Pesti Napló, 1856. február (7. évfolyam, 1768-1794. szám)

1856-02-23 / 1788. szám

205-1388. 3-ik évf folyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynőbe­, czimzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részát illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó­ hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dilit ■ 5 hasábos petit sor 4 pkr. Bélyigdij külön 10 pkr ! J * Mázán vita 5 hasábos nfit.it sor 5 pkr. Egyetem-utcza 2-ik szám , i­sz­­meret, 1856. Szombat, febr. 23. Előfizetési feltételek: Vidékre, pesten : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre ... 8 frt p. p. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A FESTI NAPLÓ Martius—junius négy hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 frt 40 kr. Budapesten házhoz­­hordással — — 5 frt 30 kr. Valamint vidékre 1 frt 40 krjával martius hóra is el­fogad­tatik. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadó­hivatala. ■ .«ssMO^^eDM» * —­­ PEST, febr. 23. Nemzetgazdászati levelek. IV. (Uzsora megszüntetése. Folytatás.) Hogy a kamatláb meghatározása által csak a kiadandó tőkepénzek mennyiségét apasztjuk, s hogy az uzsorát megszüntetni, pozitív törvény nem képes, élő példák bizonyítják. Jelenleg a törvény kamatul fekvő vagyonra vagy egyszerű körlevélre kikölcsönözött pénztől 5% váltóüzleteknél 6 százlélit enged meg; ezen­felül minden kamatot uzsorának nevez, s azt sú­lyosan bünteti. Mi hatása van e törvénynek a pénzforgalomra, lássuk az életből. Egy valaki öröklött 80,000 pengő forint kész­pénzt. Jogában lévén vagyonát oda fordítani, hol legtöbbet jövedelmez, gondolkozik, mittevő le­gyen pénzével. Ha fekvővagyonra akarja kiköl­csönözni, évenként csak 4.000 frt kamatot húz. Ez neki kevés, többet kérni pedig tilos, s ő nem akar uzsorásnak kereszteltetni, tehát oda fordul, hol e gyönyörű czím nélkül több jövedelmet sze­rezhet vagyonából. Vásárol ennélfogva 1000 db száz frtról szóló , s öt­száztól is úgynevezett „Metaliques“ államkötelezvényt, mert az újabb börzejegyzék szerint ezek értéke 80 frton áll­­ván, 1000 darabot épen vehet. Most már éven­ként húz 5000 forint kamatot, még pedig a leg­nagyobb pontossággal, s így 1000 frttal többet, mintha fekvő jószágra kölcsönözte volna; e mel­lett még azon reménye van, hogy, ha béke leend, ez államkötelezvények teljes értékeket börzén is el fogják érni (1848 előtt a „Metalliques“-ok 109-en is állottak), s ekkor rövid idő alatt 80,000 forint tőkéje helyett 100,000 forintja le­end, azaz tiszta nyereség 20,000 pengő forint. Igaz ugyan, hogy szerencsétlen körülmények közt 80 forinton vásárolt állam kötelezvénye a börzén lejebb is szállhat, de ő nem akar üzér­kedni, ő nem akarja eladni, hanem megelégszik a biztos kamattal, annyival inkább, mert névsze­rinti értéke az államtól mindig biztosítva van, s így csak nyerhet és nem veszíthet, hiszen fekvő vagyonra hitelezett tőkékre is jöhetnek „morató­riumok“, s más szerencsétlen események, melyek következtében 80.000 forintos kötelezvényét né­ha fele áron sem volna képes realizálni. Ily előnyök mellett ki venné rész néven, ha a tőkepénzes a legbiztosabb fekvő hypotheca mel­lett sem kölcsönöz senkinek, hanem pénzét inkább állam­i börzepapirosok vásárlására fordítja, vagy takarékpénztárakba teszi, hol legalább azon előny marad fen, hogy pénze mindenkor rendelkezhető állapotban van. A kamatláb meghatározása tehát megzavarja a természetes pénzvásárt, mert a tőkepénzes nem annak adhatja pénzét, ki azért legtöbbet ígér, ha­nem csak oda fordíthatja, hol a törvény korlátai megengedik. Ily módon száz meg száz milliók üres és gyümölcstelen börzejátékra fordíttatnak. E roppant summa kivétetvén forgalomból, a föld­­birtokosok, gyárosok, iparűzők semmi áron nem kapnak pénzt, ennélfogva a termelés megcsök­ken, a nemzeti vagyon keresbedik, s a­helyett, hogy újabb tőkék takaríttatnának meg, még a fen­­levők is évről évre apadnak. Egy szóval a ka­matláb meghatározása mind az egyesek, mind az egész nemzet vagyonát érzékenyül sújtja, s az uzsorásokat álmaiból felkölti!!! Fentebb azt mondottam , hogy a földbirtokosok semmi áron nem képesek pénzt kapni. Enge­delmet kérek, én ezt úgy értem, hogy öt per­centért semmi áron nem kapnak, hanem ha meg­hagyják magukat uzsorások által nyuzatni, akkor igen. Az uzsora a mondott törvényből igen ter­mészetesen fejlődik ki. A jobblelkű pénzes embe­rek, kik nem akarnak törvényt rontani, 5%-ra nem kölcsönöznek, mert kevés, mert pénzeiket törvény korlátai közt is jobban tudják jövedel­­meztetni. A megritkult pénzvásáron tehát csak néhány lézengő uzsorás marad fen, kik igazán aranykorban élnek, mert sok lévén a pénzkérő, s kevés a pénzadó, a pénznek természetellenesen felmegy értéke, azt mindenfelé keresik; a meg­szorult ember, csakhogy pénzt kaphasson, mindent ígér, a legpogányabb kamatra is rááll, s az uzso­rás mosolyogva vetkőzteti le áldozatait, ő mit sem fél az uzsoratörvényektől, melyek őt utol nem érhetik. Nagyon együgyű uzsorás az, kit az uzsoratör­vények utolérhetnek, így például váltóknál nem szükséges a pénz leszámolását bebizonyítani, de a váltóüzlet természeténél fogva ezt kívánni sem­ lehet. Miért ne írathatna tehát az uzsorás a váltóba annyit, mennyi neki tetszik? Igen, de a földbirtokos rövid lejáratú váltókkal magán nem segíthet, ő csak több évre vehet fel pénzt. Itt is van az uzsorás­nak módja és alkalma a törvényt kijátszhatni, így némelyek másfél vagy két annyi summát iratnak a kötelezvénybe, mennyit valósággal adtak, s a pénz valódi leszámolását magának az adósnak ba­­rátjai, egészen meghitt emberek által bizonyíthat­ják. Vagy ha ez az uzsorásnak még­is teketóriás, és könnyen veszélyes eljárásnak tetszenék, mivel néha az adós maga árulja el hitelezőjét : van még egy uzsoráskodási mód, mely törvény szerint nem is uzsoráskodás, s így épen nem büntethető cse­­lekvény. A törvény t. i. nem szabja meg a föld­­birtokosoknak, hogy mi áron adja el gabonáját, borát, gyapját; vagy a kereskedő mi áron árulja posztóját, gyolcsát s más kelmait, hanem minden a szabad egyezkedéstől függ. Így lévén a dolog, az uzsorás 80,000 forint készpénzén előbb 10,000 akó bort vásárol, s akkor igy szól a kölcsönke­­resőhez : „Barátom! nekem kész­pénzem nincsen, hanem van 10,000 akó borom, nézd és kóstold meg ezt, ára 120,000 forint, ha így megveszed, hitelbe oda adom, csakhogy e summát jószágodra intabuláltasd, s az 5%-os kamatot pontosan fizesd. A kölcsönkereső, mivel másképen nem kap pénzt, megveszi a bort, eladja 80,000 forintért, s ezért fizet évenként 6000 forint kamatot, s a hitelező még­sem uzsorás, mert egészen törvényesen járt el. De bezzeg az adós megvakarhatja fejét, mert ha a kölcsönnel adósságát akarta fizetni, 80,000 forint helyett 120.000 terhet vett nyakába; ha pedig jószágába ruházta be, hiába minden fára­dozása, mert ritka vállalat az, melynek jövedel­méből az ily mesterfogással felcsigázott kamaton felül, még azon 40 ezer forintnak is, melyet az adós soha kezébe nem vett, törlesztését hordani lehessen. Az egész komédiának vége tehát az, hogy a kölcsönvevő teljesen megromlik. És mily más fordulata lenne a dolognak, ha a pénzre nézve is a szabad verseny, a szabad adás­­vevés elve alkalmaztatnék, s a kamatot megszo­rító törvény eltöröltetnék? A tőzsér, ki eddig 80.000 forintját államkötelezvényekben hevertet­­te, tőkéjét szívesen oda adná egy földbirtokosnak 8% -re, mert így ő vagyonából évenként 5000 forint helyett 6900 forintot hozna. A földbirtokos pedig köszönettel felvenné ennyi kamattal a pénzt, mert előbb is a kölcsönvett 80.000 forinttól,mely­ért azonban 120,000 forintot írattak be, 6,000 forint kamatot fizet, s az egész különbség abban állana, hogy 40,000 forint tőkét tisztán megnyer­ne, mi eddig az uzsorásokat boldogította. Továb­bá 8%-os tőkét még iparvállalatokra is haszonnal fel lehetne venni oly országban, hol még annyi gazdag keresetforrások hevernek parlagon, s hol mind a földmivelés, mind a műipar ötszörös fokra lehetne emelhető. Hát ha még meggondoljuk, hogy e 8% kamat is csak eleinte kivántatnék, míg a megzavart pénzviszonyok rendes természetes út­­jukba vissza nem térnének. Egész bizonyossággal állíthatjuk, hogy 15—20 év múlva szabad ver­seny útján minden természetes kerékvágásába térne vissza, s ekkor olcsóbb lenne a pénz, kisebb a kamat, mint most a törvények megszabják; az uzsora elöl minden alkalom elvágatnék; a földmű­vesek és iparűzők könnyen kaphatván forgó tőkét, az üzletek ötszörös erővel folytathatnának, a ter­melés minden iparágban szaporodnék, s ez­által mind az egyes állampolgárok, mind az összes nemzet vagyona gyors gyarapodást nyerne. A mondottakból világos, miszerint az uzsorát a pénz természetes szabad versenye, s nem a posi­tív törvény szünteti meg. A kamatláb meghatáro­zása tehát sem az állam, sem az egyesek irányá­ban nem szül üdvös eredményt, a tőkepénzek bir­tokosaira nézve pedig természetjog-ellenes ez in­tézkedés. Miért? meglálandjuk. FÉNYES ELEK: A RÉGI JÓ TÁBLABÍR­ÁK. Regény. Itt* JÓKAI MÓR MÁSODIK RÉSZ. Ember csapásai. Régi szerelem, régi jellem. (Folytatás. *) Az alispán házassága már csakugyan komoly dolog. Most már nemcsak a mendemonda-körökben beszélnek róla, sőt ki is hirdették templomszerte. Tapasztalt ember ezen az ünnepélyes formaságon meg fog kissé ütközni. Az előleges kihirdetés csak köz­­rendű emberek számára létez, urakat fel szoktak az alól menteni. . . . Vannak okok, a­mikor az urakat sem men­tik fel, ha csak szépen nem tudnak kérni. Lippay inkább a hosszabb úthoz folyamodott. Pedig a háromszori hirdetés időközeiben egy örökké­valóság fekszik. Annyi minden ellenséges baleset tola­­kodhatik közbe, a­mit boldog szerelmesek nem is gya­níthatnak. És a boldog szerelmesek rendesen oly türelmetlenek. Kivált a kiknek oly forró szív, oly szeretetben gazdag kebel jutott osztályrészül, mint ennek a jó táblabírónak, és a­ki e szerelmet tizennyolc­ évig hordozta elzárt keblében, a­nélkül, hogy egy árva versecskével is kön­nyített volna fájdalmain. Ez a kérges külsejű, szilárd férfi, tudott olvadékony, és gyöngéd lenni annak irányában, a­ki szivét bírta, tudott türelmes lenni a nő gyöngesége iránt, s elfo­gadta őt azon hibákkal, a­miket jól ismert. És ez a valódi gyöngédség. Az ábrándos ifjoncz angyalnak nevezi ked­vesét, s a mesevilág erényeibe öltözteti alakját, s igér magának mennyországot, s mikor benne van, kárhozatot és csalódást emleget. A ki igazán szeret, nem ámítja az magát, nem kíván választottjától lehetetlent, „hibáidat *) Lásd Pesti Napló 1781. számít. tűrni fogom, szeszélyeidhez szokni fogok; te gyöngébb vagy, én erősebb; az élet nehezebb részét büszkeségem lesz viselni; nem kívánom, hogy angyal légy , légy ne­kem nő — és szeress.“ Lippay tudta jól, hogy Dobokyné hű, hogy szen­velgő, hogy szeret nagyobb urat játszani, mint mennyire képes; de azt hivé , hogy jószivü és őt igazán szereti, s ez egyért sokat megbocsátunk; mindent, mindent — szerelemből — szerelemért. A kihirdetés közötti napok oly hosszak voltak! Hogy rövidíthette volna meg azokat czélszerűbben, mint szép menyasszonya közelében ? Mindenki azt állítja, hogy Dobokyné szebb alak most, mint leány­korában. A nők menyasszony korukban min­dig legérdekesebbek. Valami áldott varázs alakítja át ekkor egész lényüket. Az ismeretlen szeme is kiválaszt­hatja őket a többi nők közöl. Lippayt irigylésre méltó embernek is lehet­ nevezni. . . . A csigalábú idő lejárta lassan a maga mérföldeit, csak egy nap volt még hátra a menyegző kitűzött határideje előtt. Vasárnap volt az utolsó kihirdetés, hétfőn kez­dődött az új törvényfolyam, szombat este megláto­gatta szép menyasszonyát az alispán. Épen jókor jött, Dobokyné menyasszonyi köntösét akkor hozta meg a szabó, a szép delnő a felpróbálás nagy életkérdésével foglalkozott; Lippaynak szabad volt őt megnézni. Ilyen látás bizonyosan bárki másra nézve veszélyes volna, mint a vőlegényre. E tekintet gerjedelm­ét csak a hírhatás reménye engesztelheti ki. — Szép leszek-e? kérdé Dobokyné a legigazöbb mo­­solylyal gyönyörittas vőlegényét. — Kegyed minden alakban szép. Felelt az gyön­géden. Dobokyné tréfás kaczérsággal simult oda hozzá s most jutott eszébe kérdezni : — Hogy mert ön most ide jönni? Nem tudja, hogy még ma a magam asszonya vagyok. — Lippay mosolyogva csókold a nő kezét s tréfásan mondá : — Ma a maga asszonya, holnap pedig az én úrnőm, nemde? — Ah, ah. Ti fér­fiak úgy tesztek velünk. Azt mond­játok rólunk, hogy uralkodunk rajtatok. Aztán pedig nem igaz. A­ki legjobban bevallja magáról, hogy papucs alatt van, annak legkevésbbé hiszek. Én tudom bizonyo­san, hogy ön ezzel a mosolygó nyájas képpel a legkö­nyörtelenebb zsarnok. És azzal nagyot sóhajtva tekintett a tükörbe, mint a­ki arra gondol, hogy minő áldozat az egy nőtől, egy ilyen könyörtelen zsarnok martalékául vetni magát. Az alispán olyan gyöngéd volt, hogy tréfás anecdo­­tákkal nem védte magát Dobokyné ellen. A helyett meg­lehetős prózai, de komoly utat választott gyöngédsége bebizonyítására. — Kedvesem Én most azért jöttem ide kegyedhez, hogy a mi kegyed jövőjére nézve nagyon lényeges, azt előlegesen elvégezzük. Elhoztam házassági szerződésün­ket, hogy mutassa azt meg násznagyának, ha helyben hagyja-e? Dobokyné könnyelmű mosolylyal tekinte a neki nyúj­tott iratra. — Mi szükség erre? Mit kívánok én öntől, vagyonát, vagy szivét ? Lippay gyöngéden voná maga mellé menyasszonyát a kerevetre, s komolyan iparkodott vele megértetni ez ügyet. — Tudom kedvesem, hogy a házasság csupán szivek dolga, s a vagyon kérdése mellékes ügy; de becsületes ember, mikor nősül, óhajtja annak jövendőjét biztosí­tani, a­kit elvesz. Én bármikor meghalhatok, s nem aka­rok kegyednek port és zavart hagyni hátra. Dobokyné egészen felindult e szavakra. — Semmit, semmit barátom! Nekem nem kell va­­gyonod, nem magas állásod, nem jólléted; nekem csak te kellesz egyedül; s ha azt mondanád : nincs egyebem, mint a­mit rajtam látsz , akkor szeretnélek legjobban ; akkor neveznélek leginkább az enyémnek, mert akkor hin­ném legigazabban, hogy nem vettél meg, de in­gyen szerelemből kaptál. És azzal átölelte a férfi vállalta csábító hölgy és forró arczát annak arczához szok­ta, hogy a komoly férfi sze­meibe az örömköny gyémántjai jöttek föl ragyogni. — Én nem kívánok öntől semmit, szólt Dobokyné kö­­nyeit letörölve. Engem megbántana ön a legcsekélyebb menyasszonyi ajándékkal. . . . Csupán egyet kérek ön­­tül. Egyet, a­mit mindig ez ünnepélyes pillanatra hagy­tam, a mi öntül legmagasztosabb, nekem legkedvesebb ajándék, a minek adása s verése úgy fog illeni azon pillanathoz, a midőn Isten áldását hívjuk alá két együvé kötött életpályára...........Egy veszendő nyomo­rult ember életét kérem öntül. Az alispán arcza egyszerre elborult. Csak lassan kezde ismét mosolyra derülni. — Kedvesem. Én nem vagyok orvos, hogy valakinek az életét megmenthessem. Dobokyné durczásan fordító félre arczát. — Az ön most is tréfál, ön gúnyt űz az én érzel­meimből. — Nem akartam azt. Szóljon kegyed világosabban. — Ah . . hiszen ért ön engemet jól. . . . — Nem merem kegyed szavait magyarázni. Az én kezembe Isten életet nem adott, hogy azt osztogassam. — De adott halált. . . . — Mint büntetést. ... Ha kegyed Krénfyre gon­dol. . . . — A név mindegy. Én csak egy embert lá­tok magam előtt, ki börtöne rostélyán halálfélelemmel várja ítéletét. Ah, barátom, ön irtóztató próbát tenne szivéről, hogy ez ember irgalom esde szavára siket ma­radna akkor , midőn egy nőnek szerelme­­ esküszik. Az alispán nagyon elszom­orodék. — Ez az ember gyilkolt és csalt. . . . — Jól tudom. — Ez az ember ezer meg ezer jó lakóját e hazának ördögi számítással juttató koldusbotra, korai sírba. . . . Egész nemzedékeket ölt ki. . . . — Mind igaz. — Ez az ember halálra vádolt egy ártatlan nőt oly bűnnel, melyet saját maga követett el. . . . — Azt én mind tudom. Legyen megbüntetve érte; keményen, szigorúan. Csak ne halállal, ne ez­zel a soha meg nem javítható ítélettel. Én nem Krénfy bünhödése, én a halálbüntetés ellen beszélek. Olvasta ön a hírlapokban, mily szívreható vezérszózatokat írtak má­sok is e tárgy ellen, hogyne mondhatná hát azt egy nő, a­ki érzékeny szívvel van megverve, leendő férjének; ne tedd ezt, ne fertőztesd be ezt az ember vérével, ezt a szép fehér kezet , melyen minden csepp vér úgy meg fog látszani. És ezt mondva oda szok­ta a delnő ajkaihoz és meleg

Next