Pesti Napló, 1855. november (6. évfolyam, 1694-1718. szám)

1855-11-24 / 1713. szám

amerikai nő, ő maga londoni születés, hol 1798-ban lá­tott először napvilágot. Jóságában az Egyesült államo­kat beutazta. Első beszéde az alsó házban talpraesett volt, de azóta inkább szorgalma és tárgyismeretei, mint szónoklatai tüntették őt ki. Hivatali pályáját 1832-ben Melbourne minisztériuma alatt, mint az admiralitás lord­jainak egyike, kezdte meg. 1834-ben e kabinettel lelé­pett s következő évben ismét Melbournékkal a kereske­delmi osztály alelnökségét vállalta el. Három évvel ké­sőbb részt vett ő is ama párisi küldetésben , melynek Francziaországgal kötendő kereskedelmi szerződés volt czélja, de nem eredménye. Ugyanakkor a gyarmatügyi al-államtitkárságot is vitte, élte legnagyobb részét azon­ban a kereskedelmi osztályban (Board of Trade) tölte, melynek 1839-től 1841-ig elnöke, 1846-tól 1852-ig pedig izlandi al­államtitkár volt. Lord Derby kormányra jutásának ideje óta Labouchere szünetelt s az alsóház­ban is csak ritkán szólt. A mérsékelt harczpártiak őt soraikba tartozónak hiszik. A „Times“ dicséri e választást s reméli, hogy Labou­chere rendben fogja tartani osztályát s ennek teendőit könnyűséggel sőt gyorsasággal végzendi, pedig ez a fő­­dolog. A gyarmatügyi munkák, úgymond, aligha túlter­­helők, mert ezen osztály főnöke egy év óta hat ízben változott, anélkül, hogy ezt a szerencsére önmagukat kormányzó gyarmatok megsiütették volna. A „Times“ azonban ezúttal megemlíti azt is, hogy nemcsak lord Stanley, de Sidney Herbert a peelita békebarát is meg lön kínálva a gyarmatügyi tárczával s ezért Palmerston lordot kissé gyönge vndokokkal mentegeti, elmondván, hogy ő lordsága ezzel csak e gentleman elismert tehet­­ségeinek és feltett honfiúságának akart bókot csinálni s számolt a tagadó válaszra, vagy pedig azt hitte, hogy ha Sidney Herbert a tárczát elfogadja, ez a nemzeti po­litikához megtérésével lesz egyértelmű. Az „Advertiser“ az új minisztert édes-sanyarúan üd­vözli. Becsületességben, úgymond, tiszttársainak egyike sem múlja őt felül, de e helyett több akaraterőt és hatá­rozottságot óhajt neki. Családi politika tekintetéből vá­lasztása ellen nem lehet kifogás, miután Labouchere Su­therland herczegnő és Carlisle gróf sógora, neje De­­vonshire és Sutherland herczeget unokahúga, Argyll herczegnő testvére s Granville gróf rokona ! A „Herald“ szerint Labouchere természetesen maga a középsze­rűség. Minap említik, hogy az angol kormány jövő tavasz­­szal körülbelül 100 ágyú- vagy mozsárnaszádot fog a balti tengerre küldeni, közelebb pedig Portsmouthból írják, hogy ott 200 csupa ily gőzgépes hajó van meg­rendelve, melyeknek szerkezete olyan lesz, hogy egy­szersmind hidakul (ponton) használhatók. Peel Robert az uralkodó divatnak hódolva tudomá­nyos felolvasást tartott s a tudomány gombjára a poli­tika kabátját varrta fel. Meggyőződését fejezte ki, hogy a háború még sok időt és áldozatot fog kívánni, míg czélja Oroszország megaláztatása elérve lesz, de hiszen lord Palmerston majd megteszi a magáét. Sok szóbe­széd van holmi coalitiókról, e (szóló) e híreket mind hamisaknak tartja s nem hisz oly coalitio lehetőségében, mely a kormányt a háború erélyes folytatásában gá­tolhassa. Liverpoolból i. e. január 9-én a „Guiding Star“ 500 utassal indult Ausztráliába s azóta hírét sem lehet hal­lani, annyira, hogy már végkép elveszettnek tartják. Franciiaország, P­á­r­i­s, nov. 19. A „Moniteur“ 18-káról jelenti : A császár ma rendkívüli kihallgatáson Mehemmed­ Bey ő excját, az ottomán Porta rend­­kívüli követét és teljhatalmú miniszterét fogadta, kinek szerencséje volt császár ő felségének Thouvenelur megbízó levelére a­zultán feleletét, valamint Szebaszto­­pol bevételein üdvözlő iratát átnyújtani­ — Tegnapelőtt a császárnak és császárnénak bemutatták az oxfordi püspököt, De Duc norvég államminisztert, sa brüsseli és londoni porosz követeket. A „Moniteur“ 18-ról jelenti: Ma 6­4 órakor erős tűz ütött ki a katonai élelmezési épület egyik raktárában a Billy-quai-n. Az épület leégett. Mindjárt az égés első pillanatában föl kellett hagyni minden reménnyel az épület megmentését illetőleg. A sütőkemenetek érintet­len maradtak, és a többi raktárakat megmentették. Nem volt még tudomás róla, hogy valakinek baja lett volna azok közöl, kik a tűz elharapózásának megakadályozásán segítettek. Lacondamine, az oltászok parancsnoka, vezénylett az oltásnál. A szerencsétlenség helyszínén jelen valának : had-, bel-, s földészeti miniszter, M­a­g­­n­a­n tábornagy, a császári testőrség főparancsnoka, és a rendőrfőnök. Pár­is, nov. 20. A „Moniteur“ 19-kéről jelenti: A császár ma a nassaui hg levelét vette, melyben második fia, az egy éves Frigyes hgnek halálát jelenti. Ugyan a „Moniteur“-ben olvassuk: Azon égésnek, mely vasárnap a quai de Billyn levő katonai élelmezési raktárban ütött ki, szerencsére nem volt oly komoly kö­vetkezménye, mint félni lehetett. Csupán egy az élel­mezési épülettől és a malomtól elszigetelve álló gabna­­raktár égett le. Az igazgatás roppant gabna és liszt kész­letei tehát majd­nem érintetlen maradtak, s azonnal pó­toltatnak a külföldön vásárolt már megérkezett és útban levő gabnával.“ Ez élelmezési épület égése egész Párist egy óráig rémülésben tartotta, mert az égnek az óriási város fölötti vérvörös színéről eleinte azt lehetett gondolni, hogy Pá­­ris mindenik végén ég. A legaggasztóbb hírek kerin­gettek, gyújtásról, lázadásról stb. beszéltek, míg végre 7 óra tálatt megtudták, hogy hol ég. Paris utczáin és a Boulevardokon roppant tolongás uralkodott, és oly ki­nézéssel bírtak, mint a forradalmi időkben szokott lenni. Mindenütt csoportok állottak, mindenki bizonyos irány­ban sietett a tűz helye felé. A lángok megvilágíták az aggódó emberekkel telve levő Marsmezőt. A Pont Royal és más hidakról jól lehetett a tüzet látni. A házfedelek, erkélyek, terasseok termé valának szorongó nézőkkel. A tűz eloltásában az egész párisi helyőrség részt vett, s azt úgy eszközli, hogy a szomszéd épületek fedélzetét leszaggatta. P­á­r­i­s, nov. 30. Svédországot illetőleg ma kedvező hírek keringettek a börzén. Szövetségi és házassági szerződésről beszéltek egyszerre. Mindez elsietett hír lehet, azonban jólértesült körökben Canrobert kül­detései csakugyan kedvező eredményűnek hiszik lenni. A császár tegnap a a Theatre francesban „Joconde“ első adatásán jelen levén, először jelent meg nyilvánosan a Seraphine-rendjellel. A császár ma reggel 9 órakor Rambouilletbe ment. Ő felségét Cambridge hg. és Magnan tábornagy kísérték.A császár 5 óra felé térhetett vissza St.Cloudba, s ma este az olasz operában a „Trovalore“t vala meg­hallgatandó. Spanyolország, Madrid, nov. 13. A saragos­­sai eseményeknél két irány jutott különösen ér­vényre, egy socialisticus és egy politikus, — így ir az „Epoca.“ — Bizonyosnak látszik, hogy nemcsak az élelmiczikkek, hanem a tüzelőszerek ára is ott igen ma­gasan áll. A nép árleszállítást kívánt, valamint az od­roi és a községi erdők eladatásának megszüntetését, melyek­ből a napszámosok szokták a fát magok számára hor­dani. De nem sokára tovább mentek s elhatározták a je­len minisztérium létesítését s egy ínás democrata mi­nisztérium megválasztását Espartero elnöksége alatt. Eleintén a fölkelők győzelme tökéletesebbnek látszott. A militia egy része a mozgalomhoz csatlakozott, a fő­­kapitány pedig semmit sem tehetett, mivel a helyőrség nagy része Pampelonába vonult, melynek helyőrsége Sa­ragossa számára volt szánva. A militia vezetői alkudoz­tak a fölkelők főnökével, ki a hús, a kenyér, s a tüzelő­szer árát nemcsak meghatározta, hanem intézkedéseket is tett a nép kielégítésére. Egyúttal a kormányhoz és a corteshez intézendő adressek írattak alá, melyekben sza­badelvű politikát követeltek. A dolgok jelen állása foly­tában valószínűleg tudósítások érkeztek a kormány erélyes határozatai és Esparteronak szilárd föllépé­séről a cortesben Saragossába. A kormány, úgy látszik , a hatóságok­ és csapatoknak megparan­csolta a városbóli kivonulást és Aljaferia megszállását, azon esetre, ha a fölkelést nem lehetne többé elnyomni, tudatván egyszersmind azon szándékát is, miszerint minden a környékben levő disponibilis haderőket Sa­­ragossában öszpontosítandja. Ezen viszonyokkal szem­ben a saragossai fölkelők nem akarák Esparteroval a dolgot egészen elrontani , minélfogva ma 11 órakor a város visszatért előbbi nyugalmas állapotába. Mondják, hogy a militia több tisztje adresset intézett volna a ki­rálynéhoz, melyekben ők a fölkelők követeléseiket tá­mogatták. Belgium, Brüssel, nov. 17. Amit a francziák császárának bekövetkező látogatásáról megírtunk, és most már Párisból érkező levelek is jelentik , hogy • t. i. a császár a mi kir. családunkat a jövő- vagy pe-­­­dig a január hóban meglátogata­ndja. A minisztérium egyelőre túlnyomó többséggel bizand a kamarákban, a­mint ezt az elnök és alelnök megválasztatása mutatta a második kamarában. D­elfoss­e­ur, az ellenzék je­löltje, csak 35 szavazatra bírta vinni, mig a miniszteri­ális Delehaye ur 52 szavazattal ismét elnökké vá­lasztatott. Midőn illető székén helyet foglalt , Dele­haye úr megtarta a szokásos rövid beszédet, melyben megigéré, miszerint ép oly részrehajlatlan teend, mint a múlt ülésszak alatt. De sohasem mutatta magát egy kamaraelnök rendszeresebben részrehajlónak, mint De- 1­e­h­a y­e ur amaz ülésszak alatt; azért is szükségte­len volt kollegáival tudatni, miszerint ő a mérséklés és békülékenység politikáját ezután is követendi. D­el­e­­haye ur 1851-ben elhagyá a szabadelvű pártot, mert egy baloldali, még a legmérsékeltebb sem akart vele miniszteriális combinatióba lépni. Görögország. Most már kitűnt miért jött követ és hajóraj Amerikából Görögországba, s legalább szembe­­tűnőleg nem látszik , hogy valami amerikai-görög­­orosz szövetség volna a dologban. King amerikai pol­gár részére 138.000 drachma kárpótlás fizetéséről volt szó egy telekért, melyet a görög kormány útépítés vé­gett sajátított ki; a fizetésnek már két év előtt kellett volna megtörténni, de az események rohama közben el­maradván az, most kellett teljesíteni. S ez megtörténvén, követ és hajóraj ismét eltávozott, s kik az amerikai­­görög-orosz szövetség napfényre jövetelét örömmel avagy aggodalommal várták a legközelebbi napokban Athénében — csalatkoztak. Amerika. Az Anglia és az Egyesült államok közötti diplomatiai egyenetlenségről az amerikai lapok sokat írnak. A democrata közlönyök a viszály okát Palmerston lordra hárítják, az elnök elleni párt pedig az egészet a democraticus kormánypárt (azaz rabszolgatartást párto­lók) mozgalmának s választási fogásának festi. Ily szel­lemben is a mérsékelt „Courrier“ a „Herald“ és mások. Ez utóbbi Párisból hallja, hogy a Cuba kérdés igen har­­czias modorban volt újra lord Palmerston és az amerikai követ Buchanan közti beszélgetésnek tárgya. Az egye­sült államoknak a földközi tengeren lévő biztosa egy gőzöst s egy kisebb hajót kért erősbitésül, még pedig az általános s különösen a nápolyi válságos politikai helyzet miatt. Wagner Józsefet a törvényszék két havi fogságra s 100 f. sz. birságra ítélte, rá bizonyulván, hogy a brit idegen légió számára ujonczokat toborzott. — Más­részt, az utóbbi napokban St. Louisból egy hadnagy 75 közemberrel hír szerint Halifaxba, az ottani angol pa­rancsnoksághoz szökött át. — St. Louis mellett a vasúti vonat alatt egy híd leszakadván, 22 ember életét vesz­tette. Csatatér. — A Kugilnál történt lovassági csata után letett Kor­ff báró orosz tábornok meghalt. — Sir Edmund Lyons admiral jelenti nov. 18-ról, hogy Sherrard Osborne kapitány jelen­tése szerint nov. 5-én és 6-án a nevezett kap. parancs­noksága alatt álló hajóraj az azoni tengeren roppant mennyiségű gabonakészletet megsemmisített. Az idei termés volt az,és hat rétegben volt felhalmozva; két an­gol mértföldre volt a gheis klimani partnál elhelyezve, s részint a birmiai részint a kaukázusi orosz sereg számára tartatott készen, hogy a jég kezdetével azon­nal elszállittassék. Osborne kap. ügyes rendelkezé­sének, Kennedy hajóparancsnok által gyámolítva, si­került az ellenség ezen biztosságban hitt készletét meg­semmisíteni, a szövetséges ágyúnaszádok védelme alatt, nem kevesebb mint 4000 főnyi orosz lovasság és gya­logság szeme láttára kiszállván. A szövetségesek 4 em­bert vesztettek.­­ A Fehértengerről jelentik az orosz tudósítások, miszerint aug. 3-án egy ellenséges gőzös három naszá­don küldött Siuzma faluhoz Archangel kormányzóság­ba , s miután az első helyről a fegyveres parasztok ál­tal elűzettek, egy másik helyen a templom mellett 70 ember kiszállott. Ismételt elűzés után sikerült az ellen­ségnek a templomba bejutni, s itt az oltárajtókat feltör­ve, az evangéliumokat, valamint több képet, a feszületet, a miseruhákat és templomi drágaságokat elvitték. Egy paraszt­házban két képet összetörtek. Ezen templom­­rablási pusztításról értesülvén a czár, parancsot adott, hogy nevében és költségére állíttassák helyre a nevezett templomnak minden drágasága. — P e 1 i s s i e r tbgy távirati jelentése nov. 1- ról: Tüzérségi „Moulin“nak nevezett parkunk Inkermann mellett egy részben semmivé lett tegnap d. u. 4 órakor három raktár légberöpülésével, melyekben mind­össze 30,000 kilogramme lőpor, 600,000 töltény, 300 meg­töltött bomba és más hadiszer volt. A tova vetett égő anyagok nagy tüzet okoztak a szomszéd angol parkban is. Itt is voltak egyes fellobbanások. Hat órakor az an­gol és franczia munkások urai voltak az égésnek. Vesz­teségünk 30 halott, ezek között 2 tiszt s mintegy 100 sebesült , köztök 10 tiszt. Bárminő fájdalmas is, örvendeni lehet, hogy nagyobb következése nem lett ezen eseménynek. Szövetségesünk veszteségét nem tudom; olyan formának gondolom, mint a miénk. Mint csaknem mindig hasonló esetben, nagyon nehéz megtudni az első fellobbanás valódi okát. Ezen eset kétségtelenül sajnos, de készleteink oly nagyok, hogy a sereg egyátalában nem szenvedhet e miatt rövid­séget. — A francziák szemközt állván a­z oroszokkal a Cser­­najánál következő mulatságba bocsátkoztak egymással az előőrsök, mi egyébiránt, mikép nyomába jöttek, már korábban is többször megtörtént. Fehér zsebkendőket kötve a francziák szuronyaikra magasra emelték azokat, s ezt látva az oroszok, nem akarván az udvariasságban hátrább maradni, ugyanazt tették: a fehér kendők egy­másnak felelve lobogtak mint a két részről Ekkor azután kenyeret és kávét mutattak a francziák az oroszoknak, s erre az oroszok pálinkával telt kulacsaikat emelték ma­gasra. S végre mintegy önkénytelen köz­megegyezésből mind a két fél közeledett egymáshoz fegyver nélkül s ká­véztak és pálinkáztak együtt. A franczia és orosz lisztek darab ideig semmit sem tudtak a katonák ezen mutat­­kozásáról. A „Gringalet“ orosz tűztelepről bizonytalan jellemű összejöveteleket látván olykor az őrség, néhány golyót küldtek a mulatozókhoz, de azért egyre folyt ezen összejövetel. A közelebbi napokban azonban tu­domására jutott ezen társalgás a franczia fővezérnek, és azonnal szigorú parancsot adott ki, hogy az többé meg ne történhessék, s a kapitány , kinek felügyeleti mulasztásával történt meg ezen kihágás, büntetés alá esett.­­ Gyakran megtörténik az is, hogy a franczia és orosz katonák csekély távolságban munkálkodnak egymástól erődítmények emelésén, honnan könnyen lő­­dözhetnének egymásra, s a tisztek azt kezdték észre venni, hogy igen jó alkalmakat elszalasztanak e te­kintetben a katonák. Ha kérdés történik, miért nem lő­nek az oroszokra, így felelnek: „Ha mi lövünk, ők is lő­nek, és kölcsönösen akadályozzuk egymást a munkában, ebben vagyunk megállapodva.“ Ezen megállapodás egyébiránt csak hallgatólagos és ösztönszerű mind a két részről, de azért bárha a csatákban jól küzd mind a két fél, ezen barátkozás nincs kedvökre a tiszteknek. — Nov. 5-kén a krimiai angol táborban megülték az inkermani csata emlékét. A könnyű hadosztály elötte való este néhány.Szebasztopolból került kátrányos hordót gyújtott meg világításul, s e kívül egy nemére a fáklya— táncznak kelt; a többi hadosztály is követte a példát, s nemsokára az egész angol tábor fényben ragyogott, vetkező költészetbe, vagy a legutóbbi növendék nem térhetne vissza az előbbeni műalakításhoz. Nem úgy ér­tem. Az említettek közöl is Tompa, Lévai sőt Petőfi is kölcsönöztek valamit a megelőzött alakítási módból, vagy legalább azon indultak meg , de a költői pályát nem a kezdeti föllépés határozza el, hanem a derekas kiformálódás, kiváló szín és tulajdon eszmekör. És ezen művészeti kellékek betöltése adá, szemeinkben, a regé­nyes lyra második korszakát, hogy a harmadikat azon ponton jelöljem ki, melyet előkelőleg Arany kép­visel, mint a ki a szétoszlással, felbomlással fenyegetett, s rendetlenségre hajló korszakból, mint tudalmasan al­kotó művész áll elő, s a tartalom gazdagságát a forma szépségével párosítván, új költői világnéz­etet alapít meg. Petőfi Sándorról, mondhatni, határzott vonásokat is­mer az olvasó, mik a köztudalomba átmenvén, önállásig kikerekített egyéniségben mutatják e geniális szellemet. Nekem azonban eszmeköre, tárgyvilága nem annyira feladatom, mint a művészet érdekében tett eljárása. E részben­ mondhatom, hogy vele senki sem áll egyenlő fokon. Ő a lyrai mozgásba, mely az előbbeni korszakon át egyenlő hangtartásban fejezi ki magát, bele­veti a többféleség, változatosság mozzanatát; azért versei nem állókép, melyek egy gondolatot egyszerűen a legrövidebb utón vinnének át, hanem a fölvett hangtól eltérve, majd ismét visszafordulva, játéki menetet űzve, váltva, tehát annál szebben, elevenebben. A dalok régibb composi­­tiójának egyszerűsége, melyet szabályosság néven is­mer és méltat az aesthetica, föllépte óta hátrahagyott, meghaladott lépcsőnek mutatkozik, melynél nem lehetett többé megmaradni, így Petőfi nem a szabályosság költője többé; attól eltérő mint az angol kert a francziától, mint a szabad patak a csatornától. Neki utjai vannak maga szerint , a nélkül, hogy vesztené irányát. Ő legszebb és talán legtöbb versét ily változatokon vi­szi át, a hangot másítja, hasonlót nem hasonlóval, tétet ellentéttel gazdagít s elevenít föl; és poétái formájában kellemmel jelenik meg az érzelem, a gúny, a nedély. Az ő költészete harmónia. Sokat beszélnek a Petőfi népies­ségéről ; ez mind az aesthetika körén kívül esik. Lehet neki alföldje, pusztája, mint van mindnyájunknak, de mit ér, ha nincs az a költői egyénisége, egyénisége, mely az egész tárgyas világot öngóczában, mint kohban,fel birá ol­vasztani, s maga képére alkotni, mint királya pénzt. Ha tehát én e költői egyéniségre s alanyiságra vezetem az olvasó figyelmét, a művészet érdekében járok el. Nála minden mozgalom : lüktetés; minden tagjában árverési gyorsaság; a folyósság, buzgás, forrás, az első korszak­hoz képest hatványozott módosulás. A lyrai érzelem nála szinte cselekvénybe megy át; innen oly erős, ellenáll­­hatlan hatása, mely megcsinálja a kedélyt, ha talán meg­romlott volna. A korszak elevenségét, ifjúdott életrevalóságát, mint haladási felvonást, kitűnőleg bírja Tompa, sőt gondolati gazdagsággal, mélységgel pótolja is azt. Ha e borongó, majd virágnyelven szólandó költőnél sokszor elesni lát­juk az alakot és tartalmat egymástól, csak érintjük a szigorúan művészi körből való kitérés csekélynek mu­tatkozó első lépését. — Ő a művészeti felsőséget hajlandó átengedni az erkölcsnek , közhasznúnak, érdekesnek. — így a művészet titkát igen nyil­vánosan űzi, ezért őt közelre tűzi, el is éri; de az nem több aztán véges czélnál. Mindamellett ő egyike azon magasabb idomú költőknek, kikre néz a nemes tiszt és feladat, hogy a művészet eszméjét óvják, s megtartsák a reá támadó kelmesség ellen, melynek az újabb költői nemzedékből alig bir egy kettő ellenállani. Mint a mű­vészet avatottjait üdvözli az uj lyra még Szász Károlyt, Lévai Józsefet, Gyulai Pált, kik a tömeges tartalom fö­lött, mint öntudatos alkotók, foglalnak állást, s tartják a sulyegyent amaz irány ellen, mely a népi elem ürügye alatt, mint már megjegyeztetett, vidéki poézist akar ke­letbe hozni. Ha Lisznyai Kálmánt is ezen nemesb­idomú költők közé számítom, azt bizony csak néhány verseiért teszem, melyek tulajdonkép kivétel a nagyobb számú el­­prózaisodott költeményekhez képest és mellett, minőkre, nem tudni hogyan vehet magának szabadságot, kiben költői lélek van. Lisznyaira már 1847-ben meg volt je­gyezve, hogy „még a füvek, madarak minden apró tu­lajdonait s genealógiáját is oda írja egy tavaszi dalba“, hogy csupa ingredientiákból dolgozik; azaz tulajdonkép ő a kelmei költészet nagy mestere, behonosítója, a mellé­kességek dalnoka; vele tért ki az uj lyra csak imént fölvett útjából, s bár többen dolgoztak úgy mint ő, mind­amellett nem bírták annyira művelni a kelme­iséget, hogy valami nagy reményeket ápolna iránta a művészet eddigelé. Mi lesz belőle utóbb, nem tudhatni. Lehet, hogy kiforrja magát, s talán határzott jellemet vesz föl s megállapodik egy időre, mint uralkodó ízlés; de én nem hiszem, nem óhajtom, mert veszteségül, hanyat­lásul tekintem. Eltudva ezen kitérést, a dalköltészet, ballada, a köl­tői beszély igen jelentős előmenetelt mutatnak a fölvett korszak folytán. Vegyük a Vörösmarty, Garay féle bal­ladákat, beszélyeket, és vegyük e kor legkiválóbb e nembeli terményeit leginkább Aranytól: meg fogjuk látni a hangmenet újdonságát, sőt hazaiságát is. Mint eddig, úgy most is csak kevéssé emlegetem, hogy ki m­i­t irt, hanem inkább hogy miként, mégis lehetlen oda nem mutatnom az olyan előadásra, mint „Zách Klára, aztán Toldy Miklós“ kalandja „hajdanában, da­nában.“ Az utolsó fejlődési korszakot nem is mondhat­nék bevégzettnek, ha a fölvett művészeti népiesség, mely a népben még öntudatlan, a költőknél már öntudatig nem volna vive; ha nem állna e korszak végén Arany János mint amaz öntudatos népiesség kiváló képviselője. Nála a tartalmon és költői elemeken keresztül tiszta formá­kig vívta ki magát a műeszme. Azért ő teszi a zárkövet a regényes lyrai alkotásokhoz, vagy ő benne tér vissza költészetünk az első kezdethez, az eredeti népköltészet­hez ; de ezen népköltészet nem oly közvetlen, abstract, öntudatlan munkásság többé, hogy csak belé kell gon­dolni a poezist, hanem tartalom és forma át vannak egy­más által szellemitve; az ebben, ez abban lelé örömét, kényelmét, kielégíttetését. Soha sem volt még módjában a magyar költészetnek ily­­szerű, s ily nemű megújhodás. Sohasem párosult ennyire ösztön és tudalom, élet s tan, elmélet és gyakorlat. Irodal­munk története meg fogná mutatni, hogy költészeti re­­formjaink jobbára idegen érdekben történtek, ismert, nem ismert világnéz­et által vezéreltettek, s előbb,mintsem vél­­hetők, kimerültek a legnemesebb törekvések, mikor úgy kelle aztán a világ valamelyik széléről előkeríteni egy egy oltógalyt, hogy nemesíthessük az anya­fát, tovább is láthatni gyümölcsét. A művészet eredeti alakjai mai nap már megvannak ide­haza, s nem kell többé kerestetniük sem Rajna sem Szajna partjain. Megtanulunk szólani a nép nyelvén mint a próféták, s egyszerű­en, mint az evangyéliom. A nép és műköltészet tanulmányai kölcsön­hatásba léptek, közös mederbe szakadtak, s áthaták egy­mást teljesen. — Midőn ezelőtt tizenöt esztendővel a népköltészet ereklyéinek gyűjtésével, s még inkább ta­nulmányozásával kezdtem foglalkozni, egy barátom kér­dezd tőlem: mit akarok azokkal a népdalokkal, felelem: azt, hogy írjatok a magatok közönségének, mint a nép­dal van írva a magáénak. E magyarázat akkor még, bi­zonyosan, érthetlen volt. Ma nem az többé. Magyarázat jelenleg az egész költői irodalom, de még dönthetlenebb a hazai ösztön, mely a szellem életébe csodálatosan szövi be magát, s mintegy isteni ujjmutatás szerint dol­gozik. E részben egy kézre munkálódik a történet, a földirati helyzet, a fajtasság, és tisztába hozatik a művé­szet iránya. Nem ok nélkül jön például a hollandi népnek elsősége a tájfestészetben. Hazáját a tenger vala elbon­tandó, s meg kelle menteni azt— a festészet által. A ma­gyar népiség ilyen hollandi föld a különböző nyelvű és módú fajok közepett, s megmentésére nincs más lehetőség, mint önségének a művészet által mennél hűbb kieme­lése, felmutatása; ezért nem csoda, ha a költői szellem erősebben ragaszkodik nálunk a népieshez, mint neta­lán bármelyik európai népnél. A jelenségek ide mutat­nak, és ez nem történt vaktában. A szellem útján tör­tént minden; bennünket Isten ujja vezérlett. Most kérd­heti akárki: van e szerves költői élet hazánkban a leg­utóbbi huszonöt év alatt: a felelet kész. Végül: óhajtanám, hogy jelen elmélkedéseim öreg­bítenék a költői nemzedék bizalmát a szellem fejlődése iránt, és pedig ne rettenne meg az irodalomtörténet le­hető magyarázatain, melyek a múltba helyzik a költői tökélyt; s viszont ne becsülné túl a jelent, ha talán en­nek is rajzoltatnak némely elsőségei. „Minden kornak van Istene.“ Introite, nana et heic dii sunt. ERDÉLYI JÁNOS: Távirdai tudósítások. Paris, nov. 22. A szárd király Marseillebe érkezett, s innét Lyonba utazott el. Hága, nov. 77. A Staats-kourant jelenti: Sahud­ ur, eddigi gyarmatminiszter, D u y m a e r van Twist I helyébe hollandi Keletindia főkormányzójává nevezte­tett ki. M­y­e­r eddigi minisztertanácsos gyarmatmi­niszterré lön Turin, nov. 20. A pénzügyminisztérium egy 30 mil­lió franknyi kölcsönt indítványoz 1855 dik évre a 28 millió franknyi deficit fedezéséül. A kamra ülé­sei néhány napra elhalasztvák. Felelős szerkesztő: Báró KEMÉNY ZSIGMOND. ♦ _______ Magyar könyvészet. 575. Dalok a „Pünkösdi királynő“ czimü eredeti nép­színműből. Irta Szigligeti Eduard (mert nem Edvárd), zenéjét szerkesztette s részben eredetileg irta Doppler Károly. Pest, 1855. Nyomatott Herz Jánosnál. 8­ rét 8 l. Ára 6 pkr. 576 Bellinger J. Földrajzi vezérfonal. Két tanfolyamban. A cs. kir. osztrák algymnasiumok és alre­­áliskolák számára. Irta Bellinger J. Németből fordí­totta Fényes Elek. Második kiadás. Pest 1855. — Heckenast Gusztáv tulajdona. Kis 8 rét 80 l.(Ára 12 pkt.) 577. Kiss Károly. Olvasmányok a hadi tör­ténelemből. Külön lenyomat a Magy. Akad. Értesí­tőből.) Pest. Nyomtatta Länderer és Heckenast. 1855 8­ rét 86. 1. 578. Kubinyi Ferencz. A Tisza medre, mint az ő­se­mlősök sirkertje, föld-, állat- és őslény­tani tekintetben. (Külön lenyomat a Magy. Acad. Értesí­tőből.) Pest. Nyomtatta Länderer és Heckenast 1855 8-rét 20­1.

Next