Pesti Napló, 1857. március (8. évfolyam, 2137-2161. szám)

1857-03-28 / 2159. szám

71—2159. 8-dik évf­folyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, b­érmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. K­i­a­d­ó­­­h­i­v­a­t­a­l: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: . Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt d. n. IlliQ petit sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr, Bá­­­JaITCietliitin­ytJK Cllja. .]yBggjj fd­jign IQpkr.Magán vita 6 hasábos petit 80­5phr Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, 1857. Szombat, mart. 28. , Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 8 frt p. p. Félévre...................6 frt p. p. PEST, mart. 28. Egy kis kávézás a Szundvám - szer­ződés körül. (Fk.) Mi az a Szundvám-szerződés? Azon szerződés, mely által a világ leghatal­masabb országai annak egyik leggyöngébb országa irányában arra kötelezik magukat, mi­szerint ez utóbbit — Dániát — azon adó meg­szüntetéséért, melyet az eddigelé Szundvám név alatt a hajókra rótt, egyszer mindenkorra fizetendő öszveg által kártalanitandják. Miben állt ezen Szundvám ? Minden hajó, melynek hordereje legalább is 6 laszt (240 mázsa), ha a kis vagy nagy Bel­ten keresztül akart menni, Helsingör mellett következő adót fizetett : tűzpénz (bakengeld) 6 speciestallér, aranyvám (rosenobel) 43A spt. (ezt utóbbi időben csak kivételes esetekben lübecki és rostocki hajóktól szedték), illeték 4­­4 species, szegénypénz % species s ha a hajó vasár- vagy ünnepnapon vagy rendkívüli időben akart keresztül menni, még 1 speciest; ez a h­a­j­ó vám vala! Az á­r­u­k­ra bizonyos jegyzék szerint rovatott a vám, általában az érték 1 ,/4° o, a „kedvezményezett“ nemzetek (angolok, francziák, hollandiak, svédek) csak 1" o; a dánok maguk nem részesültek a „ked­vezményben“ , azaz a kicsinyben nem, reájuk nézve az egész Szundvám — ked­vezmény! S miként biztosította magát Dánia a hajó­­tulajdonosok részéről a netaláni defraudatio ellen ? Azáltal, hogy a denunciatiót állandó díjban részesité és a hajósnak a vámösszeg 40 fő-ját fizette. Mióta áll fen a Szundvám s mit jövedel­mezett ? A mióta Dániának kedve kerekedett, e vá­mot beszedni, a brömsebroi békében (1645) svéd hajóknak engedett vámmentességet a friedensburgi béke (1720) ismét megszünteté. VI. Keresztély alatt (­ 1648) e vám 300,000 tallért tett, utóbbi években 2 milliónál többet, azaz , az összes dán közjövedelemnek kb. hatodrészét, a­mi által Dánia képessé­gön, ki­adásait jövedelmével majdnem teljesen egyen­súlyba hozni, sőt még egy kis fölösleget is megtakarítani. S miként lehet e vámot jogilag indokolni? Ezt már Knuth gróf dán külügyminisztertől is kérdezték, ő pedig azt mondta rá, hogy in­dokolni bizony nem tudná, hanem Scheele úr, kit a herczegségek ügyéből van szerencsénk ismerni, azzal indokolja, hogy a Szund a svéd oldalon igen sekély s igy a hajók a dán part tőszomszédságában kénytelenek elmenni, a mi nyilván tanúsítja, hogy már az Úristen is úgy akarta, hogy Dániáé legyen a vám ! A pinne­­bergi parasztok közt a miniszternek, ki egy­szersmind az ő „landdrost“-juk, amaz argu­mentuma feltétlen helyeslésre talált. S miért tűrték a többiek mindeddig ezen vámot ? Először, mert e század közepéig a conser­vatisms elvét úgy értelmezték, hogy mindent — akár jó, akár rész — úgy kell hagyni, a­mint van, s ama jezuita mondatnak : sit ut est, aut non sit, első részéhez ragaszkod­tak; — másodszor, mivel Orosz-, Angol-, Francziaország átlátta, hogy a Szundvám el­törlése Dánia financziáit s anyagi erejét tönkre tenné , e hatalmak pedig a legújabb idő­kig Dánia fenállását „európai szükség“­­nek tartották s valahányszor Németország neki ment ez ügynek , amazok elsompo­lyogtak , körülbelül azt mondván : E vitá­tól vissza kell vonulnunk , mert — salva venia — necessitas cogit“ , ezen „necessi­­tas europaea“ ellen pedig a szegény németek mindeddig nem tudtak ellenszert találni. De hát ki találta ? Azok a bárdolatlan éjszakamerikaiak, kik a tiszteletreméltó szürke elmélet irányában semmi respectussal nem viseltetnek s egyszer­re csak azt mondták : Mi bizony nem fizetjük többé ezt a vámot; ha kárpótlást akartok, jó, alkudozzunk, magunk is jobban szeretjük, ha szép szerével intézhetjük el a dolgot; ha n­e­m, majd csak úgy megyünk keresztül a Szundon, majd meglátjuk, ki állja utunkat. A lendítés meg volt s ekként mozgalomba jött a dolog. Éjszakamerika a „sit ut est aut non s­i­t“ mondatnak második részét fogadta el. Tehát most vége lesz a bajnak? Azaz, hogy Dániára nézve csak most kez­dődik a baj, mert a kárpótlás mellett is talán 1 millió tallért fog évenként veszteni, hanem a kereskedelem általában igen sokat nyert; a nagy baj kis bajjá törpült össze, s e kis baj — miként mindenkor — az európai államok hamupepelykéjét Németországot fogja érni, ha nincs elég erélye idejekorán óvást tenni. Az úgynevezett „holstein-lauenburgi“ vám, me­lyet Dánia mindazon csatornákon s utakon szed be, melyek az éjszaki tengert s az Elbe vizét a keleti tengerrel kapcsolják egybe; ezen vám, mely ellen annyit küzdtek a néme­tek 1838—40, az uj szerződés II. szakaszá­nak 5. és 6. czikke szerint csak „mérsékelte­ik“, de el nem töröltetik. Vessünk egy pilla­natot a térképre s azonnal meggyőződhetünk arról, minő teher lehet ily átmeneti vám péld­­a Lübek és Hamburg közti kereskedelemre nézve, miután e két város közt a legrövidebb út Holstein-Lauenburgon visz keresztül. Meg­látjuk, várjon ama „szabad“ városok fognak-e maguknak „szabadságot“ venni, ezen hatá­­rozmánytól, akár a reájuk jutó megváltási összeg fölemelése által megszabadulni! S mit tanulunk ezen egész történetből ? Kettőt; először azt , hogy a jogtalan­ságot nem kell tűrni, mert eleinte csak az „usus“ szerény alakjában lép fel, de nem so­kára a jog czímét bitorolja s aztán csak áldo­zatokkal hárítható el; másodszor, hogy csupa conservatismusból a r­o­s­z­a t nem sza­bad tűrni, mert a rosz, akár századokig fenáll, azért még sem válik jóvá, ha­nem csak­­ mélyebb gyökeret ver! A NEMZET NAPSZÁMOSAI. MAGYAR KORRAJZ. IRTA: ■W” 5* as -(Folytatás.) Paraszt pátriárcha. Megteremtette Isten a különböző nemzetségeket, adván mindeniknek sajátságos ösmertető jelt, s ám­bár egyik is ember, meg a másik is az, mégis szám­talan dologban annyira különböznek, mint a csörgő récze a dunai réczétől, — ezért hasig megy a vadász az iszapba, a másikra pedig sajnálja kilőni a puskát. Nekem ezúttal semmi közöm angollal vagy fran­­cziával, hanem maradok saját fajunknál, különbség nélkül arra, hogy az egyik nagyságos magyar ember, mint Kállay Miklós úr, a másik pedig tán csak hat ökrös polgár Szent Mihályon, mint Köntös Mihály uram. Ezt a két embert életviszonyaikban hozván össze, meg akarom mutatni, hogy ha a vélet­len sors máskép kuszálta volna össze az emberek sorsát, Köntös Mihályból épen oly derék Kállay Miklós vált volna, valamint Kállay Miklós uram szinte letette volna a bírópálozát, mint Köntös Mi­hály, ha a fő biró ur az országúton fedetlen fővel hagyta volna állni az esőben. Mig Köntös Mihály szent-mihályi biró volt, jártá­ban keltében kezét hátratévén, birópálozáját hóna alatt vizirányosan fektetve hordozta, ennek okáért az utána ballagó kis bíró legalább is kénytelen volt egy emberközzel hátrább maradni, minthogy a bí­rói tekintély meg nem tűrte, hogy az öreg bíró mel­lett akár­mi szűrös ember egy sorban menni merész­kedjék. Nem költött dolgot, hanem egy élő alakot kíván­ván bemutatni, kegyelettel emlékszem ezen paraszt­­pátriárchára, ki saját házában az úgynevezett első házban nagyon kivételesen tűrt meg valakit, hanem a széles tornáczon megállítván a falubelit, maga a *) Lásd „Pesti Napló“ 64. számát, nyílott ajtónak küszöbéről beszélt ki kurta kérdé­sekben és még kurtább feleletekben. ,Mi kell, paraszt ?A kérdé oly tekintélylyel, mint a bagdadi kalifa, ki előtt csak hason­mászva lehet beszélni. S ezen kérdésre az a paraszt még állóhelyét is megváltoztatta, hogy valami kivetni valót ne ta­láljon rajta Köntös Mihály uram, s aztán rákezdi, megtartván a szokott paraszt szólásmódot. ,Nem egyébért jöttem, bíró uram, csak azért__ „Minden bolond paraszt igy kezdi,­­ mondja Kön­tös Mihály, — jól vigyázz, hogy okosabban ne be­szélj, mint a többi.“ ,.........tehát csak azért fáradtam ide. . . . „Azt lesd, mig én széket adok alád, ... hát aztán ? .Minthogy a dolog sora úgy eset, biró uram, — hisz a feleségemnek is mindjárt mondtam, épen a kis biró is ott volt nálam a szérűn ott az alsó falu­végen, hol a nagy útról lekanyarodik az ember, de még bíró uramnak is tetszik bölcsen tudni. ... „Hogy sült paraszt vagy, és hogy úgy a szó közé keveredtél, hogy két ökörrel sem vontatlak ki, ha­nem látom én a képedről is, mit akarsz, az az hogy rováson van a becsületes neved, adós vagy a várme­gyének adóval. ,Igen is a porczióval,... kap a szóba a paraszt. „Ne válogasd azt a diák szót, nem a te eszedhez való az, hanem hallgasd azt, a­mit én beszélek, kü­lönben estéiig ki nem pingálom saját ostoba beszé­dedből, mit akarsz. Adós vagy a vármegyére, és sze­retnél még tovább is adós maradni, hanem abból semmi sem lesz , mert most még egy malacz árával megválthatod magadat, esztendő múlva majd a hízód is rámegy, utóbb a házadra viszik a dobot, akkor az­tán egyetlen egy diák szóval úgy megölnek, hogy arról koldulsz. — Ezért jöttél felelj ?“ ,Voltaképen, nemzetes biró uram, ezért jöttem — vajmi!‘ „Tudod, mit jelent ez a szó : egzekuezió ?“ ,De tudom ám, biró uram !‘ Nyög a paraszt egy nagyot. „Szerencse hogy tudod, — hanem el ne feledd, mert ha aztán a vármegye hiszen, hogy én tanítsa­lak meg, keservesen bánod meg. Elmehetsz.“ Kurtábban nem végezhetett volna, mert a­ki ismeri a népet, jól tudja, hogy bizonyos dolgokat oly hosszú lében ereszt föl, hogy elunja az ember várni, míg va­­lahára véget éri, kivált ha a végén azt is meg kel­lene mondania, mikor fizet maga jó szántából. Köntös Mihály elvégezte ezt a dolgot néhány percz alatt, nem engedett időt a hálálkodásra, kü­lönben a másik a hosszú beszédbe bele­keverte volna a szomszédját, meg hogy annak fia született, a bor­­nyája meg elszaladt, s a kállai vásárban ismerték meg a szomszédok, — aztán hogy mi lesz már ebből a szárazságból, ha a fölséges úristen nem könyörül rajtunk? Holta napjáig sem élhet tán meg az ember ; akkor aztán bizonyos, hogy nem fizeti meg a por­­cziót, hanem Köntös Mihályt bolonddá nem teszed. Mondom, hogy az első házba csak érdemes vendé­get ereszt be, mert ott benn megvan a „Magyar kűri­r,a­mit Köntös Mihály fölülről kezdve egész végig úgy elolvas, hogy valamikép ki ne feledjen va­lamit, é­s ha otthon nem ér rá olvasni, még a me­zőre is kiviszi, s a delelön a falusi atyafiaknak bá­­multára földre heveredve olvassa. ,Mi az, biró uram ? „Bolond paraszt, — nem látod hogy nyomtatás ? ne, diadom, hanem neked fordítva is kezedbe adha­tom, neked az mindegy.“ ,Nem volna mindegy, biró uram, ha olvasni tud­nék/ „Ezért vagy sült paraszt, — nem kellett az ábécze, ugy­e ? pedig ha az ökröd annyiszor ment volna el az oskola mellett, mint te, szamár, — leg­alább benézett volna az ablakon, mit csinálnak ott benn?“ ,Micsoda szó ez, biró uram, kérem átossággal ?‘ kérdi a másik az újságba bökve. „Algír.“ ,Hát ez a másik itt az ujjam végében ?‘ „Az meg K­­ir­ó.“ ,Jaj !.. . még ilyen két szót sem hallottam, biró uram/ „Van ott más is, a minek te hirit sem hallottad, ott van Filadelfia meg Konnektikut.“ „Jaj hogy marad meg biró uram fejében ez a ten­ger tudomány ? „Mondtam is én most valami sokat, — hanem hiá­ban, ilyen az a tudatlan paraszt, milyen szerencse, hogy megmarad a fejében Nagy Kalló, különben nem tudná hol megvenni a báránybőrsü­veget, takaró nélkül maradna a feje, s az is kiröpülne belőle, a­mi benne van.“ ,Jól teszi, biró uram, csak pocskoljon, bár csak valaha tették volna, mikor bíró urammal játszó paj­tások voltunk, együtt bizon az iskolába is úgy föl­járhattunk volna, a­hogy a házak előtt csürköt ver­hettünk. „Elhiszem, — most nem bánnád, ha akkor jöttél volna, — pedig a te apádtól épen úgy telett volna, mint az enyimtől!... Hanem adun a­­ szaladj ökröd után, azokat is látom, elég ebül taníthattad, egy csomó széna rezzentette meg őket, az ostoba állat attól is megijed, mit megenni szokott. Jaj,... csak ily sült parasztot ne látnék a földön, bizony nem fé­rek az eszükhöz.“ Tessék már most eltagadni, hogy az észnek nincs uralma! Köntös Mihály bácsi saját játszópajtásával beszélget így, — az a másik jámbor együtt verte vele a csürköt, apjáról egyik sem öröklött többet, mint a másik, a faluból egyik sem volt el csak két hétre is, egy uraságnak robotoltak, egy papnak szá­jából halik az igét, egy zsidónak borából ittak, ha összeszámlálnák, biró uram erszényében sincs egy fillérrel is több, mint a máséban s ime, az az egyik megnemzetes biróuramozza azt, ki őt s011 parasztnak mondja. Hogy Köntös Mihály bírói palozáját hóna alatt úgy oldalra fektette, hogy a kis biró, mint mondom, épen egy emberköznyi távolságra kénytelen elma­radni, nem gőg, de hatalom, mit a jámbor együ­gyü­­ség is megismer, és van annyi önmegadási erény benne, mint azon hat ökörben, melyeket egy kis bé­res elterel azzal a hatrőrös ostorral, most állatész­­szel is megérezték a föntebbi hatalmat. Most falubiróságig vitte el Köntös Mihály, hajdan pátriárcha lett volna b­előle, ki a hanyagot erőhata­lommal verné a dologra,­­ hogy ne mástól kérje a megennivalót, hanem maga keresse meg. Nem kívánkozott ki a szűzből, megfért benne könnyen, mig eszével ő is belátott a szellemi világba, s ott tájékozván magát, nyűg volt neki egy némely embertársának ostobasága, és hogy annak korláta Nevelésünk ügye. VI. Az eddig mondottakban ecsetelni kívántam az elemi nevelés alapvonalait, melyeket úgy igyekeztem feltüntetni, hogy annak inkább irányát és ebből fo­lyó végczélját állítsam az olvasó szeme elibe, mint eszközeit. Kimutattam, hogy minden nevelési eszköz­nek , még az ismeretszerzésre vonatkozó tanulmá­nyok tanításának is, az ember erkölcsi élete kifej­tése és megszilárdítására kell irányozva lenni; ha ez nem történik, úgy minden munkánk hiábavaló. Kimutattam, hogy a koldus úgy mint a magasabb születésű gyermekeknek kezdetben csaknem azon egy elvből kiinduló nevelést kell adnunk. De valamint az emberi foglalatosságok, életmódok, anyagi állapot, emberi igények, törekvések, életpá­lyák stb egymástól annyira eltérők, úgy a nevelés­iek is a növekedő gyermekre nézve a szerint kell különbözőnek lenni, a­mint őt az élet helyzete, te­hetsége sokszor még anyagi állapotánál fogva is, sa­ját rendeltetésére elhívja. Ezért tekintetbe kell venni a gyermek 8—9 éves korában már jövő élete pályá­ját, s az arra való előlépéseket meg kell tenni, nem azért, mint ha őt már ezen korban keny­érkereseti tanul­mányokra akarnék elkészíteni, — ettől Isten óvja meg az e téren tévelygőket, — hanem, mivel a neve­lés pályája igen hosszú, és e pálya hosszát kinek ki­­nek ez életbeni állása, szükségei és hivatása mérté­kével megméregetvén, a pályafutás idejénél fogva elhatározhassuk, hogy nevelési eszközeinket, pél­dául azok között a tanítástt kevesebb vagy hosszabb ideig nyújthatjuk-e. Mihelyt mi e hazában ilyen szempontról nézünk széjjel, azonnal látjuk, hogy az úgynevezett köznép­­nek mind igényei, mind állása, mind hivatása leg­szűkebb körre van szorítva, s nevelési pályája is leg­rövidebb ideig tarthat. — Ehhez kell tehát alkal­mazkodnunk s nevelési eszközeit összevonva úgy választanunk meg, hogy azok által még kifejtjük benne az embert, fejtegető eszközeinkből, az isme­retből, szereztessünk meg vele annyit, mennyivel ő, mint e haza közpolgára a társadalomban emberi méltósággal és felemelt fővel megállhat; szereztes­sünk meg vele annyi ismeretet, mennyinek világánál kenyérkeresetét okszerűen intézheti, jóllétet te­remthet magának s a társadalom által reá rovott anyagi szükségeket zúgolódás nélkül fedezni képes legyen. Ez a népiskola végczélja, feladata. Igen rövidlátó és tapasztalatlan egyén az, ki azt hiszi, hogy a nép bármiként tanítsuk azt az olvasás, írás, számolás, természettan, természetrajz, saját nyelve, nemzeti története és még sok más hasznos tanulmányra, ezen tanulmányokkal egyenesen beszerezheti és fedezheti szükségeit. Igenis ezek neki szövétnekül szolgálnak élete pályáján, foglalatosságát könnyítik és kelle­messé teszik, de közvetlen hasznot pénzalakban neki nem hajtanak. A­mi által ő anyagi jóllétét megalapítani, élelmét megszerezni tanulja, olyan tudomány, melyet az iskolában megtanulni nem le­het ; azért neki kézi munka gyakorlatára kell magát adnia s olyan tanító mellett tölteni ifjúi éveit, ki a gyakorlati élet foglalatosságait űzi, és ilyen tanítók vagy a szülők vagy a kézmives mesterek, vagy a cse­lédek gazdái, vagy sokszor a szükség. A szorosan vett élettudományt okvetetlen ezektől tanulja meg az ember és igy a köznép is. De minthogy ezen tanítómesterek igen bizonytalan és határozatlan irányban mozognak, s miattok vagy annak van az ifjú kitéve, hogy lassan és nem min­dig öntudatosan tanul valami keveset, vagy annak, hogy épen semmit nem tanul; és minthogy e miatt, kivált hazánkban az emberi mivelődés, a köznép között a polgári élet fejlődése igenis hátramarad, úgyszólván évszázakra van kárhoztatva; itt már vagy a státusnak vagy magunknak, mi inkább is kivihető, kell közbelépni, és a dolgok e lassú folyását sebe­sebb mozgásba hozni. Mi módon történhetnék ez, röviden elmondom. Nem tartom e czélra elégnek a jól rendezett szoro­san vett népiskolákat. A népiskoláknak nemcsak a gyermeki tehát a 12—14 éves korban levőket kell nevelni, hanem át kell azoknak az ifjúságot a férfi­korba is vezetni. Átvezetni pedig csak úgy ké­pesek, hogy ha jól rendezettségök abban áll, mi-

Next