Pesti Napló, 1855. március (6. évfolyam, 1491-1517. szám)
1855-03-16 / 1504. szám
még folyvást erősítik, hogy Poroszország a nyugati hatalmakat egy Oroszországgal fegyverszünet-kötésre törekszik bírni; legújabban is, úgymint f. hó 7- és 8-án Hatzfeld gróf Drouynde Lhuys úrral állítólag e végett ismételve értekezett, de kísérletei tökéletesen meghiúsultak. Erősíthetjük, hogy kormányunk távol van attól, miszerint ily módon egyenesen avatkozzék az Oroszország és Nyugat közötti háború ügyekbe,, vagy specializer fegyvernyugvást javasoljon. Poroszország ilynemű lépéseket egészen az általa foglalt állásponton kívül fekvőknek tekint, s bizalommal hiszi azokat az ausztriai kormánynak átengedhetni, melynek békés szándékai Oroszország irányában mindinkább napfényre derülnek. Név szerint Miklós császár halála, úgy látszik, ha mindjárt a Bécsben irányadó nézeteknek nem teljes átváltozását is, mégis azoknak az általunk eléggé jellemzett békés irányzatban némileg megerősíttetését eszközlé. Az ellenkezőt korán sem kell Ausztria eddigi hadkészületeiből bebizonyítni törekednünk, mert ez utóbbiak a császári államra nézve ennek a Dunánáli harczszínhelylyeli egyenes határérintkezése mellett elkerülhetlen szükségesség volt. Az ausztriai kabinetnek e szerint sajátszerű álláspontjánál fogva sokkal inkább igyekeznie kell, mint talán a porosz kormánynak, egy, Nyugat és Oroszország közötti fegyverszünet kieszközlésére alkalmas lépéseket tenni. A mi kormányunk épen most inkább mint bármikor, előnynek tekinti, hogy ilynemű kérdésekbe nem avatkozhatok. Anélkül, hogy valaha oly cselekvényekre, melyek joggal oroszbarátiaknak mondathatnának, hajlott volna, kormányunk elvileg épen annyira tartózkodott, a nyugati hatalmaknál Poroszországnak a nyugat-keleti harczszínhelyeken fegyveres részvételére bármi reményeket és egyéb illusiókat ébreszteni, melyekre esetileg egy szemrehányásokra jogosító kiábrándulásnak kellene következni.“ Posen, mart. 5. A nap nagy eseménye, az ár rögtöni halála a lengyel királyságban villanyütéses hatást gyakorolt. Mindenki a legmélyebben meg van rendülve. Minden hirtelen elnémult, mintha a leglassabb szó is bántalmat vonhatna maga után. A lengyelek, kiket kétes szemmel tekintenek, vajmi óvakodók, hogy keblök érzelmeit hangosan hirdessék; a jelen politikai krízis e mellett nemzeti reményeiknek legkisebb kedvező eseményt sem ad, mert egy uj fölkelés legnagyobb esztelenség volna oly pillanatban, midőn a nemzeti segélyeszközök majd egészen kimerítvék s azonfelül az egész ország orosz katonasággal van elárasztva. Azonban egy valódi szarmata soha sem veszti reményét, s így bizalommal várja, hogy az angol parlament legközelebb Lengyelország újjászületését fogja decretálni. Varsóban a halálhír általános katonai mozgalmakat eredményezett. Azon békereményekben, melyeket az új császár békeszerető lelkületére szeretnének építeni, nem nagy bizalmat helyeznek, mivel ismeretes azon roppant befolyás, melyet jelenleg az ó-orosz párt, élén Konstantin Reggel, a birodalomban gyakorol, s mely párt a szent háborút minden áron folytatva óhajtja látni. Francziaország. Páris, mart. 10. Habár azt állítják, miszerint Lajos Napóleonnak Krimiába utazása Miklós czár halálával legalább elhalasztatott, ha vele egészen föl nem hagytak, mindazáltal nem tagadhatni , hogy ezen elutazásra az előkészületek majdnem kézzelmutathatólag folytattatnak. Nem tekintve azt, hogy márt. 31-ken 30,000 fris haderő, e közt 10,000 főnyi testőrség, indul Krimiába, a megyei lapok a tervről mint szilárdan elhatározott tényről beszélnek. Toulonban a „La Reine Hortense“ cs. yacht éjjel nappal iüt, hogy minden pillanatban kész legyen a magas utazók elfogadására, s ma azt beszélik, hogy a császár elutazása keddre, márt. 13-kára volna határozva. Mi levelező személyes nézetét illeti, még mindig kételkedik ezen terv kivitelén, mégpedig azért, mivel ezen elutazás az Angliávali szövetségnek hatalmas döfést adhatna. Ausztria ezen tervet igen kedvezőleg tekinti. Napóleon, hogy utazásának hatásáról előre biztosítva legyen, az e tárgyban uralkodó hangulat iránt különböző udvaroknál levő követeinek tudósítását kívánta. Bourquenoy tudósítása oda megy ki, miszerint az ausztriai császár teljesen lelkesülve volna császári „testvérének„ tervétől s Demousti er is megerősítette azon kedvező benyomást, melyet a czélzott elutazás híre Berlinben előidézett, legszomorúbban hangzott Walewski gróf tudósítása Londonból, hol az elutazásról mit sem akarnak hallani; 1) mivel keleten Francziaország túlsúlyától félnek, 2) mivel Napoleonnak Francziaországbeli távolléte miatt aggodalmakat vélnének táplálni. Mi az utóbbit illeti, St. Jamesban mindig nyugodtak lehetnek, — Francziaország jól és elégülten érzi magát jelenlegi politikai helyzetében. Azon 80,000 emberből álló haderő, mely Párisban és környékén gyüjtetik össze,minden esetleg ellen biztosítja. M a g n a a tábornok , ki a keleti sereget vezényli, mi a párisi sereg, mert Metzben legfölebb két hadosztály (15.000 ember) fog táborba vonulni. Lajos Napóleontól ismételve szóbeli utasítást kapott, és Magnan, ki ebből semmi titkot nem csinál , beszéli , miszerint ő szükség esetében föl van hatalmazva Parist romhalommá változtatni. Levelező a metzi sereget említette, melyből az „Ind beige“ s más lapok levelezői bizonnyal ismét nagy zajt fognak ütni. De a dolog csak látszik veszélyesnek, valósággal pedig nem az. Azon 100 gyalogezredből, melylyel Francziaország jelenleg bir, mart. 31-kéig 48, tehát majdnem fele keleten lesz, továbbá a 20 vadászzászlóaljból ott van 12. Algierban van 20 gyalogezred és 4 vadászzászlóalj. Francziaországra esik tehát 30 ezred gyalogság, min egy 12,000 lovasság és 10,000 főnyi testőrség, mely Párisban marad. Az 1954-beli korosztály hadilletéke azon 140,000 ember, egyelőre még nincs zászló alatt. A kormány még akkor is, ha minden depot-t összegyűjt, Páris, Lyon és az ország más vidékeiről a seregeket elvonja, félig begyakorlott sereget nem állíthat többet lábra, mint 140,000 embert, kiket a keleti határra vihetne. Ezen körülmény megmagyarázza a Tuileriák kabinetjének szelídségét. Ha tehát a Rajna melletti demonstratiókról fognak fecsegni, levelező szerint meggyőződhetünk, hogy mi sem rejtőzik mögötte. Francziaországnak anyagilag lehetlen egy sereget küldeni, melynek bármi kilátása lehetne a Rajna mellett sükerrel működni. A Poroszországgali uj alkudozásoknak nem ígérnek jelentékeny eredményeket. CWe de 11 ur ismét Párisba érkezett s már Drouyn de Lhuysval alkudozik; lásd tegnapi legújabb rovatunkat). Mindazáltal azt hiszik, hogy valami eredményre juthatnak, mi Poroszországnak biztosítja részvétét a bécsi értekezletekben, melyeknek megnyitása, mint levelező biztosan írhatja, martius végéig elhalasztatott. Addig Wedel ur harmadik párisi utjának czélját elérhette. Páris, mart. 11. A „M o n i t e u r“-ben foglalt s már említett rendeletnél fogva a vincennesi és besineti koronajószágokon két asylum vagy menhely állittatik föl a betegségből gyógyulni kezdő, vagy a munkában megbénult munkások számára. Azonban csak oly munkásokat vesznek fel, kik akkor betegedtek vagy bénultak meg , midőn közmunkában foglalkoztak, vagy gazdáik számukra ott menhelyet fogadtak, vagy a menhelyre előfizetett kölcsönösen segélyező társulatokhoz tartoznak. A felvétel ideiglenes vagy örökös lehet. A menhely lakói képességük szerinti könnyű munkára lesznek alkalmazhatók. Oly munkás, ki egy menhelybeni fölvételre jogosítva van, mindazáltal inkább szeretne családjánál maradni, havi vagy évi pénzsegélyezést kaphat. A menhelyek dotatiojára — a már említett előfizetéseken kívül, Páris és környékén minden bejegyzett és tervbe vett középületek jövedelmének egy százaléka fordíttatik. A belügyminiszter úr által szerkesztett bevezetésből a mart. 8-kán aláírt rendelethez főleg a kezdet s a záradék tűnik fel: Sir! Csak szilárd és erős kormány szerezheti meg a munkás sorsának azon javításokat, melyeket az izgatók annak hasztalan ígértek , a munkás osztályok ezt be kezdik látni. Az 1848-iki válság után ön erőteljes, de jótevő tekintélye volt az, melynek a munka és hitel visszatértét, számos munkáspaloták építését, a kölcsönös gyámolító társulatok kifejtését, az aggsági nyugdíjpénztár megszilárdulását, a sütőpénztár s a segélyzések szervezését magukban lakásaikban, az ingyen orvosi segély behozatalát a vidéken stb. köszönék. Ezen tények a nép szivérdító ékesszólással bírnak , egyszersmind a zavargások által felzaklatott idők meddőségét és ennek a szükséget szenvedő erök gondoskodásának hatását tüntetik ki. A munkások ezen általuk oly rég óhajtott intézkedésekben irántuk atyai gondoskodásának újabb bizonyítványait látandják. Az izgatók hasztalan ígérik a munkás osztályoknak sorsuk javítását; a valódi és tartós javítások csak egy erős és rendszeres kormány uralma alatt létesülnek. Páris, mart. 12. A mai „Moniteur“ mart. 4-ig terjedő tudósításokat közöl Krimiából. Az utóbbi tudósítások óta mi fontos sem történt. A hivatalos lap minden forgalomba hozott hátrányos híreket hamisaknak nyilvánít, s nevezetesen kiemeli, mikép a „Times“ is bizonyos, egy franczia tábornokra nézve sértő adatnak lapját megnyitotta. (Ez arra vonatkozik, miszerint az angol lapok különböző levelezői egy hírt említettek, melynél fogva Forey ticknak az ellenséggel folytatott hazaáruló levelezése fedeztetett volna fel.) Íme hir nemcsak hamis, hanem tartalmánál fogva is egészen valószínűtlen. Alaszarszag, Roma, mart. 1. Az utóbbi hónapban is rendkívül sok futárok mentek át Nápolyból jőve, kik részint a (Junta-Vecchia és Marseille közt szolgain hajóval Páris vagy Londonba, vagy Florenczen át Bécsbe tovább mentek. Különösen elénk fulárt közlekedés föly Becseset. Hogy a nápolyi kormány is a tengerészetet valamint a szárazi sereget, minden lárma nélkül majdnem az 1848-ks állapotba helyező, és hogy az minden háború esetlegre készen áll, és oly bizonyos, mint részleteiben ismeretlen. Ez az Oroszországgali háborukérdés jelen állapotában majdnem önként értetődik. Egy hitt Romára nézve, nem mellőzhetni : a szentatya különösen fölszólittatott volna, hogy az Oroszország által annyira sanyargatott kath. egyház érdekében a szövetségesek harczában szinte venne részt és a czélra 800 emberből álló hadilletéket állítana ki. Bármily kalandosan hangozzék is e hir, itt mégis nem kevesen hiszik, és két évvel ezelőtt még valószínűtlenebbül hangzó hirek megvalósulását is láttuk. De talán mindez az egyházi államokban foganatba veendő toborzásból fog állani, mi már régóta szóban forog, s mit a pápa nehezen fog megakadályozhatni. Genua, mait. 6. Az „Ind. belge“-nek írják ! A krimiai expeditio minden előkészületeinek daczára azon hir szárnyal, hogy a 15,000 főnyi sereg elutazása ápril közepéig elhalasztatik Sőt azt beszélik, hogy a piemonti sereg Olaszországot el sem hagyja, ha Ausztria Oroszország ellen háborút nem indít. Pacheco, a római új spanyol követ ide érkezett s útban van Róma felé, hol fontos kérdések, nevezetesen a concordatum fölött fog alkudozni. — Római legutóbbi tudósítások szerint a franczia helyőrség 300, emberre szállíttatnék. — Mgr. Viale Prela, pápai pronuntius Bécsben, kit a pápa a minisztertanács elnökéül választott ki, úgy látszik, hogy ezen állomást nem fogadta el. Antonelli bíbornok baráti ezt fölhasználták, hogy annak államtitkári állomásánn megtartását a pápánál keresztülvigyék. Miklós czár halála következtében az európai politikában bekövetkezendő fordulat nagy befolyást gyakorol azon elhatározásra, melyet IX. Pilis e tekintetben fog tenni. — Pratormo gróf, a szardiniai követ Rómát elhagyni szándékozott, hogy Turulba visszatérjen. Svédország. Stocholm, mart. I. A „D. A. Z.“ levelezője irja : „Minapi levelemben lelt azon állítást, hogy itt egész komolysággal foglalkoznak a hadkészülettel, ma tökéletesen megerősíthetem , miután a király egy ép most nyilvánosság elé került levelében egy millió kir. bankrallért utalványoz e czélra. Ezen okmányt hű fordításban adom mint következik: Mi Oszkár Svédország királya stb. teljes államtanácsunk véleményének meghallgatása után, mint ezt a jegyzőkönyvi kivonat mutatja s mint azt pénzügyi osztályunk közzéteszi, visszautasíthatlanul szükségesnek találtuk, azon költségek fedezésére, melyeket birodalmunk védeszközeinek teljes rendezése igényel, egyrészt a kormányforma 63 §-a által megállapított hitelből, melyet a birodalom rendjei ennek védelmére jóváhagytak , 1 millió banktallér értékben forgalomba bocsátani, s ezért ezennel tudtotokra adjuk és feljogosítunk lrtékét, ez összeget, t. i. millió banktallért, előforduló megkeresés esetében a mi és birodalmunk államcenzorjának kifizetni. Oszkár: Ez órában még folyvást tartja magát azon hir, hogy királyunk és Oroszország közt minden inkább mint jó egyetértés uralkodik s hogy naponkint várható a nyílt szakítás Törökország. Török-Albániából, febr. 28-ról írják a zágrábi hírlapnak: „S z e I i m heg, az antivarii parancsnok, kit Omer pasa 1853-ban elbocsátott, de aranynyal az elvesztett állást ismét visszaszerezte, elkezdé ismét, az igazgatására bízott népességet nyomni. 50 fegyveres elhízott albániaival berontott Antivari szegény területére ; a népség, megunván a hegnek sok zsarolásait, febr. 2t- án fölkelt ellene, megölt 17 embert, őrségéből s kényszerítő a heget, egy toronyba elzárkózni, s olt Skolariből segélyt várni. Ma már az egész terület s az outi vari’ kis várak az ágyukkal eliyüll a fölkelők kezében vannak. Egy osztály nizam, mely Skutariból jött, még okkorig a rendet nem állható helyre. Attól tartanak, hogy egész Albániában felkelés fog a zsarnok hegellett kitörni, ezért Bitolje és Monasztirból csapatokat várnak. A felkelők közöl csak három esett el. Oroszország. Miklós császár végóráiról a N.Pr Zlg. még egy a cs. udvarhoz közel álló magas rangú férfiú leveléből hoz közléseket. Az irat, francziául szerkesztve, kelt Sz Pétervárott mart. 4-én s abban a többek közt ez áll : Még csak febr. 18-kán 3 órakor reggel monda a császárnak első orvosa dr. Maudt, hogy a legnagyobb életveszélyben forog; a császár tüstént gyóntatóatyjáért küldött s teljes lelki éberséggel teljesité kötelességeit mint keresztény cs. családja jelenlétében, mely ezen egész fájdalmas éjszakán a palotában volt összegyűlve. Hangosan és érthetően ismétlé a gyónási imákat, az utolsó szentség vétele után könnyebben érze magát és örömteljesbnek látszott. „Most remélem“, mondám „befogad Isten karjaiba !“ Erre búcsút vett gyermekei és unokáitól, mindegyiket külön megáldás nem feledkezett meg a távollevőkről sem. A császárnőt, ki nem hagyá el ágyát, kéré, hogy ne sírjon annyit s a család jövőjéért kímélje magát. Aztán ama hű szolgáknak, kiket barátokul tekintett, Croff grófnak, Adlerberg grófnak és Dolgorubingnek istenhozzádot mondott, komornikjait, szolgáit és a palotaörség öreg gránátosait hivalá magához s mindegyikhez néhány szót intézett. Midőn aztán Rohrbeck asszonyt, a czárné első komornáját észreveve, igy szólt hozzá: „úgy hiszem, még nem köszöntem meg önnek eléggé azon gondoskodást, melyet ön a czárnének utolsó betegségében tanúsított. Maradjon ön iránt a jövőben is az, mi életemben volt s köszöntse ön kedves Peterhofomat, ha vele először kimenend.“ Midőn aztán közel halálát maga táviratoztatá Moszkva és Varsóba, meghatározó temetésének szertartását. Azalatt jelentek neki, hogy Menzikoff hg fia megérkezett az ifjú négek leveleivel Szebasztopolból. De ő nem akart azokról tudomást venni. „Ez ismét visszavezetne az életbe!“ mondat. Így múltak el az első reggeli órák látható fájdalom nélkül; a császár teljes öntudattal s egész lelkierővel bírt 11 órakor megnehezült lélekfelvétele. Megszűnt beszélni, mig minden templomban a hívek, felgyógyulásáért könyörögve, zokogtak. Déltáján még egyszer viszszanyeré szavát, hogy még szívélyes búcsút mondjon egy hű és megpróbált baráthoz s fiát megbízhassa, a szebasztopoli vitéz őrségnek az ő nevében köszönetet mondani. Odessai tudósítások szerint a két nlig Mihály és Miklós már uton vannak Krisniából sz. Pétervárra TUDOMÁNYOS IRODALOM Jelesb íróink csarnoka. XLII. „De kisded előttem a kevély uraság, Kinek dicsősége a lusta puhaság, Ki alszik henyélve szerencse keblében, Mint hasztalan here méhek közepében. — Becsület abban áll, közjónak szolgáljunk, Magunknak,másoknak hasznára dolgozzunk.“ (B. Orczy L., 1756-ban.) Azon, fájdalom, csekély számuak közöttünk, kik múlt századbeli irodalmunkban jártasabbak , talán csodálkozni fognak — s ha mi e czikkekben csak némileg is korrendi sorozatot tartanánk, méltán is csodálkozhatnának — a felett, hogy miután már áldozánk többek emlékezetének, kik a XVIII-dik század második felében a magyar irodalmat és szellemi életet dermedtségéből fölrázták, miután már szólottunk e rovatban Báróczy-, Barcsay-, Ányos- és másokról, kik a nemzet középületét oly szép sikerrel villanyozták, még mindig nem róttuk le tartozó méltánylásunk adóját azon két hazafi irányában, kik ez újjászületési mozgalom fő indítói, vezérei és terjesztői valának. Felesleges megemlítenünk, hogy e két hazafi nem más, mint Bessenyei György és báró Orczy Lőrinci. Ami az előbbit illeti, erre nézve Toldy F. szavai fájdalmas igazságot tartalmaznak, hogy tudniillik Bessenyei György élet- és jellemrajza mindaddig a jámbor óhajtások közé fog tartozni, míg ennek öszves kiadatlan munkái, sok évi munkás szellemi életének tanulságos nyilatkozványai világot nem látandnak; s e nagy, de nagyságának mai napig is csak kisebb oldaláról ismert szellemnek emlékezetét hozzá méltólag „Jeles íróink csarnokában senki más nem eleveníthetné fel, mint maga Tody Ferencz, ki a csodás munkásságu férfi kiadatlan munkáinak legnagyobb részét kéziratilag bírja. Báró Orczy Lörincz emlékének is, ki úgy Bessenyei, mint a Bessenyei köré gyülekezett irodalmi férfiak összetartó, bátorító lelke volt, Orczy emlékének is bizonyára ismét csak az említettük nagyérdemű irodalombúvár szentelhetné a legméltóbb sorokat,és midőn e tisztet jelen sorok írója vállalja magára, annak csak úgy gondol legjobban megfelelhetni, ha azon nyomokat követi, melyek a magyar irodalom történeteinek úttörője által jelölvék ki. Megható látvány, midőn a magasrangú egy magaslelelkü hazafi, ki honának s királyának mind a háború mind a béke piaczán szolgálva, érdemeiért mind a katonai, mind a polgári kitüntetések főpolczára emelkedett; oly hazafi, kire a nemzet előkelői büszkén mutatnak mint kitűnő testvérekre, kit saját jobbágyai áldva áldanak mint jóltevő apjokat, megható — mondjuk — midőn ily férfi, a munkás jótékonyságában oly gazdagon részesített köz és házi élet gyakorlati körein túl egy magasb körben is fellép s csatlakozik a fiatal irodalmi bajnokokkal, kik a nemzet egén uj kor hajnalát valának felderitendők, velök együtt halad a szép, de nehéz pályán, a csüggedöket vigasztalja, a békétlenkedőket engeszteli, a szerényeket bátorítja, s mindnyájok erejét a nemzeti érzés fölébresztésére s táplálására ösztönzi. „Egyik elseje volt ő“ — mondja Tody — „azon magas állású hazafiaknak, kik a külföldieskedés maszlagát maguktól elutasítva, a nemzeti érzést írással, szóval, példával és áldozattal költötték és táplálták.“ Másutt pedig : „Ő egyike azon kevés, buzgó és messzelátó hazafiaknak, kik a múlt időszak eltompultságát fájdalmasan érezvén, a nemzeti nyelv szeretetét és mivelése haderejét, bár magán körökben csak, már akkor hirdetni, írókat pártolni, munkákat nyomatni kezdtek; s midőn Bessenyei és társai ifjú erővel és tűzzel alkotó munkásságban léptek fel, Orczy, ki születése, hadi és polgári magas állása, tiszteletes kora és egyéni becse fényében egyik legtekintélyesebb fia volt a hazának, atyai, sőt baráti nyájassággal vegyült közéjök, s a lelketlenség, fanyarság és gáncsoskodással küzdőkben szerető gondossággal tartotta a lelket.“ Ki tudja, hányan azok közöl, kik Orczy buzdításai következtében ragadtak tollat és írtak, el nem lankadtak s el nem némultak volna a tarnaörsi bölcsész, a „boldog agg“ bátoritgatásai nélkül. De Orczy maga is irt, s vannak költeményei már azon időből, mikor későbbi pályatársai még gyermekek valának. Magánéletét—tiszai elvonultságában — nem is szentelé egyébnek mint gyermekei nevelésének, jobbágyai jólléte előmozdításának és a költészetnek. Hogy ő volt első, ki a négysoros alexandrint kétsorosra szállítta, csak verstani újításra vonatkozó érdem ugyan, de mégis, mint választékosi ízlés bizonysága, s tárgylagosan is, mint adat versírásunk történeteihez, figyelemreméltó. Költészete különben a „bene vixit qui bene latuit“ elvnek minden oldalróli fejtegetéseiben határozódik, s bármi hiven tükrözteti is vissza saját szép és hódolatra gerjesztő egyéniségét , tulajdonképen költői elemekben szegény. Versei csak rímekbe foglalt elmélkedések és tanítások, melyeket magának, másoknak osztogat; s valóban költői szépséggel tán csak a bugaczi csárdához irt sorai bírnak, melyeket — kétségkívül a bennök rejlő aesthetikai becsnél fogva — Kazinczy Ferencz méltóknak tartott az átdolgozásra s ezen átdolgozás különben csak a kalidom és irály módosítására vonatkozott). A költőiség pótszeréül tűnnek elő Orczynál először is azon, a szó teljes értelmében emberséges érzület, melynél fogva maga javát csak úgy áhitja mint másokét, maga elégültségében csak úgy örvend mint másokéban, — továbbá rendületlen hazafisága, mlynél fogva magát csak magyarnak tudja érezni, végre azon, oly szerkivül ritka, öszhangzatos és határozottan körvonalazott egyéniség, melyet csak magokkal teljesen biró lelkek, s csak mélyebb érzelmek és gondolatok alapján képesek iásokból kifejteni, s mely, habár önleges uton is, t. i. az egyéni boldogság ösztönéből kiindulva , mégis a miveltség, s ezzel együtt az erkölcsiség öntudatos világába emelkedik. E fokon ered a magábavonulás, az önérzet, a valódi megelégedés, megnyugvás azon állapota, melyből a lelket semmiféle csábok többé, akár egyik, akár másik oldal felé nem tántoríthatják; azon lelki mérséklet, mely épen az által az, hogy megtalálta egyetlen súlypontját, melyben föllelvén az egyéni élet czélját, tétova és ingadozás nélkül megáll. Verseiben olvashatók ez állapotra nézve a következő jellemzetes szavak : „Gyors elme küszködik, gyenge csak botorkál, Gyáva álmélkodik, a furcsa sétikál, Oslóba kínlódik, vakmerő nem hátrál, Nagy elme bizonyost választ,s abban megáll.“ Ő is, mint Barcsay, dús palotákban s az úri társaságok korhadt czifraságában tanulta becsülni a csendes mezei életet: nyugodt elvonultsága biztos révéből nézte a világi hiúságok tengerének háborgását, — de nem hidegen és közönynyel, mint a római, ki a tengerpartról gyönyörködött embertársai hajótörésében, hanem érző kebellel, mely mások boldogságát is saját boldogsága szükséges alkatrészének tekinti, s mely ennélfogva föfeladatul tűzi felebarátjai szenvedéseinek enyhítését, jóllétük előmozdítását, munkáik jutalmazását s érdemeik, erényeik elismerését, tisztelését. S S itt ismét azon szép vonás ötlik fel jellemében, hogy a mily készen, gyorsan ismeré fel és magasztalta másban az érdemet, szint oly nehéz volt önmaga méltánylásában s szigorú öntettei bírálatában. Szerénységét költői munkálkodása is mutatja : versei húsz évnél tovább rejtve valának, s gyüjteményök is névtelenül jelent meg. Orczynak „magyar nyelv és irodalom kézikönyve“ első kötetében közölt versei különben, melyekre olvasóinkat utaljuk, szép lelkét sokkal jellemzőbb világításban tüntetik elő, mint bármiféle magyarázatok és fejtegetések. Azon, közel száz esztendős sorokat olvasva, élénk képet alkothatunk magunknak a kitűnő hazafiról, kinek bölcs életét oly találva jellemzi barátja, midőn a Tisza partján hona és felei javáért munkáló, elnélő Orczyt a „boldog agg“nak nevezi. Vajha ily „boldog agg“-síg jutna osztályrészül névörököseinek is és mindenkinek, ki oly önzetlenül és tevékenyen fárad a honi jóllét, és pedig szintúgy a szellemi mint az anyagi jóllét terjesztése körül, mikep azz Orczy Lörincz lettel Sl.nyikrkény 13,2(922). Fáy András. A legegyszerűbb, természet- és tapasztalathabb, s gyakorlatibb nevelési rendszer. Különösebben szülök számára megkiséré Fáy András. Pesten. Nyomatott Beimel J. ás Kozma Vazulnál. 1855. Kis 8-rét, 48 r. ff