Pesti Napló, 1856. szeptember (7. évfolyam, 1972-2000. szám)

1856-09-18 / 1988. szám

teletteljes ünneplésében. 8-án estve Zrinyi komoly arczképe egy a városháza előtt felállított s lámpa-ira­tokkal feldíszített fényoszlopról nézte a körötte egybe­­gyült szótalan, imádkozni látszó néptömeget, s a kivilá­gított ablaksorokat. 9-én a város templomában számo­san begyült kereszténység lelki odaadással csüngött a szentegyház közepén kivilágított ravatalon s könyerö szemekkel hallgatá végig fötisztelendö G. J. pécsi tanár ur igazán remek szónoklatát. Köszönet ez ünnepély rendezőinek, hogy felélesztek a tüzet, mi úgy is látszik, nem aludt ki egészen. Ne is aludjék ki e tűz soha. Égjen az, mig Szigethvárt egy magyar lakja, mert csak ott van szeretve a haza, s tisztelve a király legjobban, hol a hon s királyért elesett hősök emléke a szivekben él. K. J. KÜLFÖLD Angolország, London, sept. 13-kán. A T­i­m­e­s ma ismét Nápolylyal foglalkozik. „Mikor, úgymond a párisi conferentiáknak vége volt, a franczia és angol kormány bizonyos előterjesztéseket ten a nápolyi kor­mányhoz, mely előterjesztések idézték elő a tudva levő nápolyi feleletet. A nyugati hatalmak előadták a nápolyi kormánynak, hogy kormányzási módja nemcsak az emberiség érdekei ellen van, hanem az európai békét is veszélyezi. Erre a nápolyi kormány azt felelte, hogy saját ajtónk előtt seperjünk, mielőtt a két szic­iliai ki­rályság belügyeit kemény bírálat alá mernék venni. A nyugati hatalmak jegyzéke hangulatában és tartalmában semmi sem volt, a­mi ily durva választ idézhetett volna elé. Meg volt mondva, a­minek meg kellett mondva lenni, de sértő viszketeg vagy lenézés nélkül. A válasz azon­­ban oly hangon szólott, melyet igen erős kifejezésekkel ró meg a Times. Megjegyzi továbbá, hogy a harag első föllobbanása perc­ében elküldték a nápolyi jegyzéket, s mikor már nem lehetett többé visszavonni, csak akkor közölték a két német nagy­hatalom képviselőivel máso­latban. Ezen diplomaták természetesen megütköztek e lépésen, s tanácsolták a nápolyi kormány­nak, hogy a dolgot a lehető gyorsasággal és minél inkább igyekezzék meg­int jóvá tenni. Ennek folytán a nápolyi kormány egy másik jegyzéket intézett a franczia és britt kormányhoz, mely egészen más hangon volt írva, mint az előbbi. Biztosítja az érintett kormányokat, hogy egyáltalában nem volt szándéka a nápolyi kormánynak valami udva­riatlan dolgot mondani. De ha a válaszul adott jegyzék­ben kifejezések fordulnának elő, melyekből olyasmit le­hetne kimagyarázni, ezennel visszavonják azokat. Nem hogy rész néven vennék a britt kormánynak a nápolyi alattvalók jóléte iránt tanúsított barátságos részvétét, sőt a nápolyi kormány nem köszönheti azt eléggé. Hogy e sürgönyre minő választ adnak, nagyon világos. Jó, ha a sértő kifejezéseket visszavették. Anglia azonban nem alázhatja le magát annyira, hogy sürgönyei sértő han­gulatáért boszankodnék a nápolyi kormányra. Nem azt vesszük rész néven neki, hogy akkér lép föl ellenünk, ha­nem mivel ünnepélyes ígéreteit nem tartá meg s mivel a nápolyiak és siciliaiak naponként a forradalom örvénye előtt állanak és Európa nyugalmát fenyegetik. Képzel­hetjük, hogy az angol válaszban ki lesz emelve azon körülmény, hogy a nápolyi jegyzékben nyoma sincs a biztosításnak, miszerint azon bajokon, melyek miatt fel­szólaltunk, segítve lesz. Nápolyban azzal teh­etik jóvá — ha ugyan akarják — a dolgot, hogy általános amnes­­tiát adnak minden politikai vétségre , szabadon bocsát­­nak minden politikai foglyot s kihirdetik az alkotmány visszaállítását. Ily feltételek alatt van kilátás arra, hogy Itália és Európa békéje, a két Sicilia királyának trónja fen lesz tartva. Franczia­ és Angolország nem állhatnak elő üres fenyegetésekkel. Miután már olyan előterjesz­téseket tenek, arról is kell gondoskodniok, hogy azokat szem előtt tartsák. A népjogi alapelvek szerint nem igen lesz ugyan jogunk, háborút szenni egy független állam fejedelmének, mivel országában alattvalói nyomva vannak és szigorú bánásmódban részesülnek. De nem vagyunk kötelesek ellenében azon barátságos és udvarias viszo­nyokat is fentartani, melyeknek csak jó érzelmet tanú­sító udvar irányában van helyök. Visszahívhatjuk köve­teinket, s a nápolyi király képviselőinek udvarunknál kézbesíthetjük útlevelüket. S ezek után még egy körül­mény veszi igénybe ügyeletünket. Nápolyban sok angol és franczia alattvaló él, s Siciliában is néhány. Ezeknek biztosítására lépéseket kell tenni, mihelyt a franczia és angol követség vissza van híva. E biztosítást leginkább úgy eszközölhetni, ha elegendő számú angol és franczia hadihajó megy Nápoly és Sicilia partjaira. Bármi tör­ténjék azon személyekkel, kiket védeni kötelességünk, biztos állást foglalunk. A nápolyi politika mind más­­ eredményeket von még maga után, az iránt nem minket illet a felelőlösség.“ Francziaország, Pár­is, sept. 11. Napóleon császárnak egy leveléről beszélnek, melyet ez a neuen­­burgi eseményekre vonatkozólag Dufour svájczi tá­bornokhoz intézett, hogy a sonderbund híres legyőzője befolyása által bírná rá a szövetségi kormányt mérsék­lettel járni el a neuenburgi fogoly royalisták körül. Mindenki tudja, hogy Na­p­o­l­e­o­n császár benső össze­köttetésben maradt egykori tanítója, Dufour tábor­nokkal. A franczia kormánynak az a szándéka, hogy ez­úttal komolyan tárgyaltassa a neuenburgi kérdést a pá­risi congressusban azon másodrangú kérdésekkel együtt, melyekre nézve most kezdették meg a vizsgálatot. A császár azt szeretné, mint állítják, hogy Svájc­ és Po­roszország egyeznének ki, s így jövendőre nézve meg­akadályozva lennének mindazon nehézségek, melyek­nek jelenleg­ annyi áldozata lett. Pár is, sept. 14. A „N. Pr. Ztg.“-nak írják : „Kö­zölve volt már, miszerint Manin a rendőrség által fölszólittatott, hogy mondana le az általa hirdetett alá­íratásról. Levelező erről kezeskedhetik, jóllehet azt né­mely lapok kétségbe vonják. Más kérdés az, ha vájjon Manin ezen fölhívásnak , mn 11 él­v azt hiszi, hogy azt nem komolyan vették, engedni fog-e. Egy rajnai lap azon tudósítása, miszerint az ausztriai követség első titkára Ottenfels báró ez ügyben írásban folyamo­dott volna fi­alewski grófhoz , alaptalan.“ (A „M. Post“ párisi levelezője jó forrásból akarja tudni, hogy nem maga Lajos Napóleon bocsátotta ki a Maninféle pénzgyűjtés elleni tilalmat. Ellenkezőleg, midőn e tény tudomására jutott, tudatta a belügymi­niszterrel, hogy ő az aláírás folytatását kívánja.­ Ezzel megegyez egy porosz lap következő újabb tudósítása . Tudhatni, miszerint több belga és angol lapban szó volt róla, hogy a franczia kormány betiltotta volna a Manin által nyitott aláírást. Hogy e közlés nem igaz, ezt mutatja M­a­n­i­n­nak itt közölt levele, melyet egyszersmind több angol laphoz is intézett: „Páris, sept. 12. Uram! Azon hir terjedt el hogy a franczia kormány által megtiltatott volna az aláírás az alessandriai várnak ajándékozandó 100 álgyu számára. Ez tévedés. Az aláírás még mindig nyitva nálam. Páris­imé, rue Blanche, 70. Maui­n.“ Lajos Napoleon császárnak és nejének spanyol földre rándulása némileg feltűnt Parisban, sőt azt állít­ják, hogy a minisztereknek, midőn Napóleon elhatá­rozását jelentette, arra a gondolatra vetemedtek, hogy, mint a régi parlamenti rendszer alatt előterjesztéseket tegyenek, kiemelvén, hogy az angol kabinet, mely úgy is nagyon elégületlen a spanyol dolgokkal, az ily uta­zást valami politikai demonstrativnak tekinthetné. De a császár távirdai után azt felelte : Messieurs, je pars (Uraim! megyek). Meglehet, hogy e történetke csak találmány, de mégis megérdemli a közlést, mert való­színűnek látszik , annyival is inkább , mivel tény ai , miszerint Palmerston közlönyének né­hány nap előtti mérges hangja Francziaország el­len , valami elfojtott harag eredménye volt, La­jos Napóleon spanyolországi politikája miatt, s ha ez áll, Palmerston­nak ezen demonstratio által csak meg akarta mutatni, miként rá nézve közönyös dolog a lordságának kedélyhangulata.­­ A „Moniteur“ kiemeli, hogy a vár, melyet Napoleon meglátogatott, messze fekszik a várostól, egy igen magas meredeken. Ezzel a hivatalos lap azt akarja mondani, hogy a császárnak jó egészségben kell lennie, ha ily látogatásokat tehet. A spanyol hatóságok a városban és környékén tartózkodó menekülteket ideiglenesen eltávolították. Helvetia, Bern, sept. 12. Említve volt már e la­pokban, hogy Sydow, helvét szövetségi porosz követ, jegyzést nyújtott át a szövetségtanácsnak a neuenburgi ügyekre vonatkozólag. A szövetségtanácsnak a jegy­zékre adott felelete a következő : „Azon sajnos eseményekre vonatkozólag, melyeknek e hó 3-kán és 4-kén Neuenburg canton színhelye volt, Sydow titkos tanácsos, a helvét szövetségnél porosz királyi rendkívüli követ s felhatalmazott miniszter­i excsa­pökéről kelt tisztelt jegyzéke által ösztönözve érzé magát, hogy a helvét szövetségtanácsnál megújítsa azon tiltakozásokat, melyek 1848 márt. 1-én és 3-kán a ne­vezett cantonbani akkori eseményekre vonatkozólag a szövetségi elnökségnek, átnyújtanak. Midőn a helvét szö­­­­vetségi tanács ezen sürgöny átvételét elismeri, van sze­rencséje válaszolni, miszerint ő az 1848. márt. 1-ji és 6-kai elnökségi jegyzékekben tüzetesebben fölfejtett okoknál fogva ezen tiltakozványokat el nem fogadhatja, hanem azon helyzetben van, hogy azokat illőleg, de tel­jes határozottsággal elveti. Egyszersmind sajnálatát kell kifejezni a fölött, hogy épen az említett, minden a gyilkosság, melyet minden erkölcsi borzadálytól men­ten követ el, oly brutális tett, mely egyszerű esemény­képen megjárja, de részletes kivitelben nem tetszhetik. „Hebbel tehát a még érintetlen nőnek nemi vágyát megkötött, de nem consummált házasság által növelt , szeretni- és rombolni vágyó kettős törekvése czéljául azon egy tárgyat tűzi , hogy hazáját megmentse s iste­nét megboszulja azon férfi megölésével, ki valamennyi halandó közt első gerjesztő föl szivében az imádás ér­zetét ; s hogy ezen férfit megölhesse, át kell magát neki engednie. Átengedi magát, de nem csupán, mint elébb akarta, isten dicsőségére, hanem bujaságból; megöli Holoferneszt, de nem hazafiságból, hanem dühében, mi­dőn még remeg az állati kéjtől, így a testnek vallásos föláldozása kielégítés után sóvárgó rángatódzássá , az isten dicsőségére szolgálandó hőstett a boszu és szemé­rem tettévé lesz. Azon cselekedet, mely a történelmi Juditot faja magasztalt hősleányává emeli , a modern­költészeti Juditot erkölcsileg megsemmisíti. „Hogy Judit borzasztó tettének méltó tárgya le­gyen, a szerző Holoferneszben valami túlemberi lényt akart festeni, ki megérdemli, hogy hírhatása vagy meg­semmisítése végett valaki kárhozatnak adja magát. Hó­dító, ki kannibál seregével gyilkolva és rabolva ront békés országokba, a valódi életben igen komoly és ret­tenetes tünemény. Drámailag feltüntetni azonban bajos. Az újabbkori költők úgy akarják hőseik roppantságát érzékeleni, hogy vagy túlcsapongó érzésekkel, gondola­tokkal ruházzák fel őket, vagy pedig roppant kérkedé­sekkel i­gyekeznek minket elámítani. Hebbel mind a ket­­tőt alkalmazza. Holoferneszszel oly dolgokat mondat a vallásról, melyeknek a mi korunkban igenis, de Nabuko­­donozor korában nincs értelmük, azonkívül vadászha­zugságokat beszéltet el vele, mint p. o. hogy egyszer tréfából tüzes rostélyra feküdt, sat. Ha a költő azt akarja, hogy a közönség efféle dicsekvéseket nevelés nélkül hallgasson a színpadról, nem keleti jelmezű báb­játékkal, de máskép kell a hangulatot előkészítnie. Ha legelőszörre nem sikerül neki valamely rendenkívüli gondolat vagy erőszakos cselekmény kifejezésével borzal­mat gerjeszteni, akkor szerencsétlenné lesz minden utób­bi kísérlet is: föl vagyunk már ellene fegyverezve, s min­den utóbbi gyilkosságban, minden utóbbi káromlásban csak hitvány komédiás­ csínyt látunk. Ha paródiát akarnánk csinálni, ebben Holoferneszt egészen úgy lehetne ben hagynunk, mint most van. Fabáb ez, melynek gépezete­ kézzelfogható : mindegyik helyzetébe bele­gondoljuk az illető gondolatot, Holoferneszszel pedig az ellenkezőt gon­­doltatjuk. Holofernesz a mellett, hogy nagy embernek mutogatja magát, egyszersmind tökéletes pedáns, ki ugyan mindig azzal kérkedik, hogy ő mindent csak a maga kényekedve szerint tesz, de gyönge órájában mégis nagyon iskolamesteri modorban értekezik Judittal a méltó és méltatlan cselekedetekről. „Jellemző még azon erkölcsi alap megjelölése, melyre a szerző akarata szerint az egész cse­­lekvény fektetve van. — A nép öntudatát , mely sem magában a népben sem a cselekvő egyénekben nincs szabatosan kifejezve, mert mind a nép mind az egyének csak futólagos, lényegtelen befolyásoknak en­gednek, ezen öntudatot a tébolyodon Dániel személye­síti , ki által — az elhatározó perczekben — az isteni szózat nyilatkozik. A téboly ingó, vulkáni alap, mely legkevésbbé sem alkalmas erkölcsi föladatok szerves ki­fejlesztésére. „Hebbel megmutatta Juditban, hogy képes a léleknek lázas, daemonilag túlhajtott mozgalmát fölfogni és visz­­szaadni, hanem egyszersmind megmutatta, hogy hiány­zik benne azon másik, szintoly lényeges erő, mely az igazi költő sajátja, s mely abban áll, hogy a kóros álla­pot előtt az egészséges állapotot is tudja rajzolni, azaz, hogy érdeket tud gerjeszteni a személyek egyénisége iránt, még mielőtt ezeket valamely vad szenvedély for­gószele megragadná.“ — Ezek azon főbb észrevételek, melyeket Schmidt Ju­liánnak a fenczímzett darabróli bírálatából vontunk ki. Véleményünk e munkáról megegyezvén a német mit­­itész véleményével, jobbnak láttuk saját szavait idézni, mint más szavakkal ugyanazt mondani, a­mit ő. A mondottakhoz kevés hozzáadni valónk van. A mi Juditot illeti, kiben nem lélektani, de lélekkórtani fej­lemet látunk lefolyni, ennek igazi egyenesülését nem csupán saját abnormissága, a benne feltüntetett kórálla­pot akadályozza, de — hogy úgy mondjuk — azon providentiális szerepe is, melyre nem belső szükségből, de csoda­ módon hisztetik s melyet csodásan is hajt végre. Csodálatos módon Holofernesznek kell a zsidó­város falai alá érkeznie, hogy Judit, a nemi ösztön gyö­törte Judit épen benne keresse kielégítőjét, benne, kitől mint istene és népe ellenségétől undorodik, benne, ki nem férfinak, de férfiállatnak van rajzolva, mig saját népe közt, melyért kész magát föláldozni, nem tud em­berére akadni. Szintoly csodálatos, hogy a tettet, mely­­iek maga is iszonyodik és fél, a legügyesb hóhér mód­jára képes végrehajtani, holott elhitették velünk a da­rab folyamában több példával, hogy Holofernesz szinte sérthetetlen olyanoknak is megtámadása irányában, kik a legnagyobb elszántsággal s habozás nélkül rohanják meg. A zsidók közt is látunk csodákat, a­mi jó a maga helyén, de drámáira semmi esetre sem való. Azon ellen­mondások, hogy Judit szereti és gyűlöli egyszerre Ho­loferneszt, hogy egész valója — bocsánat e kifejezésért, mely maga is ellenmondás — jégláz, vagy ha úgy tet­szik tüzjég , mindezek kórosságában találják ugyan ma­gyarázatukat, de itt sem szűnnek meg ellenmondások lenni. A szerző hajn­ászsza az eredetiséget, és csakugyan nagyon is eredeti, de oly értelemben, mely nem válik előnyére. Az eredetiség bajhászija nemcsak az egész szerkezet összeállításában, de a nyelvbeli előadásban is kitűnik, mely töredékes, ugrándozó, kihegyezett. A sze­replők mindig mintha valami nagyot akarnának mondani, de a czélzatok oly m­esszevalók és titokteljesek, hogy ér­telmük elenyészik. A­melyeknek értelme kitűnik, azok többnyire csak phrasisoknak bizonyulnak, mint p. o. midőn Judit (Holofernesz kérdésére, hogy mi a bűn) azt feleli, hogy midőn ezt egy gyermek kérdezte tőle, összevissza csókolta, — mintha ki tudja mi nagy dolog volna, hogy a gyermek nem tudja, mi a bűn. A gondo­latok szertelen csapongása, melylyel a szerzőnek többi művében is találkozunk, még nem humor; s ha az volna is, drámában legkevésbbé van helyén. —Is. szempontból annyira sajnálatérdemlő események adtak ő excjának alkalmat tiltakozványának megújítására. Egyébiránt megragadja az alkalmat, hogy megújítsa ő excja iránti legteljesb nagyrabecsülésének kifejezését. Bern, September 10. A helvét szövetségtanács nevében : Stampfli, szövetségi elnök. S­c­h­i­e­s­z, szövetségi titkár.“ Törökország. G­a­r­a­c­z b­ó 1, sept. 5-dikéről írják : „F. hó 2-kén Alette franczia álgyunaszád ide érke­zett; rendeltetése : a Sulina melletti állomásozás. Az itteni ausztriai consulság kanczellárja Dr. Walcher ur főconsulsági canczellárrá neveztetett Alexandriában. Helyére lépent a Trapezuntban levő ausztriai consulság alkanczellára, Schell úr. Mindezeket csak azért em­lítjük föl, hogy, a­mint látszik, az ausztriai kormánynak sz­­ndékában van consulsági képviseltetésének Brailában nagyobb jelentőséget kölcsönözni, miután az ottani ausz­­­­triai alconsulátushoz mostantól fogva, egy alkanczellár is­­ fog adatni, és ez eset még eddig elő nem fordult. Általában úgy látszik, hogy az európai kormányok mindinkább el akarják ismerni a brailai kikötő fontosságát, mit az mél­tán megérdemel. Az oda nemrég behelyezett belga con­­sulatuson kívül még egy hollandi is telepítetett le, melynek élén Latreille úr, áll. —Brailába a múlt héten ismét ausztriai ukránok érkeztek. Mint mondják, ezek ellátására a szállítványozások hosszabb időre meg­rendeltettek. — Jassyból írják f. hó elejéről : „Az uj kormány most már az összes megyefőnököket (ispravnikokat) Ghyka hy idejéből, kettőt kivéve, mind letette hivatalá­ból, s helyökre oly személyeket állított, kik mint buzgó antiunionisták ismeretesek. Az emissariusok nagy szám­mal, kik azt állítják, hogy a kormánytól teljhatalommal vannak ellátva, minden irányban bejárják az országot s aláírásokat gyűjtenek a nemegyesülés mellett. Mind­ezen törekvések eredménye azonban eddigelé igen csekély. U­J POSTA Bécs, sept. 16. Ludovika bajor herczegné, Császárné Ő Felségének anyja, továbbá Ö Felségének fi- és nő­vérei, név szerint Lajos herczeg és Helena hgasz­­szony Bajorországból ma délután Possenhofenból ide érkeztek és Schönbrunnba tértenek. Toggenburg lovag a kereskedés, ipar - és köz­­építészet minisztere, továbbá Em­inger bárt) alsó­­auztriai helytartó és Seiller lovag Bécs fő-és szék­város polgármestere egy magast­ kereskedelmi tanin­tézet felállítására az alapitó egylethez tiszteleti tagokul csatlakoztak. M­a­r­t­i­n­i gróf ab­bnagy cs. k. követ Nápolyban, ki szabadsággal itt mulat, legközelebbi napokban tér állo­mására vissza, s m­ult héten néhányszor értekezett Bud­- Schauenstein gróf külügyminis­zter úrral. Az udvari szolgaszemélyzet az úri pogyászszal és lo­vakkal ma indult az éjszaki vaspályán Cseh-, Morva- és Magyarországba, hogy ő­felségét a kijelölt állomásokon bevárják. Pár­is, sept. 14. Madridból azt írják, hogy az uj spanyol alkotmány e hó 20 —25-ke közt fog közöltetni. Az uj alkotmány elve szerint biztosítatnék a közszabad­­ság, egyszersmind a királyi hatalom megerősíttetnék. Tudomás szerint a palacosok az uj kormányrendszer ez utóbbi elvét osztják. Marseilleből sept. 13—káról táviratozzék . A „Mersey“ 4—kéről kelt tudósításokat hozott Konstantinápolyból. A minisztérium megszilárdult R c­d­c­­­i­ffe lord gyors megváltozása következtében. Azt állítják ugyanis, hogy az angol követ azon lelkes elfogadás következtében, miben az oláhok Talley­rand bárót részesíték, meghidegült a fejedelemségek egyesítése iránt, s e tervvel fölhagyna azon föltétel alatt, hogy a­zultán ne adjon fölhatalmazást a suezi földszo­­ros átfúrására és a perzsa terngeröbölbeli vasút építését engedélyezné angoloknak. A­zultán elfogadta P­r­o­k­e­s­c­h bárót, Thou­ve­ll­e 11 és Talleyrand­­. Larissa határain összeütközés volt a törökök és az albániai rendetlen hadcsapatok között. Smyrnai tudósítás szerint az ausztriai hajóhad e révbe érkezett. Kis földingások voltak Brussában, s egy nagy földrázkódás történt a Kaukázusban. London, sept. 14. A Times érdekes adatokat közöl William J. Bromwell egy újabb művéből, melyben az Egyesült államokba 1819. óta bevándorlónak száma hi­vatalos források után van előadva. Hivatalos adatokkal ezóta bírunk e tárgyban. A régibb adatokat egész ha­tározottsággal nem lehet tudni. A beöltözés, mint lát­szik, Angliából , Ilföldről, Skócziából és Németor­szágból kezdődött a Franczia és Angolországból.­­ De azt hiszik , hogy 1784-től 1794-ig a be­költözöttek középszáma évenként nem volt több 4000-nél. 1794-ben növekedett e szám 10,000 re; ez arány azonban maradt fen, mert 1817-ig a középszám nem megy többre 6000-nél évenkint. 1819-től az újabb időkig, 36 év alatt, a beköltözöttek száma 4,212,624, kik közöl 2,343,445 Nagybritanniából vándorolt ki. Leg­nagyobb volt a kiköltözöttek száma 1854-ben, mikor különösen 206,064 német volt közöttök. Az 1819 óta kiköltözött összes száma különben nemzetenkint így áll. Nagybritanniából 2,343,445, kik közt 1,747,930 i­ volt. Németország 1,242,082 egyénnel szaporítá a ki­­költözöttek számát: Francziaország 188,726, Schweicz 31,671, Svéd és Norvégország 29,441, China 16,714, Mexico 15,959, Italia 7,185 stb. Egyéb országokból sok­kal kevesebben költöztek ki. Az oroszországi kiköltö­­zöttek száma csak 938, a törökországiaké 123. Brüssel, sept. 13. „Ez éjjel — írja a Nord“— mosz­kvai levelezőnktül távirati sürgönyt kaptunk, mely pót­lólag részleteket közöl azon manifestumból, melyet II. Sándor, koronáztatása alkalmával, kiadott. A czár adta kegyelmek közt, három bizonyosan, mind Oroszországban, mind a külföldön kellemes befolyást fognak gyakorolni. Névszerint : 1) Négy évig az egész birodalomban nem lesz ujon­­czozás. E bölcs és jótevő rendszabály tanúskodik II. S­á­n­d­o­r­n­a­k kitünőleg békés szándékairól, s rend­kívül elősegítendi az ország népességének jóllétét s emelkedését. Sok­kal vissza lesz adva a földmivelésnek és iparnak , s a háború okozta bajok gyorsan meg fognak szűnni. 2) Valódi jótétemény a birodalomra nézve az is, hogy a fejadó igazságosabban vetik ki s az elkésett adózato­­kat (melyek mintegy 24 millióra emelkednek) elenge­dik. Bár még nem tudjuk, a fejadó alatt az „obrok“ot kell-e értenünk, mit a jobbágy a tulajdonosnak fizet, vagy a személyes adót, mit valamennyi adókötelezett fizet az államnak (mi bennünket illet, inkább az utóbbi értel­mezést fogadnék el), annyi bizonyos, hogy a czár, am­­­midőn e rendszabályt életbeléptető, a nép nagy tömegén akart segíteni, arra indítandó azt, hogy minden figyel­mét s erejét iparra s földmivelésre fordítsa. 3) Végül az 1825—diki fölkelésben s az 1830-diki lengyel forradalomban résztvett politikai elítélteknek adott kegyelem oly nagy politikai bölcseség s magas jó­akarat ténye, mely bizonyosan sok szivet meghódít a fe­jedelem számára s neki köz rokonszenvet biztosit. Kor­mány, mely ilyen előjelek közt lép föl, csak dicső kor­mány lehet, jótékony mind az országra, mind az összes emberiségre nézve. Az ég áldása biztosítva van számára. 4) Hatással lesz azon türelmességi rendszabály is, mely fölmenti a zsidókat azon különös ujonczozási terhek alól, melyek őket eddigelé nyomták. Ez is bizonyítja a kormány bölcs, szabadelvű szándéklatait. Az orosz nép végre 5.) nem csekélyebb örömmel fogadandja azon határ­­zatot, mely az állam növelte katonagyerm­ekeket visz­­szaadja a szülőknek, holott azoknak is, katonákul kel­lett volna maradniok. Midőn kezünknél lesz maga az okmány, részleteseb­ben fogjuk azt elemezni; jelenleg elég lehet, ha szelle­mét s horderejét emeljük ki.“ Távirdai tudósításuk, Paris, septem­b. 16. A „Moniteur“ jelenti : Adal­bert herczeg és az infánsné Biaritzot hétfőn hagyták el. Madridból f. bő 15-köről jelentik : Benkendorf gróf Madridba jövend, hogy Sándor császár trónra lépését a spanyol udvarral tudassa. A „Constitutionnel“ szerint Hü­­b­ner báró f. hó 6-kán Nápolyba megérkezett. T­úrin, septemb. 14. Cavaliere M­o­s­s­i, miniszter­­residens Stambulban kérelmére családi tekintetekből el­­bocsátatott és Durando altábornok neveztetett ki rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré Tö­rökországban. Verona, sept. 15. A „Specola dItalia“ tudósít azon tervezet kedvező folyamatáról, mely egy vaspályának Paviától egész a Po túlsó részéig leendő építtetését il­leti; a vonal Albano Battagliát, Monselice Anquát és Ro­­vigot érintendi, s egy híd által fog csatlakozni a Ponte Lagoscarotól Ferraraig s onnét Bolognáig terjedő pápai vaspályához. L­i­v­o­r­n­o , sept. 14. Az idő az olaj- és gesztenye­fáknak kedvező ; a szőlő csak középszerű termést igér. Marseille, sept. 13. estve. Ide S­t­a­m­b­u­l­ból sept. 4-kéről azon tudósítás érkezett, hogy Houston Magyar könyvészet. 492. Legújabb magyar-német levelező vagy is gyűjteménye a polgári életben előforduló mindenféle ira­toknak stb. a leghasználtabb czimekkel együtt. Szer­kesztő Karády Ignácz. Negyedik tetemesen bőví­tett, javított s a magán ügyirati szakaszban a hazánkba időközben behozott uj törvényekhez alkalmazott kia­dás. Szakértő felügyelés alatt. Pest, 1857. Heckenast Gusztáv sajátja. Nyomatott Länderer és Heckenastnál, 8 rét 362 lap. Ára 48 pkt. 493. Természetrajz tanodái és magánhasználatra. Készité Gyurits Antal. („Növendékek könyv­­tára,X III-ik kötet.) Pesten, 1856. Kiadják Lautner és Stolp. Nyomatott Gyurién Józsefnél. 8-rét 125 lap. Ára 30 pkr.

Next