Pesti Napló, 1856. szeptember (7. évfolyam, 1972-2000. szám)

1856-09-11 / 1981. szám

teher s a földmivelésre nézve nélkülözhetlen tőkék hiánya alatt tespedne. E tekintetben Belgium példájára hivatkozunk : a mivé lett, azt legkevésbbé sem vasútvonalainak, ha­nem értelmes közgazdászaiénak s a tőke, a munka gyámolítására történt szövetkezésének köszöni. Egye­dül az értelmes munka, a tőke észszerű hasznosítása mellett teremti a jóllétet, a megelégedést, s növekedő államkiadások fedezésére megkívántató eszközöket.“ Ez a programam, vagy miként az alapítók mondják, az emlékirat lényeges tartalma. A tisztelt közlőnek ígére­tét bírjuk, miszerint e napokban az alapszabályok váz­latát is kezünkhöz fogja juttatni. Az alapítók neveit szintén nem sokára fogjuk közölhetni; előlegesen még csak azt jegyezzük meg, miszerint az egyletnek már külföldön is, nevezetesen Poroszországban számos rész­vevője akadt, s hogy leginkább néhány boroszlói bankár nyílt karokkal fogadta a hazai indítványozók tervét! —sk— PESTI NAPI,.. Pest, sept. 11. A kereskedelmi ministerium Dietrich Sámuelnek a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara elnö­kévé s Kö­váry Lászlónak e kamara alelnökévé válasz­tatását helybenhagyta. — Balásházy János a „Pinczegazdászat­­ról, borkereskedésről irt munka szerzője a könyvkereskedésbe jutott példányaiból e gyakorlati becsű munkának 153 példányt azon nemes czélra ajánl fel, hogy e példányok a megyei főnökök utján Arad, Bihar, Baranya, Heves, Komárom, Zemplén, Veszprém, Küküllő és Alsó- Fehér megyék, mint kitűnőbb borvidékek értelmes, de szegényebb sorsú bortermelői közt osztassanak ki ingyen, minden megyét 17 példány illetvén. Az érdem, mely e tettből ered, szerző óhajtása szerint, azoknak tudandó be, kik előfizetéseik által a munka megjelenését elősegíték. Hogy e munka mentül jobban elterjedhessen , szerző annak bolti árát 1 p forintra szállitá le. Ily áron lesz sz oct. 1 -től Emichnél kapható. A Katona „Bán­k-b­á­n“ja csinos kiadásban meg­jelent. A kiadó Horváth Döme a költő életrajzával s arczképével érdekesiti e kiadást, melynek jöve­delme a költő sirján felállítandó emlék köre fog forditatni. A kinek mégis volna a ré­gibb kiadásban, megszerzendi ez újabbat is. Ára 1 frt. 20 kr. — A «Tan. Lapok“ban haragszik valaki, hogy nem helyeseljük a pécsi főgymnasium programmjában olvas­ható és Ovidius metamorphosisének könyveit katholikus szempontból magyarázó czikkel s hogy oly természettu­dományi kérdésekben, melyeknél támaszponttal egy Hum­boldt , egy Cotta sat. művét fogadhatjuk el, nem es­küszünk feltétlenül Mutzl szavára , habár e tudós Ezd­rára hivatkozik is. Tessék haragudni , de értsük meg egymást. Mutzl még nem szo­k­ás s mi a bibliát vallásunk alapjául fogadva el természettudományi kérdésekben még azért nem köteleztetünk Ezdrát tekintélyül elfogadni. Azért még jó keresztények marad­hatunk , ha a nap­rendszerről más fogalmunk van is mint volt a Józsue kora előtti természettudósoknak. Kár a kérdést e térre vinni s mert ily kérdésekben óvatosaknak kell lennünk, nem fogadjuk el a „Tan. lapok“ provo­­catióját s mi legalább nem kívánunk okot szolgál­tatni e tekintetbeni fejtegetésekre. Mi megváltjuk, bámul­tuk az értekező ur merészségét, ki ily szempontra kívánta emelni a mint költő nagy de mint természettudós tekinté­lyül nem szolgálható Ovidius művét, s ez eljárás magya­rázatát az értekező ur természettudományi ismereteinek kriterionául szolgáló azon naivságában találtuk fel, hogy a tudomány eddigi vívmányai után tekintélyül Mutzlra hi­vatkozik, azonban jobban bámuljuk azt, hogy Mutzl infali­­bilitásának erősségéül a felszólaló tanár azt említi meg, miként e művet a sz. István társulat adta ki. A sz. István-társulat csupán klassikus, minden kivételen fe­lü­l álló műveket adhat ki? A „Tan. Lapok“ t. szerkesztője ez alkalommal megjegyezhette volna, mi­ként az általunk tán legjobban méltányolt társu­­­lat nem régen oly művet is adott ki, melynek hiányait leg­közelebb a „Tan. Lapok“ is elismerek s mely második kiadásban a „Tan. Lapok“ biztosítása szerint, a szüksé­gelt javítások után fog megjelenni. Ezt csak azért említ­jük fel, hogy az illető tanár úr átlássa, miként a sz. István társulat kiadása még nem nyomja a kiadott s a kitűzött czélnak megfelelhető műre a tökély bélyegét. — A „Délibáb“ azon előfizetőit, kik f. évi oct. 1-től számítva 3/4 évre fizetnek elő, azon kedvezményben része­síti, hogy Beöthy László legújabb művét ajándékban küldi meg. A Délibáb szerkesztőjének ez év tavaszán Né­metországban tett utazása következtében e szép lap azon kellemes helyzetbe jutott, hogy minden szám mellett ad­hat Bécs, Berlin és I’áris legelőkelőbb műintézetéből di­vatképeket, minta­rajzokat sat. A lap előfizetési díja 3­4 évre 14 pfrt, 114 évre 5 pfrt, félévre 9 frt. — A „bennünket“ szóra vonatkozólag Tóth István úrtól Szombathelyről következő észrevételt kaptunk: „A „bennünk“ belső énünket, vagy jobban benső énün­ket jelentvén, ha benső összeköttetésről vagyon szó , vé­leményem szerint igen is helyesen használtatik, p. o. ben­nünket a barátság, szeretet egyesit, jobban van mondva, mint minket. Ellenben a „minket“ mi­ énünket helyeseb­ben használjuk külső összeköttetésnél, p. o. meglánczol­tak minket. A­mi pedig a nálam, nálam, nálad, szavakat illeti, ítéletem szerint ezek is helyesebben mon­datnak, mint én-nél apud m­e, te-nél apud te, ö-nél apud­ilium, s igy tovább többes számban minknél stb.“ Egyéb­iránt soha se zúgolódjunk azért, ha valamit nyelvünkön többféleképen is jól helyesen lehet kifejezni, ez nyelvünk egyik főkincse, gazdagsága. Érdekesnek tartjuk az e kér­désseli foglalkozást, a minthogy ily termékenyítő eszme­cserének mai tárczánkat is megnyitottuk, mit annyival in­kább szükségesnek tartunk, mert az Angyal Pál úr által kitűzött pálya kérdését,az általa felhívott írók nyilatkozata előtt eldöntöttnek nem tarthatjuk. — Műárusainkat figyelmeztetjük, miként jeles zeneér­tőnk S­z­é­n­f­y Gusztáv úr több művet hozott fel magával Pestre. Ezek nem szorultak ajánlásra, s hisszük, hogy rö­vid idő alatt meg fognak jelenni. — Nemzeti színház. Sept. 9. „Éjszak csil­lag­a.“ Igen nagy közönség jelent meg az előadáson, mily jeles volt. Hollós­y-L-né­l, mint mindig, úgy énekelt ma is, t. i. elragadó bájjal. A közönség többszörös kihivással adá nagy tetszésének jelét. Kőszeghy is hivatott, ki a czár nehéz szerepében jelesül énekel és játszik. A többi főbb szerepvivőről a máskor elmondottakat ismé­telhetnék . Stoll urat figyelmeztetjük, hogy a buffo-park­e Griczenkónak jutott. Egy ízben már megkértük az igaz­gatóságot a szöveg átdolgoztatására. A mellett, hogy e szöveg énekre majd­nem egészen alkalmatlan, még nevet­séges is, Petrov, és midőn kosarat kap Katalintól, midőn legjobban dühöng, bocsánatot kér „az örömtől, mond, nem bírok én szívemmel.“ Az 1-ső és 2-dik felvonás közti idő alatt, a fő csillár pislogott, a közönség sötét­ségben mulatható magát, csak a függöny felvonása előtt néhány másod­perc­c­el eresztették meg a légszeszt Miért gazdálkodunk így fillérenként? miért kell ez időköz alatt sötétben lennünk? mással oda munkál, hogy vádol­ó-eseti (Hisz, kérem alázsan, mi nem is vádoló vagy is accusativ, hanem vá­dolt azaz accusált esetben vagyunk!), hogy, mondom, vádol­ó-eseti létezésünk mint korcs és természetien valahára szűnjék meg. Azonban ezen ellenünk indított hajtóvadászat­i ter­­rorismus közepett is örömünkre szolgál tapasztalhatni, hogy még folyvást vannak hathatós pártfogóink, így a „Pesti Napló“ tárczájabeli „Szomorú napok“ (Tehát még a mi szomorú napjainkban is!) mellettünk vannak; a jeles iró kínos üldöztetésünk közt is pártfogónkul mu­tatkozik, megemlítve „benneteket“ a sept. 5-kei számú tárcza 1. hasábja 1­5-dik sorában alulról. (Kö­szönjük,­­ köszönjük tisztelt hazafi, hogy sirunk szélén sem felejtkezett meg rólunk; ez némileg reményt nyújt, hogy holtunk után is élni fogunk.) Továbbbá a P. Napló sept. 5-kei száma szinte lándsát tör mellettünk, ki­mondván, nem okadatolva ugyan (a­mi kissé talán nehéz) hanem categorice (a­mi már könnyebb) hogy a „ben­nünket“ nemcsak hogy nem legnagyobb nyelvhiba, de még csak nem is hiba. Ezt nekünk hallani vajmi éde­sen esett- Ámde ismét nem kevéssé rémültünk meg, mi­dőn ugyanott az is van mondva, hogy „bennünk a bűn, bennünket ér a büntetés“, mert e mondatot akkér ér­telmeztük, hogy apánké a bűn, s bennünket gyermeke­ket ér a büntetés, vagyis a halállal­ lakolás. Mindamellett azonban, hogy már székiben veszett hí­rünket költötték, táplál a remény, hogy talán akad nyelvbúvár, ki bennünket megment az enyészettől; bízunk különösen Kemény Zsigmond, Hunfalvy Pál és Greguss Ágost urakban mint fölkért bírákban, hogy számunkra kieszközlendik a pardont; ámbár mi taga­dás benne, mi egyébbel nem okadatolhatjuk létünket, mint azzal, hogy csakugyan századok óta léteztünk, hanem hogy jogosan léteztünk-e, azt fejtse meg oly ta­lentum, milyen egykor azon paradoxonnal is megbirkó­zott, hogy Ádám ősapánk is tősgyökeres magyar volt.­­ Ha pedig megtörténnék, hogy csakugyan elsöpörtet­­nénk a magyar föld szinéről, kitörültetnénk a nemzet iro­dalmából s a nép nyelvén is elvégre feledésbe merül­nénk , ám legyen, alávetjük magunkat a vas kényserüség hatalmának, hanem akkor jogosan követeljük, hogy e sorsunkban osztozzanak velünk mindazok, miknek sem­mivel sem volt s nincs több joguk a továbblétezésre, mint minekünk, így i­utassanak ki név szerint : 1) Nálam, nálad, nála stb. nélkül, mely a nél­külem, nélküled, nélküle stb. helyét bitorolja. Ugyan képzelhetni­e nagyobb képtelenséget, mint a „nálam nélkül“nek (Olma bei mir, sine apud me stb.) nélkü-­­ e­m (ohne mir, sine me) értelmet tulajdonítani ? 2) Nálam n­ál, nálad a á 1, nálánál stb. amint kihagyásakor; p. o. e helyett s„erősebb vagyok mint te“, igy írni vagy beszélni : „erősebb vagyok náladnál“ va­lóságos botrány. Elöl is n­ál, hátul is n­á­l, s igy rúg is, öklel is, de valódi ereje még sincs, sem pedig értelme, mint nincs az aranykökeresztfának, mely t. i. arany is, kö is, meg fa is. 3) E­n­g­e­m­e­t, t­é­g­e­d­e­t, ötét. Írásban és beszédben használni nem annyi-e, mint entia m­ania multiplicare ? Hát az e­n­g­e­m­, téged, öt lehet-e m­ás , mint ne­gyedik eset?És ha engemet, tégedet, ötöt írni helyes, akkor miért volna helytelen „nekem neked neki“ helyett írni : „nekemnek, nekednek, nekinek“ ? (Hallot­tunk ugyan már azt ezt helyett a­z­t­a­t, e­z­t­e­t is, sőt egy megyei alispán alakb­ól a­z­t­a­t­a­t, ezietet is, ha­nem ilyesmi az érintett tiszti egyéniségnek csupán szó­­virágihoz v­ is lux-aihoz tartozott.) 4) Az E­g­y-nek nem szám hanem articulus helyetti használása, mely a németül gondolkozóknál és németből fordítóknál oly igen divatos, s mi a magyar nyelv ter­mészetével oly igen ellenkezik. P. o. Es kam ein Mann zu mir, mit einer Kranichieder auf seiner Mütze, und eine Flinte unter seinem Arm haltend, ich hielt ihn für einen Jäger“, jól magyarul csak az egy kihagyásával lenne fordítandó. p. o. Férfi (vagy ember) jött hozzám, kucsmáján darutollal s hóna alatt lőfegyvert tartva; va­dásznak tartottam őt.“ — Ezt pedig : „Und es wird eine Heerde werden, und e­i­n Hirt“ Így tesszük ki jól magyarul : és lesz egy akol és egy pásztor“; mert itt az eine és ein nem articulus-pótló, hanem szám. 5) Ád, és hogy, ez is par nobile fratrum­, ad és h­a­g­y helyett; nemcsak a nép nyelvén, de az iroda­lomban is grassálnak. (így beszélünk vagy írunk-e : a­d­ni, h­a­g­y­ni, vagy pedig a­d­ni, h­a­g­y­ni ?) 6) S­z­á­m (szájam helyett). Hisz a s­z­á­m csak : nu­merus. Bizonyos Ángyal Bandi (lásd P. Napló aug. 29-ki szám.) elismeri, hogy nyelvtani szabály szerint szájam szájadnak stb. kellene lenni, de neki a szájam oly viszásan hangzik szám helyett. Mi A. B. úr privát gusz­tusát nem akarjuk megrontani , de szeretnék, ha meg­mondaná, hogy e kitétel alatt : „A pénzt számba vet­tem, mit akarunk értetni, azt-e, hogy a pénzt szájamba vettem, vagy pedig megolvastam vagy számláltam ? Ha ő azt mondja, hogy mi a kitétel alatt ez utóbbit értet­tük, akkor mi csak azért is azt mondjuk, hogy amazt, (írjunk világosan és eltávoztatjuk a zavart.) 7) Mond, küld, told stb. a parancsoló módban mondd, küldd, toldd helyett. (Ö mond, er sagt, öküld, er schickt, ez a jelentő mód egyes számbeli 3-dik szemé­lye ; mondjad vagy (a ,jal kihagyásával) mondd, sage du, küldjed vagy (a ,jel kihagyásával) küldd a paran­csoló vagy foglaló mód egyes számbeli második szemé­lye. (Ezek is a magyar irodalomban még gyakori botlá­sok. Angyal Pálnál a mi ellenségünknél is divatozók.) 8) Hon fi­aim, haza fi­aim, atya fi­aim (honfi­társaim v. honomfiai, hazámfiai, atyámfiai helyett). Hát ily kifejezés nem ellenkezik a magyar nyelv természe­tével? A „Bennünket“ ellensége s igy a mi ellenségünk Angyal Pál úr sokat tud, hanem ezt még sem tudja. (Lásd a P. Napló sept. 4-ki száma pécsi levelét (2-dik old. 2-d. has. alulról 5-d. sorban.) 9) „S egyszersmind,“vagy „segyszersmind azt is,“ hányszor bukik ez föl a magyar irodalomban mint valóságos monstrum ? Hát minek ott s copula és is, ha már ott van az egyszersmind? Ezt: „S tudatom azt is veled, hogy“ az „egyszersmind“ hozzávételével csak igy tehetni ki jól magyarul: „Egyszersmind tuda­tom veled, hogy“ 10) Magát alkalmazni, unni, ajánlani, elhelyezni, mutatni, elszakasztani,meg­csalni, lebocsátani, kiterjeszteni, tar­tóztatni stb. (a német után: sich langweilen, em­pfehlen, zeigen, entreissen, betrügen, herablassen, aus­breiten, abhalten stb., mit kellően magyarul így fejez­hetünk csak ki: alkalmazkodni, unatkozni, ajánlkozni, elhelyezkedni, mutatkozni, elszakaszkodni, megcsalat­kozni, lebocsátkozni, kiterjeszkedni, tartózkodni stb­ S igy nem „szörnyen meguntam magamat,“ hanem ször­nyen unatkoztam.“ (E tekintetben is szörnyű gyakori még a barinyázás! ) Angyal Pál úr is azt mondja (Lásd P. Napló sept. 4-kei számát 2-dik old. 4. has. 1. és 2-dik sorban: „minthogy én is magamat a felhívásomban foglaltakhoz alkalmaztattam“ e helyett: alkal­mazkodtam (kihagyván a „magamat“). 11) J ö v é­k v­al­a, é­r ke­z é­­ vala, olvasó va­­la s több ily kifejezések hányszor fordulnak elő még a jobb magyar íróknál is ? A vala félig­­mult, s ezt nem a féligmult, hanem a jelen s múlt időbeli igékhez kell csatolni, tehát lesz: jö­vök vala, érkezel vala, olvassa vala, jöttem, érkeztél, olvasott vala stb. (Ha erre nézve némely észrevételek történnének, majd megfelelünk azokra is, mert ámbár „Bennünket“ korcs gyerekeknek tartanak, de azért a magyar nyelvet tanulmányoztuk ám !) 12) Angyal Pál ur törvényes származású „Bennem“ apánkba s descendenseibe u. mi. „benned benne“ stb. is beleköt s hibának mondja, hogy két n-nel iratik, holott csak igy volna szerinte helyes: „benem, bénád, bene.“ Hát arról megfelejtkezett a mi ellenségünk, hogy a benn, fenn, lenn, kinn-t már ab ovo két nn-el Írják, sőt azelőtt minden ban ben on en-nel végződő szót e kérdésre h o ! két nn-el szoktak volt írni, u. m. szobábann, rétenn, kert­­benn stb. Most ezen jog már csupán a benn, fenn, lenn, kinn­ek maradt fenn, tehát apánktól a két m­-et ne vi­­tázgassa­ el. Azt mondja A. P. úr, hogy ha bennünk jó, akkor ro 11 unk, ve 11 ünk, te 11 ünk is jó. De így szerinte ho­z­z­ám, ho­z­z­ád, ho­z­z­á sem lehet jó, hanem kell lenni hozám, hozád, hozá. Ugy­e bizony? Nos hát ha ez áll, akkor, midőn ezt mondom: „fiát hozám hozá“ mit értek alatta? azt e, hogy „fiát hozzám hozá,“ vagy pedig, „hogy fiát hozám hozzá?“ Nemde, hogy itt az értelem aztán sántikál ?! És itt megszakasztjuk a condemnandusok névsorát, mert a hátra lévők száma még légió. Azonban az egész általunk fogalmazott jegyzéket egy érdemes ügynökünk kezeibe szolgáltattuk át azon világos kijelentésünk mel­lett, hogy a folytatást csak akkor közölje, ha mi a hár­­masbíróság által legnagyobb nyelvhibának ismertetnénk el, s imigy halált kellene szenvednünk, mert akkor némi remény mutatkozik, hogy a többi vadócz és burján kiir­tására is kerülni fog a sor; ha pedig biráink oly ke­gyesek lennének, hogy „bennünket“ mint állítólag leg­nagyobb nyelvhibát sem fognának halállal sújtani, azon esetben a collegialitást a többi általunk elitélésre mél­tóknak tartottakkal megrontani nem akarjuk, mert akkor a kevésbbé vétkes coriphaeusokat úgy sem érné baj, ha csak itt is nem teljesednék azon német közmondás: „Die kleinen . . . be hängt man. . .. .“ Egyébiránt, ha halnunk keilend is, még holtunk után sem szünendünk egy hamar meg a magyar irodalomban kísértet alakjá­ban jelenni meg, s ez által bebizonyítani, hogy egykor csakugyan éltek Bennünket és Benneteket. Válasz a Hölgyfutár szerkesztőségének. Meg vagyok önökkel elégedve. Válaszuk tökéletesen kielégített. Ilyent vártam, és kezdek valamit tartani em­berismeretemre. A főpontra nézve, hogy tudnillik a színházi tagok vétségeiért kapott büntetést lapokban közölni illetlen dolog, önök capitulálnak s elismerik, hogy lesz az csú­nyaság, egyebekre nézve pedig én ellenem öntik ki ha­­ragjukat, a­mit én igen természetes és emberi dolognak találok. Szememre vetik, hogy én minden fenálló igazgatósá­got védelmezni szoktam, ez persze gyanús dolog, még Festeticset is, — ez épen vád. Az ugyan tőlem igen szép nagylelkűség volt,hogy gr. Festeticsnek megengedtem, miszerint tulajdon lapjaiban védelmezze magát, a­hol én csak munkatárs voltam, és világos illetlenség tőlem, hogy Festeticset, miután lelé­pett, meg nem támadtam, az általános gázolásban nem segítettem, a­mit annyival is inkább tehettem volna, mert magány neheztelésem is volt ellene, mely miatt az irodalmi viszonyt sokkal elébb félbe szakitom vele, mint igazgatóságáról lelépett és azért sem iparkodtam soha boszút állni, még csak el sem panaszoltam; a ki el tudja őt ítélni, tegye, de én nem teszem. Erre a nyilatkozatra engem már csakugyan semmi ér­dek sem vezethet, mert a nemes gróf már nem igazgató, hogy befolyására aspiráljak; azt pedig, hogy megvesz­tegessen valami nagy pénzzel, ha már én rólam felteszi is valaki, nagyon kérem, hogy gr. F.-ről ne tegye fel. Ismerem színházunk viszonyait, bátor vagyok azt mondani, hogy színházunkat mind akkori, mind mostani körülményei közt csak egy ember igazgathatja jó ered­ménynyel, és az az egy ember Ráday. Mivel tesz ő ilyen csodát ? Népszerűségével. Azon népszerűségével, melyet ő mind a régi, mind az új nem­zedék előtt, mind a magasabb körökben, mind a közrend előtt, mind a közönség , mind a színészek minden osztályánál osztatlanul tudott magának biztosítani, aki tud olyan bajokon is segíteni, a­miken még a Hölgyfutár sem tudna. Hanem ezt én ismét érdekből mondom, mert engemet nagyon könnyű lekenyerezni. Előre tudom, hogy ezt fe­lelik önök rá, ezt tehát el se mondják. Most szóljunk a zilált replica többi pontjairól, melyek­nél lehetetlen egy fonálon maradni, miután úgy tetszik az egész, mintha hárman négyen diktálták volna, a­mint egyiknek másiknak valami eszébe jutott. Elismerve azt, hogy színházi tag bünhödését lapban közzé tenni illetlen állapot, megfogják a galléromat, hogy hát akkor miért nem szólaltam fel az ellen, mikor Bu­­lyovszkyné asszonyság hirhedett 150 frankos büntetése jön megvitatva. Instálom­ a lássan, hogy tehettem volna én azt, hogy Bulyovszky urat megtámadjam, a miért nejének elitélte­tését, mint a színházi törvényszék titkát közzé tette, még­pedig egy hamis adattal, a­mit a rendőrség kény­szerítve volt kiigazítani. Én dorgáljam meg egy derék asszonyság férjét, nyilvánosan, a miért neje ellen vétett? Ilyet még regényben sem olvastunk soha. A H. azt mondja, hogy ez azért lett volna szép tőlem, mert B.-né asszonyság nem színpadi vetélytársa­ (ami igen gyöngéd felfedezés, és igen jól jellemzi e lapok szép kedélyét). Tisztelt uraim, higgyék el, hogy nincs énnekem semmi közöm nem színpadi életéhez , sem szerepeihez, sem az egész színfalak mögötti világhoz, és sokkal magasabbra becsülöm őt, hogy sem bárkinek is a vetélytárskodását észrevenném mellette, és nem bán­kódom rajta, ha önök az egész színpadi dicsőséget akárkinek osztják, s nem felöl soha nem szólnak egy szót sem. Én bizony nem restelem bevallani a világ előtt, hogy nemet tisztelem, szeretem, hogy becsülésemre érdemes­nek tartom; de hogy valaha művészi hite emeléséhez férfi gyöngédséggel járultam volna, azzal ugyan senki sem vádolhat, pedig bizony elég módom lett volna benne. Ennyire jó férj nem vagyok se tökélyben engedem az elsőséget másnak. A replica többi része tartalmatlan szószaporítás. Semmi szavam rá. Szándékom volt gróf Rádayt indiseret emberek meg­támadásaitól megóvni. Most az egész roham ellenem­ fordult, ezért értem. Már most mondják azt, hogy magányérdekből tettem, hogy meg vagyok vesztegetve, azzal biz engemet meg nem sértenek. Tudja azt mindenki, hogy azt a szerény de biztos állást, a­mit a közönség előtt elfoglalok, nem hízelgés, nem pártfogás útján nyertem; ha összeköt­tetésem volt színigazgatókkal, ahoz nem úgy jutottam, hogy én tolakodtam volna alázatos ajánlatokkal eléjök, hogy fogadják el lapomat színházi orgánum gyanánt, hanem azok szoktak engem felkeresni és barát­ságomat annyira becsülni, a­mennyit egy komoly ember barátsága szokott érni, a­ki azt tetszése szerint adja, de el nem­ adja, de még csak nem is kínálja. Végül még Tóth Kálmánhoz különösen van egy szám: nagyon megdöbbentő prognosticont nyújt ön egykor leendő nejének, a midőn felidézi azt a nemes modort az irodalomban, miszerint egymással vitázó fér­fiak nejeikben iparkodjanak egymást megsérteni!............. Pest, sept. 10. 1856. JÓKAI MÓR. Hivatalos. Öcs. k. A­p o­s t­o­­­i Felsége f. é. sept. 2-ki leg­felsőbb határozata által Franz Józsefet, a magyaror­szági főkormányhoz beosztott czimzetes kormánytaná­csost, osztálytanácsossá a belügyministeriumban a rend­szerezett létszámon felül, eddigi alkalmazásában­ meg­hagyás mellett legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. A budai cs. k. országos pénzügyigazgatósági osztály budai országos főpénztári járulnok T­i­h­a­n­yi Sándort gyűjtőpénztári tisztté Szegedre kinevezte. A nagyváradi cs. k. orsz. pénzügyigazgatósági osz­tály az ottani cs. k. országos fiókpénztárnál megürült pénztári állomásra évenkénti 800 pft fizetéssel Flatz Manót, ugyanazon orsz. fiókpénztár ideigl. pénztári segédét kinevezte. A kassai cs. k. országos pénzügyigazgatósági osztály a jövedék­járási pénztárral egyesített fövámhivatalnál Kassán, 1-ső oszt. ideiglenes hivataltisztté Beck­ha­ut Ödönt, a munkácsi cs. k. gyűjtőpénztár hivataltisztjét, ideiglenes 2-ad oszt. hivataltisztté Antalfy Jánost a nevezett fövámhivatal 3-ad oszt. tisztjét, és ideiglenes 3-ad. oszt. hivataltisztté Petrik Ferencz cs. kir. csendőr-ezredi alhadnagyot , továbbá állandó hivatal­tisztté a munkácsi cs. k. gyüjtőpénztárnál Schneider Lászlót a nevezett gyüjtőpénztár számvevő irodájának számadó segédét kinevezte. Törvényterv a két evangélikus hitfelekezet egyházi ügyeinek képviseletét és igazgatását Magyarország, a Szerb-vajdaság és T­e­­­mesi-bánságban illetőleg. (Folytatás.) 72. §. Ily egyházkerületek (superintendentiák) vannak: A. Az ágostai hitvallású evangélikusok számára: 1) A budai cs. k. helytartósági osztály igazgatási te­rületén a pesti, 2) a pozsoni cs. kir. helytartósági osztály igazgatási területén a pozsoni, 3) a soproni cs. kir. helytartósági osztály igazgatási területén a soproni, 4) a kassai cs. kir. helytartósági osztály igazgatási területén az eperjesi, 5) a nagyváradi cs. k. helytartósági osztály igazgatási területén a szarvasi, 6) a szerb-vajdasági és temesi-bánsági cs. k. hely­tartósági osztály igazgatási területén az ujverbászi. B. A h­elvét hitvallású evangélikusok számára: 1) a budai cs. k. helytartósági osztály igazgatási te­rületén a pesti, 2) a pozsonyi cs. k. helytartósági osztály igazgatási területén a komáromi, 3) a soproni cs. k. helytartósági osztály igazgatási területén a pápai, 4) a kassai cs. k. helytartósági osztály igazgatási te­rületén a sárospataki, 5) a nagyváradi cs. k. helyartósági osztály igazgatási területén a debreczeni, 6) a szerb-vajdasági és temesi bánsági cs. k. hely­­tartóság igazgatási területén az uj-sziváczi. Magyar könyvészet. 477. Jászay. A magyar nemzet napjai, a legrégibb időtől az arany bulláig. Irta Jászay Pál. Pesten, 1856. nyomatott Emsehnél. 8 rét. Negyedik füzet 385—560 lap. 478. Harmadik évi értesítvény a debreczeni helv. hitv. evang. főgymnasiumról 1855.6-dik tanévben. Szer­kesztette Kovács Pál igazgató. Debreczenben, nyoma­tott a város könyvnyomdájában. 1856. 4 rét 35 lap.

Next