Pesti Napló, 1854. november (5. évfolyam, 1394-1418. szám)
1854-11-17 / 1407. szám
KÜLFÖLD. Németország, Berlin, nov. 1. A diplomatiai okiratokban szintúgy, valamint Németország publicistikus sajtójában a mostani európai krízis kezdetétől fogva egész a jelen pillanatig vég nélkül sok beszéd folyt a „német érdekekről“, anélkül hogy, nevezetesen a német diplomatia részéről, különös fáradságra méltónak tartották volna, ezen érdekeket közelebbről meghatározni. De még ott is, hol egy közelebb meghatározást szükségesnek hittek, majdnem mindig legnagyobb mértékben egyoldalúlag fogtak a munkához, s egy meglehetősen korlátolt álláspontra helyezkedtek, így példa némelyek azt hiszik, hogy mindent kimerítettek már, ha a dunai kereskedést jelölik ki mint olyant, mit Németországnak követelni kell, s melynél érdeke a nyugati hatalmakéival egyedül vág össze. Ily álláspont korlátoltsága azonnal kitűnik, mihelyt megfontoljuk, hogy egy nemzet kézzelfogható anyagi érdekei mellett még egy magasabb is van, s hogy az sok más dolgokon kívül még egy műveltségtörténeti missió teljesítésére is hivatottnak látszik. Németországnak pedig szemlátomása van, és már századok óta van, ily műveltségtörténeti hivatás kelet felé kijelölve, egy hivatás, melyet az arra leginkább képesített állam kétségkívül elég sokáig és pedig saját érzékeny kárával, elmulasztott. Épen ezen állam feladatául mutatkozik túlnyomókig, a német elemet, mely által az maga táplálva és fölemelve jön, kelet felé vinni, különösen s leginkább a dunai tartományok román népességét illetőleg. Ez a román elem mint természetes czövek van a slavismus közé szorítva, s ennélfogva világos, mily jelentőséggel kell a német Ausztria jövőjére s következetesen Németországra nézve általában leízni, hogy ama védbástya a betörő szlávság ellen német műveltségi elemmel termékenyítessék és tétessék erőssé. Ha ezen álláspontból indulunk ki, úgy legott a német érdek a keleti kérdésben sokkal kiterjedtebb lesz, és végnélkül több pontokon vág a nyugati hatalmakéival össze, mint ha azt csupán a dunai kereskedés szabadságának kopár és rideg formájára reducáljuk. Lényegesen ide tartozik aztán az ozmán birodalom megifjítása, europaisitása s megerősítése is, mialatt Oroszország, megfordítva, azt halálos beteggé tenni, vagy legalább halálos betegnek felmutatni akarná. A bukaresti békétől kezdve, mely által az a Pruth- és Dunáig nyomult elő, egész a drinápolyi békekötésig, midőn a foglalásokat tette a Feketetengeren, mely a Dardanellákkal együtt a középeurópai közlekedés elől tényleg elvonatott, Szerbia-, Moldva- és Oláhországnak, befolyásától tökéletes függővé tétele által, a dunai torkolatok elzárása, a cserkesztörzsek leigázása, s végre a görög orthodox vallást követők fölött magának tulajdonított protectorság által , — mind ez által Oroszország magát nemcsak a polgárisult Európa legfontosabb érdekeivel általában, hanem hasonló módon Németország mind anyagi mind pedig művességtörténelmi érdekeivel a legkiáltóbb ellentétbe helyezte. De ha innét indulunk ki , akkor az ismeretes négy biztosítékpont kétségtelenül olyannak mutatkozik , melyeket szintoly helyesen kell általános európai , mint különleges német érdekben azon bázisul kijelölnünk, mely egyedül szolgáltat hatályos biztosítékot az azon érdekekre megújított támadások ellen. E tekintetben nem látszik helytelennek Drouin de Lhuys franczia külügyminiszter f. é. július 22-kei sürgönyét emlékezetbe hozni, mely által ama négy biztosítékpont indokoltatott: „Ezen biztosítékok — ekép hangzik az — kiderülnek magából azon helyzetből, mely az ő nem létezésök veszélyét világos tisztán tüntette föl, így Oroszország a kizáró ellenőrködési jogot, melyet neki a Moldva- és Oláhországnak a fő hűbéruri hatalomházi viszonyai fölötti kötmények biztosítottak, arra használta, hogy e tartományokba bevonuljon, mintha ezek részei volnának saját birtokának. Kiváltságos állása a Feketetengeren megengedte neki, e tengernél telepeket alapitani s tengeri erőket fejteni ki rajta, melyek minden ellensúly hiányában az ozmán birodalomra nézve folytonos fenyegetéssé váltak. A dunai főtorkolatnak Oroszország általi ellenőrzetlen leirása a hajózásnak e nagy folyamon erkölcsi úgy mint anyagi akadályokat vetett, mik minden nemzet kereskedését sújtják. Végre a kutsuk-kainardsii kötmény czikkei, melyek a vallási utalomra vonatkoznak, a roszul értelmezés következtében sajátlagos okaivá lettek a háborúnak sat.“ Miután a sürgöny imigy az egyes ismeretes biztosítékpontokat idézte, további kép szól : „A conferentia, ha ismét egybegyül, hihetőleg elismerendő, miszerint az imént kifejezett eszmék egyike sem tér el az ápril 9-dikei jegyzőkönyvtől, s hogy bajos leendne mérsékeltebb határok közé szorítani azon vizsgálódást, melyet közösen tenni Francziaország, Ausztria, Nagybritannia és Poroszország akkor forma szerint kötelezték magukat ama legalkalmasb módokra nézve, mik által Törökország tétele megszilárdítható sat.“ — Hanem ez csak egy pont, melyben a német érdek Európáéval vág össze. A többi, nem kevésbbé fontos pontok külön értekezést kívánnak. München, nov. 8. Von d. Pfordten minisztert már a legközelebbi napokban várják Bécsből vissza. A szerint ítélve, mit avatott körökben küldetésének eredményéről hallhatni, ez a táplált reményekkel merőben ellenkező volna. Ahelyett, hogy miniszterelnökünk az ausztriai államférfiakat az ő közvetítő álláspontjára nézve megnyerte volna, sikerült ez utóbbiaknak őt az ő felfogásukban felvilágosítani. Bécsben t. i. adatokkal győzték meg v. d. Pfordten urat arról, miszerint Oroszország tisztán stratégiai okokból ürítette ki a dunafejedelemségeket, s hogy egy pillanatig sem késendnék azokat ismét megszállni, mihelyt neki arra tehetség szolgáltatnék; továbbá hogy most már nem gondol arra: a béke megalapítása végett bármi jelentékenyebb concessiókat tenni, sőt legkevésbbé sem fogna tartózkodni, még Ausztria ellen is támadólag fellépni; és igy csupán egy út van, a háborút megrövidíteni, s ez: Ausztriának s öszves Németországnak a szövetségesekkeli egyesülése. Ez egyszersmind tiszta jogos követelés, mert Oroszország a népjogot egy idegen birtokba törés által megsértette; Oroszország vonakodik e sértést ismét jóvátenni a követelt biztosítékok megadása által; Oroszország folyvást háborúra provokál, s ekép önmagát veti a hadijog alá, s a nyugati hatalmakhoz, valamint azoknak a háború és áldozatai folytatása által a legtermészetesb módon emelkedő követeléséhez csatlakozást a többi Európának kötelességül teszi. Francxiaornag, Páris, nov. 10. A „Journal de l’Empire“ ma figyelmet érdemlő czikket közöl a spanyolországi állapotokról. Az alkotmányozó cortes, mint mondják, oly körülmények közt nyíltak meg, melyektől talán a monarchia és Spanyolország népének jövendője függ, és a spanyolországi mostani államférfiak szerencséseknek érezhetik magukat, ha országukat a fenyegető krízisből megmentik. A „Journal de l’Empire“ azt kívánja, hogy a kiengesztelődés eszméje,mely a trónbeszédben kifejeztetik, valósággá váljék, de nem reméli. A pártok Spanyolországban még mindig uralkodnak. A júl. 26-ki forradalom, a szükségesség vagy a kormány gyengesége vagy eredete következtében — szenvedélyeket szabadított föl, melyek fékezetlen állapotban vannak és a rendetlenséggel nem lehet rendet csinálni. Egyedül a józan észszel és igazságossággal nem lehet a féktelenséget lefegyverezni, erre erős kormány kívántatik, és a spanyol kabinet, mióta az ügyeket vezeti, épen nem őrizte meg az állan mentő erélyességet. Minthogy az alkotmányozó cortes a legnyugtalanítóbb körülmények között nyittatott meg, a „Journal de l’Empire“ a spanyol kormánynak mindenek előtt azon tanácsot adja, hogy óvakodjék az utánzás szellemétől. Nagy tévedés volna azt gondolni, hogy azon intézmények, melyek egy népnek használnak, más népre is alkalmazhatók. A 18-ik század oeconomistái azon nagy hibát követtek el, hogy az angol intézményeket Francziaországra akarták alkalmazni, ők feledték, hogy Francziaország nem Anglia, és innen származtak azon megrázkódások , melyeknek Francziaország 60 év óta kitéve való. Ezen szomorú példát vegyék szívükre Spanyolország mostani törvényhozói. Kérlelhetlenül zárják be füleiket elvont elméletek és utópiák előtt. Emlékezzenek rá, hogy az újítók 1848-ban Francziaországot mily állapotba hozták és mindenek előtt igyekezzenek, hogy spanyol alkotmányt csináljanak. „Spanyolország , mondja a „J. de l’Emp.“ nem Amerika, ifjú népségével csodálatos rugékonyságával , megmérhetlen isiterjedésével, hol mindenki elégséges helyet talál, hol a pauperismus ismeretlen, hol a távolság a központi kormány befolyását megsemmisíti , hol a self governement (önkormányzás) veszély nélkül megtörténhetik. Spanyolország nem Anglia eredetileg parlamenti szokásaival, a törvények iránti tiszteletével, hatalmas aristocratiájával, és a magánérdekeknek a közérdekekkel való benső solidaritásával. Spanyolország nem az álmodozó Németország , mely az egységért keveset aggódik , kis államokra van darabolva, hol többet gondolnak mint cselekesznek , hol többet vitáznak mint valamit alkalmaznak; Spanyolország a köztársasági Helvétia sem szövetséges cantonaival, melyek önkormányzattal és függetlenséggel bírnak ; Spanyolország az ő sajátságos viszonyaival az, melynek katholikus és monarchiai hagyományai és szokásai vannak, melynek egységre, központosításra van szüksége, hogy pénzügyi helyzetét javítsa, hogy az őt fenyegető benső és külső nehézségekkel daczoljon,hogy nemzetgazdászati jóllétét vasutak, bányák, földészete és iparának kifejtése által megalapítsa. Szóval: Spanyolországnak erős kormányra van szüksége, ha a jelenkori népek között rangját ismét méltólag akarja elfoglalni. Soulé, Hamilton tengerészeti tiszt kíséretében, (kinek atyja dél-carolinai helytartó volt,) tegnap ide érkezett. Soulé , ki egykori hazájában egy darab földet vásárolt, azt két hónap alatt eladni kénytelen. Görögország. A „Constitutionnel“ következő érdekes levelezést hoz Athénből oct. 28-ról: „A helyzet még mindig feszült és bonyolódott. Midőn a május 16 -i kabinet a kormány gyeplőjét kezébe véve, sokat reméltek attól, kivált miután a két szövetséges hatalom befolyása támogatta, mely azt a királyra rákényszeríté , s mégis öthavi kormányzása óta még semmi komolyat nem léptetett életbe. Eleinte tevéketlenségét az elnök távollétének tulajdoníták, de most megmutatta, hogy a körülményeknek nem biz parancsolni. Azon férfiak, kik az országot és viszonyokat ismerik, egyátalán nem csodálkoznak ezen; a kabinet sokkal különneműbb elemekből volt összealkotva , mint hogy politikájába a szükséges szilárdságot és szükséges szellemet behozhatta volna. A kabinet mindjárt eleinte szétszakadozott volt; egyrészt Kaergs hadügyminiszter s Rigas Palamides, belügyminiszter, küldetésük komolyságát elismerve, a leghallatlanabb erőfeszítéseket tevék, hogy az országot azon örvényből, melybe a korábbi kabinet politikája ejte, kimentsék, s még folytonosan tesznek erőfeszítéseket; másrészt Argyropulos, Kanaris és Londos,a kültengerészeti és igazságügyi miniszterek minden erélyes rendszabály ellen küzdöttek; végre Maurokordatos, hogy sem az egyik sem a másik félnek túlsúlyt ne adjon, mindent kimért és semmit sem ért el, mint hogy az ország állapota súlyosbult. A kabineti tagok nem fogták fel, hogy, Görögország megmentésére, mindenek előtt a legőszintébb s legönzéstelenebb egyetértésre van szükség, hogy a kabinet politikája iránt senkinek tétovában nem volt szabad hagyatnia; ők elfeledték, hogy az u 3S1es alárendelt hivatalnokok a fölkelési minisztérium teremtményei, és hogy őket ha elbocsátani nem is, mégis legalább kötelességeik szigorú teljesítésére kényszeríteni kelle ; és nem szabadott megengedni, hogy azon utasításokat, melyeket a rendnek Görögországban helyreállítása végett kaptak, tetszésök szerint magyarázhassák. Ezért most miniszterkrcsisben élünk, mely ugyan még kifejezve nincs, de annál kikerülhetlenebb, mert az udvarnál is óhajtják azt. Míg azon vannak, hogy Kalergist és Rigas Palamidest a visszalépésre rábírják, másrészt Christides, egy nagy szellemű s kétségtelen érdemű férfiú azon működik, hogy Maurokordatoszt kiszorítsa, mint ezt Koletti 1844-ben téve Ezek a jelenleg egymással szemközt álló táborok. Még titkolják, még visszatartják a szakadást, mert attól tartanak, hogy az orosz párt azt hasznára fordíthatná, de mind a két fél Szebasztopol bevétele után, ha az orosz párt Görögországban sok időre le lesz győzve, egymásra fog kerekedni. Az ország a dolgok ily állapota mellett nem nyerhet, s mi a közigazgatást illeti, a legnagyobb rendetlenség uralkodik. A kabinet, melynek feladata volt, a rendet a közigazgatásban helyreállítani, ezen feladatában, melyet a két hatalom reá bízott, egy lépést sem tett előre. Tizennégy napig tartott vitatkozás után a minisztérium ép most hívja egybe a kamrákat. Két véleményre oszlott a tanács ; az egyik rész a kamrák egybehivatását a budget és némely adótörvények feletti szavazás végett kívánta, s aztán a munkálatokat bezáratni; a másik rész azok feloszlatását akarta és hogy e törvények és a budget kir. rendelet által szabályoztassanak. Az utóbbi véleményt azok pártolták, kik attól tartottak, miszerint a kamrákat arra kizondják, hogy a felkelési minisztérium tetteit megrója, és hogy ennélfogva az idegen megszállás az országra nézve szerencsének tekintendő. Midőn a kamrák egybehivatása iránti intézkedés alá volt írva, egyszersmind a kamrák feloszlatása iránti rendig, alá jön írva. Az utóbbi keret nélkül. A hírlapok jelenték Passer ügyét; ezen at, miután a görög kormány ünnepélyesen megígérte, hogy a jelen háborúban a legszorosb semlegességet fogja fentartani, a Thessalia brigg fedélzetén lőszer és pénzzel a thessaliai fölkelők számára találtatott. Vele egy orvos s a király könyvtárnoka, valamint Metaxas, akkoron még görög követ Szambulban, volt compromittálva. TUDOMÁNY ÉS IRODALOM. A magyar könyvészet ügye. A ki ismeri a magyarországi könyvkereskedés fejletlenségét s kivált a vidéken megjelent könyvek nehéz terjedését; és a ki tudja, hogy a könyvárusok, könyvkiadók és írók közöl csak igenigen kevesen — ezek is leginkább mind pestiek — szokták a kiadott munkákat szerkesztőségünknek megküldeni, vagy csak azok megjelenéséről is bennünket tudósítani, az talán csodálkozni fog, hogy mindezen akadályok daczára magyar könyvészeti rovatunkban a mai nappal ez idén mégis már a 462-dik számú magyar munkát jelenthetjük. Megvalljuk őszintén, a megjelent új munkák felkeresése nem csekély fáradságunkba kerül, s igen gyakran csak a szerencsés véletlennek köszönhetjük, hogy egyik másik magyar könyvre reá akadhatunk; de hiába, mi nem parancsolhatjuk meg indolens magyar nyomdászaink, kiadóink s íróinknak, főleg a vidékieknek, hogy — épen az ő saját érdekükben — ne mulaszszák el velünk tudatni kiadványaikat, hogy aztán mi ezeket szintén tudassuk az egész közönséggel s igy némileg orvosoljuk a fejletlen könyvforgalom hiányait. Mi nem kényszerithetjük a kiadókat azon nyilvánosságra, melyből a haszon leginkább ő reájuk hárulna vissza; mi nem juthatunk ennélfogva minden magyar könyv láthatásához, hogy annak megjelenéséről tudósítást adván, annak elterjedését előmozdítsuk,midőn e könyvek kiadói magok jobban látszanak szeretni azt, hogy kiadványaikról minél kevesebb ember tudjon. — Ezen bajon csak úgy segíthetnénk, ha a kiadók és írók önkénytes szívességből — mely természetesen saját érdekek előmozdítása volna — megküldenék nekünk a náluk megjelent könyveket, hanem erre az illető kiadókat mi csak kérhetjük, nem kényszeríthetjük, miután az állam törvénye számukra nem rendelt kötelmi példányokat. Szerencsére azonban a bécsi hivatalos újság heti melléklapjának, az „Oesterreichische Blätter für Literatur und Kunst“ czímű folyóiratnak szerkesztősége szabadon használhatja a külügyminisztériumhoz beküldetni szokott kötelmi példányokat, s a nevezett lapnak csakugyan van is egy állandó rovata ily czímmel: „Az ausztriai birodalom egyetemes könyvészete.“ Hittük eleinte, hogy e rovatból, melynek feladata közleni az egész birodalom területén megjelent munkák jegyzékét, pótolhatni fogjuk saját magyar könyvészeti rovatunk hiányait, s igy lehető leghézagtalanabb jegyzékét adhatandjuk a megjelent magyar könyveknek; — de fájdalom , csalódtunk. Az említett lap könyvészeti rovata folyvást bőven közli a német, olasz és szláv nyelveken megjelent nyomtatványokat, de a magyarokat csak ritkán, későn és hibásan. Három oly hiány, melyet semmiféle könyvészetnek nem bocsáthatni meg, és legkevésbbé olyannak, mely az összes birodalom irodalmi termékeinek közlésére hivatalos. Ezen mellőzés annál inkább felötlő, mert az 1852-iki sept. elsejétől 1853-iki dec. végéig az ausztriai birodalom területén megjelent munkák kimutatásából, melyet a nevezett lap maga közlött, az tűnik ki, hogy a magyar irodalom munkássága mennyiségi tekintetben — a minőségi tekintetet ezúttal nem akarjuk feszegetni — a német és olasz után a legtetemesebb : a nevezett időszakban ugyanis, azon lap jelentése szerint, magyar munka 428 jelent meg; a 659-re tett szláv munkákat pedig el kell osztani a cseh, lengyel, szerb stb. nyelvek között. Lapunk bécsi levelezője is megrótta már egyszer az „Oesterr. Blätter“ szerkesztőségének ezen menthetetlen hanyagságát, s hozzátéve, hogy a magyar munkák ritka és nevetséges nyelvtani bakokkal teljes jelentése annyival csodásabb, minthogy a bécsi hivatalos újság szerkesztőségében egy magyar ember is van alkalmazva. E különös mellőzés legkevésbbé sem képes ugyan csökkenteni s nem is csökkentendi a magyar irodalom tevékenységét , mert minden irodalom csak saját eredeti belezejéből meríti fennmaradása s terjedése életfeltételeit; s igy az „Oesterr. Blätter“ mellőző eljárása épen úgy nem árthat nekünk, valamint ellenkezőleg azzal sem használna sokat, ha netán szerfelett magasztalna és bátorítana bennünket. Nppen azért nem is a magyar irodalom speciális érdekében, de az összes ausztriai birodalom értelmiségének becsülete miatt kell roszalnunk a nevezett lapnak helytelen eljárását. Minél műveltebbeknek s a szellem országában munkásabbaknak ismerendi a külföld Ausztria külön külön nyelvű népeit, annál dicsőbben tűnik fel az egész birodalom értelmisége, s az „Oesterr. Blätter“ szerkesztősége, midőn akár hanyagságból akár szándékosan mellőzi egyes birodalmi népeknek nem ignorálható irodalmi munkásságát, nem csak önmagát teszi ki annak, hogy ignorantiával vádoltassék, de igen rosz szolgálatot tesz az egész birodalomnak is, melynek értelmiségét mind a bel- mind a külföld előtt oly megbocsáthatlanul devalválja. A dalmű a magyar nemzeti színházban. (Folytatás.) S most térjünk át a nemzeti színpadon annyira dívó olasz operák modern nemére, s először is : 1. Rossini Szevillai borbélyára. Ezen opera bullában egyesülnek mindazon jelességek, melyekkel a lángész az élvsóvár emberiséget megajándékozta. Épség, minden mélység mellett is könnyededség, humor, édes gyöngédség, bravour és szilárdság és minden létező varázs, mi a szivet, lelket, kedélyt elragadja, van ezen operába ömlesztve, annyira, hogy nem csak felderíteni, de a félholtba új életet önteni képes. Az újkor e remekművét, melyet csak Mozart két víg operája t. i.,Figaro lakodalma, és az ,Elragadás a serailból, mál felül, a legnevesebb művésznőktől, Albonn és de la Grangetól hallottuk lehető legjelesebben előadva; meg kell azonban vallanunk, hogy Hollósy és Lesniewszka kisasszonyok is elragadólag adták Rosinát, valamint a férfi személyzet is, Benza mint Bartoló, Kőszeghi mint Bazilia, Füredy mint Figaro, Jekelfalussy s korábbi időkben Farkas is mint Almaviva igen jól feleltek meg feladatuknak. 2. Othello, Rossini e tragikai mesterműve is adatott sok év előtt e színpadon. Jelenleg tragikai énekesnő hiánya miatt Desdemona szerepe alig lenne betölthető, ha mindjárt Othello és Rodrigo szerepére volna is egyén található. Rossini múzsája többi kincseivel itt nem foglalkoznak: Tell Vilmos, Karinth ostroma, Mózes, Semiramis s a többi soha sem lőnek megkísértve. Annál gyakrabban került szőnyegre Donizetti, Bellini és Verdi. Kezdjük meg a sort 3. Donizetti tragikai Borgia Lukrécziájával. Az emberi düh, melynek borzalomteljes életéből egyetlen erényül csak az anyai szeretet képes kiemelkedni , alig képezheti kívánatos tárgyát egy operaszövegnek s csak is Donizetti gyakorlott tolla és — valljuk meg az igazat — magas tehetsége volt képes az ocsmányságok ily halmazára annyi édes dallamot találni, melyek az egésznek iszonytató jeleneteit a hangművészet hatalmával szelídítik s az említett erény segélyével egész a 3-ik felvonási mérgezési jelenetig kellemes benyomást idéznek elő. E hangmű egyszersmind tág mezőt és alkalmat nyit mindkét nembeli nagyobb, középszerű és kicsi művészeknek, diszparipásokon nyargalózhatni s azért is adatik oly gyakran, nagy és kis tragikai lelkek által énekelve, kornyikálva, megkínozva és keresztre feszítve; annyira, hogy ha mindenfelé változatosan történt színre hozatalára gondolunk, a kiállott kínok emlékénél hideg borzalom fut át hátunkon. De elég erről. Igen jellemzetes a kezdő kar, a beleszőtt soikkal s Orsini Maffeo cavatinájával, mely a 3-ik felvonási bordallal együtt az opera fénypontja gyanánt minden alt-énekesnő beczézett kedvencze. Ezt követi Lukréczia jelenete Gennaroval; ez utóbbi történetének elbeszélése a románcz tárgya lesz, valamint az anya és fiú közötti szeretet rokonszenvező hatása a kettős dalé; mig Gennaro barátai berontanak s a fenyegetődző Lukrécziát a viharos fináléban leálarczozzák, miután ezt férje, a ferrarai herczeg, a Gennarovali beszélgetésben megleste s a találkozást szerelmi kalandnak tartá. A 2-ik felvonás Lukréczia palotája előtt kezdődik . Gennaro czimborái a palota úrnőjét gyalázzák. Gennaro leüti kardjával a Borgia név első betűjét , a czimen Orgia marad. A ferrarai udvar kémjei ezt észreveszik s itt egy jeles kardal fejlődik ki. Gennarot elfogják a színpadon kívül s a herczegelibe viszik, kihez a boszulihegő Lukréczia már előbb elégtételért jött. A herczeg előhozatja a vétkest s az anya saját fiát ismeri meg benne , kit azonban a herczeg még mindig neje szerelmesének tartva, Borgia-bornak nevezett Borgia-méreg által akar kivégezni. A herczegnő részint hevességgel, részint hízelgéssel, a vétkes számára kegyeimért esd egy duettben, de a féltékeny herczeg megtagadja kérelmét s a következő igen szép terzettben engesztelődést színlelve Gennaro iránt, mérgezett Borgiabort nyujtat neki Lukréczia által. Ez, férje távoztával, egy indulatos kettősdal közt ellenmérget ad fiának s megmenti a haláltól. A 3 ik felvonás a kémek művészi karával veszi kezdetét, mely után Gennaro és Orsini Maffeo jelenete és duettje következik. Ezután a lakoma fó Gubetta és Maffeo vitájával, — a veszekedők s a többiek is később syrakuzai mérgezett bort isznak kibékülésül s erre énekli Orsini fenebb említett bordalát. E dalt Lukréczia ama jelentése szakítja félbe, hogy az első felvonásban történt velenczei sérelem miatt mindnyájoknak meg kell halniok ; a czimborák koporsóikhoz vezettetnek a szín mélyére; a gonosz nő ekkor veszi észre, hogy fia is a megmérgezettek közt van, ismét ellenméreggel akarja őt megmenteni, de ez megveti az életet, ha társai vele együtt meg nem mentetnek; az ellenméreg mennyisége erre nem elegendő, Lukréczia ekkor kinyilatkoztatja Gennarónak, hogy ő a fia, mire ez kétségbeesetten meghal. Egy kétségbeesési dal után az anya fia hullájára rogy. Ezekből látható, hogy ezen opera sok fényponttal bír, miket a hangszerre derekasan használt fel; miért is e tragikai mű még sokáig leend valamennyi tragikai énekes vesszőparipája. 4. Bájital, Donizetti víg operája, az újabb kor komikai operái közt mindjárt Rossini Sevillai borbélya után az első helyet foglalja el , mi e művet motívumai könnyűsége, a szerkezet folyékonysága , a hangszerzés piquantsága , a thémák énekelhetősége s vezetése, és a mesének — minden egyszerűsége mellett is— komikai bája miatt, megilleti. Az ingerkedve evődő Adína, az ő magán kettős- és egyetemes dalaival, jó ének és játék mellett mindig kedves marad; az együgyű szegény Nemorínót, ki oly szerelmes s a szerelmi bájital csodahatásában Izotta királynő regekönyve szerint, annyira hisz, sajnáljuk, a heves Belcore, kinek széptevő kedélye a veszteség fölött könnyen vigasztalódik, és Dulcamara, a csintalan nyegle, ki szószátyársága által az utolsó garast is ki tudja csalni a falusi nép zsebéből, szerencsés jelenetek. Legjelesebb számai ezen operának: Adina, Nemorino, Belcore és Dulcamara fellépti dalai, Adina duettje Nemorinóval, Nemorino duettje Dulcamarával az a Délkeleti csatatér. Hogy a szövetségesek helyzetének borzasztóan komoly voltát kellőleg méltányolhassuk, élesen szemügyre veendő azon állás, melyet elfoglaltak. Úgynevezett elsánczolt táboruk a Cherson foktól délkeleti irányban egész Balaklavá túl és éjszakra egész a vesztegelődig a tengernél határoltatik, mi által az ellenségre nézve ez oldalról hozzáférhetlenné válik. A vesztegelődtől kezdődnek a szebasztopoli erőditvénzesek melyek félkör alakban egész a Caernajának a kikötőbe szakadásáig terjednek s a szövetségesek támadási vonalát képezik. A folyó torkolatától kezdve a szövetségesek a meredek szakadékos magaslatokon, melyek a nevezett folyó balpartján déli irányban egész a tengerig terjednek, sánczolatokat hánytak fel, melyek, védelmük az angolokra bízatván, a tábort azon egyetlen megtámadhatlan oldal felé fedik. E képben a szövetségesek állásának minden előnyei és hátrányai ki vannak fejezve. Ez, ha kellően védelmeztetik, majdnem legyőzhetlen, miután az ellenségnek csak néhány támadási pontot nyújt, s három oldalról szinte természeti akadályok által van fedezve. Azonban azon hátránya van , hogy nem sikerülés esetében nem enged nekik többé visszavonulást. Sorsuk : élni vagy halni !