Pesti Napló, 1854. október (5. évfolyam, 1368-1393. szám)
1854-10-18 / 1382. szám
azonban most csak profi tekintetben van mezeje, míg egy politikai mártyrnak francain börtönbeni tartózkodása meglehetős comforttal van ellátva. A többit könnyű kitalálni. Páris, oct. 13. A császár és császárné az amiensi egyházi ünnepélyről tegnap visszatértek. — Egy a franczia törvény-bulletinben közölt aug. 30-ai rendelet a Londonban 1805. jul. 7-kén született Bonaparte Jeromost, Jeromos herczeg első házasságábéli fiát, és atyját azon fiatal tisztnek, ki közelebbről a keleti sereghez ment, franczia polgári minőségébe visszahelyzi. — Malmaisonban Krisztina királynő elfogadására minden elkészült, tudni akarják azonban, hogy még tovább maradand Bagneresben. A franczia kormány visszautassa a madridi kormány azon feltételét, hogy a királynő a spanyol határoktól 50 órányira lenne fellebbezendő. A tengerészeti miniszter a cherbourgi polgármesternek megírta, miszerint ő a császár parancsára Parceva admirálnak , hajóinak viszszatérése iránt az utolsó utasításokat is megküldötte ; csak nagy fontosságú politikai tekintetek okozhatták , hogy hajóhadának egy része a balti tengeren és nem Cherbourgban telel. A vidékről jelentik, miszerint a közelebbről behívott 60,000 újoncz kiállítóin mindenütt, a francziákat kitüntető lelkesedéssel ment végbe. Perigueuxben, a városba vonuló fiatalság zászlaján ez volt olvasható: „A perigourdiaiak a sz.pétervári útban.“ A félhivatalos lapok Poroszország magatartása elleni heves beszédükben csak viszhangjai a kormány beszédének, s valószínű, hogy a diplomatiai levelezés a nyugati hatalmak és Poroszország között igen kevéssé udvarias. A közlekedés nagyon barátságtalanná vált. A „Journé de l’ Empire“ ma századik vagy kétszázadikszor tör láncsát Poroszország ellenében s értésére adja, hogy az események gyors menetével néhány nap alatt tán késő lehet, a nélkül azonban, hogy e nevezetes szót Poroszországra alkalmazásában közelebbről meghatározná. Bior grófnak Eszterházy grófhoz intézett sürgönyében ellenben Ausztria őszintesége és mindinkább határozottabb föllépése iránt a tökéletes megelégedésre alkalmat látnak. Hübner Ausztriának a nyugati hatalmakhozi nagy közeledésére számít; ő úgy véli, miszerint őt erre bécsi tudósításai följogosítják. Barb és ma este utazik el Páriából, közelebbről Brüsselbe megy. Az „Ind. belge“-nek írják Páriából, oct. 12-éről: „Canrobert ibb utasítást kapott volna a szebasztopoli ostrommunkálatokat siettetni és egy merész csapással befejezni, hogy csapatai bátorságának legszabadabb tért engedjen. Ez annál szükségesebb, minthogy egyfelől a bekövetkezendő viharok, másfelől Melnkoff erősítményének megérkezése a szövetségeseket kényszerűn fognák a hadjárat siettetésére. A párisi „Moniteur“ oct. 10-diki számában Írja: St. Arnaud tábornagy, míg a betegség sírba nem vivé, melynek halálos csiráját már régóta magában hordozd, egész végórájáig teljes feláldozással akarta teljesitni azon küldetést, melyet ő a császár és Francziaország irányában magára von, midőn a keleti sereg fölötti vezénylet dicső kiváltságát igénybe véve. Csak hosszú szenvedésének megbízott tanúi tudják, mily mértékű erkölcsi erő kivántatott ahoz, hogy azokat úgy legyőzze és fölöttök uralkodjék, hogy egy pillanat sem volt, melyben a nehéz vezényletre alkalmas ne lett volna. Mert ő nem titkolta a baj komolyságát; ő inkább ismerte azt, mint bárki más, s midőn őt az erő elhagyta, midőn a döntés közelgett, ezen majdnem emberfölötti küzdelem végét vallásos és erős lélekkel tekintő. Ezt tanúsítják végső tudósításának záradéka, s nevezetesen utolsó napi parancsa. „Főhadiszállás, a menkendrei bivonacon, sept. 26. 1854. Katonák! Az isteni gondviselés vezértektől megtagadta azon elégtételt, hogy titeket tovább is vezessen azon dicső utón, maljr előttetek nyílik. Legyőzetve egy nyomasztó betegség által, mely ellen hasztalan küzdött, azon parancsoló kötelességet, melyet a körülmények elibe szabnak, tudniilik a vezénylet letételének kötelességét, minek terhét tovább hordozni megrongált egészsége neki nem engedi, mély fájdalommal tekinti, de tudni fogja azt teljesíteni. Katonák itt engem sajnálni fogtok, mert azon szerencsétlenség, mely engem sújt, roppant, jóvá nem tehető és talán példa nélküli. Én a vezényletet leteszem Canrobert osztálytábornok kezébe, kit a császár ezen hadsereg és az általa képviselt nagy érdekek iránti elővigyázatos gondoskodásból egy előttem fekvő zárt levele által a szükséges teljhatalommal felruházott. Fájdalmam enyhítésére szolgál, hogy a Francziaország által rám bízott zászlót oly méltó kezekbe adhatom át. Ti tisztelet és bizalommal fogjátok megajándékozni ezen tábornokot, kinek fényes hadi pályája és kitűnő szolgálatai az országban és hadseregben tisztelt hírnevet szereztek, ő tovább folytatandja azt, mit az almai győzelem megkezdett és meglesz azon szerencséje, melyet én magamnak álmodtam és a melyet én irigylek— szerencsére,titeket Szebasztopolba vezetni. St. Arnaud, tábornagy.“ Vagy Britannia. London, oct. 13.— A „Times“ felvilágosítja a német nagyhatalmak állását és hangulatát az almai csata után: „A Krimiában fölmerült katonai események—úgymond—melyek oly nagy mértékben Európának mind részvétét,mind csodálkozását fölébreszték, még alig valának egész terjedelmükben ismeretesek, s a szövetséges csapatok ezen győzelmeinek politikai hatása már is észrevehető volt azon udvaroknál, melyeknek szózata eddig határozatlanul vagy némileg ellenzékiig hangzott. Az ausztriai kabinet által sept. 30-tól a porosz kabinethez menesztett s nem sokára nyilvánosságra jutott sürgöny, nevezetes ellentétet képez ama homályos és felcsigázott kitételi modorhoz képest, melylyel a német diplomatia eddig rendesen élni szokott. E sürgönyben a bécsi udvar, sept. 14-kei nyilatkozatait még sokkal leplezetlenebb és világosabb hangon fejti ki , s alig bánhatott volna büszkébb közönyösséggel ama gyöngélkedő zugvonásokkal , melyekkel Poroszország az egész német diplomatiát félrecsavarni törekedett. (Itt következik a sürgöny tartalmának rövid ismétlése.)Mindezen alapokoknál fogva Ausztria felhagy a reménynyel, hogy Poroszországgal szorosan egyesülve a frankfurti országgyűlésen tárgyalhasson, s kijelenti, miszerint saját útján járand, hogy a szövetségnek az ő politikájáhozi hajtását megnyerhesse. „E sürgöny hangja határozott haladásra mutat az ausztriai kabinet azon meggyőződésében, hogy magát többé nem engedheti azon államok habozása és ingatagsága által titkosan megtámadtatni és szabad működésében korlátoztatni, melyek Poroszország királyát fejekül ismerik el. Kétségkívül igen óhajtandó dolog volt, hogy Németország, mint egy nemzet lépjen föl, s mint egy nemzet cselekedjék. S ha egyedül a német nép érzelmein állana a dolog, legkisebb okunk sem volna, hogy a nyugati hatalmak politikája s kivívott eredményeik iránti rokonszenv hiánya miatt panaszkodjunk. De a német kormányok nagyobbrészt elárulák a nemzet érdekeit s daczoltak annak meggyőződéseivel, s mindezen államok közt Poroszországra esik leginkább a bűn súlya, mivel szántszándékosan részt vett azon conferentiákban s jegyzőkönyvek szerkesztésében, melyeket azóta megtagadni és megsemmisítni megkisérlett. Azon mértékben, amint a jelen hadjárat eredményei mindig világosabban tűnnek elő, úgy találjuk , a nélkül pedig, hogy ez bennünket legkevésbbé is meglepne, hogy ezen eredmények hatása Németországban legalább is oly nagy, mint bárhol másutt Európában. A franczia és angol hadseregek kitűnő vitézsége , sőt már maga a törökök szerencsés ellentállása is, s meggyőzék a németeket a felől, hogy amaz orosz hordákat, melyek 30 év óta, mint boszorkánynyomás nehezedtek Éjszak- és Közép-Európára, csak férfiasan meg kell támadni, hogy képzelt hatalmuk megtöressék, s az európai ügyek jelen állása az ausztriai Császárnak példanélküli alkalmat nyújt, hogy azon befolyásteljes európai állást ismét elfoglalhassa, melyet a múlt század eseményei s az orosz császárság hirteleni fölemelkedése nagyobbrészt Sz. Pétervárra látszottak átültetni. „Minden, ami a két császállam közti viszonyokról előttünk ismeretes, megerősít bennünket azon hitünkben, hogy az egyenes ellenségeskedések kitörése nemcsak valószínű, hanem közel kilátásba is van helyezve. Az ausztriai kormány pillanatra sem szakíta meg harczkészületeit, s a szünidőt arra használta, hogy a gallicziai határon, valamint Krakóban úgy a felsőniesteren is több elsánczolt positiót alakítson. Az orosz hadsereg főmozdulatai az utóbbi hetekben szintén az ausztriai határok ellen valának irányozva, daczára azon feltűnő s tagadhatatlan szükségességnek, hogy Menzikoff hg Krimiában és Gortsakoffig a Pruth mellett, a mennyire csak lehet, támogattassanak. — Más részről Hess tábornok Bukovinába ment s Zaleszcyk mellett Gallicziába váratott, mely pontot az ausztriaiak legerősebb positiójuk egyikévé alakítottak át. „És valóban az orosz miniszterek világosan oda nyilatkoztak, hogy a gárdáknak Délnyugat feléi mozdulatai, kiválólag Ausztriának fenyegető magatartása által idéztettek elő, és Gortsakoffág elhatározása, szabadságürügye alatt Bécset elhagyni, elég világosan mutatja, miszerint épen nem táplálja a remény, hogy diplomatiai befolyását a bécsi kabinetnél ismét visszanyerendő Amna nyomatékos szerencsekivonatok, melyekkel az ausztriai Császár a nyugati hatalmakat az almai győzelem fölött nyilvánosan üdvözölte, valóban oly megsértések valának a bécsi orosz követre nézve , valamint a czárra nézve is , akinek szolgálatában áll, hogy azoknak alighanem leend komoly politikai szakítás a következménye ; annyi mindenesetre bizonyos, hogy azt Oroszországban sohasem fogják megbocsátni. Ausztriának két különböző út között kellett választania. Vagy szigorú semlegességi rendszert tartani, mely Török- vagy Oroszországra nézve többé kevésbbé kedvező lett volna, de e mellett minden nyilvános demonstrate az egyik vagy másik részre állhatatosan kikerülni, és ekkor Ausztria minden nehézség nélkül tökéletes harmóniában maradandótt az egész német Bunddal. De ezen utat Ausztria megvetette; a fő hadviselő hatalommal szövetséget kötött; tudtára adta a német szövetségnek, hogy harczkészen áll, s szilárdan el van határozva, a jövendőbeli békeföltételek és garantiákra nézve négy pontot vívni ki, melyeket Oroszország teljesen el nem fogadhatóknak nyilatkoztatott ki. Nyilvánosan kimutató Oroszország megveretése és a szövetségesek győzelme fölötti örömét. Vajjon mindezek után ki hihetné , hogy még most is szándékában állana semlegesnek maradnia , semlegességéből több mint egy ízben kilépvén , s ha Oroszországra már rá nem ijesztettek volna, a háború már meg lenne üzenve. Nem tudjuk, miként írjuk le ezen anomal positiót, mely megszűnt semlegesség lenni, anélkül, hogy háborúvá változott volna; meg vagyunk azonban győződve, hogy egy nagyhatalom sokáig ily állásban semmikép sem maradhat. Nem vagyunk oly vérmesek azt várni, miszerint a czár pusztán Szebasztopol és Krimia elvesztése után indíttatva érzendné magát békéért könyörögni, jóllehet a Feketengerem hatalmának megsemmisítése a békeföltételek fölállítását, ha már egyszer annyira mentünk, lényegesen megkönnyítendi. De ezen csapás mindenesetre a háború bevégzését fogja siettetni; ha pedig a háború továbbra húzódnék, ezen szerencsétlenséget Európa csak a német államok lassúságának fogja köszönhetni. Ha a harcz még a jövő évben is tartana, épen nem vonakodunk nézetünket oda kimondani, hogy sokkal jobban tennék, ha az ellenségeskedéseket Poroszország ellen kezdenék meg, s éreztetnék vele kelettengeri flottánk hatalmát, ahelyett, hogy megengedjük neki, hogy cselszövényeit tovább is szőhesse. A porosz ingatagság s kislelkűség megbüntetése egész Európában szintoly népszerű volna, mint a czári hatalom felforgatása maga; s ha aztán szilárd szövetség köttetik Anglia-Francziaország és Ausztria között, Oroszország protectiója nem mentendi meg Poroszországot azon magas állásról bukástól, melyet az 1815-diki béke óta Németországban elfoglalt.“ — „Sajnáljuk, — úgymond az E. C. — hogy helyszűke miatt az Alma melletti csatáról mindazon apró részleteket, epizódokat s adomákat nem adhatjuk, melyekről az angol lapok hasábjai hemzsegnek. A halál megvetése s lélekéberség legcsodálatosabb vonásai adatnak ott elő. Olyezredek, melyek soha sem szolgáltak sem Indiákon, sem a fáknál, s melyek az Alma mellett szagolták először a lőport , oly hősiességgel küzdöttek, milyet csak harczedzett veteránok, csak ritka alkalmaknál szoktak kimutatni; a csata után pedig a védnélküli ellenféllel oly lovagiassággal bántak, melyért nem mindig arattak köszönetet. A sebesült oroszok még legutolsó erejöket is összeszedték, hogy azon emberre tüzeljenek, ki épen e pillanatban adott nekik enyhítő italt; úgy látszik, hogy az oroszoknak felülről azt verték fejükbe, hogy nekik a „barbár vörös kabátosoktól“ sem kegyelmet sem kíméletet nem szükség elfogadnak. Ők, a levelezők egyhangú állításai szerint, makacsul küzdöttek, jóllehet minden tűz s emelkedettség nélkül. Ezúttal eszünkbe jut, hogy a Krimiában levő angol levelezők is méltó elismerést érdemelnek. Ezen urak egyszernél többször mentek át a golyózáporon, hogy mint honosaik dicsőségének szemtanúi azt jobban megdicsőíthessék. De a hadsereg talán még többet köszönhet szigorú kritikájuknak, mint dicséretüknek ; ha némely főtiszt eszejárása szerint történt volna Várnában, kik a levelezőket mind haza akarták küldeni, a közönség a fölött, amiben a hadsereg szükséget szenvedett, igen keveset tudott volna meg, s azt is már későn. Az angolok úgy viaskodnak, mint a buldoggok, s erre méltó joggal büszkék is lehetnek, de más dolgokban ugyanazon állat ügyetlenségével is bírnak. Az almai csata megsebesült hőseiről senki sem gondoskodott. A francziák jól rendezett kórházai s az angolok nyomorult lazarethjei közti különbség fölött Stambulban csak egy hang uralkodik. A „Daily News,“ „Herald“ és „Times“ egyformán tudósítanak e felöl. A török kormány az angoloknak egy valóságos palotát adott rendelkezésük alá, de az angolok nemcsak orvosokról és ápolókról, hanem más szükséges dolgokról sem gondoskodtak, melyek pénzen kívül semmi egyébbe nem kerültek volna, mint ágyszékek, ágynemű, fehérruha, tépés, kötelékek stb. 4000 sebesült és beteg nyög az angol kórházban Szelymében Stambul mellett,néhány, vékony matraczokon,melyek közvetlenül a hideg téglaföldre vannak kiterítve; hasztalan kiáltoznak egész a rekedtségig egy korty enyhítő ital után, s gyakran 48 óráig is várnak, mig a sor rájok kerül, hogy sebeik beköttessenek. Valóságos szégyen, gyalázat! A „Times“ most a közönség könyörületességét hívja föl, mely nem sokat gondol egypár ezer font sterlinggel, ha egy népszerű hőst teknősbéka levessel kell megvendégelni. A levesre még elég idő van, majd ha a hősök egészségesen visszatérendnek, de nem így áll a dolog az ágyneművel, tépéssel stb. Maga a kormány nem gondoskodhatik mindenről.“ A „Herald,“ melyet ismét az oppositionális viszketeg szállott meg, ellenben megjegyzi: „Aberdeen lord váratlanul lepetett meg. Sohasem hitte volna, hogy verekedésre kerül a dolog, különben valószínűleg már előre gondoskodott volna a sebesültekről.“ A királynő tegnap elhagyta Balmoralt; 1 órakor Aberdeenbe s esteli 7 órakor Edinburghs érkezett. Aberdeen és Burgershordok kitörik az udvart, melyet holnap esteli 6 órára várnak vissza Londonba. Ez alkalommal egy adomát akarunk megemlítni Balmoralból, mely valószínüleg be fogja járni az összes angol lapok hasábjait. A walesi hő s a legöregebb hgnő (Princen Royal) mindketten egy kis kerttel birnak Balmoralban, melynek maguk viselik gondját. Mindketten vetélkednek, hogy minél szebb virágokat és gyümölcsöket termeszszenek. Nemrég történt, hogy az ifjú hgnek egy hortologiai kísérlet sehogysem akart sikerülni, s más ember segítségében volt kénytelen folyamodni. De Albert hy megtudván, megtilta azt fiának azon megjegyzéssel, hogy Anglia jövendőbeli királyának nem szükség oly dolgokban mások segélyére szorulni, melyeket maga is elvégezhetne. Earl Granville néhány nappal ezelőtt a Staffordshireyeomanry (polgárőrség) által megvendégeltetet s az „ő felsége minisztereire“ köszöntött toasztot egy kisrögtönzött beszéddel viszonozta, mely lord Aberdeen beszédéhez nagyon hasonlóig hangzók. Megemlítő azon nagy ember áldozatot, melybe az almai csata került, és kijelenté, hogy ha a minisztereknek szemükre kellene hányniok, hogy bármely alkalmat a béke fentartására kisiklani engedtek, akkor a nemzet nekik bizonynyal meg nem bocsáthat. De a béke lehetőenné vált. És jóllehet nagyon rész volna a harczi dicsőség által elragadtatni, és a becsületes békét visszautasítnia, másfelől bizonyos az, hogy Oroszország őzárja ebbe annál szigorúbb föltételeket kell szabni, nyakassága mennél tovább teszi kikerülhetlenné a háború borzadalmát. (Huzamos tetszés). Lord Raglan a legszebb sereget vezényletté, mely valaha külföldre ment. Ő 102 legnagyobb üregt árgyat visz magával, — de ha ő a lőszertömeget hozzá teszi, mi keletre küldetett, őt egy második Münchhausennak tarthatnák. Szóval, ha mindazon lőszer kilüvetik, a 102 álgyunak haszonvehetlenné kell válnia. Szónok Anglia szövetségeseit is megemlítő azon megjegyzéssel, miszerint a franczia politika lojalitása e háborúban minden dicséreten fölül áll. Dánia, Kopenhága, oct. 12. Azon fölirati terv, mely a constitutionalis összalkotmány behozatalára az országgyűlés támogatását megígéri, ma másodszori fölolvasásra bocsáttatott. Oroszország, Sz. Pétervár, oct. 6. Tévelyes dolog lenne föltenni, hogy Oroszországnak netaláni megveretése a jelen krízisben a lakosság meglehetősen számos részének valami különös szívfájdalmat okozna. Ez ugyan többnyire a bureaukratiát, czárt és udvart és mindent, mi azzal összeköttetésben áll, legközelebb erkölcsileg sújtaná, többek közt az államegyházat is (nem kell felcserélni az őgöröggel és számos felekezeteivel, melyek csak külsőleg s véres üldözések által a makacs ellenzék után simultak az elsőhöz); de mindaz, mi a sz. pétervári súlypont iránt idegen, az újszerű sz. pétervári oroszság irányzatait csak kényszerűvé fogadta el, míg Oroszország nagysága és tekintélye elő jön mozdítva, a kis despoták jóléte és biztonsága a nagy birodalom keblében ótalmazva volt; mind ez elemek, mondom, kárörvendő zajt ütnének az első nagy szerencsétlenségre, mely a Romanov ház politikáját érné. A kedvetlenség némely szózatait Anglia ellen az ő — ne bámuljon ön — késlekedő eljárása miatt, hogy a czár politikáját eldöntő csapás által Sz. Pétervárott meg nem támadta , már most is lehet hallani. Különösen a nagy orosz tartományokban, Moszkvában is ez lenne az eset. „Napier flottája nekünk nagy szolgálatot tenne , ha ma mindazok székhelye ellen dörögne , kik minket az egész világgal ellenségeskedésbe hoznak“, így szólt egy nem rég kimúlt, ki halála előtt nyíltan kifejező azon óhajtását, hogy hamvait az Ingermanland idegen földjébe ne temessék. — Könnyen átlátható tehát, hogy az igy gondolkozók nem czivakodtak Anglia és Francziaországgal, míg a sz. péterváriak féltek, és ép oly kevéssé idegenkednek most Ausztriától. Ők tudják, hogy ha a sz. pétervári politika erőszakos bitorlásainak kifelé szárnya szegeinek, egyúttal a czár tekintélye belül is megrendülne és kényszerítve lenne, szelidebb húrokat pengetni, s a mindenre, mi Oroszországban él és gondolkozik, kivetett vas rendőri hálót nem oly feszesen tartani. — A gárdák kivonulása, melyek közöl legközelebb a második gárda tüzér dandár Gazsinából vonult ki, sok gyászt hozott Sz. Pétervárra. A csinos salonhősökkeli csevegésnek vége van, tépet-küldeményeknek kell ideiglenesen a gyöngéd visszonyokat fentartaniok. A boudoiokat — most tényleg duzzogózugokat — Varsó és — Bécs tájrajzaival diszitik , hol talán a nyalka lovagok tartózkodni fognak. Varsóba oct. 7-kén vonultak be az első gárdaezredek. — A czár részéről semmi engedékenységet sem hisznek. Hadi szolgalmak Délkeleti csatatér. A f. h. 9-ről, s igy az e napra határozott általános támadásról Szebasztopol ellen még nem érkeztek tudósítások. Azonban mind Odessában oct. 12-én, mind Szambulban oct. 13 án tudták, hogy a főtámadás oct. 9-ére volt kitűzve. Az odessai tudósítás jelenti, mikép oct. 9-éig (s ekként oct. 8-án) Szebasztopolnál még semmi eldöntő esemény nem történt. A szambuli tudósítás pedig csak arról értesít, hogy a kis ágyutüzelés Szebasztopol különböző külmüvei ellen oct. 8-án folytattatott. A krimiai utolsó tudósítások ellenben, melyek oct. 7-éig terjednek, jelentik, hogy az ágyúzás Szebasztopol külmüvei ellen oct. 4-ke óta különböző pontokon megszakadásokkal foly. Ezen ágyúzásoknak azonban úgy látszik, csak azon ezérjük volt: az orosz őrségeket minden irányban felriasztgatni , a legalkalmasabb támadási pontot kijelölni. A szövetségesek oct. 5-én és 6-án már az első párhuzamos vonalba Szebasztopol ellen bevonultak. Az ostrom 9 üteg építésével kezdődött, melyek közölt a vesztegkikötői öböl mint támadási homlok felé van fordítva. Az első párhuzamos vonal a város körfaláig egy óra járásnyi távolságban van. Az ellenséges erőművek sokkal jelentéktelenebbek, minthogy ellenállhatnának. L. Raglan vezényli az ostromhadtestet, mely 36,000 emberből áll,nem számítva a mérnöktesti katonákat és a tüzéreket. Sir John Bourgogne és Bisot tárkok vezénylik az ostromsereg mérnöki ügyét. A szövetséges hadseregben azon meggyőződés uralkodott, hogy a vár az első támadás után legfelebb két hétig fogja magát tarthatni, úgy hogy még odahova el nem múlik, és Szebasztopol a szövetségesek birtokában lesz. Egy Canrobert oldalánál álló tisztnek Bécsbe érkezett levele, hasonlag azon meggyőződést fejezi ki, hogy egy 10—12 napi ostrom elégséges lesz Szebasztopol bevételére. Canrobert az ostrom fedezésére az ő 60,000nyi seregét a Csernaja baloldalán állította fel s e pillanatban 150 tábori ágyúval s 10,000 lovassal rendelkezik. Menzikotvég az 5. tartalékhadtest egy osztályát, az 5. hadtest egy dandárát s 3 dzsidás ezredet vont magához, mely erősítések elégségesek arra, hogy az almai csatában szenvedett hiányt pótolja. A többi csapatok Perekopban maradnak. Ezt Galaczból is megerősítik, mondván, mikép a b. Osten-Sacken által Krimiába vitt erősítések ott állást foglalnak s tovább elő nem nyomulnak; sőt Szebasztopol eleste esetében maga Menzikoffeg is oda fog húzódni, úgy látszik, hogy Szebasztopol fölmentésének reményéről már teljesen letettek; ugyane galaczi tudósítás mondja, mikép ez Paskievits írigy szándékában sem fekszik. E haditerv változását az almai csata idézte elő. Menzikoffág a szövetségeseknek Eupatoriánál történt kiszállása után Sz. Pétervárról és Varsóból azon utasítást kapta, hogy az Almavonalat legalább két hónapig az ellenség ellen minden áron védelmezze. Sime az almai vonal három órai csata után el volt veszve. Élelmi- és lőszerkocsik azonban mégis indultak már el Perekopból, mert Menzikoff e kellékekben ép oly nagy hiányt szenved,mint Münich és Dolgoruki orosz vezérek a múlt századi hadjáratban. S valóban azon háborúk történetéből meríthetni meggyőződést arra nézve , mikép egy hadsereg , mely a szövetségesek ellen előnyomulna , három napig sem állhatna meg, mert az élelmezés a baktsiszeráji magaslatokon és szakadékok közt felette nehéz s minden hadműködést megakadályoz, mig a szövetségesek flottájuk által minden kellékekkel gazdagon el vannak látva. Azonfelül a megérkezett tartalékok a lovasságbani hiányt is már teljesen pótolták. Várnából jelentik, miképp. Raglantól sürgönyök érkeztek, melyek szerint további tartalékok szállítása nem szükségeltetik, minthogy a Krimiában álló csapatok a szükséget teljesen fedezik. Mindamellett Várnában folyvást öszpontosítják a tartalékokat, hogy az első hívásra Krimiába siethessenek. Oct. 6-án Várnában és körülre 8000-nyi török csapatok álltak.Küsztendzse és Burgaszban az angol és franczia csapatok átszállítása folyvást tart. És ekként a szövetséges hadseregnek Krimiában többé semmi félni valója sincs, kivált mióta a lovasságbani erőarány meglehetősen helyre van állítva. Biztos adatok szerint az oroszok lovas hadteste Krimiában állt a 6. könnyű hadosztály 1 dandárából, a 11 és a 12. huszár ezredből s 3200 kozákból, egészben mintegy 20,000 emberből; a szövetségesek lovasereje pedig most körülbelől 16,000 emberre van növelve. Ily haderők ellenében s oly állásban tehát az orosz hadsereg mit sem tehet az ostrom megszüntetésére, és Szebasztopol sorsa háborútlanul el fog dőlni. Érzik ezt az oroszok, innen az ő hajóiknak folytonos elsülyesztése. Az elsülyesztett hajók száma máris meghaladja a Szinopénál elveszett török hajók számát. A megmaradt hajók pedig oct. 4-kán a legközelebb fenyegetett kis kikötőt elhagyták s a Katalin erőd s a 9 üteg közt foglaltak állást; azt is hallani, mikép Szebasztopol házainak tetejét mind leszedték. Az oroszok hajóinak elsülyesztése tette szükségessé, mint Dundas admirál jelenti, a szövetségesek haditervének változását és a déli rész felé kanyarodást, mely azonban a várt csak annál nagyobb veszélynek teszi ki. Ezek után számos magántudósítások olvashatók londoni lapokban, de többnyire már ismert dolgokat tartalmaznak , s ezért csak egyes dolgokat veszünk ki azokból, melyek talán érdekkel birandóak, úgy, mint találjuk. Állítjuk azokat egymás mellé . Egyike a két, foglyokul esett orosz tábornoknak az Agamemnon fedélzetén volt. Igen mogorva kedvű volt s mondá : „Azt hivem, hogy emberek ellen kellene harczolnom, de nem vörös kabátu ördögök ellen.“ A másik tábornok 21-én fiával együtt, mindkettő megsebesülve, egy katonaköpeny alatt fekve találtatott. „Szivéből örül, monda ő, hogy sebét egy angol gárdistától kapta, s nem azon alsószoknyás emberek egyikétől. (A skótföldieket értette.) Midőn épen az almai csatának vége volt, egyike tiszteinknek egy megsebesült orosznak tábori csutorájában italt nyújtott. Az orosz gazember hála fejében, midőn megfordult, lelőtte őt, s ezért természetesen szuronyokkal tüstént agyon konczoltatott.— Nem is lehet kimondani , mit mindent nem tettek tisztjeink az orosz sebesültekért. Egész nap a csatatéren jártak s pálinkát adtak az orosz sebesülteknek, ép úgy mint a mi sebesültjeinknek. Igen különös sebesülések fordultak elő. A gárdák egy közlegényét egy minié-golyó épen kabátja gombjának közepén találta; a gomb behatott ugyan a bordák közé, de mégis megmente az ember életét. — Egyikét szegény fiainknak ép akkor találta egy ágyúgolyó, midőn karját fölemelte. A golyó ereje karját és kezét testén keresztül hajtotta.