezelés példányával találkozhatni. Nem érintve ama fényűz­ést, mely által egyes polgá­rok birtoka a legtulságosb igényűek ábrándjait is túl­szárnyalja a versenyezve szaporodó kerti szőlők alaku­lása által, nem a több helyt szemlélhető ritka példány­­szerű nemesített gyümölcsösöket, mert ki az idéztem tájban itt megfordult, a mind megannyi bozót s vadta­nyákból készült tündéries átváltozást úgy sem hihetné. De Czwitkovics K. ur gyönyörű pinczelakának ismertetésével sem akarhatjuk az olvasót untatni, no­ha Itt a legnagyobb ízlés, mondhatnék, pazarfényű gazdag flóra­gyűjtemény, a legsikerültebb rokokó nyug­helyek nemcsak a vidékbeliek és átvonulókra hatnak ingerrel; de mi tagadás, mi nekünk helybelieknek, ha a szende természetet az emelkedő iparral egyesülve szemlélni akarjuk, a legszívélyebb magyar testvérek kö­rében ritka becsű fogadtatással találkozhatni, sokra be­csült élvezet. De hiszen fényűzés, szebbnél szebb gyü­mölcskertek, fesztelen magyar barátság, bár az előbbi­nél gyérültebben, még egyebütt is csak feltalálhatók. Ezeket tehát mellőzve, szíveskedjék a t. olvasó ben­nünket S­allner Ferencz úr szőlejébe kisérni, hol nem láthatni fényűzést, egyedül a haszonnal párosult ész­szerű kezelést, szőlőtenyésztésünk messze ágazó ké­­pezdéjét. Megdönthetlen elv, miszerint a nagy természet al­kotója kezdetben minden szerves lénynek kitűzte, meg­rendelte volt saját hazáját, így mivel e mindenség bölcs rendezője ok és czél nélkül mit sem alkothatott, két­ségkívül hegynek s völgynek, televényes és agyagos földnemnek, úgy­szintén ezek vegyületeire bizonyos osz­tályokat tűzött volt ki, fenhagyva mindemellett a töké­­lyes büléssel fénylő emberi észnek kutatgatás és észle­letre a legtágabb tért Szerencsés kor, boldog vidék, mely ily gazdag szak­­ismeretű vezetőkkel kérkedhetik. Nálunk, mint közö­sen tudjuk, annak helyén a legtöbb haszonnal kecseg­tető szőlészet körüli józan tanácsok többnyire meddők maradtak ; mert úgy mondanak a haladni röstek : Som­lé, Hegyalja, Ruszt stb. stb. helyeken , m­ig minden ki­tűnő munkásság nélkül is a legjobb bort szűrhetni, ad­dig X. Y. Z. stb. tájakon hasztalan minden kényszerí­tés; a természetet erőtetni költséges , haszontalan vál­lalat. — Ezen igen nagyszámú légió alaposnak látszó achillesének szétvá­lasztása végett állapodjunk meg Stallner úrnal. E ritka szenvedélyű értelmes kereskedő mintegy 16 éve összevásárolt a helybeli hegyen részint több részlet­ szőlőt, részint oly földet, melyet többnyire ugaroltak s néha tengeri alá használónak. S legott Euro­pa minden tájinak legjelesb bortermő fajtáit megszerez­vén, a rab vallatásra használhatandott bort érlelte hely­beli szőlőtőke egy részét kiirtatván, a földnek közel kétlábnyi felforgatása után, a híres franczia, rajnai s néhány jelesb honbelivel tarkítva földjét, beültette. Ezt a meghagyott ősivel egyenlő szorgos munkával ke­zelte. De mig a régi szombathelyi fajták, melyek nagy quodlibetet tevének, szorosan ragaszkodónak az elő­dökhöz, addig az újabb ültetvények után, melyekről megjegyezhetni, hogy az ültetés sorban , kellő tá­volban , a napsugaraknak és levegő­folyamnak sza­bad it készíttetvén, teljesíttetett, a szőlőfajokhoz alkalmazott igen gondos metszés, háromszori kapá­lás után oly minőségű borral jan az észszerű munka jutalmazva, melynek mását legkedvezőbb fekvésű és szőlő­tenyészetre legalkalmasb földü hegyeinken csak ritkán találhatni. A szőlő­telep tisztántartása­ és pontos kezelésének tulajdonítható , hogy ugyanazon egy szőlőfajok Stali­­nernál két héttel is előbb élnek s tovább tarthatók, mint a helybeli hason­fekvésü birtokosoknak más kezelés alatti szőlejök. S csak is innét magyarázhatni meg , hogy 1846 és 48-diki évben a válogatva szedett riz­­ling, burgundiai, oporto, tramina és némely chasselas félékből szűrt bornak akéját 25 pf. és boutellie­ kint 40 porral kapva kapták, s keresve keresték, mig a kö­zönséges szombathelyi termés legfelebb 3­4 pf. kelt. S. . . . ar tehát megmutatta, hogy a természetet erő­tetni lehet, s hogy a szőlő­fajtákat földünk milyenségé­hez alkalmazva kell megválogatni; s igy munkánk sok­szoros jutalmára számolhatunk. Mi igen­is meg vagyunk győződve, hogy nem minden föld alkalmas mindenre, de a nyílt tapasztalat után egyszersmind nem lehet meg nem vallanunk, hogy a kö­zönségesen ismert régi kezelést, ha egy észszerűbbel fogjuk fölcserélni, borászatunk ügyében egy fényes jö­vőre még joggal számolhatni. Az érdekeltem bor­ár után a termény minősége felől mit sem kétkedhetvén, nagyon kívánatos , miszerint S. úr szőlészetünk érdeké­ben szíveskedjék összes eljárását, főleg pinczekezelési rendszerét napfényre hozni. — E téren őt mindenesetre a tények emberének, tekintélynek tarthatni, ki megmu­tatta, hogy a természet fukarságát okszerű segédeskedés mellett nagy sikerrel pótolhatni. Ezt S. úrtól annyival biztosban reméljük , mivel kezeléséből titkot nem tesz, s közlékenysége, mennyire jelen túlterhelt hivatalos köre nem gátolj­a, igen is szívélyes. Városunk szőlő­­kertjeinek részint ujakk­ali ültetését, részint a régi rész­­hoz legmakacsabbul ragaszkodók birtokainak tarkitását főleg S. urnak köszönhetni. Mi azonban Stallner urnak a szőlészet körüli érde­meit koránsem a felhozottakban helyezzük , szerintünk, legnagyobb hasznot áraszt el szőlőtöveinek igen mérsé­kelt áru terjesztésével. Elmondhatjuk , hogy szaporít­­mánya által új korszakot idéz elő a szőlészet terén. Évek óta a hon minden részéből legnagyobb megrendülések és szállítványokkal tanúskodik a szőlészet értelmesb osztályának közönsége költséges táradalmit méltányolni. S. . . . ur szőlejében e végből legnagyobb tarkaság szemlélhető , kinél honi és külföldi legnevesb csemege és borfajták, kora és későbbi érésüek iránt rendelkez­hetni. Az ár igen jutányos, s hisszük, a lélekismere­­tes pontosság sem hiányzik. Szőlészetünk emelkedése iránt érdekkel viseltető honfiaink kedvéért legy,n sza­bad megjegyeznünk , hogy a múlt kikelettel a hon minden részéből, név szerint, P­estről, sőt Horvátország­ból, Erdélyből is számos megrendelések történtek. A KÁRPÁT III ZOLTÁN. Regény Irta Jókai Mór. IV. Egy philosoph nő. (Folytatás*) A tanácsos remekelt e pillanatban. Arczán egyetlen varázsa, egyetlen futó kifejezése sem jelent meg a meglepetésnek, a boszuságnak, a bá­mulatnak s egyéb rögtöni indulatoknak, mikre ez aján­lat b­zvást feljogosíthatta. Oly derült arczczal fogadó azt, mintha hetekkel elébb értesülve lett volna felőle s azt minden oldalról tanulmányozhatta volna. Nem mohón, de határozottan nyujtá kezét az ügy­­v­édnek, a legőszintébb érzelem reszketeg hangján szólva : — Szivemből szólt ön, — s azután mintha nem bir­­na az érzések túlságos rohamával, elfordult az ablak felé, hosszasan kinézett rajta, majd ismét az ügyvédhez lépett s némán végig szorongata annak vékony karjait, legbensőbb egyetértése jeléül. Maszlaczky szemei ragyogtak, mint ki egy kedvező ítélet fölolvasását hallgatja. Fölöslegesnek tartá e kife­­jezésteljes néma szünetet kérdezősködésekkel zavarni, csak öltönyét egyengeté magán helyre s diadalmasan emelé fel fejét; büszkesége vonásai közé az obuigát sze­rénység atyafiságos kifejezéseit törekedve vegyitni. — Sokszor gondolkoztam felőle, kezdé végre a ta­nácsos úr a szót: minő sors fog várni egyetlen leá­nyomra ? lesz-e, a ki őt tudja szeretni, a­hogy megér­demli ? Talál-e férjet, ki őt megérdemelje ? A mai fia­talság léha tartaléktalan magaviselete méltán aggodal­makkal tölti el egy a jövendőkbe tekintő atya szivét, őszintén kell megvallanom, hogy e gondjaim közepett sokszor feltűnt előttem egy derék férfiú képe, s elgon­d) Lásd P. N. 1284. számát. dolám, hogy él az én ismerőim között egy komoly, érett eszű és szivű szilárd jellemű férfi, kiben tökéle­tesen meg tudnék nyugodni, kinek bátor, erélyes tulaj­donai mellett boldognak láthatnám Vilmámat ... és ez az kedves Maszlaczkym. . . . — Oh kérem, vágott közbe Maszlaczky úr, ki ros­kadozni kezdett a reá halmozott magasztalások terhe alatt. . — De mindannyiszor le kellett mondanom e gondo­latról, folytató a tanácsos úr. Mint remélhettem volna még azt, hogy ön, ki előtt még egy oly ragyogó pálya áll, ki sokkal magasabb összeköttetéseket remélhet, az én szerény családomra engedje vonatni figyelmét. . . . — Sőt inkább, sietett belekapni Maszlaczky úr, nincs magasabb czélja törekvéseimnek , s nem ismerek oly fényes összeköttetést, melynek elsőbbséget adnék e felett s bárminő előremenetelt tartson is fenn számomra a sors, mindenkor büszke leendők azon lépésemre, mely által egy Kőcserepy kisasszony kezét megnyerhetém­, egy oly család tagjáét, melynek hölgyei példaképei az erénynek és házias szendeségnek. — Én pedig mondhatom, hogy annál nagyobb öröm­mel nem lephetett volna meg a sors, mint a minőt ked­ves barátom ajánlata okozott. így, de csak igy elfoga­dom ennek egész tervét a Karpathy uradalom iránt. • Hisz ön tulajdona leend az, s az egész Vilmám kezével annak férjére szálland. De büszke szívvel mondhatom uram, hogy az egész Karpathy uradalomban nincs olyan kincs, mely e kézzel fölérjen. — Óh tudom,jól tar­om azt; én fel tudom fogni bol­dogságom nagyságát. Bizonyára meg fogom én mutatni, hogy bárha nem vagyok is azon holdvilágképű sihede­­rek korából, kik ifjú éveiket henye piperőczködésben tékozolják el, kik hősök a kávéházakban és más go­noszabb helyeken; de azért egy nőt igazán, valóban tu­dok boldogítani ősz hajszálaim daczára. Az az, hogy ősz hajszálaim biz én nekem még nincsenek, harminczon túl vagyok; ez csak úgy szólás- forma nálam az ősz hajszálakról. Már ifjoncz koromban vénnek neveztek, komolyságom miatt. — Épen össze fogtok illeni; ő is ily komoly. Maszlaczky úr tegeztetni hallván magát, a tanácsos ur által, annyira el len ragadtatva, hogy megcsókoló a tisztes ur kezét, a mi, tekintve a helyzet ünnepélyessé­gét, igen érzékeny és megragadó jelenet lehetett. A tanácsos ur ezzel karjára fűzte a derék kérőt s okosan értésére adott néhány tudnivaló dolgot. — Vilma leányom most tizenhárom éves. Láthatja ön, hogy még nem férjhez menetelre való. — Oh kérem, néhány év nem tesz rám nézve kü­lönbséget, én kész vagyok várni akárhány évig. — Ő addig is nem nevelési rendszere alatt marad. Evelinenek mindenben rendszerei vannak. — Oh és mily csodás rendszerek, sietett tédítani Maszlaczky. — Eveline saját nézetei szerint neveli gyermekünket s én kénytelen vagyok elismerni, hogy nézetei helye­sek. Hijába, bizonyos dolgokban a nőknek csalhatlan tapintatuk szokott lenni, közügyekben merek ítéletemre valamit adni, de a mi a gyermek-nevelést illeti, már ebben nem előtt meg kell hajolnom. A nagyságos úr egészen el látszott felejteni, misze­rint pályáját a gyermek-nevelésen kezdé. — Ki ne hajolna meg ő előtte ! Kiáb­a fel fanaticus elragadtatással Maszlaczky úr, a női tökélyek, a hölgy­ erények, az asszonyi bölcseség mintaképe előtt. Való­ban azon gondolat mellett , hogy ő anyjához hasonló leend, szépségben úgy, mint erényekben, képes vagyok nem két, nem három, de tizenöt évig is elvárakozni. .... azaz hogy —­­nem végezte be az ügyvéd úr a phrasist, a tizenöt évet még­is nagyon megsokalta.) — Azaz hogy, — véve át a szót a tanácsos úr, — valami határidőt mégis kellene szabnunk; különben igen határozatlan reményeket költünk egymásban, s azt tudhatja kedves Maszlaczkym, hogy én nem kevésbé sietek önt leányom számára biztosítani. Maszlaczky úr úgy érzé magát, mintha mézzel ke­­negetnék. — Teszem föl mondjuk azt, hogy meg fog történni ez a házasság fél év múlva, azon nap után, melyen Kar­pathy Béla kedvező végítéletet kap perében. Lássa ön, ebben mindnyájunk érdekei össze lesznek kapcsolva. Maszlaczky furcsán vakarta az orrát erre az ajánlatra. Az jutott eszébe, hogy hiszen ő végítélet nélkül akarja Zoltántól megnyerni a Karpathy birtokot s akkor az ehez kötött alkuból könnyen kijátszatás támad. Nemes mosolygással monda : — Tegyük fel még határozottabban. Legyen a bol­dog határidő félév azon nap után, melyben a Kőcserepy család a Karpathfalvi uradalomba beigtattatik. E ravasz tételnél ismét azon diadalmas villogás szik­ráit hányták szemei, melyeket nem birt eltitkolni, mi­dőn valamely ügyes fordulatot adott a dolognak. — Oh én nem akarom oly messze tenni a határidőt. Sőt mentül közelebb kedves barátom, kedves Maszlacz­kym, — tiltakozók Kőcserepy úr nemes vetélkedéssel. Két három év az egész. Rajtunk függ, hogy ez idő alatt a kitűzött határ eljöjjön. Ugy­e­bár rajtunk függ. Ön dolgozni fog éjjel és nappal, hogy a pert siettesse. Más­felől én minden befolyásomat felhasználandóm, hogy annak kedvező irányt adjak. Ez nem leend nehéz, mert az ügy igazságos. Világos igazság. Különben az enged­ményt el sem fogadhatnám, de bizonyos vagyok annak jogossága felöl s biztosíthatom önt, hogy a per meg lesz nyerve, s akkor semmi sem álland többé ellent, hogy a barátság eddigi kötélekei a legszorosabb rokoni viszonynyá fűződjenek közöttünk s én kedves barátomat — kedves fiamnak nevezhessem. E széknál Kőcserepy megölelé a fiscalist, ki egész gyermeki áhítattal borult a martialis férfiú keblére, ki viszont lehajolva a kisded férfihoz megcsókolá annak homlokát, jól vigyázva, hogy álhaját félre ne tolja az érzékeny nyilatkozat által. Maszlaczky úr teljesen beleadta magát ez atyai öle­lésbe. Elgondoló, hogy hiszen Zoltánn­yr tervéről még a tanácsos mit sem tudhat, s talán csak nem akarja rászedni? (Folyt, következik.")

Next