Pesti Napló, 1857. február (8. évfolyam, 2114-2136. szám)

1857-02-14 / 2124. szám

nálunk erdélyieknél; vájjon az általam megnevezett írók nem érdemeltek-e meg a magyar vagyonosabb közönségtől annyit, mint a­mennyit egy iparosnak vagy földművesnek, egy katonatisztnek vagy gazdag urnak az ő rokonai tesznek — egy kis egyszerű fej­­követ! Hiszen ők szegények voltak, ők a szellemiek­nek, a hazának áldozták erejöket, idejöket, nem sze­rezhettek vagyont, vájjon nem azok kötelesek-e em­lékük és nyugvó helyek megjelöléséért valamit tenni, a­kikért éltek és tettek ? Én azt hiszem, hogy azok. De hát ezek az írók oly nyomorultak-e a világon, hogy a serfőzőnek, vargának, szabónak, sütőnek, né­ha a napszámosnak is innen vagy onnan jut egy kis fejkő ; csak a szegény magyar írónak nem emelnek írótársai, nem barátai, nem a maecenások, nem a mi­­velt polgárság, nem az intézetek senki, senki!! Néz­zétek meg életét és cselekedeteit, nézzétek és olvas­sátok meg könyveit, festéseit, dalait, faragványait — azt kérdem, nem nyomnak-e ezek annyit a mai világ előtt vagy legalább a jövendőség szemében, mint azon polgár, ki műhelye mellett élte le életét, magát és övéit táplálta, ruházta, de a közjóért, a haza di­csőségéért, a nemzeti becsületért, egy szalmaszálnyit sem lendített — kérdem, nem ér-e fel ezek érdemé­vel a magyar író érdeme, a ki agy velejét, tiszta jobb érzéseit, minden idejét, életét vivé a tudománynak és művészetnek áldozatul ? s mégis hány ezernek van az elsők közöl czifra emlékköve, míg az utolsóknak nyugvó helyét sem tudja az utas igen gyakran fölta­lálni. . . . Bizony, bizony ez nem igen vonz, nem igen csábít senkit a magyar írói pályára! De nem is tanúsít igen nagy nemzeti kegyeletet.!....... Munkácsi Flóra k. a.-t a tegnapi előadás és máso­dik jutalomjátéka alkalmával (Pitt és Fox-ban) tisz­telői értékes nyaklánczc­al, versekkel s koszorúkkal lepték meg. Azt hiszem, hogy a pesti közönség jól ismeri és kellően méltányolja ez ifjú művésznőt. A hírlapok is sokszor kedvezően szóltak felőle. Hogy nálunk többet tesznek érette s melegebben nyilat­koznak, oka a színház jelen állásában, helyi körül­ményekben és a kolozsvári közönség azon dicséretes irányában van, hogy az ifjú erőket mindig szinte in­kább lelkesíti, mint a már már tökéletes művészt. Helyesebb is ez, mintha igen követelőleg tartaná ma­gát. A buzdítás a valódi tehetség dicsőségszomját és tettvágyát mindig felgyújtja, magasabbra törekvésre ösztönzi. r. 1. Arad, febr. 7. (Ered. lev.) Bulyovszky- Szilágyi Lilla asszony eleinte csak 6 előadásra kötelezett vendégj­átéki cyelusát 18 föllépése után, a mai nap befejezte. Személyében szavaló színművé­­szetünk egyik csillaga búcsút von körünkből, mint hisszük, hogy majdan még ragyogóbb fényben kö­rünkbe visszatérjen. Itt Aradon kitünőbb szerepei valának : Julia — Letom­b­es Vicomte-Eyre Jane-Luiza (Ármány és sze­relem) — Rutland grófnő — Riole — Gauthier Mar­git — Desdemona —­s Lecouvreur Adrienne; színhá­zunk rendes tagjai telhető buzgalommal igyekeztek a művészvendégnő szerepléseit öszhangzó közremű­ködéseik által kerekdeddé egészíteni. Komáromi Alajos úr azonban, nemcsak azért különös említésre méltó, hogy legyakrabban és mindenkor nagyhatású szerepekben lépett fel a művésznővel, hanem azért is, hogy képzettsége, s szorgalma miatt, mindinkább a közönség kedvenczévé válik. Zöldi szereplései szintén méltánylandók. Az egyet óhajtottuk volna : hogy Bulyovszkyné néhány napig elmaradt ruhatárának megérkezte után is, több jelentéktelen darabban szereplése helyett, ismert jelességű színművekben lépjen csak fel , mert habár játéka „a Rózsa­s Rózsika“, „Ő nem féltékeny“, „Tiszaháti libácska“, „Szép molnárnő“, „Eszter és Dávid “féle darabokban szintén tetszéssel találkozott, fényes diadalait, s a dráma részére kivívott ered­ményt még­is „Julia“, „Stuart Mária“ „Rutland gróf­nő“, „Gauthier Margit“ , és hasonló szerepeinek kö­szönheti. Arad lakosai lelkesen karolnak fel minden alkal­mat, miben közérdekű tárgyak iránt rokonszenvet tanúsíthatnak, s igy Bulyovszkyné mint iró, s kitűnő művésznő körünkbe jövetele előtt, kitűnő fogadtatás­ról már biztosítva lehet­. A játéka által előidézett óvatiók még is, előleges fejletünket tulszárnyalák; s igy azok a művésznő egyéni érdemeinek eredményei valának. Megyénk honfias érzelmű két birtokosa Boh­us János, és az irodalom s művészetbarát Csernovics Péter urak a kitüntetések fő tényezői valának. A mű­vésznő Lecouvreur Adrienne szerepében, ma végbucsút von, a nagy számmal egybesereglett közönségtől. Játé­ka mint egyébkor úgy ez alkalommal is jeles volt. Utolsó föllépte előtt tisztelői nevében nagyértékű pi­pereasztali ezüst készlet nyújtatott neki át emlékül. Versezetek, díszes szalagokkal ékesített virágkoszo­­rúk, számos kihivás, tapsvihar, mint egyébkor, úgy ma sem hiányzottak, s ezen utolsó föllépése után még bucsuzenével is megtisztelteték lakásán. — Bu­lyovszkyné játéka a drámai művészet diadala volt. Színházunk magán­tulajdont képez, s ezért benne a magyar színészet nincs végkép biztosítva. Verseny esetére, az épület tulajdonosa, azt a többet fize­­t­ő társulatnak adandná. Kicsinysége Bulyovszkyné vendégszerepelései alatt újra bebizonyult, mely ta­pasztalás az új állandó magyar színház iránt régtől táplált eleven óhajtást, újra fölébresztő az aradi lel­kes körben. Az óhajtás ott,hol a jó ügyek oly barátok támogatására számíthatnak, mint Csernovics, Bohus s a többi lelkes férfi, hol minden nemes czél az aradi lelkes közönség meleg rokonszenvével találkozik, az óhajtás, mondjuk ott, nem maradhat puszta óhajtás. Hogy a magyar színészet az 1848 után, és nehéz körülmények közt, állandó menhelyet nyert váro­sunkban, ezt legfőkép Csernovics Péter úr honfias buz­galmának, s áldozatkészségének köszönhetjük. Szín­házunk ezen speceása egy új, állandó magyar színház építésének eszméjét szintén bő hazafiasággal karolta fel. Eziránt már előbb is történtek némi lépések, mennyiben Horváth Ádám, derék polgármesterünk csatlakozása mellett, két házbirtokos, alkalmas ház­helyeik árának kijelölésére fölhivatott. Bulyovszky­­nénak városunkban mulatása, az eszmét újra fölele­­venité, s a sok oldalról mutatkozó kedvező nyilatko­zatok után, nincs okunk kétkedni, hogy a terv kivi­telére szükséges további lépések, Boóhus János ur­nák körünkbe érkeztével meg fognak tétetni, mert a tisztelt honpolgár részéről, már előbb tett nyilatko­zatok után, a közvélemény őt egyik főtényezőül je­lölte ki, az egyébkép anyagi haszonnal is egybeköt­hető honfias vállalatnál. Bulyovszkyné lelépése után, új műélvezetnek né­zünk elébe, mert Aranyváry és Campilli tánc­művé­­szek körünkbe érkezve, előadásaikat jövő febr. 9-én megkezdendik. Egy előre fölemelt ár mellett, négy előadásra bérlet nyittatott. A Casinó-társulat alakításának terve, nem rég szin­tén újra szőnyegre hozatott, s az eszmének több ol­dalról kedvező fogadtatása után, azonnal folyamodás íratott alá, s küldetett a ne­mrigti helytartó tanács­hoz, a pesti nemzeti casino alapszabályai szerint, hat évre, évenkint 40 pgő ftnyi részvénydíj mellett, alakulandó társulat engedélyezése végett. A miskolczi nemzeti­­színház 5 pgő frtos részvényei, szép kelendőségnek örvendenek váro­sunkban. — Sárosy Gyula úr Albumára, meg Bu­lyovszkyné novelláira nagy számmal fizetnek elő. — Nincs valamire való honfias vállalkozás, mely az aradiak keblében meleg részvétre ne találna. Farsangunk meglehetősen élénk. Az ifjú urak zárt körű két bálján kivü­l, — az ipar és földmivelés elő­mozdítására alakult aradi izraelita egylet bálja, meg a kóroda javára tervezett tánczvrgalom jótékony czéljaiknál, díszes kiállításuknál, meg a résztvevők sokaságánál fogva, különös említést érdemelnek. KÜLFÖLD. Angolország, L­o­n­d­o­n, febr. 9-kén. A beszéd tárgya lapokban és azokon kívül folyvást a válasz­­irati viták két fő momentuma : Disraeli fölleple­zése a franczia-ausztriai titkos szerződmény tárgyá­ban, s azon föltűnő egyetértés, a­mint Gladstone és Disraeli megtámadták a kormányt, hogy az ember kénytelen arra a gondolatra lőni, hogy a toryk és peeliták közt közeledés történt vagy van készülő­ben. A­mi az első kérdést illeti : mindenki várja, mint vágja ki magát Disraeli; a­mi a toryk és peeliták közeledését ille­t, azt a pártfőnökök nem kívánják. A toryk pártfőnökéül még mindig lord D­e­r­b­y t tekinthetni, a peeliták ellenben Aber­deen lord körül seregeinek. Ezek aligha gondol­nak most egyesülésre, s azt sem tehetni föl, hogy Newcastle herczeg , Sydney­ Herbert és James Graham igen óhajtanának egy combinatio­­ba lépni Pakingtonnal, Wa­­­p­o­­­e­val és Hen­ley­vel. Hogy épen a két exkincstárnok (Gladstone és Disraeli) közösen ostromolják a jövedelmi adót, nem csuda, ha meggondoljuk, hogy épen e két férfiú legtürelmetlenebbül vágyik kezébe ragadni a kor­mány gyeplőjét. Lord Derbyről ezt legkevésbbé mondhatni. Az „Examiner“ csak tudva levő dolgot mondott, mikor mai számában azt írta, hogy lord Derby egy­általában nem akarja a minisztériumot megbuktatni, csak azért támadja meg oly hévvel, mert jól tudja, hogy szilárdul áll, s nem kell attól tartania, hogy mihamar vállaira kell vennie a kor­mányzás súlyos terhét. Lord D­e­r­b­y­nek, az Exa­miner szerint, inkább az ellenzés tetszik, mint a kor­mányzás. Az ellenzést amolyan izgató hatású hajtó va­dászatnak tekinti, míg a kormányzás igen fáradságos, sok gonddal jár. Bármi fölcsigázottnak tessék e nézet, nagyon el van terjedve. Hozzá tehetjük még, hogy lord Derby, m­íg az ellenzék padján ül. Disraelit örömmel tekinti szövetségesének, de miniszteri col­­legáiól más tehetségeket keresne. A Saturday Review, Newcastle herczeg közlönye, mutatja, hogy nevezett herczeg sem nagy rokonszenvet érez a szövetkezésre Disraeli­vel. A R. R­e­v­i­e­w gúny tárgyává teszi Disraeli „titkos szerződményét, s nem igen gyöngéd módon utasítja vissza a toryk és peeliták coalitióját. A Morning Post szerint folynak az alkudozá­sok Párisban lord Cowley és a perzsa követ közt. A Times szerint a görög király csakugyan meg­­ígérte, hogy ha a megszálló seregek oda hagyják Gö­rögországot, oly minisztériumot nevez ki, mely a nyugati hatalmak iránt több rokonszenvvel visel­tetik. A Gl­o­b­e egy mai vezérczikkében új expeditiót sürget sir John Franklin felkeresésére. Pár nappal ezelőtt tették közzé a lapok lady Franklin leve­lét lord Palmerston­hoz, melyben a nevezett nő kijelenti, hogy kész saját költségén fölszerelni hajót újabb expeditióra, csak azt kéri, hogy a kormány is segítse oly segédeszközökkel, melyek csupán a kor­mánynak állanak rendelkezésére. Úgy látszik, C­o­b­d­e­n még mindig távol akarja magát tartani a közélettől. Közelebb a népnevelés ügyében tartott meetingen sem jelent meg Manches­terben, habár írásban kijelenté, hogy a parliament­­ben, hőn pártolja ez ügyet. Packington is kész­nek nyilatkozott Cobdennel ez ügyben közremunkálni a parliamentben. Mivel a manchesteriek tisztán világi népnevelést sürgetnek , még­sem kell szó szerint venni a conservativ baronet ígéretét.­­Trancziaország, P­á­r­i­s, febr. 9. Az „Ind. beige“ írja: A „Morning Post“ azt állította, hogy Franczia­­ország a fejedelemségek egyesítésének kérdésében nem támogattatik Oroszország által, mert Oroszor­szág, téve hozzá az angol lap, 1857 kezdete óta meg­szűnt a fejedelemségek egyesítését kívánni. Levelező utána járt a dolognak. A legbizonyosb forrásból me­rített, s úgy találta, hogy a „Morning Post“ tökéle­tes tévedésben van. Oroszország híven megmaradván azon úthoz, melyet a béke megkötése óta a fejede­lemségek kérdésében köv­­ett, még nem nyilatkozott semmikép Moldova-Oláhország egyesítésére nézve. Sem mellette, sem ellene. Oroszország fentartja ezen fontos kérdés fölötti nézetét. És e vélemény találkoz­ni fog — levelező ismétli e szavakat, melyekkel őt egy jól értesülhető személyiség megtisztelte, — azon kívánattal, melyet az ad hoc divánok kifejezendenek. Oroszország, mely 171­1 óta a moldova-oláhországi érdekeket támogatja, nem fog ellentétben állani azon kivánatokkal, melyeket az őt érdeklő tartományok kifejezendenek. Ugyane lapban olvassuk: Azon tartózkodó maga­viselet, melyet lord John Russell Párisban, a franczia kormány irányában tanúsított, gyöngélkedésének ro­vatott föl; de most méltán hiszik, hogy betegsége di­­plomatiai természetű volt. Az angol exminiszterelnök lord Palmerston megverésére készülvén, ki akart játszani minden oly befolyást, mi­nt más véle­ményrelbírhatta volna. Kikerülte a magyarázatokat Olaszországban­ hosszabb mulatása tárgyában is. Azon idő alatt, míg Florenczben mulatott, feltűnő volt a nagyherczegi udvarral való jó viszonya. — M­i­n­t a lord, az ő apja is, szokása ellenére óvakodó volt, s alig lehetett benne fölismerni az 1840-ki moz­galom előpostáját. Úgy látszik, miszerint e két diplo­mata a fejedelmeknek nyújtandó engedmények mellett van, Ausztriát is idevéve, melyhez lord John Russel már bécsi híres küldetése alkalmával annyit közele­dett. A régi angol politika abból állt, hogy Ausztriá­nak Olaszországban való működését Francziaorszá­­génál előnyösebben pártolja. Lord John Russel küldetése óta, mi neki miniszterségébe került, a régi hagyományok védelmezésére készült.Nem sokára hal­lani fogjuk, hogy utazásáról számot ad, s megmondja, hogy az ő liberalizmusát miként lehet­ne egyeztetni az ausztriai szövet­séggel.“ Mondják, hogy török részről is panaszt emeltek a „Moniteur“ utóbbi hivatalos nyilatkozványa ellen. Dzsemil bey sajnálatát fejezte ki Walewski gróf előtt a­miatt, hogy a „Moniteur“ rövid uton nyi­latkozik a kérdés fölött, a­nélkül, hogy megtörtént volna a tények pártatlan megvizsgálása, mivel a pá­risi congressus a hatalmak bizottmányát bízta meg. Feruk khán, mint mondják, kéz alatt több fran­czia tisztet toborz perzsa­ szolgálatba. Már többször említve volt, miszerint a franczia kormány, mely a sajtószabadságot politikai dolgok­ban annyira megszorította, bizonyos lapoknak, külö­nösen a „Siécle“-nek a vallás és papság elleni táma­dását csendesen nézi. A dolog ezen helyzete soha­sem deríttetett föl oly éles színezéssel, mint közelebb­ről az „Univers“nek egy czikke által, melyből a kö­vetkező helyet emeljük ki : A „Siécle“, a forradalomnak ezen mindinkább vakmerővé váló közlönye, a gyeplőt is mindinkább megereszti a katholikus egyház ellen. A napi sajtó e tekintetben szabad, szabadabb mint valaha c’est la soupage du régime (ez a kormány biztossági szerepe.) Ha „Siécle“ becsülni tudja azon szabadságokat, me­lyeket neki megengednek, mostan nem lehet többre szüksége : a többi önként és gyorsan fog következni. Két dolog fog erre befolyni : a szenvedélyek, melye­ket alant fölbolygat, s azon érzelmek, melyek fent önként képződnek.Minden czikkének, melyben a vallást megtámadja, kettős hatása van : megöli alant a tiszteletet, fent a bizalmat. A politikai kö­vetkezmények, melyeket a „Siécle“ óhajt, elmarad­­hatlanul bekövetkeznek. Azok zavarba hozhatnák, de az elégtételt megkapja. Számít reá.“ Drouyn de Lhuys Párisba visszaérkezett a fő­városba. Már látható a salonokban, úgy látszik bele­fáradt a falusi élet nyugalmába. Tudomás szerint M­o­r­n­y grófné férjhez menetele után másnap az orosz czár és czárné által magán ki­hallgatáson fogadtatott. Sz. Pétervárról, jan. 31-kérel most azt jelentik, hogy a czár még az­nap este tisz­­telkedett a követnénél a franczia­ követségi palotában. Dánia. (A német nyelv kérdése Slesvigben.) A slesvigi országgyűlésnek azon javaslat megvizsgá­lására kiküldött bizottmánya, mely a német nyelv­nek az ország azon kerületeibe, hol az 1849. év előtt hivatalosan használtatott, behozatalát javasolja, je­lentését az országgyűlés elé terj­eszté. A jelentés kö­vetkezőleg hangzik : A tisztelt gyűlés által a kitű­zött tárgy fölötti határozásra, kinevezett bizottmány, annak megítélésében a következő tényeket vette kü­lönösen fontolás alá. A bizottmány úgy látja, misze­rint legalább is a méltányosságnak felelne meg, ha azon nyelvügyi határozatokba, melyeket a Slesvig herczegség alkotmányát illető, 1854. febr. 15-diki rendelet A. betű alatti függelék foglal magában, vál­toztatások hozatnának be. A bizottmánynak lehetet­len oly nézetet vagy magyarázatot fogadni, mely szerint a lakosságnak el nem tagadható általá­nos óhajtása a politika és agitatio sugallata vol­na, így nem szabad embereknek emberek fölött ítélni, miután a halandóknak nem adatott má­sok gondolatait vizsgálni. A bizottmány azonban ép oly kevéssé táplálja azon nézetet, hogy a herczegség nagy részében, a nyelvre nézve tett változtatások által hol előbb ilyes valami nem létezett, a nyelvvel együtt a nemzetiség is szilárd gyökereket vert, s ez által az államkötelék megszilárdittatott, minek nem kell szükségkép a nyelv által történnie. Sok állam van, melyekben egy uralkodó alatt a legkülönbözőbb nemzetiségek békességesen és boldogul élnek egy­más mellett. Miért is igen szomorítónak kell lenni, midőn kénytelenek vagyunk az államrendszabályok­­ban oly tendentiát pillantani meg, mely úgy látszik, a német nemzetiség ellen van irányozva, mert azok jogi szempontból nehezen foghatók föl. A bizottmány, a­mint az indokolásban ki is mondatott, azon nézetben van, hogy itt tévedés fekszik alapul, mert az előbbi évtizedek vizsgálódásai, egy ily, a lakosságnak nem egyedül anyagi, de főleg szellemi érdekeibe vágó s oly messze beható rendszabályra nézve nem lehetnek irányadók. Nézetünk szerint a nép szükséglete az, mely egyedül lehet irányadó, s melyet a lakosság maga tud legjobban méltányolni, mert, mint már meg lön jegyezve,­­ a bizottmány semmi, állítólag ma­gasabb tekinteteket el nem ismerhet, melyek az ilye­neket igazolni képesek volnának. Az előterjesztés­ben azonban a jogról is létezik említés. A bizott­mány természetesen azon nézetben van , hogy a nyelv , maga magában véve semmi jogosultsággal nem bír, de az is igaz , hogy az embernek jog­gal kell bírnia azon nyelvet választhatni , me­lyen lelki táplálékait kapja, s a melyen földi javai, élete és halála, becsülete és vagyona fölött határoznak. A német nyelv visszahozatala mellett a számtalan év ótai használat szól; de más részről elég gyakran kiemeltetett az is, hogy az 1810 december 15-kén az akkori slezvig-holsteini kanc­elláriához intézett rescriptum, melyre a kérdéses rendelet, mint tekintélyre támaszkodik, mindenütt törvénynek nem tekinthető, miután jogos föltevésekkel nem bír, s épen ezért a később ez alapon kibocsátott rendeletek tör­vényes ereje tökéletesen elesik. Továbbá annak sem szabad elkerülnie figyelmünket, hogy e jogot az 1852-ki január 28-diki kibocsátványból is származ­tathatni, hol, valamint az alkotmány bevezetésében is a nemzetiségek és nyelvek egyenjogúsítása meg­­igértetik. A bizottmány csak általános szemlélődései kifejezésére vett szabadságot magának, mivel az döb­bent rendes országgyűlésen, a tények és specialitások, úgy is eléggé szóba hozattak, melyből helyesen azon következtetést vonhatni, hogy valóban lehetlen­­ség van jelen, mert e mellett jogi bizonyít­ványokat hozni föl, sem a bizottmány sem a gyűlés egyes tagjainak feladata nem lehet, mi­után erre a szükséges eszközök, mint könynyen beláthatni , nincsenek birtokában. Csak a kor­mány leend képes a hely­színen tett pontos vizsgála­tok által a dolog valódi állását kipuhatolni. Az elő­terjesztők s bizonyára az egész lakosság is az ily vizsgálatot csak kívánhatják, mivel az abból keletke­zendő eredmények, a kikérendő törvényjavaslat ha­sisául szolgálhatnak. Miért is a bizottmány szabad­ságot vesz még magának az indítványozott javaslat­hoz hozzá­tenni, hogy a gyűlés részéről azon leg­alázatosabb kérés intéztessék ő felsége a király­hoz , „hogy a szavazás utjáni kipuhatolás az illető kerületekben részrehajlatlan férfiak ellenőrködése alatt történjék.“ A bizottmány azonban teljes szívből az indítvány indokolásában a szóvezető ál­tal kimondott határtalan bizodalomhoz csatlakozik ő felsége legkegyelmesebb királyuk irányában, mi­dőn egyszersmind azon reményt is táplálja keblében, hogy ő felsége e kérelmet meghallgatván, azt legke­gyelmesebben teljesitendi is. A bizottmány szabad­ságot vesz magának a kitűzött propositiot a fenebb említett pótlékkal a tisztelt gyülekezetnek legsür­gősebben s leghőbben becses figyelmébe ajánlani. Hobe S., Kielholz J. P., Matthiesen M. C., Hausen A., Martensen P. F., Sör­up, Dahl, Mo­msen.P­ ESTI POSTA. Pest, febr. 14. Hogy a nyugati hatalmak szövet­sége már csak szinleg áll fen, legtökéletesebben bi­zonyítja a hírhedt moniteuri jegyzék, mely a thernse­­parti diplomatákat is legnagyobb mértékben meglepte, mert Napóleon császár mostani po­litikáját egész terjedelmében kimutatják a moniteuri jegyzéknek a Dunafejedelemségek egyesítése mellett fölhozott védvei, a­mely egyesítés tervét, mint tud­juk, csak orosz ármányok mozdították elő, bizonyos német államnak egyik főkonzula buzgó közremun­­kálása mellett. Most a napóleoni politikának azon szembeszökő törekvését, melynélfogva minden fon­tosabb kérdésben főközbenjáró akar lenni, ezeknek megoldását a maga elhatározásának vetvén alá, a dunafejedelemségi kérdésben is látjuk. S a moniteuri czikk kivált ezen tekintetben figyelemreméltó. Ma­gára a kérdésre azonban aligha fog a franczia politi­kának ezen nyilatkozványa döntő befolyást gyako­rolni, miután a Porta — mint luzerani hatalom — nem igen áll reá, hogy a két fejedelemség egyesüljön. A fe­jedelemségek egyesülése ugyanis csak újra utat nyitna az onnan alig alig koszorított orosz befolyásnak, s ismét oly veszélyeket idézne föl, melyek újólag koc­­­káztatnák a török birodalomnak alig alig bizto­sított fenmaradását. Minthogy Ausztria és Anglia e tervtől mindeddig állhatatosan megtagadák meg­­egyezésöket, azért a tervnek pártolói aligha fognak sikert aratni az e végből tartandó értekezletben. An­nyi bizonyos, hogy Laj­os Napóleon, ki a dy­­nastiájának alapítója által Európa viszontagságaira fegyverhatalommal gyakorolt felsőséget a diplomatia terén akarja magának kivívni, legutóbbi nyilatkoza­tával mindenesetre azt éri el, hogy az Ausztria és Anglia között fűződött baráti viszony még szorosabb lesz. E két hatalom közös munkálkodása tehát eléggé biztosíthat bennünket a­felől, hogy ezen a Portára nézve oly fontos ügy kielégítőleg fog megoldatni. Március végéig az ausztriai csapatok kivonul­nak ugyan Moldva- és Oláhországból, hír szerint azonban a végleges szervezésig a határszélen ma­radnak. A moniteuri czikk meglepte a diplomatiát. E meg­lepetés okait felleplezi Clarendon beszéde. A fran­czia kormány 1. Clarendon szerint a nagyhatalmak képviselőinek megegyezése ellen cselekedett. Claren­don beszéde, melyet alább közlünk, nagy fontossággal bír s mai híreink legfontosbikát képezi. A felső ház febr. 9-ki ülésében, a­mint köze­lebb rövid tudósításunkban előlegesen írtuk, lord Lyndhurst kérdezte a külügyi államtitkártól, kész-e előterjeszteni azon gyarmati rendelményt, melynél fogva az Arrow hajónak engedelmet adtak, brit lobogó alatt evezni ? Kívánja egyszersmind szó­nok az engedmény másolatát is közöltetni. Ezután a dunai fejedelemségekre vonatkozott mo­niteumi czikk­re hívja fel a ház figyelmét. „Ezen czikk, úgymond, mindenesetre nagy hatást idézett elő a szárazon, annyival inkább, mivel bizonyos jól­ismert egyéniségek, Stirbey herczeg, Bibesco, Soutza s egy mind az orosz, mind a franczia császári házhoz közel álló ifjú herczeg, a­kinek nevét nem tudom, vagy most is Párisban vannak, vagy rövid idő előtt ott mulattak, s az érintett városban folytonosan csel­szövéssel foglalkoztak. A Moniteur czikke szerint a császár törekvése kezdettől fogva oda volt irányozva, hogy a fejedelemségek egyesíttessenek, s megvárja, hogy a többi hatalom szintén nézeteihez csatlako­zik végre, ha most azt ellenzeni látszanak is. Azon­ban az egyesítési tervből a legnagyobb veszély következnék Törökországra nézve, ha idegen fe­jedelem vagy Oroszország kegyencze ülne az egye­sített fejedelemségek trónjára. Kérdi ez okból szónok­i lordságától, hogy az egyesítési tervet a „divanok“ tárgyalják-e, vagy kizárólag a nagy­hatalmak jövő párisi értekezletén veszik tanács­kozás alá? (Halljuk!) Lord Clarendon: a­mi az első kérdést illeti, az Arrow hajóra nézve a kérdéses rendelmény előterjesztését semmi sem akadályozza , de az engedményi iratokat nagy számuk miatt, nem szokták másolatban Angliá­ba megküldeni. A Moniteur czikket, úgymond Cla­rendon, olvastam és pedig némi megütközéssel. — De most csak azon kérdésre szorítkozom, melyet a nemes és tisztelt lord tőn. A ferman, mely a diváno­­kat összehívja, sem az egyesítés, sem más kérdés tárgyalását nem tiltja meg nekik. A török udvar hí­ven a párisi értekezlet szelleméhez tartotta magát. A congressus azon föltétből indult ki, hogy a divánok nem hoznak oly határozatot, mely a török udvar fel­­ségi jogába, vagy a birodalom ép és biztos voltába ütköznék. Szónok e perezben nem bocsátkozik e tárgy vitatásába, s azt is mellőzöm, mennyiben egyez.

Next