Pesti Napló, 1854. augusztus (5. évfolyam, 1317-1342. szám)

1854-08-02 / 1318. szám

benyújtására a a kárpótlandó jószág jövedelmeinek és a kárpótlási tőke járadékainak hatására a tettleges birtok vagy valamely különös szerzési czim erejénél fogva jogo­sítva van ; és ha c) a kárpótlandó jószág sem bírói zár alatt, sem pedig az annak jövedelmei hatásárai jog kérdés alatt nincs. 2. §. Az úrbéri kárpótlás lejárt járadékaira megenge­dendő törlesztési fizetés magasságának megállapításánál a kármentesítendő úrbéri jobbágy- és zsellértelkek azon száma veendő alapul, melyre nézve úrbéri előlegezések engedtettek, vagy engedtethettek volna azon esetben, ha azok kérettek s a megengedést a járandósághoz jogosított személyén alapuló akadály nem gátolta volna. 3. §. Az úrbéri jobbágy és zsellértelkek ezen száma után a kárpótlás az 1853. márczius 2 kánokért nyiffjt f­­ranca (birod. törv. lap 30 sz.) 6 és 7 §§-nak határozatai szerint számítandó. A megye osztályának meghatározása ezen legfelsőbb nyílt parancs 6. §. szerint, az alosztály meghatározása a határok utolsó úrbéri (helybeli) osztályzása se­erint esz­­közlendő. Az ekkér kiszámított kárpótlási összegnek 20- as el­osztásából keletkező quotient évi­ kárpótlási járadékul veendő. 4 §. Ezen évi kárpótlási járadék hatszoros összegéből minden úrbéri előlegezések, s az 1854. julius 6 k án kelt miniszteri rendelettel (birod. törv. lap 167 sz.) az uj köl­­csönbeni részvétel végett engedett ötödik úrbéri előlege­zés is, a­mennyiben ez igénybe vétetett, levonandók s a maradékból három negyedrész vagy­is 75 százalék , mint az úrbéri kárpótlás lejárt járadékaira való törlesztési fi­zetés, a földtehermentesítési országos bizottmány által , a járandósághoz jogosított folyamodó nevére szóló földte­­hermentesítési kötelezvényekben, a földteh­ermentesítési pénzalapnál utalványozandó, 5. §. Az úrbéri kárpótlás lejárt járadékaira engedett , törlesztési fizetések végett kiadandó kötelezvények kama­­­­tolcsa, a földtehermentesítési kötelezvények kamatainak az­­ utalványozás után következő első lejárat- idejével kez-­­­dődik. 6 §. Az úrbéri kárpótlás lejárt járadékaira földteher­­mentesítési kötelezvényekben tett törlesztési fizetések, an­nak idejében a lejárt járadékok végleges kitudásánál az adott úrbéri előlegezésekkel egyenlő bánásmód alá veen­dők, s ehh­ez képest időközben a földtehermentesitési pénz­alap könyveibe beirandók. Báró B a c­s s. k. A belügyminiszternek 1854. julius 17-kén kelt kibo­­csátványa, kiható Magyar-, Horvát- és Tótországra, a szerb vajdaságra s a temesi bánságra és Erdély nagyfejedelem­­ségre, mely által az 1854. julius 5-kén kelt legfelsőbb hatá­­rozványnyal engedett ötödik úrbéri előlegezés, a politikai maguk viselete miatt az úrbéri előlegezések megnyerheté­­séből kizárt magán-földesuraknak is megadatik. Oly ezélből, hogy Magyar-, Horvát- és Tótországban, a­­ szerb vajdaságban s a temesi bánságban és az erdélyi­­ nagyfejedelemségben azon magán földesuraknak is, kiknek­­ az úrbéri előlegezések kiszolgáltatása iránt fönnálló sza­bályrendeletek szerint úrbéri előlegezések nem adathattak, az 1854. junius 26-kán kelt legfelsőbb nyilt parancscsal megnyitott önkéntes kölcsönbeni részvétel lehetőleg kön­­nyittessék. Ő cs. k. Apostoli Felsége 1854. jul. 16-kán kelt legfelsőbb határozványával különös legmagasb kegye­lemből következendőket méltóztatott rendelni : 1. Az 1854. julius 5-kén kelt, s a belügyminiszternek 1854. jul. 6-téli kibocsátványaival (birodalmi törv. lap 167 és 168 sz.) közhírré tett legfelsőbb határozvány , a politikai maguk viselete miatt a negyedik úrbéri előlegezés megnyerhetéséből kizárt oly magánföldesurakra is kiter­jesztendő, kik ellen a jószágvesztés­­fel nem mondatott, vagy kiknek az ő cs. k. Apostoli Felsége legmagasb ke­gyelme által­ föltétlenül elengedtetett avvagy el fog enged­tetni. 2. Ezen magán földesuraknak ennélfogva, az 1854. ju­nius 26-kán kelt legfelsőbb nyiltparancscsal megnyitott önkénytes kölcsönbeni részvétel végett az úrbéri járandó­ságokra engedett ötödik előlegezéshez ép oly igényük van, mint azon jogosítottaknak, kiknek számára a negyedik úr­béri előlegezés utalványoztatott Nagy K­u­n­s­á­g, jul. 2,7-ik. Az államkölcsönre való fölhívás a kunok földén nem volt kiáltó szó a pusztában. Viszhangra talált az, s az a nép , melynek szive a Faré­­geg ausztriai ház iránt mindig meleg érzésekkel dobogott föl, s királyai iránt példátlen hűséget mutatott mindenkor, most sem kívánt visszahúzódni, s a magas trón és haza iránti kötelességei teljesítésében szilárd elhatározottságot tanusít. A múlt idők a történetek lapjain só­t szépet és nemest mutatnak föl a kunokról s ezeknek fejedelmeik iránt való hűségéről, s úgy látjuk, hogy ez a népfaj máig sem más, mint a régi, s örökség gyanánt őrzi, s hagyja utódaira a tiszta becsületesség rendíthetetlen jellemét. — Ennek oka, mert ez a nép a magas trón sokféle kitünteté­seiben részesíttetve, nagylelkű emberek által kormányoz­­tatva, a népnevelésre, az iskolák virágzására kitűnő gondot fordíthatott, és fordított mindenkor; s most is a magas kor­mány tantervét — mely egyedül adhat a nemzetnek szi­lárd tudósokat, bölcs hivatalnokokat, hűséges alattvalókat — egészben fölölelve, fő és alkapitányai által buzdíttatva, figyelemmel kisértetve, iskoláinak virágzásáig, a bölcs és okos népnevelésre mindent elkövet, s e végett semmi áldo­zattól nem iszonyodik. Az állam­-kölcsönből a jászkunok 1,400,000 pengőírtot készséggel fogadtak el ; a mellett számos aláírások történtek, úgy nézvén mindenki az általa aláírt pénzöszveget, mint egy oly tőkét, melyet a nemzet takarékpénztárába tett le. Helmeczy József. A soproni cs. kir. helytartósági osztály korm­ányterüle­­tén eddi­g él­ő tudomás szerint következő aláírások történtek az államkölcsönre : Batthyányi herczeg 800,000 ftnyi alá­írásából tekintettel az e kormányterüle­ten létező földbirtokára...................... 555,00O frt. Ranolder veszprémi püspök ur ő mélt. 200,000 — A veszprémi káptalan (előlegesen) . . 120,0­0 — Sopron város........................................... 800,000 — Veszprém város, az izraelita cultusközség­gel együtt...........................................10, 000 —— Pápa város................................................ 100,000 — Kőszeg város (előlegesen)..................... 52,520 — Kismarton város...................................... 46,000 — A soproni szolgabirói járás községei és pe­dig Rákos..................................... . 20,000 — Nyék...................................................... 18,080 — Kopháza................................................ 13,000 — Mirbisch............................................... 13,000 — Agendorf................................................ 12,000 — Harka................................................ . 12,000 — Schattendorf........................................... 12,000 — Kalleid ................................................ 8,000 -Loipersbach........................................... 8,000 — Ralf ..................................................... 8,000 — Bandorf ................................................ 6,400 — Landsee és Blumenau........................... 5,300 — Felső-Péterfa .­­................................ 3,500 — Lintgrab................................................ 3,200 — Újfalu ................................................ 2,700 — Boz ..................................................... 1,800 — Kai arab..................................................... 1,400 — Továbbá a nagy-mártoni szolgabirói járási Stettera község ................................ 7,000 — A soproni cs. k. helytartósági osztály hi­vatalnokai és szolgái........................... 22,440 — Veszprém megye hivatalnokai és szolgái . 4,540 — Sopron, jtj. 27. 1854. A soproni cs. kir. helytartósági osztályelnöksége által. Jegyzéke a pesti polgármesteri hivatalnál jul. 31 -kéig bezárólag a nemzeti kölcsönre aláirt tetemesebb össze­geknek. Vrányi örökösei 30,000, — Vogel, satt­. Schwabhofer Karolina Özvegyasszony gondnoka 15,000, dr Bene Ferenci, 11.000, Lutzenbacher N. 10,000, Planzert József 10,000, a hegyesrendiek háza 10,000, a pesti hengermalom 10,000, — a görög-oláh egyház alapítványaiból 10,000, — Miesbach Alajos 10,000,— a likőrgyárosok grémiuma 10,000 — Tököly N. 8000, — Rupp György 7000, — az ,,angol királyné“ czimü szálloda szolgálati személyzete 6900, •— a Lepora Sándor féle tömés: 6000,— Jütter Ká­roly 6000, — Belanovics Ilona 6000 — Sebastian­ Jó­­zsef 6000, — Eötvös kerületi törvényszéki elnök 6000, — Kunig József 5000, — Rosenfeld Károly 5000, — Schlechta Ignácz 5000, — Erey György 4000, — az építészek, s kőfaragok ezéké 4000 — Havas cs. kir. helytart. tanácsos 4000, — Neumeyer Józsefa 4000, — Grossinger Lipót 400­0, — Schmidt Antal 4000,— Agarasztó Péter 4000, — a Walthier család 4000, — Szita N. 4000 — Sellner Ferencz 4000 , — Trollné asszony 3000, — Degen cs. kir. tanácsos 3000, — Gin­­ter Károly 3000, — Vigyázó Antal 3000, — Halbaner György 3000, — Haris örökösei 3000, — Stipsicz Kata-I­lin 3000, Rozmanith Antal 2500, — Fábry János J 2500, — a polg. molnárezéh 2400, — Taubek Jakab 1 2400, — Gayer Károly 2300, — Dittl Lipót 2000,­­ — a német szabók ezéhe 2000, — Hampel Antal 2000, — Gratzel Ferencz 2000, — Hazay Márk 2­000—Schön Pál 2000, — Steindl Károly 2000, — Sebastian­ Vilmos 2000, — König Jakab 2000, — Scherhoffer János 2000 pftot írtak alá. Itt nincsenek még feljegyezve azon ajánlatok, melyek a­­ nagykereskedési, a polg. kereskedési grémiumban, a fiók nemzeti banknál, egyéb itteni cs. kir. pénztáraknál , az­ízv. községnél aláírattak; ezeknek jegyzéke utólag fog kö­vetkezni. Budán, aug. 1. 1854. A cs. kir. helyt. osztály elnöksége. Telejcrail talósírások. T­r­­­e 81. jul. 31. F­gy nápolyi bárkát, nem messze Lissa szigettől f. hó 26 kán egy állítólag görög kalóz­hajó négy óráig üldözött, ez azonban, miután egy másik hajó közeledését látta, más irányt vett. Kopenhága, július 30. A szervezett országtanács a pénzügyi törvényeknél csak vélemény­adási, új adók­nál pedig elhatározási jogozattal bírand. Az nem nyil­vánosan, de legalább minden két évben tartana ülést. Elnökét a király nevezi ki. Legújabb posta: Bécs, aug. 1. Ő cs. kir. Ap. Felsége jul. 28-dikai legmagasb elhatározásával Nagy Lajos legfelső semmitő­­törvényszéki udv. tanácsost, saját kivánatíra, a legmagasb tetszés kijelentésével eddigi szolgálattételei felől, állandó nyugalomba helyeztetni s helyébe a legfelső semmifőtörvény­­szék udv. tanácsosává Lipovniczky Vilmos ideigl. kerületi főtörvényszéki tanácsost Pesten legkegyelmeseb­ben kinevezni méltoztatott, a cs. kir. Ap. Felsége ugyanakkori legmagasb el­határozásával A­ndreánszky Sándor ideigl. kerületi főtörvényszéki tanácsost Pozsonban a kerületi főtörvény­székhez ugyanott alelnökké méltóztatott legkegyelmeseb­ben kinevezni, Ő cs. kir. fensége Hildegard főhgasszony jul. 30- dikán délben Ischlből Salzburgba érkezett, itt ő Felsége Karolina Augusz­ta császárnénál ebédelt s aztán folytatá útját Berchtesgaden felé. Madrid, jul. 24. A dolgok helyzete Madridban jul. 23 kán veszélyesnek mutatkozott. A toledoi és rastroi utczákon vérbir­ósági junta alakult, mely San Luia titkos rendőrségének tagjait kímélet nélkül agyonlö­vette. Ezen szomorú sors érte a titkos rendőrség fejét, C­h­i­c­o­t, P­o­­­r­t­o, C­a­n­o és másokat. A vörös zász­lót a torlaszokra kitűzték, később azonban a forradalmi junta a vébén levették.­­ Több letartóztatott személy­nél írásbeli bizonyítványt és jelentékeny ősz vég pénzt találtak, mi a foglyok vallomása szerint a fölkelés és rendetlenség izgatására volt határozva. Azt hiszik, hogy az eszközt magas , állású személyek akarták használni, hogy annál könyebben elillanhassanak, m­íg másfelől azt állítják, hogy a pénz forrása külföldön volna. Júl. 21-én a dolog jobbra fordult. Espartero két hadsegédét küldte a királynéhoz azon föltételekkel, me­lyek alatt a kormánynak segélyt nyújtani akar, s me­lyeket a királynő is elfogadott. — A torlaszfőnökök­nek­­parancs adatott, azokat, kik a köztársaságot kiált­ják rögtön agyonlövetni. Azt hiszik, hogy Espartero Anglia és Franczia­­ország részéről Montemolin gróf és Montpen­­i­i­e­r herczeg ellen segíttetni fog. Legújabb a csatatérről. A különben ritkán hiteles „Fremdenblatt“ egy bukaresti jul. 28-ki távirati sürgönyében megerősítvén azon hirt, hogy a fratestti 100,000 nyi orosz tábor teljes visszavonulóban van Bukarest felé, hozzá­teszi, mikép­p orosz tisz­tek beszélik, hogy az ausztriai cs. k. csa­patok utánuk fognak bevonulni. Stambulból azon hír érkezett, hogy St. Arnaud friigy,kinek magatartása mindig több nehézséggel járóvá lett, a keleti franczia hadsereg parancs­nokságától visszahivatott. Mondják, hogy a Napóleon hggeli jó egyetértés hiányán kívül más indo­kok is készteték a franczia kormányt e lépésre. Új ki­­neveztetésig a legidősb tábornok viendi helyette a ve­zényletet. A franczia kormány azon gyászos tudósítást kapta, hogy Parseval-Deschenes admiral rögtön meghalt, ki mint tudva van a keleti tengeri franczia flotta feletti parancsnokságot vitte. Az admirál cholerában halt vol­na meg, pengő pénzben. Beszterczebánya, jul. 24. Hegyi lakosságunk azon várakozásban, hogy a szomszéd megyében megkezdett ked­vező aratás következtében az árak alább szállandnak, csa­latkozott, mert Galicziából rendkívüli nagy szám­­mal érkeztek a vevők s a gabona árát kész fizetés által fel­csigázták. Búza: 7 f. 24 kr. Rozs: 6 f. 12 kr. Árpa: 4 f. 36 kr. Zab: 2 f. 22 kr. Kukoricza: 5 f. 48 kr. pozs. m­. Sziszek, jul. 23. Idegen vevők hiánya miatt lanyha forgalom, alantabb árak: legszebb uj búza: 5 f. 5­­­­ f. Kétszeres: 5 f. 18—24 kr. Legjobb szeremi kukoricza : 3 f. 36 — 38 kr. Árpa: 2 f. 40 kr. Zab: 2 f. 40 kr. Uj-Becse, jul. 33. Búza: 5 f. 24 kr.—6 f. Kétszeres: 5 f. Árpa éi Zab: 2 f. 30 kr. Kukoricza; 3 f. 12 kr. póza. m. Bécs, jul. 31. Arany: 29%. Ezüst: 24%! Dunavizállás (Aug. l-jén) 9', 8", 6'" 0 fölött. Felelős szerkesztő: TÖRÖK JÁNOS. Hivatalos hirdetések kivonata. ELÁRVEREZTETNEK: 1. A PESTI CS. KIR. ZÁLOGHÁZBAN aug. 16. 17lén ruhaneműét. 2. KLEMM Katalin háza Budán Víziváros 773. sz. sept. l­-kén. 3 WALNER Borbála háza Szombathelyt aug 12. 4. KOLLER Ignácz-féle kerti telek Pes­ten aug. 13. 5. 6000 öl kemény tűzifa Bicskén aug. 9. 6. FERNEKESZ József tarjányi lakosháza aug 21. 7. PAP Alajosné Kaposvár határában levő birtoka 42. h. sept.6. 8. KRI­INA János háza, szőlője Péteren sept. 16. 9. 99 mázsa finom gyapjú Kis Béren aug. 21. 10. Néh. KRIZSÁK Mihály 7*/4 kapás ■/.őlője aug. 11. Perbalon. 11. BÉNYŐ Bertalan és neje 22% h. földe Gereselyen aug. 21. 12 CENNER Károly buda-ujlaki házasept 16. 13. BALOG András háza Bogdányonaug.16. 14. TOTORÁN Gavrilla 3/s telek földe Nagy­lakon sept. 17. 15. KOVÁCS Lajos háza Budán Víziváros 505. sz. sept. 9. 16. PICHLER János háza Pesten, virág-utcza 26­ sz. aug. 24. 17. KÁZITY Kiró, János és Jászin­a telkük Csobánkán aug. 13’. 18. WEISZ Jakab sat 2972. fzt. becsér­tékű pá­linkája Vámos-Miscolán aug. 18. 19. 25. db. öreg és 97. db­. vágó Kos, 314. db. anya birka, 50. db. egy éves anya­­ birka. 150. db. öreg ürfi a muhi pusztán aug 17. 18. SZARVAS MARHÁK, lovak,ser­­t­é­s­e­k, csikók , rozs, köles, széna, nád satb. Kakucson aug. 8-án. 19. WEICHER György házai és ingóságai Mórott aug. 6. 20. SCHÜSZTERL Mátyás háza Budán sept 11. 21. MERSITS János háza Monyoró-keré­­ken aug.­­5. 22. STUTULA Mária és Constantin Mihály szőléi a tolcsvai és vámos-ujfalusi határban sept. 21. 23. CSŐSZ Mih. és neje házuk Dadon aug. 5. 24 FELLNER Józsefné háza Soroksáron aug. 29. 25. SCHADUZ Anna és Károly házai Tolnán sept. 18. PÁLYÁZAT nyittatott: 1. Az EGYENES Ál­DOZÁST illető ügyek elintézésébeni segítségül 43 tiszt és 86 segéd­állomásra aug. 20-ig. 2. A PESTI POSTAHIVATALNÁL egy postanövendéki állomásra aug.9-ig. 3. A KASSAI EPERJESI főtörv. szék ke­rületében 20 segélydijas s 15. díjtalan jog­figyelői állomásra. 4. A BUDAKESZI ERDŐFELÜGYELŐI állomásra aug. 31-ig. 5. A GYARMATI ker. gyüjtőpénztárnál egy ideigl. hivataltiszti állomásra aug. 15-ig. 6. Gróf BATTHYÁNY Lajostól elkobzott, jelenleg Schlaining állami uradalom jövedéki hivatalánál az ellenőri irnoki állomásra aug. 31 ig. 7. A MEZŐ-KÖVESDI adószedő hivatal­nál a III. o. ellenőri állomásr, aug. 15-ig. 8. A SUGATAGI sóbánya-igazgatóságnál egy ideigl. huta­őri állomásra aug. 30-ig. 9. A SZOLNOKI földterületnek a legelő elkülönzés végetti, továbbá az alcsii és sz. iványi puszták mérnöki felvételére aug. 20-ig nyitott pályázat folytában. 10. A PESTI FŐTÖRVÉNYSZÉKI kerü­letben több díjazott ,és 17. dijnélküli figyelői állomásra aug. 16-ig. HASZONBÉRBE adatik: 1. A DUNA FÖLDVÁRI serház, ser- és serélesztő behozatala 3 évre aug. 7 én. 2. A JÁSZ-KUN KERÜL, községek kis-Bebb kir. haszonvételei 3. évre Jászberény- I ben aug. 21. Jász Apátin aug. 16. Karczagon aug. 21. Félegyházán aug. 16. Dorosmán aug. 14. Halason aug. 21. k. sz. Miklóson aug. 16. 3. MEZŐTÚR k. kir. haszonvételei 3. évre aug­­. CSŐD rendeltetett: 1. MICHELER János pádári haszonbérlő és neje vagyona ellen. Bejelentés aug. 51­ -én. 2. ROSENKRANZ Károly pozsonyi ke­reskedő ellen. Bejel. aug. 27-ig. 3. GROSS Jakab s.a. újhelyi bőrkereskedő ellen. Bejei. sept. 11-ig. 4. BEGOTINA János ellen Ujhelyben Be­jelent. oct. 30 ig. 5 BERGER János pápai könyvkereskedő el­len. Bej. sept. 19-ig. 6. NAMJESZKY Ignáczné mezővárosi ■zappanosné ellen. Bejei. sept. 11-ig. 7. UHLÁR János pesti korcsmáros ellen. Bejelent aug. 22. 23- 24. 1390 (1—3) Rendkívüli előfizetést nyitunk Augustus Septemberre, vagyig két bóra. Helyben 3 ft. vidékre 3 ft. 30 kr. Uj kéthónapos előfizetőinket azon kedvezmény éri, hogy rendes műmellékleteinken kívül Jókai Mór arczképét is veendik. Ezenkívül féléves, s évn­egye­­des előfizetést is folyvást elfogadunk, a be­küldés napjátéli számítással. Postán félévre 9 ft. évnegyedre 3 ft. Helybeli félévre 1 ft. évnegyedre 4 ft. a „Hölgyfutár“ szerkesztősége. Bír k­a-e 1 a d á s. Fejérvármegyében , Dunaföldvártól egy órányira fekvő alsó-baratsi pusztán egy neme­­sitett, és egészséges tőke­nyáj , nevezetesen : 280 anya, 160 ürü, 140 nőstény foklyó, 170 bárány, 27 kos , szabad kézből eladó. Érte­kezhetni Baratson Kornis családnál. 1391 Hirdetés: (1-2) Egy 1000 pftnyi évi bért jövedelmező ház valamely mezei gazdaságért cserébe ajánltatik Bővebben tudakozódhatni a Pesti Napló szer­kesztőségénél. B. B a c­h s. k. Az új államkölcsön ügyében. 1388 Nagyméltóságu gróf Széchényi Lajos ur jószá­gai és gazdaságainak bérbe adása. Kibe­reltetnek minden épületek és gazdasági eszközök 12 évre. A ber­éti feltételek — Herczeg-Eszterházy bérleti jószágain több év óta­­önálló feltételeken alapulva — az alább megnevezett jós­ágokbani tiszti irodákban, úgy Bécsben . Ezan Ede gazdasági tanácsos urnái (Alseivorstadt Adlergassa Nr. 172), Sopronban. T. Frank Mánon ügyész urnái (Széchenyi ház). P e s t e n. T. Ehrlinger Péter ügyész urnái. (Széchenyi ház Seminarutcza) megte­­kin­hetők. A bérleti elárverezések a megnevezett jószágokoni tiszti irodákban tartatnak és pedig : 1) Székesfejérmegyében Fejérvárral határos Sárpentelén 3164 hold szántóföld , és legelő 1200 négyszögöllel augusztus 7-kén reggeli 10 órakor. 2) Tolnamegyében nagy­dorogi uradalomhoz tartozó gazdaságok: a) Nagy Dorog 3329 hold szántóföld, rét és legelő, b) Bezzeg 849 hold szántóföld, rét, és legelő, c) Földes 3658 hold szántóföld, rét és legelő. Augusztus 10 én reggeli 10 órakor. 3) Somogybán , köröshegyi uradalomhoz tartozó : a) Köröshegyi gazdaság 673 hold szántóföld rét, és legelő. b) Gyugyi puszta 512 hold szántóföld, rét és legelő. Augusztus 14. reggeli 10 órakor. 4) Somogybán, a) Felső Segésd 900 hold szántóföld, rét és legelő, b) Alsó Segésd 667 hold szántóföld, rét és legelő, c) Bogáti puszta 2617 hold szántóföld, rét és legelő. — Augusztus 17-én reggeli 10 órakor. 5) Sopron megyében Horpáti és a.peresztegi uradalomhoz tartozó : a) Pereszteg 1700 hold szántóföld rét és legelő, b) Kövesd 1400 hold szántóföld rét és legelő. Augusztus 23. reggeli 10 őrakor. Tudakozások kisebb részletekre, 200—600 holdig ott, hol a gazdasági épületek megengedik, tekintetbe fognak vétetni. N­AGYÍV.HIRDETÉSEK. GŐZHAJÓZÁSI 1—3 HIRDETÉS. A gőzhajómenetek megnyitása Gyurgyevoig(Rustsu­k) (hahogy akadályok nem jönnek közbe.) Előlegesen hetenkint egy menet utasok­ és árukkal, a rendes árszabályzati díjért. Azonban az áruszállítás Orsováról lefelé még kötelezettség nélkül történik. L­efelé: Indulás Pestről minden kedden el­ső menet augusztus 1-jén reggeli 6 órakor). „ Zimonyból minden szerdán este (l-ső menet augusztus 2-án). „ Orsováról minden csütörtökön (­ ső m­enet augusztus 3-án). F­elfelé: Indulás Gyurgyevoról, minden vasárnap reggel. „ Orsováról, minden kedden. „ Zimonyból, minden szerdán reggel. A gőzős az Al-Dunán mind a két parton kiköt. Pest, julius 27-én 1854. 1378 3* - bana gőzhajózási társaság magyarországi központi ügyvivősége. A KIADÓTULAJDON08 EMICH GUSZTÁV SAJÁT NYOMDÁJÁBAN uri-utcza 8. sz. a. Gabonái­g.

Next