Pesti Napló, 1854. augusztus (5. évfolyam, 1317-1342. szám)

1854-08-01 / 1317. szám

1854. ötödik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve: évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félívre 10 „ — ,, ,, A havi előfizetés , mint a szemenkinti eladás is megszűnt. Pesten házhoz hordva: Félévre . 8 ,, — „ , Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hírnapról fr. 30 kr.p. A laj­ politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : urintcza 8-ik szám. Szerkesztési iroda : Uri­ntcza 8. sz. a. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgő kraj­cárjával számíttatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi killün bélyegdíj előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár­­jával számíttatik. — A fölvé­teli dij szinte mindenkor elő­re telizendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innep utáni napokat — kivéve — jeleit ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás A XK­VX SOAW&­ august-septemberi két hó­napos folyamára előfizetés nyittatik. Vidékre postán küldve 3 frt. 550 kr. Budapesten házhoz hordással, 2 frt. 40 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­hivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, ar­utcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és felgyó­­utcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve ki t Isndők. Pesti Naplóadó-hivatala ki. London, jul. 24. Borúra derű ! A kormány­közlönyök már ismét­ „arany véleményt“ táplálnak. Hangulatuk e hirtelen megváltoztat a bécsi félhivatalos sajtó újabb nyilatko­zatai, különösen pedig az Oest. Corresp.-nek minden itteni lapban egész terjedelmében közölt egyik legkö­zelebbi czikke, s ennek következő zárszavai szülék : „A porosz s török kormányokkal kötött szerződésekből folyó tartozások értelmében, s cselekvési öszhangzat­­ban a nyugoti hatalmakkal, — mihelyt ez utóbb neve­zett kormányok válasza az orosz előterjesztvényekre megérkezendik — meg fognak tétetni a további lépések az európai egyensúly, a török birodalmi épség s a béke helyreállítására szilárd s tartós alapon.“ Erősen fedi ugyan — a M. Cronicle szerint — hivatalos szine sza­vak értelmét, de mégis, úgymond, a „további lépé­sek“ alatt az osztrák-porosz szövetségben kijelölt es­hetőségek közel­léte, a Dunafejedelemségeknek — az oroszok erővel kiűzése után — megszállatása Ausztria sergei által értetik, s hogy a „szilárd s tartós“ szavak a béke­feltételek nehéz kérdésében is nyugat politiká­jához simulását Ausztriának jelentik: kétségtelen az idézett zársorok aenigmáját dec­iffzirozó azon határo­zatából a bécsi kormánynak, melylyel az öszbirodalmi tartalékseregek mozgóvá tétele rendeltetik el, így érez s vélekedik a Times is. sőt a közel­jövő iránti meg­nyugvásában peelita társfelén még túl is tesz, midőn a Dunafejedelemségeket azon reményben, mikép a tarto­mányok kiüríttetésének munkájában Omer pasa Ausz­tria sergei által fog segittetni, a nyugoti száraz had ál­tal odahagyandók­, vagy mellőzendőknek, és ismét mindenekelőtt a szebastopoli „fészket“ szétdúlandó­­nak sürgetik.­­ Az ellenzéki lapok természetesen ma is a régiek. Szerintök az Oest. Corresp. kijelentésében „a további lépések“ alatt új egyezkedési kísérletek ér­tetnek , a „tartós és szilárd“ szavak pedig, vélemények­­ben, az „európai egyensúlyra“ vonatkoznak, mely, úgy mondanak, a bécsi státushatalom fogalmában „Orosz­ország sérthetlenségével“ azonos. A tényállás e lapok szerint imez : Ausztria s Poroszország az orosz előter­­jesztvényeket új alkudozások megnyitására alkalmasak­nak ítélik,­­ hogy Angliát , Francziaországot is a di­plomatiai tervnek tovább szövésére bírhassák,s tették az utolsó lépést. Nem szorgalmazzák ugyanis egyenesen a nyugati hatalmakat arra, hogy a Gortsakoff hg hozta javaslatot tuj negotiatiok megkezdhetésére résztövőknek tekintsék, sőt azt sem vallják be határozottan, mi­szerint a mondott javaslat általuk új egyezkedé­sek vagy mediativ bázisául ólhajtatik , nehogy t. i. első esetben egyenes „nem“ legyen a felelet, máso­dik esetben pedig bizalmatlanságra szolgáltassanak okot. Hanem igen eszélyesen így szólnak Anglia és Francziaországhoz : a czár kijelölte engedményei hatá­rait, tűzzétek ki ti is a békének általatok kívánt felté­teleit. A nyugati kormányok elé ekként dilemma létetik, mert nem felelhetnek tagadólag az orosz előterj­esztvé­­nyekre, mint a­mely kérdés tárgyául előttünk fel sem is állíttatik, s nem szabhatják meg az általuk kívánt békefeltételeket sem , nehogy sokat követelve a német hatalmakat maguktól elriaszszák, keveset akarva pedig az európai közvéleménybe ütközzenek. Válaszuknak ez okból kikerülőnek, s e természeténél fogva egyszer­smind olyannak kell lennie, mely a német hatalmaknak időt s alkalmat engedend fegyverzettek helyett ismét csak diplomatiai működésekre, s melyre azért, mint a további teendők zsinórmértékére bátran is hivatkozha­­tik az „Ost. Corresp.“ s hogy a nyugoti hatalmak ré­széről ily válasz csakugyan valószínű is, a­helyett hogy e kormányok a kard mediatidjára utalnának: bizonyítja ezt hajóhadaik és keletre küldött száraz sergeik csupa apróságokkal bibelődése mind e perczig. A derék Omer pasa személyesen elment Várnára, hogy a hazája ke­nyerét közel félév óta hiába evő nyugati segélysere­geket valahárai tevékenységre sarkalja, de úgy szébel­ ez ösztönzései, mint bátor átkeltével a Dunán adott példája, mindeddig siker nélkül maradtak. Azon szépen hangzó s a ravasz Times által kisallangozott ürügy a­­latt, hogy a keletre küldött tengeri és száraz seregeknek nem a Dunafejedelemségek felszabadítása, hanem az éjszaki birodalom kelet felé szívének, Szebasztopolnak levontatása fő feladata, nem történik egyéb, mint a szu­­linai torkolat nagy lassú kitisztáztatása,a dunai orosz flo­tilla két tűz közé szorittatása, s talán a dunai apró várak­nak az oroszoktól visszaváltatása.S a világ első száraz,s első tengeri hatalmához igen méltó fegyvertetteikkel is fé­lig fognak roppant a készületeikkel a zajjal kiállitott hadak foglalkozni, s igy Ausztria s Poroszország háborutlanul alkudozhatandnak az év azon szakának beálltáig, mely ktűlűnben is teljes fegyverszünetet parancsoland. „Le jeu ne vaut pas la chandelle.“ — így okoskodik az el­lenzéki tábor, s ma az egyszer a bajon tettleg is segí­teni készül. Jövő hétfőn fogja t. i. a kormány három millió font sterlingnek megszavaztatását kérni az alsó­­háztól, a háború költségeinek oótfedezésére. E szava­zatot bizalminak kívánja a kormány, vonakodván az il­lető összeg hová fordításáról felvilágosítást adni, s ez által egyenesen kihívja az ellenzéket, azt bizalmatlan­­ságinak megkísérleni. Erre azonban az ellenzék gyenge, mert a radikálok még­is inkább szólnak a jelen minisz­tériumhoz , mintsem hogy megbuktatásával Derbyt Disraelit segítsék a kormányrúdra, s különben is a kívánt összeget megtagadni annyi volna, mint a helye­selt háborúi menetében felakasztani. Mit teend tehát, mire készül az oppositio ? — Terve oly határozatot hozatni a házzal, minőnek értelme imez volna. Kor­mány­­ bízunk benned, de csak addig, mig szemeinkkel nemzeti színházunk ügyében-XI. Színháznál az anyagi süker, a szellemi eredmé­nyekből keletkezik. A színház művészi virágzása két­ségtelenül legbiztosabb alapja anyagi jóllétének is: míg a legnagyobb áldozatokkal létesített tőkepénz- alap is elolvad, ha az intézet ügyes, szakavatott és czélirányos művezetése, mely művészi fejlődést, emelkedést eszkö­zöl, biztosítékot nem nyújt, az anyagi jóllét szilárdsá­gára nézve is. Ezzel koránsem azon elvet akarjuk fölállítani, hogy a művészetileg jól kormányzott színműintézet, okvetlen gazdag anyagi nyereséget is — mi nem is tulajdonképi fő feladata, — eredményez; sem azt vitatni, hogy nem­zeti színházunknak, jó vezetés mellett, tán az ország rendes által alapított évi segélyezésre — mi épen nem fölösleges — sem lett volna szüksége; csak azt szán­­­­dákunk röviden kijelenteni, hogy okszerű művészi ke­zelés — a mellett hogy az intézetet czéljához viszi, anyagilag is, ha fényes nyereséget nem mutathat is föl, legalább oly balesetektől megoltalmazza, melyek szín­házunkat is a nemes gróf rövid korszaka alatt, (ha jól vagyunk értesülve,) mintegy 50,000 pert adósságnak súlyával terhel­i meg. Azon országos bizottmány, mely a nemzeti színház alaptőkéjének kezelésével, s első rendeltetésével ösz­­hangzó fenállásának biztosításával magasb helyről meg­kísérhetünk; s ezért, nehogy kora béke iűren-hangjai elcsábítsanak, mint félrevezettettél a háborút szült kér­dés kezdetén elnököd árkádi ártatlansága s könnyen hi­­vése által, — a parliamentnek csak legfölebb octoberig elnapol­tatásához, de nem februárig elhalaszta­­tásához járulunk egyezésünkkel.— Fogja-e az ellenzék e tervét keresztül vinni ? s ha viszi, nem fogja-e ez a kormányt léterében összezúzni ? a jövő hétfői ülés fogja megmutatni, melynek is méltán nézhet ezért Európa feszült figyelemmel eléje. Az ülés eredményét jövő le­velemben fogom közölni.­­ (Az ülés részletei részint mai, részint utolsó számunkban olvashatók.) Bukarest, jul. 22. o* E napokban ismét mindenki Oláhország bekövet­kező kiüríttetéséről szólt. Az orosz hadiroda állítá, mi­kép a bukaresti helyőrség elvonulása 27-kén bizton várható, s mindnyájan feszülten várták ezen már an­nyiszor tett ígéret teljesültét. Ma reggel a dolgok állása rögtön változott. Egy orosz futár az összes helyőrséget dél felé rendelé. És most hagy el bennünket a Finn­land nevű dragonyos ezred, mely itt az őrszolgálatot látta el. Ezt követte egy huszár ezred s egy 60 kocsin szállított hídkészülék a Kalugereni felé vivő utón. Köz­vetlen ezután 4 százada a görög szaurophoroknak indul el Fratesti felé, úgy látszik, összecsapás fog bekövet­kezni. A törökök Fratestinél már 60.000 emberrel áll­nak. Ők 60 löveg számára sánczokat és lövegállásokat állítottak. A lakosok hangulata itt le van nyomva ; a futárjárás Sz. Pétervár és a főhadiszállás közt igen élénk.­­ Tegnap érkezett tudósítások jelentik, hogy a hg az előnyomulást Paraipani felé megállította, általá­ban az orosz csapatok Gyurgyevotől visszavonultak és fokozatosan Kalugereni és Shilva közt felállottak, mint­ha a Kárpátok felé akarnának homlokállást foglalni. Az orosz parancsok folytonos változása mindinkább szembeszökik, tiszteltetett, s mely ismeretes hazafias gondolkozása ál­tal szintúgy, mint erélyes magatartása s éber őrködése által a benne helyzett közbizodalmát igazolta, s a legjobb akarattal sem volt képes azon veszteségeket s károkat elhárítani, melyeket az intendáns gróf úr hibás kezelése a színház pénztárának okozott, valamint e miatt nem volt képes az adósságcsinálást hátráltatni, ha egy részről a nemzeti színházat fentartani , más részről mégis az alaptőke csorbítását gátolni akarta. Nagyobb baj elkerülésére kénytelen volt az országos bizottmány a kisebb bajt, t. i. a színházi pénztárnak apadását s a szükséges költség egy részben uj adósság általi pótlá­sát tűrni, annál is inkább, minthogy az intendáns gráf úr magát és másokat erősen biztatott azzal, hogy a szín­házra fordított új kölcsön gazdagon ki fogja magát fi­zetni. Azonban a művészi ügyvezetésről adott rajzból ön­­kénytesen foly a következtetés, az anyagi vesztesé­gekre is. Az 50.000 párt adósság, valamint azon hír­lapi viták tárgyául szolgált kellemetlen s hitelrontó kö­rülmény is, miszerint az országos nemzeti színház, ki­vált a múlt években, a művészek havi díjait sem fizet­hető rendesen, csak az elsorolt okok természetszerű okozatának tekinthető, és ezzel röviden és általában meg volna ismertetve intézetünknek gazdasági tekintet­­beni szomorú állása is, de ki kell még egy pár adatot jelölnünk, melyek e sülyedést sietteték. Ha már az állandó operai tagoknak az intézet pénz­erején túl felcsigázott díjazásai, káros aránytalanságot szültek, szükségkép nagyobb óvatosságnak kell vala divatozni, egyéb, időhöz kötött, vagy szemlészkedési irányból történt vállalkozásokban. Ha az intézetnek tömérdek anyagi kárt okozott a művészi tekintetben is meglábolhatlan régi operák új szinrehozatalának alkalmas időn kívüli jelmez- és diszit­­ményekre pazarolt költsége, melylyel új korszerű s jövedelmező dalműveket lehet vala színre hozni, annál­ óvatosabbnak kell vala lenni, más kiadásokban s külö­nösen a vendégművészek fölléptetésében. A nemes gróf e tekintetben sem tanusita legkeve­sebb hivatást vagy szakavatottságot. Ha be nem számítjuk is azon balfogást, minél fogva Stégert alig egy pár hét múlva az intézettőli távo­zása után, roppant tisztelet­dij mellett, épen oly jöve­delmező időszakban hivta meg vendégül, melyben min­den vendég díjazás nélkül is, tömött házakra számítha­tott s legalább Stéger viszont fölléptetésével az utánai sóvárgásoknak új táplálékot nem adott volna, sőt az intézet szerződött tenoristáinak, erejükhöz mért alkal­mazás által, némi becsültetést szerezhet vala, mig­­gy drága pénzen szerzett eszközzel csökkentő beesőket; de mellőzhetjük-e hallgatással azon tapintatlanságot, minél fogva, általában véve, minden vendég megválasz­tásával kudarczot vallott, azokat kivéve, kik nem annyira az ő szerzeménye, hanem inkább a véletlen ajándékai voltak, mint például: Leszniewszka, kit a duna­­fejedelemségi nyugtalanságok; P e p i t a Di i v­a, kit a városi szinházzak­ meghasonlása, Ye 11 a, kit honleányi vágya hajtott hozzánk, stb., mert ha ezeken kívül, a megbukott s még ,is drágán fizetett vendégek egész se­regét tekintetbe sem véve, voltak is, kik némi látható művészi vagy anyagi hasznot hoztak, mint például Tagn­oni,Medori stb szertelen dijjaztatások s az Cserháti levelek KARPATHY ZOLTÁN. Regény Irt. Jókai Mór. VIII. Gyásznapok. Folytatás. *) Maszlaczky urnak egy párszor az forgott már a nyel­vén ez egész hajemelő elbeszélés alatt, hogy tulajdon­képen mi jogon merészkedett Zoltán urfi minden gyám­­noki beleegyezés nélkül ily életveszélyeztető kalandba elegyedni, a­mely utoljára is nálánál különb emberekre volt bízva , de soha sem bírt vele szóhoz jutni, mert az asszonyságok mind körülfogták az elbeszélő gyer­meket. Emanuel barátunk nagymamája oda húzta őt maga mellé, helyet készítve számára a causeuseön, melyet ő azonban nagy tiszteletből nem foglalt el, s a septemvirné nagy részvéttel és anyai gondossággal tö­­rölgeté csipkés batiszt kendőjével Zoltán homlokát, s anyai gondossággal igazgatá helyre szétbomladozott hajfürtéit. Báró Berzy pedig a kártyázó asztalra téve le h­atározáját, menten feljegyzé Zoltán mondásait, hihe­tőleg a clubb of travellers magazinja számára, könyö­kével az asztalra dőlve s lábát oly messze elnyújtva, hogy a septemvir háromszor keresztül botlott benne. — Nos ? nos ? sürgető a genialis báró, plajbásza he­gyét szájában megforgatva, nos ifjú barátom, mi tör­tént azután ? Zoltánt feszité az a tudat, hogy valaki az ő szavait leirja s e percztől iparkodott sokkal szárazabban adni elő az egész történetet, a mi azonban a tárgy termé­szeténél fogva kevéssé sikerült neki. — Az történt, hogy miután meggyújtottam a kanó­­czot, nem tudtunk visszajönni, mert a zaj közt megfe­neklett a csónak, s minden megfeszített törekedésünk mellett is azt vettük észre, hogy inkább közeledünk az aknához, mint távozunk tőle. A kanócz pedig egyre sziporkázott. A szörnyűködés hangjai hallatszottak a körülállók között. — Ah, ak ! ne mondja ön tovább. Ne mondja tovább Zoltán, mert mindjárt roszul leszek. Kiálta közbe a *) Lásd a P. Napló 1310-dik számát. septemvirné s addig meg nem hagyta magát engesztel­ni, a mig egészen oda nem vonta magához Zoltánt, saját kezeivel győződve meg róla, hogy csakugyan itt van és nem történt neki semmi baja. — Engem ez az ilyesmi nagyon alterál. Bizonyitá még azután is szenvelgő fájdalom-érzéssel, mit a mellette ülő asszonyságok siettek osztani és helyeselni. Teresa és Jurcsa kisasszonyok pedig ott a háta mögött állván, mindjárt megszólták édes mamájukat. — A mama minden estélyen el szokott ájulni. — Furcsa, hogy mikor magunk vagyunk, akkor soha sem ájul el. Báró Berryt hátráltatók az intermezzók. Már az utolsó szót is leírta. — Hát a parton állik mit csináltak? hé?kérdé Zoltántól. — Mit tett volna ön, ha ön állt volna a parton? kérdé viszont Zoltán, elégtételt véve a báró kíváncsi­ságáért. — Az egyszerű : oda kiáltottam volna önnek, hogy menjen vissza, s oltsa ki ismét a kancerot. — Azt nem tettem volna meg, szólt Zoltán büszkén, mert itt ezrek megmentéséről volt szó, nem az enyimről. Kőcserepyné oda inte legyezőjével magához Masz­­laczkit azalatt. — Nem találja ön e mesét rendkívül unalmasnak? — És valószínűtlennek. A fiatal­ember igen eleven képzelődéssel látszik bírni. Mentül tovább figyelek rá, annál jobban fel tudom fogni Vilmám ellenszenvét. Mennyi sufficencer ilyen fiatal embernél. — És mennyi arrogantia. Mikor én ennyi idős vol­tam, szólni sem mertem ily nagy társaságban. A fiatal embernek szerénynek kell lenni. Hallgatni, midőn ma­gánál idősebbeket lát; figyelni, midőn azok beszélnek, és felelni, midőn kérdezik. Ez az én elvem. Ezalatt ki egyet, ki mást találgatott, hogy mit csele­kedett volna Zoltán megmentésére, utóbb is neki kellett megfejteni a talányt. — A veszély találékonynyá tesz; még egykori jó gyámatyámtól tanultam azt, hogy a­hol legközelebb a vész, ott legközelebb az Isten. A legnagyobb szoron­­gattatás perezében egy gondolat támadt fejemben, ezt Isten súgta nekem. A derék őrnagy azon törekedett, hogy egy kötelet hajttasson hozzánk, de az mindig távol esett le tőlünk. Ekkor én odakiáltottam hozzá­: hogy csavartasson egy gombolyag zsineget egy puska­vesszőre s azt lövesse felénk, így a zsinegen át ma­gunkhoz vonhatjuk a kötelet. — Bravo! bravo! kiálta fel báró Berry, s a társa­ságban lehet­ hallani a teljes megelégültség moraját; erre a gondolatra nem jött senki, pedig nagyon egyszerű volt. — A derék őrnagy rögtön lőfegyvert és zsineget te­remtett elő, ő maga rendező, ő maga czélzott, nehogy félre menjen a puskavessző, vagy bennünket találjon. Derék ember ! Úgy lőtt, mint Tell Vilmos. A vessző épen fejünk fölött süvöltött el egy ölnyire, a maga után vont zsineget közibénk vágva le. Néhány pillanat múl­va meg volt erősitve csónakunk orrán a kötél, túl a parton száz meg száz ember kapaszkodott bele, öt percz múlva kinn voltunk a parton. De ideje is volt. Alig jutott időnk megköszönni mentőink segélyét, mi­dőn egy felvillanó láng vakita el szemeinket, mely égő gerendákat s szikrázó jégdarabokat lövellt fel az égbe, s két felé csapta a jeges árvizet maga körül, oly iszony­tató fényt vetve szerte, mintha a jégtenger helyett egy lávatenger fogott volna bennünket körül, mely lassú morajjal azonnal megindult. — Az különös, szólt közbe Maszlaczky úr,ki szerette az általános bámulat emelkedését kétkedő bölcsészeté­­vel alább szállítani; az nagyon különös , hogy mi e rettentő explosióból semmit sem hallottunk. — Ez onnan van, minthogy a pukkanás mélyen a víz alatt történt. Felelt neki Zoltán. Egyébiránt az messze van ide, s önök tánczczal voltak elfoglalva. — Tehát ön e szerint megmenté városunkat , szólalt meg Köcserepy úr, örök mosolyával, mézédes hangján, melyen keresztül érzett a gúny. Zoltán szilárdul állta ki a tanácsos nyájas tekintetét. Tudta ő már azt jól, hogy ez ember neki kérlelhetlen üldözője, bár az üldözés okát még nem ismeré ; tudta, hogy ez a nyájas mosoly gyűlölettel , irigységgel van megtelve és talált választ a gúnyos dicséretre. — A mentség onnan felülről jő, nagyságos úr. Ha­nem annyit bizonyosan mondhatok, miszerint a városba visszatérve, a parton állóktól hallottam, hogy a jég se­bes haladásban van, s az ár fél óra alatt hat hüvely­ket esett. — A gutát! kiálta fel Maszlaczky úr, a­kinek olyan jól esett ez a tudósítás, mintha a perköltségekben el­marasztalták volna. Kellemetlen meglepetését csak a többiek öröme nem engedte észrevenni. Rögtön sietett a kalapját,a felöltönyét előkerestetni, megígérve a tár­saságnak, hogy azonnal authentikus tudósítás­okat fog személyesen hozni a Duna vízállásról, csak addig mu­lassanak, a­mit nála nélkül is megtettek volna. Zoltán tudósítása elűzé a kedélyek fellegeit, semmi baj sincs többé. Isten csak meg akarta ijeszteni az em­bereket, s látva bűnbánásukat, megengesztelődött irán­tuk, elfordítá felőlük ostorát. Igaz ugyan, hogy ezren meg ezren úsznak még most is a koldus botra jutva ve­szélyes járműveken, ezren meg ezren várják házaik a tetején ülve, vagy fák gallyjaira kapaszkodva, körülvé­ve jeges vizártól a mentséget, vagy a halált, de azért azok, a­kiknek semmi bajuk sincs, minek simának? A táncz most újul még csak fel igen jó kedvvel. Zol­tánnal mindenki akar tánczolni. Ő az est hőse a lyánkák előtt, kik által szeretetre méltó gyermetegséggel engedi magát elragadtatni, kézről kézre adatni, hízelgéssel, gyöngédséggel elhalmoztatni, oly tűzzel, oly ifjú bájjal senki sem tudja tánczolni a lengyelt, mint ő. Még a kár­tya­teremből is előjönnek őt nézni ilyenkor. — Ez a fiú valaha kicsapongó világfia lesz. Mondaná Eveline Maszlaczky úrnak, ha az jelen volna, ki azon­ban e perezben boszosan nyargal alá, s fel a Duna par­ton, a hideg szélben, s a partokat ellepő embertömegen keresztül furakodva, kérdezősködik nagy aggodalom­mal : mit csinál a víz ? — Hála Istennek t­apad, felelnek neki. Már nyolcz , már kilencz hüvelyket mondanak neki. Mentül odább tudakozódik, annál többet hall, s min­denki hozzá teszi: hála az Istennek ! Az utolsó épen tizenegy hüvelyknyi esésről tudósítja, — hála az Istennek. Hála Istennek! könnyű nekik azt mondani, a pima­szok, a gyávák! hogy örülnek a más becsületes ember kárán. Ők nem tudják, hogy Maszlaczky úr háromszáz forintig úszik ebben a mulatságban. Egészen elbusulva kellett visszatérnie a septemvir­er­lakába, még a kapuban is hallotta, hogy kiáltotta egy az új­ téren végig futó ember a szemközt jövőknek „egy láb és egy hüvelyk az esés!“ . Ez volt esteli tíz és tizenegy óra között. (Folytatjuk.) 114—1319 Kedd, aug 1-jén.

Next