Pesti Napló, 1857. augusztus (8. évfolyam, 2262-2285. szám)
1857-08-01 / 2262. szám
tán vesztette el fejét s ragadtatta magát a legkalandosb lépésekre. Ijedtség s rémület szállták meg lelkét. Tegnap Béranger volt a rémkép neve, azért kisérte dicső holttestét 30,000 főnyi hadsereg a végnyugalom helyére. Minden katonának e seregben 60 töltény s három napra való élelmiszer volt kiosztva, a mellett azon kegyetlen parancsot kapták : „Rajta, a barbárok ellen !“ Kik voltak pedig e barbárok ? A 250,000 köztársasági választó Fázisban. Ma megint bizonyos fekete és szörnyű összeesküvéssel akarja a közvéleményt rémíteni s szokott nyakasságával igyekszik ugyanazon tervet átalakítani, melyet négy hónappal ezelőtt gondolt ki, midőn egy agent provocateurt külde hozzám, a kit én a közönség megvetésének adtam át. Most tehát — miképen a régi Görögország s a régi Róma zsarnokainál volt szokásban — az én nevem is számkivetési jegyzékbe jutott, a nélkül, hogy bármelyiket az úgynevezett összeesküvők közül (kikről Bonapa r te úr azt mondja, hogy kéziben vannak) — ezt ünnepélyesen erősítem — csak valaha is, akár ismertem vagy láttam, akár pedig bármelyikével közvetve vagy közvetlenül közlekedtem volna. Én ezt mint igazságot, mint elvitázhatlan igazságot állítom. De mi haszna? Azon tettleges részvét, melylyel a minapi választásokra befolytam, elegendő volt arra, hogy újabb adag gyűlöletet vessen Bonaparte ur szivébe s benne a legforróbb boszuállási vágyat gerjeszsze. Ünnepélyesen esküszöm, hogy az ő, semmi, még legcsekélyebb bizonysággal sem, sőt még a valószínűség árnyékával sem bíró nyilvános vádjával rendes és szabad törvényszék előtt nem merné rám vetni szemét. Rendes törvényszék azonban Bonaparte úrnak bizonyosan nem kell. Másrészről pedig oly törvényszék, hol az igazságból csúfot űznek, hol a távollevő vádlott fölött kimondják az ítéletet, anélkül hogy az eljárásról s a tanúvallomásokról tudomásuk volna, sőt anélkül, hogy csak az ellene fölhozott vádakat is ismernék , oly törvényszék , hol nincsenek se esküdtek se védelem , — ily törvényszék munhátlanul és kegyelem nélkül elmarasztalná azon vádlottat is, ki azzal volna gyanúsítva, hogy a Notre dame vagy a Westminster abby tornyait lopta el, — elmarasztalná pedig semmi másért, csak mert nincs jelen. A császári törvénykönyv határozványainak ezen barbársági maradéka legélesebb ellentétben áll az angol törvények határozványaival. E szerint tehát ezen tervvel egyes egyedül Bonaparte ar volna a nyertes. „A terv czélja világos s a következő szavakba foglalható : „Minthogy már holtodiglan el vagy ítélve, hasztalanul törekednél jelenléted által a második elitéltetéstől megszabadulni; ha csak egyszer kezeim közé keríthettelek, sorsod el van döntve, és semmi sem ment meg attól, hogy börtöneimben rothadjál el.“ S ily terv kivitele valóban kevés nehézséggel találkoznék. Francziaországban csak csak hármat kell feltalálni azon bírák közöl, kik, miután Bonaparte urat felségsértés miatt bűnösnek nyilatkoztatták, annyira megalázták magukat, hogy segédtársai legyenek. Nincs egyéb hátra, mint külföldön oly kormányt találni, mely elég gyáva volna arra, hogy a politikai menekülteket, utolsó menhelyüktől e földön, mely nekik még nyitva áll, megfossza. Akkor még magát a polgárisodást is csak sajnálni s átkozni lehetne. Mert az a Görögország és a régi Roma zsarnokainak uralma alatt is, még mindig maradt a becsületes hazafi számára fen menhely vagy a pusztában , vagy valamely erőd falai mögött. „Valamint a kiadatás ott, hol közönséges gonosz tettekről van szó, teljes öszhangzásban van a közös joggal, s az méltán a béke áldásául s a század felvilágosodott szellemének gyümölcséül üdvözlendő , ép úgy, politikai cselekedetekre alkalmazva , valóságos szégyenfolt volna a polgárisodáson s az emberiség gyalázatára szolgálandna. A nemzet, mely képes volna ily esetekben , pusztán világi érdekből vagy csak pillanatnyi czélok miatt is a kiadatásba beleegyezni, azonnal a gyalázat legmélységesb fenekére sülyedne.“ (Végét holnap adjuk.) — A három olasz elleni per aug. 6-kán kerül az esküdtek széke elé ; négy távollevő fölött később fog ítélet hozatni. — Az angol uralmat Keletindiákon fenyegető felkelés tertelme és veszélye megitélhetése végett elég fölsorolnunk azon nevezetesebb pontokat, hol a belföldi hadak nyíltan föllázadtak, tisztjeiket megtámadták stb., s hol az angol nők és gyermekek nagy része is az ő hatalmukba került. E fő pontok a következők : Meerut, Delhi, Ferozepore, Allighur, Rinki, Murdari, Luknau, Nuszirabad, Nimocs, Benaresz, Hanzi, Hiszar, Thanzi, Mehidpore, Jullandur, Azimghur, Futteghur, Jampore, Barelyi, Sadzsebanpur. — Delhit illetőleg megjegyzendő, hogy a felkelőket, kik kirontottak, jun. 8-kán nagy veszteséggel visszaverték ugyan s 28 ágyú is jutott az angolok birtokába, kik a magaslatokat megszállák, de mégis valószínű, hogy az ott parancsnokoló sir Henry Barnardnok nem igen kezdhet határozott támadáshoz, míg erősítése nem érkezik. Delhit lőrésekkel ellátott magas fal, mély árok és vársik környezi. Európai modorban csak egy kapu van erőditvénynyel födözve. A város mintegy 7—8 angol mfdnyi területű ; kelet felől a Jumma folyama mossa. Magának a palotának elég szilárd helyzete van , s a várost, melynek falai aligha bírnának nehéz ágyuknak ellentállni, mégis bajos volna rés törése nélkül bevenni, mihelyt az őrség erélyesen ellenszegül.Formaszerű ostromra mindenesetre idő kell; hogy pedig erős támadást vagy rohanást intézhessenek, arra nézve az ostromlóknak nagyobb számmal kellene lenni. Azon összeesküvés czélja, melylyel az andhi volt királyt vádolják, állítólag az volt, hogy egész Bengália s Felső-India mohamedán fejedelmek közt oszlassák föl. A delhibeli czímzetes király kapta volna az éjszaknyugati részt. A tervet, mint beszélik, egy fakír árulta el, ki a hadak felbujtogatása miatt Kalkuttában akasztófára volt ítélve s később elillant. Öszhangzó hírek szerint Herat parancsnoka nem akar kivonulni e városból s nem ismeri el a Párisban kötött békeszerződést. „Northfleet“ hajó 68 kir. tüzér tiszttel és katonával máj. 31-kén érkezett Hongkongba. Az 5-dik ezredet minden órán várták Mauritiusból. A Londonból Párisba érkezett levelek szerint, melyek jún. 27-ről szólnak, ott a legnagyszerűbb intézkedéseket teszik a seregszállításra nézve, s most már egy új német légióról beszélnek. E légió 10.000 emberből fogna állani, s remélik, hogy mindazon tiszteket újra meg lehetne nyerni, kik az első német légióban szolgáltak. Már a keleti háború alatt meg akarta szerezni a keletindiai társulat a német légió azon részét, azt t. i., mely Krimiába megérkezett; azonban Stutterheim tábornok nem akarta a hadfogadási szerződést aláírni, ha a társulat magát az egész légiónak szolgálatba vételére nem kötelezi. Az angol felsőházban sirde Lacy Evans szeretné tudni, igaz-e, hogy a roniai szigetek lakói kinyilatkoztatták, hogy készek véreket is ontani,erázandók az angol jármot. Ha e hit igaz, mit tesz a kormány e körülmények közt? Labouchére: hivatalos közlést nem kaptam a joniai szigetekről, de több magánlevelet vettem. Újabb időkben a joniai törvényhozó gyűlés már két három ízben hozott az ülésszak kezdetén oly határozatokat, melyek azon ország iránti viszonyainkra nézve ellenségesek. Ily alkalmakkor aztán a kormányzó azonnal el szokta halasztani a gyűlést. Ez ülés még nem hozott oly határozatot, s így még nem halasztották el. A nyugtalan föllépésekre Montgomery urnak az alsóházhoz sir Packington által benyújtott petitiója szolgált alkalmuk A petitioban arról van szó, nem jó lenne , s ha a róniai szigetek egy lakosa a parliamentben ülne. Nem mondhatom meg, minő szabályokhoz nyúltak az érintett események folytán. . . . Disraeli most, mint tegnap közöltük az ind ügyekre vezette a ház figyelmét , s kívánta a bengáliai hadsereg állására vonatkozó, már többször érintett papírok előterjesztését, hadd tudja a ház, katonai forradalommal van-e dolgunk, hogy nemzeti fölkeléssel. Csak így tudhatja, mi módon támogathatja a kormányt, mily eszközökkel nyomhatni el leginkább a lázadást. Szónok általános elégületlenség kitörésének tartja a fölkelést , s megmutatni ígéri, hogy a kormány magaviselete Indiában a befolyásosabb osztályokat majd mind elidegenítette. Már egy idő óta van a leggyúlékonyabb állapotban India, s csak egy szikrára volt szükség, hogy minden lángba boruljon. Lord Dalhousie volt főkormányzó jelentésére hivatkozik e részben, mely hosszasan szól az európai katonákról, míg a benszülött seregeket alig említi, mintha nem volna szükség semmi javításra. Az utóbbi időkben nagy változások történtek Indiai kormányzásában. Tíz évvel ezelőtt tiszteletben tartáa kormányunk a nemzetiségeket, úgy hódítottuk meg I Indiát, mint Orániai Vilmos Angliát. A zsarnokság alatt görnyedő nép segélyül hívott bennünket, s bevonultunk a lakosok vallását és tulajdonát védeni. Ezen politikát követtük ezelőtt mintegy 10 évig. India vallása és tulajdona védelmezőjét látta bennünk s ez érzésen alapul erőnk. Azóta politikánk elve megváltozott, s Indiában minden nemzetiséget megsemmisítéssel fenyegettünk. Változtak a nép törvényei, szokásai, erkölcsei, politikai szervezete, vallása; vagy legalább kísérletet tének megváltoztatni, vagy leginkább az ind nép azt hiszi,hogy a kormánynak ily szándéka van. Mindenekelőtt erőszakosan semmivé tették a benszülött hatóságot, aztán megzavarták a birtokviszonyokat ; végre beavatkoztak a nép vallásába. Úgy hiszi szónok,ezen okokra lehet visszavezetni a közelégületlenséget. Említi szónok, hogy 60,000,000 lélek van Indiában, akiknek uralkodóit, és örököseit kötelezve van Anglia a trónon fentartani. 1848. óta azonban Anglia erőszakosan megsemmisítette a benszülött fejedelmek hatalmát, s ez egyik fő oka most a lázadásnak. Egyik alap, melyen az angol hatalom fentartása Indiában nyugovók, a trónörökösök adoptioja. 1848 óta más politikai rendszert követ Anglia; az örökös nélkül kimúlt fejedelmek örököseit bekeblezi, s az adoptio-törvényt eltörölte. Valószínűleg a jövedelmek szaporítása végett kezdették e politikát követni. (Folytatását közelebb. Az eredményt úgy is közöltük már tegnapi esti postánkban.) Az angol felsőház jul. 27-diki ülésében Clanicard marquis indítványozza bizonyos levelezés előterjesztését, mely a keletind társaság igazgatói, az ellenőri hivatal és a főkormányzó közt változott, az 1856 ápril 1-tól fogva Indiában tartandó európai seregekre s a hadseregnek polgári szolgálatokra alkalmazására nézve. A nemes lord megengedi, hogy nagy hibákat követtek el, de úgy hiszi, nincs ok a lázadás következményeitől félni, mert a brit fegyvereknek sikerül, Anglia becsületét megmenteni s Nagybritannia uralmát Indiában helyreállítani. Argyll herczeg sajnálja, hogy idő előtt vitákat kezdenek az ind események fölött. E vitáknak semmi haszna sőt ártalmasan hathatnak. Egyébiránt az alsóháznak már megígérték a kívánt papírok előterjesztését. Szónok biztosíthatja a házat, hogy a kormány a helyzet fontosságát teljesen felfogja s teljes erejéből el fog követni mindent, hogy minden további veszélyt elhárítson, mely Anglia uralmát fenyegeti. Az alsóház júl. 28-ai ülésében Palmerston lord kinyilatkoztatja, hogy Indiából még eddig sürgönyök nem érkeztek. — Éjfélig semmi új interpelláló nem történt. — Augusztus hó 4-kén 601,000 font sterling ezüst küldetik Chinába és Indiába. Disraeli beszédét mindenki szónoki remekműnek mondja a ki hallotta, mind a mellett nem volt tartós hatása. A „Times“ és „Daily News,“ úgy látszik, helyesen vélekednek, hogy az időt nem jól választotta meg, hogy az ellenzéki téren babérokat arasson. A ház erre nézve igen komoly hangulatban volt. Jobb tapintatot tanúsított lord Russell, amit mutat azon körülmény, hogy indítványát egy értelemmel elfogadták. A zsidóügyben az előre jósolt demonstratio csakugyan megtörtént. Báró Rothschildot a cityben jul. 28-kan újra megválasztották alsóházi tagnak. Senki sem lépett föl ellene. — A franczia kormány — mint a kölni lapnak jul. 28-ról írják — Talleyrand úrtól sürgönyöket kapott, melyek a Moldvában létező s törvénytelen állapotot élénk színekkel rajzolják. Több oldalról állítják, miszerint Francziaország erősen el van határozva a Portának Vogonidesz ur „csínyeit“ el nem nézni. — Napóleon császár mint írják, személyesen fogja Angliában az uniót sürgetni, s mint a Talleyrand ur sürgönyeiből látszik, a franczia kabinet sir H. Buwer ben erélyes segítő társra talált. — Az angol biztos, levelező szerint, egészen Franczia, Orosz, Poroszország és Szardinia pártján van s Clarendon lordhoz intézett jelentéseiben a leghevesebben kikel Redcliff lord ellen, mint aki „a párisi szerződést lábbaltapodja.“ — Sir H. Bulwer emlékezteti a maga kormányát, miszerint ez neki egyéb utasítást nem adott annál,hogy magát a párisi kötés értelmében viselje , azonban Redcliff lord ezt neki lehetlenné teszi. Ha tehát Clarendon lord neki oly utasításokat nem ad, melyek az ő állását a békeszerződés intézkedéseivel öszhangzásba hozzák , akkor el van határozva lemondását beadni. Ezenkívül szemére hányja Redcliff lordnak, miszerint ő azultán irányában követett pénzügyi szíveskedései által Anglia hírét keleten compromittálja. Végre mindenkit óv sir Bulwer a londoni török követ Mussurus úr adataitól, mint akinek családja az adókat Moldvában hosszú ideig haszonbérben bírta, s az ottani dolgokról felette egyoldalú nézetekkel bir. Micsoda tehát, ha ezen diplomata Moldva lakóit a legmegvetendőbb színben, mint rabszolgákat, s mint olyanokat tünteti fel , kik megérdemlik, hogy rabszolgák maradjanak. — Az angol kormány tehát — véli az említett lap — daczára az indiai eseményeknek, melyekkel annyira el van foglalva, mégis kényszerítve lesz a herczegségek ügyével bajlódni, s talán még az uniót pártoló hatalmak zaklatásainak a moldvai választások megsemmisítését illetőleg is engedni. Az utóbbi feltevésre vonatkozólag meg kell jegyeznünk, hogy az „Ind.“ párisi levelezője koránt sem biztatja magát ily vérmes reménynyel, sőt még azon is kétkedik, vájjon a Porta, Ausztria és Nagybritannia beleegyeznének-e a választási kérdésnek avvagy csak a párisi conferentia elé vitelébe is, miután ez már Francziaország irányában engedménykép tűnnék fel. Több az, hogy a „Nord“-nak Párisból már fénykép Írják, miként gróf Walevszky a párisi orosz, porosz és szárd követségekkel egyetértve Thouvenel urat oda utasította, hogy a 19 diki moldvai választások megsemmisítését,sőt azon esetben még Vogoridesz hg letételét is kívánja ha kitűnik, hogy az állítólagos törvénytelen cselekmények melyekkel a kajmakám kormányát vádolják ez utóbbinak személyes művei legyenek. Egyébiránt a brüsseli lap szerkesztősége ezen egész tudósítást kissé korainak találja, miután ily döntő határozatok Napóleon császárnak Párisba viszszatérte előtt alig várhatók. Mi is ezen utóbbi véleményen vagyunk, annyival inkább, mert a Thouvenel úrtól várt körülményes jelentés Párisba még eddig meg sem érkezett. — A „Gazette de France“ egy nápolyi levelet közöl jul. 23-ról, melyben Pisacane alparancsnoka, Nicotera vallomása van leírva, melyet, mint írja, ez a salernoi börtönben tett. A fogoly állítása szerint Olaszország most három pártra van szakadva; első a nemzeti párt, melyhez Nicotera is számítja magát; második a Murat, s harmadik a piemonti (?) párt. A nemzeti pártnak sok hive van, de nagy tekintélyű egyének nincsenek benne; a muratisták a két szicziliai királyságban , nevezetesen magában Nápolyban valamint nagy számuk úgy hiveinek tekintélye által hatalmas : számos gazdag és nemes szít hozzá; a harmadik gyenge és nyomorult. A nemzeti párt feje Pisacane volt, ki folytonos összeköttetésben állott a nápolyi nemzeti választmánynyal. Ez nagy ígéreteket ten Pisacanenak, mivel ez azért kezdé meg a fölkelést, hogy a Muratpártiakat megelőzze. Pisacane , a nemzetiek többi vezére megtudta, hogy az idén május elején a Muratpártiak congressust tartottak. Ennek elnöke Saliceti volt s a gyűlés czélja tanácskozni a módok iránt, melyek szerint Murat Luciant a két Sicilia trónjára lehetne juttatni. E congressus elhatározta, hogy a királyság három pontján egy-egy, legalább is ezer emberből álló lengyel-franczia légió szálljon partra 30 ezer fegyverrel s nagy mennyiségű pénzzel. — Midőn Pisacane s a nemzeti párt többi vezérei ezt megtudták, elhatározták, hogy siettessék a fölkelést s e czélból jun. 13 dikán Nápolyban és a kerületekben egyszerre kezdessék meg. De midőn egy genuai hajó, melyen 100 fegyver volt, s a vihar miatt a kikötőbe volt kénytelen visszatérni s a fegyvereket a tengerbe vetni, a fölkelés junius 29-re halasztatott. Pisacane egy franczia postagözösön álutlevéllel utazott volt Nápolyba, hová 13-kán érkezett meg, s hol a Murat-pártot túlnyomó erősnek találta. Ezért határozta el a nemzeti választmánynyal együtt, hogy a muratista fölkelést megelőzi. 20-kán vagy 21 kén ismét Genuába érkezvén, Pisacane aláírás utján szerzett pénzt magának, hogy fegyvert vásároljon meg s 25 kén Sapriba induljon. 100 fegyvert vásárolt s 20 romagnai ült fel egy genuai hajóra, melynek a gőzössel Genuától 30 mértföldnyire kell vala találkoznia; de e hajó eltévedvén nem találkozott a gőzössel. Most a vezérek tanácsot tartottak , s elhatározták , hogy a hajó legénységét s a kapitányt megtámadván, a hajót hatalmukba ejtsék. Tudva volt, hogy a Tunisba utazó gőzösök fegyvereket szoktak szállitni, s valóban találtak is hét láda fegyvert ezek közt 75 kétcsövűt s 60 tromblone-t. Egyik ládában csak puska csövek voltak, melyeket a gőzösön hagytak. Most azt határozták, hogy Kállay nem szólt Pistának, egy kis tréfálódzás után eleresztő, maga pedig illő takaróban elküldé a csizmákat a directorhoz, ki most épen Bécs felé jár, hogy helyre üsse dolgát és a szégyent valahogy érdemnek tüntesse. Pista nem is gyanita, milyen szerepet végzett tudtán kívül, mit ő sohasem tudott meg, csak annyit mondhatott el pályatársainak, hogy ő Kállay úrtól vitt el egy pár csizmát, hanem Kállaynak legbensőbb baráti tudták, mily egyszerű dolog határozott egyelőre a megye sorsán, holott ha ez nem történik, igen könnyen történt volna más, még pedig : 1 er: Köntösnek meggyaláztatása, vagy 2 or A fiú és a Karok által egy olyan önvédelem, mi a tűzre csak olaj lett volna , hanem igy ez mind elmaradt, a nap lefolyt minden veszély nélkül, s én bebizonyítottam, hogy amint szerepelhetett valaha a politikában „Egy pohár víz“, épen úgy szerepelt „egy pár sarkantyús csizma“, amaz Angliában, emez Magyarországban ; Bolinbrooke herczeg miniszter jön, Nagy Pista pedig maradt a szegény magyar komédiás. (Folytatjuk.) TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. TÖRVÉNYKEZÉSI TÁRCZA. A legfőbb és semmisítő szék döntvényei. 2. A tolvajságbani részesülés (b. törv. 185 - 464. §§.) és a gyanús portékák megvételének (477. §.) kihágása közti különbség. A tolvajságbani részesülés és a gyanús portékák megvétele között, miként bűnt, törvényeink meghatározták, jelentékeny hasonlatosság forog fenn, az nevezetesen, miszerint mindkettőnél oly vagyon megvételéről, magáévá tételéről van szó, mely az átadó birtokoshoz törvénytelen úton jutott; mindkettőnél a magáévá tétel, tehát a nyereségvágyból eredő tilos cselekvény képezi a bűnösség forrását; és mindkettőnél ugyanazon czélból és érdekből indult ki a törvényhozó a büntetés alkalmazásánál, abból t. i. hogy azáltal visszarettentessenek azok, kik a tolvajság elkövetésére azáltal nyújtanak igen kedvező alkalmat , ingert, hogy a bűnszerzőktől a tilosan elsajátított tárgyakat megvásárolják vagy magukhoz veszik, és egyiknél sem alapszik a bűnösség a tolvajságnak közvetlen előmozdításában, abban a közvetlen részvét által. Azonban lényeges különbségek is vannak közöttük, melyek különböző beszámítást s bűnösséget idéznek elő. Tolvajságbani részesülésre ugyanis lényegesen az kívántatik még, hogy valaki lopott vagyont tegyen magáévá, tehát olyat, melyről tudta, vagy tudnia kelletett, hogy az az illetőhöz tolvajság folytán jutott. A gyanús portékák megvételére pedig csak az kell, hogy az illető tárgy minőségénél fogva gyanút gerjeszszen aziránt, hogy valakitől lopatott, tehát elég rá a gyanuság is a nélkül, hogy a tolvajság tudomása szükségeltetnék. És e különbségnek fontos következménye van, mert mig a gyanús portéka vétele a bűnt. törv. 477. §. szerint csak 25—500 ft birsággal fenyitetik , addig a tolvajságban, érintett magáévátétel általi részesülés büntetése 1 hét egészen 6 hóig. E különbségek kitüntetésére szolgált a következő eset. P. Katalin egy 8 pftra becsült ezüst kanalat lopván, azt G. Tamáshoz vitte, ki azt tőle 50 piron megvette, s megvevén darabokra tördelé, állítólag hogy meggyőződjék, váljon bire érczanyaga értékkel. Az első bíróság G. Tamást a b. törv. 477. §. szerinti gyanús portékák megvételének kihágásában találta bűnösnek Ellenben a főtörvényszék a 464. §. alapján a tolvajságbani részesülés kihágásában ítélte el, mert a tolvajság bűnténye a törvényszerű ítélet alapján kétségtelenné tétetett, és e minőségét G. Tamásnak tudnia kellete azon csekély ár folytán is, melyen a kanál neki megvételül ajánltatott; és hogy ezt ő csakugyan tudta is, mutatja az, hogy a kanalat széttördelé, mit csak azon indokból tehete, hogy a törvényes birtokosnak tulajdonjoga ismeretlenné váljék. És a legfőbb s semmitő törvényszék ez ítéletet megerősítette (1856. dec. 23. 12665. sz. alatt) helybenhagyván a főtörvényszéki indokokat is, ezekhez csak még az csatolván, hogy P. Katalinnak ismeretes szegénysége, és azon kézzel fogható hazug állítása, hogy azon kanalat szemétben találta, szinte oly körülmények, melyek G. Tamást bizonyossá tehették a kanál eltolvajlásáról. 3. A büntetésnemnek kettős megváltoztatása ugyanazon esetben. A büntető törvényünk a büntetés törvényes nemének fel nem cserélhetését (259. §.) megalapította, de kivételkép meg is engedő, hogy bizonyos figyelemre méltó körülmények között azt megváltoztatni is lehessen, így a pénzbüntetést fogságra lehet változtatni (260. §.) A 262. §. pedig az első fokú fogságot házi áreszommá engedi változtatni. Ez rendkívülileg 260. §. szerint a fogság enyhébb fokára változtatható, és a legcsekélyebb mértéken alól is leszállítható. Mindez világos, de többszöri kétségek fordultak elő aziránt, váljon ugyanazon esetben, ugyanazon vádlott irányában egyszerre lehet-e kettős megváltoztatást rendelni, p. o. pénzbüntetési fogsággá s ugyanakkor a fogságot házi áreszommá , vagy a szigorú fogságot egyszerűvé és egyszerre az egyszerűt házi fogsággá. Az elsőre midőn a pénzbüntetés fogsággá s ez házi árestommá alakittatik Lombardia főtörvényszékénél már jött elő eset (1856. máj. 20. miniszt. rend.) s a másikra ugyanott következő eset szolgált alkalmul. A mantuai törvényszék B. Katalint gondatlanságbeli gyermekölésben bűnösnek találta, 3 éves gyermekét vízbe esni s fuladni hagyván. Mivel azonban több kis gyermekek is létezvén, ha anyjuk bezáratik, azok ápolására anyjuk kénytelenítete hen maradni, mi által elvonatik a házon kívüli munkálataitól, melyek képezék a család egyedüli kenyérkeresetét; ez s más enyhítő okok folytán a fogság nemcsak a legkisebb törvényes mértéken alólira szállíttatott, honnan egyszerűre is szállíttatott sőt ez a 262. §. feltételei is fenforogván még házi áreszommá is változtattatok. A főtörvényszék ellenkezőleg ítélt, meg nem engedhetőnek vélve a kettős átváltoztatást különösen azért, mert a törvény a fogságnak csak két nemét ismervén, szigorút s egyszerűt, s nem a házi fogságot is ; midőn a 266. §. enyhébb fokra szélütést enged, a házi fogságot nem értheté. — A legfőbb törvényszék azonban az első ítéletet megerősitő — kimondván (1856. dec. 16. 12.259 sz. a.) hogy ugyanazon esetben egyszerre a büntetésnemnek kettős megváltoztatása is lehet ő — miután ez a törvény által sehol sem tiltatik, sőt szellemének tökéletesen meg is felel. —2.— Magyar könyvészet 361. A puszták fia. Regény, irta Beöthy László. Pest, Müller Gyula sajátja. 1857. Nyomatott Gyurián Józsefnél Pesten 12-rét 270 lap. Ára 1 frt 20 kr p. p. 362—3. Hegék a pásztortűz mellett. Irta Abonyi Lajos (Márton Ferencz.) Pest, 1857. Müller Gyulánál. Nyomatott Müller Emilnél. I. és II. füzet. (Meg nem határozható rétben) 1—288 lap. Ára 1 frt 20 kr. p. p.