Pesti Napló, 1854. december (5. évfolyam, 1419-1443. szám)

1854-12-01 / 1419. szám

1854. ötödik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Pesten házhoz hordva Évnegyed*# 5 frt. — kr. p. Félévre 10 „ — » » A havi előfizetés , mint # számonkintl­e 1 » d i­s la megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyaló pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : urintcza 8-ik szám Félévre . 8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. Egy hónapra 1 frt 30 kr.p. Szerkesztési iroda : Urintcza sz 8. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt ha­sábos petit­ sora 4 pgő kraj­­czárjával számittatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdij előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár­­jával számittatik.­­ A fölvé­teli dij szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és innep utáni napokat kivéve — jelen­évnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás a wmsvi mAW&c . December-Martai négy hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 írt. SO kr. Budapesten hájhoz hordással, 3 írt. 30 pp. A­z előfizetések elfogadtatnak minden ca. k. posta­­hivat­aait, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, al­atc a 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emlén Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyp­­ateza­s­zeglet­én. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Petti Napló kiadó­hivatala B­é­c­s , nov. 29. ) A legújabb porosz-ausztriai egyezkedés megíté­lésére még nincsenek részletes adataink, de ezeket tel­jes nyugalommal várhatjuk be, ha Ausztria eddigi po­litikáját ismerjük s e hatalom következetességében bí­zunk. A tény magában megmérhetlen fontosságú, mind­­azáltal annak közvetlen jelentőségét túlbecsülnék, azt hivén, hogy a keleti ügy végeldöntésére már a leg­közelebbi időben egyenes befolyással leend. Miként már a múltkor mondtuk, a két német nagyhatalom csak most hozaadja az egész ügyet a szövetségi gyűlés elé, melynek keblében a szintén már elősorolt három kér­dés tárgyaltatásra kerülene. Ha ez megtörtént, akkor az egyetemes német szövetség, mint európai nagyhata­lom, Oroszországgal fog közlekedésbe lépni s igy ez oldalról még jó darab ideig csak diplomatiai közben­járást várhatni. Sokkal gyorsabb hatású leend Omer pata beleavatkozása, ha ez sergével és a Francziaor­­szágból megérkezendő segédcsapatokkal újra tevőleges szerepet vállal. Igaz ugyan, hogy Besszarábia útjai most majdnem járatlanok, hogy a mushir hadserge számra nézve nem igen tetemes, de a harcz színhelyének nemcsak egy részét, hanem egész kiterjedését kell tekintetbe ven­nünk. Oroszországnak legalább is 15—20,000 embere a krimiai csaták által harczra képtelenné tétetett; ezen veszteséget tehát annál inkább a bessarábiai csapatok­ból kell pótolni, mivel a krimiai egyesült hadsereg szinte tetemes erősítéseket vár; így tehát vagy Krimiá­­ban vagy Bessarábiában gyengül meg Oroszország ■ vagy itt vagy ott az egyesültek előnyben lesznek; pe­dig mindegy, akár az európai, akár az ázsiai harc­téren győzik meg az ellent. Csak az a nagy kérdés , mittevő leend Ausztria, ha Omer pasa serge meg­találna ve­retni? Nem igen valószínű, hogy az oroszok ez eset­ben a dunai fejedelemségeket neutrális földnek fogják tekinteni, mert akkor Omer pasának csak arról kellene gondoskodnia, hogy a Pruthtali összeköttetését fentar­­tsa s igy minden calamitás ellen biztosítva lenne. Mi­helyt a Pruthon át visszavonul, az orosz, ha még oly fényes győzelmet vívott is ki a törökön, tovább nem ül­dözhetné. Valószínűnek tartjuk azonban, hogy ezen esetre szinte bizonyos elvek állapíttattak meg a porosz­­ausztriai toldalékczikkben, minthogy ez akkor íratott alá, midőn a császári kabinetnek a török fővezér szán­­dékairól már biztos tudomása volt. Ha a frankfurti lapnak feltétlenül hitelt adhatnánk, minden kétely el volna hárítva; e lap t. i. azt állítja, miszerint a legújabb egyezkedés következtében Po­roszország Ausztriának segítséget ígér azon esetre, ha az oroszok a törökökkeli összeütközés következtében a Dunafejedelemségekbe berontanak. Ez igen szépen hangzik, de nem valószínű s így a hivatalos felvilágo­sítást el kell várnunk. Poroszország nézeteiben igen nagy változásnak kelle történnie, ha ezen engedményt csakugyan megtette vo­lna. Szint oly valószínűtlen azon kimondás is, melyet egyik franczia lap porosz király ő felségének tulajdonit, ki azt mondta volna : „szeretem az orosz császárt s mindent fogok érte tenni, mert só­gorom, de azért Poroszország nem Oroszországnak só­gora !“ Ez is igen szépen hangzik s csak azt kell óhaj­tanunk, hogy igaz is legyen. A mint a dolgok most állanak, gyors eldöntést egye­dül a kard élétől várhatni s minthogy.A krimiai expe­­ditio lassan kint oly fordulatot vett, hogy mind a két hadsereg egyszersmind megszálló és megszál­lott, az eldöntő csapás nem ott várható, hanem az európai színhelyen. Azért nagy feszültséggel nézünk eléje Omer pasa hadserge további mozdulatainak. A Lloyd tegnap esti tudósítását, mely a minisztériu­mok jövőbeli szerkezetére vonatkozik, minden mai lap utánnyomtatja, emlékezni fognak e lapok olvasói, hogy mi e híreket már néhány héttel ezelőtt, bárcsak futólagosan érintettük, mert azoknak nagyobb súlyt nem tulajdonítottunk. Várjon azáltal, hogy most a Lloyd közli, nagyobbodik-e súlyuk, nem tudjuk, ámbár a Lloydot még folyvást az „inspiráltak“ közé számít­ják. Hozzá kell tennünk azonban, hogy a nevezett lap ama hírt egész terjedelmében nem közölte, mert emlí­­tetlenül hagyta, hogy, hallomás szerint Bach báró ő excja a császári ház miniszterévé fogna kine­veztetni; várjon, miként eddig szokás volt, a kül­­ügyek tárczáját is átvállal;:udja-e, vagy Bad­ gróf ke­zében marad-e ez, erről mi sem hallatszik. Bach báró öccse pedig, ugyan­ezen tudósítás szerint, szinte igen magas állomásra volna kijelölve. Mind e hírek hiteles­ségéről természetesen nem k­ezeskedünk, sőt valószínű­nek tartjuk, hogy — míg a keleti ügy eldöntve nincsen — ily fontos módosítások aligha kivitelre kerülnek. Azon bizottmány, melyia különböző németországi pénz­lábak kiegyenlítésével foglalkozott, nem sokára befeje­­zendő ebbeli tanácskozmányait, a­nélkül, hogy az ered­ményről valami hiteles hallatszanék. Külföldi tudósítá­sok szerint e bizottmány törekvései az ágrón szenved­tek hajótörést , mert az általánosan megállapítandó pénzlábat természetesen a mostanihoz bizonyos arányb­a kellett volna hozni, ez pedig lehetetlen, mivel az ausz­triai pénzláb mostanában sz­ágja miatt folyvást inga­dozó, h­ogy nem határozhatni meg szabatosan az újnak értékét. Továbbá úgy halljuk, hogy Ausztria az arany­pénz általános elfogadtatását ajánlja, de ezen indít­vány is sok nehézségre talált, tehát summa summarum e tanácskozmány eredménye igen-igen csekély volna. Bérkocsisaink új évtől kezdve új díjszabásnak lesz­nek alávetve, a­ki az állampolgárok ez osztályának magaviseletét ismer­i, mely a Knigge ismeretes társal­gási munkájában kifejtett elvekkel egyenes ellenkezés­ben áll, hálát­ fog mondani a helytartóságnak, hogy a díjszabás elleni kihágás esetében ennek szükséges és jó voltát az illetőknek „per argumentum ad posteriora“ érthetővé tenni szándékozik és — távol attól , hogy bérkocsis uralmékat ezen váratlan élvezet által meg akarná lepni - az illető hirdetményben oly részletesen nyilatkozik e tárgyban, hogy még az ütés számát — itt — is kiteszi s igy a bérkocsisok már előre kéjeleg­hetnek a várandó gyönyör előérzetében. H. M. V & s á r h e 1 y, nov. 22. Tisztelt szerkesztő úr ! Talán már sokat is alkalmat­lankodunk becses lapjában, mi vásárhelyiek ? De hiába, mi is, ha nem is épen Árkádiában, legalább a boldog magyar alföldnek egyik leghíresebb megyéjé­ben, Csongrádban születtünk, s az újságolvasás ben­nünk is felkelté a vágyat, társaséletünk mozgalmait, ha nem is épen a nagy világgal, legalább a magyar ol­vasóközönséggel tudatni; — és e végett, — egy saját városunkban kelt lap hiányában, — a mi vajha ne lenne már csupa pium desiderium; — nem találunk alkalmasb utat és módot, mint ennek becses lapját; — azért egész tisztelettel kérünk helyet néhány so­rainknak. A­­Pesti Naplót nem tudom hányadik számában, az érdemes levelező egész becsülettel befizetett városunk­nak , kiemelve különösen azt, mennyire hiányzik itt egy reál­tanoda, és mindeneknek felette egy nőnevelő­intézet. — Megvallva az igazat, bizony, a nem leg­­gyengédebben érintett ,jaquemar keztyük és ,atlasz ruhai szérű tulajdonosnői között került is olyan, a ki nem a legvonzóbb kifejezésre bigyeszté el bájos aja­­kát, — a csókolni való szemek közöl többre harag-fel­­leg vonult, s ugyancsak hullott is volna ám a villám,— ha lett volna kire , sőt nem mondom, hogy a jaquemar keztútt alól kibúvó kacsácskák készek nem lettek volna a legrövidebb rajzmód szerint kiállított portrait­ikat az illető levelező úrnak arczán a magyar haza vidékeire szétküldözni. Azonban, míg egyfelől részt rejtő fellegek tornyo­sultak a szegény levelező árva feje fölé, — másfelől az érett közvélemény napja jótékonyan szok­tá azokat háttérbe, — s szavai nem hangzottak el a pusztában, — mert ime, az illető levél folytán-e, — vagy már előbb megérett jó szándék következtében, —reál­iskolánk van. — Azaz, megvallva az igazat, nem is egészen reáliskola lesz az, hanem egy, az elemi, és gymnasialis tanodák közt álló osztály , mely­ben az amabból kikerülő növendékek erre elő­készíttetnek. — Ezen intézet az itteni helv. hitv. egyház tulajdona, s már is nagyon érezhetőleg pótolja az eddig oly kiáltó hiányt, — növendékei száma már meghaladja a 160-at. — Ezen intézet annyival is in­kább örömre indit bennünket, mert a mint halljuk, a nemes egyház ezzel csak alapját véte meg egy jövőben létesülendő nagy reáltanodának. Tanárul az intézet Dé­­kány József, volt kecskeméti gymnaslak­a tanárt nyerte, a kinek ottani működése nem hagy kétségeskedni a si­ker felől. És most, ti magyar alföldnek nagy faluvárosait figyeljetek , — és igyekezzetek kezdő társatoknak nyomdokait követni, — mert ime ! Vásárhelyen a nő­nevelés hiánya miatti panasz is meghozta eredményeit. Az evang. egyház lelkésze, t. Jeszenszki László esz­közlése s közbenjárása következtében Győri Endre a nőnevelésnek, mint halljuk már több éven át buzgó harczosa, — elhatározta városunkban nőnevelő int­é­ze­t­e t á­lí­­­t­a­ni, — sz elemi oktatás alól ki­­vl­lt lányok számára. A t. városi tanácsnak ebbeli szán­dékát jelentvén, — az kész szívvel, s tárt karokkal fo­gadta az oly szükségesnek általánosan elismert egyént, s vállalatát nemcsak helyben hagyásával, hanem egy­szersmind azon szívességével is elősegítő, — hogy egy a város közepén lévő,s e czélra minden egyéb épü­leteknél alkalmasb, megürült jegyzői lakot, — éven át az épületre teendő költségek kifizetése mellett (a mely a jelen évre 30 pftra becsültetett) minden egyéb ház­bér nélkül átengedőt határozta, — s ezzel egy a leg­főbb nehézséget az útból elgörditette, mert, bizony al­földi magyar városainkban, a­hol mindenki maga szá­mára épit egy pár szobácskát,­­ minden egyéb köny­­nyebben található, mint, egy ilyen tágas teremmel s­zakszobákkal ellátott épület. A t. városi tanácsnak ezen határozata a cs. kir. me­gyefőnök, Bonyhádi e nagyságához terjesztetett fel meg­erősítés végett, — és igy, az egész ügy a legjobb után van teljesüléséhez, — mert tisztelt főnökünknek a köz, — különösen pedig a vallás — és nevelés ügy körüli buzgalmát és fáradalmait mindenki sokkal inkább ismeri, semhogy a kérdéses határozat megerősítése fe­lől csak legkisebb kétség is emelkedhetnék keblünkben. Szellemi szükségeink tehát hálistennek, a kielégítte­­tés felé kezdenek mozogni.­­ De azonkívül, úgy a szellő szárnyain némi részvényes vasút építési szándék is jutott el füleinkhez. Szeretnők látni. Bizony nem volna utolsó dolog egy óra alatt Szegedre jutni, — ki­vált télen, — ha egy kis sár van, — mikor az említett város hozzánk egy napi járóföld. — Szerkesztő úr ke­gyes engedelmével, majd mind a nőnevelés, mind a vasút-ügy felől máskor bővebben. (Lapszemle.) A „Pressburger Zeitung“ f. hó 26-ai száma. — „Egy hitelbank felállítása Ma­gyarországban“ czím alatt czikksorozatot kezd meg, — melynek 1-jét ezennel, mint különösen ha­zánkra vonatkozót, közlendőnek tartottuk. A nemzetek sorsa — úgymond — az ipar és kereskedés kifejtésé­től függ; a nemzeti jóllét ezen két tényezőjének tám­pontja pedig a földmivelés; ebben találják föl kezdetek és kiképzések alapját, az ő felvirágzásuk leghatalmasb eszközét. Ezen igazságban fekszik egyes nemzetek má­sok fölötti uralkodásának, egyes országok hatalma­ és gazdagságának alapja, hasonlatban a térnagyság, föld­rajzi fekvés és természeti termékenység által kiválókkal. Nem kell messze mennünk, hogy előtételünkhöz példát állítsunk fel; a mindennapi tapasztalás mutatja az iparűző szigetállamnak, Angliának hatalomkifejtését, melynek szigonya a világ tengerein uralkodik. Azon kérdés, mikép lett Anglia azzá, a minek jelenleg látjuk, a történelemhez tartozik, az arrai válasz túl is fogna e torok czélján lépni; mi azt mint tudvalevőt bocsátjuk előre s nekünk itt csak a haszonra­ forditással van dol­gunk. Egyesületében azon erős tagoknak, melyek az ausztriai császárállamot képezik, Magyarország kétség­telenül első helyet foglal, és még­is — valljuk meg őszintén — ez ország még sok tekintetben a nagy csá­szári állam többi részeihez képest hátramaradt, mit al­kalmasint az ő korábbi, — saját organismusának keve­sebb életerővel megfelelő — állása okozhatott. — Magyarországra nézva is a fentebbi igazmondat si­kerdús alkalmazást találand , s csak a nemzet sa­ját erélyes akaratától függ , hogy az önmaga ál­tal teremtett gazdagság és hatalom gyümölcseit mi­nél rövidebb idő alatt arassa , mert az erődús ki­fejtés előfeltétele — a földgazdagság — teljes mérték­ben megvan. — Mi tudjuk, hogy minden fejlődés ter­mészetszerűleg lassúbb, ha productumát tartósan élet­képesnek akarjuk látni; üvegházi növények hamar el­halnak s leggondosabb ápolást igénylenek, hát nem tud­juk azt is, hogy a természetet támogatva kell segíte­nünk, az életprocessust előmozdítanunk , és ártalmas befolyásoktól megvédnünk. Vizsgáljuk meg most, mi képes, Magyarországban különös kifejtésre; mi kíván különös támogatást, hogy oly eredmény éressék el, mely az általunk felállított elvnek megfelelő volna. — E kérdés megvilágosítására legyen szabad, néhány sta­­tistikai adatot előre bocsátanunk. Magyarország 5 hely­tartósági kerületének jelen határa 3234 □ m földettess, körülbelül 8 millió lakossal *). Ezen földtér egy hatod­*) Egy magyarországi földbirtok­ hitelbank szüksége stá­­tusgazdászati hitágazataink közé tartozik , azért siet­tünk ez értekezést is lapszemlénkbe átvenni. A tisztelt értekező ur azonban a szükség és alapok kimutatásával K ARPATHY ZOLTÁN: Regősy irta Jókai Mór XXVI Csendesen! Folytatás. *) A tanácsos sietett az érkező elé. A mint a folyosón végig ment, hallá, hogy a lépcső­kön felfelé jön valaki s a kisérő pitvam­októl felőle tu­dakozódik. De ez nem férfi hangja volt, hanem nőé, úgy tetszék előtte, mintha ezt a kedves, csengő, gyermeteg hangot ismerné már valahonnan, de nem tudott rá egész tisz­tán emlékezni. A folyosó szögleténél szemben találkozott vele. Egy szép, sugár leányka volt az egész gyászruhában. Kőcserepy megdöbbent előtte. Ez Szentirmay leánya. Azon Szentirmayé, kinek oly gyászos halála volt. Ez a fekete öltözet nem őt vádolni jön e, de ez órában? ez a szomorú gyermek nem azért jött-e most, hogy ő neki megmondja: ,,Egyért egyet, apáért leányt! Oh nem. A galamb fájdalmának nincsen mérge. A szomorú leányka nyárssan, szelíden siet a háziúr elé s gyönge kezet nyújtva neki, részvevő , bánatos hangon tudakozódik Vilma felől. Hallotta a tiszttartótól, hogy barátnéja beteg. A levél nem találta Zoltánt Szentirmán, Martonhoz kellett elkísérnie anyját Kőhalomra. A tiszttartó utána ment sürgetős levelével, ő pedig rögtön sietett át Kárpátfal­­vára, a jó Vilmát meglátogatni, a kivel úgy szerették egymást, s a kit oly régen nem látott. Tán ha őt meg­látja, örülni fog. Kőcserepy oly forrón szok­ta a kezében felejtett kis *) Lásd a P. Napló 1416-dik­­témát kezet. . . . Ártatlan boldog gyermek, kinek még fogal­ma sincs a roszról, a rútról, a gyűlöletesről ! Ez alatt a beteg szobájához értek, Kőcserepy előbb nyitott be óvatosan. „Csendesen, csendesen!“ suttoga a beteg, fehér ujját felemelve. Arcza szokatlan égő pirosságán látszott, hogy ismét rész éjszakája következik. Katinka odalépett ágyához és kezébe fogta társnéja kezét. Valami vidám mosoly deríte fel egy perezre a leány­ka arczát, a­mely azután ismét eltűnt onnan. — Te is őt gyászolod úgy- e ? kérdé barátnéja fekete öltönyére mutatva. Katinka tudta már a tiszttartó által Vilma rögeszmé­jét : azt hivé, hogy ő is Zoltánt gyászolja. — Én atyámat gyászolom. Felelt Katinka,— és nem állható meg, hogy ennél a szónál könyvei meg ne ered­jenek. El kellett takarnia arczát. A beteg leány közelebb vonta magához barátnéját s félelmesen széttekintve kérdé tőle : — Őt is megölték ? — Oh nem, felelt Katinka, e perezben inkább ba­­rátnéjára, mint saját bánatára gondolva, véletlenül halt meg. —­ogy ? véletlenül ? suttogó a beteg. Gondolod te, hogy véletlenül halnak meg az emberek ? Os én ezt jobban tudom. Sokkal jobban tudom. És szemeivel atyjára nézett merően, sokáig, hogy a nyugodt, bölcs férfiú a vért érző zsibbadni ereiben, és nem állhatá ki e kisérteti tekintet néma szemrehányását. — Csendesen, csendesen kedvesem, suttogá Ka­tinka a lázas beteg fejét kezébe emelve. Milyen gyöngéden, mily édesdeden tud bánni a be­teggel. Mintha tulajdon testvére volnál A tanácsos úgy elnézi, majd a szive szakad meg bele. — Katinka tudja már, mi fáj olyan nagyon Vilmának ? — suttog fülébe megnyugtató szókat. — Ne félj, Zoltán itthon van Szentirmán. Valaki megírta, hogy veszélyben van és mi érte mentünk. A beteg szemei úgy ragyognak e szóra. Valaki­ gon­dolja magában. Az a valaki én voltam. De azt te ne tudd meg soha. — Azután ismét elkomorodik arcra, szemei tétova járnak szét a szobában, a régi hagymázos visiók ismét visszatérnek. — Még nem bántották őt, suttog halkan vissza, de majd bántani fogják. Hallod, hogy köszörülik a kardot? én már hallom. Ott voltam, mikor beszéltek róla, hogy megöljék. Eredj, eredj oda, ne hagyd őt elmenni. Be­szélj az atyámmal, csak egy szót szólj neki és semmi sem fog megtörténni, szólj vele Katinkám, kedves jó Katinkám, siess. A tanácsos ott áll az ágy fejénél és hideg borza­­dály jár végig testén, a midőn ezeket hallja. A beteg miket fog még beszélni ? Reszkető kézzel fogja meg az ifjú barátnő kezét. —­­ S hagyjuk­ nyugodni a beteget, kedves grófnő, ke­gyed is fáradt; térjen szobájába, a­mit elkészítettek számára azóta. Ne csókolja meg most, ne hajoljon reá; jöjjön velem, látogassa meg nőmet, majd holnap regii­gel meglátogatjuk ismét Vilmát. — Eredj, eredj ! suttog, a beteg is. Beszélj atyám­mal, beszélj anyámmal érte. Ne időzz sokáig. Kőcserepy gyöngéd erőteléssel vonta el Katinkát le­ánya ágyától. Attól félt­e, hogy a beteg leány láza kö­zepett valami irtóztató titkot fog előtte kimondani? vagy attól rettegett, hogy azon férfi leánya , ki most ő miatta nyugszik a föld alatt, mig az ő lázbeteg gyerme­két ápolja, annak kórragályát szívhatja rokon ideg­zetű testébe ? Vész és romlás lehellete járt a körűlé, jól érezé. Jó volt abból mindenkit eltávolítani. Sietett Katinkát átvezetni Evelinéhez. A tanácsosné most is író-asztalánál ült és napló­ját irta. Kőczerepy mondá neki, hogy Szentirmay Katinka kisasszony van itt, ki Vilmát látogatni jött el. E szóra felkelt a tanácsosné s Katinka elé járulva megölelő és megcsókoló homlokát. Miután leültette maga mellé s hideg sötét szemeivel végig nézve őrajta elkezdő : — Hallom, hogy édes atyja a gróf elutazott. — Meghalt, igazitá ki Katinka, kit a megszólítás kellemetlen idegenül érintett. — Egy dolog az, kedvesem, biztosítá Eveline hideg méltóságos hangon. A halál csak elutazás. A­ki innen elköltözik, átmegy egy másik csillagzatba, onnan is­mét egy másikba, és onnan egy harmadik, és így megy végig minden csillagzaton és ez az örökkévalóság. Katinka nem sok vígasztalát talált ebben a fölvilá­­gosításban, a­mit Eveline­ azután még érthetőbbé kívánt előtte tenni. — Iaz például meghal az apa, másutt, például az Uranusban vagy a Mezarthimban, ugyanakkor újra szü­letik , utána meghalnak gyermekei, egyenként azok is követik atyjukat, s az Uranusban, vagy Mezarthimban ismét reá találnak és ez az igazak jutalma. Katinka nem felelt e bölcs szavakra semmit; a ta­nácsosné elmélázott sokáig, egyszerre fölkelt helyéből , nyugtalanul lépett néhányat a szobában, azután meg­állt a szoba közepén.^ — Igen, de hátha a gyermek hal meg előbb, azután a szülők ? kérdező magától nyugtalanul. Mi történik akkor ? mi lesz abból ? azután elkezdett alá s fel­sétálni heves léptekkel, fejét tenyerébe hajtva. Kőcserepy kezét nyujtá Katinkának. — Gyerünk innen, suga halkan nagyot sóhajtva. Menjünk tova. Az árva leány úgy reszketett, mint a falevél. (Folytatjuk.) 276-1419 Péntek, dec. 1- jén.

Next