Pesti Napló, 1856. szeptember (7. évfolyam, 1972-2000. szám)

1856-09-12 / 1982. szám

399-1982. 3-ik évf­foly­am. Szerkesztési iroda : Egyetem-utcza 2-ik szám, 1-ső emelet, Szerkesztő szállása : Angol királynőihez c­ímzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét élete minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dija : 6 hastb0* p®Ht Bor 4 p^. Bélyegdij Mion to pkr _______________J ’ Magán vita 6 hasábos petrt sor 5 pkr. Vidékre, p o s t t n : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. 1850. Péntek, sept. 12. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva , Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. Előfizetési felhívás : PESTI NAPIÓ 1856-ik évi October—de­cemberi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhozhordással 4 frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetem-utcza 2-dik szám takarékpénztár-épület, földszint. Pesti Napló kiadó­hivatala vaxt PEST, sept. 12. A pesti kikötő. A pesti kikötő ügyének minden fontossága mellett is a „P. N.“ rég nem értesíté a közönséget ez ügy állása felöl. Miután e tárgyban oly sokszor felszólaltunk, miu­tán a kikötő jövedelmességét constatkrozó statistikai adatok gyűjtése és közzététele által ismételve igyekez­tünk meggyőződtetni az illetőket a kikötőnek nemcsak a dunai kereskedés s a főváros érdekeire nézve tagad­hatatlan fontossága, hanem annak, mint vállalatnak hasz­nossága felől is : eredményre vártunk. Vártuk, hogy az érdekek találkozása a kikötőt mint szükségest ismervén fel s kölcsönös készségben nyilatkozván annak kiépitte­­tését nemcsak elhatározza, de meg is kezdi. Az idő eltelt, egy év múlt el ismét, s a közeledő tél a Duna hajóinak nagyobb részét védetten találja. A ha­jók nagyobb része még mindig nem biztos fokokban, védtelen partok mellett vonuland el telelőre s a duna­­gőzhajózási társulat hajói télen át, még mindig elszórva maradnak. De a kikötő ügye mégis fejlődött. Az állam belátta szükségességét e vállalatnak s e cs. k. Fensége Al br­e c­h t F ö h g nek ügyszeretete, az állam és ha­zánk fővárosának érdekeit egy iránt képviselő közben­járása a magas kormányt a kikötő kiépítése iránti hatá­rozatra bízta. A mint e magas közbenjárás hárára kötelező a fővá­rost, az országot, a mint a magas kormány e határzata örömmel tölte el mindenkit, ki e határzatban nemcsak a közkereskedés érdekei iránti tekintetre , hanem a fővá­ros terhei könnyebb elviselésének eszközlését, fejlődé­sének szilárdabb alapokra fektetését c­élzó gondosko­dásra ismer szükségkép, Egy fájdalommal érinti mind­nyájunkat a tapasztalás, hogy a magas kormány jóaka­ratának valósulását, a kívánt eredményt két oly akadály hátráltatja, mik, míg a város részéről a szükséges és minden érdek, tekintet által indokolt készség, az érde­kek helyes felfogásának hiányára mutatnak, addig a technikai kivitelre befolyást gyakorló hatóság részéről azt tanúsítják, hogy a közvetlen közelünkbe eső hely­színen tett tapasztalás kellőleg nem méltányoltatik. Világosabban szólunk. A főváros községtanácsa a 95 holdnyi nagyságú pesti szigetet, mely az újpesti Dunaág partjával képezendi a kikötőt, az államnak e czélra százezer pgcforintnyi magas árért kívánja átengedni. Nem tudhatjuk, mi arány , mi jövedelmi kulcs szerint határoztatott e vízjárta, e fűz- és nyárfák által ellepett vadonsziget ára százezer frtrai; mostani jövedelme tán alig fedi a szi­getkerülő évdiját, ki arra ügyel, hogy a fákat tüzelőnek el ne hordja a halász- és őrlőnép, mert a sziget alacsony partjaival csak­is e fák védelme mellett törheti meg a zajló Duna jégborított árjait; kiirtatva pedig csak fele­melt partjai óvhatnak meg az elborítástól, így az erdő, mint egyedüli jövedelme, mortuum capitale gyanánt erősödik a városra nézve a szigeten, mely most a száz­ezer frtnak 1 -2%ét sem hozza be. Azonban felépülvén a kikötő nem tehetjük e legkisebb számítás, a legszerényebb várakozás mellett is azon jö­vedelmet, melylyel a kereskedelmi forgalom emelkedé­sében, az itt telelő hajósok fogyasztásában, a pesti tel­keknek szükségkép emelkedő becsében stb. a város jö­vedelme is közvetve és közvetlenül növekedendik, 6000 portra ? A sziget tehát, mely most mit sem jövedelmez, ingyen átengedve is, a városra nézve jövedelmi forrá­sul szolgálandna a jövőben. De ha a főváros pénztárának jövedelme ezáltal köz­vetlenül nem is növekednék, nem hivatása-e az ország fővárosának mindazon intézkedés életbeléptetése, mind­azon vállalat, habár áldozattal járó támogatása is, melyek végeredményben a kereskedés biztosságára, élénkíté­sére, a sokfélekép igénybe vett lakosok gyarapodására vezetnek? A fővárosnak ez hivatása, és mi, mint e tárgyról írt czikkeinkben kifejeztük, természetesnek tartottuk volna azt, hogy a város maga vállalkozzék e kikötő kiépítésére, miután minden terhe mellett is ren­delkezhetik oly eszközökkel, mik ily jövedelmes vállalat létesítését lehetségessé teszik, vagy legalább, hogy a kezdemény jogával élve és a kezdemény kötelességét teljesítve a kikötő kiépítésére vállalkozó magán­társula­tot támogassa minden erővel. Egyik sem történt. És midőn most a magas kormány az ország óhajtását teljesíteni törekszik, midőn a rég vitatott kérdés az eredmény stádiumához közeledik, a város igényével oly akadályt gördít ez eredmény elé, mi, tagadhatlanul, a város érdekeinek balfelfogásából ered. Ez érdekek helyes felfogására hivatkozunk most, s ismerve a főváros terheit, nem követelhetjük azt, hogy a sziget ingyen engedtessék át. Csak azt kívánjuk, hogy a város igénye teljesíthetőbb legyen. Azon érdek, minél fogva a kikötő mentül előbbi fölépíttetését óhajtjuk, t. i. a főváros emelkedése, hasonlóan kívánatossá teszi, hogy a város minden átengedett birtokából mentül nagyobb hasznot nyerjen. De ez érdek ne veszélyeztessék pilla­natnyi érdekért és oly igény által, mi a város jövedel­mét jövőben mind egyre emelő kikötő kiépítését tenné lehetlenné. Habár az ország minden része, a vasúti vállalatok irányában az okszerű készség, az érdek helyes felfogá­sából támadó áldozó akarat számtalan jelét mutatja fel, mi a főváros jelen körülményei mellett nem óhajtjuk azt, hogy főleg ily jövedelmes vállalathoz a sziget minden ártérítés nélkül engedtessék át. A szigetért az állam is szívesen fizetend illő váltságdíjt. Ez megilleti a várost, melynek terhei mellett oly rész kövezete van. A másik akadály, mi a kikötő­építés megkezdését hátráltatja : az új tervnek összeütközése a régibb terv­vel. Mint tudjuk, szellemdús vizépítészünk Clark úr a szigetet az új­pesti parttal ívekre építendő védgát által kivánta összekötni, mi egyrészről a viz sebtét mérsékelné, s az erős ivoszlopok által a jégzajt felfoghatná, másrész­ről pedig megakadályozná azt, hogy a kikötő öblében a viz álló tóvá ne változzék, a folyó megtört sebje még mindig elég erős maradván a hajók kiszállítására. Az új terv, mely szilárd, az újpesti Dunaágat szélében egészen eltöltő vadgátat javasol, az állóvíz következésein a szi­getet szélében keresztülmetsző csatorna által kíván se­gíteni. Szakértők e tekintetben nem lévén, e tervek bírála­tába nem bocsátkozhatunk, csak azon tapasztalásra uta­lunk, melynél fogva a dunagőzhajózási társulat is ó­budai kikötőjének egészen eltöltött, a jégzaj által sokszor megrongált, többször átszaggatott védgátját levontatá s ívekre építteté. A gőzhajótársulat ó­budai gyára bővebb adatokkal szolgálhat e különböző gátaknak egymás fe­letti előnye felől. Mielőtt tehát e tekintetben véghatáro­zat hozatnék, czélszerű leend a gőzhajózási társulat ta­pasztalatait is figyelembe venni. POMPÉRY, Pest, sept. 12. A kis Hölgyfutár, ha sarokba szorít­ják, eszébe veszi és hűségesen követi a közmondási Bo­­dóné eljárását, a­ki másról szokott beszélni, mikor a bor árát kérik. Az „önálló függetlenségét bármi áron is föláldozni nem akaró“ Hölgyfutár minap széles jó kedvében kije­lentette volt, hogy ő a színház igazgatósága által föl van hatalmazva Szerdahelyi szarkalábaskodásának nyilvános rászólására. Ennek következtében : 1. Szerdahelyi két ízben nyilvánosan és határozottan kijelenté, hogy a Hölgyfutár nem volt fölhatalmazva az igazgatóság által; 2. Jókai szintúgy kijelenté, hogy a Hölgyfutár nem volt, s nem is lehetett fölhatalmazva, mert színpadi vét­ségek fölött a színházi törvényszéket illeti a bíráskodás; 3. A P. Napló szintén kijelenté, hogy a Hölgyfutár nem vehette a grófnak „tegyen úgy a mint tetszik“ sza­vait fölhatalmazásnak, nem pedig azon oknál fogva sem, hogy a Hölgyfutár nem is volt hivatalos közlönye az igazgatóságnak. Megjegyzendő, hogy mind Szerdahelyi, mind Jókai, mind a P. Napló magának az igazgatóságnak tudtával és beleegyezésével szólaltak föl. Mit tett a kis lap ? Követte Bodóné asszonyom pél­dáját, és 1) Szerdahelyi másodizbeni felszólalása után — az igazgatóság ellen fordult s lemondott hivatalosságáról, melylyel úgysem birt; 2) Jókai felszólalása után — Jókainét keverte a do­logba, kinek semmi köze az egészhez; 3) a P. Napló felszólalása után — valami „Augustu­­lus úr“ ellen kezd manoevrírozni. Ez „az egyenesség azon ösvénye,a­melyen a Hölgy­futár — mint tegnapelőtti számában nagy bátorsággal kijelenti — eddig haladt és tovább is haladni fog. Most már szó sincs az állítólagos fölhatalmazásról, pedig épen e körül forog a kérdés. Ha a Hölgyfutár tudna valamit a logika törvényeiről, akkor e kettő közel egyet kellett volna tennie : a) vagy ragaszkodni első nyilatkozatához és kimon­dani, hogy ő csakugyan fel volt hatalmazva ; fi) vagy pedig kijelenteni, hogy félreértette az igaz­gató szavait s felhatalmazásnak gondolta azt, a­mi nem volt felhatalmazás. Miután azonban ugyanazon tisztelt személy, ki által a Hölgyfutár magát fölhatalmazottnak állitá s kinek ter­mészetesen legjobban kell tudnia, adott-e fölhatalmazást vagy nem, — miután, mondjuk, ugyanezen állítólagos A GYÖNGYÖS HÖLGY IRTA IFJ. Duma* Sándor. FRANCZIÁBÓL FORDÍTOTTA I. J. (Folytatás. *) MÁSODIK KÖTET. XX. A rendőrbiztos türelmesen kihallgatta a herczegnét, sőt érezte, hogy mindinkább meg van hatva a jelenet által, s talán kárhoztatta is lelkiösmeretében azon em­bert, kinek a törvény folytán segélyt volt kénytelen nyújtani; de türelem, hatás, lelkiösmeret mind haszta­lanok voltak , engedelmeskedni kellett. A­mit tehetett, csak abból álló­t, hogy tanácsot adjon ezen szegény hölgynek, segélje, vigasztalja őt, kinek elutazását kel­lett eszközölnie, s hogy rábeszélés által érjen czélt erő­­alkalmazás helyett. Pillanatra azt hihette, hogy czélt ért. A herczegné oly levert helyzetbe jutott, hogy abból halk megegyezé­sét lehetett gyanítani. Nagy könyek peregtek alá sze­méből, s időszakonkint csak ezen hangokat hallatta : „Istenem! Istenem!“ Az első szó, melyet az emberi fájdalom ki tud fejezni, s mely magában egész könyör­gés, s egyszersmind egész remény is. •— Menjünk asszonyom, menjünk, mondá a biztos né­*­ Laá'* Napló* 1981. számát, hány pereznyi hallgatás után, megmondom a herczeg­­nek, hogy ön készen van az elindulásra. — De hova visz ön engem ? — Azt nem tudom. — De atyámtól nem lehet engem elválasztani! Neki tudnia kell, hol vagyok, midőn meg fog érkezni! — Meg fogja azt tudni. Levelet hagyott nálam a herczeg számára, s mihelyt megérkezik, azonnal átfo­gom azt neki adni. — Ígéri azt ön? — Az kötelességem. Jelenthetem tehát már a her­­czegnek, hogy ön kész elindulni ? — Igen, uram, kész vagyok. — Köszönöm, asszonyom, nagyon köszönöm. Felet­tébb szerencsétlennek éreztem volna magam, ha kény­telen vagyok szigorúan járni el. Egyedül maradván, még a biztos a herczeget értesí­teni ment, Anna kiszakasztott egy lapot azon bársony­­fedelü tárczából, melyben teendő látogatásait szokta fel­jegyezni, s melyet Jakab kezében látott, midőn első al­kalommal találkozott a herczegnével, s halk nagy sirás közben, nem is láthatva könyeitől mit ír, utolsó s e pil­lanatban egyetlen lehető bizonyítékát tanúsítva Jakab­nak, hogy szereti őt, ezen magasztos, és feláldozó kész­séggel, kétségbeeséssel s könyörgéssel teljes szavakat írta neki : „Indulok, induljon ön is!“ Azután összehaj­totta ezen papír darabot, ajkaihoz vitte, megcsókolta, s hirtelen azon reménynyel telve el, hogy még idejében értesítheti Jakabot elutazta előtt, s annál fogva Jakab egy időben indulhat el vele, felnyitotta a salon ajtaját, hol a biztos a herczeggel beszélt, jelentvén neki neje elutazási készségét, s kétségtelenül kérve őt, hogy kissé szelidebben bánjék vele. Domokos ez alatt elment elbúczúzni Fánitól, s el­mondta neki a történteket. Fáni hirtelenében felkelvén a salon szegletében sírt, mivel a herczeg úrnője iránti ragaszkodását ismervén, kijelentette neki, hogy nem fog velük utazni. Midőn Fáni meglátta a herczegnét, hozzá futott, s kezét megcsókolta. Anna megcsókolta őt, s kezébe csúsztatván a levélkét ezt mondta halkkal: — Ezt „neki“, de minél hamarabb. E közben a herczeg köpenyt akart felesége vállaira tenni, de a herczegné elvette azt tőle, s maga öltötte fel, hogy ne is érintse őt férje keze. Az ebédlőn menve keresztül, két bajuszos és nagy kabátos egyén kelt fel eléggé tiszteletteljesen, kik ott a szegletben ültek. Anna kitalálta, hogy azon emberek voltak ezek, kiknek az ő ellenállása közbenjárásra adott volna jogot. A szégyen pírja futott arczába, s fejét lesütve gyorsan ment az ebédlőn keresztül. A herczeg kétségtelenül szándéko­san hagyta ezen embereket a herczegné útjában, hogy minden újabb fellázadástól elvegye kedvét. A biztos néhány szót mondott azon embereknek, s ők a herczeg és a herczegné után lemenvén az egyik első balra ült fel Domokos mellé, a másik a hátulsóra. Az utczán egy elment, ki dalolva ment haza a bálból, pillanatra megálloit ezen éjjeli elutazás megszemlélése végett, s ezután ismét dalolva tovább haladt. Nem gon­dolta, hogy ezen elutazó hölgy fele vagyonát s élete fe­lét adta volna egy órai szabadságért. A herczegné két­ségbeesett tekintetet vetett ezen Rivoli utczára, hol oly gyakran látta Jakabot, mikép vár a minden éji találko­zóra, s hol most nem lehetett őt látni. Azután a hintó szegletébe vetette magát, behunyva szemeit, hogy sem­mit se is lásson többet, s a gondolkodástól is menekülni óhajtván. A herczeg mellé ült, a biztos pedig, ki a városi sorompókig volt az utasokat kisérendő, az első ülésen foglalt helyet. XXI. Midőn a lovak elindultak három órát ütött. Jakab aludt! Mikop Jakab irta nekem levele végén, melynek rész­­­letei a Domokos előadásaival együtt a fölebbi előadásra képesítettek engem, a herczegné azt tette ezen utóbbi körülmények között, mit semmi más hölgy sem mert volna tenni helyzetében. Ha csak anyagi, de lealázó, hasztalan küzdelmet nem kezd a rendőrség embereivel, lehetlen volt erélyesebbnek mutatni magát, s tovább hí­ven megmaradni ígérete mellett, úgy kellett szeretni, mikép Anna szeretett, hogy ennyire képes legyen va­laki. Bizonyos szót, melyet a hozzá hasonló fajú hölgy nem tud kiejteni még élete megmentése végett sem, ki­mondta, hogy megmentse szerelmét, s megbélyegezte azzal tüzes vas gyanánt a helyzetet, mely különben még kétes maradhatott volna férjére nézve. Mindamellett, mivel a tény csak férje előtt jön ismeretessé téve, ki­sebb botrány volt az, mint az elszöktetés leendett. ír­tam is Jakabnak ezen értelemben ajánlván neki, hogy ne alacsonyitsa le lehetlen és nevetséges kísérletekkel ezen eseményt, mely eddig bizonyos drámaköltészeti becseset birt. A herczegné valóban beteg volt; a hozzá hivatott or­vosok mind azt mondták, hogy lehetlen útját tovább folytatni. Mit tett, hogy beteg legyen ? Jakab nem tudta. A herczegné nem akarta neki megmondani. Anna sokat szenvedett, de azzal nem gondolt, megtartotta esküjét, nem hagyta el Drezdát, közel volt ahhoz, kit szeretett, levelezett vele minden este, látta őt egy pillanatig, vál­tottak egymással néhány szót. Többet nem kívánt, hogy elfeledje anyagi fájdalmát, mely sokkal kisebb volt azon erkölcsi fájdalmánál, hogy el van választva Jakabtól. (Folytatjuk.) fölhatalmazó mind Szerdahelyinek, mind Jókainak, mind a P. Napló szerkesztőségének határozottan kijelenté, hogy a Hölgyfutár tőle felhatalmazást nem kapott : vi­lágos, hogy az a) alatti mód lehetlenné vált a Hölgy­futárnak, s így a b) alattihoz kellett volna nyúlnia. Ezt azonban a Hölgyfutár a világért sem teszi; neki mindig Bodóné van esziben. E helyett most a P. Napló eljárásában keres ellen­mondásokat ; — talál pediglen kettőt. Egyik az, „hogy most ép a P. N. kardoskodik azon ügy mellett, mely ellen kezdetben ő nyilatkozott legha­tározottabban.“ — Azon ügy? mely ügy? Itt a Hölgy­futár ismét együvé keveri, a­mi nem együvé való. Azon ügy alatt ugyanis, mely ellen a P. N. leghatározottab­ban nyilatkozott, a hölgyek lapja Szerdahelyinek szar­­kalábi szereplését érti. Ez ellen fölszólaltunk, igenis, mert mi magunk és mások is hasonlatosságot találtunk Szerdahelyi Szarkalábja és egy élő személy között, ennélfogva pasquiliszerűnek tartottuk Szerdahelyi föl­lépését s keményen megróttuk. Jött erre magának Szerdahelyinek nyilatkozata, hogy ő nem akart semmi élő személyt másolni. Minthogy már az elő­adó maga, úgy hiszszük, legjobban tudja, akart-e valakit előadni vagy nem; s minthogy Szerdahelyit nincs okunk nem becsületes embernek tartani , ter­mészetes, hogy nyilatkozatának hitelt adtunk s többé nem is szóltunk az állítólagos másolásról. — De ezen ügy nem is „a­z­o­nn ügy, melyről most van szó. Most nincsen szó sem Szerdahelyi ellen, sem Szerdahelyi mellett; most arról van szó, hogy a Hölgyfutár nem volt felhatalmazva a nyilvános és hivatalos szinti rászólásra. — Ebbéli eljárásunkban tehát semmi „legkülönösebb* sincs. Lássuk a másik ellenmondást. A Hölgyfutár ezt mond­ja : „Épen a P. N. pendítette meg először, hogy a szini botrányban az igazgatóságtól kell magyarázatot kérni, míg most ugyanezen P. N-ban olvassuk, hogy az igaz­gatóságnak nem szükség ez ügyben magyarázatot adni.“ Ismét keverés. A P. N. nem a szini botrányra, de az adott vagy nem adott fölhatalmazásra nézve kívánt az igazgatóságtól magyarázatot. Kívánta pedig e magyará­zatot azért, mert így okoskodott: ha a Hölgyfutár csak­ugyan hivatalos közlönye az igazgatóságnak, úgy ment­hető volna meg, hogy az igazgatónak „tegyen a mint tetszik“ szavait fölhatalmazásnak vette; de minthogy most kétség támadt hitelessége iránt, minthogy ellen­tétbe helyezkedett az igazgatósággal, természetes, hogy az igazgatóságtól kell várnunk a dolog magyarázatát.­ És ime , az igazgatóság adott is magyarázatot a P. N. szerkesztőségének; és ime, kiderült az is, hogy a Hölgy­futár nem hivatalos közlöny , és miután ezen két előz­mény, mit constatiroztatni kívántunk, csakugyan constati­­roztatott, mindenesetre következetesen cselekszünk , ha kijelentjük is, hogy most már az igazgatóság nyilatkozata feleslegessé vált. Véletlenül azonban a P. Napló ezt ki sem jelenté, s a Hölgyfutár bizonyosan Jókai nyilatko­zatából betűzte ki azon állítást, melyet most a P. Nap­lónak tulajdonít. Ez tehát azon eljárás , melyben a Hölgyfutár logikája ellenmondásokat akart felfedezni; ez, melyet ő élezé­sén fakarddal való hadonázásnak czímez. A hadonázás azoknak sajátja, kik érezve állásuk tarthatatlanságát, úgy akarnak magukon segíteni, hogy az eredeti kérdést félreterelik, mikor is aztán természetesen a Bodóné féle taktikára szorulnak, s a­helyett hogy a gerendát igye­keznének maguk szeméből elhárítani, másokéban keres­gélik a szálkát. Legyen ennyi elég a dolog fölvilágosítására. — A Hölgyfutár pedig hadonázzon ezentúl is tetszése szerint !

Next