Pesti Napló, 1857. május (8. évfolyam, 2187-2212. szám)
1857-05-01 / 2187. szám
99—2187. 8-dik évffolyam. Szerkesztési iroda: Szerkesztő szállása : Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Péntek, máj. 1. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva. Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre...................6 frt p. p. tj- 1 / -I !.• _6 hasíbos petit sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Rémraetmenyek ellj9. -lyegdij külön 10pkr.Magín vita 6 hasábos petit sor 5pkr Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre....................8 frt p. p. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS PESTI NAPLÓRA. BUDAPESTEN, házhoz hordva május — junius 2 hónapra 2 pft. VIDÉKEN, posta-küldéssel május — június 2 hónapra 2 frt 40 kr. A lap nagy elterjedése mellett a lapunkbani hirdetés a t. hirdetőkre nézve nagy előnynyel lévén összekötve, bátorkodunk a t. közönséget mentül gyakoribb hirdetésekre felhivni. Egy petit sor háromszori hirdetésnél 4 párral számíttatik. A „PESTI NAPLÓ“ kiadó hivatala. PEST, május 1. Tájékozás. (Fk.) A Dunafejedelemségek ügye a legújabb tudósítások szerint az unióra nézve kedvezőtlen fordulatot vesz s az egyesülés barátjai lecsüggesztik fejeiket, miket eddig oly magasan hordtak vala. A választások junius 10-ig halasztattak a nélkül, hogy ezen elnapolás kellően indokoltatnék. Ausztria és a porta úgy kívánja, egyéb nem mondatik ezen halogatás okára nézve s igy magyarázat nélkül állunk ezen meglepő tüneménynyel szemben. A példabeszéd azt mondja, hogy gazember, aki többet ad, mint amennyivel bír s így nem veszélyeztetjük becsületességünk hírét az által, hogy felvilágosítást akarnánk adni oly ügyben, melyre nézve magunk sem tudunk eligazodni. Amit az olvasó a következő sorokban vesz, az a mondottak után tehát nem akar több lenni, mint a lehetőségek összeállítása és az ismert tényekbeli következtetés. Tudjuk, miszerint az uniót pártoló hatalmak külföldi fejedelmet akartak az új moldvaoláh trónra ültetni s most úgy hallatszik, hogy ez eszme létesítésére nincs kilátás, ezáltal pedig az unió maga is e hatalmakra nézve minden ingerét s érdekét vesztette. Nem tehetünk róla, hanem ismét és ismét de Lacy szavaira kell emlékeztetnünk, miszerint a jelenkori diplomatia minden teremtő erő nélkül szűkölködik s a szakadozott ruhát úgy a hogy foldozza, de uj által pótolni nem bátorkodik. Még Napoleon császár, ki különben a „kezdeményzés“ emberének szereti magét neveztetni, szintén meghökkent, midőn észrevette, hogy már nemcsak kezdeményezésről, hanem teljesen bevégzett egésznek teremtéséről van szó, hogy az „unió“ kifejezés épen nem helyesen választatik annak jellemzésére, a minek a Dunafejedelemségek körül történnie kell, hogy itt valódi alkotás, uj európai ország alkotása forog szóban s ezen feladat elöl ő is hátrált. Nagybátyja — az igaz — tucatonkint teremté az uj fejedelmeket és uj országokat s úgy bánt a „statusquo“ egyes elemeivel, miként a gyermek az úgynevezett metamorphosis-játék egyes darabjaival, miket minden öt percz múlva másként rak össze; első Napóleon nem félt Európa rászólásától, midőn terveinek elérésére egyik régi birodalom ledöntését s egy újnak alakítását szükségesnek vélte, valamint önnön fejére saját kezével tette fel a koronát, úgy mindenütt szóval és tettel tagadta azon elvet, miszerint a trónokat felsőbb hatalom osztogatja, hanem miként az összes állami gépezetet, úgy az uralkodó trónraültetését vagy megbuktatását is emberi intézménynek s emberi erő által véghez viendőnek nyilvánitá. — Ezt ő tehette, mert ha ama felforgató tant ellene fordították, azt mondván neki : „Akkor te sem vagy Isten kegyelméből franczia császár.“de azt válaszolható: „Nem én, hanem erőmnél, hatalmamnál fogva vagyok az, a ki vagyok; próbáljátok meg engem igy ledönteni császári székemről, miként én a ti Isten kegyelmébel fejedelmeiteket ledöntöttem !!! .. . Mindezt első Napoleon jure fortioris mondhatta és senki sem tudta őt megcáfolni, hanem másként áll a dolog harmadik Napóleonra nézve; ö nem hivatkozhatik hasonló előzményekre, nem hasonló hatalomra és erőre; ö mint „inter duos litigantes tertius“ jutott hatalomra; — „par la volonté du peuple“ miként eleinte mondá, s miután ezúton hatalmát teremtő volt, annak megszilárdítása végett hozzátevé „par la grace de Dieu,“ sigy a legitim fejedelmek sorába állitá magát, miután az Isten törvénytelen fejedelmet csak nem tűrhetne a trónon. Meglehet, hogy maholnap a „par la volonté du peuple“ phrasist egészen elhagyja, s ha ez valóban szándékában áll , akkor természetesnek találjuk, hogy nem akar új fejedelmet „par la volonté du peuple“ alkottatni. Szóval Napóleon császár utólag maga riad vissza a „közvélemény“ szabad nyilvánulásától, melyet eleinte maga idézett elő; perezre elég merész volt azon óriást, melyet népakaratnak nevezünk, álmából felriasztani akarni, hanem mihelyt ez tagjait megmozgatni kezdé, a császár maga ijedten döbbent vissza saját tette elöl, s most alkalmasint azokkal fog tartani, kik amaz óriást újra álomba sülyesztendőnek tartják, hanem a felriasztás könnyebb mint az elaltatás,és aki egyszer Isten szabad levegőjét megizlette, az nem egy könnyen tér vissza a mohos falak közé. A felriasztás remekül sikerült Francziaországnak; meglátjuk , mire megy majd az elaltatással ?! A hely. hitvallású dunamelléki, dunántúli és tiszántúli superintendentiák részéről az egyház és iskola ügyében ő császári királyi Apostoli Felsége előtt megjelent küldöttségnek*) alázatos előterjesztése. Császári királyi Apostoli Felség, Legkegyelmesb urunk! Mint a dunamelléki, dunántúli és tiszántúli helv. hitv. egyházkerületek kiküldött képviselői hódolatteljes alázattal jelentünk meg Felséged előtt a végett, hogy egyházunk fenforgó rendezési tárgyában tartandó közzsinat iránti kérelmünket, mely mind a négy superintendentia részéről a maga utján már külön külön fölterjesztetett, trónja zsámolyához letévén, e kérelmünket gyámolitó okokat röviden legmagasb figyelme alá terjeszszük. Midőn Felségednek 1851. dec 31-én közzé tett legmagasb kibocsátványában kimondatott, „hogy — cs. kir. Apostoli Felséged — minden törvényesen elismert egyházat és vallásfelekezetet a nyilvános közös vallásgyakorlat jogában, ügyeinek önálló kezelésében, továbbá a vallás-, oktatás- és jótékonyczélű intézetek és alapítványok birtokában és élvezésében megtartatni és védeni akar —ezen örök emlékezetre méltó fejedelmi szó elegendő volt arra, hogy egyházunk fájdalmasan érzett megszorittatását mint csak ideiglenest türelemmel viseljük és fiúi bizalommal várjuk be, mig egyházi ügyünk annak idejében rendes és törvényes szokás szentesitette után zsinat által eldöntetnék. Fájdalmas helyzetünkben megújult sőt növekedett reményünk Felséged magas kormányának 1854- dik évi julius 11-én 15,269-ik szám alatt kelt kegyes kibocsátványa következtében, mely nemcsak egyházunk addigi kivételes állapotját némi részben megszüntette, hanem egyszersmind közel kilátásba tette. *) A Gyürky Pál titk. tanácsos úr által vezetett küldöttség tagjai: Lónyai János titkos tanácsos ; Nagy Mihály a dunántúli kerület superintendense; Báthory Gábor helyettes superintendens; Balogh Péter helyett. Superintendens; Sárközy Kázmér, Sárközy József, Tisza Kálmán, Vályi János, Zsoldos Ignácz, Hubay József, Széky Adalbert, Benedek Lajos, Nagy Zsigmond, Révész Bálint, Vay Dániel gróf, Teleki Gyula gróf, Lónyai Menyhért, Máriássy Adalbert, Dobos János, Barlagi Mór és Gyürky Ábrahám, hogy Felséged magas kormánya régi jogainak s az 1798-iki 26-ik törvényczikk nyomán egyházunkat nemsokára azon helyzetbe teendi, hogy belrendezését maga eszközölhesse. Ily remények közt vettük Felséged vallás- és közoktatásügyi minisztériumának „a magyarországi evang. két testvérhitfelekezet egyházügyinek képviseletét és igazgatását tárgyazó törvénytervet oly kibocsátvány mellett, hogy a feletti véleményünket előadván, ennek nyomán egyházi ügyünk véglegesen megállapittassék.“ Azonban midőn Felséged magas kormányának ezen atyáskodó gondoskodását nem lehetett tiszteletteljesen nem fogadnunk, másfelől hitvallásunk iránti szent kötelességünk és törvényes egyházjogainkhoz, hű ragaszkodásunk nem engedte, hogy ez ügy végelintézését azon az úton eszközöljük, mely elibünk kijelöltetett. Egyházunk törvényes jogai, melyek alapján az egyházrendezés egyedül létesíthető, oly közös jogok s az összes egyház oly elsajátithatlan kincse, mely felett rendelkezni egyes superintendentiának a dolog természete szerint nem lehet és fenálló hitelveink, törvényeink és kanonaink szerint nem is szabad. A miért is valahányszor az 1848 előtti egyházkerületi gyűléseken is a törvénykezésbe s különösen az egyházigazgatás módjába vágó kérdés került szőnyegre, mindannyiszor a gyűlés annak elintézésére magát illetéktelennek nyilatkoztatá s az ügy érdemleges eldöntését leendő zsinatra utasítá. Erősen hisszük , hogy cs. kir. Apostoli Felséged bölcs figyelmét ki nem kerülte azon tapasztalati igazság, miszerint a legüdvösebb törvények is, melyek nem az evangyéliumi hitfelekezetnek belülről folyó vallásos meggyőződésén, hanem kívülről eredő kormányintézkedéseken alapulnak, távol attól, hogy a kedélyeket megnyugtatnák, inkább mindig új aggodalmakat szülnek, mert azon elveket is megingatják, melyek az evangyéliumi egyháztörvény által biztosított önállóságban gyökereznek. A törvények és külhatalmak által garantirozott békekötések erejével biztosított emez önállóságunk jogérzete is igényli, hogy közügyeink rendezése saját magunk egyetemének kebeléből indulván ki, úgy terjesztessék Fel s éged legmagasb színe ekbe. Neveli az egyes superintendentiák részéről elkülönítve adandó vélemények útjáni elintézés lehetetlenségét még az is, hogy a vallás- és közoktatásügyi cs. k. minisztérium törvényjavaslatában az iskolák Ugye nem is említtetik, holott hitelveink szerint nekünk az iskolát az egyháztól elválasztani nem szabad s közös a meggyőződés, hogy az 179%-ik évi 26-ik törvényczikk 5-ik §-a értelmében teljes önrendelkezésünk alatt álló iskolák nélkül a legczélszerűbb egyházrendezés mellett is egyházügyünk tövemetszett fához hasonló. Felséges Császár és Apostoli Király! Midőn ezen lelkiismeretes meggyőződésünkből és vallásunk iránti buzgóságunkból eredeti szavainkat fiúi bizodalommal öntjük ki Felséged atyai szive előtt, egyszersmind hódoló tisztelettel és alázatossággal könyörgtnk, méltóztassék Császári Királyi Felséged bennünket a törvényben gyökerező autonomiás állapotunkba a zsinatot megelőzőleg mié- AZ ELÁTKOZOTT CSALÁD. REGÉNY ÍRTA MÁSODIK KÖTET. Folytatás. A furcsa ember. Thaddeus nem feleselt tovább a báróval; felvette a székről háromszegletü kalapját, palástját karjára ölté s mutatta, hogy menni akar. A báró megfogta a karját. No, no, no, tisztelendő uram, mire való ez a hirtelenkedés? Minek már ez a harag? Hiszen ha kívánja, okosan beszélek, hanem erről a tárgyról nem lehet okosan beszélni. Kegyelmed most itt akar engem hagyni és menni Kassára, és felfedezni az egész tévedést és Victor urfit kiszabadítani a tömlöczből. No ugyebár azt akarja ? — Nem tagadom. — De lássa, azt ne cselekedje. Az bolondság, az nem tudományos férfihoz illő dolog. Tisztelendő úr ismeri a mythologiát, tudja belőle Epimetheus históriáját, meg a Pandora szelenczéjét; ne lássa ilyen Pandora szelenczéje az, a mit tisztelendő ur ki akar most nyitni. Tanuljon Epimetheus példájából. — Én csak Krisztus példájából kívánok tanulni, szólt Thaddeus, kivonva kezét a báró úréból. Kadarkuthy útját állta s nem eresztette ki az ajtón. — Tisztelendő uram, lássa kegyelmed nem tudja, hogy mit cselekszik ? A ki a veszett kutyát kiszabadítja a kalitkájából, a ki egy bepecsételt levélben átküldi egyik országból a másikba a pestist, a ki egy gyilkos gyújtogatót megszöktet, az okosabb dolgot cselekszik, mint aki az én fiamat kiszabadítja arról a jó helyről. Meg fogják azt siratni százan, meg fogom siratni én, de senki sem fogja jobban megsiratni, mint kegyelmed maga. Hagyja őt ott, ne avatkozzék a mi ügyünkbe. . . . A furcsa kis ember összetett kézzel s valódi buzgalommal könyörgött Thaddeusnak, ami őt csak még furcsábbá tette. Thaddeust nagyon felháboritó e jelenet. Ő is kép) Lásd „Pesti Napló“ 98. számát. Nes volt saját fiát tömlöczbe adni azért, a mit mások ellen vétett, de szivében megsiratta ; de együtt szenvedett vele, — hanem arról, hogy valaki becsukassa a fiát azért, amit saját apja ellen vétett, s tréfát, gúnyt űzzön belőle, az meghaladta a gonosznak azt a mértékét, amit puritán érzelmei képesek voltak felfogni. Hanem hiszen báró Kadarkuthy furcsa ember, ez sokat megmagyaráz s fölmenti az embert attól, hogy tettei fölött szörnyüködjék; hanem egyúttal attól is, hogy vele vitatkozzék. Thaddeus még egyszer ajánlotta magát és komolyan mutatta, hogy menni akar. — Csak még egy perczig maradjon tisztelendő uram, valamit akarok mondani : (— egyik kezével megfogta a tisztelendő ur tógája elejét, a másikkal bizonyított) lássa, engedjen magának egy okos szót mondani : — hátha én adnék a sárospataki collegiumnak negyvenezer forintot. — Micsoda ? szólt szemet meresztve Thaddeus. El nem gondolhatta, hogy mit akar ez megint ? — Meg egy szép arany billikomot ezüst korsóval a k. . . i urasztalára. — Mi oknál fogva. — Van egy igen szép állatgyüjteményem, bibliothecam is, nevezetes tárgyak physicum muzeum számára. — Nagyságos uram, én nem értek semmit. — Hát én ezt mind oda ajándékoznám a k . . . i nagy gymnasium számára, a hol tisztelendő uram lelkész , még uj harangokat is öntetnék az ecclezsiának. Thaddeus mind jobban bámult és nem értett. Kadarkuthy még nagyobb tűzzel folytatta az árlejtést. — Holtom után pedig fundatiót hagynék három tanszékre, ahová azt tisztelendőséged rendelni legjobbnak találná. . . . — Köszönöm, köszönöm, de miért ennyi szép ígéret ? én nem tudom felérni. — Csupán azért, hogy hagyja a fiamat ott, ahol van. Thaddeus úr erre már komolyan felpattant : — Nagyságos uram ! Farizeusok vénjének tetszik e engemet nézni, a kit meg lehet vesztegetni világi vagyonnal, hogy ne cselekedje az igazságot ? — Hisz nem magáért, de hitének, feleinek előmeneteléért. Thaddeus puritán büszkeséggel felelt: — Az én hitem ne köszönje gyarapodását igazságtalan tettnek! — Gondoljon tisztelendő uram a nemes czélra. Ajánlataimban nem saját hasznát mellőzi el, hanem a közönségét; az egyház, az iskola jóvolta az, amit kinálok tenyeremen nyújtva s a mit kegyelmed kezemből kiüt; pedig hiszen amit kérek, az semmi. Nem kérem, hogy mondjon hamis tanúbizonyságot, hanem csak azt, hogy hallgasson el egy olyan titkot, mely miatt most szenved egy ember, de ha ki lesz mondva, szenvedni fog ötven. Hát van ebben valami? — Nagyságos uram. Nálam a czél nem szentesíti az eszközt; én nem vagyok Loyola követője. Feleim tanuljanak boldogok lenni a szegénységben, erősek a szűkölködésben s dicsekedjenek ne a gazdagsággal, hanem a kitüréssel. Én részemről, ha Jeruzsálem felépüléséről volna is szó, és az nem kerülne egyébbe, mint egy elhallgatott szavamba, mely egy méltatlanul szenvedőt kiszabadít; és volna az a szenvedő fiamnak gyilkosa ; nem hallgatnám el azt, hanem kimondanám. Kadarkuthy boszosan toppantott lábával, de kezével mégis megszokta Thaddeus kezét. — Derék ember. Meg kell vallanom, hogy derék ember. Ostobaságot cselekszik ugyan, de derekasan cselekszi. Azonban maradjon itt nálam legalább egy napig. Egy óráig sem uram. Vétek volna tőlem minden elhalasztott pillanat, melyben kötelességemet tenni mulasztanám. — Hátha lovai ki vannak fáradva, kocsiját leitatták ez alatt. — Megindulok gyalog. Tanuló koromban úgy utaztam be az országot, nem idegen ez előttem. — No azt mégsem fogja tenni. Majd én befogatok magam. Ne féljen, jó csendes lovakat adok, nem forgatják fel, csak addig üljön le nálam, míg befognak. Ne üljön le hát, szentelje meg ezt az én istentelen barlangomat. Thaddeus kénytelenül leült; a báró az ajtó felé ment , ott megállt és felkaczagott. — De az mégis halálra nevetni való tréfa, hogy én saját lovaimon küldöm be Kassára azt, aki a fiamat ki akarja a tömlöczből szabadítani. Tulajdon lovaimon ! Éú! Borzasztó nevetséges, ha elgondolom. Még odakinn is folyvást nevetett e furcsaságon. Néhány percz múlva visszajött, akkor egészen komoly volt az arcza, meg hangja is más volt, mint eddig, nyugodtan, érzéssel beszélt. — A hintó készen áll tisztelendőséged számára. Tehát csakugyan komoly szándéka Kadarkuthy Victort kiszabadítani ? — Mondom. — Minthogy kegyelmed ezt fogja tenni, ime nézze, itt van egy levél. (5t fekete pecsét van rajta; — ez a levél foglal magában valamit, a mi tisztelendőségedre nézve igen nagy kincs, — iszonyú nagy, számokkal ki nem fejezhető, mesés nagyságú kincs, — a Dárius kincse. Az ebben a levélben van. Tetszik látni a külső feliratról, hogy én ezt a roppant kincset végrendeletben kegyelmednek hagyományoztam , hogy életében legyen boldog általa; de már most neheztelek kegyelmedre és nem fogja azt tőlem megkapni. Hanem azt cselekszem, hogy rábízom e kincset a k... i lelkészi hivatalra azon hivatalos utasítással, a hogy midőn elhozza a nagy kaszás gazdája azt az órát, melyben kegyelmednek is a learatott kévék számát kell szaporítania, midőn lelkésztársai kezéből felveendi utoljára az urnák testét, akkor nyissák fel e levelet, adják át ezt a mérhetetlen kincset, hogy lehessen annak birtokában néhány óráig, s elmondhassa, hogy egy bolond ember jövendölése szerint, halála óráján volt legboldogabb, — addig tessék szenvedni velem együtt, a mit az élet oszt kegyelmesen. Nem tartóztatom tovább. Thaddeus megbajta magát s egy perczig sem gondolkozott tovább a mondottakon. Bolondság ez is, hasonló a többiekhez, mik a furcsa ember fejéből származnak. (Folytatjuk.) Magyar könyvészet. 194. Pályakezdők. Regény az irói életből. Irta Komaromy Fersnez. III-ik kötet. Pesten, nyomatott Gyurián Józsefnél. 1857. 12-rét 169 lap. 195. Bozóky. Magyar egyházi halotti énekeskönyv keresztény katholikusok számára. Irta és szerzette Bozóky Mihály, ar anyszentegyház tagjainak legkisebb szolgája Maróthan. Pest, 1857. Nyomatta s kiadta Trattner Károlyi. 12-rét, 170 lap. 196. Gyurits Mondattan. Tanodái és magánhasználatra készité Gyurits Antal. A nőnevendékek könyvtára II. füzete. Pest, 1857. Lauffer és Stolp tulajdona. Nyomatott Gyurián Józsefnél. 8rét, VIII. és 1081.