Pesti Napló, 1857. február (8. évfolyam, 2114-2136. szám)

1857-02-21 / 2130. szám

42—2130. 8-dik évf­folyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztő­séghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Szombat, febr. 21. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva. Évnegyedre . . . . 3 frt p. Félévre..................6 frt p. /lila -6 hasíbor Potit sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Bí- Hirdetmenyek alja .Iyegdij külön IQpkr.Magán vita 6 hasábos petit smr5pkr. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-aő emelet, Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 4 frt p. p Félévre...................8 frt p. p PEST, febr. 21. Hazai közügyek. Az alsó-szabolcsi Tiszaszabályozási társulat.­­ F. hó 23-kán tartandják a tisza-völgyi társulatok képviselői Pesten nagygyűlésüket, melyen pénzügyi tekintetben kötelező határozatokat hozandnak és jogérvényes kötelezettséget fognak vállalni. E gyűlésen az alsó-szabolcsi tiszaszabályozási tár­sulat gr. Dessewffy Emil és gr. Andrássy Manó urak, mint képviselők által fog részt venni, egyszersmind Drevenyák Ferencz társulati el­nök, Lévai Sándor alelnök és Kovács Sámuel osztály­igazgató urak megkéretvén, hogy a gyűlésen jelen legyenek, a tervezett kölcsön tárgyában, vala­mint általában a társulati képviselőségek irányában, a társulatnak (a gyűlésen bővebben is kifejtendő) nézeteit és érdekeit tolmácsolják s ezek felől a fel­hatalmazott társulati képviselőket előlegesen is ér­tesítsék. A társulat e mellett nézeteit és óhajtásait külön utasításba is foglalta, melyet közérdekűségénél fogva sietünk közölni. A társulat figyelmét különösen két kérdés veszi igénybe: u. m. a szóban forgó kölcsöns a tisza­­szabályozási új szervezet. Az E g­y e k e n f. hó 1-jén tartott közgyűlés tag­jainak többsége olyakból állott, kik eddig már nagy részét befizették szabályozási tartozásaiknak s a ve­lünk közlött jegyzőkönyv bizonyítása szerint a jövő­beni pontos fizetés is megigértetett. Az egyedi közgyűlés tehát tekintve azt, hogy e mellett telekkönyvei, költségvetései, pénztára rende­zett állapotban van, azt hiszi, miként solidáris köte­lezettséget más társulatokkal együtt csak nagy óva­tossággal vállalhat. Mindazáltal a közgyűlés több­sége sem azok irányában, kik kölcsönre szorulnak, sem az összes társulat általában nem akar gátolólag fellépni a kölcsön ügyében, és azáltal, hogy az ez iránt keletkezendő határozathoz járul, módot akar nyúj­tani azoknak, kik szabályzási költségeiket kölcsön nélkül nem viselhetik. Kívánja azonban, hogy a pon­tos fizetők és azok, kik kölcsönt egyáltalában hasz­nálni nem kívánnak, oly móddal biztosíttassanak, hogy a kölcsön felvételéből reájok terhes követke­zések ne háruljanak, a kölcsönvevőkön pedig a be­vétel eszközöltethessék. Mennyi legyen e társulatra számítható kölcsön­­mennyiség, az a még hátralevő tartozásokból s a te­endő munkák, u. m. taktaközi, csege­füredi, dobi, dob­lucz szederkényi töltések s a belcsatornázás előleges költség-számításaiból derül­hetvén ki, azok kiszámítása a társulat jeles osztály­mérnökére Egert arra bízatott, ki a számítást a képviselő uraknak adta át. A szabályozási új szervezetre nézve teljes meg­­nyugvását de egyszersmind azon óhajtását is fejezi ki a társulat, hogy a­mennyiben a Tiszaszabályozás földármentesítése és így a vízártóli mentesség esz­közlése eddig is a tiszai érdeklettek költségén tör­tént, s azt ezentúl is azok viselendik, az önkormány­zati jog a társulatok részére ezentúl is fennmaradjon, a társulat ennélfogva elnökökkel bírjon, társulati gyűlések, sőt évenként nagy gyűlések is tartathassa­nak, a gyűléseken kívül pedig egy bizalmukat bíró egyén, mint eddig az igazgató volt, a szükséges leve­lezéseket végezze s a társulatnak pénztárnoka a tár­sulat felügyelete alatt álljon. E kezelő hivatalok, az uj szervezet életbeléptetése után is, a szervezendő uj választmány mellett működhetnek, a minthogy szük­séges is, hogy a m. kormány orgánumai mellett oly egyének is legyenek, kik a társulat múltját, viszonyait közelről ismerik. így óhajtja a társulat,hogy a szavazatképesség felté­tele is világosan meghatároztassék, mert az új szerve­zet nem határozza meg, hogy fejenként vagy birtok­­aránylag illeti-e az illetéket e jog. A Tiszaszabályozás tárgyában kiadott legmagasb rendelet a tiszai ártól megmentett földek adómen­tességét rendeli el 15 évre. Ámde a telekadó alá e földek is beírattak, így a teljes adómentességet a mivelésnek csak most megnyert­e földek nem élve­­­zik. A képviselők tehát utasítatnak, hogy a közgyű­lésen sürgessék a legmagasb rendelet teljes érvénye­sítése iránti felterjesztést. A társulat fel­terjesztetni óhajtja azon anomál kö­rülményt is, miszerint az átmetszéseknél jólle­het csak az átmetszés vonalában, 100 öl szélességben eső birtok jó kisajátítás alá, az átmetszéssel holttá maradandó Tisza azonban, mely többnyire nem is a mesgye­birtokosoké, hanem sokszor egészen más bir­tokosságé, az állam javára maradandónak monda­tik ki. A társulatnak az összes (átmetszési és töltési) munkálatbani részvétéről legközelebb. AZ ELÁTKOZOTT CSALÁD. REGÉNY ÍRTA MÁSODIK KÖTET. Folytatás. A vallomás. A Dunaparton áll egy kis ház, halászlak. Egy szo­bából, egy konyhából áll az egész. A magas part el­fedi egy oldalon, a másikon vén fűzfák állnak előtte; nappal is csak a keményét látja meg, a­ki az ország­úton végig halad. A Duna a ház küszöbéig hordja tarka kavicsait, és a szép szivárványos csigateknőket, mikor megárad, egy kis lengő sajka oda van kötve a ház melletti fűz­fa kimosott gyökeréhez. Jó kis csendes ház lehet az; ott bizonyosan nem beszélnek soha a nagy világ hiú dolgairól; alacsony háznak kicsinyek a gondjai. Mécses sem ég abban, mikor künn sötét van, any­­nyi világot a hold is ad, a mennyinél az emberek megismerhetik egymást, s holdvilágnál olyan jól esik beszélgetni. Kivált a kik régen nem látták egymást, pedig régóta keresték , a kiknek annyi mondani­valójuk van. Mint például Gutai Thaddeus uramnak, és az ő megtalált fiának, a gézengúznak. A Malárdy kastélyban oly nagy volt a zavar és meglepetés első benyomása, hogy senki sem vette észre, hová tűnt el a pap és felfedezett fia? Gutai az éj sötétje alatt feltűnés nélkül jutott a kapu előtt álló szekeréig, arra elébb felültette fiát; azután maga is mellé ü­lt; a fiú mindent engedett ma­gával történni ellenmondás nélkül. A szekér a Dunapartra hajtatott, ott megállttá a lelkész s leszállt róla foglyával együtt; a kocsis már tudta, hogy hová forduljon onnan. *) Lásd „Pesti Napló“ 38. számát. Innen gyalog néhány száz lépésnyit haladva a Dunapart mentében a kis halásziakig jutott Thadé, fiát folyvást kézen fogva, — egy szót sem szólt hozzá odáig. A halászlak ajtaja nyitva volt, abba belépett a lelkész, foglyát bocsátva elől s azután bezárta az aj­tót. Házigazda vagy gazdaaszony nem mutatta magát. A szobát nem világította más, csak a besütő hold. Thadé oda állítá fiát a holdvilágba, hogy láthassa, ő maga leü­lt egy faragott székre a sötétben, amannak nem volt szükség az ő arczát látni. A finn még vőlegényi öltözete volt, az ezüsttel hím­zett fehér bársony dolmány, a bogláros öv, Gutai Thádé kihúzott bő porköpenye alól egy kis összekö­tött csomagot, azt kibonta: egy fekete szőrzubony volt az, a tanonczok akkori egyenruhája, ezt letéve az asztalon, Victor .... nem .... Lőrincz elé. A gézengúz szótlanul leveté bársony dolmányát s felölte a fekete tógát, mely azután sarkig eltakarta, így, már most kezdődhetett a vallatás. Gutai Thádé egészen az elején kezdte azt, a hogy törvényszéki bírák szokták tenni. — Ki vagy? mi neved? Az ifjú csüggeteg hangon válaszolt rá : — Gutai Lőrinc. — Mi a mesterséged ? Erre a kérdezett nem tudott felelni. — Nos, mesterember, földmivelő, hivatalnok, tu­dós, vagy mezei pásztor vagy e ? Nem választhatott ezek közül? — Egyszerűen tolvaj vagy-e és semmi más? — Még roszabb, suttogó fejét lehajtva az ifjú. Az apa folytatá tovább, kezeit összetéve mellén. — Hány éves vagy ? — Tizenkilenc­. — Csak tizennyolc­. Az utolsó évet törüld ki éle­tedből, mert abban nem éltél. Van-e valami vallá­sod ? Ne felelj rá. Ne felelj erre a kérdésre. Csald meg az emberiekben az embereket, de ne az iste­niekben az Istent. Ezt nem velem fogod elvégezni. A kérdést mindig ott látandod a fejed fölött, felhők­ben és csillagokban. — Más kérdésre felelj. — Van­­­­ak-e szüleid. Az ifjú alig bírta kimondani mély elfogadástól a választ : —• Igen is. A lelkész megcsóválta fejét s erőszakosan letört hangon válaszolt : — Nincsenek. Anyád meghalt és el van temetve ; apád pedig nem hivatja magát általad apának többé. Az ifjú szívszaggató hangon sikolta fel e szavakra, s arczát két kezébe rejté és elkezde igazán, fájdal­masan zokogni. Thaddeus pedig száraz, hideg hangon monda neki. — Végezzünk ; az idő halad! (Folytatjuk.) —-~*-M*13.bírá TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Köny­vismertetés. A római jog elvei tekintettel a történelmi fejlődésre Scheuert Adolf erlangeni tanár után dr. Récsi Emil egye­temi jogtanár. Pesten 1857. 289 lap. Ára 2 pft. A római jogra vonatkozó tanulmányok fontosságát, most különösen két szempontból kívánjuk kiemelni; először, mert a római jognak, mint az összes jogtu­domány alapja s forrásának tanulmányozása, nélkü­­lözhetlen szükség minden turistának, ki a jogtan te­rén alapos ismereteket kíván szerezni magának; má­sodszor, mert a római jog a felsőbb iskolák s vizsgák tantárgyává is tűzetett ki. Az elsőt szükséges lenne jogász közönségünk előtt még tüzetesebben is fejte­getni, minthogy alig lehetett valahol széles Európá­ban a római jog tanulmánya jobban elhanyagolva, mint épen hazánkban. Jogszaki íróink rendesen mel­lőzték ; törvénytudóink becsét el nem ismerék, és turistáink tömege kellő fogalommal sem bir tárgya s jelentősége körül. Ezeket azonban most mellőzni kel­vén, csak a felczímzett érdekes mű­ bemutatására szorítkozom. E ma a legújabb német római jogirodalomnak, mely mint tudjuk, nemcsak kiváló, hanem elérhetet­len helyen áll az európai jogirodalom terén, egyik valódi gyöngyét képezi; miért köszönettel tartozunk Bécsi egyetemi tanár úrnak, hogy azt nemzeti iro­dalmunk kertjébe is átültető. Magában foglalja mindazt, mi a római jog tüzetes s rendszeres tanulmányozására előkészítésül szolgál­hat. Megkezdi bevezetéssel, melyben a jog s jogvi­szonyok , jogintézmények, jogkeletkezés s változás fogalmai adatnak elő s a római jog kutforrásainak rövid átnézete közöltetik. Ezután jön az I. könyv, melyben az általános ta­nok adatnak elő, nevezetesen a magánjogok alanyai­ról, tárgyairól, továbbá a jogi cselek­ményekről, jog­ügyletekről, s időről s végre a jogvédelemről, vagyis perlekedési rendről. — A II. könyv a dologbeli jogo­kat tárgyalja, mint a vagyonjog első részét; második részét a dologházi jogokat a III. könyv tartalmaz­ván. A családi jogról a IV., és az örökjogról az V. könyv értekezvén. Ez a munka felosztása s annak fő tartalma. Min­­deniknél előadatik mindaz, mi alapismeretül szolgál­hat, de egyszersmind mi a tárgy kellő ismeretére s felfoghatására is vezethet. Azért nemcsak azoknak szolgálhat szükséges kézikönyvül, kiknek a római jog tanulmányozása nélkülözhetlen , hanem igen hasznos leen a többi törvénytudóinknak is, hogy a jog körében alapos ismeretekkel bírhassanak, s kü­lönösen, hogy e czélra a római jog alapelveivel meg­ismerkedjenek. Azért, mint minden tekintetben, igen nagybecsű munkát az illetők figyelmébe méltán ajánlhatjuk; főkép miután a nyelv is, melyen azt Récsi az irodalmunknak ajándékozá , igen tiszta s könnyen érthető. Egyszersmind szabad legyen re­­ménylenünk, hogy Récsi úr, kinek e szakban alapos s terjedelmes előkészületei vannak, nem fog e műnél megállani, hanem irodalmunknak ez ágát igyekezni fog tovább is fejleszteni, minél nagyobb virágzásba hozni. w. w. Irodalmunk ügye. Egy idő óta több tekintélyes író a napi sajtó útján szóba hozta mind­azon gyarlóságot és akadályt, me­lyek nemzeti irodalmunk emelkedését hátráltatják, vagy lehetlenné teszik. Könyvárusok, közönség és írók egyaránt kikapták a magokét, és pedig nem alap nélkül. Sajnáljuk a kiadók nehézkességét a vál­lalkozásokban, de ezek a gyér közönségre utalnak, mely a tudományos munkákat oly kevés figyelmére méltatja; sajnáljuk a közönség részvétlenségét, és fölületes ízlését, de ez megint íróinkat okozza, kik szerinte oly ritkán hoznak tudományos becsű munká­kat, és még annyira el nem láthatják közönségünket, hogy a külföldi irodalmat nélkülözhetné; sajnáljuk végre, hogy íróink nagy része naptár, népszerű és ephemer munkák írására adja magát, itt meg azt nyerjük válaszul, hogy kiadóink másnemű munkára nem igen vállalkoznak, így tehát benne vagyunk a legszebb circulus vitiosusban. Mind­az, a­mi eddig hírlapilag vagy egyes körök­ben e tárgyról mondatott, legalább azt tanúsítja, hogy irodalmunkban a létező baj fölismertetett, és hogy az óhajtás általános, miszerint ezen kedvezőtlen, és előbb utóbb szellemi romlásunkra fajulható állapo­ton változás történjék. Ha itt megállapodnánk, a jobbrafordulás lehetőségétől még igen távol lennénk, mert a negativitás nem bír alkotó erővel, és legfel­jebb csak előkészíthet bizonyos teendőkre. Szükség tehát, hogy meggyőződésünknek és óhajtásainknak határozott alakot adjunk, és hogy végre megvitassuk azon módokat, melyek által irodalmunk ügyét emel­hetni véljük. Mi eddigi kiadóinkról jobb véleménynyel bírunk, mint­sem feltehetnők, hogy egyedül a haszon bizony­talansága tartóztatja őket több jeles munka kiadá­sától vissza; azaz, mintha csak attól félnének, hogy aránylagosan nem eléggé jövedelmező fogna az illető munka lenni. Néhányakat kivéve, úgy hisszük, so­kan vannak, kik csak azért nem mernek kiadói üz­letekbe ereszkedni, mert saját vagyoni állapotukat mértéken alulinak tartják. Ez ellen nem lehet kifo­gást tenni. De itt a gondolatok természetes kifejlesz­tése alkalmával azon indítványra jutunk, hogy a­mit egyesek korlátolt anyagi képességük miatt véghez nem vihetnek, vagy bármi nézetektől vezéreltetve tenni nem akarnak, egyesült törekvéssel létesítsék. A kivitel módja többféle lehet, de hogy a dolog vitatás alá kerüljön és az eszmék az átalánosságok­­ból részletes pontokra vitessenek, a magunk részéről igénytelenül azt merjük kimondani, hogy nemzeti irodalmunk legtöbb baján egy „magyar könyv­kiadó egyesülete által volna segítve. Ezen egyesület részvények útján hisszük, létesíthető volna. Mi igen mérsékelt követeléseket teszünk a nemzet­hez. Ha ilyen egyesület csak 50.000 pfttal rendel­keznék, évenkint sok tudományos munka jelenhetnék meg, mely így kéziratban hever. Ha egy részvény ára 50 pftban állapítatnék meg, sok irodalombarát képes volna nemes ösztönének az irodalom támoga­tására eleget tenni, és miután bízvást reméljük, hogy nagyaink nemcsak egy részvény elvállalásával igye­­keznének a közvárakozásnak megfelelni, a részvé­nyesek száma alig haladná meg az 500at. Ne higgje senki, hogy a nyomtatványok, irodalmi és művészeti művek ily módoni kiadása még sehol elő nem fordult. A műárusi c­ég: Arnz et comp. Düsseldorfon szintén oly részvénytársulatot kép­visel, mely egyedül csak artisticai műveket ad ki; a társulat alaptőkéje, ha jól értesültünk, meghaladja a 300.000 tallért. Szintúgy létezik az általunk is már egyszer fölemlített stuttgarti társulat, mely középkori történelmi iratokat nyomat. Az álta­lunk indítványozott egyesület feladata volna, ere­deti tudományos munkák kéziratait a szer­zőktől megvenni , kinyomatni , és kiadni. Az egyesület továbbá csak oly munkákat adna ki, melyek vagy magyar nyelven irvák, vagy ha más nyelven keletkeztek, tartalmuknál fogva a magyar­­országi érdekeknek használnak. Az ilyen egyesület az ipartörvények értelmében szerzési társulatnak te­kintendő, és mint ilyennek jogában áll saját készít­ményeit, t. i. a nyomtatványokat szintúgy saját üzleté­ben eladni, vagy mások által eladatni. A magyar könyvkiadó egyesület tehát nem tarthatna nagyobb költségektől, semmint a tőke megbírja, sőt megma­radna a jövendőnek is valamicske. Az egyesület fizetné az írói díjt, a nyomtatási költségeket (melyek­nél az előfizetési felszólítások, mutatványok stb. elő nem fordulnak) a vidéki könyvárusoknak az üzleti percenteket, és igen keveset egy Pesten fogadandó szállásért, és egy kis személyzetért. Ha ily egyesület hazánk fővárosában életbe lép, bi­zonyosak vagyunk, hogy esztendőnként 4—5 terjedel­mesebb tudományos magyar munka jelenhetnék meg. Azon tudat, hogy valami értékes, sok búvárkodás és készültséggel létesült kézirat nem leend kárhoztatva, hogy esztendőkig vagy tán örökre heverj­en, buzdítólag fog az írókra hatni és tán hamarább elnémíthatjuk azon fájdalom alapos szemrehányást, hogy a magya­rok oly tárgyakban is, melyek sajátszerüleg hazáju­kat és nemzetüket illetik, ritkán értekeztek tudomá­nyosan, az egyetemes, minden nemzetet egyaránt illető tudományt pedig semmiképen elő nem mozdí­tották.­­ A részvényesektől épen nem kívánunk áldo­zatot. Ők azon előnyben részesítetnének az alapsza­bályok értelmében, hogy minden az egyesület által kiadandó munkát negyed, vagy fele áron kapnák, vagy ha a tőke állapotja idővel megengedné, ugyan e munkát ingyen is megkaphatnák. Ötven forint után ily előny nem megvetendő kamat, eltekintve attól, hogy pénzbeli hozzájárulásunk által egy elláthat­­lan következményű intézet életbeléptetését segítet­tük elő. Nem véljük , hogy mivel több könyvárusaink ily intézet keletkeztét irigy szemmel néznék. Ők, már hivatásuknál fogva kénytelenek óhajtani, hogy élénk irodalmi mozgalom legyen, jelesen, hogy oly közön­ség is támadjon és állandósíttassék, mely nem idő­töltésből veszi kezébe a könyvet, hanem mert belső szükség vezérli őt rá, és mely szellemi látkörének tágítását még a napi foglalatosságok elvégzésére is nélkülözhetlennek tartja. Különben az intézet úgy is csak oly kincsek után nyúlna, melyeket eddig a ki­adó­ könyvárusok fölvenni méltónak nem tartottak. Legnagyobb reménynyel azonban tehetőséjeink felé nézünk, kik az újabb időben annyi jelét adták annak, hogy nemzeti irodalmunk ügyét szivükön viselik ; — végre azon jó hangzatu nevek tulajdonosai felé, me­lyekkel sűrűen találkozunk hirlapjaink hasábjain, mindannyiszor összekötve egy nemes tettel. Ha mások bizonyosabban czélra vezető módot tud­nak, ám tessék közleni. Az eszmecsere mindig üdvös, csak a hallgatás annyi mint önfelhagyás, és ily eset­ben pedig az Isten sem segít. PESTY FRIGYES.­ Tájékozásul. Pest, febr. 20. A franczia kabinet legközelebb úgy igyekszik a dunafejedelemségi kérdésnek az ő­ felfogására nézve kedvező fordulatot adni, hogy az egész illyr háromszögben fölizgatja a különféle rája törzseket. A tuileriai kormány különösen a déli szlávokra, ezek közt pedig ismét kiválólag a mon­­tenegróiakra látszik számolni. Ezért is azzal hitege­tik D­a­n­i­­­o vladikát, hogy franczia segítséggel még mindig megvan a tehetség a Czernagora önállásának elismerését kieszközölni. Hogy a franczia kormány csakugyan mélyebben összeereszkedett a vladikával, tanúsítják azon adatok is, melyeket a zágrábi újság­nak egyik cattarói, febr. 6-dikán kelt levelében ál- Javai vadászkalandok. (Gerstackertől.) Szarvasorru-vadászat. A jávai ember természeténél fogva jószivü és ven­dégszerető , hol az az európaitól nem fél, vagy ala­pos oka nincs ott gyűlölni, mindenütt barátságos elő-

Next