Pesti Napló, 1857. március (8. évfolyam, 2137-2161. szám)
1857-03-28 / 2159. szám
71—2159. 8-dik évffolyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: . Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt d. n. IlliQ petit sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr, BáJaITCietliitinytJK Cllja. .]yBggjj fdjign IQpkr.Magán vita 6 hasábos petit 805phr Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, 1857. Szombat, mart. 28. , Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 8 frt p. p. Félévre...................6 frt p. p. PEST, mart. 28. Egy kis kávézás a Szundvám - szerződés körül. (Fk.) Mi az a Szundvám-szerződés? Azon szerződés, mely által a világ leghatalmasabb országai annak egyik leggyöngébb országa irányában arra kötelezik magukat, miszerint ez utóbbit — Dániát — azon adó megszüntetéséért, melyet az eddigelé Szundvám név alatt a hajókra rótt, egyszer mindenkorra fizetendő öszveg által kártalanitandják. Miben állt ezen Szundvám ? Minden hajó, melynek hordereje legalább is 6 laszt (240 mázsa), ha a kis vagy nagy Belten keresztül akart menni, Helsingör mellett következő adót fizetett : tűzpénz (bakengeld) 6 speciestallér, aranyvám (rosenobel) 43A spt. (ezt utóbbi időben csak kivételes esetekben lübecki és rostocki hajóktól szedték), illeték 44 species, szegénypénz % species s ha a hajó vasár- vagy ünnepnapon vagy rendkívüli időben akart keresztül menni, még 1 speciest; ez a hajó vám vala! Az árukra bizonyos jegyzék szerint rovatott a vám, általában az érték 1 ,/4° o, a „kedvezményezett“ nemzetek (angolok, francziák, hollandiak, svédek) csak 1" o; a dánok maguk nem részesültek a „kedvezményben“ , azaz a kicsinyben nem, reájuk nézve az egész Szundvám — kedvezmény! S miként biztosította magát Dánia a hajótulajdonosok részéről a netaláni defraudatio ellen ? Azáltal, hogy a denunciatiót állandó díjban részesité és a hajósnak a vámösszeg 40 fő-ját fizette. Mióta áll fen a Szundvám s mit jövedelmezett ? A mióta Dániának kedve kerekedett, e vámot beszedni, a brömsebroi békében (1645) svéd hajóknak engedett vámmentességet a friedensburgi béke (1720) ismét megszünteté. VI. Keresztély alatt ( 1648) e vám 300,000 tallért tett, utóbbi években 2 milliónál többet, azaz , az összes dán közjövedelemnek kb. hatodrészét, ami által Dánia képességön, kiadásait jövedelmével majdnem teljesen egyensúlyba hozni, sőt még egy kis fölösleget is megtakarítani. S miként lehet e vámot jogilag indokolni? Ezt már Knuth gróf dán külügyminisztertől is kérdezték, ő pedig azt mondta rá, hogy indokolni bizony nem tudná, hanem Scheele úr, kit a herczegségek ügyéből van szerencsénk ismerni, azzal indokolja, hogy a Szund a svéd oldalon igen sekély s igy a hajók a dán part tőszomszédságában kénytelenek elmenni, a mi nyilván tanúsítja, hogy már az Úristen is úgy akarta, hogy Dániáé legyen a vám ! A pinnebergi parasztok közt a miniszternek, ki egyszersmind az ő „landdrost“-juk, amaz argumentuma feltétlen helyeslésre talált. S miért tűrték a többiek mindeddig ezen vámot ? Először, mert e század közepéig a conservatisms elvét úgy értelmezték, hogy mindent — akár jó, akár rész — úgy kell hagyni, amint van, s ama jezuita mondatnak : sit ut est, aut non sit, első részéhez ragaszkodtak; — másodszor, mivel Orosz-, Angol-, Francziaország átlátta, hogy a Szundvám eltörlése Dánia financziáit s anyagi erejét tönkre tenné , e hatalmak pedig a legújabb időkig Dánia fenállását „európai szükség“nek tartották s valahányszor Németország neki ment ez ügynek , amazok elsompolyogtak , körülbelül azt mondván : E vitától vissza kell vonulnunk , mert — salva venia — necessitas cogit“ , ezen „necessitas europaea“ ellen pedig a szegény németek mindeddig nem tudtak ellenszert találni. De hát ki találta ? Azok a bárdolatlan éjszakamerikaiak, kik a tiszteletreméltó szürke elmélet irányában semmi respectussal nem viseltetnek s egyszerre csak azt mondták : Mi bizony nem fizetjük többé ezt a vámot; ha kárpótlást akartok, jó, alkudozzunk, magunk is jobban szeretjük, ha szép szerével intézhetjük el a dolgot; ha nem, majd csak úgy megyünk keresztül a Szundon, majd meglátjuk, ki állja utunkat. A lendítés meg volt s ekként mozgalomba jött a dolog. Éjszakamerika a „sit ut est aut non sit“ mondatnak második részét fogadta el. Tehát most vége lesz a bajnak? Azaz, hogy Dániára nézve csak most kezdődik a baj, mert a kárpótlás mellett is talán 1 millió tallért fog évenként veszteni, hanem a kereskedelem általában igen sokat nyert; a nagy baj kis bajjá törpült össze, s e kis baj — miként mindenkor — az európai államok hamupepelykéjét Németországot fogja érni, ha nincs elég erélye idejekorán óvást tenni. Az úgynevezett „holstein-lauenburgi“ vám, melyet Dánia mindazon csatornákon s utakon szed be, melyek az éjszaki tengert s az Elbe vizét a keleti tengerrel kapcsolják egybe; ezen vám, mely ellen annyit küzdtek a németek 1838—40, az uj szerződés II. szakaszának 5. és 6. czikke szerint csak „mérsékelteik“, de el nem töröltetik. Vessünk egy pillanatot a térképre s azonnal meggyőződhetünk arról, minő teher lehet ily átmeneti vám példa Lübek és Hamburg közti kereskedelemre nézve, miután e két város közt a legrövidebb út Holstein-Lauenburgon visz keresztül. Meglátjuk, várjon ama „szabad“ városok fognak-e maguknak „szabadságot“ venni, ezen határozmánytól, akár a reájuk jutó megváltási összeg fölemelése által megszabadulni! S mit tanulunk ezen egész történetből ? Kettőt; először azt , hogy a jogtalanságot nem kell tűrni, mert eleinte csak az „usus“ szerény alakjában lép fel, de nem sokára a jog czímét bitorolja s aztán csak áldozatokkal hárítható el; másodszor, hogy csupa conservatismusból a rosza t nem szabad tűrni, mert a rosz, akár századokig fenáll, azért még sem válik jóvá, hanem csak mélyebb gyökeret ver! A NEMZET NAPSZÁMOSAI. MAGYAR KORRAJZ. IRTA: ■W” 5* as -(Folytatás.) Paraszt pátriárcha. Megteremtette Isten a különböző nemzetségeket, adván mindeniknek sajátságos ösmertető jelt, s ámbár egyik is ember, meg a másik is az, mégis számtalan dologban annyira különböznek, mint a csörgő récze a dunai réczétől, — ezért hasig megy a vadász az iszapba, a másikra pedig sajnálja kilőni a puskát. Nekem ezúttal semmi közöm angollal vagy francziával, hanem maradok saját fajunknál, különbség nélkül arra, hogy az egyik nagyságos magyar ember, mint Kállay Miklós úr, a másik pedig tán csak hat ökrös polgár Szent Mihályon, mint Köntös Mihály uram. Ezt a két embert életviszonyaikban hozván össze, meg akarom mutatni, hogy ha a véletlen sors máskép kuszálta volna össze az emberek sorsát, Köntös Mihályból épen oly derék Kállay Miklós vált volna, valamint Kállay Miklós uram szinte letette volna a bírópálozát, mint Köntös Mihály, ha a fő biró ur az országúton fedetlen fővel hagyta volna állni az esőben. Mig Köntös Mihály szent-mihályi biró volt, jártában keltében kezét hátratévén, birópálozáját hóna alatt vizirányosan fektetve hordozta, ennek okáért az utána ballagó kis bíró legalább is kénytelen volt egy emberközzel hátrább maradni, minthogy a bírói tekintély meg nem tűrte, hogy az öreg bíró mellett akármi szűrös ember egy sorban menni merészkedjék. Nem költött dolgot, hanem egy élő alakot kívánván bemutatni, kegyelettel emlékszem ezen parasztpátriárchára, ki saját házában az úgynevezett első házban nagyon kivételesen tűrt meg valakit, hanem a széles tornáczon megállítván a falubelit, maga a *) Lásd „Pesti Napló“ 64. számát, nyílott ajtónak küszöbéről beszélt ki kurta kérdésekben és még kurtább feleletekben. ,Mi kell, paraszt ?A kérdé oly tekintélylyel, mint a bagdadi kalifa, ki előtt csak hasonmászva lehet beszélni. S ezen kérdésre az a paraszt még állóhelyét is megváltoztatta, hogy valami kivetni valót ne találjon rajta Köntös Mihály uram, s aztán rákezdi, megtartván a szokott paraszt szólásmódot. ,Nem egyébért jöttem, bíró uram, csak azért__ „Minden bolond paraszt igy kezdi, mondja Köntös Mihály, — jól vigyázz, hogy okosabban ne beszélj, mint a többi.“ ,.........tehát csak azért fáradtam ide. . . . „Azt lesd, mig én széket adok alád, ... hát aztán ? .Minthogy a dolog sora úgy eset, biró uram, — hisz a feleségemnek is mindjárt mondtam, épen a kis biró is ott volt nálam a szérűn ott az alsó faluvégen, hol a nagy útról lekanyarodik az ember, de még bíró uramnak is tetszik bölcsen tudni. ... „Hogy sült paraszt vagy, és hogy úgy a szó közé keveredtél, hogy két ökörrel sem vontatlak ki, hanem látom én a képedről is, mit akarsz, az az hogy rováson van a becsületes neved, adós vagy a vármegyének adóval. ,Igen is a porczióval,... kap a szóba a paraszt. „Ne válogasd azt a diák szót, nem a te eszedhez való az, hanem hallgasd azt, amit én beszélek, különben estéiig ki nem pingálom saját ostoba beszédedből, mit akarsz. Adós vagy a vármegyére, és szeretnél még tovább is adós maradni, hanem abból semmi sem lesz , mert most még egy malacz árával megválthatod magadat, esztendő múlva majd a hízód is rámegy, utóbb a házadra viszik a dobot, akkor aztán egyetlen egy diák szóval úgy megölnek, hogy arról koldulsz. — Ezért jöttél felelj ?“ ,Voltaképen, nemzetes biró uram, ezért jöttem — vajmi!‘ „Tudod, mit jelent ez a szó : egzekuezió ?“ ,De tudom ám, biró uram !‘ Nyög a paraszt egy nagyot. „Szerencse hogy tudod, — hanem el ne feledd, mert ha aztán a vármegye hiszen, hogy én tanítsalak meg, keservesen bánod meg. Elmehetsz.“ Kurtábban nem végezhetett volna, mert aki ismeri a népet, jól tudja, hogy bizonyos dolgokat oly hosszú lében ereszt föl, hogy elunja az ember várni, míg valahára véget éri, kivált ha a végén azt is meg kellene mondania, mikor fizet maga jó szántából. Köntös Mihály elvégezte ezt a dolgot néhány percz alatt, nem engedett időt a hálálkodásra, különben a másik a hosszú beszédbe belekeverte volna a szomszédját, meg hogy annak fia született, a bornyája meg elszaladt, s a kállai vásárban ismerték meg a szomszédok, — aztán hogy mi lesz már ebből a szárazságból, ha a fölséges úristen nem könyörül rajtunk? Holta napjáig sem élhet tán meg az ember ; akkor aztán bizonyos, hogy nem fizeti meg a porcziót, hanem Köntös Mihályt bolonddá nem teszed. Mondom, hogy az első házba csak érdemes vendéget ereszt be, mert ott benn megvan a „Magyar kűrir,amit Köntös Mihály fölülről kezdve egész végig úgy elolvas, hogy valamikép ki ne feledjen valamit, és ha otthon nem ér rá olvasni, még a mezőre is kiviszi, s a delelön a falusi atyafiaknak bámultára földre heveredve olvassa. ,Mi az, biró uram ? „Bolond paraszt, — nem látod hogy nyomtatás ? ne, diadom, hanem neked fordítva is kezedbe adhatom, neked az mindegy.“ ,Nem volna mindegy, biró uram, ha olvasni tudnék/ „Ezért vagy sült paraszt, — nem kellett az ábécze, ugye ? pedig ha az ökröd annyiszor ment volna el az oskola mellett, mint te, szamár, — legalább benézett volna az ablakon, mit csinálnak ott benn?“ ,Micsoda szó ez, biró uram, kérem átossággal ?‘ kérdi a másik az újságba bökve. „Algír.“ ,Hát ez a másik itt az ujjam végében ?‘ „Az meg Kiró.“ ,Jaj !.. . még ilyen két szót sem hallottam, biró uram/ „Van ott más is, a minek te hirit sem hallottad, ott van Filadelfia meg Konnektikut.“ „Jaj hogy marad meg biró uram fejében ez a tenger tudomány ? „Mondtam is én most valami sokat, — hanem hiában, ilyen az a tudatlan paraszt, milyen szerencse, hogy megmarad a fejében Nagy Kalló, különben nem tudná hol megvenni a báránybőrsüveget, takaró nélkül maradna a feje, s az is kiröpülne belőle, ami benne van.“ ,Jól teszi, biró uram, csak pocskoljon, bár csak valaha tették volna, mikor bíró urammal játszó pajtások voltunk, együtt bizon az iskolába is úgy följárhattunk volna, ahogy a házak előtt csürköt verhettünk. „Elhiszem, — most nem bánnád, ha akkor jöttél volna, — pedig a te apádtól épen úgy telett volna, mint az enyimtől!... Hanem adun a szaladj ökröd után, azokat is látom, elég ebül taníthattad, egy csomó széna rezzentette meg őket, az ostoba állat attól is megijed, mit megenni szokott. Jaj,... csak ily sült parasztot ne látnék a földön, bizony nem férek az eszükhöz.“ Tessék már most eltagadni, hogy az észnek nincs uralma! Köntös Mihály bácsi saját játszópajtásával beszélget így, — az a másik jámbor együtt verte vele a csürköt, apjáról egyik sem öröklött többet, mint a másik, a faluból egyik sem volt el csak két hétre is, egy uraságnak robotoltak, egy papnak szájából halik az igét, egy zsidónak borából ittak, ha összeszámlálnák, biró uram erszényében sincs egy fillérrel is több, mint a máséban s ime, az az egyik megnemzetes biróuramozza azt, ki őt s011 parasztnak mondja. Hogy Köntös Mihály bírói palozáját hóna alatt úgy oldalra fektette, hogy a kis biró, mint mondom, épen egy emberköznyi távolságra kénytelen elmaradni, nem gőg, de hatalom, mit a jámbor együgyüség is megismer, és van annyi önmegadási erény benne, mint azon hat ökörben, melyeket egy kis béres elterel azzal a hatrőrös ostorral, most állatészszel is megérezték a föntebbi hatalmat. Most falubiróságig vitte el Köntös Mihály, hajdan pátriárcha lett volna belőle, ki a hanyagot erőhatalommal verné a dologra, hogy ne mástól kérje a megennivalót, hanem maga keresse meg. Nem kívánkozott ki a szűzből, megfért benne könnyen, mig eszével ő is belátott a szellemi világba, s ott tájékozván magát, nyűg volt neki egy némely embertársának ostobasága, és hogy annak korláta Nevelésünk ügye. VI. Az eddig mondottakban ecsetelni kívántam az elemi nevelés alapvonalait, melyeket úgy igyekeztem feltüntetni, hogy annak inkább irányát és ebből folyó végczélját állítsam az olvasó szeme elibe, mint eszközeit. Kimutattam, hogy minden nevelési eszköznek , még az ismeretszerzésre vonatkozó tanulmányok tanításának is, az ember erkölcsi élete kifejtése és megszilárdítására kell irányozva lenni; ha ez nem történik, úgy minden munkánk hiábavaló. Kimutattam, hogy a koldus úgy mint a magasabb születésű gyermekeknek kezdetben csaknem azon egy elvből kiinduló nevelést kell adnunk. De valamint az emberi foglalatosságok, életmódok, anyagi állapot, emberi igények, törekvések, életpályák stb egymástól annyira eltérők, úgy a nevelésiek is a növekedő gyermekre nézve a szerint kell különbözőnek lenni, amint őt az élet helyzete, tehetsége sokszor még anyagi állapotánál fogva is, saját rendeltetésére elhívja. Ezért tekintetbe kell venni a gyermek 8—9 éves korában már jövő élete pályáját, s az arra való előlépéseket meg kell tenni, nem azért, mint ha őt már ezen korban kenyérkereseti tanulmányokra akarnék elkészíteni, — ettől Isten óvja meg az e téren tévelygőket, — hanem, mivel a nevelés pályája igen hosszú, és e pálya hosszát kinek kinek ez életbeni állása, szükségei és hivatása mértékével megméregetvén, a pályafutás idejénél fogva elhatározhassuk, hogy nevelési eszközeinket, például azok között a tanítástt kevesebb vagy hosszabb ideig nyújthatjuk-e. Mihelyt mi e hazában ilyen szempontról nézünk széjjel, azonnal látjuk, hogy az úgynevezett köznépnek mind igényei, mind állása, mind hivatása legszűkebb körre van szorítva, s nevelési pályája is legrövidebb ideig tarthat. — Ehhez kell tehát alkalmazkodnunk s nevelési eszközeit összevonva úgy választanunk meg, hogy azok által még kifejtjük benne az embert, fejtegető eszközeinkből, az ismeretből, szereztessünk meg vele annyit, mennyivel ő, mint e haza közpolgára a társadalomban emberi méltósággal és felemelt fővel megállhat; szereztessünk meg vele annyi ismeretet, mennyinek világánál kenyérkeresetét okszerűen intézheti, jóllétet teremthet magának s a társadalom által reá rovott anyagi szükségeket zúgolódás nélkül fedezni képes legyen. Ez a népiskola végczélja, feladata. Igen rövidlátó és tapasztalatlan egyén az, ki azt hiszi, hogy a nép bármiként tanítsuk azt az olvasás, írás, számolás, természettan, természetrajz, saját nyelve, nemzeti története és még sok más hasznos tanulmányra, ezen tanulmányokkal egyenesen beszerezheti és fedezheti szükségeit. Igenis ezek neki szövétnekül szolgálnak élete pályáján, foglalatosságát könnyítik és kellemessé teszik, de közvetlen hasznot pénzalakban neki nem hajtanak. Ami által ő anyagi jóllétét megalapítani, élelmét megszerezni tanulja, olyan tudomány, melyet az iskolában megtanulni nem lehet ; azért neki kézi munka gyakorlatára kell magát adnia s olyan tanító mellett tölteni ifjúi éveit, ki a gyakorlati élet foglalatosságait űzi, és ilyen tanítók vagy a szülők vagy a kézmives mesterek, vagy a cselédek gazdái, vagy sokszor a szükség. A szorosan vett élettudományt okvetetlen ezektől tanulja meg az ember és igy a köznép is. De minthogy ezen tanítómesterek igen bizonytalan és határozatlan irányban mozognak, s miattok vagy annak van az ifjú kitéve, hogy lassan és nem mindig öntudatosan tanul valami keveset, vagy annak, hogy épen semmit nem tanul; és minthogy e miatt, kivált hazánkban az emberi mivelődés, a köznép között a polgári élet fejlődése igenis hátramarad, úgyszólván évszázakra van kárhoztatva; itt már vagy a státusnak vagy magunknak, mi inkább is kivihető, kell közbelépni, és a dolgok e lassú folyását sebesebb mozgásba hozni. Mi módon történhetnék ez, röviden elmondom. Nem tartom e czélra elégnek a jól rendezett szorosan vett népiskolákat. A népiskoláknak nemcsak a gyermeki tehát a 12—14 éves korban levőket kell nevelni, hanem át kell azoknak az ifjúságot a férfikorba is vezetni. Átvezetni pedig csak úgy képesek, hogy ha jól rendezettségök abban áll, mi-