Pesti Napló, 1856. szeptember (7. évfolyam, 1972-2000. szám)
1856-09-12 / 1982. szám
399-1982. 3-ik évffolyam. Szerkesztési iroda : Egyetem-utcza 2-ik szám, 1-ső emelet, Szerkesztő szállása : Angol királynőihez címzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét élete minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dija : 6 hastb0* p®Ht Bor 4 p^. Bélyegdij Mion to pkr _______________J ’ Magán vita 6 hasábos petrt sor 5 pkr. Vidékre, p o s t t n : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. 1850. Péntek, sept. 12. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva , Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. Előfizetési felhívás : PESTI NAPIÓ 1856-ik évi October—decemberi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhozhordással 4 frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetem-utcza 2-dik szám takarékpénztár-épület, földszint. Pesti Napló kiadóhivatala vaxt PEST, sept. 12. A pesti kikötő. A pesti kikötő ügyének minden fontossága mellett is a „P. N.“ rég nem értesíté a közönséget ez ügy állása felöl. Miután e tárgyban oly sokszor felszólaltunk, miután a kikötő jövedelmességét constatkrozó statistikai adatok gyűjtése és közzététele által ismételve igyekeztünk meggyőződtetni az illetőket a kikötőnek nemcsak a dunai kereskedés s a főváros érdekeire nézve tagadhatatlan fontossága, hanem annak, mint vállalatnak hasznossága felől is : eredményre vártunk. Vártuk, hogy az érdekek találkozása a kikötőt mint szükségest ismervén fel s kölcsönös készségben nyilatkozván annak kiépittetését nemcsak elhatározza, de meg is kezdi. Az idő eltelt, egy év múlt el ismét, s a közeledő tél a Duna hajóinak nagyobb részét védetten találja. A hajók nagyobb része még mindig nem biztos fokokban, védtelen partok mellett vonuland el telelőre s a dunagőzhajózási társulat hajói télen át, még mindig elszórva maradnak. De a kikötő ügye mégis fejlődött. Az állam belátta szükségességét e vállalatnak s e cs. k. Fensége Al bre ch t F ö h g nek ügyszeretete, az állam és hazánk fővárosának érdekeit egy iránt képviselő közbenjárása a magas kormányt a kikötő kiépítése iránti határozatra bízta. A mint e magas közbenjárás hárára kötelező a fővárost, az országot, a mint a magas kormány e határzata örömmel tölte el mindenkit, ki e határzatban nemcsak a közkereskedés érdekei iránti tekintetre , hanem a főváros terhei könnyebb elviselésének eszközlését, fejlődésének szilárdabb alapokra fektetését célzó gondoskodásra ismer szükségkép, Egy fájdalommal érinti mindnyájunkat a tapasztalás, hogy a magas kormány jóakaratának valósulását, a kívánt eredményt két oly akadály hátráltatja, mik, míg a város részéről a szükséges és minden érdek, tekintet által indokolt készség, az érdekek helyes felfogásának hiányára mutatnak, addig a technikai kivitelre befolyást gyakorló hatóság részéről azt tanúsítják, hogy a közvetlen közelünkbe eső helyszínen tett tapasztalás kellőleg nem méltányoltatik. Világosabban szólunk. A főváros községtanácsa a 95 holdnyi nagyságú pesti szigetet, mely az újpesti Dunaág partjával képezendi a kikötőt, az államnak e czélra százezer pgcforintnyi magas árért kívánja átengedni. Nem tudhatjuk, mi arány , mi jövedelmi kulcs szerint határoztatott e vízjárta, e fűz- és nyárfák által ellepett vadonsziget ára százezer frtrai; mostani jövedelme tán alig fedi a szigetkerülő évdiját, ki arra ügyel, hogy a fákat tüzelőnek el ne hordja a halász- és őrlőnép, mert a sziget alacsony partjaival csakis e fák védelme mellett törheti meg a zajló Duna jégborított árjait; kiirtatva pedig csak felemelt partjai óvhatnak meg az elborítástól, így az erdő, mint egyedüli jövedelme, mortuum capitale gyanánt erősödik a városra nézve a szigeten, mely most a százezer frtnak 1 -2%ét sem hozza be. Azonban felépülvén a kikötő nem tehetjük e legkisebb számítás, a legszerényebb várakozás mellett is azon jövedelmet, melylyel a kereskedelmi forgalom emelkedésében, az itt telelő hajósok fogyasztásában, a pesti telkeknek szükségkép emelkedő becsében stb. a város jövedelme is közvetve és közvetlenül növekedendik, 6000 portra ? A sziget tehát, mely most mit sem jövedelmez, ingyen átengedve is, a városra nézve jövedelmi forrásul szolgálandna a jövőben. De ha a főváros pénztárának jövedelme ezáltal közvetlenül nem is növekednék, nem hivatása-e az ország fővárosának mindazon intézkedés életbeléptetése, mindazon vállalat, habár áldozattal járó támogatása is, melyek végeredményben a kereskedés biztosságára, élénkítésére, a sokfélekép igénybe vett lakosok gyarapodására vezetnek? A fővárosnak ez hivatása, és mi, mint e tárgyról írt czikkeinkben kifejeztük, természetesnek tartottuk volna azt, hogy a város maga vállalkozzék e kikötő kiépítésére, miután minden terhe mellett is rendelkezhetik oly eszközökkel, mik ily jövedelmes vállalat létesítését lehetségessé teszik, vagy legalább, hogy a kezdemény jogával élve és a kezdemény kötelességét teljesítve a kikötő kiépítésére vállalkozó magántársulatot támogassa minden erővel. Egyik sem történt. És midőn most a magas kormány az ország óhajtását teljesíteni törekszik, midőn a rég vitatott kérdés az eredmény stádiumához közeledik, a város igényével oly akadályt gördít ez eredmény elé, mi, tagadhatlanul, a város érdekeinek balfelfogásából ered. Ez érdekek helyes felfogására hivatkozunk most, s ismerve a főváros terheit, nem követelhetjük azt, hogy a sziget ingyen engedtessék át. Csak azt kívánjuk, hogy a város igénye teljesíthetőbb legyen. Azon érdek, minél fogva a kikötő mentül előbbi fölépíttetését óhajtjuk, t. i. a főváros emelkedése, hasonlóan kívánatossá teszi, hogy a város minden átengedett birtokából mentül nagyobb hasznot nyerjen. De ez érdek ne veszélyeztessék pillanatnyi érdekért és oly igény által, mi a város jövedelmét jövőben mind egyre emelő kikötő kiépítését tenné lehetlenné. Habár az ország minden része, a vasúti vállalatok irányában az okszerű készség, az érdek helyes felfogásából támadó áldozó akarat számtalan jelét mutatja fel, mi a főváros jelen körülményei mellett nem óhajtjuk azt, hogy főleg ily jövedelmes vállalathoz a sziget minden ártérítés nélkül engedtessék át. A szigetért az állam is szívesen fizetend illő váltságdíjt. Ez megilleti a várost, melynek terhei mellett oly rész kövezete van. A másik akadály, mi a kikötőépítés megkezdését hátráltatja : az új tervnek összeütközése a régibb tervvel. Mint tudjuk, szellemdús vizépítészünk Clark úr a szigetet az újpesti parttal ívekre építendő védgát által kivánta összekötni, mi egyrészről a viz sebtét mérsékelné, s az erős ivoszlopok által a jégzajt felfoghatná, másrészről pedig megakadályozná azt, hogy a kikötő öblében a viz álló tóvá ne változzék, a folyó megtört sebje még mindig elég erős maradván a hajók kiszállítására. Az új terv, mely szilárd, az újpesti Dunaágat szélében egészen eltöltő vadgátat javasol, az állóvíz következésein a szigetet szélében keresztülmetsző csatorna által kíván segíteni. Szakértők e tekintetben nem lévén, e tervek bírálatába nem bocsátkozhatunk, csak azon tapasztalásra utalunk, melynél fogva a dunagőzhajózási társulat is óbudai kikötőjének egészen eltöltött, a jégzaj által sokszor megrongált, többször átszaggatott védgátját levontatá s ívekre építteté. A gőzhajótársulat óbudai gyára bővebb adatokkal szolgálhat e különböző gátaknak egymás feletti előnye felől. Mielőtt tehát e tekintetben véghatározat hozatnék, czélszerű leend a gőzhajózási társulat tapasztalatait is figyelembe venni. POMPÉRY, Pest, sept. 12. A kis Hölgyfutár, ha sarokba szorítják, eszébe veszi és hűségesen követi a közmondási Bodóné eljárását, aki másról szokott beszélni, mikor a bor árát kérik. Az „önálló függetlenségét bármi áron is föláldozni nem akaró“ Hölgyfutár minap széles jó kedvében kijelentette volt, hogy ő a színház igazgatósága által föl van hatalmazva Szerdahelyi szarkalábaskodásának nyilvános rászólására. Ennek következtében : 1. Szerdahelyi két ízben nyilvánosan és határozottan kijelenté, hogy a Hölgyfutár nem volt fölhatalmazva az igazgatóság által; 2. Jókai szintúgy kijelenté, hogy a Hölgyfutár nem volt, s nem is lehetett fölhatalmazva, mert színpadi vétségek fölött a színházi törvényszéket illeti a bíráskodás; 3. A P. Napló szintén kijelenté, hogy a Hölgyfutár nem vehette a grófnak „tegyen úgy a mint tetszik“ szavait fölhatalmazásnak, nem pedig azon oknál fogva sem, hogy a Hölgyfutár nem is volt hivatalos közlönye az igazgatóságnak. Megjegyzendő, hogy mind Szerdahelyi, mind Jókai, mind a P. Napló magának az igazgatóságnak tudtával és beleegyezésével szólaltak föl. Mit tett a kis lap ? Követte Bodóné asszonyom példáját, és 1) Szerdahelyi másodizbeni felszólalása után — az igazgatóság ellen fordult s lemondott hivatalosságáról, melylyel úgysem birt; 2) Jókai felszólalása után — Jókainét keverte a dologba, kinek semmi köze az egészhez; 3) a P. Napló felszólalása után — valami „Augustulus úr“ ellen kezd manoevrírozni. Ez „az egyenesség azon ösvénye,amelyen a Hölgyfutár — mint tegnapelőtti számában nagy bátorsággal kijelenti — eddig haladt és tovább is haladni fog. Most már szó sincs az állítólagos fölhatalmazásról, pedig épen e körül forog a kérdés. Ha a Hölgyfutár tudna valamit a logika törvényeiről, akkor e kettő közel egyet kellett volna tennie : a) vagy ragaszkodni első nyilatkozatához és kimondani, hogy ő csakugyan fel volt hatalmazva ; fi) vagy pedig kijelenteni, hogy félreértette az igazgató szavait s felhatalmazásnak gondolta azt, ami nem volt felhatalmazás. Miután azonban ugyanazon tisztelt személy, ki által a Hölgyfutár magát fölhatalmazottnak állitá s kinek természetesen legjobban kell tudnia, adott-e fölhatalmazást vagy nem, — miután, mondjuk, ugyanezen állítólagos A GYÖNGYÖS HÖLGY IRTA IFJ. Duma* Sándor. FRANCZIÁBÓL FORDÍTOTTA I. J. (Folytatás. *) MÁSODIK KÖTET. XX. A rendőrbiztos türelmesen kihallgatta a herczegnét, sőt érezte, hogy mindinkább meg van hatva a jelenet által, s talán kárhoztatta is lelkiösmeretében azon embert, kinek a törvény folytán segélyt volt kénytelen nyújtani; de türelem, hatás, lelkiösmeret mind hasztalanok voltak , engedelmeskedni kellett. Amit tehetett, csak abból állót, hogy tanácsot adjon ezen szegény hölgynek, segélje, vigasztalja őt, kinek elutazását kellett eszközölnie, s hogy rábeszélés által érjen czélt erőalkalmazás helyett. Pillanatra azt hihette, hogy czélt ért. A herczegné oly levert helyzetbe jutott, hogy abból halk megegyezését lehetett gyanítani. Nagy könyek peregtek alá szeméből, s időszakonkint csak ezen hangokat hallatta : „Istenem! Istenem!“ Az első szó, melyet az emberi fájdalom ki tud fejezni, s mely magában egész könyörgés, s egyszersmind egész remény is. •— Menjünk asszonyom, menjünk, mondá a biztos né* Laá'* Napló* 1981. számát, hány pereznyi hallgatás után, megmondom a herczegnek, hogy ön készen van az elindulásra. — De hova visz ön engem ? — Azt nem tudom. — De atyámtól nem lehet engem elválasztani! Neki tudnia kell, hol vagyok, midőn meg fog érkezni! — Meg fogja azt tudni. Levelet hagyott nálam a herczeg számára, s mihelyt megérkezik, azonnal átfogom azt neki adni. — Ígéri azt ön? — Az kötelességem. Jelenthetem tehát már a herczegnek, hogy ön kész elindulni ? — Igen, uram, kész vagyok. — Köszönöm, asszonyom, nagyon köszönöm. Felettébb szerencsétlennek éreztem volna magam, ha kénytelen vagyok szigorúan járni el. Egyedül maradván, még a biztos a herczeget értesíteni ment, Anna kiszakasztott egy lapot azon bársonyfedelü tárczából, melyben teendő látogatásait szokta feljegyezni, s melyet Jakab kezében látott, midőn első alkalommal találkozott a herczegnével, s halk nagy sirás közben, nem is láthatva könyeitől mit ír, utolsó s e pillanatban egyetlen lehető bizonyítékát tanúsítva Jakabnak, hogy szereti őt, ezen magasztos, és feláldozó készséggel, kétségbeeséssel s könyörgéssel teljes szavakat írta neki : „Indulok, induljon ön is!“ Azután összehajtotta ezen papír darabot, ajkaihoz vitte, megcsókolta, s hirtelen azon reménynyel telve el, hogy még idejében értesítheti Jakabot elutazta előtt, s annál fogva Jakab egy időben indulhat el vele, felnyitotta a salon ajtaját, hol a biztos a herczeggel beszélt, jelentvén neki neje elutazási készségét, s kétségtelenül kérve őt, hogy kissé szelidebben bánjék vele. Domokos ez alatt elment elbúczúzni Fánitól, s elmondta neki a történteket. Fáni hirtelenében felkelvén a salon szegletében sírt, mivel a herczeg úrnője iránti ragaszkodását ismervén, kijelentette neki, hogy nem fog velük utazni. Midőn Fáni meglátta a herczegnét, hozzá futott, s kezét megcsókolta. Anna megcsókolta őt, s kezébe csúsztatván a levélkét ezt mondta halkkal: — Ezt „neki“, de minél hamarabb. E közben a herczeg köpenyt akart felesége vállaira tenni, de a herczegné elvette azt tőle, s maga öltötte fel, hogy ne is érintse őt férje keze. Az ebédlőn menve keresztül, két bajuszos és nagy kabátos egyén kelt fel eléggé tiszteletteljesen, kik ott a szegletben ültek. Anna kitalálta, hogy azon emberek voltak ezek, kiknek az ő ellenállása közbenjárásra adott volna jogot. A szégyen pírja futott arczába, s fejét lesütve gyorsan ment az ebédlőn keresztül. A herczeg kétségtelenül szándékosan hagyta ezen embereket a herczegné útjában, hogy minden újabb fellázadástól elvegye kedvét. A biztos néhány szót mondott azon embereknek, s ők a herczeg és a herczegné után lemenvén az egyik első balra ült fel Domokos mellé, a másik a hátulsóra. Az utczán egy elment, ki dalolva ment haza a bálból, pillanatra megálloit ezen éjjeli elutazás megszemlélése végett, s ezután ismét dalolva tovább haladt. Nem gondolta, hogy ezen elutazó hölgy fele vagyonát s élete felét adta volna egy órai szabadságért. A herczegné kétségbeesett tekintetet vetett ezen Rivoli utczára, hol oly gyakran látta Jakabot, mikép vár a minden éji találkozóra, s hol most nem lehetett őt látni. Azután a hintó szegletébe vetette magát, behunyva szemeit, hogy semmit se is lásson többet, s a gondolkodástól is menekülni óhajtván. A herczeg mellé ült, a biztos pedig, ki a városi sorompókig volt az utasokat kisérendő, az első ülésen foglalt helyet. XXI. Midőn a lovak elindultak három órát ütött. Jakab aludt! Mikop Jakab irta nekem levele végén, melynek részletei a Domokos előadásaival együtt a fölebbi előadásra képesítettek engem, a herczegné azt tette ezen utóbbi körülmények között, mit semmi más hölgy sem mert volna tenni helyzetében. Ha csak anyagi, de lealázó, hasztalan küzdelmet nem kezd a rendőrség embereivel, lehetlen volt erélyesebbnek mutatni magát, s tovább híven megmaradni ígérete mellett, úgy kellett szeretni, mikép Anna szeretett, hogy ennyire képes legyen valaki. Bizonyos szót, melyet a hozzá hasonló fajú hölgy nem tud kiejteni még élete megmentése végett sem, kimondta, hogy megmentse szerelmét, s megbélyegezte azzal tüzes vas gyanánt a helyzetet, mely különben még kétes maradhatott volna férjére nézve. Mindamellett, mivel a tény csak férje előtt jön ismeretessé téve, kisebb botrány volt az, mint az elszöktetés leendett. írtam is Jakabnak ezen értelemben ajánlván neki, hogy ne alacsonyitsa le lehetlen és nevetséges kísérletekkel ezen eseményt, mely eddig bizonyos drámaköltészeti becseset birt. A herczegné valóban beteg volt; a hozzá hivatott orvosok mind azt mondták, hogy lehetlen útját tovább folytatni. Mit tett, hogy beteg legyen ? Jakab nem tudta. A herczegné nem akarta neki megmondani. Anna sokat szenvedett, de azzal nem gondolt, megtartotta esküjét, nem hagyta el Drezdát, közel volt ahhoz, kit szeretett, levelezett vele minden este, látta őt egy pillanatig, váltottak egymással néhány szót. Többet nem kívánt, hogy elfeledje anyagi fájdalmát, mely sokkal kisebb volt azon erkölcsi fájdalmánál, hogy el van választva Jakabtól. (Folytatjuk.) fölhatalmazó mind Szerdahelyinek, mind Jókainak, mind a P. Napló szerkesztőségének határozottan kijelenté, hogy a Hölgyfutár tőle felhatalmazást nem kapott : világos, hogy az a) alatti mód lehetlenné vált a Hölgyfutárnak, s így a b) alattihoz kellett volna nyúlnia. Ezt azonban a Hölgyfutár a világért sem teszi; neki mindig Bodóné van esziben. E helyett most a P. Napló eljárásában keres ellenmondásokat ; — talál pediglen kettőt. Egyik az, „hogy most ép a P. N. kardoskodik azon ügy mellett, mely ellen kezdetben ő nyilatkozott leghatározottabban.“ — Azon ügy? mely ügy? Itt a Hölgyfutár ismét együvé keveri, ami nem együvé való. Azon ügy alatt ugyanis, mely ellen a P. N. leghatározottabban nyilatkozott, a hölgyek lapja Szerdahelyinek szarkalábi szereplését érti. Ez ellen fölszólaltunk, igenis, mert mi magunk és mások is hasonlatosságot találtunk Szerdahelyi Szarkalábja és egy élő személy között, ennélfogva pasquiliszerűnek tartottuk Szerdahelyi föllépését s keményen megróttuk. Jött erre magának Szerdahelyinek nyilatkozata, hogy ő nem akart semmi élő személyt másolni. Minthogy már az előadó maga, úgy hiszszük, legjobban tudja, akart-e valakit előadni vagy nem; s minthogy Szerdahelyit nincs okunk nem becsületes embernek tartani , természetes, hogy nyilatkozatának hitelt adtunk s többé nem is szóltunk az állítólagos másolásról. — De ezen ügy nem is „azonn ügy, melyről most van szó. Most nincsen szó sem Szerdahelyi ellen, sem Szerdahelyi mellett; most arról van szó, hogy a Hölgyfutár nem volt felhatalmazva a nyilvános és hivatalos szinti rászólásra. — Ebbéli eljárásunkban tehát semmi „legkülönösebb* sincs. Lássuk a másik ellenmondást. A Hölgyfutár ezt mondja : „Épen a P. N. pendítette meg először, hogy a szini botrányban az igazgatóságtól kell magyarázatot kérni, míg most ugyanezen P. N-ban olvassuk, hogy az igazgatóságnak nem szükség ez ügyben magyarázatot adni.“ Ismét keverés. A P. N. nem a szini botrányra, de az adott vagy nem adott fölhatalmazásra nézve kívánt az igazgatóságtól magyarázatot. Kívánta pedig e magyarázatot azért, mert így okoskodott: ha a Hölgyfutár csakugyan hivatalos közlönye az igazgatóságnak, úgy menthető volna meg, hogy az igazgatónak „tegyen a mint tetszik“ szavait fölhatalmazásnak vette; de minthogy most kétség támadt hitelessége iránt, minthogy ellentétbe helyezkedett az igazgatósággal, természetes, hogy az igazgatóságtól kell várnunk a dolog magyarázatát. És ime , az igazgatóság adott is magyarázatot a P. N. szerkesztőségének; és ime, kiderült az is, hogy a Hölgyfutár nem hivatalos közlöny , és miután ezen két előzmény, mit constatiroztatni kívántunk, csakugyan constatiroztatott, mindenesetre következetesen cselekszünk , ha kijelentjük is, hogy most már az igazgatóság nyilatkozata feleslegessé vált. Véletlenül azonban a P. Napló ezt ki sem jelenté, s a Hölgyfutár bizonyosan Jókai nyilatkozatából betűzte ki azon állítást, melyet most a P. Naplónak tulajdonít. Ez tehát azon eljárás , melyben a Hölgyfutár logikája ellenmondásokat akart felfedezni; ez, melyet ő élezésén fakarddal való hadonázásnak czímez. A hadonázás azoknak sajátja, kik érezve állásuk tarthatatlanságát, úgy akarnak magukon segíteni, hogy az eredeti kérdést félreterelik, mikor is aztán természetesen a Bodóné féle taktikára szorulnak, s ahelyett hogy a gerendát igyekeznének maguk szeméből elhárítani, másokéban keresgélik a szálkát. Legyen ennyi elég a dolog fölvilágosítására. — A Hölgyfutár pedig hadonázzon ezentúl is tetszése szerint !