Pesti Napló, 1855. február (6. évfolyam, 1468-1490. szám)

1855-02-08 / 1473. szám

vasási vágyat — úgy hiszem helyén lesz, innen a Ri­­mamentiről is időszakonkint, egy kis tudósítást meneszteni édes hazánk fiaihoz, kiket vidékünk vi­rágzó gyáripara, élénk kereskedése, közoktatási in­tézetei sót érdekelnek. A kis városi hirlapolvasó közönség, ha az agio leg­alább öttel nem ugrott, — mert szerinte ez a politikai hévmérő, és a legcsalhatlanabb vezérczikk — és Sze­­basztopolnál semmi sem történt, azaz nem esett el vagy tízezer, kedvetlenül teszi le a lapot, mert semmi sincs benne, de ha bizonyos városból írják, hogy nem tudják, hány az óra? másnap mindenesetre megintetik az óra-ügyelő, vagy ha a derék szabadkaiakról ol­vassuk, hogy csinos nemzeti színpaduk már terjeszti üdvös hatását, a­mi tagadás benne, mi bennünk is felébred a vágy, vajha Hetényi Kassán és Rozsnyón oly ritka szívességgel fogadott társasága eljöne ki­­szellőztetni színházunk penészedő függönyeit is. Szó­val: az agio, és a ritkított távirati sürgönyök után a vidéki városok élete hat, és pedig többnyire buzdí­­tólag, és üdvösen. . A nemzeti irányú czikkek, párisi és londoni levelek csak néhány választottnak élvezete, és miért? mert az események rohamától elmaradt a gondolat, és most nem eszméket, de tetteket vár a világ. Hogy tehát a nem csekély fontosságú vidéki leve­lek érdekességét én is növeljem, és az írandók töm­kelegében némileg tájékozhassam magam, tudósításo­­mat megkezdem, és pedig megyénk székvárosán. Rimaszombat, melynek még tíz év előtt min­den nevezetessége abban állott, hogy jó kenyere és szorgalmas iparűző, és kereskedő magyar népe van, ma már jóval túlhaladta azon pontot, mely akkori állá­sát jelölé. Megvan ma is a híres kenyér, és a fáradni nem tudó nép, de, és tán csak azért is csinosbult a város külseje, mert a szorgalom a jólétet , a jólét a kényelmet és csinosbulást szüli; kövezett ut­­czáink estvénként kivilágíttatnak, noha ez az annyiszor megrovott pesti világításhoz képest valóságos sötét­­ség; no de jobb valami mint semmi, elballagunk tíz órán túl lámpás mellett is. A­mi pedig városunknak más hozzá hasonló váro­sok felett némi tekintélyt ad, az rendkívüli élénksége; ugyan­is alig létezik hazánkban négyezer lelket szám­láló magyar város Rimaszombatnál kisebb területen; élénksége még növekedett a megyei hivatalok ide té­tele­ és a múlt évben egyesült prot. iskola szép szá­mú ifjúsága által. Az anyagi jólét mellett emelkedett e város szellemi állása is. A nemes város ugyan­is nem mulasztott el egy alkalmat sem a kebelében létező szellemi intéze­tek szilárdítására, a casinó, elemi s felsőbb tanodák, és legújabban a vasárnapi iskola, nagy részben csak a város nagylelkű alapítványainak köszönik jelenlegi állásukat. A casinó négy szobából álló helyisége, ezer pengő forint alaptőkével, a város adománya, mely képessé teszi a társulatot négy pitos részvények mellett ellátni e jótékonyan ható intézetet az irodalom legújabb ter­mékeivel. A választmány a múlt év jövedelmeinek 992 pftnak jelentékeny részét fordította irodalmi czé­­lokra, ugyanis járatott 8 magyar, és 4 német hírlapt és folyóiratot, ezeken kívül a magyar irodalom leg­újabb termékeivel gazdagító kicsiny, de válogatott könyvtárát, mely a hajdani polgári, és úri casinók egyesülésével alakult. Ha korunk egyik legnevezetesebb vegyésze a szap­panfogyasztást vette a civilisatió mérlegéül, én azt hiszem, hogy kevésbé csalatkozom, ha a hírlapi fo­gyasztást veendem a városok szellemi fejlődésének hévmérőjéül. Városunkra nézve puszta számokat ho­zandók fel, adja isten, hogy sok magyar város méltó legyen reánk dobni az első követ! A jelenlegi év­ne­gyedre érkezik városunkba összesen 51 hírlap, mely­ből 24 magyar, és 27 német lap és folyóirat. Ez utób­biak közöl ismét 7 tudomány- és szaklap. Egyébiránt erről, és városunk többi intézeteiről jövő alkalommal, most még záradékul tudatom, hogy Heté­nyi színésztársaságával folyó hó 6-ára itt teend. Ausztriai birodal­om­ Ausztria és Poroszország, mikép halljuk, megegyez­tek azon javaslatra nézve, hogy a szövetségi hadjutalé­kok mozgósítása most még halasztassék el, ellenben minden a mozgósításra szükséges előkészület akint té­tessék meg, hogy a hadjutalékok, ha a mozgósítás elha­­tároztatik, a legrövidebb idő alatt kivonulhassanak. En­­nélfogvást mostanra nézve egy szövetségi hadvezér vá­lasztatása elmarad , ellenben a mozgósítás, ha elhatároztatik, nem csupán a fél, hanem az egész had­jutalékokra fog hihetőleg kiterjesztetni. Eziránt legközelebb a s­z­ö­v­e­t­s­é­g­g­y­ű­l­és­n­e­k egy úgyszólván ösz­­hangzó végzése várható.“ A „Gazz. di Verona“-ban f. hó 2-káról imert olvashatni: „A hatóság újabb, a köznyugalom ellen irány­zott mazzinistai fondorlatokat fedezett föl, melyek követ­keztében mintegy húsz bifogatás történt; sikerült ennél­­fogvást ezen ujcomplottokat csirájokban elnyomni s fojtani, s talán számos családot megónt azon szomorú követke­zésektől, melyeknek ily eltévedések terje által kitéve lettek volna. — A legnagyobb csodálkozást kelti azon­ban szükségkép föl, hogy ily örült üzérletü kétségbe­esett bujtogatóknak, kik a határokon túl lappangva bizo­nyosan semmi mást nem óhajtanak, mint boldogtalan vé­­denczeiket egészen kiszíni, oly sok s mind­annyiszor meghiúsult ígéretei után is, hogy, mondjuk, még mindig akadnak emberek, kik magukat általok vesztőkre elcsá­­bittatni hagyják. A hatóságok éber és biztosan eljáró tevékenységének ezen uj bizonyítványa mindenkit meg­győzhet azon buzgó gondoskodásról, melylyel a nyilvá­nos és vele a magánbiztonság is s a családok nyugalma megőriztetik.“ Németország. A bajor kamrában a hadsereg részéről miniszteri hitelkövetelés következtében érdekes vita fejlett ki. A bizottmánynak e hitelkövetelésre vo­natkozó jelentése nyílt bizalmatlansági szavazatot fog­lalt magában v. d. Pfordten kabinetje ellen, akinek igazgatási tevékenységét eddig oly csekély, megfelelő siker koronázta.“ — De v. d. Pfordten ur kinyi­latkoztatta, hogy csak egy krajczárt is ajánljanak meg a kívánt oszt égből, s ő tudni fogja, hogy mint becsületes ember mit tegyen, azaz : ö a hivatalban meg fogna maradni. A kamara a kívánt osziét felét sza­vazta meg, sv. d. Pfordten ur megmaradt. Francziaország. Azon jegyzék, mely január 26-án bocsáttatott Parisból Francziaország minden diplomatiai képviselőihez Németországban, megjelöli az állást, melyet Francziaország kormánya foglal el a mostani németországi zavarokkal szemben, még­pedig oly tisz­tán és őszintén, s oly fontos oldalfényt vet az Ausztri­­áhozi viszonyra, s Oroszországnak úgynevezett béke­engedményeire , hogy az nemcsak a pillanat tájéko­zására, hanem mint előkészület a bekövetkezendőkre nézve is a legnagyobb figyelmet veszi igénybe. Adjuk e jegyzéket itt egész terjedelmében. Uram! A berlini kabinet arra határozta el majd,hogy a bécsi kabinet utolsó közléseire ne egyenesen eifeljen, előnyös­nek tartja a német szövetség tagjaihoz folya­modni, és Frankfurt azon hely, melyen a két német nagy­hatalom találkozik (se donnent rendez-vous.) A krízis, mely oly hosszú idő óta készült, végre kitör, s a császár kormánya annak kitörését a legőszintébb sajnálkozással kiséri. Saját érzékenységünk (susceptibilité) mézpálczául szolgálhat nekünk a mások érzékenységére nézve. Mi tehát épen nem tápláljuk azon óhajtást, hogy oly ügyek­be avatkozzunk, melyek annyira bonyolódottak , hogy csak azon államok, melyeket illetnek, képesek azokat pontosan, ismerni s eredeti módon szabályozni.­­ De végre még­is csakugyan Németország szomszédjai va­gyunk; mi ama nagy országot érdekli, bennünket is il­let, és épen azon pillanatban, midőn a szakadás jelei mu­tatkoznak keblében, jó lélekismerettel azon tanúbizony­ságot tehetjük magunk felől, hogy az általunk mélyen sajnált helyzet nehézségeinek előidézésére, részünkről mit sem tettünk. Mihelyt Oroszország dicsvágyó terveit fölleplező, politikánk tisztán körvonalazva tűnt föl. Tö­rökország védelmében egy igazságtalan s az általános egyensúlyt fenyegető megtámadás ellen azon kísérlet­ben, hogy a sz.­pétervári kabinet, mindenik akaratának impozáns öszhangzása által oly vállalattal­ felhagyásra kényszeritessék, melyet a nyilvános lélekismeret kárhoz­tatott, s az ugyanazon veszély által fenyegetett Európa had­erőinek ugyanazon szövetségbeni egyesítésében,—ebben állott azon politika, melyet követni magunkban elhatá­roztak, s melyhez e britanniai felségének kormánya is velünk együtt csatlakozott. Mindazon különböző átala­kulásoknak daczára, melyeket az események helyzete és menete öltött magára, törekvéseink czélját a múlt év le­folyása alatt elérhetni reméltük. A conferentiák Bécsben megnyittattak, s már ezen fő­város választása, valamint Ausztria­ és Poroszországgali alkudozásaink elegendőleg bebizonyították, hogy Fran­cziaország és Anglia, távol attól, hogy Németország nél­kül cselekedni akarnának, sőt ellenben azzal egyetértésbe óhajtják magukat helyezni, azt némileg a vitatkozás bí­rójává akarták tenni, vagy legalább az ügyet nem akarák Németország tudta nélkül, vagy pedig annak kárára be­végezni. Úgy hiszem,ezelőtt sohasem fordult elő,hogy két oly jelentékeny hadviselő hatalom , más hatalmakhoz, melyek hasonlóan elsőrangú hatalmak, de határozataikra nézve még szabadok maradtak, és addig ellenfelükkel a legbensőbb viszonyokban állottak, azon felhívást intéz­ték volna, hogy ünnepélyes ígéretet mondjanak ügyök igazságossága fölött akkor, midőn hadseregeiknek már feladatul tűzetett a mellett harczolni. Bármint legyen is a dolog, ha Francziaország és Anglia a békülékenység szellemének, melyet egy hosszú béke 1815. óta a nagy­hatalmak közt minden fontos ügyek alkalmával uralko­dóvá tett, —hódoltak, a conferentia első jegyzőkönyveit úgy tekinthetni,mint Európának Oroszország ellen kimon­dott bírói ítélete motívumait, s csak még egyszer kell azokat átolvasnunk, hogy belássuk, hogy ugyanezen jegyzőkönyvek egy valóságos szövetség alapjait is fog­lalják magukban azon felek közt,melyek azokat aláírták. A körülmények hatalmának az eszmélettől a gyakorlatra kellett vezetnie. Lehetetlen volt, ha nekem e kifejezés megengedtetik, hogy a bécsi és berlini kabinetek diplo­­matiája mindig tanácskozó maradjon, s nemsokára bekö­vetkezett a pillanat, midőn szükségessé lön vagy egészen háttérbe lépni (s’effacer), vagy pedig cselekedni. És ezen időpontban jelentkezett a nézetek különbsége a két nagy német udvar közt. Poroszország megszűnt magát a conferentiákon kép­viseltetni , és ha, a­mint állítja, az azokbani részvevéstek­ vonakodását nyilvánosan nem mondotta is ki, az még­is világos, s az augustus 8-diki jegyzék alatti aláírásának hiányzása bizonysága annak, hogy cselekedeteit és sza­vait nem vélte okvetlenül szükségesnek Ausztria csele­kedetei s szavaival tökéletes egy hangzásba hozni. A dolgok állása mindinkább rászabult, s a dec. 2-diki szerződés megköttetett. A berlini kabinetnek ez egyez­kedéshez­ hozzájárulása különösen fen volt tartva , s a császár kormánya semmit sem mulasztott el annak elé­résére. A kormány, szövetségeseivel hasonlóan, tekin­tetbe vett minden formaviszonyokat , melyek a po­rosz udvart a hozzájárulásra bírhatták. Minden fára­dozásai azonban eddigelé sükertelenek volának , s ezen udvar mostani magatartása azt látszik bebizonyítani, hogy visszatartózkodása nem diplomatiai etiquette kér­désből forrásozik, hanem egy eszmeirányból, melyben sem Anglia, sem Francziaország, sem Ausztria nem osz­tozik. Ezen szempontból tekintve ezen ügy igen fontos a német szövetségre nézve, s csak ezen felfogási szem­pontból akarom ezt önnel együtt közelebbről vizsgálni. A nyugati hatalmak legőszintébb s szakadatlan óhaj­tásai daczára Ausztria és Poroszország közt szellemi szakadás állott be, s Németország egysége, mely a két udvar egységét követte volna, tényleg veszélyezve van. Az öszhangzat csak a szövetség többi tagjainak szilárd­sága és belátása által hozathatik ismét helyre s szilár­dulhat meg. A szövetséggyűlésnek két felfogás közt kell választania : Ausztria , mely csak védő közreműködést kíván, úgy hiszi, miszerint elérkezett az óra, hogy magát annak megengedésére előkészítse. A dolgok álta­lános állását érvényre emeli , az orosz csapatok csoportulását birodalma határain, a kötelezettségek, melyek Moldvának általán megszállásából folynak, s me­lyeket oly mozgalom, mint a milyen nemrég a Dobrud­zsában történt, azonnal executoriusokká tehet; végre mutatja, hogy a békealkudozások hasisának Oroszország részérőli elfogadása még koránsem a béke bizonyossága. Poroszország ellenben kinyilatkoztatja, miszerint teljes bizalmat helyez azon érzelmekbe, melyek a pétervári kabinetet lelkesítik, s hogy ezután nem szükséges chimü­­rai támadások ellen előintézkedéseket tenni.Mentsen Isten, uram! hogy én itt a személyek szándékait vádolnám, de annyit csak szabad kimondanom, hogy, ha a morális biztosítások és anyagi tények,­­ ha a gyanítások és bizonyosságok közt van ellenmondás, a legegyszerűbb s legeszélyesebb arra vonatkozni, mit az egész világ ugyan­azon módon ítélhet meg. Nem igaz-e, hogy egy tetemes, s a hadjárat meg­nyitására minden pillanatban csatakész orosz hadsereg Lengyelországban , s Galliczia és Erdélyország határain szállásoz? Nem igaz-e, hogy egy közbejött eset az ausztriaiakat és oroszokat a Pruth partjain és az Al- Dunánál összecsapással fenyegeti? Nem igaz-e, hogy a bécsi és sz.­pétervári kabinet vonatkozásai a legké­nyesebb természetűek ? Végre lehet-e azt mondani , hogy a béke nemsokára a helyreállításának nézetében mindenütt osztoznak ? Csak egyedül az is bizonyos-e, hogy a Gorcsakoff hg által formulázott elfogadás olyan, mint azt eleinte hitték ? Ezen kérdéseket tenni magának annyit tesz, mint azokra megfelelni, s egyszersmind Ausztriának minden a német szövetséghez intézett kö­veteléseit igazoltaknak találni. Most még uram­ csak a berlini kabinet két ellenve­tése, illetőleg nehézsége fölött kell nyilatkoznom. Hogy t. i. a folyó alkudozások felől nem értesíttetett, s úgy látszik,mintha azt jövőre ki akarnák zárni az európai con­­certből. A­mi az első pontot illeti, feleletül egyedül arra szorítkozom, hogy, ha köttettek fontos állam-okmányok a­nélkül, hogy azokban Poroszország részt vett volna, annak alapoka csak abban rejlik, hogy Poroszország maga vált el a hatalmaktól, melyek mit sem óhajtottak inkább, mint­hogy vele egyetértsenek. A majoritás minden összeköt­tetések törvénye, valamint a kölcsönös bizalom annak éltető princípiuma. Poroszország nem akarta elfogadni s megtartani azon területet, melyre Anglia, Francziaor­szág­ és Ausztria oly nagy elhatározottsággal állottak. Ez ugyan jogában volt, ezt elismerem, de azon pilla­nattól fogva, midőn e jogát igénybe vette, elvált a többi hatalmaktól, és ezek ez­által maguk részéről világosan azon jogot nyertek, hogy maguk tartásának tervét többé nem Poroszországgal közösen alapítsák meg, s hogy to­vábbi terveikre nézve többé bizalmukba ne vonják. Mindezen elvek ép oly egyszerűek mint lehetsége­sek. A­mi pedig az európai concertet illeti, ez negyven év óta rendesen öt hatalomból volt alakítva. És még is négy ezen hatalmak közöl a keleti kérdés egyik előbbi phasisában Francziaország nélkül egyetértett. A concert csak azon közbejött eset által állíttatott helyre, mely az 1841—diki julius 13—diki szerződésre vezetett. Egy ana­lóg esemény tehát a jelen körülmények közt is minden anomália nélkül előfordulhat. Hogy valamely vitatkozásban részt vehessünk, okvet­lenül jogczimmel kell bírnunk, s az egyedüli, mire Po­roszország hivatkozik , azon tulajdonsága , hogy nagy­hatalom. Nem mi vagyunk , uram , kik a berlini kabinet­től valaha a rangot elvitázandják, de nem léteznek a világon jogok megfelelő kötelességek nélkül, s rendesen csak akkor szoktak békeföltételek fölött alkudozni, ha már hadat viseltek, vagy legalább az abbani tettleges részvét lehetségessége elfogadtatik. Vajjon-ez-e Porosz­­ország állása? Választott-e a hadviselő felek közt? Oroszországgal áll-e szövetségben, vagy velünk? Vala­meddig el nem határozta magát, felőle mindent jogosan fel lehet tenni, és így szabad akaratából zárja el maga előtt a conferentiákat. Talán az 1841. jul. 13.diki szerződés adand neki erre alkalmat ? Két dolog közt csak egy lehetséges, ezen szerződés vagy igen komoly politikai jelentőséggel bir bevezetését illetőleg, vagy pedig részletes czikkeiben csak egy szabályt, az ozmán birodalom traditióját állítja föl. Egy szóval: Európa Törökországnak valóságos garantiát akart nyújtani, vagy pedig egyszerűen Fran­­cziaországnak tiszteletteljes alkalmat akartak szolgál­tatni , hogy az európai concertbe ismét beléphessen. A­mi bennünket illet, minden habozás nélkül kinyilat­koztatom , hogy mi az interpretációk elsejéhez csatlako­zunk, s hogy mint az 1841. julius 13-dikai szerződés aláírói, a­zultán védelmében részt vettünk. Ha Poroszor­szág azon okmánynak , melyet aláír , teljes súlyt köl­csönöz , másrészről mi fel vagyunk jogosítva az állítni, hogy ezen okmányból keletkező kötelezettségeket ma­gától elhárítja, s ha megmarad sajnálatra méltó állapotá­ban , elveszti azon jogát is, hogy a szerződés revisiójá­­ban , melyet neki ki nem vinni, vagy pedig semmit sem jelentő pontokra reducálni tetszik , legkisebb részt ve­hessen. Még az maradna hátra, hogy a berlini kabinet­tel a julius I.­diki conventio azon része fölött értsünk egyet, melynek e kabinet súlyt kölcsönöz, t. i. a Bos­­porusoni hajózást, s a Dardanellákban­ rendelkezést illetőleg. A császár kormány a maga részéről minden egyezke­désekre késznek nyilatkoztatná magát, melyek Porosz­­országnak egy, ezen országtól 1851-ben kívánt garan­­tiáknak megfelelő aequivalenst kölcsönöznének; mi is azon lennénk, hogy a porosz kormány foglalná el ismét azon helyét minden veszélyei­ és kötelezettségeivel egye­temben, melyeknek megtartására mindenkor intettük. A berlini kabinet tehát, most ismételhetem, az általa jelenleg elfoglalt állás kellemetlenségét, mely állás kü­lönben minden pillanatban változhatik, egyedül magának tulajdoníthatja. Azért is nem hiszem, hogy Németország közép és kis államai, a­mint azokat felhívni látszanak, legkevésbé sem teendik föl felőlünk azon szándékot, mintha mi fontosságuk­ és tekintélyüket legkevésbé is csonkítni akarnék, miután nem törekvésünk, hogy egy német nagyhatalom a bekövetkezendő s Európa sorsát illető alkudozásokból kizárassék. Drouin de l’Huys, P­á­r­i­s, febr. 3. Másnap, hogy Napoleon császári hg ő fensége megérkezett, a császár által fogadtatott. Ő felsége a hget megölelvén, nem tarthatá vissza megin­dulását, mit az ő vonásainak nagy megváltozása okozott. A hg, ki már Konstantinápolyban a hadsereg elindulása pillanatában beteg volt, szenvedéseit feledte, hogy had­osztálya élére állhasson, s tudhatni, hogy mily dicsően vett részt az almai és inkermanni csatákban. A fáradság által nagyon megváltozott egészségi állapota azonban őt nem akadályozta volna a csatatéren maradni, ha Sze­­basztopol ostroma el nem halasztatik. A fővezér által értesittetvén, hogy az idő elhalasztatott, s nem lévén többé azon egyedüli kilátása, mi­nt betegsége ellen­­fen­­tarthatta volna, kényszerítve vala Konstantinápolyba men­ni, hol javulását remélte, hogy nem sokára Krimiába visszamehessen. Ezen remény nem teljesült. Levy doctor, a hadsereg főgyógyásza, irt a császárnak, mi­szerint a herczegre még tovább keleten maradása csal­­hatlanul szomorú következményeket vonna, s ő felsége ö császári fenségének azonnal Párisba visszatérését ren­ddé. Ő felsége szívélyes fogadása és a rokonszenv azon nyilatkozványai, melyeknek a herczeg tárgya, eny­­hitni fogják a fájdalmakat, hogy kényszerült a hadsereg­től megválni, hol magaviselete mindazok dicséretét kiér­demlé, kik annak tanúi valának. — A miniszterek, a nagy államtestek elnökei, a korona főtisztei és a főhivatalnokok mindnyájan siettek e csá­szári fenségének megérkeztekor hódolatukat kijelenteni. Spanyolország, Madrid, jan. 24 A mai éertes­­ülésben az alkotmány alapjai f­ü­­­ú­­­t­j­­­i­­­a folytattatott. Ezen vita Madoz, új pénzügymi­niszter beszéde által szakasztatott félbe, ki kijelenté, miszerint ő a cortes elnökségét nem örömesí­tette le, mert ez állomáson előbb remélette hazájának szolgál­hatni, mint a miniszteri padon. „De bízom, folytatá tovább, miszerint ez országot becsületesség és elhatá­rozottsággal kormányozhatni. Valósággal úgy kell lenni, mert Collado a cortes megnyitásáig a szük­séges segélyforrásokat megtalálta, Sevillanoról mit sem szól, mert az csak úgy elcsúszott. (Ne­vetés). M­a­d­o­r ezután a pénzügyi állást közelebb­ről kezdte taglalni. Tegnapelőtt, hivatalba léptekor, 100,000 reált talált a kincstárban (mély behatás). A forradalom óta minden köz­bevételek megfogytak, míg azok 1854 hat első hónapjaiban a kiadásokat még­is 18 millió reállal haladták fölül, az indirect adók majd semmit, a sóadók és más államjövedemek csak jelentéktelen összegeket hoztak. A miniszter több tartomány lajstromát olvasá föl, melyekben a novem­beri sóadó több mint 30,000 reál helyett, csak valami­vel jövedelmezett többet 400 reálnál. A füg­gő adósság most több mint 500 millió, egy hónap alatt majdnem 700 millió lesz. Még nincs ideje, hogy ter­veit közölje, de nem sokára egész gondolatát előter­jeszti, a vámtarifákat illetőleg is (hosszas félbeszakí­tás, fölemlíttetvén, hogy Madoz a különösen prohi­­bitionista Catalonia képviselője). „Mint követ, folytató Madoz, cataloniai, mint miniszter spanyol vagyok. Mi a tarifa ezen kérdéseit megvizsgálandjuk, s bizonynyal országom állapotát tekintetbe veszem, hogy a kereske­delmi szabadságot illetőleg addig menjek, mint valaki csak mehetett. De még fontosabb kérdés is van mint a tarifa: ez a s volt kéz alatti egyházi javak kérdése (Igen! igen !). E tekintetben teljesen szilárd nézetem van: én eze­n javaknak föl­tétlen, hala­déktalan eladása mellett vagyok, a­nél­kül hogy erre bárhonnan engedély ké­retnék. Én nem különben a községi javak eladása mellett vagyok, az illetékes jogok fentartásával. (A kamara, nevezetesen a bal, szélsőbal és a karzat rendkívüli tetszése. Az elnök megjegyzi,hogy a helyeslés vagy roszal t­á­s j­e­l­e­i tiltva vannak). Ma többet nem mon­­dok. Én jellemem jól ismert őszinteségével szólot­tam. Legyenek önök meggyőződve, miszerint tetteim becsületessége mindig megfelelend szavaim őszinte­ségének.“ Ezen beszédet hosszú félben szakítás kö­vette. Miután egy A11 a n 7­o által indítványozott hála­szavazat Mad ezt illetőleg 210 szavazattal 13 ellen a conservativek által elfogadtatott, a gyűlés élénk iz­gatottságban szétoszlott. Az „Ind. b­elg­e“-nek írják Madridból, jan. 24- kérel: A papság javai, melyeknek eladását Mador indítványozta, 28 millió reált jövedelmeznek. Azok roszul kormányoztatnak, s nem a főpapi személyek fizetésére szolgálnak, kik az államtól fizetést húz­nak , — mi valóban nem mindig pontosan történik — hanem bizonyos másodrangu káptalanok, egyházi ala­pítványokra stb. fordíttatnak szörnyű pazarlásokkal. Ha a pápa a czélzott eladást jóváhagyja, 120—130 millió reált fog befonni, míg ellenkezőleg alig 50 millió. Mi a községi javak eladását illeti, ez egy milliárd reált adhat. A„Patrie“, jan. 24-ki madridi levele szerint Montemolin grófot O Sheanál hitték lappan­­gani. A corteselnök választása 25-kén fog történni. 01 o t­a­g­a a három jelölt egyikeül neveztetik, azon­ban valószínűleg visszatér párisi követségi állomására. Carlista lapok sokat beszélnek a 40—50 millió frank­­nyi kölcsönről, mi Amsterdamban Hopenál köttetett: első fele, mint hallatszik, azonnal, a másik pedig csak akkor fizettetik, ha a carlisták valamely fontos spa­nyol erősséget­­ kézrekerítettek. — Via-Manuel gróf gyilkosa halálra ítéltetett. Madridi távirdai tudósítás szerint Infante tábor­nok a cortes elnökévé választatott. N­agybritannia London, febr. 3. Az alsó­ház tegnap csak azért gyűlt össze, hogy a hazatért Sír de Lacy Evanst üdvözölje, mi a hódolatnak annál nagyobb becset kölcsönzött. Az alsó­házi terem minden helyisége tömve vala, midőn 4 óra 20 perc, a westminsteri tag tábornoki egyenruhában rendjelek- és emlékpénzekkel ékesítve, a terembe lé­pett. Egyhangú örömkiáltás fogatja őt, az egész ház fölállt, s addig fedetlen fővel vala,mig a vitéz képviselő helyét elfoglalta. A ház elnöke az ünnepeltet azonnal nevén szólita, Sir de Lacy Evans fölkelt, és a ház elnöke közlé vele a dec. 15-ei egyhangú határozatot, melyben neki és több tiszteknek a haza szolgálatábani föláldozásukért a ház hálája kifejeztetik. A ház elnöke beszédét közvetlenül a tábornokhoz intéző, mély ro­konszenv és csodálat szavaival emelé ki tetteit Almánál, Balaklavánál és Inkermannál (a beszéd minden sora majdnem végig d­eersek által szakasztatik félbe), s sze­rencsésnek nyilvánítá magát, hogy neki jutott azon kedves kötelesség, azon büszkeség­ és öröm­nek, melylyel őt a parliament üdvözli, szavakat köl­csönözni, és a katonai pályán erényekben kitűnő tá­bornoknak azon legmagasb megtiszteltetést kifejezni, mely a háznak tehetségében áll ritka erények megju­­talmazására. (Minden oldalról öszhangzó tetszés). Sir de Lacy Evans viszonzá: ő alig tud helyes szót találni a rajta erőt vett érzelmekre, de el fogják neki hinni, miszerint ezen rendkívüli meg­tiszteltetést nagyon tudja méltányolni. Egy brit alatt­való mire sem lehet inkább büszke, mint e házban ér­demeinek elismerésére, a nép képviselői részéről. (Tetszés). Mindamellett az ünnepelt még­sem vala annyira megindulva, mint a szokás kívánja, mert eléggé magánál vala, midőn hálabeszédében a több oldalról kegyvesztett lord John Russellre csípős mellék megjegyzéseket és oldalvágásokat szőtt. Mindenek­előtt, szólt ő, azon tiszt, gentleman-eknek, kik politikai ellenei közé tartoznak, köszöni az ő hadi magaviseletének szívélyes méltánylását. (Hall­juk!). Azon elfogadás, melyben őt részesítik, rá nézve bizonynyal az újdonság ingerével bir, mert neki úgy tetszik, miszerint ő ezelőtt mintegy 20 évvel ép oly jó és érdemes tiszt volt, mint most. (Halljuk! halljuk!). Ö a második hadosztály megemlítésének, melyet vezényelni szerencsés volt, inkább örvend, mint személyes érdeme dicsőítésének; mert azon rendkívüli vitézség nélkül, melyet a hadse­reg ezen része tiszttől kezdve közlegényig tanúsított, legtávolabb kilátása sem lehetett volna a legcsekélyebb

Next