Pesti Napló, 1856. november (7. évfolyam, 2032-2060. szám)

1856-11-26 / 2056. szám

Szerkesztő szállása : Angol királyafidex Cíimzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Szerkesztési Iroda : Egyetem-utaza S-ik szám, 1-ső emelet, Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Vidékre, postra : Évnegyedre . . . 5 írt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. 1850. 413-2050 7-ik évi folyam. Szerda, nov. 20. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. T-nwom­enyok cilia * 6 h*91h.)s Petit sor14 Pkr‘ Bregdij külön 10 pkr Hiraetmen) ÜK.­­-Uja • Magán vlta 6 h.lábos petit sor 5 pkr. Előfizetési felhívás K FESTI NAPLÓ 1856-ik évi november de­cemberi folyamára. Vidékre postán küldve 3 frt. 20 kr. Budapesten házhozhordással 2 ft. 40 kr Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetem-utcza 2-dik szám takarékpénztár-épület, földszint. A Pesti Napit­ kiadó­hivatala MUH® PEST, nov. *26 ükikép segíthetünk a kárpáti panperis­­muson? Ily czim alatt jelent meg a P. N. ez idei sept. 21 —ki számában avatott tollból egy czikk, mely­nek szavaival egyetértőleg, a tárgy fontosságánál fogva, mi is jónak látjuk elmondani nézetünket. Nevezett czikk szerint a kárpáti pauperismus valódi okai a nevelés­hiányban, birtokviszonyok­ban és — szerintünk — még e bérezés vidék terméketlen kopárságához aránytalan túlnépe­­sültségben is keresendő. Az állapotok ily helyzetében önként merül fel a kivándorlás és telepítés eszméje. Lássuk csak, lehetséges-e és melyik ezek közöl? Azon szerencse nem adatott mindenkinek, hogy kivándorolhasson, mert ehhez nem meztelen sze­génység és munkakeresés az egyedül megkíván­­tató kellékek. A kivándorláshoz okvetlen megkí­vántató kellékek : 1-er munkaképesség, ügyes­ség, szorgalom és ezekkel együttjáró erkölcsösség; 2-er a vagyonosság bizonyos forma. Ki e kettő közöl egyiket bírja is csak, az vagy ki sem vándo­rolhat, vagy ha igen, csak nagyobb nyomor, vég­képi tönkrejutásnak indul karjai közé. Mert ha feltesszük is, hogy van a világon vidék, hol in­gyen osztják a földet, de azt fel nem tehetni, hogy olyan volna, hol munkaképesség , ügyesség és­­ szorgalom nélkül megélhetne. Az itt értett nép pedig az elsőben nagy mér­tékben, a másodikban meg épen szűkölködik,­­­dele is van bilincselve lakó földéhez, el nem hagyhatja azt; ott élni, halnia kell. A telepítések kora pedig jóformán lejárt már, de leginkább e népre nézve. Hazánkon kívül er­ről alig lehet szó, itt pedig mi miveletlen föld van, a birtokos ki nem osztja telepeknek, legkevésbé pedig a renyheség és ingatag erkölcsösség rész hírében álló ily nép közt, hanem vár, míg viszo­nyai megengedik azt más után, beruházás által, mivelés alá venni, miután tiszta valóság az, mit Galgóczi Károly mezőgazdasági statisti­­kájában mond, hogy földmivelésünk fel­virágzásának nem a munkáskézhiány, hanem in­kább a pénztelenség stb. szolgál legfőbb aka­dályul. Tehát hogy a kárpáti szűkölködő nép sorsán k­i­ván­d­o­r­l­á­s vagy telepítés által segítni lehetne, arra a jelen viszonyok és helyzet közt még csak nem is gondolhatunk. Más eszközöket és mó­dokat kell azért kitalálnunk. És itt mi, egyetértő­leg a P. N. fennnevezett czikkével is a követke­zőket véljük szükségeseknek: 1- er. Az 1832/15-ki minimum törvényt —mely eddig uj rendelet által nem módosíttatott —a leg­szigorúbban alkalmazni, mely szerint t. i. a bel­sőséget a külsőségtől elválasztani, s a telket fél- vagy negyeden alól osztani tiltva van. 2-­or. Rendet­ és arányosítást hozni be az erdő­ségekre nézve, mivel felvidéken az erdőségekben gyakorolt legeltetés és marhatenyésztés majdnem nagyobb jelentőségű, mint maga a telekbirtok. 3- szor. Szabályozni és kevesebb számra szo­­ritni a kocsmákat, mint melyek sokasága legárté­­konyabban hat a népnek úgy erkölcsi, mint anyagi viszonyára. 4- szer. A népnevelést minél előbb és minden áldozattal előmozdítani, hogy a terjedő nemzedék szilárdabb erkölcsi alapot nyerhessen s kibonta­kozva szokott iszákossága­, s renyheségéből, er­kölcs-, józanság- és szorgalomban gyarapodjék­ , 5-ször. E vidéken gyárak felállítá­sát eszközölni minden módon, hogy a feles számú népség helyben munkát, keresetet találva, az ínség, éhhalál csapásaitól m­egmentes­­sék s a mostaninál nagyobb anyag illétre ver­­gődhessék. ^ Az első és második pont a minimum törvény t. i. és az erdők arányosítása a birtokviszonyt ille­tik, a 3-ik és 4-dik pont e nép erkölcsi állapo­tára vonatkozik. Mind e pontok voltak már vi­tatva e lap hasábjain is, azért mi jelen czikkünk­­ben csak az 5-re t. i. a gyárak felállítására szo­rítkozunk. A kárpáti birtokos osztály túlnyomó része föld­­elaprózás következtében oly kevés földet bir, hogy azután egyéb kézi keresmény nélkül nem képes magát fentartani. Ezek, és a teljesen bir­­toktalanok nagy száma az, kik a felnevezett pau­perismus terhe alatt nyögnek, annál inkább, mert a vidéken munka- és keresethiány is uralkodik, mely bajokat még magasabbra fokozzák a neve­­léshiányból eredő ingatag erkölcsi állapot és iszákosság, ezeket pedig a számos kocsmák csak megállandósítják nemcsak, sőt napról napra na­gyobbra növelik is. A birtokviszonyok rendezése mellett tehát a nevelésügy, kocsmák kevesbítése, és főkép gyárak állítása az, mi által e szűkölködő nép helyzetét javítni, vagy legalább annak még ro­­szabbá fajulását akadályozni lehetséges. Gyárak felállítását pedig azért ajánljuk főkép, mert ha a minimumtörvény fentartva, a birtokvi­szonyok rendezve, a kocsmák száma kevesbítve, jobb népnevelési rendszer behozva volnának is, ez­által még nem lenne elhárítva a bajnak azon oka, mely a túlnépesültségben rejlik, és mi a szű­­kölködőkre ily feles népességű vidéken a munka­­keresethiányból káromlani szokott. Mivel a fentartására szükséges munkát és ke­resetet lakó­földön föl nem találhatja, annak hatá­rain kívül kell azt keresnie, és­pedig vagy a je­lenleg folyamatban levő közlekedési, úgy­mint vasúti és visszabályozási mun­kálatoknál vagy pedig munkábajárás által nyári dologidőben a haza boldogabb vidé­keire. Tettek már kísérletet e népet a közlekedési munkákra, nevezetesen pedig a tiszaszabályozás­­nál alkalmazni , de nem értek ezért , mert e nép, úgymond, dologfófja nem szeret. Pedig ez aligha áll minden tekintetben. E nép nem annyira a munkát, mint a nehéz munkát kerüli csak, mivel nem bírja, sanyarú­­állapotából származó testi gyengesége miatt. Dehogy a testi erejével öszhangzó munkát nem kert­i, sőt maga keresi fel, még lakó földjétől messzeeső vidéken is, bizonyítja az, hogy falkánként jár el az or­szágba mindenfelé aratni, kaszálni le egész So­mogyba, hol is b­uger név alatt eléggé isme­retes. S ha e nép alkalmazható volna is a közleke­dési munkákra, fogna-e ez könnyítni jelen hely­­­­zetén ? Nem hiszük, hogy jelentékeny mérték­ben. Mostani munkába járása által is csak annyira van segítve rajta, hogy mig dolgozik, éhen nem hal; mert e nép legnagyobb részt iszákos és legkevésbbé sem takarékos és ha rak is félre valamit keresményéből, a hoszn it fölemészti s mit haza visz, hol hozza ki azon a telet ? Mivel ezek szerint a munkakere­sés lakó földe határain kívül nem ja­vít jelen helyzetén, legalább mostani erkölcsi állapotában nem, azért ott lakó földén kell munkát és keresetet teremteni e szegény népnek. Ily munka pedig csak úgy teremthető, ha ott minél több gyárak fognak létre jönni. *) Azon dús kőszéntelepek által, melyek a Kár­pát lejtjeiben elrejtve hevernek, a természet e vi­déket különben is, gyárak hazájául jelölte ki. — Hiszszük is ha vasutak e vidékkel a közlekedést *) Gyárak az egész világon azért állíttatnak a tulajdono­sok által, hogy jövedelmet hajtsanak, s nem azon phi­­lantropicus czélból, hogy munkához és eledelhez se­gítsék jutni azt, kinek keresete nincs és éhezik. Mi hisszük, hogy a Kárpátok bizonyos pontjain nem sok idő múlva gyárak fognak emelkedni, de távol vagyunk azon reménytől, hogy jótékonysági czélokért és em­berbaráti részvékenységből valaki valaha egyetlen vas­öntő gyárt is építsen, a kőszenet nagy mérvben ásássa ki a földből , s gazdasági épületeit szövőszékekkel tömje meg. Az iparra ösztön a pénzszerzés vágya s nem az alamizsna oszthatási szenvedély, s elég sentimentalis de nem elég bölcs eljárásnak hisszük, a gyárak szaporo­dására könyörületi, s nem jövedelmezési eszmékkel agitálni. A tökepénzes gyárt állít a­hol proczentet re­mél ; a napszámos a gyárban kap munkát : ez a dolgok rendje, s megfordítani hasztalan kívánjuk. (Szerk.) TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Histoire du Consulat et de 1’Empire. Par Thiers ancien president du conseil des ministres, membre de la chambre des députés et de l’academie fran­­caise. Tome XII., XIII., XIV.) (Folytatás.) Mennyi aggály, s mily kinos érzelmek dúltak a külső­leg oly fényes, töméntelen dicsőségének varázsa alatt szintén összeroskadó császári családnak keblében, azt a Németalföld bekebeleztetését megelőzött s a spanyol há­borúval együtt jelentkezett viszongások csak nagyon is jellemzőkig tanúsítják. Milliók bámulták, s nem keve­sebben irigyelték boldogságát a családnak, mely a világ egyik alig ismert szigetéből származva, most Európa legfényesebb s legősibb trónjait tartá elfoglalva, s hírne­vével betölté az egész világot. S mégis e család minden inkább volt, csaknem boldog. Kebelében terhes gondok, emésztő nyugtalanság, soha egy perczig sem­ távozó rettegés, aggodalom, hi honolt. Sötét, a háború iszo­nyai, az ezeket követő gyülölség, lelkiismereti rémek s kebelloldi balsejtelmek által felidézett melancholia terült el gyász szárnyaival a külsőleg triumphatori, büszke s vidám arczot színlelő egyénein, melyhez a mindnyájokat felemelt, fenntartó, de akaratját hajthatatlan szigorral érvényesítő óriás testvértöli csak úgy, mint az érettét, a gondviselést vakmerőn kísértő testvére érti, rettegés tantalusi kínjaival csatlakozott. Volt-e mindez érzel­mekben része Napóleonnak is ? azt a történetírók, maga Thiers sem keresi. A világ már megszokta Napóleont csupán vasakaratú, nagy eszű, de épen oly mértékben érzéketlen embernek tartani. Pedig nem volt az­ tanú­ság rá, mert fogékonysággal bírt a családi élet gyön­géd öröme­i iránt; mert szerette fiát, s a reá való emlé­kezés, m­ég a csatazaj és vérontás közepette is, szelíd andalgásokba m­en­te el lelkét. Azon lelki marasmus is, melybe oly sokszor, többször épen a legdöntőbb pilla­natban esett; midőn például a Moskva falai előtt vívott irtóztató csatában kőszoborként ott állt mintegy meg­semmisülve, tétlenül, sötéten magába zárkózva, mintha az ezernyi érersárkány torkának bömbölését, a halálnak és kinnak szívrepesztő kiállásait, a hadi riadót, fegy­verzajt, lerombolásokat, melyek alatt is maga a föld ren­geni látszott, nem is hallaná, d­e lelki marasmus is, mondám, mi lehető egyéb, mint a mindig csak külre feszített, mindig csak visszafojtott, de egyes pillanatok­ban saját részét ellenállhatlan hatalommal követelő, érző léleknek kiáradása, melyet hasztalanul igyekezett vissza­szorítani? A seb megnyílt, s a lélek könyei, melyeknek tiltva volt szemeiben jelentkezni, annál nagyobb hata­lommal omlottak a szív belsejében, s figyelmét a kül­világtól el, s egészen ide bilincselték. Napoleon testvérei trónra emeltetvén, mind azt tet­ték, a mit uj királyi állásuknál fogva természetesen ten­­niek kellett : a nekik alávetett népek és országok meg­annyi védőivé váltak. Senki sem lehet sem annyira ör­­dögileg gonosz, hogy szándékosan, tudva, népeinek megrontására törekedjék; sem pedig annyira buta, hogy be ne lássa, miszerint az uralkodása alatt álló népnek romlása magának a trónnak romlása egyszersmind. „Murát Nápolyban, Je­r­o­m­e­s Casselben, József Madridban, és Lajos Amsterdamban, írja Thiers, némi igazsággal mondák Napóleonnak . Ha ön minket királyokká tett, ezt kétségkívül azért tette, hogy becsü­letére váljunk; hogy népeinket boldogítsuk; hogy tar­tós dynastiákat alapítsunk ; hiszen különben, hogy min­ket fentartson, végnélküli s romlásteli háborúkat kel­lene folytatnia. — Kétségkívül, válaszoló Napoleon le­veleiben, melyeknek mi csak tartalmát írjuk itt ki, el­hagyva a keserűségeket, én királyokká tettelek, hogy népeitek érdekében országosatok ; de egyszersmind azért is, hogy ti e népek érdekeit úgy fogjátok fel, mint azokat felfognotok kell; hogy katonáim vére, nem pedig tin érdemeitek által felemeltetve, ne ellenségei­nek , hanem Francziaországnak hű szövetségesei le­gyetek. — ,Mindent Francziaországért és általa,­ ismétlé­s szünet nélkül nekik. Nektek mind­­nyájotoknak egy legfőbb érdeketek van, legyőzni az angol uralmat; mert hiszen el fogjátok veszteni, te Mu­rat ugyan Szicziliát, te József az amerikai gyarmatokat, te Lajos az ind birtokokat, ha Francziaország ezen el­döntő harczból nem emelkedik ki győzedelmesen. Ezen kivül el fogjátok veszteni a hajózási szabadságot és lo­bogótok becsületét is. Népeitek érdekeit tehát politi­kám szellemében kell felfognotok, s velök ezt megértet­hetek ; népszerűségieket pedig nem gyengéikhezi alkal­mazkodás, hanem takarékosságtok, józanságtok, tevé­kenység, harczi bátorság és erényességtek, valamint a franczia párt, mely minden országban a democratia, s mely ennélfogva mindenütt felkeresendő és megnye­rendő, kegyelése által megállapítani törekednetek. Ti azonban nagy uraktól, kik gyűlölik Francziaországot, a Bonaparte-kat és leginkább engem, vétetvén magatokat körül, ellöktétek magatoktól e pártot is, az egyedülit, mely szerethet minket, s a mely, hála a ti baleljárástok­­nak, ma épen olyképen gyűlöl bennünket, mint minden egyebek. Emigy oda jutottunk, hogy egyetlen­egy sem tarthandja fel magát csak egy napig, csak egy óráig is, ha én egy csatát elvesztek!“ (XII., 68—9.) Egy részről a politikáját és rendszabályait hajt­hatatlan szigorral sürgető Napóleon, és másrészről a népeik érdekébe bevont testvérek közti szaka­dás tehát napról napra nagyobbodott. A testvérek Napóleonnal szemközt mindent megígértek, azonban alig tértek vissza népeik körébe, már­is ezek kérelmei, előterjesztései, tanácsai által megingatva, a habozás, kifogások, sőt ellenszegülések régi ösvényére tértek.­ Az ez után ápolt súrlódások mindenekelőtt Bonaparte Lajos Hollandia királyának bukását idézték elő. „E sajátszerű fejedelem, írja Thiers, kitűnő, de inkább te­vékeny semmint igazságos szellem létére, szerette a jót, csakhogy hamis fogalommal birt róla : szabadéinál tetszelgésből, de kényur véralkatánál fogva; vitéz de kevésbbé katonás; egyszerű és mégis az uralkodás vá­gyától gyötrött; bizalmatlan önmaga iránt, és mégis a legingerlékenyebb önszeretettel telt; lelkében a Bona­parték természetes hevességével, mely neki csak eszkö­zül szolgált önmaga szünetnélküli kínzására ; magát csak szerencsétlenségre hivatottnak hive, s mind untalan pa­­naszoskodva, hogy egész családja összeesküdött ellene, s e setét nézeteiben a legrosszabb egészségi állapot által még inkább megerősítve, s végre uralkodóul állít­va egy ország felett, melynek ege és jelenlegi szeren­cseállása, legkevésbbé valának alkalmasok, őt szóra­koztatni; e fejedelem, mondjuk, előbb-utóbb kellett, hogy végszakadást idézzen elő , és alkalmat adjon egyikére az országát ért leggyászosabb határoza­toknak.“ (XII., 63—4 ) Thiers Németalföldnek a csá­szárságba­ kebeleztetését érti, melynek végrehajtásával Napóleon már ismételve fenyegetődzött. Látván tudnil­­lik, hogy Hollandia az angolok ellen folytatott háború­jában neki még csak azon szolgálatot sem teszi öcsének uralkodása, melyet tett a köztársasági kormányforma alatt, sőt az amerikai hajók elfogadása és a csempészet előmozdítása által az angolokat még elő is segíti : már 1810. ápril havában ultimátummal lépett fel Lajos előtt, kijelentvén , hogy vagy be fogja olvasztani a császár­ságba az egész németalföldi királyságot, vagy pedig testvére Lajos tegyen eleget a következő feltételeknek: kötelezze magát, hogy a Schelde két torkolatában te­kintélyes flottillát, T­e­x­e­­­ben sorhajóhadat, és szárazon a tengermellékeken 25 fegyveres embert fog tartani; hogy a királyi testőrséget, az általa kinevezett tábor­nagyokat, a nemesség számára rendelt dotatiókat meg­­szüntetendi és illetőleg visszavonandja ; hogy a köza­dósságot egy­harmadára szállítandja le (a bevétel tud­­nillik csak 110, a kiadás pedig 155 millióra rúgott, e közt 80 millió csupán adóssági kamat), s ekként az arányt a bevétel és kiadás közt visszaállítandja; s a­mi legfőbb, végre hogy a csempészetet a lehető legerélye­sebben üldözendi, minden zsákmány feletti ítéletet a franczia törvényszékek elé utasítani, s a németalföldi kikötőkbe befutott minden amerikai hajót neki kiszol­­gáltatandja. Lajos részéről kész volt ugyan, ha nem is megtenni, de legalább megígérni, mit Napóleon a flotta és hadsereg tartását, a csempészetnek jövőrei szi­gorú akadályoztatását s végre a democratiáhozi közele­dést illetőleg kivánt; azonban az adóssági tőkét egy harmadára leszállítani, a nemességet illetőleg kiadott és már foganatosított rendeleteit megsemmisíteni, a kiosz­tott czimeket visszavenni, a kinevezett tábornagyokat ezen rangjoktól megfosztani, s végre a hollandiai feje­­delmiség jogait annyira meggyalázni, hogy az ítéleteket Párisból fogadja, s a tekintélyének pajzsa alatt kikötői­ben megjelent amerikai hajókat kiszolgáltassa, mindez az ő szemeiben a halálnál is rosszabb megaláztatás leen­­dett. A jó vagy rossz okok, melyekkel Laj­o­s fejedel­­miségét védelmező, mindez keveset nyomott, Napóleon tudni akarta, ha fog-e vagy sem engedelmeskedni. E helyzetében „Holland szerencsétlen királya , írja Thiers, ki már különben is sötét gondolatoktól gyötörtetett, las­­sankint egész azon pontig ragadtatott, hogy testvérében már csak a zsarnokot, atyafiaiban csupán önző s önzés­ből a családfő előtt térdre bocsátkozott rokonokat, ne- j­­ében pedig csak hittelen, (ez már ekkor tőle elválva Parisban élt,) s a neki okozott rosszakban bűnrészes feleséget látna. . . Ismételve mi kisebbet sem tervezett, mint hogy saját testvére ellen a felkelés lobogóját ki­tűzze, Németalföldöt a gátok megszaggatásával viz alá merítse, s magát pillanatra az angolok karjaiba vesse, mint a kiknek segítsége nélkül minden ellenállás nyil­vánosan lehetetlenség volt.“ (XII., 72—3.) Ily lelki állapotban érkezett Lajos Parisba, hogy csá-

Next