Pesti Napló, 1857. július (8. évfolyam, 2235-2261. szám)
1857-07-01 / 2235. szám
147- 2235. 8-dik évffolyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, I-ső emelet, Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüteti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ---------------------------- --------1857. Szerim. jul. 1 feltételek: Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 3 frt p. t. Félévre...................6 frt n n. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. f-Tirrletínénvpkr rkin -ö !‘&sSS-os potkt sor háromszori hirdetésnél 4 pkr. B4-I tikraetinenyik aija.legdaiki,1Cl, 10pkr.M«8ár.ott»érissábosP»tu,or5Pk. PEST, julius 1 (Fk) Nem tudjuk, vájjon nem alkalmatlankodunk-e a nyájas olvasónak, ha a helyett, hogy újdonságokat imánk, ismét és ismét a múlt napok ismeretes eseményeire térünk vissza, az iró ily dolgokban sokszor elfogult s azt véli, hogy a mi csendes szobácskájában az ő elméjét oly élénken foglalkoztatja, az a nagy közönség előtt is érdekkel bír, hogy ez is kiváló figyelemmel szemléli azon képeket, melyeken az ő szeme elragadtatással csügg. . . . Hanem erre nézve már a minap elmondtuk nézeteinket, aki csupán újdonságokat hajhász , az czikkeinket olvasatlanul félreteheti, mert ezek épen megfordítva, régi dolgokat törekszenek felfrissíteni , régi eszméket ébren tartani, régi igazságokat a penésztől megóvni. A belga események és a franczia választások a múlt hónap legfontosb élményei, minő különbség kettő közt és mégis mennyi tér — összehasonításokra! Ugye, mndnyájan emlékezünk még Walewski gróf azon beszédjére, melyben valódi „fucus oratorus“sal fejtegette, minő kétségbeesett annak a kis Belgiumnak helyzete, és hogy annak mulhalanul el kell vesznie, ha Francziaország sajt boldogságának néhány percentjében nem részesíti a szerencsétlen szomszédot ; a szomszéd — az igaz — nem akart tudni e boldogságról és azon kérdést : várjon szabad-e valaki boldogságra kényszeritni? az európai treopag úgy látszik,tagadólag döntötte el, mert Walewski gróf szavai elhangzottak, mint a pusztában kiáltozónak szava és Belgium — legalább a franczia nézetek szerint — szintoly boldogtalan maradt, a minő 25 esztendőn —■ történelmének első és alkalmasint mindörökre legfényesebb 25 esztendején át — vala. Hanem a gondviselés nagy könyvébe feljegyezte azon szavakat, miket a franczia külügyminiszter a zöld asztal mellett mondott és „nóta bene“-t tett melléje, mintha arra akarná önmagát figyelmeztetni: ezeket alkalmilag meg kell cáfolnom! És jött az 1857-ki tv, jöttek a múlt hetek, jöttek a belga nyugtalanságok és a franczia választások és jött a megcáfolás. Belgiumban két párt kemény tusára kelt ; Francziaországban is, hanem Belgiumban e pártok szilárd elvek, benső meggyőződések, határozott czélok körül jegeczesedtek; Francziaországban egyikről sem lehet ilyent mondani ; az egyik csak a fenálló felforgatását kívánja, a másik, minden mélyebb meggyőződés, minden valódi buzgalom és hit nélkül, egyedül azon magasabb parancsszó nyomán indult, mely egy hivatalnoki hierarchia számtalan rétegén keresztül jutott el hozzá. Belgiumban minden párt alkalmat nyert véleményét szabadon kimondani. Francziaországban a választás napján befogták azon egyéneket, kik az ellenzéki követek érdekében szavazatjegyeket osztogattak. Belgiumban a király azt hirdeti: veszélyes minden olyan rendszabály, mely egyik véleménynek a másik feletti túlsúlyát megalapitja, s így a vélemények egyenjogúságát nyíltan elismeré; valamint azt is tudata, miszerint a kormány feje senkinek pártját nem fogja. Francziaországban nem átallották kimondani, miszerint az, ki ellenzéki követet választ, a kormány s annak feje iránti ellenséges indulatnak jelét adja. Belgiumban a király hálát mond a nemzetnek, mely 25 éven át oly erélyesen gyámolitá s mely ezen gyámolitás által az ország boldogitását lehetségessé tévé. Francziaországban hálát követelnek a császár számára, ki egymaga mentette meg a nemzetet és az országot a végenyészettől, és akinek mentő keze nélkül mind a kettő az örvénybe sodortatott volna. Belgiumban a közvélemény nyilvánulásának oly korlátlan tér engedtetett, hogy ez egy szenvedélyesebb perezben még utczai zenebonára is vetemedhetett, hanem a király egykét megnyugtató szavára a zaj elnémul s a holnapi nap oly csendesen találja az országot, mintha az soha nem lett volna színhelye ama viharos eseményeknek. Francziaországban elmésen összeillesztett gépezet által letartóztatják a közvélemény nyilatkozását és meg sem gátolhatják, hogy az ellenzéki elemek egyegy életjelt ne adjanak. Belgiumban a király maga szól népéhez, mint apa fiaihoz ; Francziaországban préfetek és alpréfetek osztogatják a császár parancsait, amott a nemzet leirhatlan lelkesedéssel üdvözli királyi urának bölcs és szeretetteljes szavait; imitt hallgatva s népszerüleg teljesiti a magasabb parancsot az, ki erre egyik vagy másik tekintetből kényszerítve érzi magát. Folytassuk-e még tovább ezen párhuzamot? Minek is ? ezt az olvasó maga teheti, mi erre csak ösztönt akartunk szolgáltatni. Vesztett-e Belgium az által, hogy Francziaország boldogságában nem részesülhet? e kérdésre ama párhuzam nyomán könnyű felelni , hanem vesztett talán a belga király, mert míg Napóleon Lajos császár egész nyugalommal Plombiéresbe mehet, boldog országának igazgatását minisztereire hagyván, Lipót királynak otthon kell ülnie és koronája tanácsosaival azon lépések iránt értekeznie, mik a pártok kibékítésére, az érdekek kiengesztelésére, az ország belnyugalmának s virágzásának , de egyszersmind alkotmányos szabadságának biztosítására vezethetnek. Hanem azért tán mégse mérnök azt álli AZ ELÁTKOZOTT, CSALÁD. REGÉNY IRTA Végszó Az „Elátkozott családihoz. A legújabb különösen angol regényírók ellen azt a vádat hallottam sokszor kimondatni, hogy az életnek nagyon hű tanulmányozása által háttérbe szorítják az eszményvilágot. Minthogy magam is ez iskola követője vagyok, (mintegy hat év óta) nem azon magasan álló szellemek , hanem saját csekélységem védelmezésére a vádból nekem is jutó osztalék ellenében, felelek valamit. Költőnek az életet kell tanulmányozni, mert az élet a poézis , nem az ideál lét. Az ideál lét meghatározza a szépség kígyóvonalát; az élet ugyanazt ezerfelé hajtogatja, idomítja, és az mindig szépségvonal lesz. Az eszményvilágnak van két alakja : egy jó, egy rész, egy szép, egy rút, egy ártatlan, egy bűnös; az életnek van millió. Az idealizmus megtanítja a költőt az alvó ember munkájára, aki álmokat teremt; az élet megtanítja őt az Isten művére, aki élőket alkot. Azért legélvezetesebbek mindig azok a művek, mik az írónak saját élményeivel vannak kapcsolatban. Azt mondják, hogy így könnyű a költés, nem kell hozzá egyéb, mint figyelmes szemlélődés, jó emlékezet és ügyes toll, míg amott titokszerű áthevülés, merész képzelet és alkotó erő szükséges. Azt felelem, hogy az élet poézisa többet kíván az ideál lét költészeténél, mert az alakjainak korlátlan ] ura, kitűz nekik egy czélt, a mi felé azok egyenesen haladni tartoznak; ad nekik vért, kedélyt, gondolatot, a milyet akar; mig amannak élő alakjai önakarattal bírnak, s mégis csak a költő lelkesülése által élnek, pedig azt a lelkesülést is ők idézik elő. Az élet ezeroldalú árnyalatai nem lehetnek az íróra behatás nélkül; kell, hogy azokra visszaemlékezzék , hogy midőn phantasiája tervét kiegészíti, a minden egyes helyre külön odaillő alakok eszébe jussanak. Az események, miket e regényben leírtam, alapvonalaikban mind igazak. Kevesen fogják már azokat ismerni, mert hiszen az újabbkor jobban elfelejti a régi halottjait, mint gazdag örökösök eltemetett ősüket. A vallási villongás, mely miután országosan lecsendesült, még azután sokáig fentarta magát egyes hatalmasak akaratában. Erről a mai időknek már fogalma sincsen. És én nem tudom, hogyan van jobban, így, ahogy most élünk, vagy ahogy elődeink éltek ? Nem voltak-e azok sokkal tiszteletre méltóbb emberek, kik akkor egymással a hit ügyeiért küzdöttek, mint a mostaniak, kik nem is tudják, hogy hisznek e még valamit ? Az akkori szent fanatismus helyét felváltotta a mostani közöny. , Azért sokan nem fogják érteni azt, hogy mint lehetett egy keserű átoknak, amit ember kimondott, ember fejére leszállani , mégpedig az átkozóra úgy, mint az elátkozottra ? A kor ingerültsége kimagyarázza azt. Regényünk két hőse, a két ősz antagonista olyan kornak volt képviselője, mely erős szenvedélyében egymást felemészteni hivatott. Csak e kölcsönös erők tusája adhatta meg a későbbi nyugalmat a közéletinek, melynek akkor a hit volt főérdeke. Nagyon egyszerűen kimagyarázza e küzdelem azon merész jelenetet, melyet regényemben felhoztam, amidőn egy megye rendei egy candidált kézművest választottak meg megyéjül főnökéül — hitbuzgalmi daczból. Hogy e főnök azután historice igen derék ember lett alacsony neveltetése daczára, azzal nem magyarázni, csak enyhíteni kívánom e tényt, ami ugyanakkor több megyében is megtörtént, nevezetesen Biharban a rendek egy olyan férfit választottak meg alispánul, csupán azért mert hitfélbeli jelölt volt, akit senki sem ismert, úgyhogy tisztújítás végén felszólalának, hogy már most álljon fel **v az asztalra, hogy lássák : ki ő ? Amint a két pártfőnök letűnik a küzdelem színhelyéről, az egész beszélés iránya elhajlik, s én érzem, hogy történetem be van fejezve. Pedig még sok mondanivaló maradt, a túlélt ivadék sorsáról, a „barátfalvi levitáról,a kit atyja üldözője előtt felfedett, az ifjú költőről, kinek vágyai boldogabb jövőt ígérnek ; de ezek már túl esnek e regény látkörén , s az elmúlt iránya nem terheli őket. Talán , ha az ég időt és erőt enged hozzá , később az ő eseményeiket is leirom. A viszontalálkozásig maradok a t. közönség , mely tisztelője Pest, 1857. jun. 29. JÓKAI MÓR. *) *) Örömmel jelentjük , hogy az immost befejezett regény folytatásául szolgáló „Barátfalvi Levitát“ lapunk tárczája fogja közölni. T. barátunk Jókai Ígéretét lírjuk, hogy ez újabb művét még ez évi ősz folytán teljesen átadandja nekünk, hogy azt hosszabb időközök nélkül folytonosan közölhessük. Ez t. barátunknak is óhajtása. Addig pedig Vas Gereben regényének befejezése után báró Kemény Zsigmond regényét veendik tárczánkban tisztelt olvasóink. Szerk.tani, hogy a francziák korlátlan császára boldogabbnak érzi magát a belgák alkotmányos királyánál! Tanulmányok a na*.y.r gazdasági egyesületi kiáliláson. VII. (Vége.) Csak a lovak osztályáról szólok még röviden s aztán egy kis átnézetet teszek. A kiállítva volt 80 darab ló közül tulajdonképen csak az előszállási uradalomból való kiállítás, honnan csakugyan egy kancza az első, egy csődör pedig a második jutalmat kapta, tartozott a nehéz igásfaj lovak közé; a többi átalában inkább a könnyebb testű huszárlovak közé volt sorolható. Voltaképen ez is az igazi magyarfaj , és a magyarnak különösen ezt kell nevelni; mert huszár a magyar igazi katonája, s ki hogy igazi jó huszár legyen, igazi jó ló kell alá; a tán alkalmas és kitartó ez a faj iga alatt is; csak tenyésztése okszerüleg vezettessék. Azonban úgy tapasztalom, hogy különösen a nép kezén levő lovak el kezdenek térni azon tulajdonképeni czéltól, mely nekik legjobban megfelelne. A nép ugyanis jobban látszik ügyelni arra, hogy korán fejlő, magas termetű csikókat neveljen (miszerint ne csak a huszár mértéket megüsse, hanem azon felül is menjen), mintsem a tökéletes arányos termetre. Ezért sok aránytalanul magas s elszikárodott szűk testű csikókat láttunk a paraszt csikók közt. És pedig ha jól figyelünk, úgy látszik, hogy a régi anyákon kevésbbé tapasztaljuk ezt, s a baj 4—5 év óta, mióta a katonaság részére gyakoribb vásárlások történnek, kezd elharapózni. Aztán sok oly lovat látunk, melyeknek elejök nagyon gyenge s alsó lábszáraik már 3—4 éves korukban meggörbülnek; másoknál pedig azt tapasztaljuk, hogy az eleje egészen el kezd ülni a lónak s magasabb a hátulja. Egy ily csikó is kapott első rendű dicsérő oklevelet. Ez ily hibák sokat elvesznek a ló szépségéből, de még sokkal többet annak használhatóságából. Ugyanazért ezek terjedését meg kell akadályozni a nép közt, mely határozott főirányul csupán a nagyságra való törekvést tűzvén maga elé s a mellé legfeljebb még a szem és fej szépségét párosítani elégségesnek hivén,az ezekre való igyekezet közben nem veszi mindenkor észre eltévedését; holott közönségesen tudva van, hogy csak a magasságban és szélességben egyenlőleg arányos testű, aztán magas marti ló a nyereg és iga alatt kitartó, a mely lónak pedig eleje alacsonyabb a hátuljánál, az fáradékony s kivált nyereg alatt nagyon botlik, s annálfogva épen nem katona alá való. Most már tekintsünk röviden vissza. Az egész kiállításban 849 külön kiállító vett részt. Ezek közt nem magyarországi 25 (14 angol, bécsi stb. gépész), a többi 326 mind magyarországi. Minden tekintetben legteljesebb képviselete volt a kiállításon Pest-Pilis és Fehér megyéknek ; azután következnek : Somogy, Pest-Solt, Nógrád, Békés, Bars, Alsó- Nyitra, Tolna és Zemplén megyék. Heves, Szolnok, Hont, Komárom , Moson, Veszprém, aztán Sopron, Csongrád, Gömör, Baranya, Borsod, Szathmár, Dél Bihar, Bánság csak harmadrendű képviselettel bírtak. A többi megyék még kevésbé voltak képviselve. Egészen hiányzott pedig a képviselet Árva-Turócz, Liptó, Trencsén, Szepes és Máramaros megyékből, valamint Észak-Bihar és Zólyom megyéknek sem volt tulajdonképen helyből egy kiállitájok sem. Legjobban képviselt tárgyak voltak aránylag: a gépek, búza, bor, gyapjú, dohány. Különösen több képviseletet érdemlettek s kivántak volna : a repere, más olajnövények, kender, len, magyar faj marha és szalonnájával s hasával együtt a sertés. Az egyes helységek közt a kiállításhoz való járulásbani buzgóságot tekintve, különösen meg kell említenem Szarvas várost, honnan kivált Jancsovics István evang. lelkész ur közremunkálása következtében 7, Nagy-Kőrös várost, honnan épen e czélra a város által kinevezett biztos Nemcsik János úr közremunkálása következtében 6, végre Pula, Ácsa és Etyek helységeket, honnan különösen a lókiállításhoz és pedig épen a köznép osztályból, csupán saját ösztönük következtében igen szép számú kiállítók járultak ezen gazdasági közczél előmozdítására. De mindenek fölött feltűnő és örvendetes azon részvét, melylyel a kiállításhoz a főbirtokos és mágnási osztály járult. Ugyanis a 349 kiállító közt 56 a főrendi osztályhoz tartozott; ezenkívül a köznép mintegy 35 számmal vett részt (kivált a lókiállításban 25) a többi mind a középosztályból való volt. A főrendi és nagybirtokos osztály ily jelentékeny részvétében nem csupán azt tartom örvendetesnek, hogy igen szép kiállítmányokat láttunk tőlök, melyek a szemlélőnek bő tanulságot és ösztönt adnak, de főkép azt, hogy e szembetűnő részvét világos bizonyságot tesz az iránt, miszerint azon osztály, mely nevénél, tekintélyénél, anyagi és szellemi állásánál , képzettségénél és befolyásánál fogva az élőhaladás vezéréül van hivatva, felfogván hazája s nemzete irányában magasztos hivatását, a zászlót kezébe vette, és a mezőgazdaságnak sok küzdésre váró terén előhaladni tömegesen megindult. Soha e részvét nagyobb jelentékenységű nem lehetett volna, mint épen most, midőn a legfelsőbb helyen már engedményezett országos központi magyar gazdasági egyesület épen megalakulásának küszöbén áll. Nyithat-e valami ez érdeklettségnél szebb kilátást az egyesület jövőjére. Azonban amely szempontból megörvendeztet bennünket a földbirtokos osztály tömeges részvéte, épen azon szempontból szomorító némely megyéknek nagyon csekély képviseltetésök, másoknak teljes kimaradásuk. Nincs Szepesnek, Máramarosnak lenje, hüvelyese, juha, túrója, sajtja, erdei terméke stb mit kiállíthatott volna ? a többi megyének sincs semmije ? különösen az áldott vidékű Észak-Bihart, a gyökeres magyarság e fészkét, látni a képviseletlenek közt, (mert kik képviselték, legalább jelenleg nem helybeliek), valóban megfoghatatlan. De legyen szabad a némely helyekről mutatkozott részvétlenséget csupán a dolog újdonságának tulajdonítanunk, és azon reményt kifejeznünk, miszerint a mostani bár legelső, de azért tagadhatlanul szép kiállítás tanulságos nagyszerűsége minden szemlélőben egy egy hű apostolát támasztván a jó ügynek, jövendőre az ország minden vidékéről teljes méltánylattal pártolandó, s a mostani igen szép helyett még sokkal szebb kiállításnak nézünk elébe. Sokan pengetik azon óhajtást, hogy vajha a kiállítás ezután minden évben megújulna. Nekem ily kiterjedt óhajtásom nincs. Különösen általános országos kiállítást minden évben nem kívánok, mert az a gazdasági egyesületnek igen sok költségébe fogna kerülni. Hanem azt mindenesetre én is óhajtanám, sőt igenis czélszerűnek tartanám, ha a reánk következő évben, legfeljebb mostanhoz második évre újlag egy általános kiállítás tartatnék; először azért, hogy a kiállítás iránt most figyelemre gerjedt nép érdekeltsége fentartassék és kifejtessék , másodszor azért, hogy a remélhetőleg három év múlva Bécsben tartandó világkiállításra előkészületek létessenek, hogy ott országunk érdekéhez teljesen méltó képviselettel jelenhessünk meg. Különösen a jövő évet két okból tartanám a kiállítás ismétlésére igen alkalmas időnek : t. i. azért, mert ez igen jó alkalmat adna az újonnan alakult egyesület erejének a tagok szaporodása általi gyarapodására, és mert az e folyó évben A NEMZET NAPSZÁMOSAI. MAGYAR KORRAJZ. IRTA: MÁSODIK KÖTET. (Folytatás.) Két szomszéd. Szívesen eltagadnám e két embert, hogy olvasóim elé ne hurczoljak megint új alakot, hanem azt nem tudom, náluk nélkül e történet hogyan végződnék el? Ne kutassunk sem lakhelyt, sem vármegyét, elég az hozzá, hogy e két emberséges úriember húsz esztendő óta pöröl már egymással, azóta vagyonának egy harmadrészét már mindenik a pörre és prókátorra költötte el, azon reménységben, hogy a másiknak még az ezüst gombját is lenyeri a mentéséről, állítván, hogy az is őt illeti igaz jussal, hanem eljő az idő, midőn mentéstől megnyeri. Ha valaki ráérne utánok lesni, saját szemeivel láthatná, miként néz át egyik a másiknak udvarára, s ha ott egy jóravaló csikót lát, megesküszik égreföldre, hogy az is az ő pénzéből való, meg az a sánta ürü, mely a juhakolból busán tekintget ki, mintha vélné, hogy még ma pörkölt húsnak aprítják föl, ha a tekintetes urnák prókátora megjó, hozván új tanúbizonyságot, hogy a szomszédnak minden a principális űré. Csak egyet engedett el a két szomszéd egymásnak, azt tudniillik, hogy egyiknek fia volt, a másiknak pedig lánya, az egyiké kínálva sem kellene a másiknak , hanem míg a két apa állhatatosan . *) Lásd „Pesti Napló“ 144. számát.