Pesti Napló, 1856. szeptember (7. évfolyam, 1972-2000. szám)
1856-09-26 / 1996. szám
413-1996. 1-ik évffolyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynéihoz címzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi raszát illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körötti panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Hirdetmények dija : 8 k*,8b0* Petit ,or * pkr* Briyegay köisn topkr ___________________ ** Magán vita 6 hasábos petit sor 5 pkr. Egyeten?-*utoz& 2-ik szám, 1-ső emelet, Vidékre, (inán : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . 10 frt p. p. 1856. Péntek, sept. 26. Előfizetési feltételek: Pesten, bárhol hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Fílívrc . . . . 8 frt p. p. V Előfizetési felhívás FESTI SAPSI 1856-ik évi October—decemberi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhozhordással 4 frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetem-utcza 2-dik szám takarékpénztár-épület, földszint. A Pesti Napló kiadóhivatala PEST, Sept. 26 Nemzeti védelem és önvád. „Háromszázhetvenötödik évben, midőn I. Valentinian meghalt, egy addig a történelemben ismeretlen nép mutatta magát, kegyetlenebb és vágyóbb a rablásra mindazoknál, melyek előtte és utána megjelentek és mely csak a legújabb időben veszte el függetlenségének utolsó maradványát : a hunok, utóbb ungarok, végre magyaroknak nevezett nép. A mongol törzsekhöz számíttatnak, csordákban éltek minden közös kötelék nélkül, és Csak a következő században tudta Attila őket rövid időre közös cselekvésre egyesíteni. Sátrakban laktak, mindnyájan lovasok voltak és anélkül, hogy a pénz becsét ismerték volna, csak valami nyers aranyszomj által ösztönöztettek felül nem haladt kegyetlenségre. Szomszédjaikat csak zsákmányolhatás kedvéért rohanták meg, a legvirágzóbb országokat a rombolásban talált gyönyörért elpusztították és a rablott kincseket elásták, anélkül, hogy bármi módon használták volna. Külsejükre nézve a majmokhoz hasonlók és szemérmetlenek valának mint ezek, a miért is a női nem, a germán népektől mindig tiszteletben tartva, kénytelen volt tőlük legtöbbet szenvedni.“ __De már elég, csak egy kis példát akartunk mutatni, hogy a tudós Németország, mely Japán, Pendsab, a hatodik világrészről és ki tudja még miről, annyi hühós aparatussal irioliánsokat, nemzetünk őstörténetét mennyire nem ismeri. Olvasható pedig ezen történeti fejtegetés az 1856erra kijött hires „Illustrirler Kalender”-ben, mely Lipcsében Weber Jr.-nél jelenik meg, és melyből hazánkban is évenkint több ezer példány elkél, fizettetvén egy-egy példánya két pengő forintjával. Itt van megint a naptárverés időszaka, tessék folytatását megszerezni. Valahányszor a külföld nemzetünket illetőleg ily ferde nézeteket árul el, nem óvhatjuk meg lelkünket, hogy irodalmunk némely vezérlőjét némileg ne vádolja. Hazánkban annyi a meddő tudós, hogy ha számukat azokéhoz hasonlítjuk, kik buzgalmukkal és tevékenységükkel irodalmunkat gyarapítják, méltán kérdezzük: vájjon mikért nézik ők pipafüstbe borítva nyugodtan, mi lassú haladást tesz tudományunk? Vagy elriasztja őket a sok teendő, vagy tudományos és művészeti állapotainkat már eléggé fejlődötteknek tartják? Az első esetben meg kellene győződve lenniök,hogy érdemük annál nagyobb, elismertetésük annál bizonyos, — habár az utóbbi némelykor későbben is — minél inkább számítandók a pályatörök közé. Sík mezőn a kiálló kövek és sziklák sokkal jobban kivehetők, mint hegyzugos vidéken. Az utóbbi esetben bizony szükség volna őket a külföldre küldeni mint önhittségük apostolait : így vagy a külföldet térítenék jobb véleményre hazánk fölött, vagy ők maguk szereznének szerényebb véleményt tudományos állapotainkról. Megszoktuk egy időben, de még most is benne vagyunk e hitben, hogy szomszédjainkat éjszakról és délről tudományos tekintetben kicsinyleni jogunk van. A török nekünk a barbárság prototypusa, az orosz a tudomány üldözője, a finn népet a műveltség legalsó fokán képzeljük. Hammer ugyan kimutatta, mily roppant irodalommal bír a török netziet, képviselvén azt számos költészeti, történeti, földirati, mathematikai, orvosi, és státustudományi munka. Az orosz költészet, regényírás, dramaturgia elismerést érdemlő paleton áll, a tudományos utazások érdekében tett áldozatok és fáradságok méltán egész Európa által dicsértetnek. Hogy végre a finnek is sok tekintetben felülhaladnak bennünket, arra már Hunfalvy Pál úr elégszer — vagy inkább nemelégszer még, hanem csak többször — emlékeztetett. Hanem úgy látszik, mindig tudunk a magunk mentségére ürügyet találni. A közönség azt mondja, hogy tudósaink sem kellő mennyiségben, sem elég avatottsággal nem írnak arra nézve, hogy a külföld irodalmából a hazai felé is tekingethessen; tudósaink pedig azzal állnak elő, hogy közönségünk nem olvas mást mint regényt és naptárt, és hogy legfejebb csak időtöltésből, nem belső szükségből olvas. Végre azt is hallani, hogy a magyarok számra kevesen vannak és ennélfogva nagyobbszerű irodalmat nem ápolhatnak. Dehogy kevesen, urak, dehogy kevesen e czélra! Hát a görögök mennyien lehettek egykoron, kiknek most körülbelől háromezer éves irodalmuk van? Mekkora most Belgium és a belga nemzet, melynek irodalmában a legélénkebb tevékenység uralkodik? A cseh nyelv kellemetlen hangzata tartóztatja-e a maroknyi Csehország tudósait hazai irodalmukat folyvást becsesbnél becsesb munkákkal szaporítani? Ne toljuk félre az önismeret lehetőségét, és valljuk meg, hogy az indolentia legnagyobb bűnünk. Kitartó eréjű bizonyos czél eléréséért egész ezeréves történetünkben bizonyosan a legritkább jelenetek közé tartozik. Ha tavaly régészeti társulat létrehozása nem sikerült fővárosunkban, kísértsék meg az illető és hivatott hazafiak, kik kezdeményezésükért legőszintébb tiszteletünkre méltók, ez idén újra, vagy — miután mindenesetre éberebb nemzetünkben a tulajdonképeni történettudomány iránti hajlam — egyesítsék fáradozásaikat magyar történelemnyomozó társulat alakulására. Az ausztriai birodalomnak majdnem minden parányi tartománya bir már honismertető és történettudományi társasággal, míg hazánkban ez eszme még komolyan szóba sem hozatott. A tudományos társulatok ezen hiánya oly külföldit, ki nem saját tapasztalás szerint is, hanem csak statistikai kimutatások után indul, könnyen azon gondolatra hoz, hogy köztünk a polgárosítás szüksége most is oly mértékben forog fen, mint Szent István korában. Mikor ébredend már valahára nálunk az egyesülési szellem tudományos czélokra is? és mikor fogják ebbeli társaságaink munkáikkal nemcsak a magyar közönséget kielégíteni, hanem belbecsük által Európa más tudós intézetei előtt is maguknak elismerést kivívni? PESTI FRIGYES: A DÁNDERYDI KÁNTOR ÉLMÉNYEI. SVÉD BESZÉLYEK. (Folytatás.) II. A danderydi pitypang-virág. A danderydi egyházközség egyik falujában két igen jómódú szabados paraszt lakott. Mindkettőnek gyermekei voltak, s ez oly áldás, mely falukon ritkán hiányzik. Ezen két paraszt egyikének, Jan Ersson-nak egyéb gyermekein kívül egy fia volt, kit Erik-nek neveztek, életkorára huszonkét éves, s testvérei közt a legidősb. Erik virgoncz, fürge s jólnevelt ifjú volt, egyszersmind az egész környéken a legrendszeresebb s legszorgalmasabb fiatal embernek tartották. Ezenkívül nyalka pórlegény volt, valóságos divatficzkó; szérapajtákban és egyéb helyeken, hol táncz és muzsika volt , mindig ő nyitotta meg a tánczmulatságot; sárczipőkben és esernyővel járt templomba, ha t. i. nap sütött és szép tiszta idő volt. A másik parasztot Olof Andersson - nak nevezték. Legidősb gyermeke egy húszéves leány vola, kit Karinnak (Katalin) hittak, mely név később a tudtunkra eddig ismeretlen melléknévvel: ,,a danderydi pitypang-virágot oldatott meg. A falusi népnek szépségteli fogalmai, mint tudjuk, a mieinktől némileg különböznek. A falusi embereknek leginkább tetszik a gömbölyű, teljes és vértől duzzadozó arcz; ők nem becsmérlik a naptól barnára sütött pisze orrt, mely az ő vörös afonya halmai közt, a felhőket *) Lásd „Festi Napló“ 1992. számát kémli. A karcsú termetet egy pórleánynál gyöngeségnek tartják, s a kis finom kezet teljesen alkalmatlannak a gereblye és kapára; a párleány minél lenyeresebb s talpasabb , annál inkább megfelel a munkának és táncznak Mi a tojásdad arczot szeretjük, annak finom szabályos részeivel, úgy, mint azt a régi képeken látjuk, mi némileg félünk a pipacs-piros arczoktól, mivel azt hiszszük, hogy mögöttük tüdővész és sorvadás rejlik; mi kedveljük a karcsú testet, mely köré oly kényelmesen fonhatjuk karunkat; mi bálványozzuk a kis hófehér kezet, mely a mi nagy markunkban mintegy buvosdit játszik, s minél parányibb a láb, annál nagyobb s bűvösebb annak hatalma. Egyre nézve azonban egyetértünk a falusi néppel, t. i. mi a szemeket illeti. Már ezek akár barnák vagy kékek, akár zöldek vagy szürkék legyenek, mindegy ; csak azt lássuk, hogy nagyok és tisztán fénylők, úgy azok mindnyájunk előtt egyformán kedvesek , valamint a tisztafényü nap s az éjnek csillagai. Karin arcza az utóbb nevezett fajhoz tartozott s ezért annak bájai eleinte Danderyd fiai előtt el is enyésztek. De midőn ezek Stockholmban a nagy fürdőszoba utczabeli (Stora Badstugata) sok fűszer- s élelemárus boltokban tett sűrü látogatásuknál folyvást csak a danderydi isteni Karint halják említetni, végre ők maguk is hinni kezdék annak istennőiségét. Erik elbámult, midőn hallá, hogy Karinnak oly haja van, mely öszvekötve és feltűzve egy csomag napsugárhoz, bontakozottan s szabadon hagyva pedig vízeséshez hasonlít, melyen a nap ragyogtatja fényét Erik mindezen dicseitett szépséget észre sem vette. Sőt inkább neki Karin hosszú haja csak terhére volt, mivel az mindig szemébe csapódott, valahányszor vele tánczolt. Erin azt is hallotta, mint monda gúnyolódva a többi fiatal ember, hogy Karinnak annyi szösz van fején, hogy abból egy tuczat fürtöt szehetne, ha egyszer majd menyasszonynyá fogna lenni. Ezen gúnybeszémely ha tulajdonkép nem mondható is veszélyesnek, mivel nem minden leány kap egy tuczat fürtöt menyasszonyi ajándékul, Erikre nézve kellemetlen volt, mert Ő Karint szívből szerette, ámbár őt nem tartotta szépnek, hosszú alkalmatlan haját pedig ki nem állhatta. De midőn a dolog értő stockholmiaknak Karin szépsége fölötti magasztalásait a szomszéd főnemes udvarok fiatal urai is hangosan osztották, már akkor a csengetyűnek ez más hangot adott. Erik és társai ekkor más gondolatokra tértek s Karin ekkor nyerte ezen irigylett melléknevet : „A danderydi pitypang-virág.“ Miért adták neki ezen igénytelen virág (pitypang v. ranunculus) nevét, holott oly sok más és szebbek közt választani lehetett volna, ezt mi nem tudjuk. Talán épen e virág felelt meg leginkább a falusi nép ízlésének, talán épen e virágban szériátok valami bűvös erő rejtezett, mely annak előnyt adott a rózsa és liliom fölött. Erik attól tartva, hogy a pitypangot valaki más tűzheti majd keblére, hozzá sietett és megkérte kezét. Karin , Erik játszótársnéja s ifjúsági barátnéja , Erik ellen kétségtelenül semmi kifogást nem tehetett. Sőt inkább et sokkal nagyobb becsben tartá, mint a többi pórlegényeket, kik fején a szöszt oly irgalmatlanul meggerebenezték. Eriket hajánál czibálta, orron csipkedte s nem egyszer kissé erősebben hátba is ütötte — mik megannyi tanubizonyitványai a valódi pórszeretetnek; — ámde mindig mellőzte a határozott válaszadást, vagy pedig az egész kérői rohamot tréfával verte vissza, mely aztán a nőszülni akarót, mint mondani szokták, annál belebolondultabbá tette. Erik nem veszté bátorságát s folytatta az utánajárást s kérői szerepet; de őszinte kérdésére most is csak ugyanazon kitérő és tréfás választ kapta. Kaczér volt-e Karin? Annyira jártas volt-e a hódítás mesterségében, hogy tudta : mennél tovább áll ellent a leány, annál szerelmesebbé s bódultabbá teszi maga iránt szeretőjét ? Hanem egy kaczér nőszemély sohasem lehet a szó valódi értelmében jó; Karin pedig jó volt, jó az ő szülei iránt, jó minden emberhez, s igen jó Erikhez , ámbár sohasem akarta az „igen“ szót kimondani, holott pedig ez volt a tulajdonképeni fődolog. Mi volt tehát az ok ? Igen, szegény Eriknek egy vágytársa akadt, és pedig olyan, milyenről a világon senki még csak nem is álmodhatott volna. Mintegy hat hónappal előbb, mintsem Erik kérőül lépett föl, Karin egy téli napon atyját Stockholmba kísérte. Ők a Normálmon (északi külvárosban) egy kis kalmárnál, hol Olof Andersson rendesen vásárolgatni szokott, két belépti jegyet nyertek a királyi színházbani ötödik rangú helyre. Ők oda mentek, s most először történt, hogy Karin „opera-spectaculumot“ láta. Többek közt „ kis matrózt“ adták, egy kedélyes operettát, mely már annyi év óta tartja magát fen a színpadon s a svéd közönség által mindig tetszéssel fogadtatott. Midőn Karin, stockholmi útjából a faluba visszatért, a legényeknek és leányoknak csodálatos dolgokat beszélt el. Atyjával igen magas helyen volt egyházban, mely nem volt oly nagy, mint az uraság háza a djurholmi jószágon. Hanem e házban réteket látott, melyek a djurholmi határnál sokkal nagyobbak s erdőket, melyek sokkal jobb állapotban tartatnak, mint a djurholmi erdők, s tavat látott sokkal nagyobbat a nagy Wurtanál*), és a rétek a legszebb zöldszint mutatták s a tó még tél közepén sem *) A nagy Wurta (stora Wärtan) a keleti tenger egyik töble keleti irányban Stockholm és Danderydtól, I S ch irf. Bécs, sept. 23. (Ered. levél). Legünnepeltebb férfiú a német természetvizsgálók és orvosok mostani ülésén Hyrtl tanár volt. Ő a közönséggel mint első ügyvezető, köszöntő és búcsúzó beszédével jött érintkezésbe, de ez elég volt arra, hogy iránta mindenkiben, ki őt hallotta, hódolat gerjedjen. Gondolatainak tisztasága, felfogásának emelkedettsége, philosophiájának mélysége párosulva méltóságteljes s mind a mellett eleven színezetű előadással a hallgatók mindegyikét elbájolta. A régen fennálló császári Lipót Károly Akadémia (Boroszlóban) a német természetvizsgálók s orvosok ezen gyülekezetére 10 oklevelet küldött át csupa bécsiek számára, kik a szokás szerint saját nevet is kapnak. Hyrtlnek jutott méltán a legnyomatékosb név: Cuvier. Egészben véve e gyülekezetről, tekintvén a látottakat s hallottakat, nagyszerű benyomással távozunk el, s e nagyszerűségnek része Hyrtl lángeszén nyugszik. Egy ondit szerint az ülések bezárása után a belügyminiszternél tábla volt, hol egy angol és egy franczia, kiki saját anyanyelvén Hyrtlre köszöntöttek, s ez ugyanazon könnyűséggel s bájjal, melylyel németül szól, felelt angolul s francziául. Mint szakemberről szólani nem ide tartozik, az orvosok előtt az részletesen tudva van, a nagy közönségbe pedig általánosan annyi már átszivárgott, hogy ő Európa legjelesbjeihez tartozik. Végül megemlítem, hogy sopronyi születés. Dr. Gluck New Yorkból a patent Office-ból hivatalosan kapott különféle vetemény-magokat, hogy azokat honába, Magyarországba (hová családi ügyek miatt jó) hozza, elvetés végett kiossza, s az illetőktől tudósítást eszközöljön az egyesült államok részére a siker jelel ki, viszont meg van bízva, hogy innét is vigyen különféle növényt, s nevezetesen szőlőt ki Amerikába, annak ottani gyarapodásáról illető egyleteinket annak idején szintén tudósítandó. Megbízást kapott különféle tudós s iparos egyletektől itt összeköttetést eszközölni, munkákat cserélni, azon ezéiből, hogy egy oly termelő és kereskedő ország, mint az Egyesült államok, Európa e sokat ígérő részéről is nyerjen alapos ismeretet annál inkább, hogy a kereskedelmi közlekedés könnyebbülésére a politikai fejlemények kilátást nyújtsanak. Mindezeket én csak figyelemgerjesztésül közlöm jelenleg, mert pár nap múlva Bécsből Pestre rándul s ott maga fog az illetőkkel érintkzésbe lépni. Miután végre elszéledünk, szabadjon pillantást vetni, az ilyen gyűlésekre tekintve, a tudósokat s a közönséget. A szakemberekre nézve, hogy a legjobb hatással van s igy a tudományra nézve is arról kételkedni ki sem fog. A mesterek, kik éltek alkonyán többnyire már csak az eszmék s méhszorgalommal gyűjtött adatok rendszerezésével foglalkoznak, örömest vegyülnek a fiatal munkások közé, hogy ezeknek fáradságosan gyűjtött észleleteiket hallhassák, azokat a tudomány épületébe beillesztendők. A kezdő és a még szellemi jogossággal dolgozó tapasztaltabb búvár pedig a tudomány nestorainak nézeteit a legélénkebb vággyal óhajtja hallani, hogy így megítélhesse, várjon a valódi után halad-e vagy sem ? Az eszmék kicserélése, súrlódása a tudományt erős lépésekkel viszi előre. A közönséget illetőleg e gyülekezetek szintén csak üdvösen hatnak. Minden szakban találkozik egy két tudós , ki a nagy gyűlésekben hozzá intéz szavakat oly módon, hogy a szellem legmagasztosb nyereményeit is mindenki megérthesse, s ez által részvét s pártolás gerjed a hallgatóban a természettudományok iránt, melyek igazságát s gyönyörét csak megizlelni kell, hogy azok papjaivá vétessük fel magunkat. A természetbúvár, miként Dr. Reclam a bucsu-gyűlésen valami szó szerint felhozta, egy visszafelé tekintő jós, ki azáltal, hogy a tüneményeket a múltban vizsgálja, feltalálja a törvényeket a ki mondja, hogy miként kell a tüneményeknek a jövőben bekövetkeznie. Bécs után nincs Némethonban város, mely oly sok nagyszerűt bírjon a természetvizsgálóknak s orvosoknak nyújtani; egyes férfiak, kiket mindenki tisztel, vannak több városban elszórva egyenkint, de egész intézetek, melyben egyesült erővel történnének a búvárkodások, s melyek ennél fogva rövid idő alatt gyári gyorsasággal növesztik az eredményt, ezek csak Bécsben találhatók. Miként a lapok hirdették, kilátásunk van reá, hogy a magyar természetvizsgálók s orvosok nagy gyűlései is életbe fognak lépni. Ahány svájczi s külföldi német sőt orosz tudóst kérdeztem, hogy jönnének-e, mind igennel válaszolt, mert honunkat, melyet legélénkebben ,csak koráról s most Bécsben némelyek zenéjéről ismernek, szeretnék színről színre látni s a kedvező eszmét, melyet róla magoknak előre alkottak, a valóval összehasonlítani. Hogy üdvös hatással lenne nálunk a mi körülményeinkre nézve is egy nagy gyűlés, arról, ha csak az ügyvezetők balul nem intézkednek, erősen meg vagyok győződve. SZABÓ.