Pesti Napló, 1854. október (5. évfolyam, 1368-1393. szám)

1854-10-18 / 1382. szám

azonban most csak profi tekintetben van mezeje, míg egy politikai mártyrnak francain börtönbeni tartózkodása meg­lehetős comforttal van ellátva. A többit könnyű kitalálni. Pár­is, oct. 13. A császár és császárné az amiensi egyházi ünnepélyről tegnap visszatértek. — Egy a franczia törvény-bulletinben közölt aug. 30-ai rende­let a Londonban 1805. jul. 7-kén született Bonaparte Jeromost, Jeromos herczeg első házasságábéli fiát, és atyját azon fiatal tisztnek, ki közelebbről a keleti se­reghez ment, franczia polgári minőségébe visszahelyzi. — Malmaisonban Krisztina királynő elfogadására min­den elkészült, tudni akarják azonban, hogy még tovább maradand Bagneresben. A franczia kormány visszauta­ssa a madridi kormány azon feltételét, hogy a királynő a spanyol határoktól 50 órányira lenne fellebbezendő. A tengerészeti miniszter a cherbourgi polgármester­nek megírta, miszerint ő a császár parancsára Par­ce­v­a­­ admirálnak , hajóinak viszszatérése iránt az utolsó utasításokat is megküldötte ; csak nagy fontos­ságú politikai tekintetek okozhatták , hogy hajóha­dának egy része a balti tengeren és nem Cherbourg­­ban telel. A vidékről jelentik, miszerint a közelebbről behí­vott 60,000 újoncz kiállítóin mindenütt, a francziákat kitüntető lelkesedéssel ment végbe. Perigueuxben, a városba vonuló fiatalság zászlaján ez volt olvasható: „A perigourdiaiak a sz.­pétervári útban.“ A félhivatalos lapok Poroszország magatartása elleni heves beszédükben csak viszhangjai a kormány beszé­dének, s valószínű, hogy a diplomatiai levelezés a nyu­­gati hatalmak és Poroszország között igen kevéssé ud­varias. A közlekedés nagyon barátságtalanná vált. A „Journé de l’ Empire“ ma századik vagy kétszázadik­­szor tör láncsát Poroszország ellenében s értésére adja, hogy az események gyors menetével néhány nap alatt tán késő lehet, a nélkül azonban, hogy e nevezetes szót Poroszországra alkalmazásában közelebbről meghatá­rozná. B­i­o­r grófnak Eszterházy grófhoz intézett sürgönyében ellenben Ausztria őszintesége és mindin­kább határozottabb föllépése iránt a tökéletes megelé­gedésre alkalmat látnak. Hübner Ausztriának a nyu­gati hatalmakhozi nagy közeledésére számít; ő úgy véli, miszerint őt erre bécsi tudósításai följogosítják. Barb és ma este utazik el Páriából, közelebbről Brüsselbe megy. Az „Ind. belge“-nek írják Páriából, oct. 12-éről: „Canrobert ibb utasítást kapott volna a szebasz­­topoli ostrommunkálatokat siettetni és egy merész csa­pással befejezni, hogy csapatai bátorságának legszaba­dabb tért engedjen. Ez annál szükségesebb, minthogy egy­felől a bekövetkezendő viharok, másfelől Meln­­­k­o­ff erősítményének megérkezése a szövetségeseket kényszerűn­ fognák a hadjárat siettetésére. A párisi „Moniteur“ oct. 10-diki számában Írja: S­t. Arnaud tábornagy, míg a betegség sírba nem vivé, melynek halálos csiráját már régóta magában hor­dozd, egész végórájáig teljes feláldozással akarta tel­­jesitni azon küldetést, melyet ő a császár és Franczia­­ország irányában magára von, midőn a keleti sereg fö­lötti vezénylet dicső kiváltságát igénybe véve. Csak hosszú szenvedésének megbízott tanúi tudják, mily mértékű erkölcsi erő kivántatott ahoz, hogy azokat úgy legyőzze és fölöttök uralkodjék, hogy egy pillanat sem volt, melyben a nehéz vezényletre alkalmas ne lett volna. Mert ő nem titkolta a baj komolyságát; ő inkább ismerte azt, mint bárki más, s midőn őt az erő elhagy­ta, midőn a döntés közelgett, ezen majdnem emberfö­lötti küzdelem végét vallásos és erős lélekkel tekintő. Ezt tanúsítják végső tudósításának záradéka, s neveze­tesen utolsó napi parancsa. „Főhadiszállás, a menkendrei bivonacon, sept. 26. 1854. Katonák! Az isteni gondviselés vezértektől megtagadta azon elégtételt, hogy titeket tovább is vez­essen azon di­cső utón, maljr előttetek nyílik. Legyőzetve egy nyo­masztó betegség által, mely ellen hasztalan küzdött, azon parancsoló kötelességet, melyet a körülmények elibe szab­nak, tudniilik a vezénylet letételének kötelességét, minek terhét tovább hordozni megrongált egészsége neki nem engedi, mély fájdalommal tekinti, de tudni fogja azt telje­síteni. Katonák i­tt engem sajnálni fogtok, mert azon sze­rencsétlenség, mely engem sújt, roppant, jóvá nem tehető és talán példa nélküli. Én a vezényletet leteszem Can­robert osztálytábornok kezébe, kit a császár ezen had­sereg és az általa képviselt nagy érdekek iránti elővigyá­zatos gondoskodásból egy előttem fekvő zárt levele által a szükséges teljhatalommal felruházott. Fájdalmam enyhíté­sére szolgál, hogy a Francziaország által rám bízott zász­lót oly méltó kezekbe adhatom át. Ti tisztelet­ és bizalom­mal fogjátok megajándékozni ezen tábornokot, kinek fé­nyes hadi pályája és kitűnő szolgálatai az országban és hadseregben tisztelt hírnevet szereztek, ő tovább folyta­­tandja azt, mit az almai győzelem megkezdett és meglesz azon szerencséje, melyet én magamnak álmodtam és a me­lyet én irigylek— szerencsére,titeket Szebasztopolba ve­zetni. St. Arnaud, tábornagy.“ Vagy Britannia. London, oct. 13.— A „Times“ felvilágosítja a német nagyhatalmak állását és hangu­latát az almai csata után: „A Krimiában fölmerült katonai események—úgymond—melyek oly nagy mértékben Eu­rópának mind részvétét,mind csodálkozását fölébreszték, még alig valának egész terjedelmükben ismeretesek, s a szövetséges csapatok ezen győzelmeinek politikai ha­tása már is észrevehető volt azon udvaroknál, melyek­nek szózata eddig határozatlanul vagy némileg ellenzé­kiig hangzott. Az ausztriai kabinet által sept. 30-tól a porosz kabinethez menesztett s nem sokára nyil­vánosságra jutott sürgöny, nevezetes ellentétet képez ama homályos és felcsigázott kitételi modorhoz képest, melylyel a német diplomatia eddig rendesen élni szokott. E sürgönyben a bécsi udvar, sept. 14-kei nyilatkoza­tait még sokkal leplezetlenebb és világosabb hangon fejti ki , s alig bánhatott volna büszkébb közönyösség­gel ama gyöngélkedő zugvonásokkal , melyekkel Po­roszország az egész német diplomatiát félrecsavarni tö­rekedett. (Itt következik a sürgöny tartalmának rövid ismétlése.)Mindezen alapokoknál fogva Ausztria felhagy a reménynyel, hogy Poroszországgal szorosan egye­sülve a frankfurti országgyűlésen tárgyalhasson, s ki­jelenti, miszerint saját útján járand, hogy a szövetség­nek az ő politikájáhozi hajt­ását megnyerhesse. „E sürgöny hangja határozott haladásra mutat az ausztriai kabinet azon meggyőződésében, hogy magát többé nem engedheti azon államok habozása és ingatag­sága által titkosan megtámadtatni és szabad műkö­désében korlátoztatni, melyek Poroszország királyát fe­jekül ismerik el. Kétségkívül igen óhajtandó dolog volt, hogy Németország, mint egy nemzet lépjen föl, s mint egy nemzet cselekedjék. S ha egyedül a német nép érzelmein állana a dolog, legkisebb okunk sem volna, hogy a nyugati hatalmak politikája s kivívott eredményeik iránti rokonszenv hiánya miatt panasz­kodjunk. De a német kormányok nagyobbrészt elárulák a nemzet érdekeit s daczoltak annak meggyőződéseivel, s mindezen államok közt Poroszországra esik leginkább a bűn súlya, mivel szántszándékosan részt vett azon conferentiákban s jegyzőkönyvek szerkesztésében, me­lyeket azóta megtagadni és megsemmisítni megkisérlett. Azon mértékben, a­mint a jelen hadjárat eredményei mindig világosabban tűnnek elő, úgy találjuk , a nélkül pedig, hogy ez bennünket legkevésbbé is meglepne, hogy ezen eredmények hatása Németországban lega­lább is oly nagy, mint bárhol másutt Európában. A fran­czia és angol hadseregek kitűnő vitézsége , sőt már maga a törökök szerencsés ellentállása is, s meggyő­zék a németeket a felől, hogy amaz orosz hordákat, melyek 30 év óta, mint boszorkánynyomás nehezedtek Éjszak- és Közép-Európára, csak férfiasan meg kell támadni, hogy képzelt hatalmuk megtöressék, s az eu­rópai ügyek jelen állása az ausztriai Császárnak példa­nélküli alkalmat nyújt, hogy azon befolyásteljes európai állást ismét elfoglalhassa, melyet a múlt század esemé­nyei s az orosz császárság hirteleni fölemelkedése na­gyobbrészt Sz. Pétervárra látszottak átültetni. „Minden, a­mi a két csász­­állam közti viszonyokról előttünk ismeretes, megerősít bennünket azon hitünk­ben, hogy az egyenes ellenségeskedések kitörése nem­csak valószínű, hanem közel kilátásba is van helyezve. Az ausztriai kormány pillanatra sem szakíta meg harcz­­készületeit, s a szünidőt arra használta, hogy a galli­­cziai határon, valamint Krakóban úgy a felső­­nieste­­ren is több elsánczolt positiót alakítson. Az orosz had­sereg főmozdulatai az utóbbi hetekben szintén az ausz­triai határok ellen valának irányozva, daczára azon fel­tűnő s tagadhatatlan szükségességnek, hogy Menzikoff hg Krimiában és Gortsakoff­ig a Pruth mellett, a men­nyire csak lehet, támogattassanak. — Más részről Hess tábornok Bukovinába ment s Zaleszcyk mellett Gallicziába váratott, mely pontot az ausztriaiak legerősebb positiójuk egyikévé alakítottak át. „És valóban az orosz miniszterek világosan oda nyi­latkoztak, hogy a gárdáknak Délnyugat feléi mozdula­tai, kiválólag Ausztriának fenyegető magatartása által idéztettek elő, és Gortsakoff­ág elhatározása, szabad­ságürügye alatt Bécset elhagyni, elég világosan mu­tatja, miszerint épen nem táplálja a remény, hogy di­plomatiai befolyását a bécsi kabinetnél ismét visszanye­rendő Amna nyomatékos szerencsekivonatok, melyek­kel az ausztriai Császár a nyugati hatalmakat az al­mai győzelem fölött nyilvánosan üdvözölte, valóban oly megsértések valának a bécsi orosz követre nézve , valamint a czárra nézve is , akinek szolgálatában áll, hogy azoknak aligha­nem leend ko­moly politikai szakítás a következménye ; annyi min­denesetre bizonyos, hogy azt Oroszországban sohasem fogják megbocsátni. Ausztriának két különböző út kö­zött kellett választania. Vagy szigorú semlegességi rendszert tartani, mely Török- vagy Oroszországra néz­ve többé kevésbbé kedvező lett volna, de e mellett min­den nyilvános demonstrate az egyik vagy másik részre állhatatosan kikerülni, és ekkor Ausztria minden nehéz­ség nélkül tökéletes harmóniában maradandótt az egész német Bunddal. De ezen utat Ausztria megvetette; a fő hadviselő hatalommal szövetséget kötött; tudtára adta a német szövetségnek, hogy harczkészen áll, s szi­lárdan el van határozva, a jövendőbeli békeföltételek és garantiákra nézve négy pontot vívni ki, melyeket Orosz­ország teljesen el nem fogadhatóknak nyilatkoztatott ki. Nyilvánosan kimutató Oroszország megveretése és a szövetségesek győzelme fölötti örömét. Vajjon mind­ezek után ki hihetné , hogy még most is szándéká­ban állana semlegesnek maradnia , semlegességéből több mint egy ízben kilépvén , s ha Oroszországra már rá nem ijesztettek volna, a háború már meg lenne üzen­ve. Nem tudjuk, miként írjuk le ezen anomal positiót, mely megszűnt semlegesség lenni, a­nélkül, hogy há­borúvá változott volna; meg vagyunk azonban győződ­ve, hogy egy nagyhatalom sokáig ily állásban semmi­kép sem maradhat. Nem vagyunk oly vérmesek azt várni, miszerint a czár pusztán Szebasztopol és Krimia elvesz­tése után indíttatva érzendné magát békéért könyörögni, jóllehet a Feketengerem­ hatalmának megsemmisítése a békeföltételek fölállítását, ha már egyszer annyira men­tünk, lényegesen megkönnyítendi. De ezen csapás min­denesetre a háború bevégzését fogja siettetni; ha pedig a háború továbbra húzódnék, ezen szerencsétlenséget Európa csak a német államok lassúságának fogja kö­szönhetni. Ha a harcz még a jövő évben is tartana, épen nem vonakodunk nézetünket oda kimondani, hogy sokkal jobban tennék, ha az ellenségeskedéseket Po­roszország ellen kezdenék meg, s éreztetnék vele kelet­­tengeri flottánk hatalmát, a­helyett, hogy megengedjük neki, hogy cselszövényeit tovább is szőhesse. A porosz ingatagság s kislelkűség megbüntetése egész Európá­ban szintoly népszerű volna, mint a czári hatalom fel­forgatása maga; s ha aztán szilárd szövetség köttetik Anglia-Francziaország és Ausztria között, Oroszország protectiója nem mentendi meg Poroszországot azon ma­gas állásról­ bukástól, melyet az 1815-diki béke óta Németországban elfoglalt.“ — „Sajnáljuk, — úgymond az E. C. — hogy hely­szű­ke miatt az Alma melletti csatáról mindazon apró részleteket, epizódokat s adomákat nem adhatjuk, me­lyekről az angol lapok hasábjai hemzsegnek. A halál megvetése s lélekéberség legcsodálatosabb vonásai adatnak ott elő. Olyezredek, melyek soha sem szolgáltak sem Indiákon, sem a fáknál, s melyek az Alma mellett szagolták először a lőport , oly hősiességgel küzdöttek, milyet csak harczedzett veteránok, csak ritka alkalmak­nál szoktak kimutatni; a csata után pedig a védnél­­küli ellenféllel oly lovagiassággal bántak, melyért nem mindig arattak köszönetet. A sebesült oroszok még legutolsó erejöket is összeszedték, hogy azon emberre tüzeljenek, ki épen e pillanatban adott nekik enyhítő italt; úgy látszik, hogy az oroszoknak felülről azt ver­ték fejükbe, hogy nekik a „barbár vörös kabátosok­tól“ sem kegyelmet sem kíméletet nem szükség elfo­gadnak. Ők, a levelezők egyhangú állításai szerint, ma­kacsul küzdöttek, jóllehet minden tűz s emelkedettség nélkül. Ez­úttal eszünkbe jut, hogy a Krimiában levő angol levelezők is méltó elismerést érdemelnek. Ezen urak egyszernél többször mentek át a golyózáporon, hogy mint honosaik dicsőségének szemtanúi azt jobban megdicsőíthessék. De a hadsereg talán még többet kö­szönhet szigorú kritikájuknak, mint dicséretüknek ; ha némely főtiszt eszejárása szerint történt volna Várná­ban, kik a levelezőket mind haza akarták küldeni, a közönség a fölött, a­miben a hadsereg szükséget szen­vedett, igen keveset tudott volna meg, s azt is már ké­sőn. Az angolok úgy viaskodnak, mint a buldoggok, s erre méltó joggal büszkék is lehetnek, de más dolgok­ban ugyanazon állat ügyetlenségével is bírnak. Az almai csata megsebesült hőseiről senki sem gondosko­dott. A francziák jól rendezett kórházai s az angolok nyomorult lazarethjei közti különbség fölött Stam­­bulban csak egy hang uralkodik. A „Daily News,“ „Herald“ és „Times“ egyformán tudósítanak e felöl. A török kormány az angoloknak egy valóságos palotát adott rendelkezésük alá, de az angolok nemcsak orvosokról és ápolókról, hanem más szükséges dolgokról sem gon­doskodtak, melyek pénzen kívül semmi egyébbe nem kerültek volna, mint ágyszékek, ágynemű, fehérruha, tépés, kötelékek stb. 4000 sebesült és beteg nyög az angol kórházban Szelymében Stambul mellett,néhány, vé­kony matraczokon,melyek közvetlenül a hideg téglaföldre vannak kiterítve; hasztalan kiáltoznak egész a rekedt­ségig egy korty enyhítő ital után, s gyakran 48 óráig is várnak, mig a sor rájok kerül, hogy sebeik beköttes­senek. Valóságos szégyen, gyalázat! A „Times“ most a közönség könyörületességét hívja föl, mely nem so­kat gondol egypár ezer font sterlinggel, ha egy nép­szerű hőst teknősbéka levessel kell megvendégelni. A levesre még elég idő van, majd ha a hősök egészsége­sen visszatérendnek, de nem így áll a dolog az ágyne­művel, tépéssel stb. Maga a kormány nem gondoskod­­hatik mindenről.“ A „Herald,“ melyet ismét az oppositionális viszketeg szállott meg, ellenben megjegyzi: „Aberdeen lord vá­ratlanul lepetett meg. Sohasem hitte volna, hogy vere­kedésre kerül a dolog, különben valószínűleg már előre gondoskodott volna a sebesültekről.“ A királynő tegnap elhagyta Balmoralt; 1 órakor Aber­­deenbe s esteli 7 órakor Edinburghs érkezett. Aber­deen és Burgersh­­ordok kitörik az udvart, melyet holnap esteli 6 órára várnak vissza Londonba. Ez alka­lommal egy adomát akarunk megemlítni Balmoralból, mely valószínüleg be fogja járni az összes angol lapok hasábjait. A walesi hő s a legöregebb hgnő (Princen Ro­yal) mindketten egy kis kerttel birnak Balmoralban, mely­nek maguk viselik gondját. Mindketten vetélkednek, hogy minél szebb virágokat és gyümölcsöket termeszszenek. Nemrég történt, hogy az ifjú hgnek egy hortologiai kísér­let sehogysem akart sikerülni, s más ember segítségében volt kénytelen folyamodni. De Albert hy megtudván, megtilta azt fiának azon megjegyzéssel, hogy Anglia jövendőbeli kirá­lyának nem szükség oly dolgokban mások segélyére szo­rulni, melyeket maga is elvégezhetne. Earl Granville néhány nappal ezelőtt a Staffords­hire­­yeomanry (polgárőrség) által megvendégeltetet s az „ő felsége minisztereire“ köszöntött toasztot egy kis­rög­tönzött beszéddel viszonozta, mely lord Aberdeen be­szédéhez nagyon hasonlói­g hangzók. Megemlítő azon nagy ember áldozatot, melybe az almai csata került, és ki­jelenté, hogy ha a minisztereknek szemükre kellene hány­­niok, hogy bármely alkalmat a béke fentartására kisiklani engedtek, akkor a nemzet nekik bizonynyal meg nem bo­csáthat. De a béke lehetőenné vált. És jóllehet nagyon rész volna a harczi dicsőség által elragadtatni, és a becsü­letes békét visszautasítnia, másfelől bizonyos az, hogy Oroszország őzárja eb­be annál szigorúbb föltételeket kell szabni, nyakassága mennél tovább teszi kikerü­lhetlenné a háború borzadalmát. (Huzamos tetszés). Lord Raglan a legszebb sereget vezényletté, mely valaha külföldre ment. Ő 102 legnagyobb üregt árgyat visz magával, — de ha ő a lőszertömeget hozzá teszi, mi keletre küldetett, őt egy második Münchhausennak tarthatnák. Szóval, ha mindazon lőszer kilüvetik, a 102 álgyunak haszonvehet­­lenné kell válnia. Szónok Anglia szövetségeseit is meg­említő azon megjegyzéssel, miszerint a franczia politika lojalitása e háborúban minden dicséreten fölül áll. Dánia, Kopenhága, oct. 12. Azon fölirati terv, mely a constitutionalis összalkotmány behozatalára az országgyűlés támogatását megígéri, ma másodszori föl­olvasásra bocsáttatott. Oroszország, Sz. Pétervár, oct. 6. Tévelyes do­log lenne föltenni, hogy Oroszországnak netaláni meg­veretése a jelen krízisben a lakosság meglehetősen szá­mos részének valami különös szívfájdalmat okozna. Ez ugyan többnyire a bureaukratiát, czárt és udvart és mindent, mi azzal összeköttetésben áll, legközelebb er­kölcsileg sújtaná, többek közt az államegyházat is (nem kell felcserélni az ő­göröggel és számos felekezeteivel, melyek csak külsőleg s véres üldözések által a makacs ellenzék után simultak az elsőhöz); de mindaz, mi a sz. pétervári súlypont iránt idegen, az újszerű sz. péter­vári oroszság irányzatait csak kényszerűvé fogadta el, míg Oroszország nagysága és tekintélye elő jön moz­dítva, a kis despoták jóléte és biztonsága a nagy biro­dalom keblében ótalmazva volt; mind ez elemek, mon­dom, kárörvendő zajt ütnének az első nagy szerencsét­lenségre, mely a Romanov ház politikáját érné. A ked­vetlenség némely szózatait Anglia ellen az ő — ne bá­muljon ön — késlekedő eljárása miatt, hogy a czár politikáját eldöntő csapás által Sz. Pétervárott meg nem támadta , már most is lehet hallani. Kü­lönösen a nagy orosz tartományokban, Moszkvában is ez lenne az eset. „Napier flottája nekünk nagy szolgálatot tenne , ha ma mindazok székhelye ellen dörögne , kik minket az egész világgal ellenséges­kedésbe hoznak“, így szólt egy nem rég kimúlt, ki halála előtt nyíltan kifejező azon óhajtását, hogy ham­vait az Ingermanland idegen földjébe ne temessék. — Könnyen átlátható tehát, hogy az igy gondolkozók nem czivakodtak Anglia és Francziaországgal, míg a sz. péterváriak féltek, és ép oly kevéssé idegenkednek most Ausztriától. Ők tudják, hogy ha a sz. pétervári politika erőszakos bitorlásainak kifelé szárnya szegeinek, egy­úttal a czár tekintélye belül is megrendülne és kény­szerítve lenne, szelidebb húrokat pengetni, s a minden­re, mi Oroszországban él és gondolkozik, kivetett vas rendőri hálót nem oly feszesen tartani. — A gárdák ki­vonulása, melyek közöl legközelebb a második gárda tüzér dandár Gazsinából vonult ki, sok gyászt hozott Sz. Pétervárra. A csinos salonhősökkeli csevegésnek vége van, tépet-küldeményeknek kell ideiglenesen a gyöngéd visszonyokat fentartaniok. A boudoi­okat — most tényleg duzzogózugokat — Varsó és — Bécs táj­rajzaival diszitik , hol talán a nyalka lovagok tar­tózkodni fognak. Varsóba oct. 7-kén vonultak be az első gárdaez­­redek. — A czár részéről semmi engedékenységet sem hisznek. Hadi szolgalmak Délkeleti csatatér. A f. h. 9-ről, s igy az e napra h­atározott általános támadásról Szebasztopol ellen még nem érkeztek tudósítások. Azonban mind Odessában oct. 12-én, mind Szambulban oct. 13 án tudták, hogy a főtámadás oct. 9-ére volt kitűzve. Az odessai tudósítás jelenti, mikép oct. 9-éig (s ekként oct. 8-án) Szebasz­­topolnál még semmi eldöntő esemény nem történt. A szambuli tudósítás pedig csak arról értesít, hogy a kis ágyutüzelés Szebasztopol különböző külmüvei ellen oct. 8-án folytattatott. A krimiai utolsó tudósítások ellenben, melyek oct. 7-éig terjednek, jelentik, hogy az ágyúzás Szebasztopol külmüvei ellen oct. 4-ke óta kü­lönböző pontokon megszakadásokkal foly. Ezen ágyú­zásoknak azonban úgy látszik, csak azon ezérjük volt: az orosz őrségeket minden irányban felriasztgatni , a leg­alkalmasabb támadási pontot kijelölni. A szövetségesek oct. 5-én és 6-án már az első párhuzamos vonalba Sze­basztopol ellen bevonultak. Az ostrom 9 üteg építésé­vel kezdődött, melyek közöl­­t a vesztegkikötői öböl mint támadási homlok felé van fordítva. Az első pár­huzamos vonal a város körfaláig egy óra járásnyi tá­volságban van. Az ellenséges erőművek sokkal jelenték­telenebbek, minthogy ellenállhatnának. L. Raglan ve­zényli az ostromhadtestet, mely 36,000 emberből áll,nem számítva a mérnöktesti katonákat és a tüzéreket. Sir John Bourgogne és Bisot tárkok vezénylik az ostromse­reg mérnöki ügyét. A szövetséges hadseregben azon meggyőződés uralkodott, hogy a vár az első támadás után legfelebb két hétig fogja magát tarthatni, úgy hogy még od­a­hova el nem múlik, és Szebasztopol a szövetségesek birtokában lesz. Egy Canrobert oldalá­nál álló tisztnek Bécsbe érkezett levele, hasonlag azon meggyőződést fejezi ki, hogy egy 10—12 napi ostrom elégséges lesz Szebasztopol bevételére. Canrobert az ostrom fedezésére az ő 60,000nyi seregét a Cser­­naja baloldalán állította fel s e pillanatban 150 tábori ágyúval s 10,000 lovassal rendelkezik. Menzikotv­ég az 5. tartalékhadtest egy osztályát, az 5. hadtest egy dandárát s 3 dzsidás ezredet vont magához, mely erő­sítések elégségesek arra, hogy az almai csatában szen­vedett hiányt pótolja. A többi csapatok Perekopban maradnak. Ezt Galaczból is megerősítik, mond­ván, mikép a b. Osten-Sacken által Krimiába vitt erő­sítések ott állást foglalnak s tovább elő nem nyomul­nak; sőt Szebasztopol eleste esetében maga Menzikoff­eg is oda fog húzódni, úgy látszik, hogy Szebasztopol fölmentésének reményéről már teljesen letettek; ugyane galaczi tudósítás mondja, mikép ez Paskievits írigy szándékában sem fekszik. E haditerv változását az al­mai csata idézte elő. Menzikoff­ág a szövetségeseknek Eupatoriánál történt kiszállása után Sz. Pétervárról és Varsóból azon utasítást kapta, hogy az Almavonalat legalább két hónapig az ellenség ellen minden áron vé­delmezze. S­ime az almai vonal három órai csata után el volt veszve. Élelmi- és lőszerkocsik azonban mégis indultak már el Perekopból, mert Menzikoff e kellékekben ép oly nagy hiányt szenved,­­mint Münich és Dolgoruki orosz vezérek a múlt századi hadjáratban. S valóban azon háborúk történetéből meríthetni meg­győződést arra nézve , mikép egy hadsereg , mely a szövetségesek ellen előnyomulna , három napig sem állhatna meg, mert az élelmezés a baktsisze­­ráji magaslatokon és szakadékok közt felette nehéz s minden hadműködést megakadályoz, mig a szövet­ségesek flottájuk által minden kellékekkel gazdagon el vannak látva. Azonfelül a megérkezett tartalékok a lovasságbani hiányt is már telj­esen pótolták. Vár­nából jelentik, mikép­p. Raglantól sürgönyök érkez­tek, melyek szerint további tartalékok szállítása nem szükségeltetik, minthogy a Krimiában álló csapatok a szükséget teljesen fedezik. Mindamellett Várnában foly­vást öszpontosítják a tartalékokat, hogy az első hívásra Krimiába siethessenek. Oct. 6-án Várnában és körülre 8000-nyi török csapatok álltak.Küsztendzse és Burgasz­­ban az angol és franczia csapatok átszállítása folyvást tart. És ekként a szövetséges hadseregnek Krimiában többé semmi félni valója sincs, kivált mióta a lovas­ságbani erőarány meglehetősen helyre van állítva. Biztos adatok szerint az oroszok lovas hadteste Kri­miában állt a 6. könnyű hadosztály 1 dandárából, a 11 és a 12. huszár ezredből s 3200 kozákból, egészben mintegy 20,000 emberből; a szövetségesek lovasereje pedig most körülbelől 16,000 emberre van növelve. Ily haderők ellenében s oly állásban tehát az orosz had­sereg mit sem tehet az ostrom megszüntetésére, és Sze­basztopol sorsa háborútlanul el fog dőlni. Érzik ezt az oroszok, innen az ő hajóiknak folytonos elsülyesztése. Az elsülyesztett hajók száma már­is meghaladja a Szinopénál elveszett török hajók számát. A megma­radt hajók pedig oct. 4-kán a legközelebb fenyegetett kis kikötőt elhagyták s a Katalin erőd s a 9 üteg közt foglaltak állást; azt is hallani, mikép Szebasztopol há­zainak tetejét mind leszedték. Az oroszok hajóinak elsülyesztése tette szükségessé, mint Dundas admirál jelenti, a szövetségesek haditervének változását és a déli rész felé kanyarodást, mely azonban a várt csak annál nagyobb veszélynek teszi ki. Ezek után számos magántudósítások olvashatók lon­doni lapokban, de többnyire már ismert dolgokat tar­talmaznak , s ezért csak egyes dolgokat veszünk ki azokból, melyek talán érdekkel birandóak, úgy, mint ta­láljuk. Állítjuk azokat egymás mellé . Egyike a két, foglyokul esett orosz tábornoknak az Agamemnon fedélzetén volt. Igen mogorva kedvű volt s mondá : „Azt hivem, hogy emberek ellen kellene harczolnom, de nem vörös kabátu ördögök ellen.“ A másik tábornok 21-én fiával együtt, mindkettő megse­besülve, egy katonaköpeny alatt fekve találtatott. „Szi­véből örül, monda ő, hogy sebét egy angol gárdistától kapta, s nem azon alsószoknyás emberek egyikétől. (A skótföldieket értette.) Midőn épen az almai csatának vége volt, egyike tisz­teinknek egy megsebesült orosznak tábori csutorájában italt nyújtott. Az orosz gazember hála fejében, midőn megfordult, lelőtte őt, s ezért természetesen szuronyok­kal tüstént agyon konczoltatott.— Nem is lehet kimon­dani , mit mindent nem tettek tisztjeink az orosz sebe­sültekért. Egész nap a csatatéren jártak s pálinkát ad­tak az orosz sebesülteknek, ép úgy mint a mi sebesült­jeinknek. Igen különös sebesülések fordultak elő. A gárdák egy közlegényét egy minié-golyó épen kabátja gombjának közepén találta; a gomb behatott ugyan a bordák közé, de mégis megmente az ember életét. — Egyikét sze­gény fiainknak ép akkor találta egy ágyúgolyó, midőn karját fölemelte. A golyó ereje karját és kezét testén keresztül hajtotta.

Next