Pesti Napló, 1856. február (7. évfolyam, 1768-1794. szám)
1856-02-01 / 1768. szám
185-ös, 1-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: Szerkesztő szállása: Angol királynőhöz czimzett szálloda, 63-ik szám. Egyetem-utcza 2-ik szám , 1 -ik emelet, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő, érmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el.________ ____ Kiadó-hivatal, Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1—fő emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1856. Péntek, febr. 1. Előfizetés föltételei: Vidékre, postán. Évnegyedre . . . . 5 fr. p. p. Félévre...........................10 „ „ Hirrlpfmpnvok Hiia • 5 „ bos Petit sor 4 P kr- Bélyegdíj, külön, 10 p. kr. ilraelmenyek Uljd . Magán vita 5 hasábos petit sor 5 p. kr. Festen, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 „ „ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A PESTI NAPLÓ 1856-ik évi február — martius két február—junius öthónapos folyamra. Vidékre két hónapra 3 frt 20 kr. „ öt hónapra 8 frt 20 kr. Budapesten házhozhordással két hónapra 2 frt 40 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadó-hivatala. PEST, febr. 1. Úrbéri ügyek.*) VI. Az 1853. mart. 2-ild első nyiltparancs, mely az úrbéri kapcsolatot s ezzel rokon jogállapotok folytán fenforgó viszonyokat szabályozza, négy szakaszból áll. Az első szakasz 27. §-asban tárgyalja az épen említett viszonyok szabályozását, mely viszonyok közt különösen kiemelvék : a volt jobbágyi s földesúri földekből, és közös legelőbeli foglalások (7. §.); a maradék földek (8. §.); az irtásföldekkeli bánás (9. §.); az erdei haszonvételek (10 —14 §§.) a nádlás (15. §.); a legeltetés (16. §.); a szőlők s azoktól járó adózások és szolgáltatások (17—18. §§.); az úrbéri szerződések, s azok mellett benépesített, az úrbériekkel rokon természetű földek, (19 — 20. §§.); a korcsmálási malom-és halászati jog (23 — 24.§§.) A második szakasz tárgyalja három §-ban (25 — 27) a birtokviszonyok szabályozása, u. m. legelő-elkülönzés, erdei szabályozás, tagosítás s arányosítás iránti különös határozatokat. A harmadik szakasz, mely csak egy (a 28—ik) §-ból áll; a birtokbeli viszonyok szabályozásának eszközlésére rendelt törvényszékekről; a negyedik pedig (29—49. §§-as) az ezen törvényszékeknél eljárásról szól. *) A Napló 179-ik számában közlött V. számú úrbéri czikkben tetemes sajtóhibák, függetlenségi viszony; e helyett : függetegségi viszony (5. sor); volt jobbágyok e helyett : volt jobbágynak (9. sor); azokra e helyett: azóta (23 és 56. sor.) Fejtegetéseinkben mi is ezen rendet fogjuk tartani. Lássuk először is a közös legelőböli s egyéb foglalásokat. A jobbágytelki állományról szóló 1836-iki törvényczikkbe igtatott tabella meghatározza az úrbéri telkeknek holdak s kaszállók szerinti mértékét minden egyes megyére; egyes helységeket tekintve pedig megszabja azt az ezeknek kiosztott urbárium. — Az 1836-iki V-ik törvényczikk, ugyanazon szempontból indulva, mint az 1853. márt. 2-iki pátens 5-ik §-a, — tekintetbe véve t. i., hogy a helyek meglevő osztályozatát, s a jobbágytelki állománynak azon épült mennyiségét, mely az ország minden részében már régóta meg volt határozva, s melyen a telekosztályok és határrendbeszedések hosszas időn keresztül alapultak, felforgatni a legnagyobb zavar s legkiáltóbb sérelmek előidézése nélkül nem lehet, a régi úrbéri rendeletek által megállapított helyosztályzatot s állománymennyiséget jövendőre is fentartotta, s ugyanazon jobbágytelki állományt, mely Mária Therézia úrbére által, a helyosztályzati rendszeres munka folytán, 1100—1300 ölre számított holdak vagy kaszállók mennyiségével, minden egyes helyre nézve kiszabatott, vette alapul mind a belső mind a külső járandóságot illetőleg. A mártius 2-iki pátens 5-ik §-a hasonlóképpentartja ezen régi törvényes mértéket, annyi bevégzett eljárások, s létrejött eredmények kulcsát és alapját, mint szabályozó sinert az úrbéri tárgyalásoknál. De ezen úrbéri állomány nem létezik mindenütt eredeti mennyiségében. Azon ellentétes érdekek harczában, melyek a volt földesurak s volt jobbágyok közt századokon át gyakorolták hatásaikat, s melyeket hiába igyekszik némely politikus a szelíd és kedves patriarchális viszony fátyoléval betakarni, többnyire sem a hatalmas földesurnak, vagy, ha úgy tetszik, a földesúr tisztjének, sem a földbirtok-nagyobbítás után betölthetlen étvágygyal epedő jobbágynak nem volt előbb való teendője, mint egymás földéből, vagy az áldástalan közlegelőből, ahol csak lehetett, többet kevesebbet elszántani, elsajátítani. Az ország rendezetlen állapotában ily föld-elcsípések igen gyakran fordultak elő. Ily foglalásokra nézve a pátens 7-dik §-a az eddigi törvényekre hivatkozik, rendelvén ,hogy az úrbéri állománynak a földesúri földekből vagy a közös legelőből foglalás által keletkezett minden nagyobbítása, nem különben annak a volt földes uraság általi foglaláson alapuló kevesbülése az eddigi törvények szerint kezelendő. Az 1836-ki X-ik törvényczikk 7-ik §-a erre nézve azt rendeli, hogy „ha a jobbágyok bebizonyítják, hogy az uraság a foglaló, ez köteleztetik az elvett földek miatti fogyatkozás pótlására ; valamint szinte azon földek, melyekre nézve bebizonyíttatnék, hogy a közös legelőből, vagy az uraság egyéb földeiből, elszántással vagy más móddal, a jobbágyok által elfoglaltattak, s az úrbéri tartozmányokhoz csatoltattak, a földesurak rendelkezése alá essenek, vagy a közös legelőhöz csatoltassanak vissza. Most is tehát, bebizonyított foglalási esetekben, az eredmény nem lehet más, mint, hogy a foglalt tér, ha a közös legelőből vétetett el, ahhoz visszakapcsoltatik, ha pedig máshonnét sajátítatott el, a károsított félnek, legyen az volt földesúr, vagy volt jobbágy, visszaadatik. Az 1836-ki X-dik t.czikk 7-ik §-nak idézett rendelete azonban, melyre a pátens 7-dik §-a, mint eddigi törvényre, hivatkozik, lényegesen különbözik a pátens rendelkezésétől abban, hogy amott a bebizonyított foglalások visszavétele semmi időhosszaság s elévülés által korlátolva nincs; a jelen törvény pedig azon bölcs korlátolással élt, hogy oly békés birtokot, mely az 1820-dik éven túl terjed, tehát a magyar jogban elévülési határidőül divatozó 32 évnél régiebb, többé háborgatni s perrel megtámadni nem enged. Alig szükség kiemelni az ezen rendeletben fekvő bölcseséget, mely t. i. a hosszas birtokon alapuló elbirtoklás elvét a földesur és jobbágy közti viszonyra is alkalmazza. — Az elbirtoklás (praescriptio) valóban a polgári társaságnak egyik leglényegesb, legszükségesb törvénye. Ki nem látja azon tenger bajt, mely a társaságot megrohanná, ha minden panasz örökre fenmaradna, ha világ végéig lehetne a birtokot perrel háborgatni ? — Semmivé lenne igy a birtok biztossága; a legaggasztóbb ingadozásnak tétetnék ki minden tulajdon ; a perek soha meg nem szűnnének; senki semmit magáénak nem mondhatna, s biztosan nem járhatna el ügyeiben, vállalataiban; — s mivel a régi dolgok feledésbe mennek s azok hű és részletes emlékezete mindinkább elhalványul, mig végre egészen eltűnik, — rémes zavarba dőlne az igazságszolgáltatás is, a polgári társaság e legfőbb czélja, legszebb dísze. A tulajdon megerősítésére szolgáló hosszas birtok idejét Werbőczy, nemesi javakban, 32 évre határozza, s ugyanezen idő tartatott meg a pátens 7- dik §-ában, a foglalás által keletkezett birtoknagyobbodások- s kereskedésekre nézve is. Hogy a birtok ingadozásának vége vettessék, kimondatott először ,hogy ha a foglalás 32 évesnél régiebb, vagyis 1820-dik év előtti, s e hosszas idő alatt békés, azaz meg nem szakított, folytonos birtoklással erősíttetett , azt többé bolygatni nem lehet; — kimondatott másodszor, hogy az 1820-dik év óta történt, tehát praescriptio alá nem eső foglalások iránti kereseteket is bizonyos határidők alatt kell megkezdeni, melyekre t. olvasóinkat már figyelmeztettük; t. i. azon esetekben, hol a tagosítás s legelő elkülönzése kéretik, ezekkel egyszerre, hol pedig ezen munkálatok sem egyike sem másika nem forog fenn, legfölebb a nyílt parancs kihirdetésétől 3 év alatt, tehát 1856- dik év mártius 8-áig, — mert 1853. márt 8-kán történt a mártius 2-iki nyíltparancs kihirdetése a Bírod. Törvénylap 1853. XIV-dik darabja 38-ik számában. Minthogy a 7-dik. csak a földesúri s volt jobbágyi földekből és közös legelőből vett foglalásokra nézve mondja ki az elbirtoklási, s a kezdendő pereket illetőleg, elévülési időhatárt, kérdés támadhat, várjon áll-e ezen elévülési időhatár, s a visszavétel korlátozása a volt jobbágyoknak nem úrbéri földeire, s nem a közös legelőre, hanem azoknak egyéb, úgynevezett beneficiális földeire (u. m. irtás-földekre, szőlőkre, erdők- s nádasokra) is? — A törvénynek említett czélja,az abban fekvő jótékonyság s bölcseség, hogy a birtok az örökös bizonytalanság s ingadozás ellen biztossitassék,s megszilárditassék, azon véleményt parancsolja reánk, hogy ugyanaz nemcsak a szorosan vett úrbéri, hanem beneficiális földekre is értessék. AZ ÖRDÖNGÖS ORVOS. REGÉNY. Irta SUE JENŐ. ÖZVEGY DE SÉNANCOURT HERCZEGNÉ, vagy a nagyvilági delnő. ELSŐ RÉSZ. (Folytatás.) *) III. Boyer asszony, a ház urának példájára, már régóta megbarátkozott az agiotage és nyerészkedés eszméjével, mi miatt az öreg Dupont annyira megborzadt. Boyer asszony, nem fogván föl a jó ember szivének megilletődését — mi előtte nagyon nevetségesnek tetszett — újólag nevetésre akart fakadni, de régi szolgatársa iránti tekintetből korlátozza magát , s vállat vonitva mondja : — Becsületszavamra! kedves Dupontom, ön úgy néz ki, mintha Congoból tért volna vissza. Kicsinyek és nagyok nem nyerészkednek-e napjainkban ? az egész világ nem vesz-e részvényeket? Oh! nagyon szerencsések azok, kik még kaphatnak! Én, hála istennek, Coquard úr tanácsának, úgy amint vagyok, egyszerre vagyok az északi, déli s nyugatiban... még csak a keleti hiányzik. Dupont még mindig ülve, viszonozza elbámulva: — Ő egyszerre van északon . .. délen ... és nyugaton ! . . . Nem rég, — folytatja a kulcsárné növekedő lel*) Lásd „Pesti Napló“ 1766. számát, kesedéssel, — kiléptem az öreg hegyből, Coquard úr intésének daczára, hogy a fekete állat és fehér czinkbe taszítsam magamat . . . de . . . — Kilépett az öreg hegyből . . . hogy a fehérbe és feketébe taszítsa magát? ... Ah ! a szerencsétlen!ö kotyagos! kiáltott föl a jó ember, gyorsan fölugorván.— ő ivott . . . Isten bocsássa meg . . . ö ivott! — De várom az esést, baisse, hogy régi hegyemhez visszatérjek! Akkor nem jövök többé ki belőle! — folytatja Boyer asszony nagyon föllelkesülten. Aztán hevesen Dupont felé fordulva: — Lássuk, próbáljuk meg a koczkát; az emelkedés (hausse) daczára be akar-e velem lépni, he ? — Belépni . . . hova ? — kiáltott föl a jó ember, megrémülve, magán kívül — hova ? . . . hova akar kegyed engem bevezetni? — Az öreg hegybe. — Eh! térjen kegyed vissza oda, s ne is jöjön ki többé öreg hegyéből, — kezdi ismét Dupont elkeseredve. — Ez megkötözni való bolond! ez engem bolonddá tesz ! — Istenem, mily együgyü ez a Dupont! ö mit sem ért! — szólt Boyer asszony vállvonitva. S észrevevén de Sénancourt Valentinét a terembe lépni, hozzáteszi: — íme a kisasszony. Jőjön kedvesem , én kegyedet bemutatom Coquard úrnak; ö önt a dologba bevezeti; ö minden reggel a herczeg úrhoz szokott jöni. — Menjen az ördögbe! felelt a vén szolga, letörülvén verítékes homlokát. — Ha csak hallom is kegyedet, lucskos vagyok! IV. De Sénancourt Valentine kisasszony tizenhét éves, nincs arczánál bajosabb, nincs egész termeténél kecsesebb valami. Nyájasan fordul az öreg szolgához, ki őt születni látta . — Nagyon örvendek, hogy láthatlak, jó Dupontom. Hogy van ma reggel nagyanyám? Ki aludta-e az utazás fáradalmait ? Mikor mehetek őt megölelni ? De mi bajod ? — téve hozzá De Sénancourt Valentine, látván, hogy Dupont viszont homlokát törli. — Úgy látszik, hogy roszul vagy! — Bocsánatot kérek kisasszony, — felelt a jó ember még mindig rémülten; de ez a Boyer északjával, delével, hegyével, Coquardjával . . . valóban, én nem tudom, hogy többé mit beszélek. — Boyer assszony, — szólt a kulcsoméhoz De Sénancourt kisasszony, — magyarázza meg nekem, a jó Dupont fölindultságának okát? — Esdeklem kisasszony, ne fáradjon miattam — siet az öreg szolga felelni. — Némi szédülésem van; az elmúlik. Megnézem, várjon a herczegné asszony a kisasszonyt elfogadhatja-e. — Menj gyorsan, — viszonzá De Sénancourt kisaszszony, — menj gyorsan kedves Dupont, mert én nagyon vágyom nagyanyámat ölelhetni. Boyer asszony lopva Duponthoz közeledik, ki zavart tekintettel az ajtó felé megy, s lassan így szól hozzá : — Jőjön, kedvesem, megmagyarázom önnek, hogy az öreg hegy. . . — Hagyjon békével! — kiáltott föl Dupont dühösen. — Mennydörgettél! megmutatom kegyednek, hogy az anjouiak nem champagneiak! S a derék szolga, Boyer asszony kíséretében haragosan kimegy, ki gúnyos szánalommal mosolyog, igy szólva: — Ez a szegény ember tökéletes ostoba lesz; im mi lesz az emberből, ha vidéken éli (Folytatjuk.) —WHtbgW—— TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Erdélyi történelmi adatok. Szerkeszti és kiadja gróf Mikó Imre. I. kötet. Kolozsvárt, nyomatott az ev. ref. főtanoda betűivel. 1855. II. Rövid előszó után, mely egy pillanatot vettet velünk a kiadó lelkébe s gazdag kedélyét feltárja előttünk, mely főhöz, szivhez szól — pectus est, quod disertum facit, — hosszasabb tájékozás következik az erdélyi történetírás és adatgyűjtés körül, vonatkozóig a magyarországi hasonirányu törekvésekre (VI,XXXI. 11.) A gróf talán szerfelett kedvező világításban láttatja olvasójával az innenső históriai irodalom terményeit; s mert a hazafial féltés szemével nézi a testvér hon, az ő közelebbi hazája irodalmát, ennek hézagait, talán nagyobbaknak látja, mint sem a minek azok valósággal. Értette ő ezt önmaga is; lévén pedig „az elfogultság akár a hazai mellett akár annak ellenében, egyiránt káros“ siet felemlíteni, hogy a székely föld egyik avatott történetbuvára nagyajtai Kovács István egy nagyterjedelmű történeti művel fogja rövid idő múlva gazdagítani az irodalmat, oly művei, melyet eleve már e lapok is ajánlottak a közönség figyelmébe; s hogy Erdély a dicsőült gróf Kemény József könyv- és kézirattárában oly kincset lit, melyben történeteihez a kútfők, adatok, emlékek műértő kéz által nagy mennyiségben öszveszerezvék, s melyhez aránylag hasonlóval — mit meg nekünk illik felemlítenünk — mi dunai, tiszai magyarokat nem birunk. Becsületes törekvésben mind ide át mind Erdélyben nem volt hiba, de mind a mellett innen is tanan is sok a tenni való történészetünk mezején. Mit és mily czélzattal ? azt gróf Mikó Imre nemcsak elméletileg fejtegeti, hanem gyakorlatilag, példával is mutatja. Nekünk történeti emlékeinket nemcsak azért kell közzétennünk, hogy az eleddig még fenmaradottak ne mehessenek veszendőbe a máris elveszettek nyomán, hanem kivált azon okon, mert magasabb értelmében a történetírás, úgyis mint művészet, mindig lépést tart nem annyira az archívumokban felhalmozott kincsekkel, habár egész készséggel nyílnának is meg ez intézetek, hanem inkább az anyagnak azon részével, melyet közzétett a sajtó. Termékenyítő erőt a nyilvánosság ez egy neme által nyer az anyag. Világát csak a közkezeken forgó munkáktól kölcsönzi a történészeti művészet. Forgács Ferencz commentariusai ismeretesek voltak tudósaink előtt, még mielőtt Horányi által közrebocsáttattak, s az Magyar akadémia. Január 28-án összes ülés gróf Dessewffy Emil elnöklete alatt. A másodelnök, báró Eötvös József röviden előadta, hogy a Tud. Társaság birtokába jutott Fessler hazai történetírónk Rombauer által festett hit arczképének, s mivel a társaság szabálya szerint senki arczképét az akadémia teremében szavazat nélkül fölfüggeszteni nem lehet : indítványozta, hogy e megtiszteltetést érintett történetírónk részére határozzák el. Ez érdemes honfitársunk, úgymond a másodelnök, nem itt ugyan magyarul, de történetírásunk körül tagadhatlan érdemei vannak; sokat ten különösen a magyar história népszerűsítésére. Közfelkiáltással fogadták ez indítványt. Ezután a titoknak, a nagyváradi helytartóság elnökének, gróf Zichy excjának német nyelven irt levelét olvasta föl, mely mellett a tisztelt helytartósági elnök ur tizenegy régi okiratot közöl részint a kurucz, részint a török világból másolat és fordítás végett az akadémiával. Ez okiratokat, ha jól hallottuk, Rózsahegyi úr küldte be a nagyváradi helytartóság tisztelt elnökéhez. Az Akadémia köszönettel vette e szives közlést, s rendelést ten azok lemásolása iránt. A török okiratok fordítása iránt a titoknak fog gondoskodni. Ily alkalommal érezzük, mit vesztett hazai tudományosságunk Repiczkyben- Bár találkoznék mielőbb, aki nyomdokaiba lépne. A török nyelv nemcsak az összehasonlító nyelvé