Pesti Napló, 1856. augusztus (7. évfolyam, 1943-1971. szám)
1856-08-28 / 1968. szám
385—1968. 7-iki évi folyam. Szerkesztési iroda : Egyetem-utcza 2-ik szám, 1-ső emelet, Szerkesztő szállása : Angol királynőihez czímzett szálloda, 63-ik szám. lap szellemi részit illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2 ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. UiVrlelmértVpk rlia * 8 karíb0» Petri *or 4 Pkr* Bélyegdij külön 10 pkr Hirdetmenyek tuja . Msgán Tlu 6 htsáb09 petki 80r 5 pkr. 1856. Csütörtök, aug. 38. Előfizetési feltételek: Vidékre, p • 11 in : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. JL vDlvU 9 uatUUZ UvIU*• • Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félívre . . . . 8 frt pp* ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a PESTI NAFLU 1856-ik évi augustus—december és augustus—septemberi folyamára. Vidékre postán küldve 5 hónapra 8 frt. 20 kr. — 2 hónapra 3 frt. 20 kr. Budapesten házhozhordással 5 hónapra 0 frt 40 kr. — két hónapra 2 frt 40 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetem-utcza 2-dik szám takarékpénztár-épület, földszint. Pesti Napló kiadóhivatala PEST, august 28. Valami a regálékról. A magyar nemesi közbirtokosokat kizárólag, s a volt jobbágy és földesurak által eddig közösen élvezett királyi kisebb haszonvételek jogállása, lényeges átalakításnak indult eléje. A mészárszéki s ilalmérési joggyakorlat már is akkép szabályoztatok mely az uj helyhezetbei beilleszkedés s a még szabályozandók szabályozása körüli tájékozásra nézve, egy körültekintést épen most tesz leginkább szükségessé. Tagadhatatlan, hogy közjogi s társadalmi viszonyaink legújabb phasisai közt a regale-jog gyakorlatának soknemű anomáliákba kelle ütköznie, míg másrészről a régibb jogalapok megszűntével, maguk az érdeklettek sem tudtak, sőt sok esetben máig sem tudnak oly támpontra találni, mely a jogosultak s azoknak érdekeiben zsinórmértékül szolgáljon, kik legújabb intézményeink szabadelmüségére szeretnek hivatkozni. Csak a korcsmáltatási, vámszedési, s mészárszéki jogok gyakorlatát kell fölemlítenünk, hogy a t. ez. olvasó közönség felfoghassa amaz észrevételek horderejét. S ép ezért voltak és vannak, kik és oly epedve várják a regálék teljes és végleges szabályozását, sőt nem kevesen annak megszüntetését is, miként szabadulni kívánnak ama számtalan apró injuriáktól, melyek még a jogot is terhessé, óhajthatlanná teszik. A jogosultak többsége, azon nem épen alaptalan hiedelemben, miszerint természetökre nézve a regálékat nem szabad a hűbéri viszonyokkal azonosoknak tekintenünk, azoknak inkább csak szabályozását mint végképeni eltörlését látszik óhajtani. Némely oly nemesi közbirtokos urak aggályát tehát, kik a regáléknak óhajtásuk szerinti szabályozása helyett, a kereskedelmi magas minisztériumnak 1855-dik évi decemb. 16-dikáról kell s 25,904-ik szám alatti, úgy ezzel öszhangzólag f. évi jun. 2-kán kibocsátott s 14.189-diki számú szabadalmi intézkedéseit különösen a bor és szeszes italok mérésére vonatkozólag, kedvezőtlen boroskopnak tekintik, épen korszerű lesz némileg eloszlatnunk s a netalán e tárgy körüli téves eszméket útba igazítanunk. Tudni fogja minden magyar közbirtokos, hogy a királyi kisebb haszonvételek körében jogi különbség van az úgynevezett urasági és a jobbágyi beneficiumok közt; amazok tudniillik, melyek kizárólag a tulajdonos földesurakat, vagy jószágaik megvevőit s zálogbirtokosait is illetik, különösen: a mészárszékjog, vám-, hidbér s vásárpénzszedés stb.; imezek pedig, melyek földesur és jobbágyság által közösen használtatnak : a korcsmajog, legelés, faizás, halászati vadászat. Imez utóbbi haszonvételekről különösen intézkedett már az 1832/s-diki törvényhozás a Vl-ik.czikk 2-, 3-, 4-, 5-dik §§-ai által, de intézkedett egyszersmind és pedig feltűnő előrelátással a mészárszéki jog gyakorlatáról is, mely eddig kizárólag a földesúri javadalmak közé tartozott, de melynek élvezetét a most idézett 1.czikk 6-dik §-a elvileg már megosztja a jobbágyokkal. E törvényczikk következőleg szól: „Ha az uraság, kinek igazaihoz számláltatik a mészárszéki jus, a lakosok szükségére elegendő húst nem vágatna, akkor a jobbágyoknak a különben tilalmazott husmérés az uraságnál az iránt előlegesen megteendő jelentés után — megengedtetik, valamint akkor is, ha különben egészséges marhájuk valamely véletlen eset által további megtartásra alkalmatlanná tétetett volna, szabad leszen nekik az olyatén marhákat kimérni, vagy azt mészáros által kiméretni.“ (6. §). Volt alkalmunk tapasztalni, mikép az úrbéri viszonyok megszűntével, sokan,hivatkozva a cs. k. Apostoli Felségének 1848-dik év dec. 2-kán kelt szózata (a manifestumok és szózatok gyűjteményének 1849. XI. sz. 25.) valamint az 1849-ki jul. 7-dikérőli nyílt parancs (az idézett gyűjtemény LXIII. sz. 1101.) tartalmára, azon véleményt táplálták, hogy amennyiben még a regalejog élvezetébe is beszövődnének a hűbéri viszonyoknak némi szálai, tehát mintha a regalejogok addigi előnyei is megsemmisítve lennének. Mi ezt nem hittük, s nem hihetők. Előttünk lebegvén nemzeti törvényeinkből az 1598-diki 35-dik czikk rendeletei, előttünk a majdnem három százados joggyakorlat, tudtuk, mikép a regalejog, természeténél fogva épen nem úrbéri, hanem kizárólagos tartozéka a nemesi curiáknak, s hogy a hűbéri állapotok megszűntének következményei azt mindenben nem sújthatják. E meggyőződésünkben részint megerősített, részint fölvilágosított bennünket az 1853-dik évi mart. 2-diki nyiltparancs (hírod. törv. 1. 39. sz.) 2-dik §-a, ahol nyilván mondalik, miszerint a földesúri törvényhatósági viszonyok megszüntetése folytán, szinte az elenyészett jogok s járandóságok közé tartoznak: a pálinkakazánoktól fizetett díj (2 pont); a boltnyitástól fizetett bérszedési jog (3 p.); a kizáró mészárszéki jog (4.p.), stb. Még világosabban azonban ezen nyiltparancs 24-ik §-a. Ezekkel összevetve már most az italmérés és húsvágás körül fönebb idézett rendelteket, könnyű átlátnunk, hogy mi az meg, amit a jelenlegi joggyakorlatnál fogva is a regálékhoz számítanunk lehet. Nem lesz nehéz továbbá fölismernünk azon jogelvet sem, melyet s e részben illetőleg a regalejog szabályozásában — a közhatalom finórmértékül tűzött ki. Mi különösen az italmérés és húsvágásra nézve azt vesszük észre, hogy a magas kormány ezek szabályozásában leginkább a régibb közös használat s közös jogélvezet szempontjából indult ki, s azokat megszüntetvén, kárpótlásukat a vesztett úrbéri járandóságokkal együtt biztosítva, s a regalejog mindazon maradványaira nézve , melyek még szabályozásra várnak, azon jognézet szerint járandól,amint azok a közös haszonvételek categoriájába, vagyis a volt földesúr, s a volt jobbágyok között megoszlott beneficiumok sorába fognak tartozni. S ha igen , úgy egyéb, mint a már különben is kirendelt országos kárpótlásra számítanunk hiú reménykedés lennem — ha pedig nem , szabad hinnünk, mikép a jogosultaknak már már csaknem a magántulajdon körébe eső érdekei — méltányos megoldásban részesülendenek, mint azt a közhataom eddigi méltányos intézkedései után reményihetjük is. A GYÖNGYÖS HÖLGY. IRTA IFJ. Dumas Sándor. FRANCZIÁBÓL FORDÍTOTTA I. J. (Folytatás. *) MÁSODIK KÖTET. XVII. Jakab is osztotta ezen csalódásokat, s midőn nekem ezen híreket elbeszélte, a herczegné azon határozatáról is értesített, hogy semmit sem fog mondani és tenni atyja megérkezte előtt, ki már nem késhetik sokáig, s kinek mindent híven meg fog vallani, és ki, a herczegné arról meg volt győződve, mindenkép pártfogása alá veendi őt. S akkor a herczeg kétségtelenül útban leend már „mivel csak bizonyos kormányi megbízatást vár még, mely már meg van ígérve; következőleg, némi türelem folytán, mint Riva herczeg monda, minden a legjobban fog végződhetni. Jakab azonban meglátogatta Norcy kisasszonyt is, kit testileg ugyan kevésbbé betegnek, de folyvást oly szomorúnak talált szivében, lelkében. Norcy kisaszszony elszigetelt kis házban lakott, azon gyönyörű völgy egyik hajlásában, mely néhány száz ölnyire kezdődik Versaillestól és Chevreuseig tart. Azt gondolná itt az ember, hogy ötszáz mértföldre van Páristól. Ez a lehető legfölfedezhetlenebb menhely volt, s ha ide valamely halálra ítélt szökevény vonult volna a fogházból, a rendőrség talán egy évig kereste, míg megtalálta volna. Festőileg és szeszélyesen hullámzó erdős halmok, zengő levelű nagy nyárfák, zömök almafák; itt-ott a télen átvágott ölfák; örök csend, hat ezer éves nyugalom, melyet időnkint csak a repülő varjak károgása szakaszt meg, folytonos változatlanság, csak néha menvén keresztül a vidéken Dampierrebe kocsi, vagy Voisinska szekér, s fordulván meg ott egyes tehenek veres kötényes vén asszony által kisérve; két párhuzamos halom által korlátolt láthatár: ezen látvány kínálkozott Narcy *) Lásd „Pesti Napló“ 1967. számát, kisasszony szemének Párisból eltávozta óta. Mint látni lehet, ez nem volt nagyon mulatságos, különösen mártius elején, midőn a nap még kételkedni látszik; de a szegény szenvedő hölgy fájdalmával öszhangzásban levő környéket óhajtott, s valóban jobban már nem választhatott. Ez nyilt sir volt, s ő azt keresett. Eléggé mélyen sebesülve hitte magát, hogy nem sokára meg kelljen halnia kapott sebe miatt; ő nem kérkedett fájdalmával; midőn az ártalmatlan madarak meg vannak sebesülve, visitás és panasz nélkül vonulnak a legfélreesőbb helyekre. Ő is igy tett. Régi hű szolgálója volt egyetlen kísérője, s midőn teheté, hogy ne gondolkozzék, az olvasás egyetlen mulatsága. Alig sétált félóráig kisded kopár kertében. Mint tudjuk, Wine asszony megígérte Erzsébetnek, hogy a vidékre fogja kísérni, de barátsága nem érezte magát elég erősnek, hogy ily magány ellen küzdjön. Kezdetben megkísérlette lebeszélni barátnéját, azután ürügyeket keresett, mikép kerülhetné ki szava megtartását, és pedig annyival inkább, mert már kibékült Jakab utódával; mivel az olvasó, ha kissé ismeri a hölgyeket, s kiismerte Wine asszony jellemét, már bizonyosan kitalálta, hogy egyedül új szeretőjével meghasonlása idézte elő nála azon elérzékenyülést, s hősünkkel kibékülési kísérleteit. A meghasonlás alatt nem tudott hova lenni a fájdalom miatt, kétségbe kezdett esni az élet felett, ismét akarta látni Jakabot, sajnálta Erzsébetet, búcsút mondott a szerelemnek, feledvén, hogy szerelemben csak az a valódi búcsú, melyet az ember nem mond ki, s barátnéja vigasztalására akarta magát szentelni; midőn aztán a kibékülés megtörtént, melyet talán Jakab nyilt egykedvűsége siettetett, ezen kibékülés szárnyat adott a néhány napi szomorú gondolatoknak; a fekete lepkék elrepültek, s a könnyelmű és pajzán hölgy valódi jelleme ismét előtűnt ezen érzelgéssel borított lepel alatt, s nem tudta, mikép vonja ki magát az Erzsébetnek adott ígéret alól. Szerencsére Narcy kisasszony nem volt oly hölgy, ki ily áldozatot követelt volna, melyre egyébiránt különben sem igen vágyott, s mint mondtuk, teljes magányt kívánván, csak örvendett, hogy nem kell a szokott vigasztalásokat, ezen haszontalan és fárasztó fecsegést, hallgatnia. Jakab tehát kívánságához képest a lehető legjobb helyzetben találta Norcy kisasszonyt; a hely el volt szigetelve, teljes hiánya volt minden tanúnak, semmi biztosíték sem hiányzott, melyet azon jó szív nyújthatott, melyhez fordult. Az olvasó már kitalálta, minő szolgálatot jött Jakab kérni Norcy kisasszonytól. Azon esetre, ha a körülmények futásra vagy bizonyos ideig elrejtőzésre kényszerítik a herczegnét, hol lehetett volna jobban elrejtve, megvédve, ellátva, mint Erzsébetnél, ha ez abban megnyugszik? És Jakab nem kételkedett arról. Az ily hölgy szive azonnal megnyílik, midőn oly általa megérthető szenvedély kér kihallgatást, így tehát a gondviselés annyira pártolta, vagy legalább látszott pártolni hősünket, hogy még a mások fájdalma is szerencsés folyamat látszott előmozdítani az ő szerelmének. Jakab előadta Norcy kisasszonynak a történteket , s hogy minő segélyt nyújthatna ő , s Norcy kisasszony egyszerűen ezt felelte : — Mondja meg ön azon hölgynek, hogy házam, gondviselésem, s barátságom szintúgy szolgálatára áll neki, mint önnek. És még ezen este elrendezte kisded lakát a menekvő elfogadására. Jakab visszajött Párisba. Tudjuk, minő körülmények között találta a herczegnét. A közvetlen futás szüksége el látszott halasztva lenni a báróné látogatásából eredt bizalom, s azon igen helyesnek látszó tanács folytán, melyet Riva herczeg adott. Itt tehát Jakab Erzsébetnek, hogy még darab idei várakozásban állapodtak meg, s újabban is köszönetet mondott neki, de azt is kifejezte, mikép mind a mellett nem raondott még le a köztök megállapított tervről. A herczegné férje semmit sem látszott gyanítani. Nyíltan beszélt közeli elutazásáról, mihez előkészületeket tétetett. Ezen elutazás nem történhetett volna alkalmasabb pillanatban a mi két érdekeltünk szempontjából. Csak azon sürgönyök elkészítését várta meg a herczeg, melyeket elvinni volt feladata. Ezen sürgönyök titkosak voltak, és maga is csak elutazása pillanatában volt utazása czélját megtudandó. Különféle dolgokra kérte meg nejét távolléte idejére, szokatlan figyelmet tanúsított neje iránt mindenben. Egyetlen egyszer kérdezte tőle, el akarja-e kisérni, és legkevésbbé sem igyekezett tagadó válaszát megváltoztatni. Egy este ékszertokkal látta Anna férjét hazatérni, s a herczeg udvariasan megkínálta őt azzal. Az ajándék mintegy tizenötezer frankot érhetett. Ekkér reménytette a herczeg, mondá, hogy lassankint visszaadhatja nejének a gyémántokat, melyeket érte eladott. Jakab és Anna tehát lassankint egészen lecsöndesedtek a báli jelenet által előidézett riadás után, úgy tettek, mint azon ember, ki valamely élénk fájdalmat érezvén, azonnal megijed, s orvoshoz fut, útközben azonban csillapodni érezvén fájdalmát, ismét haza megy, és igy szól : „semmi baj,“ elfeledvén, hogy az anyagi világban szintúgy mint az erkölcsiben mindennek meg van oka, fejlődése, hatása, s hogy a gondviselés úgy rendezte, mikép mind testünk, mind szívünk mindig előre értesittessék, valamelly előleges riadás által a következendő betegség vagy közeli szerencsétlenségről. Egy pillanat alatt azonban teljesen meg lön zavarva két barátunk újabb nyugalma. Egy reggel szobájába látta Jakab lépni Riva herczeget. — Örvendek, hogy találom önt, mondá az utóbbi; tegnap este meglátogattam a herczegnét. Értesíteni akartam mind őt, mind önt, de ő a színházban volt. — Igen , férjével , ki azon ürügy alatt , hogy néhány nap múlva elutazik, minden estét nejével tölt. — Ezen útról akarok önnek szólni. Ön azt hiszi, egyedül fog a herczeg elutazni ? — Igen. — Csalatkozik. Elviszi vagy legalább el akarja magával vinni a herczegnét. Jakab elsápadt. — Bizonyos ön abban? — Bizonyos. — És a herczegné ? — Semmit sem tud arról, azért akartam meglátogatni. — De, herczeg, mikép tudhatta azt meg ön. . . . — Nagyon jó viszonyban állok a külügyminiszter titkárával. A véletlen úgy akarta, hogy tegnap a külügyminiszteri palota előtti boulavardon mentem el; felmegyek tehát egyúttal jó barátomhoz, kit már régen nem láttam, neki jó napot mondani, s beszélgetni kezdtünk egy és másról. Míg ekkor beszélgetünk, irománycsomót hoznak hozzá, melyet a miniszter aláírása alá kellett terjesztenie. Előttem nézegeti a papírokat. Én gépileg tekintettem, s látom azok között a herczeg útlevelét ezen oldaljegyzéssel: „utazik a herczegnével, feleségével.“ Többé nincs elveszteni való idő, a herczegnek ma kell útlevelét megkapnia. — Köszönöm szépen, herczeg. Valóban ezen hit nagyon komoly. Azonnal tudatom azt a herczegnével, kinek férje nem mondta meg, hogy el akarja magával vinni. De mondja meg ön herczeg, hova szól a herczegné férjének megbízatása ? PESTI NAPLÓ, Pest, aug. 28. A fővárosban a nap legérdekesb eseménye Liszt F. miséjének főpróba - előadása a nemzeti múzeum termében f. hó 26-án. Tán egy zeneszerzemény felett sem oly nehéz, többszöri hallás után is. Ítéletet mondani, mint Liszt műve felett, részint mert annak szylje egészen új, általunk mindeddig nem tanulmányozott, részint mert többszöri hallás mellett sem lehetünk képesek teljes egészében felfogni a művet, mely hangszerelésénél és alapgondolatánál fogva is az eredeti, az eddigi sciablonoktól egészen elütő szerzeményekhez tartozik. Mi tehát csak is azon hatáshoz tartjuk magunkat, melyet reánk elü jön. Mielőtt azonban e hatás után a misének és egyes részeinek jellemzésébe bocsátkoznánk, meg kell jegyeznünk, hogy Liszt mint reformátor lépett fel már e műve előtt is a zenevilágban, hogy ennélfogva, mint minden njitó, nagy ellenzésre talált. E tekintetben osztja a legnagyobb nevek, egy Haydn, egy Beethoven sorsát. De a szellem utat tör magának, s művei el nem enyésznek. Ily értelemben kell vennünk „a jövő zenéje“ phrasist, t. i. a jövőben elhallgatnak azellenek s a szellem törekvése érvényre fog jutni. Liszt törekvésének ellenei benne még mindig a hangversenyadó zongorahőst látják és kivánják látatni, s feledik, hogy Liszt évek óta komoly tanulmányoknak él, melyek sikerét a lángész ereje, a hivatás öntudata segíti elő; feledik a déli németországi mesterek, miként e hivatás legvilágosb jele az, hogy Liszt, ki még mindig első a zongoraművészek között, dicsősége tetőpontján hagyta el a nagyjövedelmet