Pesti Napló, 1856. május (7. évfolyam, 1854-1879. szám)
1856-05-28 / 1878. szám
205—1818. 1-ik évffolyam Szerkesztési iroda : Egyetem-utcza 2-ik szám, 1-ső emelet, Szerkesztő szállása : Angol királynőhöz czimzett szállód», 63-ik szám. . .«a szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők*. 1850. Szerda, máj. 28. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p Félévre . . . . 8 frt pp* Hirdetmények dilit * ** hasábos petit sor 4 pkr. Bélyegdij külön 10 pkr ____________v______| Magán vita 5 hasábos petit sor 5 pkr. Vidékre, p o s t & n : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. előfizetési felhívás & PESTI 1APLD juntas—September négy hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 frt. 40 kr. Budapesten házhozhordással 5 frt 20 kr. Lapunk szerkesztője báró Kemény Zsigmonus ur, ezentul sem mulaszt el semmit, hogy irodalmunk jelesebb tehetségeit a maga körül gyűjtse. Hazai érdekeinket számos derék levelező közremunkálása mellett, ezután is rég ismert publicistái tekintélyek fogják fejtegetni. S amely mértékben csökkenne a külföldi tudósítások érdeke, azon arányban igyekszik a szerkesztő kimerítőbbé, érdekesebbé és változatosabbá tenni a bennünket közelebbről illető ügyek fejtegetését. A tározában különösen ezentúl is közremunkálnak: Arany János, Csengery Antal, Danieliki, Galgóczi Károly, Greguss Ágost, Erdélyi János, Fényes Elek, Gyulai Pál, Hunfalvy Pál, Pau- ter, egyetemi tanár, Révész Imre, Szalay László, Szontag Gusztáv, Tompa Mihály, Tóth Lörincz, Venczel Gusztáv sat. urak. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetemutcza 2-dik szám takarékpénztár épület földszint Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, május 28. MAGYAR ACADÉMIA. A magyar tudományos académia május 26-ai ülésében Szontágh Gusztáv rendes tag folytatta az ápril 21-ki ülésben megkezdett értekezését a magyar egyezményes philosophiáról, s Pauler Tivadar lev. tag, szintén régibb előadásait folytatólag, a nagyszombati törvénykar egyik legjelesbikét, Szegedy Jánost, jellemzetté. Nemzetünket eddig jobban érdekelte a törvénytudomány, mint a philosophia. Németországban megfordítva áll a dolog. Mint van helyesebben, nem ártalmas-e egyik és másik irány egyoldalúsága, a „prókátor“, vagy a „philosoph“ nemzet-e boldogabb ? nem vitatom. Academiánkban oly szépen megfér egymás mellett, ugyanazon osztályban, a jog és bölcselem, mint a valódi jogtudós fejében a jogphilosophia , s részemről óvakodom, az elfogult szakemberek módjára, egyik tudományt a másik rovására ajánlani kiválólag. Mint tudósító azonban hódolok annyiban a közönségnek, hogy elsőbbséget adok közlésemben annak, ami többeket érdekel, s szabadságot vesznek ezúttal előbb szólani arról, ami utóbb történt az idő rendében. Míg Krugot vajmi kevesen ismerik hazánkban , a „Corpus Jurist“ csak nem rég minden kaputos ember naponként forgatta közöttünk. S e nevezetes könyvvel közel viszonyban áll a név, melynek emlékezetét az egyetem egyik jeles tanára e napon fölujitá. Említem már egy ízben, minő szolgálatot tesz Pauer a hazai irodalom történetének, midőn a jogtudomány több nevezetes írójával megismertet bennünket. Kiemeltem előadása módját és modorát; azt az egyszerű, szabatos, rövid és világos nyelvet, mely e gondos író műveit annyira érthetővé, annyira élvezetessé teszi; s azt a folyékony beszédet, melynek elevensége egészen a szónoklattal érintkezik. Az academiai szék nem politikai szószék; a tudományos előadás kizárja a szenvedély hangját. Pauler jól ismeri e különbségeket, nem lépi által a határokat. De egészen e határokig megy. Nem olvassa, hanem mondja, amit előad. S beszédét hallván, teljesen értjük tanári népszerűségét. Értekezéseiben biztos ítélettel párosul a szorgalmas tanulmány és alaposság. A tudománynak, melyet mivel, mai színvonalán áll, ismeri egyszersmind történeti fejlődését hazánkban és a külföldön. Tudja méltányolni az egyes korszakok igyekezetét azon korszakok mérve szerint; s midőn a tisztább jogeszme föl-fölvillan előtte a múltban , szavai lelkesebbekké válnak, előadása melegebb lesz. E melegség kiválólag jellemzi az író humanitását. S e melegség jellemző főleg mai előadását. Látszott, hogy különös előszeretettel dolgozta e jellemrajzot, amelynek, tanulságain kívül, művészi becse sem hiányzott. Szegedy János munkáit ismertetvén előadó, nemcsak az írót, hanem az embert is elénk állítja, amint érezett és gondolkodott. Előttünk állott a buzgó hitszónok és a tudós férfiú, kinek „Tyrociniuma“ nemzedékeken át a legolvasottabb kézi könyvek közé tartozott, s „Rubricái“ bőségét foglalják magokban a törvényhozás történetére ikoző adatoknak férfiú — monda értekező — Mezőszegedi Szegedy János régi nemes családból született Vas megyében 1699 ápr. 4. Atyja, Pál, Vas, egy ideig még Zala és Somogy egyesült megyék alispánja, az 1687. országgyűlés alatt I. Leopoldtól arany nyaklánczot nyert. Egyik nővére orsolyás szűzzé lett, s ő az akkor teljes virágzásban levő Jézus-társaságba lépett. Tanulmányait végezvén tengereken túl óhajtott menni, mint hitterjesztő; azonban a sors a tanári pályára rendelte őt. 1729-ben Nagy- Szombatba ment, hogy mint könyvtárnoki segéd, egyszersmind a kánoni jogban is kiképezze magát. Itt bölcseleti, majd hittudorrá lévén, 1731—1734-ben, a bölcselet különböző részeit tanitá. 1735 ben mint hithirdető szónok működött az ország több vidékein; aztán 3 évig (1736—38) a nagyszombati egyetemnél az egyházi jogot tanitá, s közben a dékánságot is viselte. Utóbb a hittant adta elő előbb Nagy-Szombatban, aztán Grätzben. 1743-ban, negyedik fogadványát letevén, Kolozsvárra küldetett, mint az ottani társada rectora. Itt szerzé meg az erdélyi viszonyok bő ismeretét, s nagyrészint személyes befolyása által eszközlé ki, hogy rendjét törvényesen honosították. Később a győri iskola élére álliták, melynek gazdászati állapotát fényes palctra emelte;aztán Nagyszombatban a szentirás magyarázatával és a bölcseleti kar dékánságával (1751—53), majd a bécsi pázmáneum, utóbb a budai főiskolák igazgatásával bízták meg, hol egyszersmind a magyarországi hadsereg tábori főpapjának hivatalát viselte, s mint az érsek-helytartói szentszék ülnöke, kitűnő jogtudományánál fogva , annak tárgyalásaira nyomos befolyást gyakorolt. Végre mint a nagyszombati papnövelde igazgatója halt meg 1760 dec. 8-dikán. Szegedi irodalmi munkássága kiválólag a magyar törvényre irányult, az egyházi joggal foglalkozás közben arról győződvén meg, hogy a polgári jog ismerete a kanonistára nézve nélkülözhetlen. Legelső , leghíresebb munkája : „Tripartitum Juris Ungarici Tyrocinium, 1734.“ Nem commentar Werbőczy hármas könyvéhez, hanem az összes magyar jog átnézete, mely egybeállításban kitűnő figyelemmel volt Kitonich és az 1715 : 24.czikk által kiküldött országos választmány munkálataira, mint a melyek a természeti méltányosságon alapulnak, s a törvényszéki gyakorlat által is szentesitvék. Tekintettel volt a magyar jogon kivül a római, kánoni sőt német birodalmi jogra is. A természeti jogról alaposan jegyzi meg, hogy a rómaiak hibásan alapiták az embernek az állatokkal közös ösztöneire; miután ezek sem jogra sem jogtalanságra nem képesek, a jog az észből eredvén. — Ezek után értekező Szegedy munkája bővebb jellemzésébe bocsátkozván föltüntette , hogy e jogtudósunk polgári ügyekben az alaki jogszerűsést, büntetőkben a valóságos igazság földerítését tekinté a törvénykezés czéljának. — Azon publicistái vitapont iránt , váljon Magyarország az öröködési rendszer újabb behozatala előtt választásinak tekintendő-e vagy öröködésinek ? a választás mellett szólal föl. A törvényhozó hatalomra nézve nem ad helyet örök érvényű záradékoknak. A legesolutio körül a természet, nemzetek és isten törvényeit az uralkodókra nézve is kötelezőknek vallja; az emberieket csak akkor, ha az uralkodás, testületet illetne, egyes tagjaira nézve . Magyarországban a királyi eskü tartalma szolgál szerinte feleletül e közjogi kérdésre. A papság is tartozik hódolni a törvényeknek; vegyes természetű tárgyakban azt a természeti méltányosság követeli, s a pápa hallgatag beleegyezése is hozzájárul. Idejárul, hogy Magyarországban a papi rend befolyásával alkotják a törvényeket, miért is e rend ellenmondásának Szegedy érvénytelenítő erőt tulajdonít. A menedékjogot a plébánia-lakokra, s más keresztyén felekezetekre is kiterjeszti a pápai rendeletekben megállapitott megszorításokkal. A helyhatósági szabályoknál, a kapcsolt részeket illetőleg,koránsem tulajdonítja az 1715 , 1201. czikknek azt az értelmet, melyet utóbb tulajdonítottak. Áttérve Erdélyre, az approbatakat és compilatakat ismerteti meg, s az erdélyi szászok helyhatósági jogkönyvét egészen adja; mert a jogtudósnak ismernie kell mindazok szokásait és törvényeit, a kik azon egy korona tagjai. A jobbágyok viszonyát a romai jog örök haszonbéréhez hasonlítja. Érdekes az a megjegyzés, hogy kevés évek alatt az ország rendszeresen kidolgozott büntető törvénynyel bir Oly remény, mely egy századon át sem ment teljesedésbe. S történeti adatokban is gazdag Szegedy Tyrociniuma, melyek az akkori viszonyokra világot vetnek, így olvassuk az egri püspök előrangját tagadólag elintéző határozat kelt az 1712-ki országgyűlésen, hogy a jezsuiták országgyűlési meghívó levele a tartományi főnöknek szólott, ki a követeket maga nevezte ki, de született magyarok közöl; emliti, hogy a Csallóközön a Vég család sz. István eredeti kiváltságlevelének van birtokában, s hogy még vannak városok, hol az összes polgárság választja a tanácsot; az országos választmány a Dráván túli kerületről, mint ötödikről, tesz említést; a proceáták a k.táblánál magyarul történtek, s akkori ügyvédi szabályzat Leopold király által 1694-ben bocsáttatott közre stb. — E munka nagy tetszésben részesült. Negyven buzdító levelet vett az első rész kiadása után, nemcsak az országból, hanem még Ausztriából és Sziriából is. Öt kiadásban jelent meg. S e munkát ugyanaz évben követte a „Rubricae sive Synopses titueru capitum et articulorum univ. juris ungarici“, melyben a magyar törvényczikkek rölzeseit foglalta egybe, nyelvtani, jogi és történeti jegyzetekkel, így az 1548 : 13. czikknél előadja a magyar egyház állapotját; az 1566.1. tezikknél a Szapolyaiak, Bebekek, Országok stb. után a koronára szállt jószágok sorozatát közli; az 1572. pozs. 33. ez. és 1613. 32. ez. elmondja, hogy került a thuróczi prépostság a jezsuiták birtokába; az 1647.5. folytán élénken rajzolja a vallási kérdések fölött keletkezett vitákat; az 1687 : 31. czikk alatt az evangelicusok zsinatainak történetét közli; e fölött több család SZOMORÚ NAPOK. Regény. Irta JÓKAI MÓR. (1831.) A lengyel nő. Folytatás *). Széphalmi újra kijött az idegenért s kérte, hogy lépjen be vele a beteghez. A mellékszobában, hol az öreg Hétfalusi feküdt, le voltak eresztve a függönyök, a padozat szőnyegekkel fedve, hogy semmi fény, semmi hang ne zavarja a szenvedő nyugalmát. Ha ugyan nyugalomnak lehet azt nevezni. A magasra vetett ágyon feküdt egy mozdulatlan alak, lehunyt szempillákkal, maga mellé tett kezekkel; erőtlen, mozdulatlan darab föld, csak annyiban roszabb a többi földnél, hogy ennek még öntudata is van. Az ismeretlen odalépett ágyához, megfogta egyikét azon hideg csont kezeknek, megtapinta üterét, rátette homlokára kezét. Mintha egy hullával bánt volna, szemeit sem nyitotta fel az, alig vert erében a vér, alig lehetett észrevenni, hogy lélekzik. — így szokott naphosszant feküdni. Monda Széphalmi az idegennek. Az ifjú lerakta gyűrűit kezéről, egy pohár vizet kért, s ujjal hegyét végig huzogatá annak szélein, azután ismét az öreg szemöldein és halántékain lefelé. Széphalmi kétkedő arczcal állt mellette; az ifjú észrevette azt tekintetéből: — Ön is szenved uram. Az én rendszerem önt is meg tudná gyógyítani. Széphalmi keserűen mosolygott. Galvanisák halottak mosolyganak igy. — Számomra nem termenek a füvekért. — Nem is durva anyag az én gyógyszerem. Látni fogja ön. Egy óra alatt tapasztalni fogja hatását. Önök betegsége valamiben hasonlít egymáshoz. — Hogyan ? — Úgy, hogy mindkettőnek egy oka van. Önöknél a baj fészke a lélekben rejlik, mindkettőjüket nagy csapások érték, ön nejét és két gyermekét veszté, az öreg ur leányát és két unokáját. A kóros öreg hosszan mélyen sohajta e szavakra, de még mindig lezárva tartá szemeit. Széphalmi leült egy asztal mellé s fejét tenyerébe rejtve, sirt. *) Lásd „Pesti Napló“ 1877. számát. Az ifjú ismeretlen halkan hordozá ujjait a pohár szélén, mely kísérletes nyögéssel hangzott bele, a viz delejes lesz nem sokára s akkor egyszerre hatni fog. — De van a veszteség fölötti fájdalomnál még egy gonoszabb betegség is: a megbánás. Önöket egy keserű múlt emléke bántja, a mi visszahozhatatlan. Önök nem szerették mindig úgy a gyermeket, az unokát, miként most, midőn ez a kettő meghalt, és ez fáj legjobban. A beteg Hétfalusi e szókra felnyitó szemeit merően s a beszélőre bámult velük. Széphalmi szomorúan rebegő: -- Oh Uram, miért kinéz ön e szavakkal bennünket. Szegény öreg szivének ez fáj! — Látom. Már kezd éledezni. Az orvosság erős, de épen így hatásos. Fájdalmai támadnak, épen a fájdalmakban van a betegség erisise. Csak néhány cseppet e vízből, így. Nem sokára még erősebb lesz a visszahatás; a kór vonaglani fog, nyögni , arczán hideg veríték fogja kiütni magát; de azután le fog csillapulni és meggyógyuland, ha Isten is megsegít bennünket. Az ifjú folytatá a viz befejezését. — Legnagyobb fájdalma a betegnek azon emlékből származik, mely neki azon éveit juttatja eszébe, a midőn meghalt leánya önnel megismerkedik. — Mit tud ön ez évekről uram ? kérdé meglepetve Széphalmi. — Annyit, amennyit kell egy orvosnak megtudni , ki betegei szivét gyógyítja, ő nagyon ellenzette leánya házasságát önnel. És ezt roszul téve. Az igaz útról eltiltott érzelem tilos utakat keres. Önök megtalálták ezt az utat. — Uram ! — Csendesen. A beteg nyüzsög. A gyógyszer hatni kezd. A tilos viszonynak el nem titkolható következése lett. Ön neje anya lett, mielőtt önnek neje lett volna. Bocsánat uram, mint orvos beszélek. Széphalmi alig hallhatón rebegő. — Honnan tudhatja ön ezt ? (A mi olyan mélyen rejtett titok) gondolá utána magában, mig az agg erőködve látszék ágyában felemelkedni, hogy a beszélőt hallgatásra kényszerítse. — Ez erősen hat, erősen , szólt az ifjú megtapintva a kóros üterét. Tízzel többet üt egy perez alatt, mint az imént. — Hétfalvi úr, a midőn erosz hirt megtudta , iszonyú indulatba jött, ő erős szenvedélyű ember ; azt mondá leányának, hogy ha ez meg nem öli gyermekét, meg fogja ö ölni mind a kettőt! Máshoz akarta adni nőül. Gazdag, magas rangú űrhöz. A balesetnek titokban kelle maradni. A leány nagyon szerencsétlen volt. Egy fitestvére védelmére kelt s pártját fogta tulajdon apja ellen , azt elűzte az apa e miatt, kiátkozá, soha sem bojcsátá maga elé többet. A hívatlan vendég, a kis csecsemő, kinek születni nem volt szabad, jóvá is tette ezt a hibáját; azt mondák róla, hogy meghalt. — Ah, hogy megszokta a beteg szélhüdött ujjaival kezemet! E gyógyszer csodákat okoz. Széphalmi a karszék mélyébe vonta magát, és reszketett a láz miatt. —• A gazdag úr azonban a menyegző napján elhagyá menyasszonyát ; ebben az esztendőben egyszerre megőszült az öreg Hétfalvi. Látja uram , én jól vagyok értesülve ; orvosnak minden apró körülményt kell ismerni , hogy betegét kigyógyíthassa. Most már engedte volna az apa, hogy leánya régi kedveséhez menjen nőül, de ekkor már ön nem volt hajlandó e házasságra, s feléje sem jött váró kedvesének. Egyszer azután a hölgy maga ment oda önhöz, s őrültekhez hasonló arczával meglepve önt, azzal fenyegetőzött . . . — Csit, uram! az égre . . . — Ah, mint versebesebben az ütér : az izmok rángatóznak, az ajk nyiladozik, az artériák duzzadni kezdenek , — a hölgy azzal fenyegető önt, hogy ha őt nőül nem veszi, fel fogja fedezni, hogy gyermekét megölte, és vérpadra viszi magát. A beteg karjai rángatózni kezdtek és homlokát, mint valami átlátszó gyöngy lepte el a hideg verejték. Széphalmi felállt és tántorogva járt a szobában alá s fel. — Ki mondta ezt önnek ? Kérdé, hirtelen megállva az idegen előtt. — Csendesen, uram, ön zavar engem. Pedig a kórállapot kedvező szakba kezd lépni, nézze, hogy izzad a beteg. Erős kínjai vannak; ezt szeretem; ez arra mutat, hogy az életerő visszatér; a nyugalom a halál jele, a fájdalom az életé. Folytassuk a delejt. Ezek a szakgatott húzások a halántékról le a vállig csodákat mivelnek. A beteg most lelke egész erejével azon a gondolaton csügg, hogy a miért elveté magától első unokáját, a kit gyűlölt, az Isten ezért vette el tőle a másik kettőt, a kiket szeretett. Látja én uram, e lihegő mell, e tűzben forgó szemek, e kiduzzadó ajk, mind ezt a gondolatot tolmácsolják. Isten megbüntette ötét és önt, az apát és a nagyapát, elvette tőlük azt az áldást, amit elhárítottak ők maguktól önkényt, és most oly egyedül, oly vigasztalanul állnak önök a világban semmi által sem kapcsolva egymáshoz, mint egy rettentő veszteség emlékétől. Széphalmi odaborult a néma beteg vánkosára s ott zokogott keservesen. Az ifjú ekkor felállt és kezébe fogva az öreg kezét, lángoló szemeit annak szemeibe mélyeszté s lelkesült hangon szólt hozzá, ki a pokol minden kínjait látszott keblében viselni. — Ha most valaki ide jönne önökhöz és azt mondaná: ime azt az elvetett gyermeket, a kit ti holtnak, megöltinek akartatok hinni, akinek születését megátkoztátok, ha-aláláért imádkoztatok, én visszaadom ti nektek; mit éreznének önök erre? A beteg oda vonta az ifjú kezét ajkaihoz s erőszakosan fölemelkedők ágyában, ajkai nyitva voltak, nyelve rebegett valamit, a mi érthetetlen szó volt, mig Széphalmi kábultan tekinte reá s hajában markolászott mintegy esztelenül. Az ifjú keblébe nyúlt, s kivonta onnan ama kis nefelejcscsel és rózsabimbókkal hímezett főkötőt s felmutatá azt a két férfi előtt. — E főkötőcske kedves viselőjét ha visszaadná valaki tinektek, ha azt mondaná : ime megmaradt egyetlen vigasztalástok, az égből küldött angyal, akiben megnyugodjatok újra, megmaradt, felnőtt oly széppé, oly szelíddé, a minek az angyalok, a kik a földre leszállnak. Az apa e szavaknál az idegen lábai előtt térdelt s annak kezeit csókolá magán kivül, mig az ősz Hétfalvi erőszakos vonaglással veté fel magát ágyából s megragadva kezével a kis gyöngyfejkötőt, megszólalt sikoltva: „Eliz!“ . . . Az orvosság hatályos volt, íme az üreg ember felült és visszanyerte szavát. (Folytatjuk.) TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Dr. de NeufvíIIe : Lebensdauer und Todesursachen 22 verschiedener Stände und Gewerbe. Frankfurt am Main 1855. I. Az orvosi és természettani buvárlatok, melyek az emberi élet tartamára, a halandósági viszonyokra, a halálozás okaira s egyéb a társadalmi élet színvonalán csodás arányosságban felmerülő napontai tüneményeknek természetszerű megfejtésére vonatkoznak, nemcsak az emberi élet valószínű hosszára épített tőkét s kamatokat biztosító intézeteknek hajtanak hasznot, hanem minden államférfinak, minden polgárnak, sőt magának a kormánynak is emeltebb figyelmét méltán veszik igénybe. A kormánynak érdekében fekszik feszült figyelemmel kísérni mindazon gyakorlati észleteket, melyekből kitetszik, hogy miféle kormányok életrongáló befolyása alatt állanak az egyes néposztályok különböző keresetük s foglalkozásuk szerint; sőt, amennyiben minden földi teremtésben nem kis mértékben megvan az ösztönszerű kívánat, életfonalát mi tovább kihúzni, s Ladesis irgalmatlan ollójának vészteljes megilletésétől lehetőleg megóvni, az ily tapasztalati nyomozásoknak minden gondolkozó embert, ki polgári állásának s földi létét biztosit