Pesti Napló, 1855. szeptember (6. évfolyam, 1643-1666. szám)
1855-09-19 / 1656. szám
,4-1656, 6-ik évf folyam. Szerkesztő szállása: Szerkesztési iroda: uri-utcza 5-ik szám, 3 ik emelet, 15-ik szám. Angol királynőhez czímzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el.__________________________ Kiadó-hivatal s Egyetem-utcza, 2-ikszám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Hirdetmények díja: 5 MSá$CS ?,editor 4 p-kr- Bedi Jökölni 10 p- kr- -J J Magán vita 5 hasábos petit sor 5 p. kr. Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 5 fr. p. p. Félévre...........................10 . 1855. Szerda, sept. 19. Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 4 fr. p. Félévre ...... 8 - ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS ! FESTI NAPLÓ October—december negyedévi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhozhordással,4frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, sept. 19. (Háború vagy béke?) I. A Feketetenger felett uralkodó vár, melyet év óta iszonyatos és csodálatot gerjesztő erőpazarlással védelmeztek az oroszok, nyakasan és oly hősiesen, mi jobb dologra lett volna érdemes, végre a korszerű elvek kivitelére egyesült nemzetek bátor megtámadása után igazságos sorsát megérte — és így ama kihívó, s az egész világ gúnyára kimondott „fenyegetés“ érdemlegesen megszűnt örökös lenni. Az elagyult Törökország, melyet legközelebb illetett a fenyegetés, most már vidor képpel nézhet át Tauria partjaira, többé egy orosz hadihajó sem fogja kalózként az ozmán-ázsiai országok gazdag kincseit elrabolhatni, és a padisah , ki eddig csak hatalmas szomszédja kedvétől függő őre volt a Feketetenger kapujának, most már nyugodtan megerősítheti a megingatott félholdat a Sophiamecseten, és a háború kezdetén egész Európa előtt tett esküjének kiviteléhez foghat. Bevezetheti népét a civilisatio karjai közé, mi egyedül képes annak új életerőt, és ezáltal egészséget adni. És a szövetségesek, kik Törökország további fenállása miatt vagyonuk és vevőket pazarul feláldozták, méltó büszkeséggel vehetnek részt, mint mentorok az újjászületés nagy munkájában, és igazságosan követelhetik, Európa beleegyezését és segedelmét. Méltó dicsőség hárul rájuk azért, hogy készségek által, melylyel az Oroszországtól odadobott keztyűt felvették, Európa népeit más és rettenetesebb háborútól menték meg, milyen a hajdani franczia járom alatti volt, mert tettek által elháriták: „Törökország felosztását,“ és noha kívánatos lett volna ez az ő érdekükben, a humanitás törvényei szerint lemondottak az abból folyó nagy hasznokról, s inkbb feláldozzák azokat azon öntudatnak, hogy minden erejöket a „beteg ember 14 életének fentartása és reorganizálására fordították. Bárha nem oly feláldozónak látszik is segedelmük most, mint első pillanatra Jászott, mert az államéletben, különösen a mai számító és üzérkedő századunkban mindig a saját érdek vezényli a tettet; de végtére is becsülendő ama különös hasznoknak népjogszerű eszközök általi kivívása, mert a legnagyobb előnyöknek törvénytelen utáni elérését a történelem mindig meg szokta bélyegezni. Ilyen tett lett volna Törökország felosztása, melynek következése európai háború leendő, mely minden népet többé vagy kevésbé bele vont volna a harczba, megrendítvén mindeniket, és melynek sajátlagos czélja nem valamely korszerű szabad elv kivitele, hanem tisztán anyagi vágyak kielégítése lett volna, mert az egymás ellen harczoló hatalmak épen nem szabadelvű, hanem jogszerűtlen princípiumból keltek volna fel. Így azonban Törökország mint állam fentartatott, és megerősíttetett, és ezáltal a szövetségesek érdekében fekvő előnyök, általok népjogi utón kivivattak, s egyszersmind Európa jövendőbeli politikája egy korszerű szabad elvre építtetik. Azon áldozatok, miket a szövetségesek hoztak, nagyok valának, s a világtörténetben ehez hasonló példát nem könnyen lehet találni; azért is e roppant megerőtetések, melyeknek párját az újabb kor alig mutathatja föl, jutalmat érdemelnek. Reméljük tehát azt, hogy miután a katonai siker milliók kívonatát koronázta meg, most már a legközelebbi politikai viszonyok iránti óhajtásokat is tekintetbe veendik a győzők és végre elérjük azon békét, mely a világ minden részére nézve elkerülhetetlen szükséggé vált. A jövőnek politikai kifejlődését nem akarjuk megelőzni, itt minden combinatio, bármily valónak és következetesnek látszassák is, többé kevésbé helytelen, mert temérdek esetlegességtől függ, mit bárki sem mondhat meg előre. Egyszerűen csak azt vizsgáljuk meg : várható e béke a dolgok katonai álláspontjából távolabbról vagy közelebbről, mert az a béke, mely katonai eszközök által erőszakoltatik ki, egyedül csak azok teljes kimerülése után állhat be. A háború t. i. abból keletkezik, ha egy nép vagy nemzet makacsan ragaszkodik egy másik állam vagy népakaratával ellenkező szándékaihoz. Csak egyiknek a másik feletti tökéletes győzedelme, vagy az egyik rögtöni visszavonulása, avagy végre mindkét résznek végkimerülése eszközölheti a békét. Tekintsük a jelen állapotot ez oldalról, és kénytelenek vagyunk bevallani : mikép Oroszország, daczára szenvedett veszteségeinek, az egész világ előtt gúnyosan kimondott akaratát önkénytesen meg nem változtatandja, és még nincs annyira lealázva, hogy minden erkölcsi ereje kimerítve lenne, hanem inkább, műveltségi fokához képest, a szenvedett kudarczok által még mérgesebb, s a kétségbeesett ellentállásra még inkább fel van ingerelve, és mindazt, mi nála korábban talán csak vakmerő szeszély volt, most vak dühében históriai küldetése végczéljait tekinti. Ha tehát most feltétlenül engedne, önmagától szállana le azon székről, melyet mint nagyhatalom elfoglalt, s melyet hosszas és dühös harczokban, és közben közben erőszakos eszközökkel vívott ki az európai állam-egyletben. Mert ha ez nem áll is Anglia, Francziaország vagy Ausztriára, de áll Oroszországra nézve. Mind e három állam a politikai viszonyok által nyomatva , kényszerítethetik arra, hogy akaratát megváltoztassa, anélkül, hogy ezért megszűnnék nagyhatalom lenni, mivel erre geográphiai állásoknál fogva joguk van. Oroszországnál azonban épen megfordítva áll a dolog. Az ő geographiai állása Európán kívüli, és mihelyt elveszti az európai tanácsban magához ragadott elsőbbséget, meg is szűnt nagyhatalom lenni, és előbb kénytelen lenne magát természete ellen azokkal egyensúlyba hozni. Azután is igyekeznék ugyan végrendeleti lelkiismeretességgel, és magas barátainak segedelmével az európai politikának kezéből kisiklott gyeplőit megragadni, de reméljük, megfogja a sors menteni Európát oly szomorú évek visszatértétől, milyenek e század első tizedei voltak, és a vigyázó szemek nem lesznek oly rövidlátók, mint valának. Oroszország e szerint daczára a szenvedett csapásoknak sem fog engedhetni, hanem mindent fel kell használnia, hogy az európai államszövetségben legalább adott becsületszavának részletes beváltása által megtarthassa magát. De ezt csak a háború útján érheti el. Most egyik legfontosabb pontját, mely úgy politikája mint kereskedésére nézve nagy jelentőségű volt, vesztette el, de még Krimiát, még Oroszországot nem. Most hát talán egyik vagy másik, vagy a harcztér minden pontján összes erejének kifejtése által igyekezni fog ellencsapásokat intézni, és mivel senki sem erőszakolhatja saját zászlója mellé a harczi szerencsét, nem lehetetlen, hogy itt vagy ott győzelmesen, és ez által talán más módon kártalanítva magát, lépend a világ elibe. Tekintsük meg tehát mindenek elött a Szebasztopol bevételéből folyó katonai és politikai következményeket, és kísértsük meg ily módon a bekövetkező események képét adni. B. Pest, sept. 19. (Dr. Entz kertésziskolája ügyében). Minővé válhatnék e hon földe szakértő gazdák szorgalma által, mutatja azon homoktér fővárosunk határában, melyen pár év előtt még a homoknövényzet is csak gyéren tengett, költőnk szerint kedvetlenül hozva fanyar gyümölcsét, s most dúsan zöldelő vázként a csemeték ezrei tenyésznek a legnemesb gyümölcsökkel. Entz faiskoláját értjük. Voltak, a kik nevettek e férfiú igyekezetén, midőn árkot vont a tér körül, melyet nevelés alá volt veendő, s egyengetni kezdé a sivár homokbuczkákat. Pest határában még a sövénynek is nagy ára van, s alig hitte valaki, hogy oly hamar jövedelmezővé válik az ősziét, melyet kert tulajdonosai vállalatukba fektettek. A NŐK PARADICSOMA Franczia regény. 9 év a 1 után fordította Gere. NEGYEDIK KÖNYV. Sulpice orvos. IX. Chilon bőkezűsége. (Folytatás. *) Nem szükséges mondanunk, hogy a gombakirálynál igen jól ettek. Mindenki boldogan és elégülten kelt föl az asztaltól. A gombakirály tíz esztendővel fiatalabbnak érezte magát, s még ő kérdezte, nem kellene-e most még muzsikálni. Aztán Morges grófné is részesítette őt egykét ügyes és anyai czélzatban, s a gombakirály majdnem annyira jutott, hogy megértette. Antóniára nézett, hanem ekkor bű vegyült örömébe. Antonia oly komor, oly sáppadt volt! Irén énekelt Midőn dalát elvégze, a gombakirály megölelte, megcsókolta őt. Ez alkalommal mellesleg tennünk kell egy észrevételt. Mióta Loriotte elment, Sulpice orvos sem egyetlen szóval, sem egyetlen mozdulattal nem árulta el, hogy szándékában volna a fiatal Fernandot megtámadni Rostán János-i szerepviselése miatt. Fernand mindamellett nem közeledik Irénhez. Ez az öcs, és ez a néne egyáltalában idegenül maradtak egymáshoz. A gombakirály társalgó teremében szinte meg is feledkeztek arról, hogy ők rokonok. Szintúgy Rostán Ferencz és Irén, az apa és gyermek, csak messziről köszönték egymást. Aki Sulpice orvoshoz tartozott, az többé nem elegyedhetett Asztrea segédei közé. Ez elismert tény volt. A két tábor össze nem egyeztethetőleg volt egymástól elválasztva. Ilyen volt a gombakirály családja. Hanem — egy kivétel mégis volt. Rostán Mari kisasszony s a fiatal Fernand úr, úgy látszik, tökéletesen értik egymást. Irén több ízben jelenté ezt tekintetével Sulpice-nek. Az orvost azonban legkevésbbé sem indította meg e dolog. Morges grófnő a zongorához akará ültetni Antóniát, de a szegény gyermek hangja torkába fuladt. Fernand ült a zongorához. Ő jó zenész, hangja szép volt. Fernand szerelmi danát énekelt. A divatos újkori szerelemdana édeskés, bárgyú szavai egyenest beutat találnak a fiatal leánykák szivébe. Chiffon mind magára vette, mit a dana Rozikáról vagy Nelliről mondott; Chiffon fülig pirult s kis szivét gyorsabban érezte dobogni. Fernand ismét visszatért hozzá, és Chiffon öt némán *) Lásd Pesti Napló 1654. sz. szemlesütve fogadó. Nem akart vele többé nevetgélni. Nem tudjuk, mit beszélt neki Fernand; elég hozzá, hogy Chiffon szemébe könyek tódultak. Im oka, miért volt Chiffon szórakozott, midőn elhagyván a Rostan-palotát, Sulpice kocsijába lépett; im oka, miért nem vette észre szegény kis Lobotunkat, ki az utcza másik oldaláról rá lesett. Ha valakinek, mint írás mondja, szeme van és mégsem lát, úgy az ábrándozó leánykák szeme bizonyosan olyan. Sulpice, bucsuzáskor, igy szólott a gombakirályhoz : — Nem tagadom meg öntől a gyógyítást, ha bizonyos leszek benne, hogy rendelményeimet pontosan teljesítik ... Ám , előterjesztem feltéteimet ... Ön holnap, reggelizés előtt, kocsira száll; nem mondja meg senkinek, hova viteti magát sétálni, s ha már uton lesz, megparancsolja a kocsisnak, hogy hozzám hajtson .. . Nálam szoba lesz rendezve ön számára, s ön vissza nem tér többé a Rostan-palotába. — És, szólt az öreg úr habozva, ekkor ki fog engem gyógyítni ? — Isten segedelmével remélem, válaszolt az orvos. Sulpice elment. A gombakirály visszafordult, háta mögött Asztrea marquisne állt. Másnap reggel Chiffon kábult fővel, nehéz szívvel ébredt föl. Nem tudta miért, sírni volt kedve. Mindaz, mi estve történt vele, úgy tűnt föl előtte, mint valami álomnak üres és fárasztó emléke . . . – viszont látta volt Loriotját, napközben pedig nem egyedül Loriot foglalta el elméjét. Hogyan történhetett ez? Chiffon megkérdezvén önmagától is , hogyan történhetett ez, s szive mélyében maga is Loriot kedves ügyét védelmezvén, ime ráakadt e feledség okára, s ez nem volt egyéb, mint Fernand. Fernand képe most Chiffon lelkében Loriot képe elé tolakodott. Képzelhetlen, mennyire csökkent ez a Loriot a kis leánynál az által, hogy nőruhában mutatkozék előtte! És Chiffon minda mellett nem akarta szeretni Fernandot; azaz, ami legfőbb, Chiffon nem akarta elfelejteni Loriotját. Törte magát szegény leány, hogy csupán és egyedül Loriotra gondoljon. — Ha ez a Fernand úr akadályozand engem, hogy Loriotra gondolhassak, úgy bizonyosan utálni fogom őt! A leánykák efféléket komolyan és lelkiismeretesen mondogatnak magukban! Reggeli hat óra felé a komornak legolvasottabbja, Virginia, lélekszakadva rontott be Chiffon szobájába, Virginia egyébiránt reggelente rendszerint egészen kifáradva szokott bejönni. Roblot messzire lakott. — Mari kisasszony! kiáltott Virginia , ismeri Toto Gicquelt ? — úgy emlékszem, válaszolt Chiffon, hogy hallottam róla beszélni az orvost. — Ez a Toto Gicquel, folytató Virginia, ártatlan egy szegény pára, minő többek között előfordul a „Skót hegyi lakosokban“ban s „Raymond kapitányban.... Van efféle ember a „Sandworthi mélységben is, hol ”ppen beleesik a mélységbe, hol fontos irományokat talál, melyeknek segítségével sir Duncan, Malcolmnak keresztatyja, megnyeri perét, — miután, ha ez irományok elő nem kerülnek, az egész örökséget lord Cornwall, az öreg MacDonald unokatestvére nyerte volna el.... — S mit akar ön nekemToto Gicquelről mondani ? kérdé Chiffon. — Toto Gicquelről! kiáltott Virginia megvetéssel. Oh uram istenem, semmit róla, a szegény páráról! Én komája, Roblottól tudtam meg a dolgot. — Micsoda dolgot ? — Mindjárt látni fogja a kisasszony... Roblot nem afféle komorlelkű tengerész , mint például Gustavson Keresztély a „svéd kalózokéban. . . . Ő vidor tengerész, oly férfi, kinek arca jellemet árul el, bár fülbevalót hord.... Chiffon valóságos haraggal nézett Virginiára. — Elkergetem, úgymond, ha rögtön nem szól a dologhoz ! Virginia elejte a ruhát, melyet épen kifelé akart fordítani. — Engem elkergetni! ismétlő bántódással. A szegény Szidóniát is ily,megaláztatás éri a „Rózsavölgyi apátságban. ... Oh anyám! anyám ! Anyján kívül Virginia még Ethelredet is segélyül hivá. — Csak csendesen, jó Virginiám, csendesen! szólt Chiffon megbánólag. Nekem nem volt igazam.... Kevés ideje, hogy én még elhagyatottabb állapotban valók, mint ön most; én ezt el nem feledem.... Bocsásson meg. Virginia éghez emelé két kezét. — Oh nemes és nagylelkű lény! kiáltott: ki ne szeretné önt! Aztán, könyeit megsérülvén, ekként folytatá: — Azt akarom a kisasszonynak mondani, hogy ugyanezen Roblot beszélte nekem, hogy látta önöket tíz óra felé hazajönni. . . . Chiffont ölte a türelmetlenség. — Körülbelül egy negyed lehetett tízre, folytatá Virginia , annyi bizonyos, hogy a kétnegyedet még el nem ütötte. . . . Roblot már az utcza végéről ráismert az orvos fogatára. ... A fogat után egy roszul öltözött fiút látott szaladni. . . . — Egy fiút? ismétlé Chiffon. úgy hát nem lehetett Loriot, mert hiszen Loriotnak női ruhája volt. A marquisne, midőn a gombakirály társalgó termébe visszatért, egyszerűen csak annyit mondott, hogy elkergette Loriotot, hogy másutt valahol akasztassa fel magát. (Folytatjuk.) —Masse»«— TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET Egy századnegyed a magyar szépirodalomból. I. úgy mondom, hogy költészetünkben 1830 táján az eszményiség elve kivívta diadalát, másképp elérte classical jelezését a szépirodalom. Mennyiben fér avagy nem fér szó ezen műtörténeti állításhoz, nem vitatom, hanem a közönségesnek mutatkozó hiedelmet elfogadom. Hadd legyen az 1830. év megállapodási, azaz korszakot képező időpont, s essék oda a classicismus teljes fénye. Én szívesen nyújtom a pálmát ime korra eső törekvéseknek. Mert a jelen század elejétől mind odáig bámulatos előhaladások történtek a műszellem fejlésében, s különösen a költészetből egész új olymp emelkedett föl az irodalom mezején. „Ez a Kazinczy és Révai, Berzsenyi és Kisfaludy Károly, Kölcsey és Vörösmarty koruk, költészetünknek valóságos aranykora“, mond Toldy a magyar költészet történetében. Ha már ime költői kor lelkét ki akarjuk magyarázni, kétségkívül az említett költők szellemét kell búvárlát alá venni, s én e részben a közhiedelem szavát fogadom, midőn röviden a classicismusban helyzem azt, így tehát a remek vagy classicai műalkotásról vannak némely elmondandó észrevételeim. Rendszerint ugyan a két régi, görög és római költészetet szokták nevezni classicainak, ellentétben a keresztyén népekéivel, mindamellett az újabb népeknek is, midőn már lehet beszélni náluk irodalmi múltról vagy műtörténetről, megvan rendesen a magok classicai alkotása, nemcsak, hanem több ízben is előfordul a classicai alak irodalmuk folyamában. Nevezetesen a franczia irodalomban igen világosan kivehetők ugyan a tulajdonképi classicusok (Racine, Corneille stb.), és pedig olyformán, hogy hozzájuk mérve Chateaubriand nem classicus, de már Hugo Victor és társaihoz képest, az leszen s igy tovább; míg az épen nem classicusnak, hanem igen is regényesnek tetszett Hugo az úgynevezett Moderne literature-hez mérve, csakugyan classicai színben tűnik elő- Nem ezt mondhatnók-e Kisfaludy Sándorra nézve, Bessenyei Györgyhöz mint elődéhez mérve öt, vagy Berzsenyire nézve, ki Virág után egész más költőiség és szellem művésze, mint ha például Vörösmartyhoz, mint ennek előde, viszonyittatik. E szerint, hogy megérthessük a classicai művészetet s műalakot, rendesen valamely bevégzett és utána fölmerült új költői korra és világnézetre utasíttatunk, s a korokat egymással összemérve nyerjük az értelmezést a történetből. Minélfogva egy maga költőről, bár ki lett legyen az, mint classikairól, beszélni nem lehet; honnan igen könnyen észrevehető, hogy ugyanazon költőt most elődihez, majd utódihoz mérve, különbözőkig ítéljük; s akit classicainak tartott egyszer a világ, később leszállítva találjuk, mint Gyöngyösit, noha a műtörténész eléggé iparkodik e részben a szabatosság kedvéért úgy fejezni ki magát, hogy állításán rajta ne veszítsen, midőn például Gyöngyösi classicismusát csak „a maga korában“ nevezi annak. Ez okán a történet igen könnyen fog beszélhetni , és új vagy középkori classicismusról avagy a magyar szépirodalomban is, azaz ugyanazon műfejlődési módot és világnézetet egyszernél több ízben láthatja fölmerülni, s én minden kétség nélkül meg