Pesti Napló, 1854. november (5. évfolyam, 1394-1418. szám)

1854-11-22 / 1411. szám

1845. ötödik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Évnegyedre 5 frt. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti­e 1 a­d­á­s is megszűnt. Pesten házhoz hordva : Félévre . 8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. Egy hónapra l^frt 30^kr.p. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : uriutcza 8-ik szám Szerkesztési iroda : Drintcza sz 8. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések­et ha­sábos petit-sora 4 pgő kraj­­czárjával számittatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdij ~előre|­lefize-­­­tendő a 1r Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár­­jával számittatik. — A fölvé­teli dij szinte mindenkor elő­re lefizetendő a Szerda, dot. 22 év. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ”kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és ünneputáni napokat kivéve — jelen­évnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás & 9B8VI Jt&iPSré December-Mártiusi négy hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 frt. 50 kr. Budapesten házhoz hordással, 3 frt. 30 pp. A. 5 előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­hivat­anál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, ori­ttó a 8. sz. 1-ső emeletes az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyó­­ntezá­s­zeglet­én. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pszt! Napló kiadó­hivatala. • B­é­c­s, nov. 20.­­ Hol van Omer pasa ? Hol van győzelemkoszo­­ruzta hadserge ? E kérdést már néhány hét óta hallani s magunk is csakugyan igazoltnak találjuk azt. Az Omer pasa vezérlete alatt álló török hadsereg egymaga, minden idegen segély nélkül a dunai fejedelemségekben számtalanszor és oly alaposan verte meg az oroszokat, hogy egész Európa a török had vitézsége és harczed­­zettségéről, nézeteit igen kedvezőleg megváltoztatta s egyszersmind azon reményt táplálta, miszerint a törökök, habár nem közvetlenül, de legalább közvetve, az által gyámolitandják a krimiai hadjáratot, hogy az oroszokat Besszarábiában nyugtalanítják s ez oldalról az egyesültek felé közeledni, az oroszokat pedig két tűz közé szorítani fogják. Mindez eddig nem történt meg s a közönség, e tökéletes tétlenséget nem tudván magá­nak magyarázni, a legképtelenebb combinatióknak is hitelt kezde adni. így példa azt rebesgették, miszerint Coronini tábornok tartóztatja fel az előnyomulni kívánó törököket, s még azt is tették hozzá, miszerint a Porta e­miatt Bécsben panaszt emelt volna. A dolog — mi­ként mondtuk — képtelennek látszik, ha Ausztria egész magatartását tekintjük. Tudva van a szaggati meghasonlás egyik fő oka az volt, hogy Ausz­tria nem akart rá állani azon feltételre, miszerint az oroszokat a dunai fejedelemségek felől megtámadtatni nem hagyandja. Nem képtelenség volna-e, ha Ausztria egyrészről e feltétel el nem fogadása miatt legkö­zelebb szomszédjával oly kellemetlen vitába eresz­kednék , más részről pedig e föltételt mégis tel­jesítené, még pedig épen oly perezben, midőn szi­lárdsága a második német nagyhatalmat máris enge­dékenységre bírta ? Mindezt egymással megegyeztetni nem tudván, eddig az egész tárgyat érintetlenül hagy­tuk, míg bővebb felvilágosításra szert nem tehetünk. — Hol van Omer pasa ? Hol van győzelemkoszorúzta hadserge ? E kérdést tehát mi is intéztük a minap egy a jelen eseményeket figyelemmel kisérő tekintélyes ka­tonai tehetséghez, s e kérdésre igen egyszerű, magunkat s — úgy reméljük — olvasóinkat is kielégítő választ nyertünk. Midőn az o­roszok a dunai fejedelemségeket oda hagyták, s az ausztriaiak azokat megszállották, az ..................................................................HP "...... 1 oroszok — a dolog akkori állása szerint — azt re­mélték, hogy most ez oldalról nincs mitől tartani, hogy az ausztriaiak nemcsak maguk nem fogják megtá­madni a muszka földet, hanem — minden idegen hadierőt a dunai fejedelemségekből kiparancsolván — Bessarábia mások általi megtámadását szinte meg fogják gátolni. Ennek következtében nemcsak mindazon csa­patokat, mik a dunai fejedelemségek felé útban voltak, hanem még a dunai fejedelemségekből kivonult musz­kák egy részét szinte Krimiába küldeni szándékoztak. Ezt Omer pasa megtudván, a Dobrudzsában előnyomult s nem sokára Bessarabia szélén állott. Az ausztriaiak, miként tudjuk, ebben sehogy sem gátolák a török főve­zért. Erre Sz. Pétervárott nem kevéssé megdöbbentek, s gyanús szemmel kezdék nézni mind Ausztriát mind a besszarábiai határon álló török hadserget; átlátták, hogy ily körülmények alatt mindenre készülni kell, s a Krimia felé indított hadcsapatokat rögtön megállították, sőt még többet! Ausztria ellen is demonstrálni kelle , s a testőrök parancsot kaptak a lengyel határ felé útnak indulni. Ezáltal a Krimiába küldhető segédcsapatok száma arányszerűleg csekélylyé jön, mert Bessarábia és a lengyel határ tetemes sereget igényelt, így tehát a főczél el volt érve ! De miért nem ment tovább a török sereg, miért nem nyomult Bessarabiába, hogy ottan az oroszokkal megütközhessék ? Mert ez által csak az oro­szoknak tett volna jó szolgálatot , saját czélját pedig tökéletesen eltévesztette volna. Bessarabiában , miként mondjuk, tetemes és gyakorlott muszka hadsereg áll, melylyel a törököknek, ha előnyomulnak, nyílt csatában meg kellene mérkőzniök; Omer pasa pedig túl nem be­csüli övéinek erejét s jól tudja, hogy nyilt csatában, hol sem sáncz,sem erősség nincsen, a törökök megveret­nének, mert ott nem egyesek bravourja dönti el a dol­got, azonkívül számra nézve is kedvezőtlen az arány Omer pasa katonáira nézve, míg az oroszok azonnal mindenünnen segélyt kaphatnának, oly segélyt, mely­nek nagyságát még k­ö­r­ü­­­b­e­­­ő­l sem lehet előre meghatározni, a törökök elszigetelve állnának, mert hazulról segélyt nem várhatnak, az ausztriaiak gyámo­­lítására pedig legalább megtámadó harczban nem szá­míthatnak. Ha megveretnek, egyszersmind meg is sem­­misittetnek s akkor a besszarábiai orosz sereg nagy része azonnal Krimia felé indulhat. így tehát csendesen áll a pasa Besszarábiai határán,­­s mert moldva-oláh földön áll s ha ide átjönnének az oroszok, az osztrákokkal gyűlne meg bajuk, a­mitől csak­ugyan óvakodni fognak. De Krimia felé sem távozhat­nak az oroszok, mert tudják, hogy mihelyt ez által besz­­szarábiai hadsergü­ket gyöngítik, Omer pasa azonnal Besszarábiába nyomulna s az ottani földön az ekként összeolvadt őrséggel megmérkőzhetnek, így tehát a török hadsereg szinleg semleges és tétlen ma­gatartása, szorosan véve, csakugyan hathatós gyámoli­­tása a krimiai expeditiónak s oly ildomosságnak követ­kezménye, melyet teljes méltánylattal el kell ismer­nünk. A török hadsereg nem gyávult meg, hanem figyel és kipiheni magát; reméljük, hogy nem sokára majd neki is újra jutand tevőleges szerep. A krimiai hadjárat kimenetele még folyvást feszült­ségben tartja a világot s nem egy aggodalmat keltött a kedélyekben. Ok csakugyan elég van rá, de azért még sem válunk meg reményeinktől, mig a valóság azokat végkép meg nem semmiti. London, oct. 15. 4* Baljóslatuak eseménydús közelebbi napjaink. A háborúnak szerencse­napja Krimiában alkonyodik, el­lenben a diplomatiának hajnalcsillaga felszállni kezd , tompul a balügyek végére járni szokott kard, és hegye­­sedik a czélt kanyargva kereső toll. Raglan lord­s Can­­robert fővezéreknek úgy múlt hó 26-kán kelt kedvezőt­len , mint folyó hó 6-ról érkezett kedvezőbb sürgönyei — a hadremények zöldágának hulladozó elsárgult le­velei; von der Pfordten bárónak pedig Bécsben járta s különösen Palmerston lordnak ma Párisba utaztak_a minden csak még keresztre nem feszitett türedelmek arany­szegekkel kivert kir.fája. — De szóljunk külön­­külön a háborúnak estszürkülete, s a diplomatiának hajnaláról. — „A czár árnyék, Szebasztopola Bomar­­sund 1“ Ezt lármázta az elbizakodás az inkább dicsőí­tett mint dicső almai győzelem után. „A czár va­lóság, Szebasztopola Gibraltar 1“ ,így kiálta fel a két­ségbeesés az inkább nagyított mint nagy balaklavai megveretés után. Győzelem? Kérdik gúny­­kaczajjal az orosz barátok. Megveretés s szörnyü­ködnek, kik mindenben nyűgöt uszályát hordják. Igen, mind az, ki meleg szív­, de hideg fővel ítél, kit túlbiza­­lom szárnyaira fel nem kapott, kit kishitűség majom­ölelések közt karjain nem ringat, el fogja ismerni, __ hogy az almai csata győzelem s nem több, a balaklavai ütközet megverettetés s nem kevesebb. Amannak gaz­dag ténylete s szegény hordereje már közönségesen is­mertetik , imerről pár rövid megjegyzés még nem szó­pazarlás. — Midőn Cardigan lord lovassága — egy­részről Raglan lord fővezérnek Lucan lord lovassági főparancsnok által „félreértett“ parancsából (a félreér­tés felelősségével a parancsot vitt s azóta bátor halált halt Nolan kapitány s hadtudós terheltetik a vétkesek részéről), más részről dicsőségszomja , a gyalogság­gal­ versenyzés szenvedélye­ és sértett esprit de corps által űzetve , — hőshalálra rohant a jóval számosabb ellenség kereszttüze közé; egy franczia tábornok, a lel­ket emelő, de szívet jajdító látvány szemtanúja, fel­kiáltott : „C’est très magnifique, mais ce n’est pas la guerre !“ —E pár szó megritkító dicskoszorúját az Al­ma óta istenítette Raglan lordnak ; mert hogy őt, és sem sir George Cathcart a negyedik hadosztály na­pjáig ak Tornokat éri a Krimiában ugy is kevés lovas erő által haszonnélkül hozatott nagy áldozatnak felelő­­ségterhe, — ez magának a fővezérnek jelentéséből, — s ennek különösen mentegetésre szánt pontjá­ból, kiviláglik. S ez, t. i. a fővezér nymbusának némi részben szétoszotta, és, mi azzal együtt járni szokott, a sereg bizalmának a fővezényletben megfogyta, a 25-ki balaklavai megveretésnek eredmé­nye. Ha Kamarának Balaklava fölött sok tekintetben árkodó magaslatait még mindig az eszélyes orosz tá­bornok Liprandi birja, s bírván azokat erődíti, s tete­­mesb őrségekkel rakja meg , ugy folyjon bár miatta szakadatlanul az ostrom, a roham mégis, mely Sze­­basztopol városa, öble és déli erődeinek is bevételére (az éjszaki várdák még veszélyen kívül állanak) elke­­rülhetlen, veszélyes hát- s oldalakadályoknak leend ál­tala kitéve. S ez is, t. i. a krimiai hadkoczkának sok te­kintetben a szövetségesek ellen fordulta, a 25-ki ba­laklavai megveretésnek eredménye. Mi pedig ennél is több, az, hogy a Mihály, Miklós nagyherczegek hozta erők által nevelt várőrség f. hó 6-ki nagy kitörésének visszanyomatása, érintetlenül hagyá, ellen nem sú­lyozó a m. hó 25-ki szerencsétlen csata kihatását. Fé­nyes győzelemnek hirdetik ugyan az angol-franczia la­pok a kilencz­ezer orosz életébe került kitörés meghiú­­síttatását; ámde csak akkor, ha a csata részleteit s a szövetségesek veszteségének is kimutatását reendeztük, fogjuk a történeti igazság hova nehezedését megítél­hetni, a mind­két fél által előnyösnek kürtell 6­ i ütközet tárgyában. Sőt, ha az elesettek és sebesültek szá­ma a szövetséges seregekre nézve kedvezőbbnek bizo­­nyulana is, még ez esetben is csak oly arányban ítél­hető oda a győzelem babérja az egyesült három had­nak, minőben ennek visszalöknie sikerült a kitörést czéljától, mely az ostromnak a téli viharok bekövet­keztéig megnehezítésében, a rohamnak Menzikoff her­­czeg minden erői öszpontositásáig késleltetésében áll. Én legalább attól félek, hogy a 6-ki csata legfölebb oly győzelemnek bizonyuland, minőnek — a „Times“ szavaival élve — súlya „alatt a diadalt vivott fél ros­­kahoz,“ s minőnek „sikere legyőzi a sikert aratotta­­kat.“ Megerősítenek ebbeli sötét sejtelemben, s meg­szilárdítanak a krimiai hadszerencse napjainak borulá­sát ilető hitemben egyéb tekintetek s körülmények is. Egy kiáltás fojt el ma zajával minden egyéb hangot az ország szél­e­­s hosszában, s ez: „Segítség a krimiai hadkalandnak!“ Ily s rögtön közönségessé vált kiáltás csak aggalomból fakadhatott. És nem is csak az ellen­zéki közlönyök, hanem a félhivatalos lapok után sürgeti a közvélemény , hogy tetemes, inkább tízezer fővel több, mint egygyel kevesebb, segéderő küldessék ki haladékta­lanul. A fehér sasnak mielőbb szárnyra bocsáttatása, és — bámuljatok ! — a Dunafejedelemségek kiüríttetése is felleg-oszlatóul ajánltatnak az izgatás nyelvén több la­pokban. Szóval: a piros remények mily gyorsan kelet­kezének, oly hamar el is tűntek , itt-ott a legfeketébb kételyeknek engedvén helyet. A kormány is, úgy lát­szik, érzi, hogy a krimiai har-kaland, legyen bár mind e napig ura önsorsának, kisérie legyen azt szakadatlan siker, a jövőnek mégis csak azért sem mosolyoghat elébe, mert az időjárást s időszakot illetőleg nincs an­nak birtokában, mi nélkül Szebasztopol bevétele min­dig kétséges marad, a carte blanche-nak. Az ősz vi­harai a. tv. expeditiot. ne Elindíthatta volna ezt a múlt tavasz, vagy nyárral. S mert ezt tenni elmulasztó, most gyors egymásutánban tart kabinetta­nácsokat, és hoz mentő határozatokat. Államtanács ülend össze, még­pedig ma, hogy — többek közt s némelyek szerint — a parl­ament azonnali összehiva­­tását megrendelje. Mindezek baljóslatúak. Biztató mégis az, hogy a kormány több tevékenységet kezd ki­fejteni, így a keleti gőzhajózási társulatnak, melylyel eddig alkudozni szokott, most parancsolólag rendelte meg, hogy a keleti postaközlekedés megszakadtával is azonnal szolgáltasson ki az államnak annyi gőzöst, a­hány a szükségelt angol s franczia segéderőknek Kri­miába szállítására megkivántatik. Ma száll ki Palmerston lord a franczia földre, hol pár napra nejével együtt a tuileriák vendége leend. Az Urqhuartok gyanús szemében ominosusnak tűnik fel a franczia császár találkozása első brit hívével, az in re külügyminiszterrel, s nemsokára nomine et re premier­rel. Ellenben mások „III. Napoleon“ s a „mauvais gé­nié“ tete a tete­jei folytán, mely utóbbiról már rég meg­hatott, hogy „il mettera TEurope en feu,“ — a hábo- *) Lásd a P Nap­ló 1409-dik számát. ZÁRPATHY ZOLTÁN. • Regény Irta Jókai Mór XXIV. A­spadassin. Folytató*. *) Rudolf az utczán találkozott még Zoltánnal. A­mint egymást megpillanták, előbb ugy tetszett, mintha megdöbbentek volna, azután pedig jókedvvel siettek egymást üdvözölni. Milyen jó kedvű, milyen kedélyes iparkodott lenni mind a kettő. Karon fogták egymást s végig sétáltak Pozsony utczáin, le és fel a dunaparton; mennyi tré­fás beszélni valójuk volt ez alatt ! Apróságok, útbaeső csekélységek mennyire érdekelték őket; lehetett felő­lük beszédet kezdeni, hosszú közönyös beszédet. Ebéd­ideje is volt már, valóban észre lehetett venni; az órák ötre jártak délután: milyen tréfás dolog az, hogy ezt ők nem vették észre a nagy beszélgetés közben. Rudolf meghívta Zoltánt, hogy ebédeljen ma ő ná­la. Ő elfogadta szívesen, úgy is oly régen ebédeltek együtt. Ismét karöltve, vidáman visszatértek Rudolf szállá­sára , felsiettek a lépcsőkön, oly gyorsan, mintha fo­gadásból tennék: ki hamarább oda ér ? Zoltán előbb nyitotta ki az ajtót, de még­is Rudol­fot akaró előre bocsátani. Rudolf ellenkezett, hogy ő itthon van, Zoltán azt állíta, hogy ő is itthon van, a­miből nagy nevetség lett. A­mint így kaczagva belépnek, egyszerre megdöbben mind a kettő. Az előszobában hölgyi felső ruhák voltak lerakva, minőket utazók szoktak levetni. — Ki van itt ? kérdé Rudolf elesiető cselédjétől. — A nagyságos grófné és a kisasszony. — Nőm és leányom. Hogy elsápadt egyszerre mind a két férfi! Mint a­kit valami nagy bűnös tetten kapnak. Egy perczig nem tudtak mit szólani. Rudolf hamarább magához tért. — No az ugyan különös, hogy mi így meg vagyunk lepetve, szélt tréfás mosolylyal; a­helyett hogy örül­nénk, ugy nézünk, mint a kik megijedtek. Azzal megragadó Zoltán kezét s vidám arczczal vitte őt magával szobáiba. A legelső ajtó­nyitásnál mind a két hölgy nyakában volt Rudolfnak. Sirt mind a kettő szótlanul, keservesen. — Mi bajotok ? kérdé Rudolf csodálkozva. Mi tör­tént veletek? Miért jöttetek ily hamar utánunk? mi csak egy hónap múlva vártunk.Azt hittétek ugy­e, hogy meg fogtok bennünket lepni, valami tiltott kalandon, valami hűtlenségi csínyen ? De hát örömötökben sir­tok e­­gy ? * — Nem, nem, szélt Flóra, nézd ezt a levelet. És azzal átadá Rudolfnak a titkos tudósítást Kőcse­­repy leányától. Rudolf végig olvasá azt és elmosolyodott rajta. — Hát ennek köszönhetjük , hogy ily jókor látunk benneteket? Óh mi kedves bohék vagytok ti. Nesze Zoltán olvasd. Zoltán is elolvasá az iratot és ő is nevetett rajta. Katinka úgy intette őt, félig sírva , félig haragosan, hogy minek nevet ? mikor ők már három nap óta két­ségbeesve vannak e miatt-Igazán kétségbeesve ? Dh azért a gyöngéd vallomá­sért százszor össze kell csókolni azt a gyöngéd remegő kezecskét, azt a testvéri kezecskét. — Tehát te remegtél miattam ? Te féltettél engem ? Nem szeretnéd, ha elvesznék ? Erre a szóra ismét újra kellett kezdeni a sírást. A két férfi kénytelen volt még jobban nevetni. — Ezek a bohék azt képzelik, hogy itt Pozsonyban csak úgy lövöldözik le az embereket, mint a madarat, monda Rudolf kötekedve, s összeölelgeté kedves szép nejét. Katinka ellenben lefordult Zoltántól, s úgy haragu­dott rá, hogy olyan könnyen tudja vonni a dolgot. — De hát kedves kicsikém, azt képzeled-e, hogy engem minden bohó embernek módjában van hírem tudtom nélkül megölni ? De abba még én is bele­szól­nék. Nem láttál e még soha lőni, vívni. Hát félek én valakitől? És épen egy ilyen szájhőstől, a­milyennel a te titkos tudósítót összehoz. Egy ilyen ügyetlen ember, a­kit mindenünnen kidobnak, elvernek, s a­ki csak di­csekedni tud, s legfeljebb olyan emberekkel köt ki, mint Tarnaváry bátyánk, a­kikről tudja, hogy nem ér­tenek a kardhoz. Rudolf is segített ez eszmét bővíteni. — Az igaz, hogy gyönyörű hidalgóval rémítettek meg benneteket. — Valódi don Quixote de le Mancha. — Egy gyermekijesztő Bramarbas, a­kinek a gyáva­sága példabeszéd. — Ez pompás tréfa volt akárkitől. — Hihetőleg valami szenvedő lovag műve lehet, szólt Rudolf tréfásan karolva át szép neje karcsú dere­kát s édes csókot nyomva annak szép piros arczára; valami szenvedő lovagé, a kinek az imádottja nagyon sokat kacsingathatott ránk a színházban, vagy a ter­mekben, s a ki az által hitt bennünket imádottja előtt népszerűtlenné tenné, hogy titeket ide rendelt. A két hölgy végre maga is oly mulatságosnak talál­ta ez esetet, hogy elhagyta magát csábítani a férfiak jó kedvéről s abban egyeztek meg kölcsönösen, hogy akármint történt, nagyon jól ütött ki, hogy ők, hama­rább eljöttek egy hónappal a várt időnél, már most nem is maradnak el Rudolftól egy napra sem többé. — De már holnapig mégis el kell maradnotok , szólt Rudolf jó kedvűen, mert itt az sincs, a­hova le­telepedjetek. Előbb rendbe kell hozatnom szállástokat, tehát reggelig csak vándoroljatok át Szancziékhez, ők úgy is nagyon egyedül vannak, majd holnap azután hozzám költözhettek. Ez igen természetes volt. Hiszen ez oly rövid idő. A pitvarnok azonban jelenté, hogy fel van hordva az ebéd. Rudolfnak ki kellett menteni magát. Biz azt nem az ő szakácsa főzte, csak a casinóból szokta hozatni, hanem a mi­tán az ételek választékosságából elmaradt, azt kipótolá a viszonlátás édes öröme, egy-egy gyöngéd kézszorítás, egy tekintet több érvet ad az istenek min­den olympi lakomáinál. Estig az asztalnál ült a kis csa­lád, vígan tréfálózva, enyelegve. Zoltán ma kifogyhat­­lan volt az elménczkedésben. — Hogy féltettünk titeket, szélt Flóra gyöngéden odasimulva férje átölelt karjához, mikor távol voltunk tőletek; az ember olyankor a legnagyobb veszélyt is elhiszi azokról, a kiket szeret. Szegény asszony! És a midőn a legnagyobb ve­szélyben voltak azok, kiket szeret, oly nyugodtan, oly aggodalomtalan hajta le fejét az egyik keblére s nézett mosolyogva a másikra. Azok poharat kaczintottak szeretteik egészségére. Éljenek azok sokáig ék legyenek boldogak! Sohá nem lehetett fennmaradni, a hölgyek fáradtak voltak a sietős út miatt, nyugalomra volt szükségök. Zoltán magára vállalta, hogy őket elkísérje Szen­­cziékig. — Holnap reggel hét órakor jött szállásomra, szólt Rudolf Zoltánhoz ; valami dolgunk lesz együtt. — Hét órakor? — monda Zoltán meggondolkozva; — eljöhetek. — Ah­ol oly korán keltek fel ? kérdé Flóra. — Megszoktuk falusi életünkben, tréfálózék Ru­dolf és, nejét és gyermekét megcsókolva, megszok­ta Zoltán kezét is; és a midőn ilyen vígan, enyelegve ke­zet szorítottak, az egyik gondolta magában: „jó barát, holnap megbeszállak !“ a másik pedig gondolá, „ked­ves gyermek, holnap megelőzlek.“ Zoltán kétfelől karjára fűzé a két hölgyet s késza­karva kerülőt tett velök, hogy mentül tovább együtt le­hessenek , milyen boldog lehetett! Hallható, érezhető, mennyire szerettetik; nem volt előtte titok, sőt hit és való, hogy egy drága szivet bir, mely gazdag szerelemben és hűségben, s azt tőle senki el nem rabolhatja ez életben. Ez életben! Még Szencziékhez is fel kellett mennie velük, még ott is végig kellett hallgatnia, mennyire féltve men­nyire szeretve van , midőn elbucsúszott onnan, a leg­kedvesebb mosolygás a világon kisérte ki s a legéde­sebb hang kérte, hogy holnap reggel tíz órakor jöjjön el érték, őket Rudolfhoz vezetendő. Holnap reggel tí­z órakor! Elhozza-e ezt az órát az ő számára a holnap ?......................................................... (Folytatjuk.) 268—1411

Next