Pesti Napló, 1855. június (6. évfolyam, 1567-1590. szám)

1855-06-01 / 1567. szám

1855. hatodik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Pesten házhoz hordva Évnegyedre 5 frt. — kr. p.­­ Félévre 10 „­­ „ „ Félévre 8 frt - kr. p. A havi előfizetés, mint a szá- Évnegyedre 4 frt — kr. p. monkiuti eladás is meg-­­­szűnt A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : egyetem-utcza 2-ik szám. m~1567 Szerkesztési iroda: Driutcza 5-ik sz. 3-ik emelet 15-ik szám­ Bérmentetlen levelek csupán rendes levelez­őnktől fogadtatnak el. Hirdetések öt ha­sábos petit sora 4 pgő kraj­­czárjával számittatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi külön bé­lyegdij előre lefize­tendő a M­a­g­á­n­y­i­t­á­k’ öt ha­sábos sora 5 pengő krajcár­jával számittatik.— A fölvé­teli dij szinte mindenkor elő­re lefizetendő a Péntek, jan. 1-jén. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Távirati magán sürgöny „PESTI NAPLÓ“ szerkesztőségéhez; feladatott Bécsben máj. 31. estre 7 óra 55 perez; megérkezett Pestre 8 óra 43 peret. Szebasztopolból május 25-éről imezt jelenti Pelissier. Ma a Csernajavonak­ meg­szállottak; az ellenség erőtlennek érezvén ma­gát, a hegyekbe vonult vissza. A francziák az orosz erődítvények teljes birtokában vannak. Fegyvernyugvás a halottak eltemethetése vé­gett. Az ellenség 5000 embert vesztett holtan és sebesültekben. Hangok Somogyból. II. (Május hó utolján.) Tisztelt szerkesztő barátom! hogy a nagyvárosi zajban is fogalma legyen arról, mint készül sokszor a vidéki czikk, vagy levél a hírlapok számára, melyek a világesemények közt minden kis csalétket oly mo­hón nyelnek el az újdonság szűkében, — íme rövid rajzban adni fogom. Habár vidékre van is szorítva az ember a nagyváros zajától, azért szent kötelessége — értek minden be­csületes hazafit — napi teendője s elfoglaltsága közt is figyelemmel kisérni a koreseményeket­, ipar, ke­reskedelem s irodalom teréni működéseket, melyek közöl mindegyik egy-egy drágagyöngy a nemzeti jó­lét koronájában, igy lévén csupán biztosítva, hogy a rohanó kortól el nem marad. S ha e hazát egy nagy testnek vesszük, a nagyvárost pedig e nagy test szi­vének, hol az erekben minden kis lángoló csepp vér megfordul, (e hasonlatot már nem egyszer hallhatta­kegyed tarkábbnál tarkább s virágos stylben, azért engedelmet) úgy a vidékek mindenesetre erek, melyek az ép, egészséges, lángoló vért lüktetik a szív felé, hogy a rendes vérkeringés által a test — e szép haza — mindig jólét és fényben viruljon; azért áll köteles­ségében minden vidék-földi író vagy tudósítónak híven rajzolni minden kis mozzanatot, mely tán — habár pa­rányi — erőt ad a testnek. Jaj, de hogyan ér rá fa­lusi gazda tollat fogni ? Kérdik sokan, midőn egész évszakban — kivéve a kedves téli estéket — munkára virad, munkában nyugszik el, és sok nincs is azon szerencsés körülmények közt, hogy ispán vagy kasz­­nárt állítson a dolgok élére ? Ekkor azon módot kö­veti, mit én jelenleg. Kün vagyok a mezőn, a napsugár melegen ara­nyozza be a hullámzó, zöld búzavetéseket. A pacsirta úgy énekel felettem, majd megszakad, azt gondolva a jámbor, hogy tán dalát kottázom a papíron..........Em­bereim tavaszi repete alá munkálnak földet, s az eke és járomnyikorgás köztirónt forgatok kezemben. Egész templomban vagyok . . . melynek sok orgonája — a madárdalok — mellett azt hinnéd, hogy minden buza­­kalász egy jámbor keresztény, mely a szellők intésére felhajtva imádja a mindenhatót............. Ülőszékem zöld gyepszőnyeg, márványasztalom egy kezemben tartott könyv, mi­lyen papirom nyugszik. . . Bogarak döngése helyett virágszirmok enyelegnek mellettem... Szobapadlásom az ég­ szobám a nagy természet, me­lyet maga az alkotó rakott tele utánozhatlan képek­kel. ... Itt írom jelenleg soraim, így készül sokszor a vidéki czikk. Legközelebb érintem, hogy a tiszamentiek segély­kiáltása, mely szerte hangzik a hazában, hozzánk is eljutott. Még jól el sem hangzott a könyör szava, le sem száradtak a könyek, d e megye lelkesei tüstént tetthez nyúltak, s számtalan aláirás-iveket köröztetnek helységenként a Tisza s Marosmentiek számára se­gélyt nyújtandók. Ad kiki tehetsége szerint, hisz az áldozat oltárán a szegények fillérjei oly kedvesek az istenség előtt, mint mikor a dúsak ezreket adnak ki Ne azt nézd, hogy mennyit adott, ha­nem hogy adott-e?... Jobban sohasem kamatoznak filléreid, mintha velük a szenvedésnek könyeit törlőd. ... Szinte e czélra folyó hó 31-kére nagy tánczviga­­lom van hirdetve Kaposvárott, e megye székhelyén, mely számos sorshúzás utjáni nyereményekkel leene egybekapcsolva. A sorsjegyek (darabja 20 kr.) minden­felé általános kelendőségnek örvendenek, s reményünk nagy, miként e megye, melynek lelkesei sohasem ma­radtak hátra ott, hol áldozni kellett,s jelentékeny összeggel fogja enyhitni rövid időn az Ínségben küzdő s szenvedők napjait. Mily sebesen tűnik a szerencse, Mig a nyomor s szenvedés napja áll. S mi sujtóbb még a szenvedésnél is. A tudat, hogy irgalmat nem talál ? ! ... Legyen mindenkinek tűzhelye egy kis oltár, melyen a résztvevő lélek tiszta lángja ég, segíteni, vigasztalni a vérző sziveket. Rendeztessenek műkedvelői előadá­sok, szavaslati estélyek mindenfelé a megye területén; ez a nép, mely századok óta annyi vészidőt átélt, annyi nyomor s küzdelemnek volt vértanúja, — őseitől öröklé e szent szót — „áldozat“, s nem is késik azzal soha, hol az igénybe vétetik. Abál­tt is remél még egy sza­­vaslati estélyt rendezhetni e czélra. A siófoki útvonalnak (Pest-kanizsai vonal) egyik legélénkebb pontja Szántódnál van, (a Sz. Benedek rend birtoka) itt lévén, t. i. Szántódnál az egész Bala­ton hosszábani legbiztosabb rév, a Balaton csekély s szélességénél fogva rövid idő alatt és gyorsan röpítik át a sajkások az utasokat, bár vihar támadjon is. Ha Zalát meglátogatja a jég, s kedve van Somogyba is átrándulni, úgy többnyire — ez is a legrövidebb vi­zi utat választva — szinte Tihanynál hidalja át a Bala­tont, s pufálja meg Somogyot. Innét van, hogy szegény Tihany annyit szenved a jégverésben. Lakosainak fő­­keresete s életmódja a bortermesztés; ha szőlejét elveri a jég, számára még csak egy segélyforrás van: a­­ gaz­dahalászat. S mivel épen Tihany-Szántódnál vagyunk, nem mulaszthatjuk el megemlíteni s a Sz.­Benedek rend fáradhatlan tihanyi jószágkormmányzójának figyel­mébe ajánlani a szántódi révet, hol száraz években, a víz sekélysége miatt alig, vagy épen nem lehet sokszor terhes hajókkal megindulni, vagy kikötni. A kikötőt néhány öllel beljebb vinni a Balatonba, s a hajón azon­nal segítve van, mit a lelkes jószágkormányzó úr, re­méljük, teljesíteni is az arra utazó közönségnek idé­­nverés és kényelmére. A birtokosok s urbérvesztesek részéről közörömmel fogadtatott a legmagasabb kormány azon intézkedése, hogy vesztett urbériségeik igazolása végett — egy meghívó­­levél folytán a legközelebbi havakban az igazolási bizottmány előtt meg kell jelenniük, alapos reményül szolgálván ez arra, hogy a tetemes veszte­ség nemsokára csakugyan kárraénlesittetni fog. A bir­tokos osztálytól, mely hajdan annyi napszámmal ren­delkezett, ne sokaljuk, hogy a mostani súlyos körül­mények között egyik legégetőbb vágya, kármentesíte­­tését közel kilátásba helyezve látni; a föld egy pár év óta mostohaanyánkká lett, semmi tekintetben sem akarja kielégíteni gyermekeit! Elég terméke nem lé­vén a gazdának, cselédjeit, a drága napszámot azon­ban e legmostohább körülmények közt is fedezni kell, a­mi természetesebb, minthogy fekvő birtokától meg­válni nem akarván, uzsorások körmei közé kerül sok, s ezek a kétlábú nadályok azután jól odatapintanak az ember jövedelmi életerére, hogy vérét kiszívhassák!­­ Hitelbank! jöjjön el a te országod. A hitelbank felállítá­sa, melyből a birtokos osztály biztosíték mellett illő kamatra kaphat pénzt költségei fedezésére — az uzso­rásoknak halála b­and­­ártüunk itt természetesen finan­­cziális halált.... Az urbérveszteségekérti kárpótlás tehát egyik legégetőbb kérdése a folyó napoknak. * alapos reményünk van, mikép a legmagasb kormány figyelme, mely őrködőleg lebeg a birodalmi népek sorsa s jövője felett, e tárgyra is ki lévén terjedve,— nem sokára ki fogja elégíteni vágyainkat. Bár figyelmes olvasója vagyok e lapoknak, de a Sió ■ szabályozási munkálatokról jó ideje, egy szót sem ol­vastam hasábjain. Többször volt már szerencsém fej­tegetni e lapokban a kiszámíthatlan nyereséget, mely a Sió szabályozása által a közel eső megyéket érné, de, még semmi hang !... s annyi idő óta semmi ered­mény. ... Sok magyar ember megszokta már a kész sültet szájába várni, sóhajt, eped, reménykedik... fény és öltözetekben szónokol, táblabirói szerepet ját­szik... gyűléseken elveri kezét a tapsban----------­de tenni elfelejt, vagy nem akar!!... A lapokban meg­­éljenzi a külnemzetek iparát, szabályozási munkála­tait,— sőt magát itthon elönti a Tisza-Maros!! Lege­lőin alig látszik ki a gólya s gém az iszapból.... Rét­jein békák, kibiczek s halászmadarak tartanak hang­versenyt, s mind e mellett fényeseket álmodik, szélben széna s jó takarmány helyett etet — szalmát. Ily ta­karmányozás után eljön a tavasz, s szeretnénk egy holdat két ökrön napjában kiszántani, s szántunk fer­tály holdat; de az erőtlen igásmarha még így is kidől a járomból, s mire eljön a kaszálási idő, bőrét kiterít­jük-íme csak kicsinyben is mire vezetett az önjólétünk fentartásáróli megfeledkezés. Rosz és kevés szántás után kevés gabnánk terem, keveset adhatunk el, pénz­­erőnk kiapad — s igy alkusznak sok ember bőrére az uzsorások!!! Továbbá mi még legnagyobb, nemzeti bűnt követtünk el, mert nem emeljük az ipart, mely a nemzeti jólét felvirágzásának egyik legerősebb emel­tyűje .... Ki felel meg ennyi bűnért??!.. Továbbá meg kell említenem, hogy sok hit- és re­mény-csalódásban van a siószabályozási derék társu­lat czélja, és alapeszméjével, az lévén tudniillik erős vélemény sokaknál, kik a társaság ügyeibe beavatva nincsenek, mikép a Sió oly mértékben fog szabályoz­tatok hogy rajta gőzösök repülhetnek , teherhordó hajók lengetik vitorláikat, s a marosmenti szép, egész­séges búzát , Zalamegye lángborait bemutathatjuk Konstantinápolynál, a Duna mentiben s a birodalmi fő­városban... Messze égaljak lakói eljönnek a Fekete­tengeren a Dunára, a Dunáról a Sió-balatoni vizvona­­lon Füred alá , s igy emelkedik Füred — az él­vezni vágyók e kis regényes m­ekkája — világhír­re, látván gyönyörű sétatéréin libanoni drúzt, sze­­recsent, a beduinok harczedzette fiait, cserkeszt — quantum satis , Francziaországnak a társalgás­ban fölülmulhatlan szép , finom hölgyeit , görögö­ket melancholicus arczczal , tudákos angolt stb. stb., de elfelejtik a magokat ily reményben ringató egyének, hogy e czél kivitelére roppant költség és erőmegfeszitések igényeltetnek, s ha csak a legma­gasb kormány — mely az ipar és kereskedelem érde­kében már annyi nagy és sok szép áldozatot hozott e­­ nemzet számára — financziális tekintetben nem segít r­­ a czél felé, máskép ez — egy időre legalább — kiviz ,­­­hetetlen. A Siószabályozási társaság jelenleg csak ■ annyira terjeszkedik, hogy a Sió hullámainak biztos utat jelölve, a Balaton bizonyos mértékben alábbszál­­­littassék, mert csak igy lehető a Balaton és Sió körüli : mocsárok, bozót, s véghellen kiterjedésű nádasok ki­■­i­szárítása s legelő, vagy kaszálló, sőt néhol talán még szántófölddé alkalmazhatása is. Segítse Isten, s a köz­részvét, a czél kivitelére a Siószabályozási derék tár­sulatot, hogy mind ön jóléte, mind az ipar — a nemzet anyagi jóléte felvirágzásának és egyik legbiztosabb emeltyűje — szemei előtt lebegvén, a nemzetnek s lazánknak — e közös anyának áldozatokat hozhasson. Roboz István: Lapszemle. Az „Österr. Zeitung“ május 30-kai számát következő czikkel nyitja meg : Walewski gróf körsürgönyében az argumentumokat sok tekintetben helyeseknek ismerhetjük el, anélkül azonban, hogy azok végső conclusióját igazolnék. Mi szintoly kevéssé vonjuk kétségbe, hogy Oroszország a török birodal­mat, valamint minden többi szomszédait, Perzsiától kezdve Svédországig, fenyegeti. Flottája a balti tenge­ren a német és scandináv hatalmak ellenében szerepet játszik, igen hasonlót a hoz, melyet hadihajói a Feke­tetengeren vállaltak. Az orosz támadások registruma roppant nagy s igen hosszú időközre terjed ki. Bizto­­stékot számnélkülit lehetne Oroszországtól követelni, melyek nem egyedül Törökországot, vagy általánosan Törökországot illetik. De a nyugati hatalmak maguk határozták el, miszerint most nem szándékuk, ily biz­tosítékok kivívására fordítani erejöket. Ők nem kí­vánnak háborút viselni oly czélból, hogy Oroszor­szágtól azon birtokrészeket követeljék vissza, melye­ket az másfél század aleli szomszéditól elszakasztott. Ezen időközben ők csak egy részletes veszélyt akar­nak részletesen elhárítani. Oroszország minden szom­szédai közös, most biztosítékok által csak az ottomán birodalom megvédendő. És ezen biztosítékoknak csak Oroszország tengeri, nem pedig egyszersmind száraz­földi hatalmára kell vonakozniok. Arra nézve nem kí­vántatik biztosíték, hogy Oroszország öt év leforgása közben nem fog három vagy négy­száz ezer emberrel Stambul kapui előtt megjelenni, hanem hogy nem vi­torláz húsz vagy harmincz sorhajóval a tengerszoro­sokba, ezért biztosítékot követelnek tőle. A hatalmak magok elismerik tehát, hogy oly békeszerződvény nem köthető, mely Törökországot minden, Oroszország által fenyegethető veszély ellen megvédi. Csak keves­­bitését akarják bizonyos irányzatokban ama lehetséges hal«s«»torr nttkr, mnlyoknok­ on oilomau LtroJwK­HN­ kilüp­tethetik. Valami egészet kivívi lehetetlen, csak valami fél dolgot, vagy fél dolognál is kevesebbet követelnek, ámde mégis annyit, mennyinek elérhetésére remény mutatkozik. Oroszország fukarként alkuszik, s igyek­szik a követeltből valamit levonni, hogy annak helyébe valami mást, kevésbé jelentékenyt, tegyen. Az alkudo­zások megszakadnak, é­s a nyugati hatalmak a há­ború folytatását határozzák el. A kérdés, melyet itt tennünk kell, most nem az, vájjon Oroszország támadó h­atalom-e, vájjon jogtala­nul cselekedett-e, vájjon veszélyes-e a jövőre nézve ? Hanem a kérdés ekép hangzik :vajjon a nyugati hatalmak s az Oroszország közötti dif­ferencia még mindig oly nagy-e, hogy megérdemli a háborúviselés­t ? A bécsi alkudozások a viszálykérdéseket a hadvi­selő hatalmak közt tetemesen leszállították. A négy vi­szálypont egészen egyre olvadt le. A békére nézve ez szerencsés eredmény volna, hanem a háborúra nézve igen szerencsétlen. Nagy harcz kis czélért átkos sors, mert az harcz a józan emberész ellen. Argonauta-had­járatok, trójai harczok az emberi nem gyermeki kor­szakába esnek. Anglia- és Francziaországnak szabad, sőt talán kell háborút viselniök Oroszországgal, de nem a harmadik pontnak egy töredékéért. Ha a nyu­gati hatalmaknak a háború folytatására bátorságuk van, úgy ke­ll, hogy bátorságuk legyen, nagy czélt maguknak kitűzni. Ha ők néhány száz­ezer embert és sok száz millió pénzt akarnak feláldozni, akkor az ne történjék a harmadik pontnak ama negyedrészéért, mely fölött még nem egyeztek meg, s melyet egy két békeszerető öreg és tapasztalt úr egy nyolcz napi con­­versalio által alkalmasint meglehetősen jól is el fogna intézni. A bátor fellángolásnál igen szükséges az óva­tosság, mely fellángolás a magasztossal érintkezik de vajmi sokszor még inkább ez utóbbinak ellentéte­lével. Nagy harcz csak nagy ügyért folyjon, a kis vi­szálynak pedig vessen véget — a méltányos egyezkedés. Ausztriai birodalom. Bécs, máj. 30. Prokesch-Osten báró Stájer­­országból már ide visszaérkezett. Egy, Zágrábból ma ide érkezett távirati sürgöny szerint, gr. Jellasich bán vasár­nap (jun. 3-kín) jövend Bécsbe. — Az itteni udvarnál meghatalmazott svéd követ Mansbach altábor­­nok rövid idő múlva elhagyandja a székvárost, miután már utódot nyert. Mansbach úr 1852-ik évi ápr. 5-e óta volt a cs. udvarnál meghatalmazva.­­ Ma délben a nagy országrendi teremben tartá évi ülését a tudományok cs. kir. akadémiája, melynél igen számos és válogatott közönség is jelent meg. Az akadé­mia curatorának, Bach báró miniszternek rövid beszéde után következtek Baumgartner báró , Lippe tanár és Philipps üdv. tanácsos előadásai, s egy tudósítás az akadémia lefolyt évbeni hatékonyságáról , vala­mint nekrológjai a meghatározott akadémiai tagoknak, Schrötter tanár főtitkártól. Holnapra az akadémia valamennyi tagjai Bach miniszter ő excjához ebédre hi­vatalosak. — Dr. Rauscher lovag, bécsi hgérsek, jun. 1-jén estve érkezendik több mint hat hónapi Rómában-időzése után ismét ide a birodalmi fővárosba vissza. A pályaud­varnál a szék. káptalan küldöttsége fogadandja őt s ve­zetendi a Sz. István-egyházba, hol hála mise fog tartatni a főpap szerencsés visszatértéért.— F. hó 11-kén erő­­sittettek meg a cs. k. helytartóság által a Severin-egylet alapszabályai. A körsürgöny, melylyel Bud­ gróf ur ő exclja a bécsi conferentiák jegyzőkönyveit a német udvaroknál levő cs. kir. követeknek megküldötte, következőleg hangzik: Bécs, máj. 14. .......... A kir. brit kormány határozata, a bécsi conferentia jegyzőkönyveit a parliament elé terjesz­teni, az eddig tartott békealkudozásokat azon pillanat­ban hozza nyilvánosságra, midőn azokat lezárultaknak nem tekinthetni. „A 12-dik konferencia jegyzőkönyvének végén Ausztria kinyilatkoztatta, hogy az eszközöket, a 3 font feletti alkudozásokat megoldásra vezetni, még­sem tartja teljesen kimentetteknek, s hogy feladatát különösen abban látja, hogy a közeledés modalitásai­nak felkeresésével foglalkozzék. Francziaország és Anglia felhatalmazottjai maguk részéről illető utasítá­saikat kimerítetteknek nyilatkoztaták ugyan, de az al­kudozásokat bezártaknak nem mondották; s miután erre a 13. sz. későbbi jegyzőkönyv által egy Oroszország­tól eredt javaslat visszautasítása constalk­oztatott, Au­sztria elhatározta magát a párisi és londoni udvarok­nak uj javaslatokat komoly megfontolás végett bizal­masan ajánlani, melyekben a harmadik garanciapont legális és teljes megvalósulá-;át hiszi fölismerni, s me­lyeket Ő Felsége a Császár, a mi legkegyelmesebb Urunk, alkalmasaknak tart, hogy a pétervári kabinet elé, mint ultimátum terjesztessenek. „Az utolsó conferentiai jegyzőkönyvek tehát az al­kudozásokat függőben hagyták, és a cs. ausztriai ka­binet e pillanatban még nem akarna azon kötelesség­­szerű megtartóztatásból kilépni, melyet a mindenekre nézve egyenlően fontos czél érdekében magára vál­­alt. „Szándékunk azonban mindig oda irányult, hogy német szövetséges társainkat, mihelyt nekünk szabad leend, a békealkudozások menetéről tökéletesen érte­sítsük, s mi, mint német szövetséges hatalom, érzel­meinkkel egybe nem férőnek tartottuk volna, e szán­détkunk­ líi VÍlf»lp.Ví*l pillánál**« ia kcaodollliezni, IflMt ft függőben levő alkudozások szakadatlan lefolyására a tekintet kívánta volna. „Az angol parliamentben történt bejelentése a jegy­zőkönyvek előterjesztésének arra indított bennünket, hogy magunk részéről az okmányokat kinyomatván, azokat Németország kormányaival közöljük, sok­ ezen­nel megbizatik az ide mellékelt hivatalos jegyzőköny­veket a jelen lebocsátvány másolatával együtt a........ kormánynak átnyújtani. „Midőn mi ezen közléshez járulunk, még mielőtt a be nem zárt alkudozások kimenetele meg volna álla­pítva, ezzel egyelőre csak a köteles tekintet betölté­sének czélját egyesítjük. Még ehez most nem csatol­juk a dolgok állása fölötti nyilatkozatunkat. De rövid idő múlva oly helyzetbe jöhetünk, hogy a német szö­vetség kormányaival részletesen közölhetjük néze­teinket, mire a párisi és londoni kabinetek felelete­senebb érintett javaslatainkra befolyás nélkül nem maradhat. „Fogadja stb. Buol gróf.“ A bécsi értekezlet jegyzőkönyvei. (Folytatás.) XI. sz. j­e­g­y­z­ö k­ö­n­y­v. Bécs, apr. 19. 1855. — Jelenlévők: Gróf Buol­­Schauenstein és báró Prokesch-Osten Ausztria. — Drouin de Lhuys ur és báró Bour­­queney Francziaország, lord John Russell és gróf Westmoreland N.-Britannia, — G o r t sa­fe o ff hg és T i t o f f ur Oroszország, — Ali pasa és Arif effendi Törökország részéről. Az utolsó jegyzőkönyv felolvasása és elfogadása után, a harmadik biztosíték fölötti vitatkozás folytat­tatott. Drouin de Lhuys ar e biztosíték kettős tár­gyára emlékeztetett. Miután a magas Porta leg­akább van érdekelve az által, hogy létéle tökéletesebben kap­csoltassák az európai súlyegyénhez, a franczia kül­ügyminiszter az ottomán felhatalmazottakat fell­­lta, nyilatkoznának elsők a kérdés e része fölött. Ali pasa úgy vélekedett, hogy az ügyesség leg­­kielégítőbb módon a következőkép fogalmazott köt­­mény útján lenne elérhető: „A szövetséges hatalmak, midőn fontosságát akarják tanúsítani annak,hogy az Ottomán birodalom részesüljön a különböző európai államok közt közjog útján megál­lapított öszhangzatban, kinyilatkoztatják, hogy ezen államot jövőre ez öszhangzat kiegészítő része gyanánt tekintik, s kötelezik magukat, területi épségét és füg­getlenségét az általános egyensúly lényeges feltéte­leként tisztelni.“ Francziaország és N.-Britannia meghatalmazottjai a magas Porta külügyminisztere által felállított elvbe teljes egyezéseket adók-Oroszország meghatalmazottjai ezt szintén helyes­lék. Nézeteik fejtegetése alkalmával azonban hozzá tették, hogy ők ezáltal udvaraikat nem hiszik területi biztosításra kötelezetteknek. Drouin de Lhuys úr az egyhangúlag elfoga­dott elv pontosabb formulázhatása végett egy czikk­­szerkezetet indítványoz, mely elfogadtalik. Gróf Budl megjegyzésére, hogy a magas Porta és a szerződő felek valamelyike közötti súrlódás lehető­­­­ségéről is előleg gondoskodni kellene, egy második

Next