Pesti Napló, 1856. augusztus (7. évfolyam, 1943-1971. szám)

1856-08-28 / 1968. szám

385—1968. 7-iki évi folyam. Szerkesztési iroda : Egyetem-utcza 2-ik szám, 1-ső emelet, Szerkesztő szállása : Angol királynőihez czímzett szálloda, 63-ik szám. lap szellemi részit illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2 ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. UiVrlelmértVpk­ rl­ia * 8 karíb0» Petri *or 4 Pkr* Bélyegdij külön 10 pkr Hirdetmenyek tuja . Msgán Tlu 6 htsáb09 petki 80r 5 pkr. 1856. Csütörtök, aug. 38. Előfizetési feltételek: Vidékre, p • 11 i­n : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. JL vDlvU 9 uatUUZ UvIU*• • Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félívre . . . . 8 frt p­­p* ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a PESTI NAFLU 1856-ik évi augustus—de­cember és augustus—sep­­temberi folyamára. Vidékre postán küldve 5 hónapra 8 frt. 20 kr. — 2 hónapra 3 frt. 20 kr. Budapesten házhozhordással 5 hónapra 0 frt 40 kr. — két hónapra 2 frt 40 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetem-utcza 2-dik szám takarékpénztár-épület, földszint. Pesti Napló kiadó­hivatala PEST, august 28. Valami a regálékról. A magyar nemesi közbirtokosokat kizárólag, s a volt jobbágy és földesurak által eddig közösen élvezett királyi kisebb haszonvételek jogállása, lényeges átalakításnak indult eléje. A mészárszéki s ilalmérési joggyakorlat már is akkép szabályoz­tatok mely az uj helyhezetbei beilleszkedés s a még szabályozandók szabályozása körüli tájéko­zásra nézve, egy körültekintést épen most tesz leginkább szükségessé. Tagadhatatlan, hogy közjogi s társadalmi vi­szonyaink legújabb phasisai közt a regale-jog gyakorlatának soknemű anomáliákba kelle ütköz­nie, míg másrészről a régibb jogalapok megszűn­tével, maguk az érdeklettek sem tudtak, sőt sok esetben máig sem tudnak oly támpontra találni, mely a jogosultak s azoknak érdekeiben zsinór­­mértékül szolgáljon, kik legújabb intézményeink szabadelmüségére szeretnek hivatkozni. Csak a korcsmáltatási, vámszedési, s mészár­széki jogok gyakorlatát kell fölemlítenünk, hogy a t. ez. olvasó közönség felfoghassa amaz észre­vételek horderejét. S ép ezért voltak és vannak, kik és oly epedve várják a regálék teljes és végleges szabályozá­sát, sőt nem kevesen annak megszüntetését is, mi­ként szabadulni kívánnak ama számtalan apró in­­juriáktól, melyek még a jogot is terhessé, óhajt­­hatlanná teszik. A jogosultak többsége, azon nem épen alapta­lan hiedelemben, miszerint természetökre nézve a regálékat nem szabad a hűbéri viszonyokkal azo­nosoknak tekintenünk, azoknak inkább csak sza­bályozását mint végképeni eltörlését látszik óhaj­tani. Némely oly nemesi közbirtokos urak aggá­lyát tehát, kik a regáléknak óhajtásuk szerinti szabályozása helyett, a kereskedelmi magas mi­nisztériumnak 1855-dik évi decemb. 16-dikáról kell s 25,904-ik szám alatti, úgy ezzel öszhang­­zólag f. évi jun. 2-kán kibocsátott s 14.189-diki számú szabadalmi intézkedéseit különösen a bor és szeszes italok mérésére vonatkozólag, kedve­zőtlen boroskopnak tekintik, épen korszerű lesz némileg eloszlatnunk s a netalán e tárgy körüli téves eszméket útba igazítanunk. Tudni fogja minden magyar közbirtokos, hogy a királyi kisebb haszonvételek körében jogi kü­lönbség van az úgynevezett urasági és a jobbágyi beneficiumok közt; amazok tudniillik, melyek kizá­rólag a tulajdonos földesurakat, vagy jószágaik megvevőit s zálogbirtokosait is illetik, különösen: a mészárszékjog, vám-, hidbér s vásárpénzsze­­dés stb.; imezek pedig, melyek földesur és job­bágyság által közösen használtatnak : a korcsma­jog, legelés, faizás, halászat­i vadászat. Imez utóbbi haszonvételekről különösen intéz­kedett már az 1832/s-diki törvényhozás a Vl-ik­­.czikk 2-, 3-, 4-, 5-dik §§-ai által, de intézke­dett egyszersmind és pedig feltűnő előrelátással a mészárszéki jog gyakorlatáról is, mely eddig ki­zárólag a földesúri javadalmak közé tartozott, de melynek élvezetét a most idézett 1.czikk 6-dik §-a elvileg már megosztja a jobbágyokkal. E törvényczikk következőleg szól: „Ha az uraság, kinek igazaihoz szám­láltatik a mészárszéki jus, a lakosok szükségére elegendő húst nem vágatna, akkor a jobbágyoknak a kü­lönben tilalmazott husmérés az uraságnál az iránt előlegesen megteendő jelentés után — megen­gedtetik, valamint akkor is, ha különben egész­séges marhájuk valamely véletlen eset által to­vábbi megtartásra alkalmatlanná tétetett volna, szabad leszen nekik az olyatén marhákat kimérni, vagy azt mészáros által kiméretni.“ (6. §). Volt alkalmunk tapasztalni, mikép az úrbéri vi­szonyok megszűntével, sokan,hivatkozva a cs. k. Apostoli Felségének 1848-dik év dec. 2-kán kelt szózata (a manifestumok és szózatok gyűjtemé­nyének 1849. XI. sz. 25­­.) valamint az 1849-ki jul. 7-dikérőli nyílt parancs (az idézett gyűjte­mény LXIII. sz. 1101.) tartalmára, azon véleményt táplálták, hogy a­mennyiben még a regalejog él­vezetébe is beszövődnének a hűbéri viszonyok­nak némi szálai, tehát mintha a regalejogok addigi előnyei is megsemmisítve lennének. Mi ezt nem hittük, s nem hihetők. Előttünk lebegvén nemzeti törvényeinkből az 1598-diki 35-dik czikk ren­deletei, előttünk a majdnem három százados jog­­gyakorlat, tudtuk, mikép a regalejog, természeté­nél fogva épen nem úrbéri, hanem kizárólagos tartozéka a nemesi curiáknak, s hogy a hűbéri állapotok megszűntének következményei azt min­denben nem sújthatják. E meggyőződésünkben részint megerősített, részint fölvilágosított ben­nünket az 1853-dik évi mart. 2-diki nyiltparancs (hírod. törv. 1. 39. sz.) 2-dik §-a, a­hol nyilván mondalik, miszerint a földesúri törvényhatóság­i viszonyok megszüntetése folytán, szinte az ele­nyészett jogok s járandóságok közé tartoznak: a pálinkakazánoktól fizetett díj (2 pont); a boltnyi­tástól fizetett bérszedési jog (3 p.); a kizáró mé­szárszéki jog (4.p.), stb. Még világosabban azon­ban ezen nyiltparancs 24-ik §-a. Ezekkel összevetve már most az italmérés és húsvágás körül fönebb idézett rendelteket, kön­nyű átlátnunk, hogy mi az meg, a­mit a jelenlegi joggyakorlatnál fogva is a regálékhoz számíta­nunk lehet. Nem lesz nehéz továbbá fölismernünk azon jogelvet sem, melyet s e részben illetőleg a regalejog szabályozásában — a közhatalom fi­nórmértékül tűzött ki. Mi különösen az italmérés és húsvágásra nézve azt vesszük észre, hogy a magas kormány ezek szabályozásában legin­kább a régibb közös használat s közös jogélve­zet szempontjából indult ki, s azokat megszün­tetvén, kárpótlásukat a vesztett úrbéri járan­dóságokkal­ együtt biztosítva, s a regalejog mindazon maradványaira nézve , melyek még szabályozásra várnak, azon jognézet szerint já­­randól,amint azok a közös haszonvételek catego­­riájába, vagyis a volt földesúr, s a volt jobbágyok között megoszlott beneficiumok sorába fognak tartozni. S ha igen , úgy egyéb, mint a már különben is kirendelt országos kárpótlásra számítanunk hiú reménykedés lennem — ha pedig nem , szabad hinnünk, mikép a jogosultaknak már már csaknem a magántulajdon körébe eső érdekei — méltányos megoldásban részesülendenek, mint azt a közhata­om eddigi méltányos intézkedései után reményi­­­hetjük is. A GYÖNGYÖS HÖLGY. IRTA IFJ. Dumas Sándor. FRANCZIÁBÓL FORDÍTOTTA I. J. (Folytatás. *) MÁSODIK KÖTET. XVII. Jakab is osztotta ezen csalódásokat, s midőn nekem ezen híreket elbeszélte, a herczegné azon határozatáról is értesített, hogy semmit sem fog mondani és tenni atyja megérkezte előtt, ki már nem késhetik sokáig, s kinek mindent híven meg fog vallani, és ki, a herczegné arról meg volt győződve, mindenkép pártfogása alá veendi őt. S akkor a herczeg kétségtelenül útban leend már „mivel csak bizonyos kormányi megbízatást vár még, mely már meg van ígérve; következőleg, némi türelem folytán, mint Riva herczeg monda, minden a legjobban fog végződhetni. Jakab azonban meglátogatta Norcy kisasszonyt is, kit­ testileg ugyan kevésbbé betegnek, de folyvást oly szomorúnak talált szivében, lelkében. N­o­r­c­y kisasz­­szony elszigetelt kis házban lakott, azon gyönyörű völgy egyik hajlásában, mely néhány száz ölnyire kez­dődik Versaillestól és Chevreuseig tart. Azt gondolná itt az ember, hogy ötszáz mértföldre van Páristól. Ez a lehető legfölfedezhetlenebb menhely volt, s ha ide va­lamely halálra ítélt szökevény vonult volna a fogház­ból, a rendőrség talán egy évig kereste, míg megtalálta volna. Festőileg és szeszélyesen hullámzó erdős halmok, zengő levelű nagy nyárfák, zömök almafák; itt-ott a télen átvágott ölfák; örök csend, hat ezer éves nyuga­lom, melyet időnkint csak a repülő varjak károgása sza­kaszt meg, folytonos változatlanság, csak néha menvén keresztül a vidéken Dampierrebe kocsi, vagy Voisinska szekér, s fordulván meg ott egyes tehenek veres kö­­tényes vén asszony által kisérve; két párhuzamos halom által korlátolt láthatár: ezen látvány kínálkozott Narcy *) Lásd „Pesti Napló“ 1967. számát, kisasszony szemének Párisból eltávozta óta. Mint látni lehet, ez nem volt nagyon mulatságos, különösen már­­tius elején, midőn a nap még kételkedni látszik; de a szegény szenvedő hölgy fájdalmával öszhangzásban levő környéket óhajtott, s valóban jobban már nem­ választ­hatott. Ez nyilt sir volt, s ő azt keresett. Eléggé mélyen sebesülve hitte magát, hogy nem so­kára meg kelljen halnia kapott sebe miatt; ő nem kér­kedett fájdalmával; midőn az ártalmatlan madarak meg vannak sebesülve, visitás és panasz nélkül vonulnak a legfélreesőbb helyekre. Ő is igy tett. Régi hű szolgá­lója volt egyetlen kísérője, s midőn teheté, hogy ne gondolkozzék, az olvasás egyetlen mulatsága. Alig sé­tált félóráig kisded kopár kertében. Mint tudjuk, Wine asszony megígérte Erzsébetnek, hogy a vidékre fogja kísérni, de barátsága nem érezte magát elég erősnek, hogy ily magány ellen küzdjön. Kezdetben megkísérlette lebeszélni barátnéját, azután ürügyeket keresett, mikép kerülhetné ki szava megtar­tását, és pedig annyival inkább, mert már kibékült Jakab utódával; mivel az olvasó, ha kissé ismeri a hölgyeket, s kiismerte Wine asszony jellemét, már bizonyosan kitalálta, hogy egyedül új szeretőjével meghasonlása idézte elő nála azon elérzékenyülést, s hősünkkel kibé­­külési kísérleteit. A meghasonlás alatt nem tudott hova lenni a fájdalom miatt, kétségbe kezdett esni az élet felett, ismét akarta látni Jakabot, sajnálta Erzsébetet, búcsút mondott a sze­relemnek, feledvén, hogy szerelemben csak az a valódi búcsú, melyet az ember nem mond ki, s barátnéja vi­gasztalására akarta magát szentelni; midőn aztán a ki­békülés megtörtént, melyet talán Jakab nyilt egyked­vűsége siettetett, ezen kibékülés szárnyat adott a né­hány napi szomorú gondolatoknak; a fekete lepkék elrepültek, s a könnyelmű és pajzán hölgy valódi jelleme ismét előtűnt ezen érzelgéssel borított lepel alatt, s nem tudta, mikép vonja ki magát az Erzsébetnek adott ígé­ret alól. Szerencsére Narcy kisasszony nem volt oly hölgy, ki ily áldozatot követelt volna, melyre egyébiránt külön­ben sem igen vágyott, s mint mondtuk, teljes magányt kívánván, csak örvendett, hogy nem kell a szokott vi­gasztalásokat, ezen haszontalan és fárasztó fecsegést, hallgatnia. Jakab tehát kívánságához képest a lehető legjobb helyzetben találta Norcy kisasszonyt; a hely el volt szigetelve, teljes hiánya volt minden tanúnak, semmi biztosíték sem hiányzott, melyet azon jó szív nyújtha­tott, melyhez fordult. Az olvasó már kitalálta, minő szolgálatot jött Jakab kérni Norcy kisasszonytól. Azon esetre, ha a körül­mények futásra vagy bizonyos ideig elrejtőzésre kény­szerítik a herczegnét, hol lehetett volna jobban elrejtve, megvédve, ellátva, mint Erzsébetnél, ha ez abban meg­nyugszik? És Jakab nem kételkedett arról. Az ily hölgy szive azonnal megnyílik, midőn oly általa megérthető szenvedély kér kihallgatást, így tehát a gondviselés annyira pártolta, vagy leg­alább látszott pártolni hősünket, hogy még a mások fáj­dalma is szerencsés folyamat látszott előmozdítani az ő szerelmének. Jakab előadta Norcy kisasszonynak a történteket , s hogy minő segélyt nyújthatna ő , s Norcy kisasszony egyszerűen ezt felelte : — Mondja meg ön azon hölgynek, hogy házam, gondviselésem, s barátságom szintúgy szolgálatára áll neki, mint önnek. És még ezen este elrendezte kisded lakát a menekvő elfogadására. Jakab visszajött Párisba. Tudjuk, minő körülmények között találta a herczegnét. A közvetlen futás szüksége el látszott halasztva lenni a báróné látogatásából eredt bi­zalom, s azon igen helyesnek látszó tanács folytán, melyet Riva herczeg adott. Itt tehát Jakab Erzsébetnek, hogy még darab idei várakozásban állapodtak meg, s újabban is köszönetet mondott neki, de azt is kifejezte, mikép mind a mellett nem raondott még le a köztök megálla­pított tervről. A herczegné férje semmit sem látszott gyanítani. Nyíltan beszélt közeli elutazásáról, mihez előkészülete­ket tétetett. Ezen elutazás nem történhetett volna alkal­masabb pillanatban a mi két érdekeltünk szempontjából. Csak azon sürgönyök elkészítését várta meg a herczeg, melyeket elvinni volt feladata. Ezen sürgönyök titkosak voltak, és maga is csak elutazása pillanatában volt uta­zása czélját megtudandó. Különféle dolgokra kérte meg nejét távolléte idejére, szokatlan figyelmet tanúsított neje iránt mindenben. Egyetlen egyszer kérdezte tőle, el akarja-e kisérni, és legkevésbbé sem igyekezett tagadó válaszát megváltoztatni. Egy este ékszertokkal látta Anna férjét hazatérni, s a herczeg udvariasan megkínálta őt azzal. Az ajándék mintegy tizenötezer frankot érhetett. Ekkér reménytette a herczeg, mondá, hogy lassankint visszaadhatja nejé­nek a gyémántokat, melyeket érte eladott. Jakab és Anna tehát lassankint egészen lecsöndesedtek a báli jelenet által előidézett riadás után, úgy tettek, mint azon ember, ki valamely élénk fájdalmat érezvén, azon­nal megijed, s orvoshoz fut, útközben azonban csilla­podni érezvén fájdalmát, ismét haza megy, és igy szól : „semmi baj,“ elfeledvén, hogy az anyagi világban szint­úgy mint az erkölcsiben mindennek meg van oka, fejlő­dése, hatása, s hogy a gondviselés úgy rendezte, mikép mind testünk, mind szívünk mindig előre értesittessék, valamelly előleges riadás által a következendő betegség vagy közeli szerencsétlenségről. Egy pillanat alatt azonban teljesen meg lön zavarva két barátunk újabb nyugalma. Egy reggel szobájába látta Jakab lépni Riva her­­czeget. — Örvendek, hogy találom önt, mondá az utóbbi; tegnap este meglátogattam a herczegnét. Értesíteni akartam mind őt, mind önt, de ő a színházban volt. — Igen , férjével , ki azon ürügy alatt , hogy néhány nap múlva elutazik, minden estét nejével tölt. — Ezen útról akarok önnek szól­ni. Ön azt hiszi, egyedül fog a herczeg elutazni ? — Igen. — Csalatkozik. Elviszi vagy legalább el akarja magá­val vinni a herczegnét. Jakab elsápadt. — Bizonyos ön abban? — Bizonyos. — És a herczegné ? — Semmit sem tud arról, azért akartam meglá­togatni. — De, herczeg, mikép tudhatta azt meg ön. . . . — Nagyon jó viszonyban állok a külügyminiszter tit­kárával. A véletlen úgy akarta, hogy tegnap a külügy­miniszteri palota előtti boulavardon mentem el; felme­gyek tehát egyúttal jó barátomhoz, kit már régen nem láttam, neki jó napot mondani, s beszélgetni kezdtünk egy és másról. Míg ekkor beszélgetünk, irománycsomót hoznak hozzá, melyet a miniszter aláírása alá kellett terjesztenie. Előttem nézegeti a papírokat. Én gépileg tekintettem, s látom azok között a herczeg útlevelét ezen oldal­jegyzéssel: „utazik a herczegnével, felesé­gével.“ Többé nincs elveszteni való idő, a herczegnek ma kell útlevelét megkapnia. — Köszönöm szépen, herczeg. Valóban ezen hit na­gyon komoly. Azonnal tudatom azt a herczegnével, ki­nek férje nem mondta meg, hogy el akarja magával vinni. De mondja meg ön herczeg, hova szól a her­­czegné férjének megbízatása ? PESTI NAPLÓ, Pest, aug. 28. A fővárosban a nap legérdekesb ese­ménye L­i­s­z­t F. m­i­s­é­j­é­n­e­k f­őp­r­ó­b­a - el­ő­a­d­á­sa a nemzeti múzeum termében f. hó 26-án. Tán egy zene­szerzemény felett sem oly nehéz, többszöri hallás után is. Ítéletet mondani, mint Liszt­­ műve felett, részint mert annak szylje egészen új, általunk mindeddig nem ta­nulmányozott, részint mert többszöri hallás mellett sem lehetünk képesek teljes egészében felfogni a művet, mely hangszerelésénél és alapgondolatánál fogva is az ere­deti, az eddigi sciablonoktól egészen elütő szerzemények­hez tartozik. Mi tehát csak is azon hatáshoz tartjuk ma­gunkat, melyet reánk e­lü jön. Mielőtt azonban e hatás után a misének és egyes részeinek jellemzésébe bocsát­koznánk, meg kell jegyeznünk, hogy Liszt mint reformátor lépett fel már e műve előtt is a zenevilágban, hogy ennél­fogva, mint minden njitó, nagy ellenzésre talált. E tekintet­ben osztja a legnagyobb nevek, egy Haydn, egy Beethoven sorsát. De a szellem utat tör magának, s művei el nem enyésznek. Ily értelemben kell vennünk „a jövő ze­néje“ phrasist, t. i. a jövőben elhallgatnak az­­ellenek s a szellem törekvése érvényre fog jutni. Liszt törekvé­sének ellenei benne még mindig a hangversenyadó zon­­gorahőst látják és kivánják látatni, s feledik, hogy Liszt évek óta komoly tanulmányoknak él, melyek sikerét a lángész ereje, a hivatás öntudata segíti elő; feledik a déli németországi mesterek, miként e hivatás legvilágosb jele az, hogy Liszt, ki még mindig első a zongora­művészek között, dicsősége tetőpontján hagyta el a nagyjövedelmet

Next