Pesti Napló, 1855. július (6. évfolyam, 1591-1617. szám)
1855-07-01 / 1591. szám
8—1501. 6-ik évf folyam. Szerkesztő szállása: Szerkesztési iroda: uri-utcza 5-ik szám, 3-ik emelet, 15-ik szám. Angol királynőhöz czimzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ikszám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetés föltételei: Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 5 sz. p. p. Félévre...........................10 „ Hirdletmények Ilija • 5 hasábos Petit sor 4 P- kr- Bélyegdij, külön, 10 P. kr. Ilii Uduicky oh Ulja . Magán vita 5 hasábos petit.sor 5 p. kr. 1855. Vasárnap, július 1. jrcsicu , na z na z norava. Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 „ „ Előfizetési felhivás A PESTI NAPLÓ Julius — december félévi és Julius — September negyedévi folyamára. Vidékre postán küldve félévre 10 frt negyed évre 5 frt. Budapesten fél évre 8 frt, negyed évre 4 frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadó hivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztárépület 1-ső emeleten. Pesti Napló kiadó hivatala. PEST, júl. 1. Oroszország egész eljárásában mi sem mutat arra, hogy a béke kieszközlésének szilárd akaratával lépett volna az újra megnyitott bécsi tanácskozatokba. Mi a nyugati hatalmakat illeti: kétségtelen, hogy mind Anglia mind pedig Francziaország a legerélyesb hadikészületeket épen a bécsi tanácskozat kezdetekor s folyama alatt tevéli. Szóval: egyik fél sem kötött nagy reményeket a diplomatiai megoldáshoz, s nemcsak azért, mert kétkedett annak, kivel egyezkedni akart, komoly szándékában, hanem azért is, mert a viszonyokat nem találta megérteknek, hogy maga komolyan szándékozzék kibékülni. A nyugotiak, mint Nesselrode gróf helyesen említi, még korjegyzékekben is kifejezik, miként a négy pont vitatása alatt a háború tevékeny folytatásának gondjaitól voltak elfoglalva ; ellenben az orosz kabinet, mely ugyanekkor, ugyanezen gondoknak szentelő idejét, a Walewski gróf köriratára irt hivatalos válaszban magára tukmálja, hogy mindig bő békebarát volt, s egyébre sem törekedett, mint Gorzsakoff herczeg és Titoff úr által kidiplomatizáltatni a világ nyugalmát. S vájjon miért szeretne ily színben tűnni föl ? Miért mondja, hogy olajágat tartott a kard helyett kezében? Mert bebizonyítni akarja, miként a bécsi conferentián ő egész jóhiszemmel, egész őszinteséggel járt el; míg a nyugati hatalmak kétértelműen és fortélyosan működtek; miután — mint megjegyzi — bevallott kívánságuknak, hogy a háború tevékenyen folytattassék, szükségkép nyílt ellenmondásban kellett állani ama szándékkal, hogy a béke megkötése a lehetőségig gyorsíttassék. Ily orosz őszinteség és ily nyugati ravaszság mellett — a pétervári hivatalos czikk szerint — kettő következett: először, azon határozottság, melylyel Oroszország követe a bécsi gyűlésen a maga álláspontját kijelölte; másodszor, azon halasztási vágy és akadékoskodás, melylyel a nyugatiak kezdetben a tanácskozat megnyitását, utóbb pedig sikerét gátolák. „Volt is alkalmunk — írja Nesselrode gróf — tapasztalni a habozást, hogy ne mondjuk, teljes nemakarást, melylyel Bourqueney báró és Westmoreland lord végre a tulajdonképi értekezlet tárgyalásaiba belebocsátkozának. K kisértetbe jövénk azt gyanítani, hogy akaratuk ellenére tárgyalnak.“ Néhány sorral fölőbb pedig nagy bámulatunkra még azt is állítja Nesselrode gróf, hogy Walewski körjegyzékéből jön világosságra a nyugati hatalmak habozásai és halogatásainak valódi czélja. „Megmagyarázza ez nekünk — így szól az ősz diplomata a jan. 5-ki körjegyzékre hivatkozva — mint történhetett, hogy a tárgyalások Bécsben, ahelyett hogy az év elején megnyittatnának, mártius 27-éig elhurczoltattak, oly időpontig, midőn a tavasz visszatérte a hadműködéseknek határozottabb mozgást engedhetett.“ Tehát az előrelátó, a finom érzékű és mindent sejtő orosz diplomata, saját vallomása szerint, duplrozva volt, vagy magyarul szólva, vízre viteté magát, Bourqueney báró és Westmoreland lord által. Az orosz diplomatia, mint őszinte békebarát, sóvárogva várta, hogy a bécsi tanácskozatok ismét megnyittassanak, de a nyugati követek, különböző ürügyek alatt, tíz hétig elhurczolták a tárgyalás kezdetét, hogy Anglia és Francziaország a tavasz visszatértével — mint a június 5-ei körjegyzőkből kisül — sokkal erélyesebben háborúzhassanak. Az orosz diplomatia, mint őszinte békebarát, midőn végtére a tárgyalás folyamatba indult, határozottan kijelölte a maga álláspontjait, s a viszály lecsendesítésére mindent áldozatul akart hozni, ami csak Oroszország becsületével megegyeztethető; de Bourqueney báró és Westmoreland lord — s úgy hisszük a végeldöntésre érkezett lord Russell is — addig haboztak, ingadoztak és akadékoskodának, mig az alkalmas perczben megakaszták a bécsi conferentiát, melynek sikerülte iránt komoly szándékuk nem volt. így adja elő a pétervári hivatalos czikk a bécsi conferentia történetét, megjegyezvén, hogy „ennélfogva a szakítás rovása a nyugati hatalmakra esik. Roszakaratuk vetett véget az alkudozásoknak. A pétervári kabinet azért nem felelős.“ Mi sokkal magasabb eszmével vagyunk a pétervári státusférfiak belátása és tapintata felől, semhogy a bécsi conferentia ezen történeti rajzát egészen hűnek tarthatnók. Mi úgy véljük, hogy bizonyos módon mindenik fél szeretett volna kibékülni. De az orosz kormány aránylag keveset akart a háború megszüntetéséért fizetni; mert hosszas évek alatt oly nagy hatalmat gyakorolt volt Európa ügyeiben, s oly dicskör sugárzá körül, hogy — már el lévén kényeztetve — a mérsékleti engedékenységet is lealáztatásnak kellett hinnie; mert, annyi vágyit táplált a „beteg ember“ öröksége iránt, annyi remény kíséretében provocálta a török birodalommali összeütközést, hogy fehetlen volt hódítási álmaiból hamar kiábrándulni; mert, még ezenkívül, mindjárt az ellenségeskedés kezdetén, annyi szenvedélyt hozott a tömegeknek rajongásra gerjesztése által mozgásba, a mennyivel nehézzé vált sokat ígérgetni a békéért; mert továbbá, a háború folyama növelé az ó-orosz párt erejét, s e párt minden áron és minden eszközökkel kész a hegemóniáért Nyugattal most küzdeni meg; mert — s ezt ne feledjük — a vesztett csaták daczára is Oroszország legyőzve nem volt; s mert végre, a defensív háborúra Oroszország helyzete kedvező. Ellenben a nyugati hatalmak aránylag nagy díjt akartak a béke helyreállításáért nyerni, mert ők, midőn a háborúra szánták magukat, az európai forradalmak előidézésétől is tarthattak, s tehát az első ágyú elsütésekor már sokat tettek egy kockavetésre fel, mert, ha egyszer sorompóba léptek, számukra különösen kedvező körülmény volt, hogy feledni tudták régi versenyzéseiket, s az angol zászlókat a franczia mellé úgy állíthatták, mintha azok soha egymással szemben sem lettek volna; mert továbbá, sikerült Szardiniát ügyeikhez ragadni, Ausztriát szövetségre bízni, a velük rokonszenvben nem levő államokat is többnyire nekik kedvező semlegességben tartani s Oroszországot egészen izolálni; mert a közvélemény nagy kártérítést kivánt a nagy károkért, melyek az európai viszályból Nyugatra hárultak ; mert III-dik Napoleon vágyott a franczia nemzettel a dicsőség mámorát élveztetni, s hogy még új dynastiája megszilárduljon, magát egy európai coalitio élén tartani, mert, végre, Anglia jól látta, hogy Oroszország gyengütésével keletindiai gyarmatainak jövendőjére nézve sok gondtól menekülne meg, és árukötegei számára sok új piaczot nyithatna. Így lévén a dolog, mindkét fél sóvárgott ugyan a bécsi tanácskozáton eredményhez jutni, de nem igen hitt a sikerben. Az orosz attól tartott, hogy a békéért a nyugatiak kevés árral nem elégesznek meg, a nyugatiak pedig attól tartottak, hogy az orosz a békéért nagy árat nem fog fizetni. Kiki tehát erélyesen készült a háborúra, míg diplomatái a béke mellett szónokoltak, nagy hévvel de kevés hittel. S végre is a füstbe ment remények miatt csak úgy felelős egyik, mint a másik. Miért történik tehát, hogy az orosz diplomata magát most a béke kizárólagos barátjának hirdeti, még pedig oly mértékben, hogy — saját előadása szerint — éppen e békevágy miatt Bourqueney b. , s Westmoreland lord által könnyen és sokszor rászedethetett? S viszont miért történik, hogy a nyugati hatalmak nagyobb harezvágyat mutatnak, mint amilyennel valódilag birnak, s nem szeretnék a békebarát czimét maguknak vindiálni? E kérdés a Walewski gróf körjegyzékére irt orosz hivatalos válasznak legfőbb momentumára vezeti figyelmünket. Miről közelebbről szólandunk. KEMÉNY ZSIGMOND: Ritka vendég Ráczországban Zsigmond a király, a császár. Jól fogadja István vajda István, kinek apja Lázár. Hét egész nap látja dúsan, Becsülettel, emberséggel, Nem felejti, ki a gazda S nem felejti, kit vendégel. Majd vigasság, zene, táncz, bor Tartja ébren a fölházat, Majd uj udvar*), öklelés áll, — Hangos erdőn nagy vadászat: Száz tülök szól, hajt az eb s pór, Nyomja össze a vad berket, Szorul a rés, a lovag lés, íja pendül, ménje kerget. Áll a hajsza. Vége hossza Nincs vetélyö hegyke dicsnek , ,Magyar a magyar' Zsigmondnak, ,Szerb a szerb* Lazárevicsnek: „Ámbár — mond ez — udvaromnál Van egy apród, csak parányi: * A havezjáték régi magyar neve. Az magyar lesz!........Erdély szülte, Neve Jankó Szibinyáni. „Hallod-e Jank!....“ Ím azonban Zörmöl a gaz, reng a sűrű, Nagy csikasz vad ugrik fel, de Visszaperdül, mint a gyűrű — „Hallod-e Jank! ím kirá lyod Szeme látja, s ez jutalma, Hogy te nékem azt a farkast Megkeríted élve, halva.“ Rövid a szó, — gyorsan hangzó Kísérője büszke jelnek: De sokallja, meg sem hallja Már nyomul a hősi gyermek; Hol királya — még a tájra Szeme egyszer visszalobban, S a vad állat meg sem állhat, Mind szorítja, űzi jobban. S majd a róna sorompója Nyílik, a mint hajtja menjén, Majd eltűnnek a sűrűnek Lombos, ágas szövevényén, Itt gyalog száll, — paripája Fel s alá nyerít gazdátlan; Szóla Zsigmond: kár volt még is! Szól a vajda: semmi! bátran! Jank azonban mind nyomon van : Le, a völgynek, fel, a hegyre, Vadcsapáson, vizomláson Veri, vágja, űzi egyre. A vad olykor hátrahorkol, Foga csattog, szája résnyi; Majd, mint verteb, kit hevertebb Ostor üldöz, szűköl és nyí. Már az állat piheg, fárad, Nem az ifjú, noha gyermek: Martalékát addig űzi Mig ledobban s vár kegyelmet. A királyhoz és urához Rabul vonja, szégyen szemre; Szól a vajda : ez nem első! Szóla Zsigmond: „Istenemre ! „Tartom a just e fiúhoz! Enyim a fa , az gyümölcse : Visszakérem. Te kegyelmed Ebben már most kedvem töltse !“ Nem oly hangon volt ez kérve Hogy sokáig, vagy hiába------így került Jank, Szibinyáni, Zsigmond király udvarába. Ott idővel karral s fővel Isten után vitte sokra. Másszor is még, többször is még járt vadászni farkasokra : Mint védője a keresztnek, Megrontója büszke tarnak, Idegen nép hőse is lett. Derék hőse a magyarnak. Most is vallják, egyre hallják Szerbhon ifjai, leányi Guzliczájok hangja mellett : Ki volt Jankó Szibinyáni. De a magyar ajakon is Neve, hire átalános Mert hisz él még ... és örökké A dicső Hunyadi János! ARANY JÁNOSI. —»Htsels»i+w— A ROM TITKAI Regény. Irta Eszther, stb. szerzője. HARMADIK KÖTET. (Folytatás. *) Egy szöglet torony. Mintegy hat hét telhetett el azon párbeszéd után, melynek a szép Aurélia akaratlan tanúja jön. Újra Czobor Istvánnénak kastélyában vagyunk, Aurélia hálószobájában. Fűszeres éj volt, világos, tiszta, üdítő; a lombokon harmatcsöppek, a szemek héjain, mákok pihentek. Ama hevélyteljes kor, hol a zaklatott nép széles Magyarországon éjeket virasztott át fegyverrel kezében, néha átfürkészhetlen rejtekekben, kész védeni martalóczok ellen, mije még megmaradott; vagy legalább alkudni azokkal, kik elveszik mi nem az övék; ezen idők egy más nyomasztó félelem és kétségteljes, de kevésbé szorongó s kevésbé rettegést előidéző kornak adtak helyet. Ha egykor e kastély, mint rom, védetlenségében kivételesen állt, most mindenki természetesnek tartotta, hogy a kapu előtt senki sem őrködik, s pár alföldi juhász eb, ama ritka felséges fajból, majdnem oroszlányi nagyságú, elégségesnek tartatott a közeledőket mozgásával, néha mély ugatásával elrettenteni. Alhatott tehát mindenki, még Kardos uram is, ha kedve tartotta, de egy mindenesetre virasztott, s ez a szép Aurélia volt. Éjfél tájban lehet, mikor szobájába tekintünk. Gyertya nem ég, éji mécs nem pislog, de a függönyök félre *) Lásd P. Napló 1590. számát. SZIRINYÁNI JANK PESTI NAPLÓ. Pest, jul. 1. Jun. 27én az egyetem nagy teremében a tudomány baráti szép ünnepélyt értek, n. t. Blümelhuber Ferencz, a középponti papnöveldének előbb elöljárója s a kath. néplapnak több évig volt buzgó szerkesztője, jelenleg az esztergomi sz. Istvánról nevezett papnöveldében r. tanár, a sz. theologia szigorlatait dicséretesen kiállván, mai napon nyilvános értekezését és tudományos vitatkozását tartá, a theologiakar és számos tudós férfi és növendék jelenlétében. Értekezésének tárgya volt sz. Mária szeplő nélküli fogantatása. — A kitűzött tételek közül három koszoruzott társfele által ostromoltatván , azoknak folyó szép latinsággal megfelelt. A tételek közös magyarságra vonatkozók e következők valának: 1. A magyarok hite a B. Sz. szeplőtelen fogantatásában igen régi. 2. A magyar clerusnak a tudományos intézetek iránti érdemei jelesek. 3. Azon lelkipásztor, ki sz. István társulatát pártolja, korunk nagy sebét orvosolja. — Minél ritkábbak az ily tudományos ünnepélyek, annál inkább azon óhajtásra gerjedünk: vajha az enciclopoedikus, vagy inkább felületes tudákosok helyett az avatott szaktudósok szaporodjanak körünkben, mert csak az alaposan tudós lelkes honfiaktól várhatni a szebb jövőt. — A budai cs. kir. Helytartóság rendelete következtében a magyar nemzeti museum minden osztálya újra rendeztetvén és lajstromoztatván, termei jelenleg a nagy közönség előtt zárva vannak. Örömmel tapasztaltuk azonban, hogy képtári osztálya e napokban felállíttatván, hihető nem sokára a közönség számára is meg fog nyittatni. A gyűjtemény képei egy része, t. i. a műbecs nélküliek, mint múltkor is említők, félretétetvén, a jelen fölállítás minden esetre kedvesebb látványul szolgál az előbbemnél, minekutána a falak is mind fedvék. Az első teremben a Felséges uralkodóház több tagjának képeit szemléljük: a másodikban az átalános képtár állítattott fel, a 3-ik és 4-dikben a Pyrker patriarcha-érsek által adományozott gyűjtemény , az 5-ikben pedig magyar festészeink jeles művei foglaltatnak. Jó benyomást tesz a nézőre az, hogy a hazai festészetbeni előmenetelt ismerhetjük fel e gyűjteményben. Óhajtjuk, hogy tehetösb hazánkfiai nemzeti Museumunkat, halhatatlan Pyrkerünk példájára jeles művekkel gazdagítván, lehetővé tegyék a még kimustrálandó gyengébbeknek ezekkel fölcseréltetését. Addig érjük be azzal a mink van, s kinek a mostaniak nem tetszenek, ha adhat, adjon jobbakat. Örömmel értettük, hogy a nemzeti képcsarnoki egylet lépéseket tett aziránt, hogy Wéber Henrik „Mátyás király Budára való bevonulását* és Kovács Mihály „Árpád fejedelemmé választatását“ ábrázoló képei, nagyban készítessenek el az illető művészek által Museumunk számára. Említést érdemel még itt az is, hogy a műegylet utolsó nagygyűlési határozatánál fogva, tárlatából évenként egy jelesebb festvényt fog museumi képcsarnokunknak ajándékozni, mi e képtár becsét tetemesen fogja emelni. — A magyar- és erdélyországi protestáns egyházi és iskolai ügyek feletti értekezletekben részvételre, a m. vallás- és oktatásügyi minisztérium által a morvaországi és sziléziai evang. superintended Lemnitzer úr is meghivatott, miután a magyar- és erdélyországi protestáns egyházi ügyek rendezésénél a több