Pesti Napló, 1855. április (6. évfolyam, 1518-1541. szám)

1855-04-29 / 1541. szám

licziába. Coronini gróf tábornoknak is szándéka rövid idő múlva Bukarestből a Dunafejedelemségekben felállított hadsereg megtekintésére menni. — Az ausztriai cs. kir. hadseregben jelenleg 6 ezred van, melyek nevöket örök időkre megtartják, t. i. a Sándor orosz császár gyalogsági ezred, a Fridrik Vilmos porosz kir. huszárezred, a Károly Föherczeg-gyalogs. ezred, az Eugen savoyai hg dragonyos ezrede, a Schwarzenberg Károly hg dzsidás ezrede, s végre a Károly Föherczeg dzsidás ezrede. — Az északi vaspályán tegnap néhány száz földmunkás, kőmives és szekerést vitetett Csehországból Győrbe, munkát vállalandók az Uj-Szőnyig vivő vasútépítésénél. A Nyugat fővárosiból hozzánk ma érkezett levelek— mond a ,D o n a ud — azon benyomást rajzolják, melyet a conferentiák eredménytelenségéről hír az ottani politikai körökben előidézett. — Páris és Londonban e hírre néhány nap óta már tökéletesen el voltak készülve. Mindamellett annak tényleges valósulása igen leverőleg hatott. A páriss körökben ehez még azon kiábrándulás is járult, miszerint a szebasztopoli utolsó tudósítások eldöntő csapást a legközelebbi napokra sem tesznek kilátásba. Londonban ellenben már kedvetlenül tekintik a Palmerston kabinetet, melynek cselekvő erejéhez oly nagy reményeket csatoltak. • Most két személyiség van, kiktől a Lajos situatióbeli kiszabadulást várják :t. i. Napoleon császártól, kinek Krimába utazása — és pedig ssécsen át — legközelebb bekövetkezni fog, és lord John flusse 1- tól, ki a parliamentben a diplomatiai krízis jelen állásáról felvilágosítást adand. — Az egész situatio súlypontja — ezt a nyugati-hatalmi körökben kiki elismeri— most Ausztria elhatározásán nyugszik. Aggodalommal néznek ezen elhatározások elé és bármi áldozattól sem fognak visszaijedni, hogy azok oly hamar , mint csak lehet, megérésre jussanak. " ’ ■ KÜLFÖLD. Francziaország. Páris, apr. 24. A „Moniteur“ hivatalos része egy császári rendeletet közöl, melynek következtében rendeltetik, hogy a meghatározott Ducas miniszter temetése államköltségek történjék. A „Moniteur“ nem hivatalos része Manchester, Edinburg, Glasgow városok, s Salford és Portsmouth mezővárosoknak a császárhoz intézett feliratait közi; további intézkedéseket közöl Du cos holnapi temetésére nézve. A hulla Bordeauxba vitetik. — Az „A. Alig. Z.“ egyik párisi levelezője írja : A császár Londonban a harczias pártot ismét lábra állította, és a háborút óriási erővel szándékoznak tovább folytatni. Hogy lord Palmerston mondásával éljünk, azoknak, kik a békéről álmodtak, utolsó reményük is megsemmittetett. — Most szabadjon egy kis salom anekdotát is elbeszélni. Egy magas hivatalnok, a törvényhozó-test tagja, ki egy St. Germain külvárosi családhoz tartozik , egyszersmind a napoleonismusnak lelkéből hódol, arra adta magát, hogy zeneszerző legyen, s egy kis dalművet irt. Ez ugyan az ő magánügye, de azt előadatni is szerette volna. A vasárnapi zeneszerző, a mű kidicsért szépségeinek daczára mindenünnen elutasíttatott, még az „Opéra comique“ is azt hive, hogy a benne levő comicumot nem használhatja. A vigasztalhatlan, félreismert maestro tehát Morny grófhoz fordult, ki szép zenészeti estélyeket ad, hol tehát a vendégeknek hallaniok is kell. A törvényhozótest elnökének nem igen tetszett, hogy az elutasított mestermű salonjában adassék elé, azonban egyik tagját nem akarta elutasítni, mert hisz egyik kéz a másikat mossa. Megegyezett az opera előadatásában. Emberünk egész elragadtatással jő egy este egy régi sztlü salonba. „Mi későn jő ön, kedves ... (herczeg, marquis, gróf, ha mint tetszik) mondá a házi nő. „Ah , felelt a kérdezett, nagyságos asszonyom , sokáig voltam Mornynál. Mit gondol ön? Némelykor ezekkel az emberekkel egy kézre kell dolgozni. Mentségemre ok, hogy operám előadása forog kérdésben.“ Alig végzé be a történetet, midőn egy hang így szól: „Morny gróf tudni fogja, hogy ön mikép hálálja meg jóságát.“ Fia h a u t vala, ki így szólt. A villám nem sújthatta volna le inkább a szegény embert, alig tudott mentségéül néhány szót hebegni, s azt gondolá, hogy legjobban teszi, ha maga közli először Morny gróffal a történteket. Morny gróf a levelet a lovagias szokás szerint non avenueként vette, nem is érté, mit foglalt magában, minthogy Frahaut vele mit sem közölt, s az opera első előadására a meghívást kiosztá. A sajnálandónak kevés öröme telik benne, s már borzad a bókoktól, melyekkel el fogják halmozni. Belgium, Brüssel, ápr. 24. Oroszország nem hagyott föl azon tervével, hogy Belgiumban hírlapi közlönyöket nyerjen magának. Miután a „Journal du Nord“ kezdetben megbukott, máskép és már létező lappal tesznek kísérletet. E végre alkuba ereszkedtek az„Etoire B e I g e“-el egy kis, HOO előfizetővel bíró lappal. A lapnak szabadelvű színezete van, azonban franczia- és bonapartista-ellenes irányát fel akarják használni orosz érdekben. Háfaá „Etoile“ czédött megnagyobbítása, mely roppant olcsó árát (6 frank) megtartaná, nagy áldozatba kerülne, akkor az „Observateur“-t szándékoznak megkeríteni, melynek a fenforgó külügyön kívül, minden kérdésben szabad kezet engednének. Egyik vagy másik megnyert közlöny magatartása, valamint az okmányok, sürgönyök stb. általok leendő közlése nem sokára megmutatja, várjon az alkudozások valamelyik részen czélra vezettek-e. Olaszország. Alessandriában a népség nagy részvéte mellett könyörgéseket tartottak, hogy az ég áldását esedezzék a keletre menő csapatokra. A piemonti kormány hír szerint a Genuában levő nápolyi consultól elvette az exequatur, minthogy Nápolyba utazó piemontiaktól gyakorta megtagadta útleveleik látomázását. Nagybritannia, London, april 24. A felsőház tegnap, miután a szárd szerződés vitály nélkül ment át a bizottmányi ülésen, elnapolta magát. Az ülés alig 20 perczig tartott. Az alsóház ápril 23-ki ülésében Mr. Burrow és mint Cavan (Izland) részéről választott követ a parliamenti eskütt letette. Néhány — a testőri egyenruha, smyrnai kóroda s egyéb részletek iránt tett kérdések és felvilágosítások után Mr. Bright kérdi: váljon a londoni city képviselője elutazott-e már Bécsből, vajjon a bécsi értekezleteket a kormány befejezetteknek tekinti-e, s ha igen, tűzhet e ki a miniszterelnök napot, melyen majd a háznak részletes jelentésben vagy okmányos közlemények útján tudtára adhassa a szövetségesek ajánlatait Oroszország ellenjavaslatai közt létező különbséget, hogy eszerint a parliament s az ország a háború továbbfolyása esetében érthesse, mi legyen ennek valóságos czélja? Lord Palmerston: A tiszteletreméltó tag kérdésének tárgya sokkal nagyobb és mélyebb fontosságú, semhogy a felvilágosítás iránti kívánatnak még e pillanatban is kitérhessek. Mit fog ő felsége kormánya czélszerűbbnek tartani, tüzetes jelentést-e vagy az okmányok előterjesztését, erről még most nem szólhatok. A ház jól tudja, hogy Anglia s Francziaország Ausztriával egyetértőleg elhatározták, miként a Dardanellák és a Bosporus fölötti 1840 és 1841-iki szerződésekre vonatkozó 3-ik pontnak kellő kifejlesztése, egyebek közt az orosz túlsúlynak a Feketetengeren leendő megszűnését vonja maga után. Ez volt az Anglia és Francziaország által felállított elv, melyhez Ausztria is csatlakozott s melyet in abstracto az orosz meghatalmazottak is elfogadtak.A múlt csütörtöki értekezletben,melyen az angol, franczia, ausztriai, orosz és török meghatalmazottak jelen valának, az angol, franczia, ausztriai és török meghatalmazottak az orosznak azt indítványozák, hogy az orosz túlsúlynak a Feketetengeren megszüntetésére — mely elvet Oroszország elismert és elfogadott — ezen elv gyakorlati kivitelére, mondom, azt indítványozák, hogy vagy a Feketetengeren levő orosz hadihajók száma szerződésileg csökkentessék vagy pedig a Feketetenger egészen semleges térnek nyilvánitassék s onnan valamennyi állam , valamennyi hadihajója zárassák ki, úgy, hogy az jövőre csak kereskedelmi tenger legyen. Az orosz meghatalmazott 48 órai meggondolás időt kért; e határidő múlt szombaton letelt s e napon ismét értekezleti ülés tartatott, melyen az orosz meghatalmazott a többi 4 meghatalmazott által egyhangúlag és sürgetőleg tett alternatívák mindkettejét feltétlenül visszautasító. Erre az értekezlet bizonytalan időre (sine die) elnapoltatott s nemes barátomnak a londoni City képviselőjének, úgyszinte Drouin de Lhuys franczia miniszternek, úgy hiszem, e mai nap kellett Bécsből elutazni. — Sir H. Wiloughby kérdi, tett-e Oroszország ellenjavaslatokat. — Lord Palmerston: Mondhatom, hogy Oroszország semmi ellenjavaslatokat nem tett. — Mr Hildyard jelenti, hogy a budget bizottmányban ama módosítványnyal lépend fel, miszerint a 100 és 150 font sterlingre terjedő jövedelem , sterlingjétől 2 penny helyett 1V2 pennyvel adóztassák meg. Mr. John Mc Gregor bejelenti indítványát, mely szerint a 16 milliónyi kölcsön 20 millióra emeltessék, ezen összeg 50 év alatt meghatározható részletfizetések útján hajtassák be, a tea, czukor és kávévámokban pedig mi változás se történjék. — A budgetbizottmány jelentése kerülvén napirendre, mr. G 0 u b u r n szól első. A kölcsön feltételeit általában ugyan nem, de rászalja ama tervet, hogy a kölcsön a béke megkötése után évenkénti 1 millióval fizettessék vissza. Ez elvileg igazságtalan. A jövő nemzedékre ez által igen súlyos törlesztési teher rovatik. Ha pedig a béke megköttetik, a parlament e nyilatkozat által magát kötve alig érzendi. Szóló véleménye szerint a kincstárkanczellár bölcsebben teendett, ha a tettleg beválthatlan három százalékos consulok helyett az 1874 után beváltható új háromszázalékos évi járandóságokat vette volna alapul. Mr. Thom Baring nem leplezheti el az igen tisztelt gentlemannek e kifogása fölötti csodálkozását. Részéről, előtte mi sem lehet világosabb, mint azon elv, hogy az ország békeidején fizesse vissza a háború idejében vett kölcsönt. A kincstárkancellár terve ép oly igazságos mint czélszerű. Meghatározható részletfizetések által a kölcsön igen drágává fogott volna válni, mig másrészt bizonyos, hogy Anglia kis tőkepénzesei a francziák példáját nem követték volna s a kölcsönt nyílt aláírás utján nem fedezendők, kiváltkép a csekély 30 százalékos ár mellett. — Mr. Gladstone mindenben tökéletesen egyetért Baring úrral, csupán az a kérdés, váljon jogszerű-e, egy jövő parliamentre a visszafizetés módját kényszeríteni. Lehet, hogy a jövő parliamentek nem engedik magukat ezáltal megkötni, a közvéleményt azonban ily könnyelmű visszafizetési ígéretek mindenesetre ama hiedelemre viszik, hogy egy kölcsön mindössze is csekélység. — E záradékot mr. Cardwell is mákonynak tartja a közönségre nézve, melylyel elhitetik, hogy a tőke vissza fog fizettetni, holott erre nézve semmi valóságos intézkedés nem létezik. Ő is jobbnak tartotta volna az 1874 után beváltható évi járandóságokat. A kincstár-kanczellár néhány szava után a jelentés elfogadtatik s a budget alapjául szolgáló egyes határozványok vitály alá kerülvén egytől egyig elfogadtatnak, annyira, hogy az ezekre alapított javaslatok mintegy az első felolvasáson keresztülmenteknek tekintendők. — Ezután a ház a lap-bélyeg-bill iránt alakul bizottmánynyá, melyben mr. Collier indítványozza , hogy minden hírlap a postán félpenny vitelbérért legyen szétküldhet. — Mr. Cowan pártolja az indítványt, Lord Stanley azt tartja, hogy e kérdés a postát s nem a parliamentet illeti. A posta a hírlapi szétküldésen nem akar nyerekedni, de másrészt a laptulajdonosok sem kívánhatják e szolgálatot az ország költségén. A kincstárkancellár a módosítvány ellen kénytelen nyilatkozni, miután senki sem kezeskedhetik, hogy a félpenny vitelbér a postát s nem kárositandja. Mr M. Milnes a módositványt hevesen pártolja. A posta nem magán nyerészkedési intézet, hanem állam-intézmény s az államnak kötelességében áll a politikai és egyéb ismeretek terjesztését könnyíteni. Mr Gradstone ugyanazon okoknál fogva, melyeknél J. Stanley és a kincstárkanczellár, ellenzi a módositványt, mig Mr. Gibson azon okból nem pártolhatja azt, mertcsupán hírlapokra terjed ki s nem egyéb nyomtatványokra is. — Erre a módositvány visszavonatik. A szebasztopoli vizsgálóbizottmány fölötti vitály folytatásakor mr. Roebuck a bizottmány nevében kijelenti, hogy működésétől több előnyös eredményt vár, ha tagjainak száma változatlan marad. Ennélfogva a miniszterelnökkel egyetértőleg indítványozza, hogy mr. Ball helyébe más ne választassák, mert a választás fölötti vita Jól van, jól! folytatá a vén kuruzsló: tudom, hogy te erre egész históriát gondoltál ki.... Nem is rész volna az----Furfangos egy leány vagy te, arról semmi kétség.... De én azt mondom neked, hogy nem ér semmit, az első jöttmentre bízni a dolog végrehajtását. * — És miért nem ? — Mert a te orvosod nem fog éj közepén a te legelső jöttmentedért fölkelni. — De ő nagylelkű és jószivű. — Veszélyes, és tudja, hogy ellenségei vannak. Asztrea lehajtá fejét, és gondolkodott — Keressünk hát módot, mondá végtére. — Nem mást, viszonzá Touris János, az első mód jó.... Csak az a fő, hogy találjunk valami ficzkót, kit az orvos ismer.... így aztán, ha valaki majd elmegy Sulpice orvoshoz s azt mondja neki: „ez a bizonyos már nem bírja magát, a szegény ördög csak önben helyezi minden reményét“, akkor Sulpice orvos, aki nagylelkű és jószivü (mint te magad mondod), rögtön kiugrik ágyából s úgy siet , mint csak bir. — Hát oly nehéz volna-e találni embert, kit ez a Sulpice ismerjen ? vágott közbe Asztrea. — És a ki kész legyen megtenni, amit mi akarunk, téve hozzá Bistouri apó, ez bizony elég nehéz.... Hálistennek az én embereim közt vannak derék fiuk, de az orvos nem ismeri őket___ Már több szegény embert is kinyomoztam, a kiknek ő orvosuk; ezek pedig sokan vannak, de mind oly ficzkók, kik őt az egekig magasztalják s ugyancsak megadnák annak, ki neki csak egy hajaszálát is merné bántani.. .. Hej, ha Nieul barátunk megvolna! — Nieul? az egykori várbeli cseléd? kérdé a marquisne. — Az !... Nieul, ki egykor oly vidám pecsenyeforgató volt, most pedig komoly ember lett___Gondold csak, találkoztam Rio asszonynyal s a pletyka Lapierre urammal----Nieul pajtás épen oly ember, a minőre szükségünk volna.... Ha saját kezünkkel gyúrtuk volna őt, mégsem lehetne jobb!... Sulpice tízszer gyógyította őt Isten nevében, midőn Nieul az én harmadik udvaromban lakott.... Egy estre pedig, midőn az orvos szintén ide szaladt volt, Nieul azt mondá nekem — te érteni fogod ezt, kópé — Nieul azt mondá nekem: „Ez a halálsiettető is a feje lágyára esett, hogy órájával és lánczával járkál ide,... csakhogy én igen gyenge vagyok!“ Mit mondasz ehhez? — Ha Nieul erősebb lett volna, mond Asztrea, úgy most Sulpice nem háborgatna bennünket. — Az bizonyos ... mert Nieulben semmi érzelgőség sincs----Midőn ellenvetem neki, hogy az orvos a legjóltevőbb ember az egész világon, akkor csak azt felelte : „Az óráért s a lánczért bizonyosan kapnék száz tallért.“ Te nevetsz, kópé,... mi ? ... Asztrea rögtön fölrezzent. Csakugyan fojtott nevetést lehet hallani, de a nevető nem volt Asztrea. Az öreg Touril szájtátva meredt reá. — Hallottad ? mormogó. — Hogyne, válaszolt a marquisne, a nevetés innen jött. Ezzel a jobbik ajtó felé mutatott. — Csalódd, mond az öreg, ki legkevésbbé sem iparkodott nyugtalanságát eltitkolni: itt egészen teletömött s jól bezárt raktár van.... — Hát itt ? kérdé a marquisne, a szoba baloldalára mutatva. — Itt nagy fal van, mely a ház határa. Szünet állott be, miközben mind a ketten füleltek, de többé semmi nesz sem hallatszott. — Néha, kezdő az öreg, ha az ember beszél holmi... nagyon csiklandós dolgokról, hallani gondol___ — Én csak akkor gondolok valamit hallani, ha valóban hallom is, mond Asztrea. . Ekkor meghajolt, annyira, hogy gyönyörű feje egészen hozzá ért a vén gazember piszkos és ránczos arczához, s ekként folytatá: — Ideje várnunk. . . . Csak azt mondd meg, hol lehetne Nieult föltalálni ? Touril János nagyot sóhajtott. — Meghalt! mond Asztrea. — Ránk nézve csak annyi, mintha meghalt volna: ő Brestben van! — Gályárab ? Tíz évre van elitélve. Most újra nevetés hallatszott, egyszersmind világosan lehet hallani háromszoros kopogtatást az ajtón. Az öreg s a marquisnö ijedten néztek egymásra. — Ne nyisson ki! mond Asztrea. — Ki az ördög jöhet ide ily órában ? gondolá Touril János fenszóval. Most erősebb jön a kopogás. — Jó az ajtó ? kérdé a marquisnö. — Nálam csak egy jó ajtó van, felelt (híven az igazsághoz) az öreg, az pedig a pénztár ajtaja. — Van-e más kijárás, amerre elmehetnék ? kérdé ismét Asztrea. — Nincs, ha csak az ablakon nem. . . . A marquisnö, egészen sáppadtan, egyetlen ugrással az ablaknál termett. Ekkor harmadszor is kopogtak, most már nem kézzel, de lábbal. A korhadt ajtó engedett s inogva felnyílt. — Oltsa el a gyertyát! parancsolá Asztrea, gyorsan leeresztvén fátyolát. Az öreg Touril nem fogadott szót. Egészen fölegyenesedék, midőn meglátta küszöbén a rongyos kabátba öltözött férfit, vállán a fűzfaputtonnal. — Nieul! hebegé , lehetséges-e! — Jó napot, mester, mond a rongyszedő. Hogy van ? Én is megvagyok, mint látja. . . . Kisanyjok, ne rejtegesse úgy magát. . . . Én megismertem még a Gabrielle-sorban. . . . Mióta kocsira szállott, én mindig nyomában vagyok; én hoztam a bérkocsit is ötven sollért. — Ezt az ördög küldi nekünk, dünnyögé Touril János elámulással. A marquisne föllebbenté fátylát. — Ha tudtam volna, hogy ön az, Nieul barátom, mondá, emelt fővel s elszánt arczkifejezéssel közeledvén, akkor el nem bújtam volna. . . . Bizonyos vagyok benne, hogy mi mind aketten igen jól meg fogjuk egymást érteni. VI. A 23-dik szám. Az új Mathurin-utcza 23-dik számú házának negyedik emeletén két kis szoba volt egymás mellett, melyek mindegyike ugyanazon erkélyre szolgált. Az erkély eredetileg rácsozattal volt két felé választva de minthogy jelenleg a két szoba kivevői barátok valának, kik úgyszólván közös gazdaságban éltek, a rácsozat eltávolíttatott. A szobabérlők egyike Fernand , másika Galleran Robert volt, a szőke és a barna úrBéquet-Fagot vagy Fagot-Béquet asszony fogadójából Maintenonban. Azok után, amiket már tudunk, és a két társ közti leszámolás következtében a rácsozatot bátran helyre lehetett volna ismét állítani. Az őszi est nedves hidege daczára, Galleran Robert az erkélyen szívta török pipáját. Az erkélynek Fernandot illető része üres maradt. Fernand szobájának minden redőnyei szintén le voltak zárva. Robert volt az, kit Sulpice alulról, a kocsi ablakából észrevett volt, midőn Roblotval a 23-dik számú házzal szemközt megállapodott. Az éj sötét vola, de az orvosnak nem volt szüksége látni. Eszébe jutottak azon szavak, melyeket Loiseau mondott neki, az egykori kocsis, most pedig a nyugati vaspályánál alkalmazva. Sulpice egy darab papírt morzsolgatott kezében, mely csak e három sort foglaló magában : „Sulpice orvos, ki mindent tud, várjon tudja-e, minek megy neje ma esti nyolcz órakor Galleran Roberthez, az uj Mathurín-utczában, a 23-dik szám alatt ?“ Az irat névtelen volt. A fiatal nő, ki a Roblot által kimondott Solangenévre oly hevesen fölrezzent, besietett a 23-dik számú ház tornáczába s gyorsan haladt föl a lépcsőzeten. Az első emelet egyik ablakából, mely az utczára nyílt, még egyszer meg akará nézni a kocsit, melyre ráismerni gondolt s melynek látására veritékcsöppek gyöngyöztek halántékán; hanem ekkor a kocsi már sebes koczogással a Chaussée d’ Antin utczának tartott. Az iQu nő reszketve s nagyon megindulva az ablakhoz támaszkodok. Perczig habozni látszott, de aztán csakhamar folytatá útját, mondván: — Sulpice bízik bennem! Szilárd léptekkel haladt fel a lépcsőzeten. (Folytatjuk.) tályok a vizsgálatnak csak pártszinezetet adhatnának. — Mr. Bentinck, Mr. Disraelli és más conservativek sürgetésére azonban a tagok száma mégis kiegészíttetik Gladstone Holla kapitány által s az ülés kevéssel éjféli 1 óra előtt eloszlik. Dánia, Koppenhága, april 23. Gothenburgból ma érkezett tudósítások jelentik, hogy már két franczia hadihajó Vinga Sund közelében elvonult, s Északkelet felé vitorlázott, hogy, mint gyanítják, a Belten átmenvén, a már Kidben levő 18 angol hadi gőzfregatthoz csatlakozzék. Jól értesült forrásból közlik, hogy az összes hajóhad vagy Kielben, vagy a Kjege-öbölben várja be az úszóütegek és ágyúnaszádok megérkezését. Hadi mozgalmak. Délkeleti csatatér. Szebasztopol ostroma f. hó 19-étől 22-éig semmi kitűnőbb eseményt nem mutathat fel, így jelenti ezt egy ápril 22-ei sürgöny, ellenben egy másnemű esemény gyakorló nagy befolyását a szövetségesek táborára. Sürgönyök érkeztek t. i. a császárnak a csatatérre érkezendését meglehetős bizonyossággal jelentők. E tudósítás leirhatlan örömet gerjesztett, s szinte hallani lehete, mint terjedt az el sátorról sátorra, mert csakhamar majd itt majd ott lehete e felkiáltást hallani : „Vive l’Empereur.” Már maga e hit villanyszerü hatással lévén a hónuktól oly messze s oly sokáig a viszontagságok minden nemeit kiállott csapatokra, képzelhető azon lelkesedés, melyet a franczia császárnak a Moniteur által is ma már jelentett személyes megjelenendése tettleg előidézni fog. A csapatok, melyek ily hő ragaszkodást tanúsítnak, bizonyosan semmitől vissza nem ijedendnek, hogy császárjuk tábori látogatásának tiszteletét számára törendő diadalúttal az ellenség várába viszonozzák. 16—ki levelek szerint mindig nagyobbszerű pusztítások mutatkoztak az oroszok művein. Azon rész, mely a löréses falba töretett, a zuávok „Napóleon kapu“-jának nevezték el, s ők égnek a nyugtalan vágytól, azon át a „vezeklés városába,“ mint ők Szebasztopolt nevezik, bejuthatni. Hogy végre is rohamra kerülendő dolog, ebben többé senki sem kételkedik, azonban ép oly bizonyosnak tartják, hogy ez csak részleges leendő csupán azon erőművek ellen fog irányoztatni, melyek a kikötőt fedezik. A törökök most ezen közlések szerint hasonlíthatlanul jobb bánásmódban részesüttetnek, mint a múlt évben. Ők nem a tábor páriái többé, hanem egyenjogú bajtársak. Főleg igen benső viszonyban állnak hozzájuk azuáv vadászok, s a török tábornokok, kik a franczia táborban megjelennek, hízelgő felkiáltásokkal üdvözöltetnek. A különben oly komoly törökök ily baráti bánásmód folytán mindinkább fölmelegszenek, s észrevévék, mikép ők e szóval : graur, csak már az angolokat illetik, kik mindig csak oly szárazak és hidegek, mint az ő vitéz főparancsnokuk. Konstantinápolyban 16-an a Szebasztopol előtti harczokról 13-diki tudósításokkal bírtak. A „Trieszt. org“ ezeket következőleg állítja össze . A tűz hétfőn reggeli 4 és fél órakor kezdetett meg a táborból. Az ellen, úgy látszik, nem várt általános támadtatást, mert a várlövegek nem viszonozták azt közvetlenül. Ezáltal nagy előnyt nyertek a szövetségesek ütegei, melyek a legnagyobb számítással irányoztatának. Az ágyúzás éjjel is szakadatlanul tartott, s a mozsárütegek megállapodás nélkül szóják bombáikat a városra. Hasonlókép múlt el a következő nap, míg az ellenséges golyók nem tevék azon hatást, melyet azoktól vártak. A jobboldalon a Malakofftorony, mely csak gyengén vett részt a harczban, nagyon szenvedett, két hajó oldalvást vetett horgonyt , a védelemnél résztveendők, azonban két franczia üteg által lődöztetve, kénytelenek voltak visszavonulni. Középen az árboczbástya több lövegei leszereltettek. 9-kén este csak keveset tüzelt már. Az erőmű a központi bástyafoknál tökéletesen szét volt rombolva. Baloldalon főleg a veszteglő bástyafokot viselte meg a tengerész-ütegek tüze. A trésekkel ellátott fal, mely azt a központi bástyafokkal egyesíti, rést tüntetett fel. A veszteségeket franczia részről jelentékteleneknek mondák. 9-kén a tengerész ütegeknél 5 halottat és 22 sebesültet számítottak , ezek közt 13 tisztet, s 10-kén 41 halottat s mintegy 60 sebesültet.