Pesti Napló, 1855. március (6. évfolyam, 1491-1517. szám)
1855-03-28 / 1514. szám
1355 fős hilft év? falvakr*SLÖFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Pesten házhoz hordva Évnegyedre 5 frt. — &r. P- 1 Efílévre 10 „ — „ ,, F*1*TM - 8 frt — *r. p. A havi elifszetén , mint az évnegyedre 4 frt — kr. penámonkintl eltdí * 1* 1 «aegesant. A lap politikai tartalmit illető minden közlés anyagi ügyek tárgy szó pediga SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, kiadóhivatalhoz Intézendő : urtuteza 8-ik szám Ti-1514 Sxerkesxtéil iroda : Ortatoxa 8. ex. Bérmentetlen levelet csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szerda a mari- 28-kori HIRDETÉSEK és MAGÁNVITAR. Hirdetések öt has£bos petri-sors 4 pgö krajcárjával siámíttatik. A beiktatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajciárjával siámíttatik. — A felvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában tigjelen a PVSTI NAPLÓ — hétfőn és ünneputáni napokat kivéve — jelenévnyi alakjában, mindennap reggel! órákban. Előfizetési felhívás. Április — mmnind három hónapon folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. sindaskeszeni házhoz hordással, 4 forint Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, ést Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könykereskedésében, úri- és kigyóuteza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kia.dó-hivatala. London, mart. 25. at* Lesz-e béke ? Ez a mindenki ajkain forgó nagy napi kérdés. — A feszült érdekkel kisért bécsi congressus első két ülése folytán letettnek tekinthető ugyan az európai egyetértés talpköve, de azért még mindig kétséges, vájjon a Bud gróf teremeiben munkához ült építészeknek sikerülend-e a kiengesztelődés szentegyházát felemelni anélkül, hogy a Szebasztopol előtti napszámosok segítsége továbbra is igénybe vétessék? A kérdésnek még egy másik oldala is van. Valamint a mindennapi életben mész- és homok keveréke képezi a tartósság anyagát, a szavatot, úgy a politikában is csak érdek s elv czélszerű vegyülete őrzi meg kora szétmállástól az idő fogai alatt az épületet. Hol érdek s elv karöltve nem járnak, ott gyakran a legveretékesebb munka sem szül egyebet a bábeli zavarnál. — De szóljunk képek nélkül. Azon körülmény, hogy a Bécsben képviselt hatalmak egyik valahára a négy pont általános értelmezésében, reményre nyújt alapot, de várakozásokra még nem ad jogot , mert a négy pontnak külön s egyenkénti tárgyalása kérdést kérdés után merítend fel, akadályt akadályok után gördítend útba, melyek a fenforgó nehézséget újból ismét csak ketté vágható, de meg nem oldható csomóvá bonyolíthatják. Taglaljuk röviden a négy pontot. Az elsőnek bogai: külvédnökség alá állítassanak-e ezentúl is a Dunafejedelemségek ? Közös s egyenlő arányú legyen-e e védnökség a nagy hatalmak részéről, vagy ellenben a szomszéd osztrák s orosz birodalmak osztályrésze nagyobb legyen a távolabb eső angol s francziáénál? Meghagyassék-e a herczegségek jelen alkotmánya, vagy ellenben öntessék-e át s mily szellemminta szerint ?. — A második pontnak szavai: orosz birtok maradjon-e a Dunatorkolat körüli terület ? Ha igen, egyedül de jure-e, mint csak jogilag s nem tényleg török tartományok a Dunaherczegségek , vagy egyszersmind de facto is? Vagy talán elégtételnék az európai érdeknek akkor is, ha egy közös választmány őrködnék a Duna szabad hajózhatása s egyéb kereskedelmi ügyek fölött? Túlsúly engedtessék-e e választmányban ismét a szomszéd osztrák s orosz birodalmaknak ? — A harmadik pont agyarai: Lerontassék-e Szebasztopol ? megkiméltessék-e azon megszorítás mellett, mikép ezentúl csak semleges, és Antwerpként csak kereskedelmi kikötő legyen? Vagy talán beérheti Európa s Törökország azzal, hogy az orosz Gibraltár a Feketetenger partjain építendő angol s franczia várak által csupán ellensúlyoztassék ? — Negyedik pont nehézségei: szükségelnek-e külvédelmet a török birodalmi keresztények ? Ha igen, közös s egyenlő, vagy ellenben a vallásfelekezetnek szám-nagyságának aránya szerinti legyen-e e védelem a nagyhatalmak részéről ? — Számos egyéb tekintetek sem mellőzhetők, ha csak megközelítőleg akarunk is felelni a kérdésre: Lesz-e béke ? — így nem szabad felednünk, hogy Poroszország nincs a congressusban képviselve; hogy a halál akkor, midőn a czárok trónjára Miklós helyett IIádik Sándort ülteté, nem változtató meg egyúttal a czárok politikáját; hogy Anglia kész ugyan egyezkedési kölcsönösségre, de — egy tory államférfiú tollából folyt mélyen érdekes röpirat állításaként — „Napóleon császárnak hüvelykujja alatt áll,aki pedig „megszállva“ látszik lenni Szebasztopol bevételének, s általában a háború erélyes folytatásának eszméjével, s ezért nincs képviselve a bécsi congressusban egy a rendes követ melletti külön alkuszszal. — „Béke semmi, a békefeltételek minden“irá Isó Napoleon Parisba az austerlitzi csata elölte levelét, úgy látszik, utóda III-dik Napoleon átolvasá. Ma a királynő által megrendelt böjt, ima s megalázásnak napját üli Anglia. A gazdagok asztalai szokottnál rakottabbak, hal, vadhús, tojás étkekben, — a szegények, a mától holnapra élők milliói éheznek. — Megfoghatlan az Angliában divatozó ex officio böjtkének philosophiája , s olyan az — különösen a jelen esetben. Böjtöl Anglia, mert kiéheztető seregét Krimiában megalázza magát, mert a világ előtt megaláztatott; imádkozik, mert veszélyek környezték s környezik. Anglia a helyett, hogy a laborare est orare latin mondat igazságának hódolna; a helyett hogy a bokros bajok leküzdésére a még nyitva álló forrásból a nép áldozatra s tettre kész hangulatából meritgetne erőt, s bedugja e forrást, midőn a népet megfosztja napi keresetétől, s munka helyett böjtre utasítja restségre kényszeríti azt, s lehangolja. Holnap Shaftesbury lord elnöklete alatt népgyűlés fog tartatni Dudley Stuard lord emlékének mikénti megörökítése tárgyában. *) *) Külföldi érdemes levelezőink gyakran panaszosodnak lapjaink rendetlen járása és elmaradása miatt; e panasz fájdalom, itthon is gyakori, de annyiban mégis elviselhető, hogy azonnali reclamáció folytán helyrehozható. De mikor a külföldi levelező várva várt tudósítása eltéved, — mi pótolhatja azt ? — A jelen jegyű londoni érdemes tudósítónak a számozás sora szerint ismét két utóbbi levele kimaradt. Szerk. A NŐK PARADICSOMA Franczia regény. 9 év a 1 után fordította Ger ö. MÁSODIK KÖNYV Az utazás. (Folytatás. *) XII. A levél. A gombakirály mindig félt, hogy „családja“ majd elszólad, mint az aprómarha, midőn valami kutya rátámad s szétrebbenti. Jól látta ugyan, hogy Iréné és Asztrea nem szeretik egymást, s ez őt busitá; de az ő szemében Iréné Asztrea marquisne mostoha leánya volt, a mostohaanyák és mostoha leányok közti gyülölség pedig koránsem tartozik az élet ritka tüneményei közé. A gombakirály igen nagyra tartotta Irént, mert teljes lelkéből szerette őt (valamint mindenkit, ki iránta nyájasságot és részvétet tanúsított), s mert ő Sulpice orvos neje volt. Az orvos szerezte volt vissza a gombakirály egészségét, azért az orvos oraculum volt a gombakirályra nézve. Solange iránt rendkívüli vonzalmat táplált a gombakirály. Azonfelül Beauvais kisasszonynak Sulpice orvos is pártfogója volt. De Asztrea feltétlen hatalmat vívott ki magának a szegény gombakirály fölött. A marquisnének csak ereje igen csekély részét kelle igénybe vennie, hogy őt alávesse. A gombakirály alávetése nem sok gondjába került neki; csak Sulpice orvos ellenében volt szüksége minden telhető fegyvereire. Ezt Asztrea jól tudta, s föl is volt fegyverkezve. Ugyanaznap szóba hozott oly tárgyat, mely nagyon a gombakirály szájize szerint volt. Az forgott ugyanis kérdésben, hogy a gombakirály valódi családot szerezzen magának; az fordult elő, mi volna csalhatlan, becsületes mód arra nézve, hogy ő a Rostán ház fejévé legyen. Asztrea két gyermekről, egy fiús egy leányról beszélt a herczegnek. A két szegény teremtés, monda ő, a Rostán családhoz tartozik; ők valószínűleg gyámol nélkül vannak és elhagyottak; ők tehát isteni kegyelemnek tekintenék, ha valaki által gyermekekül fogadtatnának. *) Lásd „P. Napló» 1512. m. Csaknem hasonló modorban nyilatkozott volt Sulpice orvos is utolsó látogatása alkalmával. A dologban tehát nem lehetett kételkedni. A marquisne állítása szerint a Rostán ház említett ivadékai tizenhét évesek valának, s ily koruaknak monda őket Sulpice is. Szép kor felfogadni való gyermekeknek. A gombakirály — képzelődésében — már apának látta magát, és semmi egyébre sem birt gondolni. A fiú Iréné öcscse volt, a leány pedig Maurepar Antal marquis leánya. A gombakirály most egész Rostán lett, Rostannak érezte magát. Kedve jött bretagnei jószágait meglátogatni, s csak szívbeli megindulással gondolt őseire. Az orvos és a marquisne csak egy dologra nézve tértek el egymástól lényegesen : Sulpice úgy beszélt, mint aki keres; Asztrea erősíté, hogy találni fog. Nem lesz előttünk csodálatos ezen elhízott hang, ha eszünkbe juttatjuk, hogy Asztrea egyetértett Durand de Lapierre urammal. Hisz az utóbbi szólt már ez egyetértésről a gyorskocsiban az őrnagy özvegyével. A marquisnenek főügynöke ez ügyesen szőtt ármányban nem volt más, mint Gridaine P. T., kiről már tudjuk, hogy a „III. Drinker“ és „Tout-pour-les-dames“ neveket viseli. Gridaine volt a nők paradicsomának kapusa. Asztrea marquisnenek eleinte az volt szándéka, hogy férjhez megy a gombakirályhoz. E czél elérése végett szüksége sem lett volna eltenni láb alól a nagy Rostánt, habár szükség esetében tán ez sem szolgált volna akadályul Asztreára nézve. Ő soha sem akarta magát eltökélni arra, hogy törvényesen Rostán Ferencz nejévé legyen. Egy két fontos alkalom kivételével, midőn tudniillik a kiváncsi hatóságok okmányok előmutatását követelik, a szajnai paradicsomban élvezheti az ember a házasság minden kellemeit, anélkül, hogy a végső lánczszemet is a lánczhoz kellene hozzáforrasztatni. A láncz megvan, s az ember azt mutatóban hordozza, hanem egyszersmind gondosan őrzi a kulcsot, melylyel a lakatot megnyithatja. Ez aztán igen kényelmes helyzet! Azon estve a nagy Rostán csak félig volt ittas. Morges grófnéval jelent meg a teremben, s épen akkor, midőn Beauvais Solange a zongorához lépe, hol reá Roger várakozott. A grófné azonnal elfoglaló a gombakirály oldala mellett a Solange által üresen hagyott helyet. — Jó gondolat ötlött eszembe! mondá, megcsókolván Antóniája homlokát, míg Solange a zongorán kezdé jártatni ujjait. Fogadom, keresztatyád örülni fog rajta. A vaság Rostán lesett, mint a gyermek, melynek beszélik, hogy a húsvéti tojás már elkészült. Morges grófné bizalmasan megfogá a gombakirály két kezét. — Nos, édes barátnőm, halljuk, mond a gombakirály, ki már előre mosolygott. Csak mondja el hamar ! Solange szép tehetséggel bírt. Ő művésznő volt, a szó teljes értelmében. Valahányszor zongorához ült, Sensitive vállalá el a karmesteri hivatalt, s ezt ő nem tette mindenkinek, ki magát hallatni akará. Sensitive épen oly finom műértő volt a zenében, mint a festészetben; ő legalább hitte, hogy az. Egy kis vesződéssel annyira vitte, hogy a Beethoven revet ki tudta mondani. A Beethoven név — beszélgetésben —épen oly helyrevaló, mint a Brenghel név valami hírlapi czikkben. Solange Edgar áriáját kezdé játszani „Luciádból. Szeme megtelt könyekkel Roger szép hangja megrendülvén, a tekejátszók a nyitott ajtóba álltak. — Nem akar ön addig várakozni, mig a lovag levégzi énekét? kérdé Morges grófné a gombakirálytól. — Nem, viszonzá a nagy gyermek , nyomban tudni akarom. Iréné hátratolta székét, úgy hogy most Antonia mögött ült. — E hangban, suga Iréné Antóniának, szép lélek nyilatkozik. Antonia kissé meghökkent; azután ajka mosolyra vonult, — hanem e mosolynak bánkódó kifejezése volt. Hátrahajlott, mintha csókot akarna kérni Iréntől. — Solange sir, mondá Irénhez. — Bravo ! kiáltott Sensitive, midőn a recitativnak vége volt. Itt láthatjuk, mivé tette a zene Ravenswood ábrándos és büszke urát! — Csitt! mondá Irén. Azután ajkaival Antonia arczát érinté, hozzátévén : — Ön nem szereti őt ? — Négy honneur és három trick! szólt ekkor egyike a whistereknek. A játszók, helyeiket cserélendők, fölkeltek. A wwhistet mindenki komoly, hasznos és minden tekintetben ajánlásra méltó játéknak tekinti. Ha e játék nem volna, az unalmas emberek beszélnének, s ezt nem lehetne kitartani. A whist ízetlen fecsegők szájába tett kölöncz. Isten utalma lebegjen rajta! — Ön az ötössel ütött volt, mondá Péter báró, midőn helyét változtatta : természetesen azt kell gondolnom, hogy még azoutja van. Pétel báró még nevezetesebb személyiség vola, mint Sensitive: hosszúkás fej; erősen legörbült fasorr; lapos homlok; alig észrevehető áll; benyomott halánték; madárkoponya, két oldalt sűrűn benőve hajjal, de közepeit egész hosszában kopasz, úgy hogy valami erdőhöz hasonlított, melyen vadászösvény vezet keresztül; lapos nagy fül; zsiros bőr; fogai mind kiállók; magassága öt láb négy hüvelyk; terpedt láb; hosszú és száraz kéz; szemöldei oly rongyosak, mintha a patkányok rágcsálták volna meg. Ő különben a haladás barátja, eléggé olvasott, a „Patrie“ előfizetője, a répatermelésre vonatkozó néhány közhasznú czikk szerzője s a júliusi érdemkereszt birtokosa volt. — Azért ütöttem az ötössel, viszontá a pomardi alelnök, mert nem volt egyebem mint az ötös. ... En pique-re invitáltam. — A tízessel! válaszolá Pétel báró gúnyosan. — Ön carreaut adott ki; nekem nem volt carreaum, valamint atout-m sem. ... — Hiszen szorosan véve nem is szégyen, ha az ember nem tud whistet játszani. . . . — Ön, édesem, eleven példa rá, így megy a dolog tovább. Keverik a kártyát, osztják, kiadnak, és hallgatnak. Azután ismét közbejő valami kis vita, mint az időszakos köhögés; azután újra mély csend következik. Pétel báró, a Potel és Gaibard ház főnöke, mindig egy ócska mellénynyel ajándékozza meg inasát, ha ez öt nagy vohistjátékosnak nyilatkoztatja. Az inas azonban még inkább azon bókot mondja neki, hogy a báró javíthatlan dizsfi, mert ilyenkor Potel báró mindig annyira el van ragadtatva, hogy inasának szabad válogatást enged ruhatárából. Potel báró árnyékban hagyja társát, Gambard urat, s emiatt igen sokat tart magáról. A nagy Rostán a terem közepében állott és ásítozott. Asztrea marquisne magához hívta őt oldala mellett késztető leülni. Asztrea tizenhét esztendő óta nem volt többé pornó. Ha úgy akarta, fölveheté előkelő hölgy modorát. E tekintetben a nagy Rostán nagyon hátramaradt mögötte. Ferencz nem vetkőztető le végkép nyers, durva magaviseletét; nagyon kényelmesen érezte magát „Cruche lord“féle szerepében. (Folytatjuk.) Páris, mart. 21. Ma jó kedvvel fogunk levelünkhez, először mert sok újdonság fekszik előttünk, másodszor, mert a nap süt; harmadszor, mert tavasz van! Tavasz ifjúsága a földnek, ifjúsága a szívnek, ifjúsága a szellemnek; a földben ma fogamzik a mag, a szívben a virág, a lélekben az eszme, mind a három együtt érik látatlanul, együtt növekszik, együtt hasad ki a nap melege alatt. Szeretem a nyarat forróságáért, mely a munkás homlokát aratás közt égeti; az őszt hulló lóvéseiért, mik az élet futó örömeire emlékeztetnek; de legjobban szeretem a tavaszt , mely kinyitja az alvó bimbókat, felébreszti a hamuban fekvő tüzet, felvirágozza a sivár pusztaságot, felkölti a természetet, feltámaszt mindent, miben van még élet. Az év többi része áldást, örömet, erőt ad, a tavaszi életet! Páris szinte érzi, hogy tavasz van, s kisiet az utczákra, kinyitja ablakait, kiküldi az apró gyermekeket, egy sereg dajkával a tuileriákba, szóval boldog és boldogtalan, sütkérezik a nap ingyen-kandallója mellett. Légy üdvöz, oh mosolygó kikelet, Ha mást nem adsz, adsz egy kis meleget, Adsz arczainkra egy kis szint, derűt, Nem oly zord az, ha a nap rája süt. Zeng szivünkben is, zengvén a madár, Süt telkünkben is, sütvén napsugár, Rezg szívünkben is, rezegvén a levél. És végre élsz te is, ha minden él ! Üdvözölvén a tavaszt, üdvözöljük első szellemi szüleményeit. Sokáig fújt a szél, mikép egy nagy érdekű röpirat jelenik meg nem sokára ez öt betűvel; a paix! a könyv tegnap este megjelent a librairie nouve 11 -ben, s alatta Girardin Emil neve áll. Girardín nagy perczek embere, midőn minden hallgat, legfontosabb perezben ő szól, ő jósol, és bizonyosak lehetünk róla, hogy amit jósol, annak ellenkezője fog történni. Egy időben e hallatlan bátorsága czím alatt irta vezérczikkeit : „A háború lehetlensége“;nem sokára rá háborút láttunk, ennélfogva ma midőn a béke lehetőségét mutatja, okunk van, eddigi látnoki pályájára támaszkodva , az ellenkezőt hinni. Könyvét a börze nyílt karokkal fogadja, quelle forte tété que se diable de Girardin, mondanak elragadtatással a tőzsérek, kik Girardin születése óta egy könyvet sem olvastak, míg az ellenkező rész mosolyogva fogadja röpiratát, mondván:Mr. Girardin eroit en paix, nous aurons la guerre. Egyébiránt valamint Girardin nagy háborút akart (mikor látta, hogy lehetséges), úgy most is nagyszerű békességet javal, nagyszerű eszközökkel, nagyszerű feltételek alatt. Rég meg van írva hogy nagy békét nagy csapással lehet létesíteni, de a tapasztalás azt bizonyítja az irás ellen, hogy csapás után csapás jő, és így tovább. A könyvről Girardin egy barátja így nyilatkozott: A könyvnek mindenesetre nagy hatása lesz az expositiora. Mi e hatást szivünkből kívánjuk neki. A törvényhozó testület vasutakkal foglalkozik. Kivel van Poroszország ? a „Constitutionnel“ szerint, szive a czárral, keze a nyugati szövetségesekkel, amazt az ösztön, ezt a szükség vonja; mire azt mondhatnék: hisz az mindegy, legyen ott szive hajlamaival, csak keze legyen itt, ha kard van benne. Miután Berlinben vagyunk, mondjuk meg en passant, mikép egy berlini levelező az uj czárnak egy körlevelét olvasá, melyben II. Sándor a többi közt meg akarja a világot ajándékozni — békével. Több tekintetben érdekes tünemény Dupin emlékiratai. Dupin egyike Francziaország régi nagyságainak, kiknlk, valódi nagyságát a múltban látjuk. Nagy hazafiak, nagy szónokok és nagy szerencsétlenségek. Előre akarni menni, s elmaradt oszlopokhoz fogódzani, nem megy; az oszlopon maradunk, a nélkül hogy mienk volna! Ha Francziaország régi történetét olvassuk, majd minden dicső fényes lapon ott találjuk Dupinnek nevét, de később a hatalom tetőpontján, midőn kegyelet és hálával közeledünk hozzájok, hirtelen egy sötét lapot kell kiszakítanunk, épen ott, hol koszorút akarunk a név fölé függeszteni! Ő az, ki Bérangert és Bertint védelmező, miért Páris élénk tapsokkal jutalmazó meg őt, mik ma is viszhangzanak. Leghűbb barátja volt Lajos Fülöpnek, kivel haláláig levelezett. Sokat tanult s könyve után ítélve sokat is tud, de a mi több, igen szépen ír, annyira, hogy ékesírása által az embert majd lefegyverzi. L’école des quatre Nations, Académie de Legislation, le collège de France, la Sorbonne voltak iskolái, hová gyakran betért mint ügyvéd is, leczkékre. A börzéről rég nem szóltunk, a Tribunal du commerce-épületben nem elégedvén meg a kiváltságos három órával, átköltözött a nap hátralevő részére a Passage de l’ operába, hol üres órákban, couponok helyett, ki hinné, bonmozikat cserélnek.Tegnap Rotschild fiáról hallánk egyet. A fiúnak van egy rabbi nevelője, ki a jó és rosz cselekedetek közti különbséget kellőleg megmagyarázván neki, kérdező tőle : mon enfant, savez-vous distinguer, une bonne action d’ une mauvaise ? Oui, viszonzá a növendék avatottsággal, toutes les actions de la Rive droite sont bonnes, celles de la Rive gauche sont manvaises. (A jobb parti vasúti adták jók, a balpartiak roszak.) De nemcsak Párisban van elmésség, van néha a berlini Charivariban is; ide tévedt minap egy szám belőle, min nem győznek egy részről boszankodni, másrészről mosolygani az érdeklettek. Tudjuk, hogy az angol kormány éhező derék serege számára több rendbeli ajándékot küldött keletre mint sódart, szivart, bundát süt, a hajó a berliniek szerint elsülyedt, és a fekete tengeri halak birtokába jutott. Látunk egy sugár halat két ujja közt havannai szivarral, ki a viz tetején egész kényelemmel füstöl, mig szomszéda falatozik; egy másik bundába burkolja magát mondván: mir ist kait! a harmadik kesztyűt próbál, mondván: es ist zu eng! a negyedik csizmába ugrik és igy tovább, mig az egész czethal testület köszönő iratot szavaz a parlamentnek. A berliniek képzelem, hogy nevettek a caricaturán, midőn a párisiak is kénytelenek rajta nevetni, azonban csodáljuk, hogy a porosz Charivari épen az angol hős katonák szenvedéseit teszi nevetség tárgyául, miután a burkusok és kozákok közelebb állnak