Pesti Napló, 1856. szeptember (7. évfolyam, 1972-2000. szám)

1856-09-26 / 1996. szám

413-1996. 1-ik évf­folyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynéihoz c­ímzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi raszát illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körötti panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dija : 8 k*,8b0* Petit ,or * pkr* Briyegay köisn topkr ___________________ ** Magán vita 6 hasábos petit sor 5 pkr. Egyeten?-*utoz& 2-ik szám, 1-ső emelet, Vidékre, (inán : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . 10 frt p. p. 1856. Péntek, sept. 26. Előfizetési feltételek: Pesten, bárhol hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Fílívrc . . . . 8 frt p. p. V Előfizetési felhívás­­ FESTI SAPSI 1856-ik évi October—de­cemberi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhozhordással 4 frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetem-utcza 2-dik szám takarékpénztár-épület, földszint. A Pesti Napló kiadó­hivatala PEST, Sept. 26 Nemzeti védelem és önvád. „Háromszáz­hetvenötödik évben, midőn I. Va­­lentinian meghalt, egy addig a történelemben is­meretlen nép mutatta magát, kegyetlenebb és vá­­gyóbb a rablásra mindazoknál, melyek előtte és utána megjelentek és mely csak a legújabb idő­ben veszte el függetlenségének utolsó maradvá­nyát : a hunok, utóbb ungarok, végre magyarok­nak nevezett nép. A mongol törzsekhöz számíttat­nak, csordákban éltek minden közös kötelék nél­kül, és Csak a következő században tudta Attila őket rövid időre közös cselekvésre egyesíteni. Sátrakban laktak, mindnyájan lovasok voltak és a­nélkül, hogy a pénz becsét ismerték volna, csak valami nyers aranyszom­j által ösztönöztettek fe­lül nem haladt kegyetlenségre. Szomszédjaikat csak zsákmányolhatás kedvéért rohanták meg, a legvirágzóbb országokat a rombolásban talált gyönyörért elpusztították és a rablott kincseket elásták, a­nélkül, hogy bármi módon használták volna. Külsejükre nézve a majmokhoz hasonlók és szemérmetlenek valának mint ezek, a miért is a női nem, a germán népektől mindig tiszteletben tartva, kénytelen volt tőlük legtöbbet szenvedni.“ __De már elég, csak egy kis példát akartunk mutatni, hogy a tudós Németország, mely Japán, Pendsab, a hatodik világrészről és ki tudja még miről, annyi hühós aparatussal irioliánsokat, nem­zetünk őstörténetét mennyire nem ismeri. Olvas­ható pedig ezen történeti fejtegetés az 1856erra kijött hires „Illustrirler Kalender”-ben, mely Lip­csében Weber Jr.-nél jelenik meg, és melyből ha­zánkban is évenkint több ezer példány elkél, fizet­tetvén egy-egy példánya két pengő forintjával. Itt van megint a naptárverés időszaka, tessék folytatását megszerezni. Valahányszor a külföld nemzetünket illetőleg ily ferde nézeteket árul el, nem óvhatjuk meg lel­künket, hogy irodalmunk némely vezérlőjét né­mileg ne vádolja. Hazánkban annyi a meddő tu­dós, hogy ha számukat azokéhoz hasonlítjuk, kik buzgalmukkal és tevékenységükkel irodalmunkat gyarapítják, méltán kérdezzük: vájjon mi­­kért nézik ők pipafüstbe borítva nyugodtan, mi lassú haladást tesz tudományunk? Vagy elriasztja őket a sok teendő, vagy tudományos és művészeti álla­potainkat már eléggé fejlődötteknek tartják? Az első esetben meg kellene győződve lenniök,hogy érdemük annál nagyobb, elismertetésük annál bi­­zonyos, — habár az utóbbi némelykor későbben is — minél inkább számítandók a pályatörök kö­zé. Sík mezőn a kiálló kövek és sziklák sokkal jobban kivehetők, mint hegyzugos vidéken. Az utóbbi esetben bizony szükség volna őket a kül­földre küldeni mint önhittségük apostolait : így vagy a külföldet térítenék jobb véleményre ha­zánk fölött, vagy ők maguk szereznének szeré­nyebb véleményt tudományos állapotainkról. Megszoktuk egy időben, de még most is benne vagyunk e hitben, hogy szomszédjainkat éjszak­ról és délről tudományos tekintetben kicsinyleni jogunk van. A török nekünk a barbárság proto­­typusa, az orosz a tudomány üldözője, a finn né­pet a műveltség legalsó fokán képzeljük. Hammer ugyan kimutatta, mily roppant irodalommal bír a török netziet, képviselvén azt számos költészeti, történeti, földirati, mathematikai, orvosi, és stá­tustudományi munka. Az orosz költészet, regény­írás, dramaturgia elismerést érdemlő paleton áll, a tudományos utazások érdekében tett áldoza­tok és fáradságok méltán egész Európa által dicsértetnek. Hogy végre a finnek is sok tekintetben felülhaladnak bennünket, arra már Hunfalvy Pál úr elégszer — vagy inkább nem­­elégszer még, hanem csak többször — emlékez­tetett. Hanem úgy látszik, mindig tudunk a ma­gunk mentségére ürügyet találni. A közönség azt mondja, hogy tudósaink sem kellő mennyiségben, sem elég avatottsággal nem írnak arra nézve, hogy a külföld irodalmából a hazai felé is tekin­gethessen; tudósaink pedig azzal állnak elő, hogy közönségünk nem olvas mást mint regényt és naptárt, és hogy legfe­jebb csak időtöltésből, nem belső szükségből olvas. Végre azt is hallani, hogy a magyarok számra kevesen vannak és ennél­fogva nagyobbszerű irodalmat nem ápolhatnak. Dehogy kevesen, urak, dehogy kevesen e czélra! Hát a görögök mennyien lehettek egykoron, kiknek most körülbelől három­ezer éves irodalmuk van? Mekkora most Belgium és a belga nemzet, mely­nek irodalmában a legélénkebb tevékenység ural­kodik? A cseh nyelv kellemetlen hangzata tar­­tóztatja-e a maroknyi Csehország tudósait hazai irodalmukat folyvást becsesbnél becsesb mun­kákkal szaporítani? Ne toljuk félre az önismeret lehetőségét, és valljuk meg, hog­y az indolentia legnagyobb bű­nünk. Kitartó eréjű bizonyos czél eléréséért egész ezeréves történetünkben bizonyosan a legritkább jelenetek közé tartozik. Ha tavaly régészeti tár­sulat létrehozása nem sikerült fővárosunkban, kí­sértsék meg az illető és hivatott hazafiak, kik kezdeményezésükért legőszintébb tiszteletünkre méltók, ez idén újra, vagy — miután minden­­esetre éberebb nemzetünkben a tulajdonképeni történettudomány iránti hajlam — egyesítsék fá­radozásaikat magyar történelemnyom­ozó társulat alakulására. Az ausztriai birodalomnak majdnem minden parányi tartománya bir már honismertető és történettudományi társasággal, m­íg hazánkban ez eszme még komolyan szóba sem hozatott. A tudományos társulatok ezen hiánya oly kül­földit, ki nem saját tapasztalás szerint is, hanem csak statistikai kimutatások után indul, könnyen azon gondolatra hoz, hogy köztünk a polgárosítás szüksége most is oly mértékben forog fen, mint Szent­ István korában. Mikor ébredend már vala­­hára nálunk az egyesülési szellem tudományos czélokra is? és mikor fogják ebbeli társaságaink munkáikkal nemcsak a magyar közönséget kielé­gíteni, hanem belbecsük által Európa más tudós intézetei előtt is maguknak elismerést kivívni? PESTI FRIGYES: A DÁNDERYDI KÁNTOR ÉLMÉNYEI. SVÉD BESZÉLYEK. (Folytatás.­­) II. A danderydi pitypang-virág. A danderydi egyházközség egyik falujában két igen jómódú szabados paraszt lakott. Mindkettőnek gyerme­kei voltak, s ez oly áldás, mely falukon ritkán hi­ányzik. Ezen két paraszt egyikének, Jan Ersson-nak egyéb gyermekein kívül egy fia volt, kit Erik-nek neveztek, életkorára huszonkét éves, s testvérei közt a legidősb. Erik virgoncz, fürge s jólnevelt ifjú volt, egyszersmind az egész környéken a legrendszeresebb s legszorgalma­sabb fiatal embernek tartották. Ezenkívül nyalka pórle­gény volt, valóságos divatficzkó; szérapajtákban és egyéb helyeken, hol táncz és muzsika volt , mindig ő nyitotta meg a tánczmulatságot; sárczipőkben és eser­nyővel járt templomba, ha t. i. nap sütött és szép tiszta idő volt. A másik parasztot Olof Andersson - nak nevezték. Legidősb gyermeke egy húszéves leány vola, kit Karin­nak (Katalin) hittak, mely név később a tudtunkra eddig ismeretlen melléknévvel: ,,a danderydi pitypang-virágo­t oldatott meg. A falusi népnek szépségteli fogalmai, mint tudjuk, a mieinktől némileg különböznek. A falusi embereknek leginkább tetszik a gömbölyű, teljes és vértől duzzado­­zó arcz; ők nem becsmérlik a naptól barnára sütött pisze orrt, mely az ő vörös­ afonya halmai közt, a felhőket *) Lásd „Festi Napló“ 1992. számát­ kémli. A karcsú termetet egy pórleánynál gyöngeség­­nek tartják, s a kis finom kezet teljesen alkalmatlannak a gereblye és kapára; a párleány minél lenyeresebb s talpasabb , annál inkább megfelel a munkának és táncznak Mi a tojásdad arczot szeretjük, annak finom szabályos részeivel, úgy, mint azt a régi képeken látjuk, mi né­mileg félünk a pipacs-piros arczoktól, mivel azt hiszszük, hogy mögöttük tüdővész és sorvadás rejlik; mi kedvel­jük a karcsú testet, mely köré oly kényelmesen fonhat­juk karunkat; mi bálványozzuk a kis hófehér kezet, mely a mi nagy markunkban mintegy buvosdit játszik, s minél parányibb a láb, annál nagyobb s bűvösebb annak hatalma. Egyre nézve azonban egyetértünk a falusi néppel, t. i. mi a szemeket illeti. Már ezek akár barnák vagy ké­kek, akár zöldek vagy szürkék legyenek, mindegy ; csak azt lássuk, hogy nagyok és tisztán fénylők, úgy azok mindnyájunk előtt egyformán kedvesek , valamint a tisztafényü nap s az éjnek csillagai. Karin arcza az utóbb nevezett fajhoz tartozott s ezért annak bájai eleinte Danderyd fiai előtt el is enyésztek. De midőn ezek Stockholmban a nagy fürdőszoba utcza­­beli (Stora Badstugata) sok fűszer- s élelemárus boltok­ban tett sűrü látogatásuknál folyvást csak a danderydi isteni Karint halják említetni, végre ők maguk is hinni kezdék annak istennőiségét. Erik elbámult, midőn hallá, hogy Karinnak oly haja van, mely öszvekötve és feltűzve egy csomag napsu­gárhoz, bontakozottan s szabadon hagyva pedig víz­eséshez hasonlít, melyen a nap ragyogtatja fényét Erik mindezen dicseitett szépséget észre sem vette. Sőt in­kább neki Karin hosszú haja csak terhére volt, mivel az mindig szemébe csapódott, valahányszor vele tánczolt. Erin azt is hallotta, mint monda gúnyolódva a többi fia­tal ember, hogy Karinnak annyi szösz van fején, hogy abból egy tuczat fürtöt szehetne, ha egyszer majd meny­­asszonynyá fogna lenni. Ezen gúnybeszémely ha tu­lajdonkép nem mondható is veszélyesnek, mivel nem minden leány kap egy tuczat fürtöt menyasszonyi aján­­­dékul, Erikre nézve kellemetlen volt, mert Ő Karint szívből szerette, ámbár őt nem tartotta szépnek, hosszú alkalmatlan haját pedig ki nem állhatta. De midőn a dolog­ értő stockholmiaknak Karin szép­sége fölötti magasztalásait a szomszéd főnemes udvarok fiatal urai is hangosan osztották, már akkor a csenge­­tyűnek ez más hangot adott. Erik és társai ekkor más gondolatokra tértek s Karin ekkor nyerte ezen irigylett melléknevet : „A danderydi pitypang-virág.“ Miért adták neki ezen igénytelen virág (pity­pang v. ranunculus) nevét, holott oly sok más és szebbek közt választani lehetett volna, ezt mi nem tudjuk. Talán épen e virág felelt meg leginkább a falusi nép ízlésének, ta­lán épen e virágban szériátok valami bűvös erő rejte­zett, mely annak előnyt adott a rózsa és liliom fölött. Erik attól tartva, hogy a pitypangot valaki más tűzheti majd keblére, hozzá sietett és megkérte kezét. Karin , Erik játszótársnéja s ifjúsági barátnéja , Erik ellen kétségtelenül semmi kifogást nem tehetett. Sőt inkább et sokkal nagyobb becsben tartá, mint a többi pórlegényeket, kik fején a szöszt oly irgalmatlanul meg­­gerebenezték.­­ Eriket hajánál czibálta, orron csipkedte s nem egy­szer kissé erősebben hátba is ütötte — mik megannyi tanubizon­yitványai a valódi pór­szeretetnek; — ámde mindig mellőzte a határozott válasz­adást, vagy pedig az egész kérői rohamot tréfával verte vissza, mely aztán a nőszülni akarót, mint mondani szokták, annál belebo­­londultabbá tette. Erik nem veszté bátorságát s folytatta az utánajárást s kérői szerepet; de őszinte kérdésére most is csak ugyanazon kitérő és tréfás választ kapta. Kaczér volt-e Karin? Annyira jártas volt-e a hódítás mesterségében, hogy tudta : mennél tovább áll ellent a leány, annál szerelmesebbé s bódultabbá teszi maga iránt szeretőjét ? Hanem egy kaczér nőszemély sohasem lehet a szó valódi értelmében jó; Karin pedig jó volt, jó az ő szülei iránt, jó minden emberhez, s igen jó Erikhez , ámbár sohasem akarta az „igen“ szót kimondani, holott pedig ez volt a tulajdonképeni fődolog. Mi volt tehát az ok ? Igen, szegény Eriknek egy vágy­társa akadt, és pedig olyan, milyenről a világon senki még csak nem is álmodhatott volna. Mintegy hat hónappal előbb, mintsem Erik kérőül lé­pett föl, Karin egy téli napon atyját Stockholmba kísérte. Ők a Normálmon (északi külvárosban) egy kis kalmár­nál, hol Olof Andersson rendesen vásárolgatni szokott, két belépti jegyet nyertek a királyi színházbani ötödik rangú helyre. Ők oda mentek, s most először történt, hogy Karin „opera-spectaculumot“ láta. Többek közt „­ kis matrózt“ adták, egy kedélyes operettát, mely már annyi év óta tartja magát fen a színpadon s a svéd kö­zönség által mindig tetszéssel fogadtatott. Midőn Karin, stockholmi útjából a faluba visszatért, a legényeknek és leányoknak csodálatos dolgokat be­szélt el. Atyjával igen magas helyen volt egyházban, mely nem volt oly nagy, mint az uraság háza a djurholmi jószágon. Hanem e házban réteket látott, melyek a djurholmi ha­tárnál sokkal nagyobbak s erdőket, melyek sokkal jobb állapotban tartatnak, mint a djurholmi erdők, s tavat lá­tott sokkal nagyobbat a nagy Wurta­nál*), és a rétek a legszebb zöldszint mutatták s a tó még tél közepén sem *) A nagy Wu­rta (stora Wärtan) a keleti tenger egyik t­öble keleti irányban Stockholm és Danderydtól, I S c­h i­r­f. Bécs, sept. 23. (Ered. levél). Legünnepeltebb férfiú a német természetvizsgálók és orvosok mostani ülésén Hyrtl tanár volt. Ő a közönséggel mint első ügy­vezető, köszöntő és búcsúzó beszédével jött érintkezés­be, de ez elég volt arra, hogy iránta mindenkiben, ki őt hallotta, hódolat gerjedjen. Gondolatainak tisztasága, felfogásának emelkedettsége, philosophiájának mélysége párosulva méltóságteljes s mind a mellett eleven színe­zetű előadással a hallgatók mindegyikét elbájolta. A régen fennálló császári Lipót Károly Akadémia (Bo­roszlóban) a német természetvizsgálók s orvosok ezen gyülekezetére 10 oklevelet küldött át csupa bécsiek szá­mára, kik a szokás szerint saját nevet is kapnak. Hyrtl­­nek jutott méltán a legnyomatékosb név: Cuvier. Egészben véve e gyülekezetről, tekintvén a látotta­kat s hallottakat, nagyszerű benyomással távozunk el, s e nagyszerűségnek része Hyrtl lángeszén nyugszik. Egy on­dit szerint az ülések bezárása után a belügyminisz­ternél tábla volt, hol egy angol és egy franczia, kiki sa­ját anyanyelvén Hyrtlre köszöntöttek, s ez ugyanazon könnyűséggel s bájjal, melylyel németül szól, felelt angolul s f­rancziául. Mint szakemberről szólani nem ide tartozik, az orvosok előtt az részletesen tudva van, a nagy közönségbe pedig általánosan annyi már átszivár­gott, hogy ő Európa legjelesbjeihez tartozik. Végül meg­említem, hogy sopronyi születés. Dr. Gluck New­ Yorkból a patent Office-ból hivatalo­san kapott különféle vetemény-magokat, hogy azokat honába, Magyarországba (hová családi ügyek miatt jó) hozza, elvetés végett kiossza, s az illetőktől tudósítást eszközöljön az egyesült államok részére a siker jelel ki, viszont meg van bízva, hogy innét is vigyen külön­féle növényt, s nevezetesen szőlőt ki Amerikába, annak ottani gyarapodásáról illető egyleteinket annak idején szintén tudósítandó. Megbízást kapott különféle tudós s iparos egyletektől itt összeköttetést eszközölni, munká­kat cserélni, azon ezéiből, hogy egy oly termelő és ke­reskedő ország, mint az Egyesült államok, Európa e so­kat ígérő részéről is nyerjen alapos ismeretet annál in­kább, hogy a kereskedelmi közlekedés könnyebbülésére a politikai fejlemények kilátást nyújtsanak. Mindezeket én csak figyelemgerjesztésül közlöm je­lenleg, mert pár nap múlva Bécsből Pestre rándul s ott maga fog az illetőkkel érintk­zésbe lépni. Miután végre elszéledünk, szabadjon pillantást vetni, az ilyen gyűlésekre tekintve, a tudósokat s a közönsé­get. A szakemberekre nézve, hogy a legjobb hatással van s igy a tudományra nézve is arról kételkedni ki sem fog. A mesterek, kik éltek alkonyán többnyire már csak az eszmék s méhszorgalommal gyűjtött adatok rendszerezésével foglalkoznak, örömest vegyülnek a fiatal munkások közé, hogy ezeknek fáradságosan gyűj­tött észleleteiket hallhassák, azokat a tudomány épületé­be beillesztendők. A kezdő és a még szellemi jogos­­sággal dolgozó tapasztaltabb búvár pedig a tudomány nestorainak nézeteit a legélénkebb vággyal óhajtja hal­lani, hogy így megítélhesse, várjon a valódi után halad-e vagy sem ? Az eszmék kicserélése, súrlódása a tudo­mányt erős lépésekkel viszi előre. A közönséget illetőleg e gyülekezetek szintén csak üdvösen hatnak. Minden szakban találkozik egy két tu­dós , ki a nagy gyűlésekben hozzá intéz szavakat oly módon, hogy a szellem legmagasztosb nyereményeit is mindenki megérthesse, s ez által részvét s pártolás ger­jed a hallgatóban a természettudományok iránt, melyek igazságát s gyönyörét csak megizlelni kell, hogy azok papjaivá vétessük fel magunkat. A természetbúvár, mi­ként Dr. Reclam a bucsu-gyűlésen valami szó szerint felhozta, egy visszafelé tekintő jós, ki azáltal, hogy a tüneményeket a múltban vizsgálja, feltalálja a törvénye­ket a ki mondja, hogy miként kell a tüneményeknek a jövőben bekövetkeznie. Bécs után nincs Némethonban város, mely oly sok nagyszerűt bírjon a természetvizsgálóknak s orvosok­nak nyújtani; egyes férfiak, kiket mindenki tisztel, van­nak több városban elszórva egyenkint, de egész intéze­tek, melyben egyesült erővel történnének a búvárkodá­sok, s melyek ennél fogva rövid idő alatt gyári gyorsa­sággal növesztik az eredményt, ezek csak Bécsben ta­lálhatók. Miként a lapok hirdették, kilátásunk van reá, hogy a magyar természetvizsgálók s orvosok nagy gyűlései is életbe fognak lépni. A­hány svájczi s külföldi német sőt orosz tudóst kérdeztem, hogy jönnének-e, mind igennel válaszolt, mert honunkat, melyet legélénkebben ,csak koráról s most Bécsben némelyek zenéjéről ismernek, szeretnék színről színre látni s a kedvező eszmét, me­lyet róla magoknak előre alkottak, a valóval összehason­lítani. Hogy üdvös hatással lenne nálunk a mi körülmé­nyeinkre nézve is egy nagy gyűlés, arról, ha csak az ügyvezetők balul nem intézkednek, erősen meg vagyok győződve. SZABÓ.

Next