Pesti Napló, 1855. március (6. évfolyam, 1491-1517. szám)

1855-03-28 / 1514. szám

1355 fős hilft év? falvakr*­SLÖF­IZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Pesten házhoz hordva Évnegyedre 5 frt. — &r. P- 1 Efílévre 10 „ — „ ,,­­ F*1*TM - 8 frt — *r. p. A havi elifsz­etén , mint a­z évnegyedre 4 frt — kr. p­enámonkintl eltdí * 1* 1 «aegesant. A lap politikai tartalmit illető minden közlés anyagi ügyek­ tárgy szó pedig­­a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, kiadóhivatalhoz Intézendő : urtuteza 8-ik szám Ti-1514 Sxerkesxtéil iroda : Ortatoxa 8. ex. Bérmentetlen levelet­ csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szerda a mari- 28-kori HIRDETÉSEK és MAGÁNVITAR. Hirdetések öt ha­­s£bos petri-sors 4 pgö kraj­cárjával siámíttatik. A be­iktatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajciár­jával siámíttatik. — A felvé­­­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában ti­gjelen a PVSTI NAPLÓ — hétfőn és ünneputáni napokat kivéve — jelen­évnyi alakjában, mindennap reggel! órákban. Előfizetési felhívás. Április — mmnind három hó­napon folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. sindaskeszeni házhoz hordással, 4 forint Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, ést Pesten e lapok kiadóhivata­lában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könykereskedésében, úri- és kigyóuteza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kia.­dó-hivatala. London, mart. 25. at* Lesz-e béke ? Ez a mindenki ajkain forgó nagy napi kérdés. — A feszült érdekkel kisért bécsi con­­gressus első két ülése folytán letettnek tekinthető ugyan az európai egyetértés talpköve, de azért még mindig kétséges, vájjon a Bud­ gróf teremeiben mun­kához ült építészeknek sikerülend-e a kiengesztelő­­dés szentegyházát felemelni anélkül, hogy a Szebasz­­topol előtti napszámosok segítsége továbbra is igénybe vétessék? A kérdésnek még egy másik oldala is van. Valamint a mindennapi életben mész- és homok ke­veréke képezi a tartósság anyagát, a szavatot, úgy a politikában is csak érdek s elv czélszerű vegyülete őrzi meg kora szétmállástól az idő fogai alatt az épü­letet. Hol érdek s elv karöltve nem járnak, ott gyak­ran a legveretékesebb munka sem szül egyebet a bá­beli zavarnál. — De szóljunk képek nélkül. Azon kö­rülmény, hogy a Bécsben képviselt hatalmak egyik valahára a négy pont általános értelmezésében, re­ményre nyújt alapot, de várakozásokra még nem ad jo­got , mert a négy pontnak külön s egyenkénti tárgyalása kérdést kérdés után merítend fel, akadályt akadályok után gördítend útba, melyek a fenforgó nehézséget újból ismét csak ketté vágható, de meg nem oldható csomóvá bonyolíthatják. Taglaljuk röviden a négy pontot. Az elsőnek bogai: külvédnökség alá állítassa­nak-e ezentúl is a Dunafejedelemségek ? Közös s egyenlő arányú legyen-e e védnökség a nagy hatal­mak részéről, vagy ellenben a szomszéd osztrák s orosz birodalmak osztályrésze nagyobb legyen a tá­volabb eső angol s francziáénál? Meghagyassék-e a herczegségek jelen alkotmánya, vagy ellenben öntes­sék-e át s mily szellemminta szerint ?. — A második pontnak szavai: orosz birtok maradjon-e a Dunator­­kolat körüli terület ? Ha igen, egyedül de jure-e, mint csak jogilag s nem tényleg török tartományok a Dunaherczegségek , vagy egyszersmind de facto is? Vagy talán elégtételnék az európai érdeknek akkor is, ha egy közös választmány őrködnék a Duna szabad hajózhatása s egyéb kereskedelmi ügyek fölött? Túl­súly engedtessék-e e választmányban ismét a szom­széd osztrák s orosz birodalmaknak ? — A harmadik pont agyarai: Lerontassék-e Szebasztopol ? megkimél­­tessék-e azon megszorítás mellett, mikép ezentúl csak semleges, és Antwerpként csak kereskedelmi kikötő le­gyen? Vagy talán beérheti Európa s Törökország azzal, hogy az orosz Gibraltár a Feketetenger partjain építen­dő angol s franczia várak által csupán ellensúlyoztas­­sék ? — Negyedik pont nehézségei: szükségelnek-e külvédelmet a török birodalmi keresztények ? Ha igen, közös s egyenlő, vagy ellenben a vallásfelekezetnek szám-nagyságának aránya szerinti legyen-e e védelem a nagyhatalmak részéről ? — Számos egyéb tekintetek sem mellőzhetők, ha csak megközelítőleg akarunk is felelni a kérdésre: Lesz-e béke ? — így nem szabad felednünk, hogy Poroszország nincs a congressusban képviselve; hogy a halál akkor, midőn a czárok trón­jára Miklós helyett IIádik Sándort ülteté, nem változ­tató meg egyúttal a czárok politikáját; hogy Anglia kész ugyan egyezkedési kölcsönösségre, de — egy tory államférfiú tollából folyt mélyen érdekes röpirat állításaként — „Napóleon császárnak hüvelyk­ujja alatt áll,a­ki pedig „megszállva“ látszik lenni Szebasz­topol bevételének, s általában a háború erélyes foly­tatásának eszméjével, s ezért nincs képviselve a bé­csi congressusban egy a rendes követ melletti külön alkuszszal. — „Béke semmi, a békefeltételek minden“­irá I­só Napoleon Parisba az austerlitzi csata elölt­­e levelét, úgy látszik, utóda III-dik Napoleon átolvasá. Ma a királynő által megrendelt böjt, ima s meg­alázásnak napját üli Anglia. A gazdagok asztalai szo­kottnál rakottabbak, hal, vadhús, toj­ás étkekben, — a szegények, a mától holnapra élők milliói éheznek. — Megfoghatlan az Angliában divatozó ex officio böjtké­­nek philosophiája , s olyan az — különösen a jelen esetben. Böjtöl Anglia, mert kiéheztető seregét Kri­miában­­ megalázza magát, mert a világ előtt mega­láztatott; imádkozik, mert veszélyek környezték s kör­nyezik. Anglia a helyett, hogy a laborare est orare latin mondat igazságának hódolna; a helyett hogy a bokros bajok leküzdésére a még nyitva álló forrásból a nép áldozatra s tettre kész hangulatából meritgetne erőt, s bedugja e forrást, midőn a népet megfosztja napi keresetétől, s munka helyett böjtre utasítja restségre kényszeríti azt, s lehangolja. Holnap Shaftesbury lord elnöklete alatt népgyűlés fog tartatni Dudley Stuard lord emlékének mikénti megörökítése tárgyában. *) *) Külföldi érdemes levelezőink gyakran panaszosod­nak lapjaink rendetlen járása és elmaradása miatt; e panasz fájdalom, itthon is gyakori,­­ de annyiban mégis elviselhető, hogy azonnali reclamáció folytán helyrehozható. De mikor a külföldi levelező várva várt tudósítása eltéved, — mi pótolhatja azt ? — A jelen jegyű londoni érdemes tudósítónak a számozás sora szerint ismét két utóbbi levele kimaradt. Szerk. A NŐK PARADICSOMA Franczia regény. 9 é­v a 1 után fordította G­e­r ö. MÁSODIK KÖNYV Az utazás. (Folytatás. *) XII. A levél. A gombakirály mindig félt, hogy „családja“ majd elszólad, mint az aprómarha, midőn valami kutya rá­támad s szétrebbenti. Jól látta ugyan, hogy Iréné és Asztrea nem szeretik egymást, s ez őt busitá; de az ő szemében Iréné Asztrea marquisne mostoha leánya volt, a mostohaanyák és mostoha leányok közti gyülöl­­ség pedig koránsem tartozik az élet ritka tüneményei közé. A gombakirály igen nagyra tartotta Irént, mert teljes lelkéből szerette őt (valamint mindenkit, ki iránta nyájasságot és részvétet tanúsított), s mert ő Sulpice orvos neje volt. Az orvos szerezte volt vissza a gom­bakirály egészségét, azért az orvos oraculum volt a gombakirályra nézve. Solange iránt rendkívüli vonzalmat táplált a gomba­király. Azonfelül Beauvais kisasszonynak Sulpice or­vos is pártfogója volt. De Asztrea feltétlen hatalmat vívott ki magának a szegény gombakirály fölött. A marquisnének csak ereje igen csekély részét kelle igénybe vennie, hogy őt alá­vesse. A gombakirály alávetése nem sok gondjába ke­rült neki; csak Sulpice orvos ellenében volt szüksége minden telhető fegyvereire. Ezt Asztrea jól tudta, s föl is volt fegyverkezve. Ugyanaz­nap szóba hozott­­ oly tárgyat, mely na­gyon a gombakirály szájize szerint volt. Az forgott ugyanis kérdésben, hogy a gombakirály valódi csalá­dot szerezzen magának; az fordult elő, mi volna csal­­hatlan, becsületes mód arra nézve, hogy ő a Rostán ház fejévé legyen. Asztrea két gyermekről, egy fiú­s egy leányról be­szélt a herczegnek. A két szegény teremtés, monda ő, a Rostán családhoz tartozik; ők valószínűleg gyámol nélkül vannak és elhagyottak; ők tehát isteni kegye­lemnek tekintenék, ha valaki által gyermekekül fogad­tatnának. *) Lásd „P. Napló» 1512. m. Csaknem hasonló modorban nyilatkozott volt Sulpice orvos is utolsó látogatása alkalmával. A dologban te­hát nem lehetett kételkedni. A marquisne állítása sze­rint a Rostán ház említett ivadékai tizenhét évesek va­­lának, s ily koruaknak monda őket Sulpice is. Szép kor felfogadni való gyermekeknek. A gombakirály — képzelődésében — már apának látta magát, és semmi egyébre sem birt gondolni. A fiú Iréné öcscse volt, a leány pedig Maurepar An­tal marquis leánya. A gombakirály most egész Rostán lett, Rostannak érezte magát. Kedve jött bretagnei jószágait megláto­gatni, s csak szívbeli megindulással gondolt őseire. Az orvos és a marquisne csak egy dologra nézve tértek el egymástól lényegesen : Sulpice úgy beszélt, mint a­ki keres; Asztrea erősíté, hogy találni fog. Nem lesz előttünk csodálatos ezen elhízott hang, ha eszünkbe juttatjuk, hogy Asztrea egyetértett Durand de Lapierre urammal. Hisz az utóbbi szólt már ez egyetértésről a gyorskocsiban az őrnagy özvegyével. A marquisnenek főügynöke ez ügyesen szőtt ármány­ban nem volt más, mint Gridaine P. T., kiről már tud­juk, hogy a „III. Drinker“ és „Tout-pour-les-dames“ neveket viseli. Gridaine volt a nők paradicsomának kapusa. Asztrea marquisnenek eleinte az volt szándéka, hogy férjhez megy a gombakirályhoz. E czél elérése végett szüksége sem lett volna eltenni láb alól a nagy Rostánt,­­ habár szükség esetében tán ez sem szol­gált volna akadályul Asztreára nézve. Ő soha sem akarta magát eltökélni arra, hogy törvényesen Rostán Ferencz nejévé legyen. Egy két fontos alkalom kivételével, midőn tudniillik a kiváncsi hatóságok okmányok előmutatását követelik, a szajnai paradicsomban élvezheti az ember a házasság minden kellemeit, a­nélkül, hogy a végső lánczszemet is a lánczhoz kellene hozzáforrasztatni. A láncz megvan, s az ember azt mutatóban hordozza, hanem egyszer­smind gondosan őrzi a kulcsot, melylyel a lakatot megnyithatja. Ez aztán igen kényelmes helyzet! Azon estve a nagy Rostán csak félig volt ittas. Mor­­­ges grófnéval jelent meg a teremben, s épen akkor, midőn Beauvais Solange a zongorához lépe, hol reá Roger várakozott. A grófné azonnal elfoglaló a gom­bakirály oldala mellett a Solange által üresen hagyott helyet. — Jó gondolat ötlött eszembe! mondá, megcsókol­ván Antóniája homlokát, míg Solange a zongorán kez­­dé jártatni ujjait. Fogadom, keresztatyád örülni fog rajta. A vas­ág Rostán lesett, mint a gyermek, melynek beszélik, hogy a húsvéti tojás már elkészült. Morges grófné bizalmasan megfogá a gombakirály két kezét. — Nos, édes barátnőm, halljuk, mond a gombaki­rály, ki már előre mosolygott. Csak mondja el hamar ! Solange szép tehetséggel bírt. Ő művésznő volt, a szó teljes értelmében. Valahányszor zongorához ült, Sensitive vállalá el a karmesteri hivatalt, s ezt ő nem tette mindenkinek, ki magát hallatni akará. Sensitive épen oly finom műértő volt a zenében, mint a festé­szetben; ő legalább hitte, hogy az. Egy kis vesződés­­sel annyira vitte, hogy a Beethoven revet ki tudta mondani. A Beethoven név — beszélgetésben —épen oly helyrevaló, mint a Brenghel név valami hírlapi czikkben. Solange Edgar áriáját kezdé játszani „Luciád­ból. Szeme megtelt könyekkel­ Roger szép hangja megrendülvén, a tekejátszók a nyitott ajtóba álltak. — Nem akar ön addig várakozni, mig a lovag le­­­végzi énekét? kérdé Morges grófné a gombakirálytól. — Nem, viszonzá a nagy gyermek , nyomban tudni akarom. Iréné hátratolta székét, úgy hogy most Antonia mö­gött ült. — E hangban, suga Iréné Antóniának, szép lélek nyilatkozik. Antonia kissé meghökkent; azután ajka mosolyra vonult, — hanem e mosolynak bánkódó kifejezése volt. Hátrah­ajlott, mintha csókot akarna kérni Iréntől. — Solange sir, mondá Irénhez. — Bravo ! kiáltott Sensitive, midőn a recitativnak vége volt. Itt láthatjuk, mivé tette a zene Ravenswood ábrándos és büszke urát! — Csitt! mondá Irén. Azután ajkaival Antonia arczát érinté, hozzátévén : — Ön nem szereti őt ? — Négy honneur és három trick! szólt ekkor egyi­ke a whistereknek. A játszók, helyeiket cserélendők, fölkeltek. A wwhistet mindenki komoly, hasznos és minden te­kintetben ajánlásra méltó játéknak tekinti. Ha e játék nem volna, az unalmas emberek beszélnének, s ezt nem lehetne kitartani. A whist ízetlen fecsegők szájába tett kölöncz. Isten utalma lebegjen rajta! — Ön az ötössel ütött volt, mondá Péter báró, midőn helyét változtatta : természetesen azt kell­ gondolnom, hogy még azoutja van. Pétel báró még nevezetesebb személyiség vola, mint Sensitive: hosszúkás fej; erősen legörbült fasorr; la­pos homlok; alig észrevehető áll; benyomott halánték; madárkoponya, két oldalt sűrűn benőve hajjal, de kö­zepeit egész hosszában kopasz, úgy hogy valami erdő­höz hasonlított, melyen vadászösvény vezet keresztül; lapos nagy fül; zsiros bőr; fogai mind kiállók; magas­sága öt láb négy hüvelyk; terpedt láb; hosszú és szá­raz kéz; szemöldei oly rongyosak, mintha a patkányok rágcsálták volna meg. Ő különben a haladás barátja, eléggé olvasott, a „Patrie“ előfizetője, a répaterme­lésre vonatkozó néhány közhasznú czikk szerzője s a júliusi érdemkereszt birtokosa volt. — Azért ütöttem az ötössel, viszontá a pomardi al­­elnök, mert nem volt egyebem mint az ötös. ... En pique-re invitáltam. — A tízessel! válaszolá Pétel báró gúnyosan. — Ön carreaut adott ki; nekem nem volt car­­reaum, valamint atout-m sem. ... — Hiszen szorosan véve nem is szégyen, ha az ember nem tud whistet játszani. . . . — Ön, édesem, eleven példa rá, így megy a dolog tovább. Keverik a kártyát, oszt­ják, kiadnak, és hallgatnak. Azután ismét közbejő va­lami kis vita, mint az időszakos köhögés; azután újra mély csend következik. Pétel báró, a Potel és Gai­bard ház főnöke, mindig egy ócska mellénynyel ajándékozza meg inasát, ha ez öt nagy vohistjátékosnak nyilatkoztatja. Az inas azonban még inkább azon bókot mondja neki, hogy a báró javíthatlan dizsfi, mert ilyenkor Potel báró mindig annyira el van ragadtatva, hogy inasának szabad válogatást enged ruhatárából. Potel báró árnyékban hagyja társát, Gambard urat, s e­miatt igen sokat tart magáról. A nagy Rostán a terem közepében állott és ásíto­­zott. Asztrea marquisne magához hívta őt­­ oldala mellett késztető leülni. Asztrea tizenhét esztendő óta nem v­olt többé pornó. Ha úgy akarta, fölveheté elő­kelő hölgy modorát. E tekintetben a nagy Rostán na­gyon hátramaradt mögötte. Ferencz nem vetkőztető le végkép nyers, durva magaviseletét; nagyon ké­­­­nyelmesen érezte magát „Cruche lord“féle szere­pében.­­ (Folytatjuk.) Páris, mart. 21.­­ Ma jó kedvvel fogunk levelünkhez, először mert­­ sok újdonság fekszik előttünk, másodszor, mert a nap süt; harmadszor, mert tavasz van! Tavasz ifjúsága a földnek, ifjúsága a szívnek, ifjúsága a szellemnek; a földben ma fogam­zik a mag, a szívben a virág, a lé­lekben az eszme, mind a három együtt érik látatlanul, együtt növekszik, együtt hasad ki a nap melege alatt. Szeretem a nyarat forróságáért, mely a munkás hom­lokát aratás közt égeti; az őszt hulló lóvéseiért, mik az élet futó örömeire emlékeztetnek; de legjobban szeretem a tavaszt , mely kinyitja az alvó bimbókat, felébreszti a hamuban fekvő tüzet, felvirágozza a si­vár pusztaságot, felkölti a természetet, feltámaszt mindent, miben van még élet. Az év többi része áldást, örömet, erőt ad, a tavasz­i életet! Páris szinte érzi, hogy tavasz van, s kisiet az utczákra, kinyitja ablakait, kiküldi az apró gyermekeket, egy sereg dajkával a tuileriákba, szóval boldog és boldogtalan, sütkérezik a nap ingyen-kandallója mellett. Légy üdvöz, oh mosolygó kikelet, Ha mást nem adsz, adsz egy kis meleget, Adsz arczainkra egy kis szint, derűt, Nem oly zord az, ha a nap rája süt. Zeng szivünkben is, zengvén a madár, Süt telkünkben is, sütvén napsugár, Rezg szívünkben is, rezegvén a levél. És végre élsz te is, ha minden é­l ! Üdvözölvén a tavaszt, üdvözöljük első szellemi szü­leményeit. Sokáig fújt a szél, mikép egy nagy érdekű röpirat jelenik meg nem sokára ez öt betűvel;­­ a p­a­ix! a könyv tegnap este megjelent a librairie nou­­ve 11 -ben, s alatta Girardin Emil neve áll. Gi­­rardín nagy perczek embere, midőn minden hall­gat, legfontosabb perezben ő szól, ő jósol, és bizonyo­sak lehetünk róla, hogy a­mit jósol, annak ellenkezője fog történni. Egy időben e hallatlan bátorsága czím alatt irta vezérczikkeit : „A háború lehetlen­­s­é­g­e“;nem sokára rá háborút láttunk, ennélfogva ma midőn a béke lehetőségét mutatja, okunk van, eddigi látnoki pályájára támaszkodva , az ellenkezőt hinni. Könyvét a börze nyílt karokkal fogadja, quelle forte tété que se diable de Girardin, mondanak elra­gadtatással a tőzsérek, kik Girardin születése óta egy könyvet sem olvastak, míg az ellenkező rész mosolyogva fogadja röpiratát, mondván:Mr. Girardin eroit en paix, nous aurons la guerre. Egyébiránt valamint Girardin nagy háborút akart (mikor látta, hogy lehetséges), úgy most is nagyszerű békességet javal, nagyszerű esz­közökkel, nagyszerű feltételek alatt. Rég meg van írva hogy nagy békét nagy csapással lehet létesíteni, de a tapasztalás azt bizonyítja az irás ellen, hogy csa­­pás után csapás jő, és így tovább. A könyvről Girardin egy barátja így nyilatkozott: A könyvnek mindenesetre nagy hatása lesz az expositiora. Mi e hatást szi­vünkből kívánjuk neki. A törvényhozó testület vas­utakkal foglalkozik. Kivel van Poroszország ? a „Con­stitutionnel“ szerint, szive a czárral, keze a nyugati szövetségesekkel, amazt az ösztön, ezt a szükség vonja; mire azt mondhatnék: hisz az mindegy, legyen ott szive hajlamaival, csak keze legyen itt, ha kard van benne. Miután Berlinben vagyunk, mondjuk meg en passant, mikép egy berlini levelező az uj czárnak egy körlevelét olvasá, melyben II. Sándor a többi közt meg akarja a világot ajándékozni — békével. Több tekin­tetben érdekes tünemény Dup­in emlékiratai. Dupin egyike Francziaország r­é­g­i nagyságainak, kiknlk, valódi nagyságát a múltban látjuk. Nagy hazafiak, nagy szónokok és nagy­­ szerencsétlenségek. Előre akarni menni, s elmaradt oszlopokhoz fogódzani, nem megy; az oszlopon maradunk, a nélkül hogy mienk volna! Ha Francziaország régi történetét olvassuk, majd min­den dicső fényes lapon ott találjuk Dupinnek nevét, de később a hatalom tetőpontján, midőn kegyelet és há­lával közeledünk hozzájok, hirtelen egy sötét lapot kell kiszakítanunk, épen ott, hol koszorút akarunk a név fölé függeszteni! Ő az, ki Bérangert és Bertint védelmező, miért Páris élénk tapsokkal jutalmazó meg őt, mik ma is viszhangzanak. Leghűbb barátja volt Lajos Fülöpnek, kivel haláláig levelezett. Sokat tanult s könyve után ítélve sokat is tud, de a mi több, igen szépen ír, annyira, hogy ékesírása által az embert majd lefegyverzi. L’école des quatre Nations, Académie de Legislation, le collège de France, la Sorbonne vol­tak iskolái, hová gyakran betért mint ügyvéd is, lecz­­kékre. A börzéről rég nem szóltunk, a Tribunal du commerce-épületben nem elégedvén meg a kiváltságos három órával, átköltözött a nap hátralevő részére a Passage de l’ operába, hol üres órákban, couponok he­lyett, ki hinné, bonmozikat cserélnek.Tegnap Rotschild fiáról hallánk egyet. A fiúnak van egy rabbi nevelője, ki a jó és rosz cselekedetek közti különbséget kellő­leg megmagyarázván neki, kérdező tőle : mon enfant, savez-vous distinguer, une bonne action d’ une mau­­vaise ? Oui, viszonzá a növendék avatottsággal, toutes les actions de la Ri­ve d­r­oite sont bonnes, cel­­les de la Rive gauche sont manvaises. (A jobb parti vasúti ad­ták jók, a balpartiak roszak.) De nem­csak Párisban van elmésség, van néha a berlini Chari­­variban is; ide tévedt minap egy szám belőle, min nem győznek egy részről boszankodni, másrészről mosoly­­gani az érdeklettek. Tudjuk, hogy az angol kormány éhező derék serege számára több rendbeli ajándékot küldött keletre mint sódart, szivart, bundát süt, a hajó a berliniek szerint elsülyedt, és a fekete tengeri halak birtokába jutott. Látunk egy sugár halat két ujja közt havannai szivarral, ki a viz tetején egész kényelem­mel füstöl, mig szomszéda falatozik; egy másik bun­dába burkolja magát mondván: mir ist kait! a harma­dik kesztyűt próbál, mondván: es ist zu eng! a ne­gyedik csizmába ugrik és igy tovább, mig az egész czethal testület köszönő iratot szavaz a parlamentnek. A berliniek képzelem, hogy nevettek a caricaturán, mi­dőn a párisiak is kénytelenek rajta nevetni, azonban csodáljuk, hogy a porosz Charivari épen az angol hős katonák szenvedéseit teszi nevetség­ tárgyául, miután a burkusok és kozákok közelebb állnak

Next