Pesti Napló, 1856. augusztus (7. évfolyam, 1943-1971. szám)

1856-08-07 / 1949. szám

366-1049. Mk évi folyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynőhez czímzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi raszát illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Egyetek­-intéz. 1-ik ním, 1-ifi .m.lat. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, I-ső emelet. anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dija : 6 tusSb05 Petri ,or 4 PSr* Bélyegay kfnlön­opkr ** — Magán vita 6 hasábos petit sor 5 pkr. Vidékre, postán: Émegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 firt p. p. 1856. Csütörtök, aug. ?. Előfizetési feltételek: Pesten, házhos hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. PEST, august 7. Távirati magán­sürgöny. a „Pesti Napló“ szerkesztőségéhez. Feladatott Bécsben: aug. 6. délután 3 óra 5 p. Érkezett Pestre „ „ d. u. 3 óra 25 pereskor. Bécs, aug. 6. Perencz József Császár Ő Felsége Ischlbe utazott. Sze­nt-Péterv­ár, aug. 3. Mura­­w­­­e­ff főparancsnok s Kaukázus helytar­tója kérelmére e hivatalától fölmentetett, s a birodalmi tanács tagjává Iön. Helyét Baryatinsky altábornok pótolja. Pár­is, aug. 5. Pélissier tábornagy f. hó 12-én tartandja bemenetét Párisba. Felső tiszai kereskedelmi levelek: III. Tokaj, jul. végén. Közelebbről röviden körvonalzák a felső tiszai hajó­­­zás főbb akadályait, s ezek elhárulásától föltételezők egyedül azon vidék szellemi és anyagi gyors fejlődését. Vannak azonban a már említetteken kívül még szám­­talan, miefld rondűoknak­ látszó, de nem kevésbbé lé­nyeges tekintetek, mik azon folyamrész hajózhatóvá té­telét igénylik, s folytonos jó karban tartását paran­csolják. Némi helyismeret, és csak felületes széttekintés ezen vidék térképén, mielőbb meggyőzend mindenkit, mily elhagyatott és csekély számú parti utakról rendelkezik a felső tiszai vidék népe. A Tokaj-néményi, mintegy 38 mértföldnyi vízi vonal ugyanis közvetlen a Tisza parton, egyetlen postaállo­mást sem képes felmutatni, épen oly kevéssé található, a mondott két végpont kivételével , mindkét parton egyaránt használható öszhangzásban álló országút. Tekintsünk szét a jobb parton, Tokajtól felfelé, Leányvárnál van az első, némileg használható országút, de nagy vizek alkalmával, s gya­kori esőzések után, legkevésbbé sem képes, azon igé­nyek fántartására, mi a sok csapásnak kitett bodrogközi nép és a termékeny nyír lakói között, önkénytelenül ki­fejlődik. Ezen nem mindig alkalmas járművel ellátott átkelési ponton eszközli a Bodrogköz, koronkint élénk forgal­mát Kis-Várdával; ide tart az egész jobbparti népség, míg az alantabb fekvő helységek, tavaszi áradások ide­jén, hermetice elzárva, számtalan nélkülözések között, méltán elmélkedhetnek a felett, miért nincsen a kiterjedt Bodrogköznek legalább egy,minden viszonyok közt,hasz­nálható, a Tiszával összekötő kőutja, melyen vészidején, a gőzhajózás által segélyt, élelmiszereket és akadályta­lan közlekedési utat nyernének. Feljebb Csaptól viszen Unghvár felé egy az ottani vi­szonyok után ítélve, kevésbbé alkalmas töltés.­­ Da­czára a közel nagy bőségben található építési anyagnak, ezen vonal nincsen a magas vízállás és gyors áradások ellen eléggé biztosítva. A töltés maga alacsony és apróbb fa­hídjai, mint a múlt tavaszon is, veszélyezték. A köz­lekedés ennélfogva gyakran fenakad. Egyedül Naménytól vezet, lehetőleg jó karban tartott kőút Beregszász és Munkács felé. Van ugyan az utóbbi hely felé Nagy-Lónyától, országút tervezve, de ez, a magas birtokos kitartó részvéte mellett is, a végkivitelé­től még felette mesze áll. Míg a jobb parton, mint látók, a tiszávali közlekedés, legalább egy pár használhatóbb országút által némileg biztosítva és fentartva van, a balparton fájdalom, csak egyetlen alkalmas út sem található. Szathmár és felső Szabolcs csak száraz időben közle­kedhetnek Naménynál a Tiszával, a Záhony-Tuzsértól és a leányvári révtől, a nyírségbe vezető utak, mind­annyian csak rendes vízállás és szárazság idején, alkal­masak, de általában nem biztosak a tiszávali érintkezés fentartására, miután patriarchális alakjok s alföldi ven­dégszerető és marasztó természetek, sem mérnöki mű­szerek sem kő, kavics, vagy más kemény természetű anyagok alkalmazása által, eredetiségekből kivetkőztetve nincsen. Tudunk példát, midőn ősz idején, Kis-Várdára alig 2—3 mértföldnyi távolságról, egy négy lovas szekér, 2 köböl gabnát nehezen volt képes, a termény értéké­hez közel álló, fuvar­bérért, beszállítani. De nemcsak a közforgalom s kereskedési üzlet tekin­tetéből, hanem a szegényebb vidékek, lehető legolcsóbb élelmezési szempontjából is egyaránt fontos a felső Ti­­sza. Mint azon vidék, egyedüli biztos és használható közlekedési eszköze, méltán megérdemli, miszerint mi­előbb, bármily áldozattal is, tökéletesen biztos és hasz­nálható vízi úttá alakíttassék át. Nemzetgazdászatilag tekintve szintén kívánatos, hogy a tisztítási munkálatok mi­hamarább befejeztesse­nek, ha majd az okszerű gazdászat, s a Tiszasza­­bályozás termendi gyümölcseit , s oly termények, mint repere, dohány, mik már jelenleg is szép kiviteli rovatot képeznek , sok másnemű termé­nyekkel dusabban tenyésznek , — legyen bár az egész ország minden irányban vasúttal behálózva, — a felső tiszai vonalnak okvetlenül marad mindig oly kiterjedt működési köre , termékeny tágas vidéke, mely minden viszonyok közt egyedül a tiszai hajózásra leend utalva. Az élelmezésnél úgyis főkellék az olcsó szállítás, és ezt eddig még a gőzhajók eszközölhetik leginkább. Jelenleg nevezetesen fizet a szólnok-tokaji vonalon­­ pozs. mérő gabna mértföldenkint alig *­, krt, a tokaj­­naményi vonalon pedig 3|­ krt, míg a vasúti legalsóbb árak, általában 1% krra rúgnak mértföldenként. Ezen árak azonban, kedvezőbb viszonyok és terjed­tebb forgalom következtében, idővel még b­ebb szállít­hatók, ha különösen a gőzhajózás nem leend kénytelen, hajói számára, távol fekvő vidékekről, sok idő veszteség­gel és kétszeres áron a szükséges tüzelő­anyagot be­­szerzeni, s ha a felső megyékben rejlő kőszéntelepek kitakarva és haszonhajtólag felszerelve s mivelve le­­endnek. A fa, bár a felső vidéken nagy mennyiségben és ol­csón kapható, személyszállító hajókon épen nem alkal­mas tűzi anyag, általában pedig mint felette sok tért igénylő, czélszerűtlen is. Nézetünk szerint a felső tiszai forgalom és kereske­dés emelésére, egyedül a gőzhajózás, minél nagyobb mérvbeni alkalmazása, szükséges.­­ Tudjuk ugyanis, hogy épen tavaszi hónapokban, mozog az élelmi czikkek ára bizonyos emelkedő irányban. Mindennemű élelmi­szerek ekkor legkeresettebbek s kereskedésben legin­kább fordulnak meg. Már pedig magán hajók ez időszak­ban, a rendesen évenként megújuló áradások által, for­galmukban teljesen gátolvák. Mert mi, tapasztalat után, nem osztjuk azon nézetet. SZOMORÚ NAPOK. Regény. Izt. JÓKAI MÓR. (1831.) MÁSODIK KÖTET. Folytatás. *) Olaj a tengerre. Az egész utczát, a­milyen széles volt, ellepte a sok kalap. Nem lehetett egyebet látni, mint a kalapokat. Itt amott ugyan kaszák és vasvillák is álltak ki a tömegből, de az emberek legnagyobb része még fegyvertelen volt, nem számítva a gyarló botok sokaságát. A forrongó tömeg között lehetett látni tisztes polgá­rokat is, kik bár egyenruha nélkül jöttek, de elhozták szuronyos puskáikat s azokkal különös bátorságára szol­gáltak a többi népnek, mely hasonló esetekben azt kép­zeli , hogy a szuronyos nationalgarde tökéletesen meg­felel a katonaságnak. „Megállj!“ Hangzott a tolongó néptömeg elé. Egy perczre elhallgatott e szóra a zaj. Megállt a népség. „Fegyvert tölts!“ A katonaság, mint egyetlen sokkezű gép, egyszerre bocsáta lábhoz fegyverét, hallatszott a vas puskarészek koppanása a fegyverek csöveiben. Azután megint egy zördülés: minden fegyver kézben volt egyszerre. A tolongok kezdtek egymásra nézni s az elöljöttek gondolkoztak a hátuljövökről, hogy milyen jó azoknak ott kiabálni. A tábornok a lármázó tömeg elé lovagolt s kemény hangon kiálta rájok: — Mit akarnak önök? Mi bajok? Miért tolongnak az utczán ? Az emberek egymást taszigálták előre, végre egy el­­kiáltó magát. — Itt van Mátyás mester. Beszéljen Mátyás mester. — Éljen Mátyás mester. A tömeg közöl egyszerre egy bőrkötényes polgártárs emeltetett ki, fején csákóval, kezében szuronyos puská­val, ki a többiek vállain át a tábornokig szállitatott s ott letevődött. Itt van Mátyás mester. Ha kezei nem árulnák is el, miknek bütykei lemos­­hatatlanul be voltak balzsamozva szurokkal, a bőrkötény mellett feledett kármentő bizonyságot tenne róla, hogy a kérdéses férfiú azon érdemes polgárok osztályához *) Lásd „Pesti Napló“ 1947. számát. tartozik , a­kik az emberiséget tyúkszemekkel ellátják.­­ Bajusza hetvenhét karikába volt sodorva szépen, s azon kivül minden mondásnál szokott egyet rántani a fejével, és a vállával, mintegy nagyobb bizonyságul. Mátyás mester hirhedett piaczi szónok, toasztive­széd­­gyűléseken, kitanult násznagy és elismert disznó-ölő, annálfogva szélesen ismeretes az egész városban. Nem is fél­t sem a várostól, sem a vármegyétől, még a generálistól sem, a­hogy azt most is megmutatja. Oda áll bátran a tábornok elé, végig sodoriatja kacs­­karingós bajszát s olyakat csap a puskával a földre, mintha az volna a szándéka, hogy mentül hamarább le­törje az agyát. Megköszörüli a torkát, s nem egészen rekedt, hanem éles hangon tesz hozzá ilyetén mondást. — Nagyságos generális ur. Mivel hogy úgy lévén, és a képen származván, hogy a mi emberi massánk eb­ben a comitivában (értsd comitatus) rendkívüli módon elszaporodott, mindazonáltal a tekintetes impostoratus (értsd compossessoratus) arra a causara vetemedett, hogy ez igy semmiképen sem jól vagyon, és abban igaza is vagyon , mert a czéhbeliek már nagyon nagy qualicitással vagynak, ellenben nincsen igaza, a szükséges legények számtalan kevesen lévén; te­hát. Elhatároztatott eképen, hogy miután minden em­ber azt beszéli, nincsen is különben, a­mi igaz is. Nagy az ellenségnek az országba való impulzusra kívánatos óhaj­tása. Mindamellett, hogy ennek eleje vétessék, és con­­firmáltassék, a plenipotentiák mellett az határoztatott, hogy a patikárusok készítsenek valami miasmát, a­mely­nek decretuma által az emberek üdvös korlátok között tartatódjanak. Immár pedig ez így lévén, és ezt a nép megtudván, már­is a szomszéd tractusokban és seque­­strumokban lakozó secularis népség fellázadott és tudni akarja, hogy hogyan és miképen ? Ezt én meg nem mond­hatom, nem akarván magamat apprehendálni, de annyit bizonyosan mondhatok, hogy már egy vásárra járó le­gényemnek összehúzta a lábait a görcs, és én tudom, a­mit tudok. Ha tehát a nagyságos generális úr kívánja és helyesnek találja, hogy az emberek, az ország közhasz­nálatára megcsinálják a revolucziót, ez iránt egész alá­zattal és tisztelettel megkéretik. És mi nem vagyunk bolond emberek. Ez éles és különösen értelmes dictio alatt azonban a népség merészebb csoportjai egészen előre tolakodtak, s igen valószínű volt, hogy a magyarázatot néhány pil­lanat múlva kézzelfoghatóbb tények fogják megadni. A tábornoknak pedig az általános emberiség és haza­­fiúság érzelmein kívül még egy nagy oka volt, a zajos és véres jelenet elkerülésére. Beteg neje tán épen a halál küszöbén van e perezben. Egy sorlövés, egy órai utczai harcz annak bizonyos ha­lála lenne. Ez aggasztó helyzetben az utcza átelleni oldaláról egy lovas látszott közelitni, ki nagy bajjal birt keresztül tör­tetni a sűrü néptömegen, mely csak azért nyitott előtte utat, mert a lovag egy iratot lobogtatott kezében, szün­telen azt kiáltozva, hogy ez felszólítás a néphez, ő a vezérrel akar szólani. — Ki itt ez érdemes honfiak vezére ? Vértesy rejtélyes lengyelét ismeré meg a lovagban, kiben gyanút kezdett vetni, azóta, hogy az elitélt nem akart emlékezni rá. Az elitélt szavaiban még is összefüggésnek kell lenni. Egy óra előtt egészen őrült beszédnek tartotta azokat. — Hol a nép vezére ? kiálta Kamienszka, izzadt lová­val a nyílt térig vergődve. Mátyás mester büszkén mutatott a bőrkötény alatt dobogó hő­kebelre, hogy ő lesz az. Kamienszka nagyszerű pathosszal nyújta át az érde­mes hazafinak Numa Pompilius felszólítását , melyben a székvárosi csizmadiák, szabok és pékek azon bizalom­mal tiszteltetnek meg, hogy a főhadiszállás számára bizo­nyos ezerekbe vágó csizmákat, nadrágokat, és megfe­lelő zsemlyéket süssenek, varrjanak és öntsenek és azo­kat haladéktalanul átküldjék. — Mit cselekszik ön ? kiálta rá a tábornok franczia nyelven. Én az első mozzanásra szétveretem az em­bereket. — Olajat töltök a tengerre , felelt az ifjú lovag hason­lóul. Egy óra alatt haza fog menni minden ember. Mátyás mester két kézre fogta az írást, puskáját az alatt térdei közé szorítva s elolvasta azt figyelmesen. Szemlátomást képzelhető volt, hogy egyenesedett ki a bajusza ijedtében, a­mint annak a végére jutott. „Hat­ezer pár csizma!“ Egy sovány, állig begombolt polgártárs nyújtogatta a nyakát szörnyen három közbenálló ember háta mögül, a szemeit előre meresztve, a távoli írás felé, az csikós mester volt, jellemére nézve becsületes szabó. — Itt van, olvassa kend is , szólt Mátyás mester. Az hosszú kezét kinyujtá három előtte álló emberen keresztül s egy csomó szabó hitsorsos fejét oda csöditve magához, felolvasó a proclamatiót fennhangon is. „Három ezer nadrág!“ Az oroszlánpék nem hallotta, mit beszélnek, de füleit megütötte a kenyér és zsemlye. A veszedelmes felhívás egy percz alatt megtette a körutat a sokaság közt, lassan kint eltűnve a hátul álló csőcselékben. És a­hol egyszer megfordult, ott bámulatra méltó mó­don kezdtek hosszúra nyúlni az arczok, elcsendesülni a szájak, mozgás, zúgás lett a zajból. Mátyás mester, csikós mester, meg az oroszlánpék hült pofákkal kezd­tek értekezni. A hátrább állók húzódoztak a fal mellé, mint a­kik nem akarnak idetartozni. Végre Mátyás mester neki támasztotta a puskáját va­laki hátának, maga levette a kalpagját, lesimitotta a ba­juszát s odalépett nagy kételkedő ábrázattal a tábornok elé, elől hátul vakarva a nyakát. — Megkövetem nagyságos tábornok ur. Mert talán nem is tetszett engemet egész voltaképen megérteni. Ám­bátor én sem azt nem mondottam, hogy így, vagy amúgy, ez vagy amaz; azt pedig épen nem akartam mondani, hogy talán s a többi; de még­is ha néha netalántán tu­lajdonképen koránsem lehetett volna kivenni a dolgok mi­voltából, hogy az instantiák hová infestálnak? arra nézve bátor vagyok kénytelenítetni azon szívességre, miszerint a nagyságos tábornok urat az érdemes polgárság és az itteni lakosok részéről azon nyilatkozatban szerencsésít­­sem, hogy nem is mi akarjuk a tekintetes vármegye urait és a nagyságos katonaságot deliberatum elé vonni, sőt inkább praestantet arra akartuk kérni a nagyságos tábornok urat, hogy ama gonosz országháborítókat, a­kik tűzzel vassal közelednek békességes városunkhoz, ezt mi tőlünk távol tartani méltóztassék; a mire való nézve, mi is és az összes fegyveres polgárság a mi szol­gálatainkat felajánlván, hogy a nagyságos tábornok úr parancsolatjára a mi hazánkért, városunkért a tekinte­tes vármegyéért és a fölségért vérünket és életünket on­tani készek lehessünk. Akasztófára valók tudniillik. A kiknek még hatezer pár csizma kellene ! Alázatos szegény szolgája. A tábornok nem állható meg, hogy csendesen el ne mosolyodjék e szerény köpönyegfordítási mondulatra. (Folyt.) mintha a Tiszaparton, vontató utak (Treppenwege) lé­tesíthetők volnának, sőt ismerve a föld minőségét, az alacsony csúszó partokat, a számos ereket, mik oly nagy számban állnak az anyafolyammal összeköttetésben, ennek alkalmas modorbani kivitelét csaknem lehetlen­­ségnek tartjuk. Nem elegendő ugyanis, hogy a vontató út szélességében a fák kivágassanak, hanem kell, hogy a lovak, vagy emberek számára, vízmentes út is legyen. Már pedig ez, csak némileg is ismerve Tiszánk mellékét, épen annyi volna, mint a folyam kanyarja után bizonyos tá­volban, a vontatás lehetősítésére, magas­ vonalt ké­pezni. A vontató utak gyakorlati kivitelét, s ennélfogva a magán­hajók biztos és lehetőleg gyors forgalmát, még más számtalan akadály is gátolja. Az egész felső Tisza vidéke ugyanis, tavaszszal, május végéig rendesen, többnyire mindkét parton 4—5 láb­­nyi viz alatt fekszik; a folyam medre szeles időben nem ismerszik; — a kanyarok nem mindenütt vehetők ki ;— az erek és part­omlások oly gyakoriak, miszerint magán hajók lovakkal vagy emberekkel­ felfelé vontatása, vagy épen nem , vagy csak felette sok időveszteség és költséggel eszközölhető. Lefelé szintén nehezíti a ma­gán hajók menetét, magas vízállásnál, a gyakori szeles idő és az erős folyás; mi a gyakori és szegletes kanya­roknál, — nem lévén könnyen vezethetők, — hamar zá­tonyra vetheti őket. A felső tiszai vidék jóllétét, az ottani forgalom és ke­reskedés emelkedését mi egyedül a gőzhajózás befo­lyásától várjuk, fő dolog tehát, hogy ez fejlődésében ne gátoltassék, hanem az akadályok főforrása, a parton fekvő fák, mielőbb eltávolíttassanak. A tűzifa úgyis a tulajdonos sajátja marad, a gyümölcsfákért pedig, mél­tányos kárpótlás szintén remélhető. Pest, aug. 5. Máramarosmegye egyenes­­ a­d­ój­a 1855-ben volt 249,750 frt; közvetett adója, a dohányt is ide számítva, 254,000 frt. És ezzel befejez­hetnék Máramaros kiadásairól tett jegyzeteinket, azon­ban oly megyében, melynek két nagyobb iskolája van, melyben legalább 500 hivatalnok 200 lelkész lakik, a szellemi szükségletekért­ kiadások is tekintetbe veen­dők. Erre nézve kevés örvendetest találunk Szöllösy B. művében. A minden nyelvű irodalmi művekérti kiadást Sz. 3000 portra teszi. Mentségül megjegyzendő, miként ennek oka az alkalom hiányában is keresendő. Midőn szerző 1843-ban Szigeten könyvkereskedést nyitott, a Jllegye könyvekre, hírlapokra 6000 portot adott ki; most A GYÖNGYÖS HÖLGY. IRTA If­ J. Dumas Sándor. FRANCZIÁBÓL FORDÍTOTTA I. J. (Folytatás. *) VIII. Karjaimba fogtam őt, és csaknem térdre estem előtte; az utcza üres volt. A herczegné többé semmit sem szólott; azon hatás martalékává látszott lenni, mely a végre őt mégis legyőző érzelemmeli küzdésből szárma­zik. Rettenettel nézett reám. Legnagyobb bizonyítékát adta szerelmének, melyet tőle kérhettem, feláldozván nekem az egyetlen anyagi emléket, mely neki szive hajdani boldog napjaiból maradt; szeretett tehát engem, és szerelmének még sem volt semmi szava. Ezen tette által legyőzött büszkesége, s annak halk bevallása zaj­­lott benne, mint az erősen zúdított aczél nyílvessző azon tárgyban, melybe fúródik, mi­előtt végkép meg­állapodnék abban. — Ön nem fog elmenni! mondom neki halkkal. — De igen. *) Lásd „Festi Napló“ 1948. számát.

Next