Pesti Napló, 1855. július (6. évfolyam, 1591-1617. szám)

1855-07-01 / 1591. szám

8—1501. 6-ik évf folyam. Szerkesztő szállása: Szerkesztési iroda: uri-utcza 5-ik szám, 3-ik emelet, 15-ik szám. Angol királynőhöz czimzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ikszám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körül­i panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetés föltételei: Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 5 sz. p. p. Félévre...........................10 „ Hirdletm­ények Ilija • 5 hasábos Petit sor 4 P- kr- Bélyegdij, külön, 10 P. kr.­­ Ilii Ud­ui­ck­y oh Ulja . Magán vita 5 hasábos petit.sor 5 p. kr. 1855. Vasárnap, július 1. jrcsicu , n­a z n­a z norava. Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 „ „ Előfizetési felhivás A PESTI NAPLÓ Julius — december félévi és Julius — September negyed­évi folyamára. Vidékre postán küldve félévre 10 frt negyed évre 5 frt. Budapesten fél évre 8 frt, negyed évre 4 frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadó hivata­lában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénz­tárépület 1-ső emeleten. Pesti Napló kiadó­ hivatala. PEST, júl. 1. Oroszország egész eljárásában mi sem mutat arra, hogy a béke kieszközlésének szilárd akara­tával lépett volna az újra megnyitott bécsi tanács­­kozatokba. Mi a nyugati hatalmakat illeti: kétségtelen, hogy mind Anglia mind pedig Francziaország a legerélyesb hadikészületeket épen a bécsi tanács­­kozat kezdetekor s folyama alatt tevéli. Szóval: egyik fél sem kötött nagy reményeket a diplomatiai megoldáshoz, s nemcsak azért, mert kétkedett annak, kivel egyezkedni akart, komoly szándékában, hanem azért is, mert a viszonyokat nem találta megérteknek, hogy maga komolyan szándékozzék kibékülni. A nyugotiak, mint Nesselrode gróf helyesen említi, még korjegyzékekben is kifejezik, miként a négy pont vitatása alatt a háború tevékeny foly­tatásának gondjaitól voltak elfoglalva ; ellenben az orosz kabinet, mely ugyanekkor, ugyanezen gon­doknak szentelő idejét, a Walewski gróf körira­tára irt hivatalos válaszban magára tukmálja, hogy mindig bő békebarát volt, s egyébre sem töreke­dett, mint Gorzsakoff herczeg és Titoff úr által ki­­diplomatizáltatni a világ nyugalmát. S vájjon miért szeretne ily színben tűnni föl ? Miért mondja, hogy olajágat tartott a kard he­lyett kezében? Mert bebizonyítni akarja, miként a bécsi con­­ferentián ő egész jó­hiszemmel, egész őszinteség­gel járt el; míg a nyugati hatalmak kétértelműen és fortélyosan működtek; miután — mint meg­jegyzi — bevallott kívánságuknak, hogy a hábo­rú tevékenyen folytattassék, szükségkép nyílt el­lenmondásban kellett állani ama szándékkal, hogy a béke megkötése a lehetőségig gyorsíttassék. Ily orosz őszinteség és ily nyugati ra­vaszság mellett — a pétervári hivatalos czikk sze­rint — kettő következett: először, azon hatá­rozottság, melylyel Oroszország követe a bé­csi gyűlésen a maga álláspontját kijelölte; másod­szor, azon halasztási vágy és akadékos­kodás, melylyel a nyugatiak kezdetben a ta­­nácskozat megnyitását, utóbb pedig sikerét gátolák. „Volt is alkalmunk — írja Nesselrode gróf — tapasztalni a habozást, hogy ne mondjuk, teljes nemakarást, melylyel Bourqueney báró és West­moreland lord végre a tulajdonképi értekezlet tár­gyalásaiba belebocsátkozának. K kisértetbe jövénk azt gyanítani, hogy akaratuk ellenére tárgyalnak.“ Néhány sorral fölőbb pedig nagy bámulatunkra még azt is állítja Nesselrode gróf, hogy Walewski körjegyzékéből jön világosságra a nyugati hatal­mak habozásai és halogatásainak valódi czélja. „Megmagyarázza ez nekünk — így szól az ősz diplomata a jan. 5-ki körjegyzékre hivatkozva — mint történhetett, hogy a tárgyalások Bécsben, a­helyett hogy az év elején megnyittatnának, mártius 27-éig elhurczoltattak, oly időpontig, mi­dőn a tavasz visszatérte a hadműkö­dése­knek határozottabb mozgást en­ge­d­h­e­tett.“ Tehát az előrelátó, a finom érzékű és mindent sejtő orosz diplomat­a, saját vallomása szerint, du­­plrozva volt, vagy magyarul szólva, vízre viteté magát, Bourqueney báró és Westmoreland lord által. Az orosz diplomatia, mint őszinte békebarát, sóvárogva várta, hogy a bécsi tanácskozatok is­mét megnyittassanak, de a nyugati követek, kü­lönböző ürügyek alatt, tíz hétig elhurczolták a tárgyalás kezdetét, hogy Anglia és Francziaor­szág a tavasz visszatértével — mint a június 5-ei körjegyzőkből kisül — sokkal erélyesebben há­borúzhassanak. Az orosz diplomatia, mint őszinte békebarát, midőn végtére a tárgyalás folyamatba indult, ha­tározottan kijelölte a maga álláspontjait, s a viszály lecsendesítésére mindent áldozatul akart hozni, a­mi csak Oroszország becsületével megegyeztethető; de Bourqueney báró és Westmoreland lord — s úgy hisszük a végel­döntésre érkezett lord Russell is — addig haboz­tak, ingadoztak és akadékoskodának, mig az al­kalmas perczben megakaszták a bécsi conferen­­tiát, melynek sikerülte iránt komoly szándékuk nem volt. így adja elő a pétervári hivatalos czikk a bécsi conferentia történetét, megjegyezvén, hogy „en­nélfogva a szakítás rovása a nyugati hatalmakra esik. Rosz­akaratuk vetett véget az alkudozások­nak. A pétervári kabinet azért nem felelős.“ Mi sokkal magasabb eszmével vagyunk a pé­­tervári státusférfiak belátása és tapintata felől, sem­hogy a bécsi conferentia ezen történeti rajzát egé­szen hűnek tarthatnók. Mi úgy véljük, hogy bizonyos módon mindenik fél szeretett volna kibékülni. De az orosz kormány aránylag keveset akart a háború megszüntetéséért fizet­ni; mert hosszas évek alatt oly nagy hatalmat gyakorolt volt Európa ügyeiben, s oly dicskör su­­gárzá körül, hogy — már el lévén kényeztetve — a mérsékleti engedékenységet is lealáztatásnak kellett hinnie; mert, annyi vágyi­t táplált a „be­teg ember“ öröksége iránt, annyi remény kísére­tében provocálta a török birodalommali összeütkö­zést, hogy fehetlen volt hódítási álmaiból hamar kiábrándulni; mert, még ezenkívül, mindjárt az ellenségeskedés kezdetén, annyi szenvedélyt ho­zott a tömegeknek rajongásra gerjesztése által mozgásba, a mennyivel nehézzé vált sokat ígér­getni a békéért; mert továbbá, a háború folyama növelé az ó-orosz párt erejét, s e párt minden áron és minden eszközökkel kész a hegemóniáért Nyugattal most küzdeni meg; mert — s ezt ne feledjük — a vesztett csaták daczára is Oroszor­szág legyőzve nem volt; s mert végre, a defen­sív háborúra Oroszország helyzete kedvező. Ellenben a nyugati hatalmak aránylag nagy díjt akartak a béke helyre­állításáért nyerni, mert ők, midőn a háborúra szánták magukat, az európai forradalmak előidézésétől is tarthattak, s tehát az első ágyú elsütésekor már sokat tettek egy koc­kavetésre fel, mert, ha egyszer sorompóba léptek, számukra különösen kedvező körülmény volt, hogy feledni tudták régi versenyzéseiket, s az angol zászlókat a franczia mellé úgy állíthatták, mintha azok soha egymással szemben sem lettek volna; mert továbbá, sike­rült Szardiniát ügyeikhez ragadni, Ausztriát szö­vetségre bízni, a velük rokonszenvben nem levő államokat is többnyire nekik kedvező semleges­ségben tartani s Oroszországot egészen izolálni; m­e­r­t a közvélemény nagy kártérítést kivánt a nagy károkért, melyek az európai viszályból Nyu­­gatra hárultak ; mert III-dik Napoleon vágyott a franczia nemzettel a dicsőség mámorát élvez­­tetni, s hogy még új dynastiája megszilárduljon, magát egy európai coalitio élén tartani, m­e­r­t, végre, Anglia jól látta, hogy Oroszország gyen­­gütésével keletindiai gyarmatainak jövendőjére nézve sok gondtól menekülne meg, és árukötegei számára sok új piaczot nyithatna. Így lévén a dolog, mindkét fél sóvárgott ugyan a bécsi tanácskozáton eredményhez jutni, de nem igen hitt a sikerben. Az orosz attól tartott, hogy a békéért a nyuga­tiak kevés árral nem elégesznek meg, a nyugati­ak pedig attól tartottak, hogy az orosz a békéért nagy árat nem fog fizetni. Kiki tehát erélyesen készült a háborúra, míg diplomatái a béke mellett szónokoltak, nagy hév­vel de kevés hittel. S végre is a füstbe ment remények miatt csak úgy felelős egyik, mint a másik. Miért történik tehát, hogy az orosz diplomat­a magát most a béke kizárólagos barátjának hirdeti, még pedig oly mértékben, hogy — saját előadása szerint — éppen e békevágy miatt Bourqueney b. , s Westmoreland lord által könnyen és sok­szor rászedethetett? S viszont miért történik, hogy a nyugati hatalmak nagyobb harezvágyat mutat­nak, mint a­milyennel valódilag birnak, s nem sze­retnék a békebarát czimét maguknak vindi­álni? E kérdés a Walewski gróf körjegyzékére irt orosz hivatalos válasznak legfőbb momentumára vezeti figyelmünket. Miről közelebbről szólandunk. KEMÉNY ZSIGMOND: Ritka vendég Ráczországban Zsigmond a király, a császár. Jól fogadja István vajda István, kinek apja Lázár. Hét egész nap látja dúsan, Becsülettel, emberséggel, Nem felejti, ki a gazda S nem felejti, kit vendégel. Majd vigasság, zene, táncz, bor Tartja ébren a fölházat, Majd uj­ udvar*), öklelés áll, — Hangos erdőn nagy vadászat: Száz tülök szól, hajt az eb s pór, Nyomja össze a vad berket, Szorul a rés, a lovag lés, íja pendül, ménje kerget. Áll a hajsza. Vége hossza Nincs vetélyö hegyke dicsnek , ,M­a­g­y­a­r a magyar' Zsigmondnak, ,S­z­e­r­b a szerb* Lazárevicsnek: „Ámbár — mond ez — udvaromnál Van egy apród, csak parányi: *­ A havezjáték régi magyar neve. A­z magyar lesz!........Erdély szülte, Neve Jankó Szibinyáni. „Hallod-e Jank!....“ Ím azonban Zörmöl a gaz, reng a sűrű, Nagy csikasz vad ugrik fel, de Visszaperdül, mint a gyűrű — „Hallod-e Jank! ím k­i­r­á l­y­o­d Szeme látja, s ez jutalma, Hogy te nékem azt a farkast Megkeríted élve, halva.“ Rövid a szó, — gyorsan hangzó Kísérője büszke jelnek: De sokallja, meg sem hallja Már nyomul a hősi gyermek; Hol királya — még a tájra Szeme egyszer visszalobban, S a vad állat meg sem állhat, Mind szorítja, űzi jobban. S majd a róna sorompója Nyílik, a mint hajtja menjén, Majd eltűnnek a sűrűnek Lombos, ágas szövevényén, Itt gyalog száll, — paripája Fel s alá nyerít gazdátlan; Szóla Zsigmond: kár volt még is! Szól a vajda: semmi! bátran! Jank azonban mind nyomon van : Le, a völgynek, fel, a hegyre, Vadcsapáson, vizomláson Veri, vágja, űzi egyre. A vad olykor hátrahorkol, Foga csattog, szája résnyi; Majd, mint vert­eb, kit hevertebb Ostor üldöz, szűköl és nyí. Már az állat piheg, fárad, Nem az ifjú, noha gyermek: Martalékát addig űzi Mig ledobban s vár kegyelmet. A királyhoz és urához Rabul vonja, szégyen szemre; Szól a vajda : ez nem első! Szóla Zsigmond: „Istenemre ! „Tartom a just e fiúhoz! Enyim a fa , az gyümölcse : Visszakérem. Te kegyelmed Ebben már most kedvem töltse !“ Nem oly hangon volt ez kérve Hogy sokáig, vagy hiába------­így került Jank, Szibinyáni, Zsigmond király udvarába. Ott idővel karral s fővel Isten után vitte sokra. Másszor is még, többször is még járt vadászni farkasokra : Mint védője a keresztnek, Megrontója büszke tarnak, Idegen nép hőse is lett. Derék hőse a magyarnak. Most is vallják, egyre hallják Szerbhon ifjai, leányi Guzliczájok hangja mellett : Ki volt Jankó Szibinyáni. De a magyar ajakon is Neve, hire átalános Mert hisz él még ... és örökké A dicső Hunyadi János! ARANY JÁNOSI. —»Htsels»i+w— A ROM TITKAI­ Regény. Irta Eszt­her, stb. szerzője. HARMADIK KÖTET. (Folytatás. *) Egy szöglet torony. Mintegy hat hét telhetett el azon párbeszéd után, melynek a szép Aurélia akaratlan tanúja jön. Újra Czobor Istvánnénak kastélyában vagyunk, Au­rélia hálószobájában. Fűszeres éj volt, világos, tiszta, üdítő; a lombokon harmatcsöppek, a szemek héjain, mákok pihentek. Ama hevélyteljes kor, hol a zaklatott nép széles Ma­gyarországon éjeket virasztott át fegyverrel kezében, néha átfürkészhetlen rejtekekben, kész védeni martaló­­czok ellen, mije még megmaradott; vagy legalább al­kudni azokkal, kik elveszik mi nem az övék; ezen idők egy más nyomasztó félelem és kétségteljes, de kevésbé szorongó s kevésbé rettegést előidéző kornak adtak helyet. Ha egykor e kastély, mint rom, védetlenségében ki­vételesen állt, most mindenki természetesnek tartotta, hogy a kapu előtt senki sem őrködik, s pár alföldi ju­hász eb, ama ritka felséges fajból, majdnem oroszlányi nagyságú, elégségesnek tartatott a közeledőket mozgá­sával, néha mély ugatásával elrettenteni. Alhatott tehát mindenki, még Kardos uram is, ha kedve tartotta, de egy mindenesetre virasztott, s ez a szép Aurélia volt. Éjfél tájban lehet, mikor szobájába tekintünk. Gyertya nem ég, éji mécs nem pislog, de a függönyök félre *) Lásd P. Napló 1590. számát. SZIRINYÁNI JANK­ PESTI NAPLÓ. Pest, jul. 1. Jun. 27én az egyetem nagy teremében a tu­domány baráti szép ünnepélyt értek, n. t. Blümelhu­­ber Ferencz, a középponti papnöveldének előbb elöljá­rója s a kath. néplapnak több évig volt buzgó szerkesztője, jelenleg az esztergomi sz. Istvánról nevezett papnöveldé­ben r. tanár, a sz. theologia szigorlatait dicséretesen ki­­állván, mai napon nyilvános értekezését és tudományos vitatkozását tartá, a theologiakar és számos tudós férfi és növendék jelenlétében. Értekezésének tárgya volt sz. Má­ria szeplő nélküli fogantatása. — A kitűzött tételek közül három koszoruzott társfele által ostromoltatván , azoknak folyó szép latinsággal megfelelt. A tételek közös magyar­ságra vonatkozók e következők valának: 1. A magyarok hite a B. Sz. szeplőtelen fogantatásában igen régi. 2. A magyar clerusnak a tudományos intézetek iránti érdemei jelesek. 3. Azon lelkipásztor, ki sz. István társulatát pár­tolja, korunk nagy sebét orvosolja. — Minél ritkábbak az ily tudományos ünnepélyek, annál inkább azon óhajtásra gerjedünk: vajha az enciclopoedikus, vagy inkább felületes tudákosok helyett az avatott szaktudósok szaporodjanak körünkben, mert csak az alaposan tudós lelkes honfiaktól várhatni a szebb jövőt. — A budai cs. kir. Helytartóság rendelete következté­ben a magyar nemzeti museum minden osztá­lya újra rendeztetvén és lajstromoztatván, termei jelen­leg a nagy közönség előtt zárva vannak. Örömmel tapasz­taltuk azonban, hogy képtári osztálya e napokban felállít­­tatván, hihető nem sokára a közönség számára is meg fog nyittatni. A gyűjtemény képei egy része, t. i. a műbecs nélküliek, mint múltkor is említők, félretétetvén, a jelen föl­állítás minden esetre kedvesebb látványul szolgál az előb­bemnél, minekutána a falak is mind fedvék. Az első terem­ben a Felséges uralkodó­ház több tagjának képeit szemlél­jük: a másodikban az átalános képtár állítattott fel, a 3-ik és 4-dikben a Pyrker patriarcha-érsek által adományozott gyűjtemény , az 5-ikben pedig magyar festészeink jeles­ művei foglaltatnak. Jó benyomást tesz a nézőre az, hogy a hazai festészetbeni előmenetelt ismerhetjük fel e gyűj­teményben. Óhajtjuk, hogy tehetösb hazánkfiai nemzeti Mu­­seumunkat, halhatatlan Pyrkerünk példájára jeles­ művek­kel gazdagítván, lehetővé tegyék a még kimustrálandó gyengébbeknek ezekkel fölcseréltetését. Addig érjük be azzal a mink van, s kinek a mostaniak nem tetszenek, ha adhat, adjon jobbakat. Örömmel értettük, hogy a nemzeti képcsarnoki egylet lépéseket tett aziránt, hogy W­é­b­e­r Henrik „Mátyás király Budára való bevonulását* és Kovács Mihály „Árpád fejedelemmé választatását“ ábrázoló képei, nagyban készítessenek el az illető művé­szek által Museumunk számára. Említést érdemel még itt az is, hogy a műegylet utolsó nagygyűlési határozatánál fogva, tárlatából évenként egy jelesebb festvényt fog mu­­seumi képcsarnokunknak ajándékozni, mi e képtár becsét tetemesen fogja emelni. — A magyar- és erdélyországi protestáns egyházi és iskolai ügyek feletti értekezletekben­ részvételre, a m. vallás- és oktatásügyi minisztérium által a morvaországi és sziléziai evang. superintended Lem­­­n­i­t­z­e­r úr is meghivatott, miután a magyar- és erdély­országi protestáns egyházi ügyek rendezésénél a több

Next