Pesti Napló, 1855. szeptember (6. évfolyam, 1643-1666. szám)

1855-09-11 / 1650. szám

nyújtana is, de nem magát a szabadságot. A muratisták és mazzinisták nézete között, mint középvélemény lép­tek föl a szabadelvűek, egy adresse-el. Ezen adresse a muratista proclamatioval annyiban találkozik, mennyi­ben mindkettő nem köztársaságot hanem alkotmányos monarchiát tűz ki jelszóul. M­a­z­z i­n­i nyilatkozványá­­val pedig annyiban talál össze, hogy nem különleg a két Szic­iliáról, hanem az ősz-Italiáról szól. Ebből a kö­vetkezőket idézi levelező : „Ha Italia kivívott önál­lósága után az európai nagy államok egyetemében állandó helyet akar elfoglalni, szükség, hogy az ország kormánya egy személyre ruháztassék. Ez iránt minden hazafiak , bármi különböző politikai hitvallásuak le­gyenek is, egyiránt meg vannak győződve, s a re­publikánusok Mazzinijokat dictator rá, s a muralis­ták herczegeket királylyá akarják tenni. Mazzini nagy képességű s diplomatiai tapintatú lángeszű ha­zafi, de ha egyszer megteremtett eszményképei által el­ragadtatnék, ez utóbbiak uralkodnának fölötte, s a sza­badság nevében könnyen szigorú, egyedüli uralomra vágyó despotává válhatik; emellett Olaszország köztár­sasági államalkotmánya benn új nyugtalanságokat, künn­ys és soha nem enyésző veszélyeket keltene föl, mert az olasz köztársaság minden európai fejedelem által ve­szélyesnek, mint egy később bekövetkezendő európai forradalom tűzhelye tekintetnek, s boszankodnának reá. Ettől nekünk s közös olasz haza­fiainak a priori óvakodni kell, s óvakodhatunk, ha a köztársasági állam­formák helyett az alkotmányos királyság (császárság?) formáját választjuk, s egy fejedelmi herczeget az olasz trónra meghívunk. De melyik herczeget? A muratisták azt felelik: Joachim fiát. Lehető, mikép ezen trón­követelő oly tulajdonokkal bír , melyek­et ezen kitűnő, de egyszersmind oly nehéz állásra, mint a kérdésben forgó , teljesen méltóvá teszik. De mi , mint va­lódi hazafiak ezen nem biztosított lehetőségért koc­­­káztassuk-e Olaszország jövendőjét? Nem legszentebb kötelességünk-e az országnak valóban hazafi kormány­zót adni, oly kormányzót, kinek törzse már az olasz függetlenségére csatamezőn és kabinetekben többször fellépett? S hol volna másutt ily kormányzó található mint ama házból, mely az olasz háromszin zászlót har­­czosai előtt szabadon és dicsően bontja ki, s hajóinak árboczairól azt engedi lengeni? Tehát mondjuk ki azon legbensőbb meggyőződésünket: a szárd királyi házat illeti az olasz uralom tisztelete!“ Ezután fölvilágosítások következnek, melyekben megmutattatik, miszerint Fran­­cziaország császára oda nyilatkozott: „Nincs többé azon idő, hogy családja herczegeinek trónokat osztogasson, miből tovább azon következtetést vonják, hogy III. N­a­­p­o­l­e­o­n tökéletesen egyetért abban, hogy az olasz ki­rályi korona Victor Emanuelnek vagy praesumptiv trónörökösének (ki Olaszországot, Szardinia kivételé­vel, Victor Emanuel haláláig birodalmi kormányzó név alatt igazgatná) nyújtassék át, hogy ő az erre c­élzó törekvéseket védné és segítené, s hogy Angolország is igen fontos politikai okokból örömestebb nézne egy piemonti mint Murat liget az olasz trónon.(Végé köv.) PESTI NAPLÓ. Pest, sept. II. Miután múlt évi aug. 4 - től a vámdij az állam minden vámhivatalánál pengő érez pénzben fize­tendő, s ez által annak szüksége, hogy az ezüstagrónak a vámfizetéseknél az állam kárával történt kizsákmányolása megszállására ideiglenesen elrendelt forgalmi korlátozások fentartassanak, többé fen nem forog, e korlátozások ezen­nel megszüntettem­k. — A pesti keresked­és ipar ka­mar­áh­oz a m. Helytartóság budapesti osztályának utján megkülde­­tett E­i­s­e­n h­a­r­d­t mannheimi cs. kir. consul jelentése azon kísérlet kedvezd eredménye felöl, minél fogva az ausztriai és magyar borok részére Nyugat Német- és Francziaországban piaczokat szerezni igyekezett. E jelen­tésében a. t. consul ar azon módokról is jelentést tesz, mik által a szőlőmivelés emelésére és ennek folytán az ausztriai és magyar borok külföldön nagyobb elterjedé­sére hathatni. E jelentést a kereskedelmi kamara a pesti nagykereskedők testületének azon kéréssel küldi meg, hogy azt Pest borkereskedői közt köröztesse. Ha e jelen­tés tanulságos lehet a pesti borkereskedőkre, az lehet szintén a nem pestiekre, a hazai szőlőmivelőkre is. Óhajt­juk tehát, hogy e jelentés nagyobb nyilvánosságra jusson, hogy az abban előadott útmutatásokat minden borkeres­kedő és szőlőmivelő hasznára fordíthassa.Ha ez óhajtásunk teljesülend, nem késendünk azt lapjainkban is megismer­tetni. — Császár Ferencz a jövő évre is kiadá a „Magyar hölgyek naptárát.“ A kiállítás csinos, a tartalom elég érdekest nyújt. Költeményt lelünk a naptár irodalmi ré­szében T­o­m­p­ától, L­é­v­a­itól és Vajda Jánostól; el­beszélést S­z­a­b­ó Richardról (A nő szerelme) és Jó­kaitól (Thorizoba — és magyar rege). A szerkesztő a magyar királynékról megkezdett történeti vázlatokat. Fekete Soma aratási képeket ad a melegövi országok­ból (négy fametszettel.) „Gyöngyök az élet tengeréről“ Császártól francziából fordított aphorismák. A szépirodalmi részt megelőzi némely férfi nevek magyarázata, fölfede­zések és találmányok; történeti nevezetes­ adatok; idő­járási jegyzetek ; változó ünnepek; csillagászati jegyze­tek ; a naptár; a többi tartalmat teszik a következő rova­tok : vásárok (175—229 lapon); cselédbért stb. mutató tábla; kamattábla; bélyegfokozat; levélbérjegyzék. A naptár elején czimképül egy csinos aczélmetszetet (nearczképet) találunk Fuchshallerről „Ilona királyné“ aláírással. E képre egy kis megjegyzésünk van. Szokás volt hajdan, az „Aurora“ és „Emleny“ zsebkönyvek idejében, hogy a kül­földi zsebkönyvekből, az angol Kerpsake-ból kiszámít aczélmetszetekhez elbeszéléseket írtak íróink, avagy a ne­­arczképek alá vésett nevet elbeszéléseikbe szövék. Ez he­lyes és gazdaságos eljárás volt akkor, midőn az eredeti metszetek külföldön készülhettek el s ezrekre menő kiadást igényeltek. Az olvasóra nézve, ki a szöveg mellett szép nearczképet nyert, ez mindegy volt. Most a famet­szetek korában, a képekben gyönyörködő közönség más­ként elégittetik ki. Háborús időben csataképeket ka­punk. Elöl iramodik egy lovas csapat, melytől elma­radozik egy két lelőtt lovas és megbénult ló; bal­ról tömött sorokban rohan szuronyszegezve néhány zászlóalj; balról felhányt földerődítmények mögül az üte­gek tüzelnek, mindenütt szétpattant kartácsok darabjai hevernek; a kép hátterében az ágyufüst eltakarja az ellen sorait; stb. s a kép aláiratik: „ütközet vagy ostrom itt és itt.“ A közönség örül a képnek,­ és tán van olyan is,ki azt hiszi, hogy e kép az ütközet vagy ostrom alatt daguereo­­typ segélyével készített rajz után készült. Császár úr „Ilona-királyné arczképénél a közönség ily jólelő hűségére számolt, lemásoltatván Z­u­l­e­i­k­á­t, az abydosi arát, mely kép Byron Böttger által fordított és Wigand Otto által 1847-ben kiadott munkájának 3 ik kötete mel­lett jelent meg. Meglehet azonban, hogy Zuleika hasonlí­tott Ilona­ királynénkhoz. De ez eljárást még sem helye­selhetjük, főkép akkor, midőn Cs.­ur a magyar ősök kép­csarnokát adja ki. — Az 1856-ik évre szerkesztett „István bácsi“ czimű naptár első kiadása (10,000 példány) egészen el­kelt. E naptár kiadói arról értesítik a közönséget, misze­rint a második 10.000 példányból álló kiadás nyoma­­tása megkezdetett. Az előfizetők, kik példányaikat még meg nem kapták, e hó végével ki fognak elégíttetni. Azt kellene hinnünk, hogy e naptár előfizetőinek száma a 10 ezret meghaladja, ha ez értesítésben a kiadó urak azt nem állíttanák, hogy az első kiadás a múlt pesti augusztusi vásár alkalmával egészen elkelt. Tehát az előfi­zetők, vagyis azoknak kielégíttetése előtt, kiknek pénze fedezi előlegesen a nyomtatási költséget, k­e­lt el az első kiadás a vásár alkalmával. Ez a köztiszteletű István bácsi akarata ellenére történt. Az előfizetők, mielőtt az első kiadás, melyre előfizettek, elkelne, volnának kielégítendők. Az előfizetők érdekeinek képviselete azon lapokat illetvén, melyek előfizetés-nyitáskor a közönség figyelmét a vállalatra felhívták, minden ily eljárás megro­vása szoros kötelességünk. — A V. U. által sept. 1-re kitűzött pályafeladatra (ma­gyar történeti beszély; jutalma 20 arany) hat mű érke­zett be; u. m. 1) A magyar nemzetnek az idegen nemze­tekből volt királyok alatt történt dolgai. 2) Dobozi Julia. 3) Petényi Tóbiás. 4) A sziget tündére. 5) A királyné apródja. ti Versényi Mik­ós. Bírálók: Pákh, Bérczy és Jókai. — A szász-sebesi nagy tűzvésznél a „Krönst. Z­g.“ a pálinkávali mértéktelen élést és egy dohányzónak vigyá­zatlanságát okolja. De ily gyászos tanulság mellett sem fognak az illetők okulni soha, ha csak a lelki elöljárók ki­fogyhatatlan türelemmel nem intik, nem figyelmeztetik mindegyre a népet szenvedélyeinek, átkainak követk­ezés­­eire. E tekintetben sokat tehetnének a nép számára szer­kesztett naptárak is. Helyeselnünk kell a V. U. szerkesz­­tőségének eljárását, minél fogva a tűz és jégveszedelmek­­ről a híreknek állandó rovatot nyitott. E hírek figyelmezte­tésül, intésül szolgálhatnak. tán néhány gazdában ezek olvasásánál felébred a gondolat, hogy hajlék­­ra is leszáll­hat a lángszárnyú vész (leszáll sokszor az égből), hogy helységének határát is bejárhatja a jégfergeteg. — Hallomás szerint a szeged-temesvári vasútvonal építtetését az államvasuttársulat vállalta el s e fontos vo­nal építtetését mentül elébb meg fogja kezdeni. — Nemzeti színház. September 7-kép. El­lin­ger javára bérletszünettel „Troubadour“ Ellingerné Azucena szerepében vendégül lépett fel. Telt színház El­lin­g­e­r énekének ma több sikerült része volt; az­on része­ket értjük, melyekben E. énekelt, és nem forcehrozá a közönség azon részének tetszését, mely valami nagyon szé­pet, élvezetest, gyönyörűségest talál az oly énekben, mely 4 bőgőt, 2 gordonkát, 10 trombitát, 3 dobot s a többi hangszert mind jól bírja kiáltani. A nagy, erős hang ily ér­vényesítése szintén szükséges — némelykor, de nem min­dig, valamint a hanghordozás szintén egyik előnye­­ az éneknek, egyik szépség, de valamint a merő trilla,­­ a folytonos coloratura is, mi nagy szépség, fárasz- s tóvá válnék, úgy a szüntelen eretetett érték a gyak­ran megkísértett hanghordozás (portandó) végre el­veszti hatását, de sokszor amaz kiáltozásul tűnhetik fel, imez pedig nem is sikerülhet, így vagyunk többnyire El­­linger énekével, kinek a hangerejénél fogva szüksége nincs erősödésre, hatást e nélkül is bírhatván előidézni. A 3-ik felvo­nás áriájában mind­ezt bebizonyítja, hol egy ízben hanghordozása is szépen sikerült, azonban mire az áriát ismételé, az erős tagjártatás, a­lul heves játék, fökép kar­jainak mozgása kifáraszták az énekes mellét és sem a por­­tando nem sikerült, sem éneke nem bírt az előbbi műhatás­sal. A közönségnek egyedül a szép éneket méltányló része is megtapsolható e mellett azonban E. mai énekét. E tap­sok méltán megilleték ma is F­ü­re­d­y­t, ki jó kedvvel s igen tisza hanggal éneklé Luna gróf szép áriáit. Eli­­n­ger­né a. hangja terjedelméhez illő e szerepében ma is kielégitőleg működött Kaiser Ernst­né a. énekének több sikerült része volt. Mindenesetre a szerzemény szép­­ségeiben leginkább, de a t. énekesnő igyekezetében is ke­resendő némileg az ok K. E. a. e szerepbeni fellépése na­gyobb hatásának. A karok igen jelesek voltak. A közön­­ség nagyobb része nem látszik elég figyelemmel viseltetni zene- és dalkaraink jelessége, a kardalok pontos éneklése iránt. — Sept 10. E­ling­er­né (mint Fides) felléptéül, „Próféta.“ Telt színház. Ellinger, ki eleinte jól énekelt, az előadás alatt elrekedvén igazolá mind­azt, mit éneké­ről előbbi fellépéséről a jelentésünkben mondunk. Ellin­­gerné a­ e hálás szerepében ma is sikerrel lépett fel; a koldusnő éneke jó volt, igy az ezt követő kettős is, mely­ben a cadencziák sikerültéért dicséretünk Kaisernét is illetik. A mai előadás igen sok kihagyással ment véghez. Ma adatik : „Lignerolles Luiza.“ Dráma 5 felv. Hivatalos. A kassai cs. kir. országos pénzigazgató­sági osztály Grieszwein Károly ökörmezői II. osztályú adóhivatali ellenőrt III. osztályú adószedővé a kászonyi adóhivatalhoz; továbbá Jungburgi Kern Ferencz eperjesi cs. k. II. osztályú adóhivatali tisztet III. osztályú ellenőrré a kassai cs. k. adóhivatalhoz ideiglenesen kinevezte; végre B­e­n­y­o­v­s­z­k­y Sándor mislyei III. osztályú cs. k. adó­hivatali ellenőrt saját kérelmére a szepsi cs. kir. adóhiva­talhoz hasonló minőségben áttette; továbbá III. osztályú adóhivatali ellenőrökké, és pedig : a mislyei adóhivatal­hoz Ivanovics K­ázmér II. osztályú adóhivatali tisztet, a nagy­réczei adóhivatalhoz Riedl Tódor II. osztályú adóhivatali tisztet, s a szobránczi adóhivatalhoz Schweig­­ho­fer Antal II. osztályú adóhivatali tisztet, mindnyáját ideiglenesen kinevezte. Börzetudósítások : Bécs, sept. 10. Kedvező han­gulat; ez főkép a pénz iránt mutatkozott. Bankrészvény külföld részére sok vásároltatott, ennélfogva emelkedett 1012re. Államvasút iránt is élénk üzlet. A többi iránt cse­kély hajlam. Arany ma is kevés. 21. Ezüst 17. Váltók l°-Cel olcsóbbak. Augsburg usa 114%. London 113. Páris 1313%. 5% met. 753/g — %. Uibérkárp. köt. 78% — 78 és 73—119. Éjszaki vasút 203%—203. Táviratilag. Amsterdam, sept. 8. 5 % ausztr. met. 62314. uj 74.09. 2% % 32%. Nemzeti kölcsön 67%. Páris, sept. 7. 3% rente 66. 60.4­2 % 92. Ausztr. államvasut 778.75. A Credit mobilier részvényei 1545. Ezekkel nagy üzlet. Este a 3% rente 66.80. London, sept. 4. : 3 % Consolole 90%. Danavszállás. Sept. 11-én: 10'9" 0"'0. fölött. van, hogy igaztalanoknak ne láttassunk, a német iroda­lom történetíróinak nézeteit vesszük kiindulási szem­pontokul. Érdekes tanulmány mert Ranke hiányai általában a művészi történetírás tévedéseivel ismertetnek meg. A német irodalom történetírói egyhangúlag magasz­talják Ranke kitűnő éles eszét, alapos képzettségét s ama képességét, melylyel oly könnyen föl­fog minden concret élettüneményt; magasztalják otthonosságát az irodalom és művészet terén s a bölcselem­ és vallásos fejlődés tömkelegeiben; ugyszinte biztos és gyors pilantását, melylyel fölfogni, alapos politikai és lélektani ismeretét, melylyel m­egitélni, s tárgyilagosságát, melylyel vissza­adni képes az eseményeket. Elismerik, hogy finomság biztossággal párosul rajzaiban. Smith Julian nagymivelt­­ségű tudós utazót lát benne, a­ki magas állásánál fogva bebocsáttatást nyer mindenüvé, s a­ki minden egyént teljesen ismer, akivel egyszer érintkezik. Ide járul, úgy­mond, bámulatos művészete, melylyel az eszméket az egyéniségekben képes megtestesíteni. Osztozik a magasztalásokban egy újabb, szintén szel­­lemdús német kritikus. „Ranket, írja többi közt, méltán dicsőítik, mint első német, történetírót, a­ki a csoporto­sítás, előad­ás és pragmaticai kifejtés művészetét addig ismeretlen fokra vitte Németországban. Egy német tör­ténetíró sem tudta­­ előtte a kabinetek húzásait és ellen­­húzásait egy shakkozó számító bölcseségével bonczolni, s a diplomatia szökelléseit ekkér követni minden téren. Ritka ügyességgel érti az érdekek és személyiségek gruppírozását, helyes világításba helyzését. A genre­­kép is világ­történeti fényben tűnik föl műveiben. Soha sem említ olyast, a­mi nem lényeges; soha sem­ érint semmi közönyös dolgot, de mindent­­ k­ö­z­ö­n h­őse­n.“ Oly pontra érkeztem, mely midőn egyfelől a legna­gyobb történetb­ől erény, könnyen fajulhat a művészi történetírás árnyoldalává. E közönbösség az előadás legtökélyesb tárgyila­g­o­s­s­á­g­a lehet; olykor azonban csak az­­ alanyi­ság hiánya. A legnagyobb írói pártatlanság lehet; olykor azonban csak a meggyőződés, ama mely erkul­­csi érzület hiánya, mely nélkül sem Thuküdideszt, sem Tacitust nem képzelhetjük. Nem azott felötlő ir­ány keresést értem, mely az újabb franczia történetírók egy részét jellemzi. A szépiroda­lom e tekintetben több szabadsággal bir. Hiában irnak a németek annyit össze az Irányművek ellen: részünk­ről Planche-sal tartunk, úgy vélekedvén, hogy a re­gény- vagy drámaíró bármily lélektani feladatot vagy társadalmi problémát tűzhet irányul, csakhogy az esz­mét cselekm­énynyé kell tudnia átalakítani, megele­venítvén az ellenkező okoskodását. Csupán az oly irányművet kell roszalnunk, melyben az egyéniségek, élő alakok helyett, csak egy Syllogismus különböző részeit képviselik. Másként áll a dolog a való történetek előadásával. Itt bizonyos irányok, pártnézetek kitűzése rendesen a történeti igazság rovására történik. A rokon irányú források kritikátlan kizsákmányolásától az adatok compositiojáig sok alkalma van a történetírónak véteni az igazság igényei ellen. Ki fogja komoly és tanulságos történeti műnek ismerni, a­melynek írója nem a törté­neti bizonyosság szempontjából indul ki az adatok meg­választásában, s m­íg egyfelől kevés jelentőségű tények­nek rendkívüli fontosságot tulajdonít, más részről fon­tos tényeket hallgat el, mert talán ellenkeznek irányai­val ? A vallásos és politikai irodalom terén egyiránt nagy számmal találunk ily műveket, melyek a felekeze­­tesség kiáltó bélyegét hordják magukon, s szenvedélyes röpiratok inkább, mint történeti művek. Ranke műveihez árnyéka sem férhet e vádnak. Meg­veti és gondosan kerüli a röpirat készítők közhelyeit, szónoklati ékességeit;­ önhangulata, egyéni nézetei ál­tal sem akarja zavarni az előadás ama tárgyilagosságát, melyre oly művészi kitartással törekszik. De talán igen is elmerül olykor tárgyába.Gyakran elveszti szem elöl ama­­ magasabb politikai, erkölcsi és bölcselmi szempontokat, melyeknek emelniük kell szívünket, mivel ö­ök lelkünket, nélkülö­zni látszik ama lappangó meleget, mely a legtár­­gyilagosb előadásnak is egyedül képes megadni inten­sív erejét. A német kritika e miatt még szigorúbban ítéli őt m­eg, mint m­i e sorokban. „Ranke, mond köze­lebb egy új irodalom történetiró, archivariusi varázsló. Tündén világításban tünteti elő a holt adatokat; em­beri physiognom­iát öltenek azok műveiben; művészileg árnyal és drapiroz, utánszámítja a legmesterségesebb számításokat; az indokok egész törzsfájával mutat föl minden tényt; mind e számítás és mérlegelés mellett azonban oly hidegen fú elénk munkáiból ama meggyő­ződés, hogy a történetekben im­ponderabilis elemek is vannak, melyeknek elismerése és utánnézete nélkül egy történeti ábrázolatnak sincs valódi nemzeti jelentősége.“ „Ide járul, mond továbbá kritikusunk, hogy a tömeg­­mozgalmak tolongásaiban s a nagy cselekvények hevé­ben nem oly otthonos Ranke, mint az indokok s számí­tások és érdekek tiszta előadásában. Ugy de a történetí­rónak a gép morzsoló működését is meg kell mutatnia; nem elég a rugók és kerekek ismertetése. Fontosabbnak, mert alaposabbnak tartom azon vá­dat, mely Ranke műveinek töredékességére vo­natkozik. E különben jeles történetíró gyakran föláldoz­za a történeti mű teljességét ama törekvésnek, hogy semmi olyast ne mondjon, a­mit, Niebuhr kifejezése sze­rint, „mindenki tud“, mi által aztán nemcsak com­­­positióiba, hanem styksába is némi töredékesség jő be. Egyetlen nagyobb műve sincs, mely Macaulay históriá­jához hasonló művészi egészet képezne. Szaggatott tab­­leau-k állanak előttünk, a mikben az alakok elevenek s ügyesen és ízletesen oszlanak meg a töm­bek; hiányza­nak az összes compositio kiemelkedő központjai; hiány­zanak azon részletek, melyeknek ismerete nélkül, min­den szépségei mellett sem élvezheti a nagy közönség a történeti előadást. Ama tudós hóbortnak kelljen-e e hi­ányt tulajdonítanunk, mely ambitiót helyez abban, hogy könnyeden átoson a már ismert dolgokon, s mindig csak újat, rejtélyest törekszik adni bizonyos fontoskodó ön­hittséggel? Vagy azt kelljen tartanunk Smith Juliánnal, hogy Ranke szelleme igen élénk, nyugtalan, habzó, s a teljes történeti előadás nyugott folyása tulajdonkép nem az ő tere ? Nekem úgy tetszik, hogy ama részletek, melyek a mű teljességéhez tartoznak, gyakran a művészi alakításnak esnek áldozatul, s Ranke műveinek töredékessége oly­kor csak a művészi compositio egyik hiányát tünteti föl. A költői mű kerekdedsége lebeg a művész történetíró előtt , holott a történeti mű compositiója és a költői in­­ventio közt nagy a különbség. Nem mindig lehet a tör­téneti művet egy drámai mese alakjában kikerekítenünk. A költő mellőzi a czéljára nem tartozó részleteket, míg a történetírónak, ha szabatos rövidséggel érintve is, minden részletet föl kell ölelnie. — Tudom , hogy sok függ a compositio tökélyére nézve az anyagok el­rendezésétől : ez anyagok sokasága azonban gyakran szétveti a műforma abroncsait, s a történetíró nem rit­kán van azon helyzetben, hogy választania kell a mű teljessége és kerekdedsége közt. Ritkák a Thierry-k és Macaulay-k, a­kik a kettőt egyeztetni tudják. CSENGERY ANTAL: Magyar könyvészet. 440. Szvorényi JózsefOlvasmányok a gymna­­siumi és ipartanodai alsóbb osztályok számára. Szvorényi József cssz. r. tanár és magyar akadémiai tagtól. H­a­r­m­a­d­i­k kötet. Pesten. Heckenast Gusztáv tulajdona. 1855. Nyomatott Länderer és Hecke­­nastnál. 8-rét 268 lap. Ára 40 pkt. 441. Erdélyi János. Magyar mesék. Kiadja Er­­délyi János. Képes kiadás. Pest 1855. Heckenast Gusz­táv sajátja. Nyomatott Länderer és Heckenastnál.Kis 8-rét 194 lap. Ára­­­port. LEVELEZÉSEK. Debreczen, sept. 6. (Ered. lev.) A közelebb em­lítettem, s múlt augustus hó 30-ra tűzött Kim Ferencz­­féle rablógyilkossági bűntény nyilvános tárgyalása, a kitűzött határnapon, megtartatott ugyan, de a főbünös, még a tárgyalás elött meghalván, a további kereset el­lene megszüntettetett, a kevésbé terhelt bűntárs ellen pe­dig további nyomozás rendeltetett. Örömtől dagad a nyilvános tárgyalásokon nagy számmal megjelenni szo­kott nézők keble, midőn ez üdvös, emberiséges, s a mellett törvényes büntető eljárás, avatott kezekben, s szakismerettel teljesittetik. Ezen nagyszerű, s itt, min­deneket foglalkoztató bűntény kipuhatolása s törvényes megtorlása eredményéröl­ tudósítást, annak idejében, magamnak föntartom. Az ország majdnem minden vidékein pusztító cho­lera, eddigelé, városunkat még megkimélé, s e város népességéhez képest, az olykor olykor egyenkint elő­tűnő haláleseteknek száma csekély. — E szerencsét a gondviselésnek, de Isten után e város minden fölött éber figyelemmel őrködő sok érdemű polgármesterének Csorba János urnak köszönhetni, ki e ragálynak m­u­­tatkozásával, a helybeli minden rendű orvos urakkal egyetértőleg, minden kellő intézkedéseket megtett, an­nak elharapítolzása m­eggátlása tekintetéből, és előintéz­­kedését kellő eredmény koszorúzá, mi annyival inkább hihető, mivel e vidék minden falvaiban és városocskái­­ban, és helyütt helyütt a vészes járvány, nagy mértékben dühöng. Színészetünk, mióta az igazgatásban vagy is rende­zésben oly rendetlen rendező, e társulattól eltávozott, sikerrel, és méltányoltatva szerepelnek, s előadásaik bennünket kielégítenek, a nők közöl: Mátrai Laura és Mari kisasszonyok, Csabainé asszony, szakmájukban kitűnők. A férfi személyzet jobbjai: az ifjú Zoltán és Pesti, Mátrai, Csengeri, Szabó, s többek. Itt nem mu­laszthatom el megtenni szerény észrevételemet bizonyos „Divatcsarnoki“ czikkre, mi egy régebbi levelem ellen in­­téztetett. A személyeskedést mellőzöm; a­mi azonban a c­á­­foló Komárom­y színész urnák egyéb oldalú kikeléseit il­leti, az oszló igazság érdekében, és e közönség jobbjainak tartozó kötelességtől indíttatva:meg kell jegyeznem, és hivatkoznom a helybeli színész társulat összes tagjaira, miszerint a c­áfoló, nyilvánosan kért bocsá­natot színésznő M. L. kisaszonytól! Feltéve azt, de meg nem engedve , hogy e lap levelezőjének keblé­ben, a személyes érdek elnyomta volna az ügy irántit, s elismerve azt, — mert nem is tagadtatott,­­ hogy a színi ügyeket illetőleg, az itteni kereskedői osztály leg­többet tesz : az álmaecenások­ kereskedői keblű ösztönzésére vonatkozó sorok, az érde­mes kereskedői osztályt meg nem sérthetik, mert azon monda nem kereskedőkről, de csak kereskedői keblű egyénekről szól. Sapienti pauca! És m­i hódolunk, a tisz­telt kereskedői osztály áldozatának­ nekik köszönjük színészetünket, de azt is tudjuk,hogy a kereskedői osz­tály tagja intézte ké a végrehajtást a színigazgató ellen, s ő bontotta föl a szini ügy rendszerét, s a körülmény épen a c­áfoló úr ellen szól. Igaz ugyan, hogy a­mely művésznő nem tud elég érvényt kivívni a színpadon , annak ítészei sem fognak a lapok hasábjain, de engedje megjegyezni a „Divatcsarnok“ szerkesztősége, hogy e levelező, mint az itteni szini előadások folytonos szem­lélője, nem mint dalia, de mint parttalan ügybarát, és többek felszólítása folytán, emeletállat, nema művésznő védelmére, hanem inkább egy ügytársain zsarnokos­kodó Herostratos álművész rendreigazítása végett. Hinc­illaé lacrimae! nem a dalia! Közelebbről, a helybeli növeldék állásáról fogom tu­­dósitni a szerkesztő urat. Mezőföld, sept. 8. (E­r­e­d. 1 e­v.) A múlt évi szük­ség és e miatti sanyaruság emlékezetes lesz e vidék népségénél sokáig, mint emlegetik most is az 1821-ki hasonló esztendőt. Hanem akkor — úgy mondják — az urasági magtárakból kaptak bizonyos arány szerint ki kölcsönre ki jó hitelre eleséget, mig most marhákat, földet stb. kell eladogatni, hogy a drága élelmet meg­szerezhessék. — Ezen élénk visszaemlékezések mellé, úgy látszik, most nem igen nagy reábeszélés kellene, hogy a községi magtárak eszméjével népünk megbarát­kozván, azok alapját letenni vállalkoznék. De legyen csak néhány évig jó termés — mit azonban adjon az Isten — hogy a visszaemlékezés keserű izét veszíthes­se, tudom hogy szokott fásultsággal fogná ellenezni a szinte haszontalan nyitást; mert a nagy többségnek iga­zán csak rövid, csak napokig vagy esztendeig tartó esze van. Az idei termés, bár a szép reményt, melylyel reá vára­koztunk, a betakarítás után közel sem valósította, a múl­takhoz képest még is csak hála Istent érdemel. Okszerű takarékossággal csak meg lehet élni vele. — Hanem a mint a gondviselés áldását hintette egyik kezéből, fel­emelő másik karjával a fenyítés ostorát is felettünk. A fájdalom országszerte ismeretes vészes járvány vi­dékünket is sorban látogatja; lassan rémesen húzódik egy helyről másikra, néhol túlságos, máshol engedéke­nyebb szigorral hajtván be terhes adóját. — Elhervasz­­tott körünkből is nem egy szép virágot az élet legked­vesebb tavaszával, mint igen-igen drága áldozatait a nagy vezeklésnek; elsodort nem egy életerős fát a gyü­­mölcsözés gazdag korában, mint tanúságait a sors kér­­lelhetlen hatalmának.­­ Azt mondják a hozzáértők, hogy nem mindenütt egyenlően mérges jellemű e beteg­ség, de tapasztaljuk azt is, hogy a­hol ügyes tevékeny orvosok vannak, és a nép elhitte, hogy e bajt jókor és lélekismeretes gondossággal kell orvosolni, s az e te­­kintetbeni jó tanácsokat szívesen követni megtanulta, aránytalanul kevesebben halnak el, mint ellenkező ese­tekben. Itt egy szomszéd kisebb helységben a népessé­get úgy­szólván megtizedelte, Enyingen azonban isten­nek hála, de erős meggyőződésem szerint köszönet az urasági orvos Wallenstein úr önfeláldozó lelkességének is, még e korig a kigyógyultak száma igen sokszorosan több a népességhez mérve nem sok elhullottakénál.­­ A jeles orvos úr egy ideig maga is fáradalmaitól kime­­rítetve betegen feküdt, de nem szűnt beteg ágyából is, ritka lélekerővel tenni megbecsülhetetlen rendelkezé­seit, melyeknek igazán sok élet köszönheti megmara­dását. Talán e vész miatti köz­megzavarodásnak kell tulaja

Next