Pesti Napló, 1855. április (6. évfolyam, 1518-1541. szám)

1855-04-12 / 1526. szám

kül visszavonultak s ágyulövésnyire állnak a török előőrsöktől. Ez állásfoglalás következtében Eupa­­toria már csak központja Omer pasa összes mozdula­tainak; az uj hadállás kiterjedése által minden helyi túltömést s annak lehető veszélyes következéseit ki­kerülheti. Az oroszoknak még nagyobb kerületet kell megszállva tartaniok, mi több csapatot s megfeszítet­­tebb szolgálatot vesz igénybe s a sűrűséget a tömegek felállításában kikerülteti. Előőrsi lánczunk keresztül­­törése ezért semmi ponton sem járand nehézséggel. Iszkender bej már teljesen felüdült; három ujjainak csak hegyeit vágták le a jobb kézen; mutató ujja sér­tetlen maradt s a kardot ismét jól fogja használhatni. A „Mr 1. Zig“-nak Konstantinápolyból mart. 31-éről írják : „Közel a fővároshoz Maszlak falunál a franczia tartalék és piemonti hadtest számára ép most tűznek ki tábort, azt nagyszerűen meg fogják erősíteni s az a szoroson a Bosporusból a Pontusig ép oly tö­s­kéletesen urkodik mint a dardanellai várakon Gallipoli. Ezen fontos katonai rendszabály úgy látszik a magas Porta politikájára nem maradand befolyás nélkül. Sze­­basztopol bevétele mindenesetre nagy erkölcsi hord­erejű lenne a nyugati hatalmakra nézve, de az oro­szok és törökökre nézve politikai és stratégiai tekin­tetből sokkal fontosabb Konstantinápoly és szorosai mint a tauriai tengeri vár. A „Köln. Zig“ konstantinápolyi levelezője állítja, mikép­p látta azon nagy tartaléktábor tervét, melyet a francziák kitűznek. Ez igen hatalmas és megerősített tábor lesz, bizonyos pontokon úrkodva, csekély tá­volságban egymástól s egymás közt összefüggésben állván, mig a Maszlak, Stenna s az édes vizek völgye közti egész téren földművek emelkednek. Ezen tar­taléktábor 40,000 ember számára van szánva, azon­ban úgy látszik legalább 100,000 embert lesz képes fölvenni. Elvág az minden utat és bejáratot, melyek éjszakról a fővárosba vezetnek s az európai Bospo­­rus-erőditvények hátuljában áll.­­Közöljük még a „Times“ ismeretes levelezőjé­nek egy levelét mártius 21-dikéről , mely elké­­sése daczára több figyelemre méltót tartalmaz. — Sir John Bourgogne — így ir — ma Kamieshbe ment, onnan a postagőzössel Angliába menendő. Szemére vetették, hogy ő az ellenséget nem gátolta azon bor­zasztó védművek állításában, melyeken most fejeinket zuzzuk össze, s hogy az első bombázástól (oct. 17.) várta Szebasztopol elestét, mig pedig az teljesen si­kertelen maradt, ámde mind­erről másutt itélenének. L. Raglan a maga részéről megtette azt mit tehetett, a távozó tábornoknak egy napi parancsban legmele­gebb háláját fejezvén eddigi tetteiért. Ha ostrom­munkálatainkat tekintjük , úgy azt látjuk , hogy ütegeink vonalai még mindig ugyanazok, melyek oct. 17-én voltak. Azóta ugyan parallelánkat felfegy­vereztük, s néhány különálló művet állítottak, de tá­madási vonalunk alakja Jones tick megérkezte óta sem változott lényegesen. — Harmadik parallelánk még mindig felette gyönge. A futóárkok védelme is ek­­korig legkevésbbé sem volt a viszonyokhoz mért. Ma bizonyosan már mit sem árt, ha kimondjuk, hogy a baltámadási vonal futóárkaiban gyakran nem volt több emberünk 900nál, bárha 1500 ember sem leendett sok. Sőt én láttam parallelét, melynek védelme egy tisztre 340 emberrel volt bizva; midőn a vonalat megszállva tartotta, minden 30 lépésre egy ember állt. S ez oly műben történt, mely minden pillanatban ki volt téve a támadásnak. Embereink most 7 éj közt rendesen 3— 4 évet töltenek a táborban. A franczia katonáknak 7 közt 5 éjig van nyugtok. — Menzikoffkg halálát itt álta­lában igaznak tartják. Az oroszok a háborút az ő művé­nek tekinték. Ő volt az, ki Szebasztopol műveit mostani tökélyükre vitte. Még sokkal azelőtt, mielőtt a háború kitört, éjjel nappal dolgoztatott e műveken. Ezek vol­tak legfőbb büszkesége, s mégis, segélyzett szerény­séggel fel szokott kiáltani . Hogyan történik, hogy a czár épen engem szegény öreg­embert küld ide! Hisz én nem vagyok e tiszteletre méltó ! — Az uj vár­sereg parancsnok, legyen bármi a neve, a védelmet elhatározottabb és támadóbb modorban látszik vinni akarni. Mindig azt álliták, mikép egy ostromolt hely védelmének főleg szakadatlan hatályos kirontásokból kell állani. Az új parancsnok is talán ezen nézeten van, s ágyúit némán tartja, míg majd érdemes lesz, a nagy bombázásnál azokat beledörögtetni. De a vesz­teségek, melyeket kirontásainál szenved, csakhamar meg fogja őt győzni, hogy e védrendszer is jelenté­­ken­y árnyoldalakkal bír. Fővárosi és vidéki újdonságok. Budapest, C­s­o­r­b­a János polgármester által D­e­b­­reczenben. Felsége a Császárné szü­lése alkalmából múlt hó 12-én műkedvelők részvétével a városi nagy tanácsteremben hangverseny rendeztetett, mely igen látogatott volt. A teremdiszités s a hangver­seny egyéb költségei a városi pénztár által fedeztetvén a szenvedő emberiség javára rendezett e hangverseny tiszta jövedelme 439 pártot tett, mely összeg zöld csü­törtökön nyilvánosan osztatott ki. Az estély fénypontja egy eszmés és leyális alkalmu vers volt Révész Bálint tanártól. Az osztatlan tetszés, melylyel e sikerült vers fogadtatott, a községtanácsot arra bírta , hogy múlt hó 21-kén tartott ülésében annak kinyomatását rendelje el, melynek egy díszpéldánya, legmélyebb alázattal sz. kir. Debreczen városa nevében Ő Felsége a Császárnénak felterjesztetni határoztatott. — Temesváron Janitsáry Ignácz polgár által a cs. kir. katonai kormányzóságnak, Ő Felsége a Császárné szerencsés szülése alkalmából 200 pert adatott át, mely öszveg az ellenség előtt nyert seb foly­tában rokkanttá vált 20 szűkölködő katonák közt oszta­tott ki egyenkénti 10 pártjával.­­ A Hölgyfutár tegnapelőtt száma mellett je­lent meg a 24 író albumának első lapja, melyen Tompa, Dobsa, Beöthy László és Tóth Endre igen jól ta­lált arczképeivel találkozunk Barabás mesterkezének raj­zolása után. Az albumot hat ily lap s több ívnyi, részint életírást, részint az illető írók egyik sikerültebb művét tartalmazó szöveg képezendi.­­ Willmers úr első hangversenye húsvéthétfőn igen nagy közönség által látogattatott. A hangversenyző ez­úttal is bámulatra ragadó játékának rendkívüli virtuo­zitása s főkép az ujjak gyönyörű trillái által a közön­séget. A magyar változatok sikerültek. A C. moll soro­zatában ismét találkoztunk Volkmann busongó kedé­lyével, azon elegiaszerü jelleggel, mely szerzeményein ömlik el. E sonátát W.­ur roppant művésziességgel ját­szó. Alkalmunk lesz még W­­ur következő hangverse­nyei folytában jeles játéka felöl bővebben is szólani. — A p­e­s­t­i j­ótékony nőegylet szem­­gyógy­intézete javára tegnap déli 12 órakor a Lloyd társulat teremében rendezett hangverseny, sajnálkozással kell jelentenünk, érdekes programmja mellett sem tartozott ez időszak leglátogatottabbjai közé. A közönség falragaszok által eleve és idejében nem ér­­tesittetett e jótékony zenély felől, melyre jótékony szel­leménél fogva a pestbudai közönség bizonyosan megje­lent volna; de magunk is csak egyik laptársunk útján szereztünk magunknak tudomást a felől, holott a czél érdeke igényli róla az értesíttetést. A hangverseny né­hány igen érdekes részszel is bírt. Willmers úr is­mert virtuozitásával játszó szellemdús szerzeményét a „szélarát“ s egy kis művész háromság,a Raczek test­vérek lepték meg összevágó, mesteri, ügyes hegedüjá­­tékukkal a közönséget. Magyar dalt Bogya k. a. és El­­linger ur énekelt; a kisasszony művészi correctséggel s a legnehezebb árnyalatok és czifrák jeles vis­­szadásával Kovács Endre , s E­l­l­i­n­g­e­r ur T­h­e­r­n legújabb szerzeményét. T­h­e­r­n és Kovács Endre urak szerzeményei az egy­szerű magyar dalt a fodrászhoz vitték és ott ezer apró fodrot és schnekerlit süttettek reá; az ének czikornyává válik, elveszvén typusát, hatását. Aztán a gordonka sem lehet az inarticulált hangok szere; nemcsak az iszonyúan nehéz, hanem a szende szép , a lágy játék is beillik a hangversenybe A gordonka inkább ily játékra való, ez­ért Luck tanár ur egyébiránt jeles játéka nem hatott. Bulyovszkyné a. Györffy Gyula szép költeményét szavalta s Kaiser­ Ernstné a. Romeo szép áriáját éneklé. Még Baumgartner Gyulának, a zenede és Ridley Kohn ur derék tanítványának eléggé ügyes he­gedű-játékát kell dicsérettel megemlitenünk. — Pest, ápril 10. Múlt hó utólján látogató meg nagyságos és főtisztelendő Haas Mihály pest-kerületi cs. kir. iskolai tanácsos ur a helybeli gymnasium összes osztályait, részint az ifjúságnak erkölcs- és tudományok­ban f elemenetéről magának biztos tudomást szerzendő, részint azt hivatásának rögösebb pályáján minden szép­ és jóra alkalmilag buzdítandó. A kitűzött órákban elő­adott tantárgyakból nehány növendéket kikérdezvén, tettleg meggyőződött arról, hogy sem a tanárok sem a tanonczők részéről sem mulasztatik el semmi , mi a nemes czélnak kivívására az eszműködésnek min­den oldaláról méltán követeltetik. A nyert feleletek után lelkesítő­k nagysága az ifjúságot minden tan­tárgynak, de főleg a német nyelvnek szorgos tanulására előadván annak, kivált jelen körülményekben, mind szük­ségességét, mind átalános hasznát, miszerint a tudomá­nyok akár szigorúbb akár kellemesebb szakát véve, nincs olyan egy sem, melynek megszerzésére, vagy abbani nagyobb tökéletesedésre ezen irodalom bőséges forrásal ne szolgálna.—De buzdító beszédének fénypontját a be­következendő nagy hétnek vallásilag nagy fontosságú téve. Emlékeztető ő az ifjúságot az ezen hétben tartatni szokott lelki gyakorlatok szentségére és hasznos voltára, emlékeztető Sz. Pálnak e szavaira: „íme most a kellemes idő, most az üdvösségnek napja“ emlékez­tető a keresztény hitnek illetőleg az emberi nem megváltásának ezen hétben ünnepelt mély titkaira , — melyeket szivükre vevőn és kellőleg fontolgat­ván, — lesznek csak képesek tiszta léleknek túlá­radozó örömével zengedezni az urnák örvendetes allelum­ját. — Végre komolyabb tárgyakról kellemesebbekre térvén örömmel hallgatá a művészi éneklésnek adott pró­báját, melynél öt a négy hangon teljes öszhangzással el­­zengett 3 egyházi ének annyira meglepő, hogy minden jelenlevők édes örömére őszintén nyilatkoznék, miszerint élte legboldogabb napját e jelen tévé, melyet fiatal bará­tinak ily szép elömenetételi meggyőződésben élvezhetett. Áldás a közjóért ily nemesen buzgó férfinak minden lépé­sére. Sz. J. — A magyar kir. természettudományi társulat ma ápril 12-én d. u. 5 órakor szakgyű­lést tart, melyben Neumann Samu segédtag a békaféle hüllőkről értekezendik.­­ Az angol festészek a párisi műtárlatra nem küldenének müveket, mivel a tárlat mellett egy czukor­­finomító gyár létezik, melynek gőze és füstje e müvek­nek árthatna. Azonban maguk az angol lapok bevallják, miként e mentség csak ürügy s hogy az angol festészek kerülni akarják a más nemzetbeli müvészekkeli vetélke­dést, mi rájuk nézve kedvezőtlenül üthetne ki. Kíszintézet. Nemzeti színház. April 10-dikén : A makranczos hölgy. Vígjáték 4 felvonásban. Irta Shakspeare. Deinhardstein szinte alkalmazása sze­rint fordította Fekete Soma. A 3-dik felvonásbeli uj szo­­badiszitményt festette Telepi. — Rendező Egressy. — „A makranczos hölgy“ másodszor is azon szarvas bot­lásokkal ékes Deinhardsteinféle szinrealkalmazás szerint adatott, mint először; de a remekmű még mint társa is tanúskodik eredeti jelességéről, s a szépszámú közönség ismét nagy tetszéssel fogadá a darabot, melynek mi szín ■ padunkon fenmaradást jósolunk, mely azonban újra meg újra felgerjeszti a jámbor óhajtást dologért a dramaturg alkalmazása iránt. Kit tegyünk most felelőssé falsifi­ált darabok színrehozataláért ? Kit szólítsunk fel a fordított, szinte alkalmazott, magyarított, úton átdolgozott, stb. da­rabokban elkövetett botlások kiigazítására ? — A darab mai előadásában azon egy kedvező változás történt, hogy Bianka szerepét Munkácsy Flóra játszá Különben emlí­tenünk­­sem kell, hogy Egressy (Petruchio) és Kom­­lóssy Ida (Katalin) legtöbb tetszést arattak. — Midőn Bianka kérői, az öreg Gremio s az általa hozott ál tanító, az ál Lucenta s a másik ál tanító beutaltatnak a leány szobájába (II. felv.), nem szükséges azon felesleges tré­fának, hogy t. i. Tranio az előre tolakodó Lucentiot hátra löki, feláldozni a valóság parancsolta kitávozási rendet. Gremio érdemet akar magának szerezni az által, hogy tanítót hoz Biankának; természetes ennélfogva, hogy neki kell Lucentiot bevezetni a leányhoz. Ez nem épen fontos dolog, de csekély hibák is igazítandók. Csekélységnek vehető az is, hogy Petruchio neve Petru­­csionak mondatik: nem tudják-e színészeink, hogy az olasz eh nem cs, de k ? A szinlapon, az igaz, Pe­­truccio áll, de ott már megszoktuk a hibákat; erede­tileg azon név Petrucchio. A szinlap Mirolát is újra meg­tartó Minola helyett. A Telepi festette új szobadiszítmény csinos. — Szép az új csillár is, de világának időszakos el-elhomályosodásai nem épen jótékonyak a szemre. Hisszük, e kis bajnak is eleje fog vétetni. — Ma adatik : GUTTENBERG. Eredeti dráma 3 szak. Dobsa­y-tól. TUDOMÁNY­OS IRODALOM 45—6(347—8). Uj Magyar Muzeum. Egyszer­smind a magyar akadémia közlönye. Kiadja T­o­­­d­y Fe­­rencz. 1855. El­s­ő és második, vagy januariusi és februáriusi füzet. Pesten. Heckenast Gusztáv. S­ rét, a bécsi tud. akadémia közlönyéhez hasonló díszes kiállítás­ban. 152 és 80­1. (Előfizethetni még folyvást Heckenast G. kiadóhivatalában : egész évre helyben vagy könyv­árusi utón 6 ft, postán 7 ft 30 krjával; félévre helyben 3 fj. postán 4 fijával.) Az idei Uj M. Múzeumnak eddigelé már két fü­zete kering a közönség, fájdalom, nem oly nagyszámú közönség kezén, minőt okvetlenül megkívánhatnánk oly nemzetnél, melynél kell, hogy az irodalom már valóságos lelki szükség, nem pedig urias pártfogás tárgya legyen. Pedig itt az idő, hogy ne csak egy általános, de, külön szakok szerint, több tudományos folyóirattal bírjunk, é­s hogy mindjárt egy fontos szakot említsünk, okvetlenül szükséges, hogy legyen nyelvtudományi folyóiratunk, ha nem akarjuk, hogy épen azon téren, hol a magyar tudomány volna hivatva vezérszerepet vinni (az ural-altaji nyelvek buvárlatá­­ban), a külföld tudósai megelőzzenek, túlszárnyalja­nak és megszégyenítsenek bennünket.­­ Alaptalan a kifogás, mintha az Uj M. Múzeum úgy volna szer­kesztve, hogy annak tartalmát csak szorosan szaktu­dósok élvezhetik , mert egy részről sajnosan tapasz­talhatni, hogy azok is, kik részint hivataluk, részint hivatásuknál fogva egyenesen a szaktudósok közé volnának sorozandók, nem igen támogatják részvé­tükkel e tudományos közlöny fenmaradását; más rész­ről pedig e közlöny czikkeinek legnagyobb része ko­­ránsem oly modorú, hogy azokat csak középmiveltség­­gel bíró nem-szakemberek is érdekkel ne olvashat­nák, föl ne foghatnák és hasznukra ne fordíthatnák. Tudományos íróink hálistennek körül nem kerítették magukat azon aristokratikus görög-latin terminológia árkolatával, melylyel péld­­a német tudósok a „profa­­num vulgus“-t visszariasztják a tudomány várának szentélyeitől. De valljuk meg, hogy kérelmes közö­nyünkből csak nehezen vagyunk kimozdíthatók; vall­juk meg, hogy kiváltságolt népnek tartjuk magunkat, mint a zsidók, hogy szeretjük elvárni a sültgalambnak szájunkba repülését, minden munka, minden fárado­zás nélkül magunk részéről; valljuk meg, hogy míg körmünkre nem ég valami, nem sokat törődünk vele; valljuk meg, hogy könnyebben tudunk föllelkesedni czifra ábrándok­, mint legsajátabb, legvalóbb érde­keinkért ; valljuk meg végre, hogy még mindig nem tudunk kellő komolysággal hozzáfogni a kellőhöz, s midőn hozzáfogunk is, csak könnyedén szeretnénk vele elbánni, s igy mindössze kényelmes dilettantis­­mus sokáig vergődünk. Hogy a mellett geniális dilet­tánsok is vagyunk, mint czigányaink a zenében, az nem érdemünk, csak Isten áldása, melyre csupán úgy érdemesíthetjük magunkat, ha fajunkban örökölt szép lelki erőnket és tehetségeinket, kitartó szorgalom, te­endőink érett megfontolása s erélyes munkásság által minhasznunkra, nemzetünk javára igyekszünk for­dítani. Azonban bocsánat ez eltérésért. Térjünk át az Uj M. Muzeum idei két füzetének ismertetéséhez. A folyóirat beosztása maradt a szokott: egyik ré­sze t. i. „M. academiai értesítő“ czime alatt a magyar tudós társaságban felolvasott értekezéseket s a társa­ság egyes üléseinek tárgyait közli; a másik, a tu­lajdonképi folyóirati rész, hosszabb rövidebb tudo­mányos czikkeket, irodalmi naplót s a tárczában apróbb, tudományos érdekű közléseket tartalmaz.­­­­Az új (ötödik) év­folyam bevezetését képezi a „visz­­szapillantás múlt évi irodalmunkra“ To­­­dy Ferencz­­től (3—13), melyben szakok szerint elsorolvák iro­dalmunk terményei a lefolyt 1854-dik évből, s melyet — a szerző ígérete szerint — követni fog még egy másik czikk, az időszaki s az idegenajku sajtóra vo­natkozó, némely általános észrevételekkel és jámbor óhajtásokkal, melyeket oly férfitól, mint Toldy, min­den irodalombarát feszülten vár. — Az „Adversaliák Csereihez“ Szilágyi Istvántól (13—53) a dombói Szegedy-család tárában talált kéziratos két kötetből vett adatokat tartalmaznak, melyek részint pótolják és helyreigazítják Csereinek a szebeni királybíró Szász János perére, valamint a Rákóczi-mozgalmak elején esett erdélyi csatákra vonatkozó közléseit, ré­szint jegyzékét s rangsorozatát adják a XVIII-ik szá­zad elején Erdélyben uralkodó czimezéseknek; s a történetbuvár szintúgy, mint a költő, bizonyosan kö­szönettel fogadandja ezen, a múlt homályából elővont s kellőleg földerített adatokat. Hálával tartozunk mind általában a történelem, mind különösen irodalmi múl­túnk érdekében a tudós gróf Kemény Józsefnek is, ki Erdősi János életét közli, Erdősinek (vagy miként magát nevező, Sylvesternek) saját munkáiból merítve (97—113). Kemény József gr. buvár-lelke s mély avatottsága hiteles alapokra fektette, lehetőleg kiegé­szítette, több részletben helyreigazította s összeállította mindazon adatokat, melyek e XVI-dik századbeli leg­első tudósunk életéről ittott közöltettek; s midőn a nyert biztos eredménynek örvendünk, örömünkre szolgál ugyan e füzetben találkoznunk V­a­s­s József „két napom Gerenden“ feliratú közleményének első részével (148 152),mely bepillantanunk enged a fáradhatlan gróf házi körébe, magán életébe, s mely valóban csak az összes magyar nemzet elismerését s háláját tolmácsolja azon férfi irányában, kiről igazán mondhatni, hogy Erdély Benkője s Magyarország Kovachic­a egy személyben. — Bár volna elég hathatós szavunk, hogy kellően tolmácsolhatnék azon elismerést is, melyet oly rend­kívüli mértékben igényel az „ősmagyar csillagismei közlemény“ Lugossy Józseftől (54—75 és 113— 146). Tekintsük az ősmagyar hitrégészetnek ezen adalékait, melyeknek végszakasza még hátra van, akár népismei, akár nyelvészeti és történelmi, akár szépé­szeti szempontból, mindenesetre oly becses, oly nyo­matékos dolgozat ez, melyet, a tudomány és mű­­vészet emberei egyiránt legnagyobb érdekkel fogadandnak s melynek megolvasását nem eléggé ajánlhatjuk a laikusnak is, hogy fogalma legyen a hit­régészetnek nálunk még oly kevéssé belátott nagy fontosságáról. Nem mellőzhetjük megemlíteni, hogy az előadás, tudományos szigora mellett, vonzó, eleven és szinte költői. Ha ki kellene valamit emelni, hol min­den részlet kiemelendő, úgy leginkább a tejutnak „ha­dakuta“ elnevezése szellemdús fejtegetését s a „hi­­ring“re legkitűnőbb német hitrégészek által is tuk­mált tanvéletek megczáfolását emelnék ki. Meg va­gyunk győződve, hogy a német közönség nem fogja ignorálni, nem ignorálhatja L­u­g­o­s­s­y­nak a német hitrégészet egyes részletére nézve lényegesen módo­sító állítmányait, s az ő búvárkodása — szintúgy mint Ipolyié —kénytelen kihatni az összes hitrégészet sel­lemére. — A nagyobb czikkek közé tartozik még Livius II-dik könyvének magyar fordítása Sárváry Bélá­tól (75—90). E szorgalommal és ízléssel kidolgozott magyarítást, melynek becsét nagyon emelik a nyelvi és történeti magyarázó jegyzetek, úgy akarjuk tekinteni, mint ajánlatos mutatványát egy nemsokára megjele­nendő teljes magyar Liviusnak. — A Muzeum tárczája V­a­s­s Józsefnek feljebb már említett gerendi kirándu­lásán kívül sajószentpéteri helyneveket (94—96) s a török számára 1543-ban szolgáltatandó eleségre vo­natkozó rendszabályokat (96) közli; az irodalmi napló (90—94 és 146—148) számos újabb magyar mun­kák rövid megemlítése mellett, közelebbről, bár szin­tén csak általánosan J­e­r­n­e­y Magyar nyelvkincseit, Fáy János orvosát, Tavaly nevelői emlékét, Te­leki „Hunyadiak korá“nak 4-ik kötetét, Thierry- Szabó Attiláját, É­r­d­y Szent Istvánját, Toldy „ma­gyar költészet története“ s „magyar nyelv és iroda­lom kézikönyve“ czímű munkáit, s Greguss magyar verstanát mutatja be.— Örömmel utánközöljük a szer­kesztőnek azon csillag alatti jegyzetét, hogy a „Magy. nemzeti irodalom története“ harmadik és negyedik kötetét még e nyáron reméli befejezhetni. A „Magyar akadémiai értesítők kisebb közleményeit képezik: a magyar történelemre vonatkozó régibb munkák jegyzéke, melyek a berni városi könyvtárban találhatók (közölve S­z­a­l­a­y László által) ; és Gyar­­mathy, Csokonai é­s Kazinczytól egy-egy eredeti levél Engel Ján. kér. magyar történetíróhoz (közölve Ku­­binyi Ágoston által.) Nagyobb czikkek: „Históriai tanulmányok,“ Wenzel Gusztávtól (I. szám); „A bölcsészet függő kérdése az általánosról,“ Purg­­s­tall­er Józseftől; „Olvasmányok a haditörténelem­­ből“ Kiss Károlytól (I. szám, bevezetés); „A török, magyar és finn szók egybehasonlítása a H­u­n­f­a­l­v­y Páltal (a bevezetés első fejezete : gyakorlati és bölcsel­­mi nyelvtudomány). Az utóbbi dolgozatot akkor muta­­tandjuk be, midőn a bevezetés teljesen meg fogott jelen­ni , s ezúttal csak a fentebbi három czikk tárgyait említ­jük meg röviden.—W­e­n­z­e­l Gusztáv fejtegeti a törté­nettudományban mutatkozó kedvezőtlen és kedvező változásokat. Amazok: hazai történettudományunk ha­nyatlása, s külföldön oly irodalmi irányok emelkedése, melyek hazai tört. tudományunkra kedvezőtlenül ha­tottak. — Am­ezek: a tört.­­ tudomány művelésébeni hi­ány fölismerése , külföldön a történet segédtudomá­nyainak s a formaszerinti tört. tudománynak különö­sen szerencsés művelése, s belföldön a nemzeti öntu­dat helyreállítása, uj ébredése, ennek folytán pedig a gyakorlati életnek hatása a tört. tudomány uj szellem­­beni mívelésére. Feladatunk tehát a kedvezőtleneknek elismert tényezők tekintetében tört­ tudományunk vi­szonyait helyreigazítani s a kedvező momentumokat annak érdekében felhasználni és czélszerűen tovább kifejteni,­­ még pedig négyes irányban: a kütfők ta­nulmányozása, a tört. tudományi irodalomnak hasz­nunkra fordítása, a kútfőileg tisztába hozott adatok fel­dolgozása, végre a tört. ismereteknek más tudományok és a különféle életczélok érdekébeni felhasználása ál­tal.— Purgstaller József bölcsészet-történelmi értekezése az absolutum *) eszméjének Kant, Fichte, Schelling, Hegel és Herbert szerinti felfogását adja elő nemcsak következetes fejtegetésben, hanem egyszers­mind világosan s nem ex professo bölcsészek által is megérthető modorban. — Kiss Károly a ha­ditörténelem fogalmát úgy határozván meg , — hogy az a harczok folyamának, — a hadügy rendszere kifejlődésének s kölcsönösen egymás­ra ható, egymást kiegészítő viszonyainak történelmi alakbani hű előadása, közelebbről fejtegeti, mi módon lehet és kell a haditörténelmet tanulni, s itt először is a haditörténelem fő és al szakaszait határozza meg (az eddigit a lőpor feltalálása választja két fő szakra, s a harmadik főszakot alkalmasint a gőzerő alkalmazása képezendi); azután közelebbről azon rendszer kellé­keit számlálja elő, melyet a haditörténelem igényel. A czikket az egyetemes haditörténelemre vonatkozó könyvészeti jegyzék rekeszti be; s a szerző ígéri, hogy legközelebb Zsigmondnak a török ellen a Duna alvi­­dékén viselt hadjáratát s különösen a nikápolyi ütkö­zetet fogja elemzése tárgyául kitűzni. — Nincs e ro­vatban elegendő tér, hogy a becses­ munkákból rész­letesebb kivonatokat adhassunk, különben az épen említett három akadémiai értekezést, valamint az Új M. Múzeumban megjelent többi nagyobb és egytől­­egyig közérdekű czikkeket is kimerítő vázlatban mutatnak be, így azonban csak épen figyelmeztetünk azoknak fontosságára, s újólag meg újólag ajánljuk könnyű elméjű nagyobb közönségünknek is az Uj M. Muzeum olvasását. —­ss. Magyar könyvészet. 165(965). Uj szerkezetű álmos könyv betüsoro­­zatban, magyarázattal s különféle elmés kérdések- s fejtegetésekkel, lotteria-kedvelők részére összeállitá egy álombuvár. Pesten, 1855. Länderer és Heckenast nyomdája. Kis 8-rét. 80­1. (Ára 12 pkt.) *) Az absolutumot a tudós értekező — nézetünk szerint hibásan magyarítja „általánossal. Vala­mint az „egyetemes“ a többértelmü „allgemein“ szónak azon jelentése , melyet a latin „univer­sale“ fejez ki, úgy az általános“ ugyanezen „all­gemein“ szónak azon jelentése , mely a latin „ge­neráléban rejlik, s így elvontan az, a­mi concre­­tabb értelemben „közönséges.“ Az „általában“, „álta­lánosság“ stb. kifejezéseknek közéletileg elfogadott jelentése nem engedi, hogy azzal az absolutumot fe­jezzük ki. Az általánosban nincs benne az egység fogalma, mi pedig lényeges. Mondjuk tehát az absolu­tumot „egy általánosnak, annyival inkább, mert közönséges szólásmód szerint is az „egyáltalában“ kifejezés ily értelmet rejt magában. (Egyébiránt még az „okvetlen“ és „végképi“ szavak is inkább megkö­zelítik az absolutum fogalmát, mint az „általános“, melyet — ha ugyan absolutum helyett akarná valaki elfogadni — előbb még eredeti jelentéséből kellene következtetni, mit a bölcsész nem tehet). «

Next