Pesti Napló, 1855. október (6. évfolyam, 1667-1693. szám)
1855-10-10 / 1675. szám
02-1615. 6-ik évffolyam. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-ik szám, 1 fő emelet, Szerkesztő, szállása: Angol királynőhöz czímzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő. Vérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. _________________________ Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ikszám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Hirriptmpnvok Him • 5 hssíkos PBtit 6014 Pkr- Bélyegdíj, külön, 10 p. kr. mraeimenyCH mj« • Magén vita 5 hasábos petit sor 5 p. kr. Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 5 fr. p. p. Félévre............................10 „ „ 1855. Szerda, oct. 16. Előfizetés föltételei: Pesten , házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... ” „ „ PEST, oct. 10. Távirati magántudósítás. Feladatott Bécsben , oct. 10. d. e. 10 óra 30 p. Érkezett Pestre: „ „ „ „ 10 óra 50 p. Athen, oct. 5. Kalergis lelépett. Balgai*is kabinetfőnök. London, oct. 9. A „Globe*4 jelenti hitelesen, hogy a szövetségesek flottája megjelent Odessa előtt vasárnap, s kedden a város bombáztatását várták. (A török ügyekről.) II. A pétervári udvar az ozmán birodalomban lakó kelethitűek védelmét előjogok által eszközölte. Még a görög császárság szétbomlásakor, még a török uralom kezdetén a hódított népek megmenthették bizonyos fokát az autonómiának, s bizonyos mértékét a hit szabad gyakorlatának és az egyházi kormányzatnak. A községi rendszer nem nyomatott el, sőt körébe némely nagyobb érdekű tárgy is vonaték. A keresztény községek belügyeit — az adó kivetését és behajtását is ide számítva — ugyanazon személyek vezették, kik az egyháziakra voltak megbízva. A görög pápától függött a község gyakran még administratív kérdésekben is, s a keleti hierarchia a sok lealáztatás mellett sem szűnt meg erős testület lenni, melynek ellenszegüléseitől tartottak azok, kiknek kezében a hatalom pallosa villogott. Ily viszonyok közt önként érthető, hogy az előjogok, miket a czárok a török uralom alatti hitsorsosaik számára fegyverrel kivívtak és békekötésekkel szentesítettek, akár ha sérelmeket orvosoltak, akár ha új követeléseknek adtak érvényt, mindkét esetben a vallásos súlyon kívül politikaival is bírtak. S ez nem lehetett másként, miután a török közjog alsóbb formátióiban az egyházi szervezet a politikai szervezettel össze volt olvasztva. Ha a kainardssi és rasszii békekötéstől kezdve a drinápolyiig a különböző szerződéseket megvizsgáljuk, a görög hitűek előjogait csak azon tekintetben fogjuk lényegeseknek találni, amennyiben Oroszországnak Törökország fölötti hatalmát növelték. A török magában véve nem volt intoleráns nép. Megvető, de rendszerint nem üldözte a keresztény vallást, s ha kegyetlen vala az egyházi személyek ellen, ha fölgyujtá vagy kirablá a keresztény isteni tisztelet helyeit, ezt azon barbarismusból tette, melylyel boszuját vagy vagyonszomját a nemkeresztények személyén és birtokain is, midőn alkalom nyílt, féltetlenül szokta kielégíteni. Szóval, a meghódított görög és szláv népfajok vallási elnyomatása inkább a politikai kizártságon, mint hitüldözésen épült. A mahomedán hit számára el volt sequestrálva az egész állam. Minden jogi majd minden kötelesség csak azokat illette, kik a prófétát követék; a többi tömegnek, a községi életen kívül, nem volt kapcsa, mely érintkezésbe hozta volna a státussal. A keresztény azon kívül, hogy a hivatalból ki lön zárva, még szülőföldjét hazájának tartani, s e hazáért vérét ontani sem volt jogosítva. A büszke török nem tűrte, hogy vele harczoljon a közellenség ellen is, hogy kötelességek és áldozatok által merjen hűséget tanúsítani a muzulmán állam iránt. A hit nagyobb politikai korlátot vont a török és keresztény közé, mint amekkora Közép- és Nyugateurópában a feudalizmus legmagasabb fokán a nemest a nem-nemestől választotta el. S miután a keresztény népfajokhoz tartozó egyén csak mint renegát vehetett részt az állam jogaiban és javadalmaiban , természetes volt, hogy a hitvallási korlát egyszersmind a népfajok közti korláttá vált. Ebből látható, mikép a reformok megkezdődése előtt a vallás gyakorlatára vonatkozó előjogok kivívásán kívül, más után nem lehetett az orosz czárnak a keleti hitű török alattvalók sorsán javítani. De ebből egyszersmind az is látható, hogy a legparányibb előny, melyet a czár saját hitsorsosai számára nyert, aggodalmakat kelthetett Európában, mert egész népfajok rokonszenvét csatoláa pétervári udvarhoz, s az ozmán birodalom népöszletéből milliókat tön vágyban, s ha szükség volt tett- re, orosz alattvalókká. Még a műveletlenebb századokban is a körmények szabályozták a nemzetközti jogokat s korunkban a diplomatia az erkölcsi szempontokra sokkal több figyelemmel tekint, mint hajdan. Nem lehet tehát a kabinetek bűnéül róni föl, ha azon előnyöket, melyeket Oroszország a török birodalom fölött Európa nyílt vagy hallgatag megegyezésével kötmények utján szerzett, mindaddig respectálták — bármely veszélyesek valának is azok az európai sulyegyenre nézve — mig Oroszország maga nem lépett a nemzetközti jogok teréről le, mig saját maga nem szakitá háboruszenet által minden régi szerződéseit szét. De mihelyt a véres harcz elkezdetett, legnagyobb hiba volna, ha a kabinetek a kínálkozó alkalmat föl nem használva, nem tekintenék érvényteleneknek a többek közt mindazon szerződéseket is, melyek a görög hit előjogait tartalmazzák, s ha valaha hajlandók lennének a nemgöröghitű keresztény alattvalók számára szintén csak előjogokat szerezni. Azon kevés katholikusok, kiknek előjoguk által nyernék rokonszenvét meg, csekély jelentőséggel bírnának a sok milliót meghaladó göröghitühez képest, kik szintén előjogokért, az oroszhoz ragaszkodnának. A situatio ura ilynemű megoldás mellett örökké a muszka maradna. Ezt jól érzé a bécsi tanácskozmány s a IV-dik pont interpretatioját az előjogok elvetésével egyenesen a török birodalmi reformnak alapjára fektető. KEMÉNY ZSIGMOND. A RÉGI JÓ TÁBLABIRÁK. Regény. Irta JÓKAY MÓR. ELSŐ RÉSZ. Isten csapásai. V. Estétől reggelig. Folytatás. *) Mikor nevét aláírta, a nélkül, hogy ránézne az emberre, odanyujtá neki az iratot. Krénfy ur egy perczig reszkető kezeiben tartá Cynthia grófnő kötelezvényét, — s akkor egyszerre kétfelé repeszté azt. — Mit tesz ön ? kiálta föl a grófnő, s egyszerre rátekinte a férfira. Egy pillanat elég volt a grófnőnek az indulatzavart arcára, hogy azon helyzetet átértse, melyben forog. Még csak szempillái rezzenésével sem árulá el magát. Közönyös, hideg tekintettel vett újra maga elé egy tiszta papírlapot; biztos, szilárd kézzel ráírta a keretet és saját nevét, azután felvette a ketté hasított iratot s azt a fehér lappal együtt Krénfy elé helyezve, csendes, de határozott hangon monda : — írja én uram újra. Én ajándékot elfogadni nem tudok. Krénfy gondola magában, hogy igy még jobb. Szive teljes roszaságát visszanyerd. — Kérem önt, írja le ezt ismét; szólt Cynthia és fölkelve fél kezével azon szék karjára támaszkodott, melyen Krénfy ült és irt, kinek úgy tetszék, hogy a grófnő vállain keresztül nézi írását. A férfi sietett az Írással, nem törődött most a betűk szépségével, nem a helyesírással, csak mentül elébb készen legyen vele : úgy tetszik neki, hogy a delnő forró lehellete minden perczben éri arczát, amint háta mögött állva nézi, hogy ugyanazt másolja e lő ? Az a kis réz-ördög úgy látszott vigyorogni, kezeivel, lábaival verni az ütenyt a rosz gondolatokhoz. Az utolsó sorok alig bírtak már valami olvasható jelleggel. Egy hosszú gondolatjel a végére. — Készen van, kisasszony! szólt rekedten a férfi s lázongó kebellel ugrott fel a székről*) Lásd P. Napló 1674-dik számát. És íme, — a grófnő nem volt sehol. Krénfy bámulva tekinte körül. Senki sem volt rajta kívül a teremben. Végig simitá kezével homlokát. Keze hideg volt mint a jég, és homloka forró, mint a tűz. Azt képzelé néhány perczig, hogy álomból ébredt. Hanem hiszen az oklevél ott fekszik asztalán, a grófnő saját aláírásával. Két percz előtt itt állt ő még, a toll még nedves, melylyel itt, neki itt kell közel valahol lenni. Minden ajtó zárva volt, csak a zongorateremhez vezető volt nyitva, abból pedig sehova sem volt kijárás. Krénfy sebesen futott azon terembe, két szoba vezetett odáig, mindkettő tárva nyitva volt, egyikben sem talált senkit, a harmadikba lépett, és az is üres volt. Csak egy nagy falitükör állt az átelleni falon, mely egy perezre visszadöbbentő; úgy tetszik neki, amint véletlenül belepillanta, mintha négy öt végig kinyitott L'Oba következnék még azután, melyekből egy vad, bódult kinézésű férfi tör elő, amilyennel nem jó éjszaka ily magányos házban találkozni. Idő kellett hozzá, míg észrevette, hogy az saját arcza. Hanem most már nem mondott le erről az arczról. Ha mingyárt egyenesen a kárhozatra kellene is azzal mennie. A hölgynek itt kell valahol elrejtve lennie. Összeszaladgálta az egész szobát, székeket paralagokat elránczigált helyekből. A legapróbb bútort megnézte minden oldalról, a legkisebb fiókokat kinyitogatá, a szőnyegeket letépte. Sehol senki. Ismét visszarohant az elhagyott szobákba, összehányt vetett minden útjába eső tárgyat. Néha egy egy perczre megállt merően, hogy nagy lelki erőfeszítéssel eszébe juttasson magának valami elképzelhető rejteket, amit még nem keresett meg, és azután újra visszafutott oda, ahol már tízszer volt és újra felhányta bútorait és lábaival toporzékolt, mint aki meg van dühödve. Minden ajtót, minden ablaktáblát megpróbált. Mind zárva voltak. Az ablakokat kinyitogatá, kinézett a holdvilágos éjszakába. Olyan csendes, olyan néma volt minden. A hús éjszakai levegő égő arczába csapott kívülről. A fák susogásán kívül semmi lesz, még a kutyák sem ugatnak. Itt nem járhatott idegen. Pedig itt volt. — Hová lett? — Semmi nyoma . . . . Most egyszerre jutott eszébe — talán a hűséji jég hozta azt, — hogy titkos látogatója ép oly megfoghatlanul jött e zárt, kijárástalan termekbe, mint ahogy távozott. Erre nem volt nyugalma, ideje hamarább eszmélni. Itt titkos kijárásnak kell lennie szobákból ? Ez a gondolat egyúttal meg is rettentő. Ez ismeretlen úton ugyanaz, ki csábító arccal jelent meg nála, éles késsel is küldhet valakit reá, midőn alszik ! El kezdte a falakat kopogtatni. Sehol sem talált ürességet a szőnyegek alatt. Talán a padlat négyszögei félremozdíthatók ? A teríték szőnyegein semmi rendetlenség sem látszott. Az ész megállt vele, nem tudott hova gondolni többé. Az az egy nem jutott eszébe, hogy az ajtók küszöbeit vizsgálja, melyeknek egyike, valamely egyszerű szeg kirántása után rögtön lesülyed s miután a rajta állót a földszintre leszállította, egy rúgó nyomására ismét felemelkedik. A hideg veríték csörgött homlokáról e hosszas keresés sikeretlensége után. Bezárta valamennyi ajtaját, és azután leült iró asztala mellé, maga elé vette pisztolyait s eszmétlenül bámult leégő gyertyája fényébe. Az éji őr künn a kastély előtt, vontatott hangon kiáltá : „Éjfél után kettő! Dicsértessék a teremtő !“ * * * Éjfél után két óra volt, midőn Cynthia grófnő elhagyta a brenóczi kastélyt. Az ismeretes rejtek-itt egy széles közfal üregében vezetett végig s kívül egy vékony márvány lap által volt álczárva, mely szorosan odaillett a bástyák alját szegélyező többi márványkoczkák között, s ajtó gyanánt befelé nyilt. A mint Krénfy figyelmesen másolta egyik iratot a másikról, Cynthia használta azt a perczet, s nesztelenül el tudott suhanni háta mögül, úgy hogy midőn ez az utolsó szavakat irta, akkor ő már a várkertben volt, hová a hosszú bástya vezetett, azon a szűk sötét rejtek után, melyen évek óta nem járt emberi nyom. Most a tekervényes angol kerten kellett végig futnia, még , hogy az erdőt elérje, melynek szélében kísérőjét elhagyá. A nagy komondort, midőn ide jött, bayadér shawljával egy fához megkötötte örvénél fogva, amit az csendesen engedett magával tenni. Annyi volt neki azt a vékony foulard kendőt elszakítani, mint egy pókhálót. Cynthia attól tartott, hogy egész a házig találja őt kísérni e jóakaratú pártfogója, s a házi ebek zajt ütnek miatta. Ott találta, ahol elhagy. Az eb tudta, hogy csendesen kell neki lenni, csak a farkát csóválta, mig Cynthia eloldá a fától. Azután futott előre az eb,hátra hátra tekintve s olyankor füleit hegyezve és nyelvét kitolva, mintha mondaná, hogy már most siessünk ! A vén csavargó ott várt az erdőszélen Cynthiára. A legszélső fákig előre mert jönni. Cynthia egyenesen oda futott hozzá. — Nagyon köszönöm önnek, hogy megvárt. Igen nagy szükségem van önre. Ennek a levélnek holnap reggel a legelső postaállomáson kell lenni. — Ott lesz. — Ezen levéltől két ember élete függ, ha gyorsan nem jut kézhez, meghal valaki, és az leghamarább én leszek. — Sietek vele, kisaszonyom. — íme vegye ön ezt jutalmul jó öreg , szólt Cynthia lecsatolva gyémántos karkötőjét s az öregnek nyújtva. — Én?! kiálta az, visszaijedve s eltávolító mozdulatot tett kényes kezével. Nekem nem kell az; nekem semmi sem kell. Tudja , megteszem én azt egy jó szóért, — semmi másért. Tegye el előlem azt a ragyogó portékát. Valamit mondok. Mikor éjszaka egyedül jár sötét erdőn keresztül, ne rakjon fel olyan ékszereket magára. Ohi Cynthia erre nem is gondolt. Hisz az rá nézve mind nem volt értékes tárgy. Hanem a postára mindenesetre pénz kell. E végett odanyujtá a csavargónak zománczos port monnaie-ját, melyben az apróbb érezpénz szokta tartani. A csavargó kivett belőle egy húszast. — Ennyi elég lesz a postára. — A többit visszaadta. — Oh nem lesz elég , monda a grófnő — a levél igen messze megy. És azzal még néhány darab pénzt tukmált rá az öregre s kérte, hogy már most siessen, s maga pedig ellenkező irányban indult sebes léptekkel a maróti útra. A csavargó egy darab ideig gondolkozva állt ott, azután utána sietett a delnőnek. Cynthia észrevette, hogy követi, s bevárta. — Mi kell öreg ? — Bocsásson meg kisasszony. Nem engedhetem, hogy így egyedül térjen vissza, elkísérem az erdőn keresztül. Tudja, nem szeretném, ha valami baj érné. Még majd ezekre a szegény emberekre hárulna a gyanú, akiknek pénzét adta. —Oh ez nem baj. Csak a levéllel siessen. Én nem félek, engem megvéd az Isten. Azzal sietve ment tova, úgy ellebbenve , mint valami holddal járó tünemény. A vén csavargó fejcsóválva dörmögte magában : — Az Isten, az Isten! Milyen nagyon kell bízni annak az Istenben, a ki egyedül védtelenül mer járni sötét ismeretlen éjszakában, — és aki egy levelet egy ismeretlen csavargóra mer bízni, a melytől emberek élete, halála függ! Milyen különös az, milyen különös ! . . Három órát ütött István gróf ismétlő zsebórája, midőn a feje fölötti szobában valami neszt hallott. — Ön az Cynthia ? kérdé a gróf. — Igen, atyám. — Mit csinál? — Öltözöm az úthoz. Négy órakor el kell indulnunk. — úgy ? tudom; szólt a gróf s nagyot ásított, mint a hogy közönséges emberek szokták s inasa után csen- Adalék a pesti tud. egyetem statistikai rajzához. .. A bölcsészetnek azelőtt fenállott két évfolyama az újabb tanrendszer által a fögymnasiumokhoz csatoltatván az egyetemeknél épségben hagyott bölcseleti tanulmányok más feladatot, más irányt nyerének; azok átmeneti stádiumnak többé nem tekinthetők, hanem e tisztet jelenleg a nagy gymnasiumok utolsó két osztálya teljesíti, melyekből az érettségi vizsgában eléggé fejlettnek talált ifjú közvetlenül lép át a korbeli tanulmányok bármelyikébe. A bölcseleti karhoz jelenleg fűzött tudományok cyclusából némelyek ama nemes hivatásuak, hogy a bölcsészet, a történelem vagy a természettanok, a nyelvészeti irodalom mezején búvárkodót, a kenyértanulmány szűk látköre felett emelkedő, magasabb színvonalon álló műkedvelőt a tudomány mélyebb aknáiba bevezessék, mások mint az általános műveltség ismérvei már kormánybeli intézkedések otalmában annyiból részesülnek, hogy azon tanulmányok a közszolgálati közlönyökben, ügyvédben, törvényhozóban stb feltételeztetvén, azoknak hallgatására ezen állomásokra készülök törvény utján szoktatnak; végre még oly tanulmányok is e szakhoz fűzvék, melyek a nélkül, hogy lényüknél fogva más karhoz sorozhatók, némely osztályokra nézve valóságos hivatásszerű tantárgyak gyanánt jelenkeznek. A bölcseleti tanulmányoknak ezen hármas irányzata szerint, az e szakbeli hallgatókat is három csoportozat szerint lehet osztályozni, t. i. szorosan vett inmatriculált bölcseleti rendes és rendkívüli hallgatókat; bölcsészeti és történelmi leczkékre bejegyzett jogászokat; és természettani szakokra bejegyzett orvosi hallgatókat s gyógyszerészeket, kik utolsók nálunk legalább egészen a bölcseleti karhoz vonatnak. Ezt előrebocsátva lássuk, miféle számarányban fordultak elő az idén e különböző alkatrészek , a téli félévben, a nyári félévben inmatriculált bölcselettanuló 10,8 összesen : 349, hallgató 359 számitatott. Ezen kimutatásból kiviláglik, hogy e tanulmányok öszhallgatósága második félévben emelkedett, midőn az minden más tanulmányi osztálynál inkább csökkent; mi onnan magyarázható, hogy a joghallgatók , kik ezen tanulmányi szak legerősbik alkatrészét képzik, évről évre nagyobb számmal bölcseleti leckékre íratják be magukat, mi összehangzásban áll a ma már más helyt megérintett kedves tapasztalással, miszerint a szigorlatok a jogi államtudászaknál folytonos növekedést tanúsítnak, mert egyetemünk kivételes állásánál, csak a jogszigorlatoktól négy évi tanfolyam és evvel kapcsolatosan bizonyos bölcseleti tanelőadások hallgatása kívántatik. Ha majd az államvizsgálatok nálunk is, mint azt óhajtjuk s reméljük is, a többi koronaországokéhoz hasonló elrendezést nyerenének, ha az eddigelé privilégium odiosum-ként fenálló három évi tanfolyambeli szabadalom megszűntével, az általános államvizsgálati osztály be fog hozatni, és evvel karöltve a quadriennium általános szabályát el fog ismertetni, a jogászok részéről a jutalék kétségkívül még nagyobb mértékben fog gyarapodni, mi által számos jelenleg felette elhanyagolt bölcsészeti tanszaknak felvirágzása biztosítva lenne. Szomorú s leverő tapasztalás, hogy a tudomány iránti szabad vonzódás, az elmét és lelket képző, de külkényszer ernyőt nélkülöző, habár különben legérdekesebb, legtanulságosabb előadásokra való ösztön ifjainkban csaknem végképen hiányzik. Vessünk csak egy pillanatot a philosophiai dúsan kiállított leczkerendre, és az üres, alig egy két hallgatót felmutató tantermekre! A legjelesebb de kenyértanulmánynak kiváltságos jellemével nem bíró tantárgyak közönyösségnek, tudvány hiányának esnek martalékul. A leglelkesebb, tudományától megihletett, sem fáradságot, sem áldozatokat nem kímélő tanár sem képes erőt venni ezen csaknem kiirthatatlan beirott joghallgatók 137; 162 orvostanulók 98; 94 gyógyszerészek 76; 76 rendkívüli hallgatók 28; 28