Pesti Napló, 1854. december (5. évfolyam, 1419-1443. szám)

1854-12-29 / 1441. szám

'85. izedik évi folyamelőfizetési föltételek. Vidékre postán küldve : Pesten házhoz hordva Évnegyedre 5 frt. — kr. p. Kétávre 10 „ — „ „ A havi elöfizetés , mint a szimonkinti eladás is u megetünt. A lap politikai tartalmát illető minden község a BRESZTŐ-HTVATALHOZ, aviyagi ügyek tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz érendő : mintára 8-ik számlálívre . 8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — [kr. p. Egy hónapra 1 frt SO.kr.p. Szerkesztési iroda : Uratora az 8. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pgc krajezárjával számíttatik. A beigtatási 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magán viták öt hasábos sora 5 pengő krajezár- jával számíttatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelelt a PESTI NAPLÓ — hétfőn és innepnténs napokat kivéve — Jelenévnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás. 1855-ik első félévi folyamára. Vidékre postán küldve, félévre január 1-étöl junius végéig 10 frt. — Évnegyedre január 1-étöl martius végéig 5 frt pp. Budapesten házhoz hordással, félévre 8 frt. — Évnegyedre 4 frt pp. Az előfizetések elfogadtatnak minden cg. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könykereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó-hivatala. Bécs , dec. 27. ? Mig a közönség nagyában az ünnepekre készült, néhány fontos hivatalos kibocsátvány, jelentősége daczára, sem bírta magára vonni azon figyelmet, melyet teljes joggal igényelhet. Az első a gymnasiumok szervezésére vonatkozik; e tekintetben fontos engedmény gyanánt tekintjük azt , mely a nem-német tartományokban az ott divatozó nemzeti nyelvnek létetett, amennyiben újra megengedtetett, hogy e nyelvek szinte oktatási nyelv gyanánt használhatók természetesen a m. minisztérium megegyezésével. — E megegyezés pedig — erről meg vagyunk győződve — nem fog megtagadtatni, ha alaposan bebizonyítható, hogy azon vidéken , melyben a tanoda áll, a nemzeti nyelv a túlnyomó. E szerint a tanítókon fog állani, az illető adatokat alkalmas módon összegyűjteni s a magas kormány elé terjeszteni. Hogy a német nyelv mindazáltal a „köteles“ tantárgyak közé tartozik, ezt csak helyeselhetni, ha megfontoljuk, miszerint jelenleg a német nyelv ismerete nélkül valódi tudás nem igen képzelhető, és hogy a német irodalomban a legmélyebb tudományosság roppant kincsei le vannak téve, mikhez a nyelv kulcsul szolgál. Egyébiránt a javuló közlekedési eszközök az egyes tartományokat egymással s a német külfölddel szorosabb összeköttetésbe és gyakoribb érintkezésbe hozván, a német nyelv a gyakorlati életben is majdnem nélkülözhetlen; oly túlzott eszmékre pedig , hogy például magyar emberre nézve szégyen volna németül tudni, mai napon alkalmasint már senki sem fog vetemedni, valamint azt sem tagadhatni, miszerint saját nemzetiségünk iránti szeretetünk, annak fejlesztésére irányzott buzgalmunk az idegen érdem iránti tisztelettel és elismeréssel igen jól összeférhető. A második hivatalos határozmány az , hogy amaz adósok, kik 1848 előtt (tehát a bankjegy kényszerkerete előtt) kibocsáttatott kötelezvényekben nemcsak a kölcsönnek ezüst pénzbeni visszafizetését megígérték, hanem az e tekintetben tán későbbi törvényből eredhető kedvezményekről előre lemondtak, a kölcsönt csakugyan valódi ezüstben vagy bankjegyben, de az ágro megtérítése mellett visszafizetni tartoznak. A közönség egy része azt hitte, miszerint ez mindazon kölcsönre vonatkozik, melynek visszafizetése valódi ezüstben ígértetett meg, hanem nem úgy van a dolog ! A legfelsőbb semmitő törvényszék határozata egyedül azon esetekre vonatkozik, melyekben az adós minden későbbi törvényből eredhető kedvezményről lemondott. Minthogy ilyféle záradék aránylag csak igen kevés kötelezvényben fordul elő, nem tarthatni attól, miszerint e határozmányból — az ezüst magas áglája miatt — általános pénz-calamitás fogna származni. Egyébiránt e kérdés már régóta képezi a jogtani viták egyik legérdekesb tárgyát; egy részről állították, miszerint az egyes állampolgárnak jogában nem állhat, valamely később kibocsátandó törvényt már előre is bizonyos conkret esetre nézve érvénytelennek nyilvánítani,más részről pedig azon véleményen voltak, miszerint az államnak nincs joga, két alkudozó fél magánjogi visszonyaiba avatkozni s ezek közt régebben kötött szerződést utólagosan érvénytelennek nyilvánítani. A legfelsőbb semmitő törvényszék ez utóbbi nézethez csatlakozott. A lapok különfélekép fogadták ez ítéletet s néhányan közölök példátlan könnyelműséggel és tudatlansággal tárgyalták e fontos ügyet. Egyik, ha jól emlékezünk, még azt is mondta, miszerint ez által a hitelezőnek módja van, tőkéjétől 30° is venni, anélkül nagy a törvény szerint uzsora bűnébe esnék, hanem ezen urak kettőről feledkeztek meg; először arról, hogy a legfelső semmitő törvényszék határozata egyenesen és világosan az 1848. júli 2-ki pátens megjelenése előtt kibocsátott kötelezvényekről szól, tehát a későbben kibocsátottakra vagy még kibocsátandókra nem vonatkozik; másodszor arról, hogy az csak később keletkezhetett törvényből eredő előnyrőli lemondást illet, nem pedig a már meglevő (hányszerkeretbeli) törvény által engedett jogróli lemondást. Mindezek után a fentebbi határozat csak kevés, már meglevő esetet érintvén jövőre nézve koránsem eredményezhetne oly káros következményeket, mint aminőket az avatatlanság belőle származtatni akarna. Ezen már kibocsátott hivatalos közleményeken kívül még egy készülőben levőről kell szólnunk. Hallomás szerint t. i. már e napokban körözvény fog küldetni a politikai lapok szerkesztőihez, melyben azon határok jeleltetnek ki, mik közt a külhatalmak politikájára vonatkozó czikkeknek mozogniok szabad. Erre a Lloyd és Presse legközelebbi sorsa adhatott alkalmat s a lapok csak köszönettel vehetik, ha a „szabad“ és „tiltott“ közti határvonal minél szabatosabban jelöl— telik ki. Ma hire jár, miszerint Warrens a „Wiener Courrier“ nevű kis lap tulajdonosi jogát megvette; mitevő leend vele, még nem tudatik. B. Somogy, dec. 16. Az ember későn érő gyümölcs. — Későn engedi magát az idő éles pora által kiköszörültetni, mint a gyémánt, és ha megbotlik, vagy elesik, akkor is a követ vagy gödröt korholja, nem magát a kis elesett. Ezek nem új tapasztalati thesisek, ezeknek vallási, polgári, családi életünkre mindig megvannak sajátlagos következményei. A sors az alkalmazásban a szerint tesz különbséget,h a mint éberebb vagy aluszékonyabb a fő, köztevékenységű vagy érdekvezérlett az igazgatás, a a mint a kunyhókban, palotákban, szívben, lélekben, tettben, honol az erkölcs vagy a bűn. Hogy sokakban elmaradtunk, hogy a tudatlanság, és a fölemelő vallásosság hiánya nem engedte népünket oda fölvergődni, hova fogékony lelke hivatva van, erre nézve is későn érve meg, másban — ámbár sokszor méltán — kereste a hibát, mint önmagában. Ennélfogva henyélt csupa szokásból, bűnt tett — pajkosságból, pazarolt és elfajult munkátlanságból. — „A munkás ember nem ér rá rosz lenni. . . . De hálaérzet, egy megorvosolt emberosztály megtisztult szivérzeménye és leendő hálája lebegjen körül benneteket egyházi és világi fensőbbjeink! kik munkaerőtök legszentebb jutalmát a jóratermett magyar nép erkölcsi javításában találjátok ! . . . Oda jótett mindig jókor van, — inkább későn, mint soha! így vette szivére helyzetünk mostoha sorsát köztiszteletű megyei főnökünk, Szalay Nikodem úr, kinek gondos őrködése életbelépteté a vasárnapi iskolázást, és pedig oly szoros kiviteli szándékkal, hogy még a ki ellenkezik is benne, azzal is éreztetni fogja hatalmát, minthogy szellemi javulásunkat akadályozni akarta!“ így uraim! a beteg viszolog a gyógyszertől, a metsző késtől, de azért hallgatunk-e rá ? — és hálakönnyek hullanak az orvos kezeire. Sok üdvöset köszönünk már erélyes főnökünknek. Nevezetesen : a tanítóság és jegyzőség végleges elválasztását, a jegyzők illő jutalmának előteremtését, amely most ismét fölemeltetett . . . csak az istenért, ne a tanítók külső birtokának csorbításával! Habár azt mondják is ,ez jegyzői hivatalhoz van adományozva.“ Hiszen akkor jegyző és tanító egy lévén, a melyik név előbb a nyelvére jött az adományozónak, azt íratta föl. — A tanítók úgy is mostohán vannak ellátva, a kiknek sorsa pedig az atyáskodó kormánynak szintúgy — vagy tán jobban — szivén fekszik, bölcsen tudván a brit tudós ez aranybetűs mondatát: „a tanítók a magok abc-jökkel igazgatják a társadalmat.“ Fájdalmas hallani a K—i tanító esetét : egy pár hold külső téglagödröt kapni, azt a szegény tanító által behuzatni — személyesen is izzadván rajta — fölszántatni, megtrágyáztatni, és egy évi használat után a jegyzőségnek átadni látni — miután más földje nincs — valóban leverő! Az államélet tagjaiban nem örvendetes a csorbulás, mert fáj ilyenkor — a lélek. . . . . Ép test ép lélek a főelv. Itt igaz a közmondás „ha a nagy ujjamat harapom is fáj, ha a kicsit, — az is!“ Reméljük minden szépet jót akaró főnökünktől e tárgynak helyes elintézését. Kinek üdvös rendelkezése volt továbbá : a bírói számadások szigorú átvizsgálása is, minek következtében néhány biró elmarasztaltatott. Továbbá : a kóborolva cserélő kereskedők eltiltása, a minden háznál elmaradhatlan csáklya és pemet készentartása (tűzveszélyre nézve) ; vizes kádak, éji és nappali örök fölállítása, — mely utóbbiaknak : a lármás zaj, nagy füst okát kitudni — egész nap járkálván az utczán — a csavargó utasokat kikérdezni kötelességül tétetett. Egy átlelkesült agg emberbarát itt roppant mennyiségű , több 100 ezerekre sőt utóbb értesülve 3 millióra menő alapítványnak juttatja birtokába a csurgói helv. hitv. algymnasiumot, némely helv. hitv. egyházat, és három helv. hitv. egyházmegyét. A hagyományozó nevét és a végrendelet bővebb leírását a t. szerkesztő úr remélt szívessége mellett közleni fogom. A könyvek szállítására nézve csehül vagyunk. Épen másfél annyiba kerül mint a kiadóknál------meg sem kapni. Miért nincs itt egy vállalkozó szellem? vagy a kiadók miért nem keresnek egy letevési helyet ? . . Végre egy martyr testület sóhajtása reszketteti meg tollamat, melyet lelkem mélyéből óhajtanék: ha meghallana minden, a hatalom legmagasabb fokától a legalacsonyabbig! . . És ez, aprót, segédlelkészek kebelrázó sorsa!A míg ezt egy kimerítőbb tudósításban fejtegetném, csak egyetlen egy esde szavát halljátok meg! o halld meg te is jóistenünk!! Mondjam-e, mily drága világot élünk ? mondjam-e, hogy: e buzgó, de a nyomorban lankadó testületnek — — ó halljátok meg! 50 utótt, és igy egy napra: 8 vkr. a dija! ! . . Nem leverő e ez? Ily kétségbeejtő állapotban mit adjanak könyvre ? — ime nekik szükséges szellemi eledelre — miből ruházkodjanak ? 6—7 évi várakozás után kifogynak a ruhából, — mit tanító korukban szereztek — adósságba verik magukat, melyet papságra vergődésük után 10 évig tán örökösen sínlenek. — Mit tegyünk?, a feleletet rábízom arra, a kinek szive helyén szív van, és nem más ! Ó kinek lelkében fakad föl azon bethesdai forrás, melylyel az egyház ez égő sebe begyógyul! ? annak emléke élni fog az egyház oszlopainak keblében örökre, mint maga a szeretet!!. Különben mindenkit érző kebellel fölhívok e tárgyra vonatkozó jóakaratú véleményét föltárni! — hogy a nemsokára szükségkép bekövetkező ezen metsző fájdalmak orvoslásánál, a többféle vélemények közöl lehessen a jobb létalapot fölállítani. Én az enyimet föltárni, lelkem sugallata szerint, bármikor kész vagyok! Vidékünkön egy borzasztó boszurény történt. UL-on a zsidót megtámadta a bekormozott gaz. •— pénzét követelvén, előadta, — de nem vitték el! hanem a fejszét hátába vágván, nejének orrát lemetszvén, elillantak! Annyi inni valóm volna még, de majd máskor. —• S’ il vous plait. Boldog uj évet! Szilágyság, Erdélyben, dec. 15. Egy tekintettel a históriában könnyen meggyőződünk, hogy mindig a vallás volt a népek sorsának irányadója: súlyos hatalom nyugszik a lelkészi kar kezében, a súlyos erkölcsi hatalom gyönyörű hivatása teljesítésére. Hivatása gyönyörű és nagy. Megértetni a néppel létezésének czélját; vezetni őt, kalauzkodni előtte az erénynek magasztos utján. Feltárni neki az ismeretek könyvét s ezáltal kivonni őt a tudatlanság éjiből. Lelkiismeretes gonddal ápolni hajlamát a munkálkodásra. A magyar népnek, mely bírja keblében magvát a jónak, a nemesnek, csak ilyszerű gondozás szükséges, hogy belőle a világ legelső népe váljék. E sorok írásakor a szilágysági református papság jelen állapota lebeg szemem előtt.Látván azon derék , ép testű, lelkű magyar fajt, mely e tájon, szívvel, lélekkel készen a jóra, szántogatja barázdáit, lehetlen , hogy szomorúsággal ne teljék el szívem. A papnak, nálunk magyaroknál sokszorozott igyekvéssel kell szem előtt tartani az ügyet, melynek munkálására hivatva van. Szükség , hogy népünk az érettség azon színvonalára emelkedjék, melyen megérthesse a korszellem hivó szózatát. Szükség, hogy letiporjuk az erkölcstelenség százfejű borzasztó hydráját, mely itt— amott — ismét a Szilágyot értem — rémes fejét kezdi felütni. El kell füstölnünk az ördögöt! S ez csak ezen nemes testület buzgó akarat ereje által történhetik meg. De nem úgy , ha csak ismagul akad itt közel egy, ki az irodalom pártolása által képessé tegye magát a kor szavának felfogására ; nem úgy, ha alig találni lelkészre, ki évenkint valamit áldozzák — ámbár ez nem áldozat — ismeretei gyarapítására; nem úgy, ha megelégedvén a diákköri tudománynyal, trágyázás közt tölti a pap hivatalának napjait. Legyen példányképe a gazdászatban is a népnek — távol hogy a mezőgazdaság üdvös teréről leszoritni akarjam — de ne felejtse el, hogy a test csak eszköz, s a czél a lélek. Mily könnyű és haszondús eszközök állnak a falusi papság rendelkezésére. Vasárnap délutánonként öszvegyüjtve a falu tudvágyó részét — s ilyenek sokan találkoznak— magyarázni nekik a kor újabb jeleneteit. Megismertetni őket a világ jelen állásával, hogy mentek legyenek a hirek hapsától, — e tér igen-igen széles. Ott van a ,Vasárnapi újság1. Nem helyes lenne-e, némely czikkeit kiszemelvén, (mert nem mind a nép felfogásához mértek) ugyan ily módon átadni a fogékony elmékbe ? — Felügyelni a többnyire készületlen egyénekből életszükség miatt vált iskola-tanitók működésére. Utasitni őket munkálkodásuk terén, — s igy jókora népbe cseppegtetni az üdvös gondolatokat. De hány száz módja van az ilyszerü működésnek, mely módokat e lelkipásztorok nálamnál jobban ismerhetnek. —Ha eljárásukat ily után intézik, felkeresi őket a közbecsülés; nyomon kiséri a lelkiismeret jutalmazó szava. Mentől fájdalmasabb soknak ily nemű hanyagsága, annál jobban esik találnunk férfiakat, kik érezve a czélt igaz jó akarattal látnak tisztük teljesítéséhez. Jutalmazza őket a tiszta öntudat. Midőn toltam e szavakat iá, e gondolatokat tolmácsold, nem vezetd azt oktalan gáncsoskodás, bírálgatási viszketeg, hanem egy, közhazánk javáért igazán érző kebel tiszta sugallata. Alig van táj, hol a szellemi élvezetek iránt — átalánosságban — kevesebb fogékonyság létezzék, mint nálunk, Ilitka ugyan azon helység, hol aPesti Napló-t feltalálni ne lehessen — de itt aztán minden, az irodalom iránti részvét megszűnik. A Garay-árvák iránt sem mutatott a Szilágy annyi igyekezetet, mennyit úgy értelmiségétől, mint vagyoni képességétől megvárhattunk volna. A legnagyobb örömmel értesültünk arról, hogy Medgyes Lajos, újra felvívén irodalmi tollát, mely neki az elsők között szerzett helyet a magyar Heliconon, „hölgyek imakönyvé“-vel lepi meg az őt annyira tisztelő közönséget. Ki „Erdélyi lantját olvasó, a legőszintébb elismeréssel fog adózni szép tehetségének. AHölgyfutárában, ez évben megjelent két verse is a költői tálentum fényes bizonysága. Hogy pedig neve a magyar olvasó közönség előtt kevésbbé ismeretes, oka az, hogy valamint egyes költeményei erdélyi folyóiratokban, úgy nevezett költemény-füzére is Kolozsvárt jelenvén meg, csekélyebb közönségre szorítkozott. S ezért óhajtandó, bárcsak Medgyes öszszes költeményeinek arczképével együtti újabb kiadása, minthogy a ,Lanta-ban úgyis csak 1846-ig vannak közölve, Pesten eszközöltetnék. Lapszemle. A „Donau“ december 27-diki számában következő figyelemreméltó czikket közlött: „Mit kíván Európa Oroszországtól? Mi czélja az összes nagyhatalmak új szövetkezésének az egy éjszaki ellennel szemközt ? Vájjon kényszerítni akarják-e Oroszországot, hogy megtartsa a régi szerződéseket, melyeket megtört? Arra kötelezze-e magát, hogy a fejedelemségek feletti véduralmat kevesebb igénylettel gyakorlandja ? Megossza-e mostantól fogva e véduralmat más nagyhatalmakkal ? Azon apaursági uralmat, melyben a görög keresztényeket Európa összes délkeleti tájain részelteti, kevesebb buzgalommal használja-e a Cäsaropapismus javára, kevesebb veszélylyel a mozlimek és latinokra nézve ? A dunai torkolatok eliszapodását gátolja-e meg? Ne igényelje-e többé a szabad hajózást a Feketetengeren monopólium gyanánt flottája számára? — Ha Europa egyebet nem kivánna Oroszországtól, mint ezt, ha az új szövetségnek semmi más követeléseket nem kellene emelnie , mint ezeket , akkor természetesen igazuk lenne azoknak, kik elérkezettnek hiszik az időt arra , hogy „mérsékelt“ béke köttethessék. De valóban nem így állnak a dolgok. Európának nagyobb követelései vannak Oroszország irányában. Követelései vannak, melyek a népek enyim és tiedje körül forognak; követelések, melyek egyiknek úgy mint másiknak, Európának és Oroszországnak, csontvelejéig hatnak. Az éjszaki colossz sok ideig minden oldalra nyújtogatta tagjait, anélkül hogy a belharczokban létező európai világ azt különösen érezné; vagy ha itt ott gyöngédtelen oldaldöfését érezte is, mégis nem tudta magát oly erősnek és egyetértőnek, hogy a tolakodónak fészkelődéseit viszszautasítsa. Ezen szárazföld minden birodalmában, a kortörténet minden kérdésében, minden külügyekben, az egyes államok minden legbensőbb és legtitkosabb viszonyaiban, minden kabinetben, parlamentben, hivatalszobában és kaszárnyában , minden nyilvános és magánkörben ott működött Oroszország keze; minden hatalom, mely nem volt elég erős, önmagát ótalmazni, érezte nehéz lépteit; minden mozdulat, forradalmi vagy nem, benne meleg barátra és pártfogóra talált. A szellemeket orosz nézlet ragályosította el, a kedélyeket orosz becsvágy ihlette,Európa egész műveltsége,oly hatalmas benső haladásában, orosz befolyás alatt sínylett. S mily satnya gyümölcsöket termett ezen európai műveltség a népszellem kifejlődésére, a közhatalmaknak az egyes osztályok rokonszenvei és érdekeinek összeolvadására, az állami lét benső erősödésére, általában Európának forradalmi vajúdásaiból leendő kiépülésére nézve ! Mindenütt és a ravaszság és hatalom minden eszközeivel fogta Oroszország jéghideg és vaskemény formáival az európai világot körül; az „orosz rendszer,“ a conservativ elv szmleges czime alatt, elhervasztá a valódi hazafiság virágait; összezavará az államférfiak gondolatait; étetve, lassan mérgezve hatott be Európa nemzeteinek minden pórusai s életereibe; aláásta a régi birodalmak lételét,s a politika uj, gyönge egy napi szüleményeit gondosan ápolt burjánkint engedő felnőni. S mi azon Oroszország, mely oly hatalmas befolyást gyakorolt Európa végzeteire ? Honnan támad joga, a világtörténetnek folyamát, a polgárisodásnak irányát, világrészünk hatalmainak cselekvési módjokat előszabni ? Honnan veszi az európai népcsalád legújabb tagja azon jogot, a régibb érett, férfias nemzetek tanácsában eldöntő szót emelni ? Honnan veszi egy ázsiai nomád- és sivatag-nép, mely alig egy század óta jutott állandó biztos lakhelyhez s az európai világ műveltségéből csak a fénylő csillámot, a hiú külszint,a pikant feszéket (Abhub) ismeri — honnan veszi a szarmata és mongolfaj egy conglomeratuma azon jogot,a romángermán világban uralkodni, oly világban, mely hatalmas hősi harczok által nőtt fel, mely szerves állami életének,társas tagozatának,anyagi jóllétének, szellemi műveltségének drága kincsét az összes századok és összes világrészekből fáradságosan gyűjtötte össze s azt legbecsesebb vére és legszebb szellemerejével vívta ki ?Honnan a moszkovitának ama joga, az ö gondolatait vezérlő világgondolatok, az ö elveit történeti jogelvek, az ö rendszerét európai államrendszer, az ő sályát európai egyensúlyul érvényesítni ? Feleljenek nekünk erre a „mérsékelt“ béke szelid barátai vagy Oroszország európai junkerbarátjai.“*) *98-1441 Péntek, dec. 29-én. *) Ámbár mi oly nézetben nem osztozunk, mintha az európai polgárisodás egyedül a romángermán faj öröksége volna , s mintha bármely népfaj, melynek a természettől egészséges emberszervezet jutott, hivatva nem lenne a romángermán miveltséget utolérni; s ámbár , ennélfogva mi az orosz ellenes vitot nem a szláv néptörzs elleni helytelen err”1 ° .