Pesti Napló, 1855. október (6. évfolyam, 1667-1693. szám)

1855-10-10 / 1675. szám

02-1615. 6-ik évf­folyam. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-ik szám, 1 fő emelet, Szerkesztő, szállása: Angol királynőhöz czímzett szálloda, 63-ik szám.­­ A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő. Vérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. _________________________ Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ikszám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körü­lti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Hirriptmpnvok Him­ • 5 hssíkos PBtit 6014 P­­kr- Bélyegdíj, külön, 10 p. kr. mraeimenyCH mj« • Magén vita 5 hasábos petit sor 5 p. kr. Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 5 fr. p. p. Félévre............................10 „ „ 1855. Szerda, oct. 16. Előfizetés föltételei: Pesten , h­á­z­h­o­z hordva: Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... ” „ „ PEST, oct. 10. Távirati magán­­tudósítás. Feladatott Bécsben , oct. 10. d. e. 10 óra 30 p. Érkezett Pestre: „ „ „ „ 10 óra 50 p. Athen, oct. 5. Kalergis lelépett. Balgai*is kabinetfőnök. London, oct. 9. A „Globe*4 jelenti hitelesen, hogy a szövetségesek flottá­ja megjelent Odessa előtt vasárnap, s kedden a város bom­báztatását várták. (A török ügyekről.) II. A pétervári ud­var az ozmán birodalomban lakó kelethitűek vé­delmét előjogok által eszközölte. Még a görög császárság szétbomlásakor, még a török uralom kezdetén a hódított népek meg­menthették bizonyos fokát az autonómiának, s bi­zonyos mértékét a hit szabad gyakorlatának és az egyházi kormányzatnak. A községi rendszer nem nyomatott el, sőt kö­rébe némely nagyobb érdekű tárgy is vonaték. A keresztény községek belügyeit — az adó kiveté­sét és behajtását is ide számítva — ugyanazon személyek vezették, kik az egyháziakra voltak megbízva. A görög pápától függött a község gyakran még administratív kérdésekben is, s a keleti hierarchia a sok lealáztatás mellett sem szűnt meg erős tes­tület lenni, melynek ellenszegüléseitől tartottak azok, kiknek kezében a hatalom pallosa villogott. Ily viszonyok közt önként érthető, hogy az elő­jogok, miket a czárok a török uralom alatti hitsor­­sosaik számára fegyverrel kivívtak és békeköté­sekkel szentesítettek, akár ha sérelmeket orvosoltak, akár ha új követeléseknek adtak érvényt, mind­két esetben a vallásos súlyon kívül politikaival is bírtak. S ez nem lehetett másként, miután a török köz­jog alsóbb formátióiban az egyházi szervezet a politikai szervezettel össze volt olvasztva. Ha a kainardssi és rasszii békekötéstől kezdve a drinápolyiig a különböző szerződéseket megvizs­gáljuk, a görög hitűek előjogait csak azon tekintet­ben fogjuk lényegeseknek találni, a­mennyiben Oroszországnak Törökország fölötti hatalmát nö­velték. A török magában véve nem volt intoleráns nép. Megvető, de rendszerint nem üldözte a keresztény vallást, s ha kegyetlen vala az egyházi személyek ellen, ha fölgyujtá vagy kirablá a keresztény isteni tisztelet helyeit, ezt azon barbarismusból tette, melylyel boszuját vagy vagyonszomját a nem­keresztények személyén és birtokain is, midőn al­kalom nyílt, féltetlenül szokta kielégíteni. Szóval, a meghódított görög és szláv népfajok vallási elnyomatása inkább a politikai kizártságon, mint hitüldözésen épült. A mahomedán hit számára el volt sequestrálva az egész állam. Minden jogi majd minden kötelesség csak azo­kat illette, kik a prófétát követék; a többi tömeg­nek, a községi életen kívül, nem volt kapcsa, mely érintkezésbe hozta volna a státussal. A keresztény azon kívül, hogy a hivatalból ki lön zárva, még szülőföldjét hazájának tartani, s e hazáért vérét ontani sem volt jogosítva. A büszke török nem tűrte, hogy vele harczoljon a közellen­ség ellen is, hogy kötelességek és áldozatok által merjen hűséget tanúsítani a muzulmán állam iránt. A hit nagyobb politikai korlátot vont a török és keresztény közé, mint a­mekkora Közép- és Nyu­­gateurópában a feudalizmus legmagasabb fokán a nemest a nem-nemestől választotta el. S miután a keresztény népfajokhoz tartozó egyén csak mint renegát vehetett részt az állam jogaiban és javadalmaiban , természetes volt, hogy a hitvallási korlát egyszersmind a nép­fajok közti korláttá vált. Ebből látható, mikép a reformok megkezdődése előtt a vallás gyakorlatára vonatkozó előj­ogok kivívásán kívül, más után nem lehetett az orosz czárnak a keleti hitű török alattvalók sorsán javí­tani. De ebből egyszersmind az is látható, hogy a legparányibb előny, melyet a czár saját hitsorsosai számára nyert, aggodalmakat kelthetett Európában, mert egész népfajok rokonszenvét csatoláa péter­vári udvarhoz, s az ozmán birodalom népöszletéből milliókat tön vágyban, s ha szükség volt tett- r­e­­, orosz alattvalókká. Még a műveletlenebb századokban is a körmé­­nyek szabályozták a nemzetközti jogokat s korunk­ban a diplomatia az erkölcsi szempontokra sokkal több figyelemmel tekint, mint hajdan. Nem lehet tehát a kabinetek bűnéül róni föl, ha azon előnyöket, melyeket Oroszország a török bi­rodalom fölött Európa nyílt vagy hallgatag mege­gyezésével kötmények utján szerzett, mind­addig respectálták — bármely veszélyesek valá­­nak is azok az európai sulyegyenre nézve — mig Oroszország maga nem lépett a nemzetközti jogok teréről le, mig saját maga nem szakitá háborusze­­net által minden régi szerződéseit szét. De mihelyt a véres harcz elkezdetett, legna­gyobb hiba volna, ha a kabinetek a kínálkozó al­kalmat föl nem használva, nem tekintenék érvény­teleneknek a többek közt mindazon szerződéseket is, melyek a görög hit előjogait tartal­mazzák, s ha valaha hajlandók lennének a nem­­göröghitű keresztény alattvalók számára szintén csak előjogokat szerezni. Azon kevés katholikusok, kiknek előjoguk által nyernék rokonszenvét meg, csekély jelentőséggel bírnának a sok milliót meghaladó göröghitühez képest, kik szintén előjogokért, az oroszhoz ra­gaszkodnának. A situatio ura ilynemű megoldás mellett örökké a muszka maradna. Ezt jól érzé a bécsi tanácskozmány s a IV-dik pont interpretatioját az előjogok elvetésével egye­nesen a török birodalmi reformnak alapjára fektető. KEMÉNY ZSIGMOND. A RÉGI JÓ TÁBLABIRÁK. Regény. Irta JÓKAY MÓR. ELSŐ RÉSZ. Isten csapásai. V. Estétől reggelig. Folytatás. *) Mikor nevét aláírta, a nélkül, hogy ránézne az em­berre, odanyujtá neki az iratot. Krénfy ur egy perczig reszkető kezeiben tartá Cyn­thia grófnő kötelezvényét, — s akkor egyszerre kétfelé repeszté azt. — Mit tesz ön ? kiálta föl a grófnő, s egyszerre ráte­­kinte a férfira. Egy pillanat elég volt a grófnőnek az indulatzavart arcára, hogy azon helyzetet átértse, melyben forog. Még csak szempillái rezzenésével sem árulá el magát. Közönyös, hideg tekintettel vett újra maga elé egy tiszta papírlapot; biztos, szilárd kézzel ráírta a keretet és saját nevét, azután felvette a ketté hasított iratot s azt a fehér lappal együtt Krénfy elé helyezve, csendes, de határozott hangon monda : — írja én uram újra. Én ajándékot elfogadni nem tudok. Krénfy gondola magában, hogy igy még jobb. Szive teljes roszaságát visszanyerd. — Kérem önt, írja le ezt ismét; szólt Cynthia és fölkelve fél kezével azon szék karjára támaszkodott, me­lyen Krénfy ült és irt, kinek úgy tetszék, hogy a grófnő vállain keresztül nézi írását. A férfi sietett az Írással, nem törődött most a betűk szépségével, nem a helyesírással, csak mentül elébb ké­szen legyen vele : úgy tetszik neki, hogy a delnő forró lehellete minden perczben éri arczát, a­mint háta mögött állva nézi, hogy ugyanazt másolja e lő ? Az a kis réz-ördög úgy látszott vigyorogni, kezeivel, lábaival verni az ütenyt a rosz gondolatokhoz. Az utolsó sorok alig bírtak már valami olvasható jel­leggel. Egy hosszú gondolatjel a végére. — Készen van, kisasszony! szólt rekedten a férfi s lázongó kebellel ugrott fel a székről­*) Lásd P. Napló 1674-dik számát. És íme, — a grófnő nem volt sehol. Krénfy bámulva tekinte körül. Senki sem volt rajta kívül a teremben. Végig simitá kezével homlokát. Keze hideg volt mint a jég, és homloka forró, mint a tűz. Azt képzelé néhány perczig, hogy álomból ébredt. Hanem hiszen az oklevél ott fekszik asztalán, a gróf­nő saját aláírásával. Két percz előtt itt állt ő még, a toll még nedves, melylyel itt, neki itt kell közel valahol lenni. Minden ajtó zárva volt, csak a zongora­teremhez ve­zető volt nyitva, abból pedig sehova sem volt kijárás. Krénfy sebesen futott azon terembe, két szoba veze­tett odáig, mindkettő tárva nyitva volt, egyikben sem talált senkit, a harmadikba lépett, és az is üres volt. Csak egy nagy falitükör állt az átelleni falon, mely egy perezre visszadöbbentő; úgy tetszik neki, a­mint véletlenül belepillanta, mintha négy öt végig kinyitott L'Oba következnék még azután, melyekből egy vad, bó­dult kinézésű férfi tör elő, a­milyennel nem jó éjszaka ily magányos házban találkozni. Idő kellett hozzá, míg észrevette, hogy az saját arcza. Hanem most már nem mondott le erről az arczról. Ha mingyárt egyenesen a kárhozatra kellene is azzal men­nie. A hölgynek itt kell valahol elrejtve lennie. Összeszaladgálta az egész szobát, székeket paralago­­kat elránczigált helyekből. A legapróbb bútort megnézte minden oldalról, a legkisebb fiókokat kinyitogatá, a szőnyegeket letépte. Sehol senki. Ismét visszarohant az elhagyott szobákba, összehányt vetett minden útjába eső tárgyat. Néha egy egy perczre megállt merően, hogy nagy lelki erőfeszítéssel eszébe juttasson magának valami elképzelhető rejteket,­­ a­mit még nem keresett meg, és azután újra visszafutott oda, a­hol már tízszer volt és újra felhányta bútorait és lábaival toporzékolt, mint a­ki meg van dühödve. Minden ajtót, minden ablaktáblát megpróbált. Mind zárva voltak. Az ablakokat kinyitogatá, kinézett a hold­világos éjszakába. Olyan csendes, olyan néma volt min­den. A hús éjszakai levegő égő arczába csapott kívül­ről. A fák susogásán kívül semmi lesz, még a kutyák sem ugatnak. Itt nem járhatott idegen. Pedig itt volt. — Hová lett? — Semmi nyoma . . . . Most egyszerre jutott eszébe — talán a hű­s­éji jég hozta azt, — hogy titkos látogatója ép oly megfoghat­­lanul jött e zárt, kijárástalan termekbe, mint a­hogy tá­vozott. Erre nem volt nyugalma, ideje hamarább esz­mélni. Itt titkos kijárásnak kell lenni­e szobákból ? Ez a gondolat egyúttal meg is rettentő. Ez ismeretlen­­ úton ugyan­az, ki csábító arc­c­al jelent meg nála, éles­­ késsel is küldhet valakit reá, midőn alszik ! El kezdte a falakat kopogtatni. Sehol sem talált üres­séget a szőnyegek alatt. Talán a padlat négyszögei fél­­remozdíthatók ? A teríték szőnyegein semmi rendetlen­ség sem látszott. Az ész megállt vele, nem tudott hova gondolni többé. Az az egy nem jutott eszébe, hogy az ajtók küszöbeit vizsgálja, melyeknek egyike, valamely egyszerű szeg kirántása után rögtön lesülyed s miután a rajta állót a földszintre leszállította, egy rúgó nyo­mására ismét felemelkedik. A hideg veríték csörgött homlokáról e hosszas kere­sés sikeretlensége után. Bezárta valamennyi ajtaját, és azután leült iró asztala mellé, maga elé vette pisztolyait s eszmétlenül bámult leégő gyertyája fényébe. Az éji őr künn a kastély előtt, vontatott hangon ki­­áltá : „Éjfél után kettő! Dicsértessék a teremtő !“ * * * Éjfél után két óra volt­, midőn Cynthia grófnő el­hagyta a brenóczi kastélyt. Az ismeretes rejtek-itt egy széles közfal üregében vezetett végig s kívül egy vé­kony márvány lap által volt álczárva, mely szorosan odaillett a bástyák alját szegélyező többi márványkocz­­kák között, s ajtó gyanánt befelé nyilt. A mint Krénfy figyelmesen másolta egyik iratot a másikról, Cynthia használta azt a perczet, s nesztelenül el tudott suhanni háta mögül, úgy hogy midőn ez az utolsó szavakat irta, akkor ő már a várkertben volt, hová a hosszú bástya vezetett, azon a szűk sötét rejtek után, melyen évek óta nem járt emberi nyom. Most a teker­­vényes angol kerten kellett végig futnia, még , hogy az erdőt elérje, melynek szélében kísérőjét elhagyá. A nagy komondort, midőn ide jött, bayadér shawljá­­val egy fához megkötötte örvénél fogva, a­mit az csen­desen engedett magával tenni. Annyi volt neki azt a vé­kony foulard kendőt elszakítani, mint egy pókhálót. Cynthia attól tartott, hogy egész a házig találja őt kísérni e jóakaratú pártfogója, s a házi ebek zajt ütnek miatta. Ott találta, a­hol elhagy.­ Az eb tudta, hogy csendesen kell neki lenni, csak a farkát csóválta, mig Cynthia el­­oldá a fától. Azután futott előre az eb,hátra hátra tekintve s olyan­kor füleit hegyezve és nyelvét kitolva, mintha mondaná, hogy már most siessünk ! A vén csavargó ott várt az erdőszélen Cynthiára. A legszélső fákig előre mert jönni. Cynthia egyenesen oda futott hozzá. — Nagyon köszönöm önnek, hogy megvárt. Igen nagy szükségem van önre. Ennek a levélnek holnap reggel a legelső posta­állomáson kell lenni. — Ott lesz. — Ezen levéltől két ember élete függ, ha gyorsan nem jut kézhez, meghal valaki, és az leghamarább én leszek. — Sietek vele, kisaszonyom. — íme vegye ön ezt jutalmul jó öreg , szólt Cynthia lecsatolva gyémántos karkötőjét s az öregnek nyújtva. — Én?! kiálta az, visszaijedve s eltávolító mozdula­tot tett kényes kezével. Nekem nem kell az; nekem semmi sem kell. Tudja , megteszem én azt egy jó szó­ért, — semmi másért. Tegye el előlem azt a ragyogó portékát. Valamit mondok. Mikor éjszaka egyedül jár sötét erdőn keresztül, ne rakjon fel olyan ékszereket magára. Ohi Cynthia erre nem is gondolt. Hisz az rá nézve mind nem volt értékes tárgy. Hanem a postára minden­esetre pénz kell. E végett odanyujtá a csavargónak zo­­mánczos port monnaie-ját, melyben az apróbb érezpénz szokta tartani. A csavargó kivett belőle egy húszast. — Ennyi elég lesz a postára. — A többit visszaadta. — Oh nem lesz elég , monda a grófnő — a levél igen messze megy. És azzal még néhány darab pénzt tukmált rá az öregre s kérte, hogy már most siessen, s maga pedig ellenkező irányban indult sebes léptekkel a maróti útra. A csavargó egy darab ideig gondolkozva állt ott, az­után utána sietett a delnőnek. Cynthia észrevette, hogy követi, s bevárta. — Mi kell öreg ? — Bocsásson meg kisasszony. Nem engedhetem, hogy így egyedül térjen vissza, elkísérem az erdőn ke­resztül. Tudja, nem szeretném, ha valami baj érné. Még majd ezekre a szegény emberekre hárulna a gyanú, a­kiknek pénzét adta. —Oh ez nem baj. Csak a levéllel siessen. Én nem fé­lek, engem megvéd az Isten. Azzal sietve ment tova, úgy ellebbenve , mint valami holddal járó tünemény. A vén csavargó fejcsóválva dörmögte magában : — Az Isten, az Isten! Milyen nagyon kell bízni an­nak az Istenben, a ki egyedül védtelenül mer járni sö­tét ismeretlen éjszakában, — és a­ki egy levelet egy ismeretlen csavargóra mer bízni, a melytől emberek élete, halála függ! Milyen különös az, milyen különös ! . . Három órát ütött István gróf ismétlő zsebórája, midőn a feje fölötti szobában valami neszt hallott. — Ön az Cynthia ? kérdé a gróf. — Igen, atyám. — Mit csinál? — Öltözöm az úthoz. Négy órakor el kell indulnunk. — úgy ? tudom; szólt a gróf s nagyot ásított, mint a hogy közönséges emberek szokták s inasa után csen- Adalék a pesti tud. egyetem statistikai rajzához. .. A bölcsészetnek azelőtt fenállott két évfolyama az újabb tanrendszer által a fögymnasiumokhoz csatoltat­­ván az egyetemeknél épségben hagyott bölcseleti tanul­mányok más feladatot, más irányt nyerének; azok átme­neti stádiumnak többé nem tekinthetők, hanem e tisztet jelenleg a nagy gymnasiumok utolsó két osztálya telje­síti, melyekből az érettségi vizsgában eléggé fejlettnek talált ifjú közvetlenül lép át a korbeli tanulmányok bár­melyikébe. A bölcseleti karhoz jelenleg fűzött tudomá­nyok cyclusából némelyek ama nemes hivatásuak, hogy a bölcsészet, a történelem vagy a természettanok, a nyelvészet­i irodalom mezején búvárkodót, a kenyérta­nulmány szűk látköre felett emelkedő, magasabb szín­vonalon álló műkedvelőt a tudomány mélyebb aknáiba bevezessék, mások mint az általános műveltség ismérvei már kormánybeli intézkedések otalmában annyiból ré­szesülnek, hogy azon tanulmányok a közszolgálati köz­lönyökben, ügyvédben, törvényhozóban stb feltételez­­tetvén, azoknak hallgatására ezen állomásokra készülök törvény utján szok­tatnak; végre még oly tanulmányok is e szakhoz fűzvék, melyek a nélkül, hogy lényüknél fogva más karhoz sorozhatók, némely osztályokra nézve valósá­gos hivatásszerű tantárgyak gyanánt jelenkeznek. A böl­cseleti tanulmányoknak ezen hármas irányzata szerint, az e szakbeli hallgatókat is három csoportozat szerint le­het osztályozni, t. i. szorosan vett inmatriculált bölcseleti rendes és rendkívüli hallgatókat; bölcsészeti és törté­nelmi leczkékre bejegyzett jogászokat; és természettani szakokra bejegyzett orvosi hallgatókat s gyógyszeré­szeket, kik utolsók nálunk legalább egészen a bölcseleti karhoz vonatnak. Ezt előrebocsátva lássuk, miféle szám­arányban fordultak elő az idén e különböző alkat­részek , a téli félévben, a nyári félévben inmatriculált bölcselettanuló 10,­8 összesen : 349, hallgató 359 számitatott. Ezen kimutatásból kiviláglik, hogy e tanulmányok öszhallgatósága második félévben emelkedett, midőn az minden más tanulmányi osztálynál inkább csök­kent; mi onnan magyarázható, hogy a joghallga­tók , kik ezen tanulmányi szak legerősbik alkatré­szét képzik, évről évre nagyobb számmal bölcse­leti lec­kékre íratják be magukat, mi összehangzásban áll a ma már más helyt megérintett kedves tapasztalás­sal, miszerint a szigorlatok a jog­i államtudá­szaknál folytonos növekedést tanúsítnak, mert egyetemünk ki­vételes állásánál, csak a jogszigorlatoktól négy évi tan­folyam és evvel kapcsolatosan bizonyos bölcseleti tan­­előadások hallgatása kívántatik. Ha majd az államvizs­gálatok nálunk is, mint azt óhajtjuk s reméljük is, a többi koronaországokéhoz hasonló elrendezést nyerenének, ha az eddigelé privilégium odiosum-ként fenálló három évi tanfolyambeli szabadalom megszűntével, az általános ál­lamvizsgálati osztály be fog hozatni, és evvel karöltve a quadriennium általános szabályát el fog ismertetni, a jo­gászok részéről a jutalék kétségkívül még nagyobb mér­tékben fog gyarapodni, mi által számos jelenleg felette elhanyagolt bölcsészeti tanszaknak felvirágzása bizto­sítva lenne. Szomorú s leverő tapasztalás, hogy a tudomány iránti szabad vonzódás, az elmét és lelket képző, de külkény­­szer ernyőt nélkülöző, habár különben legérdekesebb, legtanulságosabb előadásokra való ösztön ifjainkban csaknem végképen hiányzik. Vessünk csak egy pillana­tot a philosophiai dúsan kiállított leczkerendre, és az üres, alig egy két hallgatót felmutató tantermekre! A legjelesebb de kenyértanulmánynak kiváltságos jellemé­vel nem bíró tantárgyak közönyösségnek, tudvány hiá­nyának esnek martalékul. A leglelkesebb, tudományától megihletett, sem fáradságot, sem áldozatokat nem kímélő tanár sem képes erőt venni ezen csaknem kiirthatatlan beirott joghallgatók 137; 162­­ orvostanulók 98; 94 gyógyszerészek 76; 76 rendkívüli hallgatók 28; 28

Next