Pesti Napló, 1854. június (5. évfolyam, 1268-1290. szám)
1854-06-25 / 1287. szám
kievicz tábornagy csak föltételesen határozta el magát a dunai hadműködések fővezérletének átvételére. Amint itt értesült körökben beszélik, az orosz czár neki a jelen háború szerencsés bevégzéséért Mingrelia önálló örökös herczegi koronáját helyezte kilátásba. Mint tudva van Mingrelia azon 100 négyszögműdből álló országrész , mely keleten a Kaukázus csúcsaival, nyugaton a Feketetengerrel, dél felé Imeretia s éjszakra Abháziával határos. A gyakran nevezett két erős vár Poti és Redutkaié e területen fekszik, mely a Perzsia és Oroszország közt 1813-ban kötött utolsó béke óta ez utóbbi birodalomhoz tartozik. Azelőtt mindig önálló fejedelmek kormánya alatt állt s ezek utódai még most is élnek Oroszországban. Czernovitzi 20-ki távirati tudósítás folytán a f. hó 12-én Moldvában kibocsátott árpa és zabnak Ausztriába kivitelének tilalma 17-ben ismét felfüggesztetett. Hadi mozgalmak Délkeleti csatatér. Valóban különös ! Bukarestben az illető körökben azt kezdik az oláh lakossággal elhitetni, hogy Szilisztria ostromára az oroszok komolyan nem is gondoltak. Hisz, úgy mondják, a vár nincs is minden oldalról bezárolva. A turtukani és sumlai utak mindig nyitva maradtak, s a törököktől nem vágták el az alkalmat (mily nagylelkűség!) hogy csapatokat és élelmet a várba lökhessenek. Mindezt pedig bizonyosan nem engedték volna meg, ha hogy azon akaratjuk lett volna az oroszoknak, a várat komolyan határolni. Valóban különös az ember nem tudja, vájjon azon naivságon bámuljon-e,hogy vele ilyen nevetséges dolgokat akarnak elhitetni, vagy pedig azon korlátoltságon, mely nem engedi, hogy szerencsétlenségöket méltóbb alakba önthessék. Az egésznek hibéje az , hogy Szilisztria ostromát abban szándékoznak hagyni. Az agg tábornagy meggyőződött, úgymond egy bukaresti jun. 15-ei levél, miszerint a vár bevétele semmi arányban sem állna az áldozatokkal s ez értelemben alapos előterjesztéseket is küldött Sz. Pétervárra. A következő két tudósítás is ugyanezt látszik bizonyítni. A szilisztriai 15-ki tudósítások ismétlik, miszerint az ostrommunkálatok a jún. 13-ai véres esemény óta fel vannak függesztve, és hogy az oroszok a visszavonulás iránti parancsot várják,s a vár és a különálló erősségek egyszerű bezárására szorítkoznak. A várnak tulajdonképi felmentése még nem történt meg, azonban az oroszok a török és segédcsapatok mozdulatai által nyugtalanítva lenni s bizonyos visszavonulásra gondolni látszanak. Kalarasi 17-ki tudósítások pedig jelentik, hogy a törökök a parton a váron kívül felállított mozsárütegből erélyes tüzelést folytatnak az orosz szigeti ütegek és a hídfő ellen, s már több lövegeket elnémítottak. A törökök azon meggyőződésben élnek, hogy Gortsakoffág legközelebb a túlsó partra fog átkelni s a szövetséges fölmentő csapatok komoly támadását nem fogja bevárni. És ezt annál inkább, mert mint a Krenst. Ztg írja, katona és tiszt egyformán el van kedvetlenedve, s az orosz mindenhatóság egy jó része oda veszett. A török lövegek főleg éjszaka nagy károkat tettek bennök. A törökök világító golyókat bírnak, melyek oly nagy világosságot terjesztenek, hogy az orosz tábort egészen felderítik, mire aztán azonnal elkezdenek az ágyuk tüzelni. A jó és elszánt szellem, mely az oroszokat még néhány hét előtt lelkesítette, tetemesen alábbhagyott s a Drinápolyba előnyomulás, a Szambul előtti győzelem , a kettős keresztnek Zófia templomára kitűzéséről senki sem beszél, de nem is álmodik az orosz táborban. Még az idő sem kedvez Szilisztria ostromának. Nemcsak, hogy az ellenséges golyók igen sok kárt tesznek, még felhőszakadásszerű esőzések is elrontják az oroszok munkálatait, s ily körülmények közt mi természetesb, mint hogy a visszavonulási parancsot hőn várják Paskievics hgtől, ki, mint tudjuk, maga is erős zúzást szenvedett Szilisztria előtt. Ez jún. 9-kén történt az orosz rohamló oszlopok jobb oldalán, az Abdul Medzsid erősség irányában, melyből iszonyú tüzelést kezdtek a törökök. Egy ágyúgolyó a hg mellett ütött le a földre, s az agg vezér erős zúzást kapott a jobb lágyékában. Eleinte semmibe sem véve, és a hg folytatá kémszemelését, de csakhamar kényszerítve jön a lóról leszállni s egy droskóba beülni. Kalarasba érve sebesülését az orvosok jelentékenynek ismerték el. A lig jobb lába zsibbasztva volt s heves gyuladás állt elő. Erős vérverések rendeltettek meg. Azonban siker nélkül. Azóta, mint tudjuk, egészségi állapotáról változó verziók keringenek, de tett útjából gyaníthatni, hogy sebesülése nem életveszélyes. Azonban egy sambui jun. 9-diki török bulletin megerősíti a hős Musza pasa szilisztriai parancsnok halálát a következő méltó szavakban : „Sumlai - ki közlések megerősítik a már közlött részleteket a szilisztriai máj. 24 és 29-ki csatákról s új támadásokról tesznek jelentést, melyeket az oroszok máj. 31-én és jún. 2-án e hely ellen intéztek és melyeknél az ottomán csapatok legfényesb győzelmet vívtak ki. Szerencsétlenségre ezt a vár hőslelkű parancsnoka, az ottomán hadsereg egyik legkitűnőbb tisztje, Musza pasának jun. 2-án történt halálán igen drágán vásárolták meg. Musza pasa meghalt, nemesül és szentül, amiként élt, hazája és souverainjéért,s Törökország azon fiai egyikét siratja benne, ki védelmére a legkészségesebben és legbuzgóbban áldozta fel magát, ő rettenthetlenül és nyugodtan halt meg diadalának közepette, miután ismételve az őt számra felülmúló ellenséget visszavetette. Ő nemeslekűleg, minden álláson, melyre őt a császári bizalom meghívta, mindig teljesítette kötelességét s mindnyájok szeretetét , kik alatta szolgáltak , megnyerte. — Ő derék , bátor , becsületes és jámbor harczos volt. — A halált hozó golyó azon pillanatban találta őt , midőn imádkozva Istennek az ottomán fegyverek uj győzelméért hálát mondott. A 29-ki támadás után, mely az oroszoknak annyi emberökbe került, s melyben többek közt katonáik közöl 150 azon elősánczon, melyre felhágtak, legyilkoltatott, visszavonultak uj rohamot előkészítendők. S valóban 31-en tetemes haderővel közeledtek s úgy, mint két nappal azelőtt, rohamot intéztek. A harcz hosszan és hevesen folyt, míg minden oldalról visszanyomva visszavonulni kénytelenek voltak. Este parlamentarit küldtek, halottjaik eltakarítására engedelmet nyerendők , mely nekik meg is adatott. 2000 holtat szedtek össze, amint ezt a nagyar csapatok erősségükből megolvasták — 2-án az oroszok újonnan gyűjtött haderőkkel általános rohamot intéztek az erősségekre, mig flottillájok a várost bombázta. E csata felette gyilkos volt s hála a nagyúri csapatok hősies rettenthetlenségének, melyek, minden pontokon magokat megsokszorosítva , az ellenség elől sehol sem hátráltak, az oroszokra nézve teljesen sikeretlen volt.Dél táján,midőn a harcz leghevesebben dühöngött, egy gránáttöredék találta Musza pasát bal oldalán. Csak néhány perczig élt még, halála előtt még meggyőződvén, hogy az oroszok e rohama, hála jeles intézkedéseinek és az ottomán seregek vitézségének, semmi nagyobb sikere nem volt mint ekkorig.Este felé sikerült ugyan az oroszoknak, az Arab Tabia erősség első ütege alatt egy aknát készítni, azonban a védők még jókor észrevevék, úgy hogy ellenaknát készíthettek, mely a támadó hadoszlopból, mely, ha az akna megteszi hatását, a résbe benyomulandó volt, 350—400 embert a légbe repített. A fellobbanás által támadt zavart használva, az ottománok erőteljes kirontást tettek, mely az ellen átalános megveretését és sánczaik elfoglalását vonta maga után. Veszteségét e csatában 5—6000 emberre becsülik. Az ottománok aránylag, keveset vesztettek. A 2 -ki csata után a kedvekvesztett oroszok nehéz podgyászuk legnagyobb részét a Duna bal partjára viteték. — Beiram pasa Sumlát elhagyta, 30,000 ember élén a várhoz közelítendő.“ A szlatinai ütközetre vonatkozólag is jelent meg egy török bulletin, mely azonban semmi újat nem tartalmaz, hanem az oroszok ember és ágyukbani veszteségét és nyakra főre visszatakarodását , valamint a török csapatok vitézségét erősíti meg. A „Krönst. Ztg.“ egy Paskievitshy és a hősiesen elesett Musza pasa közt előfordult történetet említ, melyért azonban a felelősséget e lapra rójuk : „Paskievitshy Szilisztria volt parancsnokát, Szadi pasát egy parlamentari által felszólittató személyes értekezletre, mely elfogadtatván, a pasa egy angol és egy franczia ügynök jelenlétében a varsói hggel találkozott. A hg tudata a pasával, miszerint parancsa van a czártól Szilisztriát minden áron bevenni, és azért vessen véget a sok vérontásnak s lépjen vele egyességre. E perezben a hg szilárdul a pasára szegzi szemeit s kezével alig észrevehető mozdulatot tesz, jelentvén azzal, hogy a pasa kis kerek aranykákkal fog ezért jutalmaztatni. A pasa megérti, s 24 órai gondolkodási időt kér. A tábornagy távozik. A franczia és angol ügynök egy szót sem szólnak, de a hg kézmozdulatát ők is jól észrevették, s alig távozott a hig, azonnal értesíték Omer pasát a történtekről. A 24 óra elmúlik. Paskievits hg ismét első, az angolok és francziák is, de a tegnapi helyett egy más török pasa. Az orosz í úgy mondá, hogy csak a szilisztriai parancsnokkal akar értekezni, mire a török megjegyzi, hogy őt — Musza pasának nevezik, s két óra óta korlátlan úl Szilisztriában; ő ismeri a hg kívánságát, s csak azon megjegyzendője van, mikép Paskievits hynek parancsa van, a várat minden áron bevenni, és Musza pasának az ő fővezérétől azon megtisztelő megbízása, hogy Szilisztriát minden áron megtartsa, ezért hűsége kisérje meg szerencséjét.Paskievitsig elment, s azóta a szegény oroszokat tömegesen vitték a mészárszékre s tömegesen el is vesztek. Musza pasa éltével pecsételte meg fogadását. Az Ausztria és Porta közt a dunai fejedelemségek megszállása iránt kötött egyezményre nézve hallani, hogy a megszállás az orosz csapatok elvonulása esetében fogna megtörténni, a háború bevégeztéig tartani s azon czélja lenne, a kötésszerűleg fenálló kormányi tekintélyeket ismét az orosz megszállás által megháborított hatáskörükbe visszavezetni. A segédseregeket illetőleg pedig úgy írják Burgaszbó jun. 9-ről, hogy a ligiai ásványfürdők közelében 50,000 franczia számára tábort ütnek, kik tartalékot fognak képezni. Egyelőre 20,000 ember jönne Gallipoliból Burgaszba, hová 7-kén már 120 mérnöktesti franczia érkezett a terület megszemlélése végett, s a táborhely kitűzését azonnal megkezdték. 9-kén St. Arnaud tanagy is oda érkezett Várnából, értekezett a mérnöktisztekkel, s megszemlélő a vidéket. Napóleon hg hadosztályának csapatjai az „Oss. Tr.il szerint már Davutpasába érkeznek s 5 ezred már ott áll, ő maga 6-án ért oda. 15-kén azultán jelenlétében szemle fog felettök tartatni s egy része Drinápolyba azonnal elindulni. Ugyancsak e lap szerint a dunai torkolatok ostromzár alá helyeztetése után egy szövetséges hajója be akart menni a Szulina-torkolatba. Ezt észrevévén egy angol hadihajó, két kis hajót küldött utána, hogy az ausztriait ismét visszabugazírozzák, de csakhamar megjelent a parton egy kozák osztály, tüzelt a két angol járműre s 3 matrózt elejtett. Az angol parancsnok ekkor a kérdéses hajót zátonyra vitetéseként naszádjával a hadihajóhoz visszament, onnan 1 ágyúval visszatérendő , de mire visszatért, a kozák osztály már odébb állt, de ama hajó a homokból szerencsésen kibugszíroztatott. A Sidon 22 ágyús gőzfregatte 3-án két orosz hajóval és 200 fogolylyal Szambulba érkezett. A sürgönygőzös Caradoc, mely 3-kán elment a szénaknákat a Feketetenger mellett megszemlélni, Kaslovbans még inkább Zungeldacban kitűnő jó kőszénkészleteket talált, melyek a fedélzetre szállítva tonnánként nem kerülnek egész egy kere-be. TUDOMÁSTO2 IRODALOM. Mutatványul egy másik szintén sajtóra várakozó magyar mythologiából. Az irodalom e nemében áttörő Ipolyi Arnold magyar mythologiájának becsét jelen mutatványczikkek csak nevelni fogják. Nem is mérkőzés közlő czélja, hanem szerény bemutatása azon igyekezetnek, melylyel — habár lármát nem ütve is, — évek óta forgolódik e műveletlenül hagyott téren. Hadd foglaljanak hát helyet a jeles esihetermék mellett, e mutatványozik kék is. Bevezetés. Nemzetünk ős ideje pusztán és élet nélkül áll előttünk. Ki fényt és életet hozna reá, ki letörülné az idő ezredéves lehelletét s be hagyna pillantani a múlt fedett tükrébe — hol egy élő nemzet régi vallása, szokása, világnézete és szerkezete bolygatlanul nyugszanak — még nem jött el, sok milliók óhajtása. — Pedig itt kezdődik mint minden, úgy nemzetünk történetének is fonala , ha ezt knünkbe vehetjük , csak úgy igazodhatunk el az események sűrü szövedékei között , úgy hozunk történeti fejlődéséről alapos ítéletet, úgy alkothatunk egészet, melyre a vizsgáló értelem reá ütheti a helybenhagyás pecsétjét s benne az ismeretet szomjazó lélek kielégítő élvezetet találand. Mert töredék ismeret — mint a minőt e részben eddigelé bírunk — nem elégíti ki a szellemet; egész és tökélyes után vágyik az, annyival inkább, mert magának az ismeretnek tárgyai is, oly szoros összefüggésben állanak egymással, hogy azokat szétszaggatni szinte lehetetlen, ki egyről helyesen akar ítélni, szükség hogy elébb száz meg száz tárgyakkal ismerkedjék meg. — Igaz ugyan, hogy az ismeretek egyes ágaiban messze lehet haladni, s messze haladt nemzetünk is, különösen a történetek mezején sok oly adatokat gyűjtött össze, melyek az éj és naponta izzadt emberi szorgalomnak becses emlékei leendőnek; de mindamellett is nem áltathatjuk magunkat azon csalékony hittel, mintha messze nyúló határain minden adatokat, mint megannyi kalászokat fölszedegetve , dús osztagban nyújtotta volna azt a nemzetnek. Azon fátyol, mely nemzetünk első korát fedi, illetetlenül maradt; azon tévelygések és mesék közepett, — melyekkel mindenik nép bölcsőjét körülhálózá — nincs kalauz, — a történetek fonalát elmetszé az ős fészkeikből akkor ki- és vándorlásnak indult népek világcsatája, s annak véres mezején fölvirult az újjászületés hajnala. — A megifjult barbár nép meghajtá fejét az idő intő szavára, s az önállapodás lelke, azonnal palczát tört az ős hit fölött, kivetkeztető szentségeiből, megfosztó szertartásaitól, a vallásos érzelem megszentelte helyek, berkek, források sötét bizonytalanságban tűntek el. A változást szenvedett nép nem volt képes vezérszövétneket gyújtani, elnémult fölötte a történet szava, s csak a kinyilatkoztatott hagyományok kísérék át azon térre, hol egy küzdelem állott elő, a múlt és jövő küzdelme, mig nem föltenyészté a mostani vallásos és politikai élet csiráját. És e kinyilatkoztatott hagyományok, a szinte ezredéves történeti életen keresztül szövődtek. — Az egyházi és polgári hatalom tiltó és akadályoztató szavai pusztában hangzottak el, — a nép, azokhoz, tűiket lelke kiskorában oly hőn ápolt — bár többé nem is ismerő — hű maradt s mint a kereszténység előtti állapot kevés, de becses maradványait, népmondák, babonák és előítéletekben beszéli el s adja át a következendőségnek. Ily becses kincsöszveget bírni bármely nemzetnek valódi büszkeség, azon nemzetnek pedig, mely a világi nagy forradalom, a népek költözködési viharjai közt legtisztábban tartotta fen magát, a nélkül hogy eredeti jellegét, nevét - - - - mint sok régi támadott és elenyészett népek elvesztette volna, múlhatlan szükséges. És mégis mi történt e részben ? Mig a lassú németek több mint másfél tizeddel ezelőtt, a roppant szorgalommal s mély ismerettel irt „Deutsche Mythologie“ szerzőjében régi hitek reconstruálóját üdvözölheték, — nemzetünk mélyen hallgatott, egyes felszólalások sükertelenül hangzottak el. *) Ideje hogy ébredjünk s lerázzuk a hosszú álom porait; ideje hogy mélyebb tekintetet vessünk nemzetünk ősidejére. Ha nem kecsegtethetjük is magunkat e részben tökéletes, mindeneket kielégítő ismerettel, a valószínűségre vitt gyanitás kielégíthet. — Ősi állapotunk, műveletlenség közepett nyert uj fordulatot, a polgárisodás tudományok kíséretében vonta le a hitregék világát, — e tudat az elfogultság nyilai ellen biztos vértül szolgálhatand. Népélet és vallás szoros összefüggése. Miként egyes emberek, úgy egész nép és nemzet életében bizonyos fejlődési fokokat lehet észrevenni s ezen fejlődési fokokon a polgárzati s egyszersmind vallásos élet képe híven tükröződik vissza. Ugyanis a mely nép vagy nemzet, nem birt öntudatos állapotra emelkedni, hanem csak az érzékiség alsó lépcsőjén maradt, annak élete pillanatnyi volt, gyors léptekkel sietett az enyészet felé; vagy ha fenmaradt is darab ideig, élete hasonlított a kisdedéhez. — Ismerete csak a jelenre szorítkozott, a mult és jövő történetéből ki vola zárva. — Ily helyzetben ismeret, nemes érzelem, önzéstelen szeretet s boldogító erény helyett, tudatlanság, önzés, nyerseség s ragadozó hajlam lett kitűnő sajátsága. Nemesebb elvforrás nem fakadt számára, mint az állati szükségek kielégítése, s mindaz, miben él és amit hisz, a körülmény szüleménye. Azonban ezen gyermekkorban is — szabadjon az emberiség ezen fokon állásának jellemére ezen kifejezést használnunk — feltűnik amaz erős hajlam, melyet maga a természet olta az emberi kebelbe, hogy t. i. az ember az őt környező tárgyakat lélekragadó tüneményeiben vizsgálja, tanulja megérteni, amit lát, a felett gondolkozzék, abból gyanitást és következtetést hozzon, végre mit véges értelme fölfogni nem bir, az előtt titkos magyarázhatlan érzelemmel hajoljon meg. — Ezen érzet már egyidős az emberiséggel, s hamarébb fakad fel a nép kebelében, mint minden más intézmények vágya. Nem is mutat a történet oly durva s vad népet, melynél ezen érzetnek nyomát ne lehetne tapasztalni, mert a legdurvább, legvadabb állapotban is az ember érezé, látán természet örök működését, s hatását tapasztalni meg nem szűnt. Következéskép ezen érzelem, mely vele születik, az alkalom előálltával önmagából fejlett ki, — így látjuk ezen érzelmet — mit vallásos érzelemnek helyesen nevezhetünk, a nép életével szoros összefüggésben, melyet eleitől fogva úgy is tartott, mint legszentebb, legbecsesebb kincset, s befolyása kitűnő volt az emberiségre. A vallásos érzelem elmélete s további fejlődése. A természet folyama örök és szakadatlan lévén, a természetben élő lény nem különözheti el magát azon tárgyak tömérdekségétől, azon küzdelmektől, melyekkel a lények világfokozatán érintkezésbe jött. Látnia kellett az egyedek határozottságát, a különféle változásokat, a felvillanó s elenyésző tüneteket, ezekből hozni következtetést s ezekben keresni föl azon okokat, melyekhez jó s bal viszonyok közt biztosan támaszkodhatok. — Magának az egyszerűn fönséges természetnek szemlélése, a nap tündöklő ragyogása, sugaraiban a melegítő és érlelő erő, az éj sötétében a hold és csillagok tündöklése , a növények, a fák virágzása s gyümölcsei, égető hőségben a frisitő szellő lanyha fugalma, a csörgedező patakok mind — mind titkos hálaérzelmet gerjesztenek. — És ki nem látja, hogy az ekként származott gyönyörök, anélkül, hogy azoknak oktőit az emberi értelem kifürkészhette volna, az embert láthatlan szellemek hivésére és imádására buzditák ? Ki kételkednék azon ihletről, azon érzékileg meg nem magyarázható hatásról, melyben maga a legfőbb erő nyilatkozók ? Ámde a természet folyamában, a titkos és nem ismert erők közt, olyanokkal is találkoznak az emberek, melyek félelmet, remegést s iszonyt idéztek elő keblükben. A villám vakító fénye, a szélvészek bús harcza, a vizek megáradt dagálya, dögvész s teffélék megingaták a halandót. Ily körülmények közt megdöbbent a szív, kétely hullámain merengett az ész, s hogy kiszabadulhasson az örvényből, gonosz szellemeket vett fel és kiengesztelésül áldozatot vitt oltárukra, így hozta létre a vallásos érzelem az áldozatot. És ha megtörtént esetleg, hogy az okok után törekvő ész föltárá a titok ajtaját, az önhaszonlesés azonnal trónt emelt magának, melyet a könnyen hivő babonás nép körü elcsoportozott s a tudatlanság és tévelygés, kezet fogva a rászámító indulattal, oly vastag lepelt borított reá, melyet csak a későbbi felvilágosodott századok téphetének s ét s foszlányai még ma is láthatók. A vallásos érzelem ekkénti fejlése és növekedésénél nőtten nőtt a hiszékeny nép több és csodás lényekrőli hivése.Azok pedig, kik a népre hatással valának—hogy tekintélyöket megalapíthassák — az ily lényekről, előadásukat mesékkel czifrázák föl s mint jóslók, csodatevők, állammagyarázók büszkélkedtek a nép fölött. — Ezen tekintély mindaddig erős volt, mig az istenségről, fensőbb lényrőli fogalom, üdvös intézményekben, s törvényeken nyugvó álladalmakban az értelmiség szellemszárnyain tisztábban fejlett ki. — így jöttek elő a homályos hajdanban : a különféle istenek, kikről a hiszékeny és babonás nép oly vélekedéssel volt, hogy annyian vannak, amennyit a költők s jóslók előadásaikban említenek. Ezek pedig eleintén, miként Hesiodus és Euripides említik, háromfélék voltak: u. m. ([eneQuvioi, eizí/Sovioi vízo~Sovioi) égi, földi és alvilágiak. — Azonban lassanként a hiszékeny és babonás nép annyira szaporító számukat , ahányféle foglalkozások s jelenetek mutatkoztak az élet szinterén. És ez — a fejlődés mértékéhez képest — nem is lehetett máskép , kik az égi isteneket hitték, a polgári társaság alakulásával — hol az enyim és tied közti határvonal kijeleltetett s az ipar kisebb és nagyobb mértékben fejlődők — úgy tapasztalák, hogy a világrendszer folyamában figyelni kell az idő járására, hogy ehez képest: nap, hold, csillagok, levegő, szél stb. a föld terményeire befolyással vannak, s kezdék szellemekül tartani, sőt előttök imádó érzettel hajlottak meg. A mint pedig a társaság rendszeresebb alakot von, az imádás tárgyai is inkább rendszeresittettek s létrejött az úgynevezett csillagimádás, miről mellesleg megjegyzendő, hogy nem egyszerre s nem is egyformán állott elő. Az így személyesített istenek tiszteletére pedig a polgári társaság rendszeressé alakultával, helyek jeleltettek ki, áldozatok tétettek, templomok emeltettek s az elrejtett erők symbolicus festvényekben adattak a nép szeme elibe. Itt látjuk első nyomát a népek közt lábrakapott bálványimádásnak, mely az úgynevezett fétisek, bűbájosság s istenitett emberekben nyilatkozik. Csekély fogalom a fönséges tárgy jelentőségében, de mindenesetre hatalmas bizonysága annak, hogy nincs, nem is volt nép, nemzet, melynél eleitől fogva meg ne lett volna az istenség hivése, sőt a vallásos érzelem azonos, összeforrott eszme az emberiség történetével. A nép életében kifejlett vallásos érzelem követelése. A vallásosság a fentebbiek szerint bárminő alakban nyilatkozzék is, e szerint a meggyőződésnek bizonyos nemes tárgyait az öntudatban ismerve találja föl s azokat bizonyos képletekbe foglalni s azokról bizonyos véleménynyel lenni kénytelen. E részben az ismeret körébe esik s kiműveltetését itt követeli, hol különösen a jónak eszméje alatt a cselekvő erő bámulatos hatalmat fejt ki. — Ha pedig a vallásosság lelkét vagy a szív vallását tekintjük — mely nem egyéb mint a hitbuzgóság s a lelkesedés és áhitatosság érzetében él, azok által nyilatkozik, gyarapodás s másokkali közlésre bizonyos cultust alakít, — akkor a nemzeti közéletben a szépnek és fellengzőnek eszméje alatt jön elő s az ember óhajtásának s szive vágyainak elrendezését veszi birtokába.— A vallásos érzelem ezen követelése a megelégedést és lelki békét idézi elő, mi a népek és nemzetek életében nem egyéb, mint a vallásos műveltség feladatának megfejtése. Ide törekedett elettől fogva az emberiség , mire sokat tett a házi és nyilvános áhitatosság, szent énekek, imák, szentesített szertartások és ünnepélyek. (Folytatjuk). Magyar könyvészet, 230(459). Örökösödés az ausztriai általános polgári törvénykönyv szerint, nevezetesen végrendeletekről, törvényes örökösödésről és a hagyatékok tárgyalásáról, örökösödés-rendi táblával s iromány-példákkal világosítva. Irta Tóth Lőrincz, m. academiai tag. Pesten, 1854. Heckenast Gusztáv sajátja. 8-rét. Vili és 300 r. (Áraft 30 kr pp. ft .) E megjegyzés alól hazafiui büszkeséggel kell kivenni a széles ismeretű Ipolyi Arnoldot; mert magyar mythologiája — mi e mutatványi czikkek írása után jelenik meg — az eddig megjelent czikkekből ítélve is nemzeti irodalmunk s becsültetésünk méltán ragyogó gyémántja leendő nev. fővárosi is vidéki ujdorlásoi Budapest, cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jun. 15-kén kelt legfelsőbb elhatárzásával a rozsnyói káptalannál megürült kanonoki állomásra a sz. simonyi lelkészt és esperest Mihálovits Pált, továbbá a rochniczi czimzetes apátságra a losonczi lelkészt Sztrakkay Jánost legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. * Ámbár „az irodalmi segélypénztár“ közvetett czélja : azoknak jövőjét biztositni, kik az írói pályára nyervén hivatást, hontársaik műveltségének emelésére fordítják éltöket , mégis az eszme közvetlen iránya tisztán humanitás, a gyámolatlan öregség, a vagyontalanul hátrahagyott családnak emberszerető biztosítására. Mindenek előtt tehát e kérdésnél csupán egy alaptőkéről van szó, melynek czélja tisztán jótékonyság, jótékonyság oly szolgálatok némi jutalmául, melyekért magyar író egyedül saját fajától igényelhet elismerést , mert bármily szép és kellemes , bármily gazda- és szabatos nyelvünk , — annak irodalmi hatása eddig alig terjedt túl a magyar faj körén. — Azért oly kevéssé kecsegtető nálunk az irói hivatás, s azért oly ritka az eset, hogy valakit irói pálya anyagi gondoktól megmentsen, s azért kell a magyar írók sorsát mindazoknak felkarolni, kik elég érettek tiszteletet